Igen csak furcsán különösen alakulnak a dolgok és én nem érzem magam kínosan ez miatt pedig talán kellene, na de nem csak nekem és látszólag ő már el is felejtette a történteket leszámítva, hogy azt az apróságot, hogy kiprovokáltam belőle azt a rövid kis taperolást, amit a fene se tudja hány kör váltott ki belőlem, de most is megcsinálnám nem beszélve dolgokról. Nem állítom, hogy megbántam azt amik ott és akkor történtek, de tény hogy nem kellett volna. Hibáztam, ami többször nem fordulhat elő.
- Ahhoz először találnod kellene valaki jobbat nálam. Ha ez meg van, másod sorban valaki olyasvalakit találj akihez még nem volt szerencsém és akkor talán némi esélyed is leszámítva, hogy körbe röhögnek a szóban forgó ügyvéddel karöltve, Jól hangzik, nem? - Vágtam vissza örömittas mosolyommal és igen, meg vagyok elégedve magammal. Ennyi igazán járt nekem és még ő sem gondolhatja komolyan. Több is mint nevetséges és alaptalan, bár én jól szórakoznék.
- De most komolyan... Te meg miről beszélsz? Beteghes vágy?? Mégis miféle példákat tudnál felhozni? - Csípőre tett kézzel vonom kérdőre. Úgy érzem csöppet dobálózik a szavakkal. Nos, vagy a cél nem stimmel vagy az irány.
- És még csak vissza sem ütött, pech. - Nézek végig magamon.
- Valamit nagyon elszúrtam... - Na és itt ütött be a kínos csend. hacsak nem köp be valamit, amin én majd széepn kicsit kiakadok, bár ez nem volt benne a mai napirendembe, de majd beiktatjuk. egyébként teljesen értelmetlen ez az egész és már megint én...

Néhány pillanatig komolyan fontolgattam és mérlegeltem, hogy jól képen törlöm majd abban a szent pillanatban faképnél is hagyom ő pedig gondolja csak végig ha úgy tetszik vagy pislogjon értetlenkedve.
- Úgy hiszem a múltkor túl finoman bántam a kívánságaimmal. - Köptem be neki sértetten. ez úttal tényleg sikerült tisztességesen belém gázolnia, de nagyon nem tudnám bánni, ha erre ő most nem jönne rá. Még csak az hiányozna. Mást sem hallanék tőle. Ezt az örömet pedig a legkevésbé neki szeretném megadni.
- Igen, a beteges nagyra törő vágyaidról, amit inkább elfojtasz csak azért, hogy neked legyen igazad. - Vágtam vissza szurkálódóan. Na ez az amit én már szánalmasnak tartok, de vagyok annyival jobb nála, hogy ezt nem vágom a képébe. Okos enged...
Viszont nem tudom elhinni, hogy ezt most tényleg képes volt megtenni, de azt még kevésbé értem, hogy mi értelme volt?! Így már megint csak rajtam van a sor, én jövök eggyel. És én mindig kieszem a részem a dologból és ha nem adják hát elveszem. Ha jól emlékszem az imént sem kértem engedélyt. Azért egy pillanatra lefagytam... Azt hiszem eszembe jutott, hogy szoknyában vagyok, ami nem túl nagy akadály, de mégis mihez is?
- Igen, jól látod a helyzetet. A balesetem... - Fogalmam sincs ez úttal meddig fogjuk ezt bírni cérnával, de nem én leszek az aki megadja azt az örömet, hogy elkussol. Legalább is magamtól egész biztosan nem.

- Talán... Meglehet, de most valami egészen más kívánnék! - Vonom meg a vállam. Kár is volna tagadni, amit mindketten pontosan ugyan olyan jól tudunk, még pedig azt, hogy képtelen volnék sérelmeket okozni a számára vagy akár végignézni a dolgot. Egyszerűen csak ki csúszott a számon az a dolog, mert dühös voltam és sértett és mert megbántott hol ott nem volt rá oka.
- Olyanok amiért nem fordítasz most azonnal hátat és lépsz be azon az ajtón... - Böktem a háta mögött lévő ajtóra. egy perc az egész vagy talán még annyi se. Kihúzza a zsebéből a kulcsot elfordítja a zárban át lépi a küszöböt én pedig kopp-hopp, de eddig még semmi ilyesmi sem történt és jelek sem utalnak rá, ahogyan arra, hogy most mi a fenéhez kezdjek vagy, hogy most minek kellene történnie. Én már egyszer megpróbáltam és csúnyán pofára estem mondhatom széepn és fájt is. Még egyszer már nem viselném el pont tőle!
- Igazad van. Te sokkal több vagy mint szimpatikus... Tudni akarod hogy mi? Pofátlan! - Meg sem vártam még esetlegesen feltette volna a nyilvánvaló kérdést már is megválaszoltam. Megspóroltam magunknak egy felesleges kört.
- Az ott mi? - Jártattam végig rajta tekintetem kissé zavartan és talán zavaromba is amikor hirtelen megakadt a szeme valamin, a kezén és még valamin... Egy sebhelyen, ami a múltkor még nagyon nem volt ott!

- A legutóbb is elkotyogtam és most tessék... - Nem-nem. ez úttal megtartom magamnak és lássuk csak vajon mi is fog történik. Az egy dolog, hogy akkor nem teljesen gondoltam komolyan és persze, hogy nem is akartam igazán, de ezt most nagyon is szeretném legalább is azt hiszem. Mindenesetre egy próbát azért megér... Már igazán nincsen mit veszítenem. Az önérzetemnek már régen fuccs ha róla van szó.
- Én ilyet nem mondtam. Egész egyszerűen te feltettél egy kérdést én pedig csak válaszoltam rá. Talán nem kellett volna vagy nem tudtam tetszetős felelettel szolgálni a számodra? Igazán sajnálom a dolgot elhiheted... - Már csak ez hiányzott, mert ugye nem beszéltem ma még elégszer habosra a kicsi számat most még neki is érveltem tök értelmetlenül hülyeségekre puszta bizonyítási vágyból.
- Akkor igazán el árulhatnád, hogy a múltkor mi volt az amit nem jól csináltam... - Mert hát kétségtelenül elbűvölő voltam akkor is csak épp nem azt a bánásmódot kaptam amit vártam is volna és egy kicsit szíven ütött, de azóta erősebben dobog odabent!
- Persze. Mi másra? - Vontam fel kérdőn szemöldököm. Valahogy most inkább nem akarom tudni arról, hogy volna-e még mit látnom. Kezdetnek ez is elég, de ha még értelmesen válaszol is az meg már egyenesen sok is lesz így hirtelenjében tőle!
- Oh, nem kell nekem kés ahhoz, hogy fájdalmat tudjak okozni neked... - Ezt most komoly? Ugyan... Ő is csak egy férfi egy biztos gyenge ponttal és nekem ez pillanatnyilag bőven elég is!
- Ennél többre nem futja vagy csak a számomra nem? - Nem sok hiányzott már ahhoz, hogy végképp ki bukjon belőlem a színt tiszta igazság...

- Nemhogy örülnél, hogy végre valahára be is tudtam fogni a számat. - Legalább most már tudom, hogy mind eddig a háta közepére se kívánta mind az amit mondtam, csak hogy a dolgok nagyon is összefüggenek még ha ő ezt most még nem is így látja. Mert ha már eddig annyira nem érdekelte amivel sújtottam akkor most mégis mi változott volna és miért? Ergo, akkor ez sem lehet olyan fontos és valójában nem is kell elmondanom neki amit szeretnék, mert valójában úgy sem érdekli és igen valószínűnek tartom, hogy meg is bánnám. Nem fogok eszközt adni a kezébe, hogy azt majd később diadalmasan felhasználhassa ellenem.
- Na és most mennyivel lett jobb? - Mert nekem személy szerint semmivel sem. A sajnálat jó dolog csakhogy haszontalan. Én akár fel is dughatom magamnak ő pedig meg is b*szhatja ha úgy tetszik, de jobb az nem lesz, de még kevésbé célravezetőbb. Rövidebbre fogva hát nem megyünk vele túl sokra, sem az ő sem az én sajnálatommal mind addig amíg az meg nem nyilvánul tettekben is.
- Te most ki akarsz engem oktatni? - Úgy hiszem, hogy tisztán kivehető a felháborodásom és az elképedt tekintetem is mindent el árul. Azért ezt nem vártam volna. Jó, nem tagadom követtem el hibákat, de azért, hogy mindent csakis én rontottam el azt már nem eteti meg velem. Persze most mossa kezeit, hogy ő nem tehet semmiről épp ellenkezőleg. Milyen kis irgalmas szamaritánus volt, mert nem használt ki ittas állapotomban. Hát teszek rá... Felnőtt nő vagyok már és el tudom dönteni, hogy mit akarok, sőt még a következményeket is képes vagyok vállalni értük... Ez is ment volna csak a pofára esést ne...
- Akkor biztosan nagy rajongói táborod lehet már... - Jelentéktelenséget színlelve ejtem ki szavaimat hol ott ez nem igaz, én is tudom és ő is tudja.
- Ezt most pont te kérdezed tőlem? - Hihetetlen ez a férfi, hihetetlenül pofátlan és jóképű! Távol álljon tőlem, hogy fájdalmat okozzak neki, de láthatóan őt sem rázta meg különösebben az akkori sértettségem avagy csalódottságom. Látszólag ő nagyon is meg volt elégedve önmagával.
- Akkor a célzást még minden bizonnyal gyakorolni kell... - Lényegtelen, hogy melyik testrészt veszed célba szerintem mindegyiknek van egy gyenge pontja ütőere, főere amit ha kiiktatsz aligha hiszem, hogy a másik félnek lesz ég kedve vagy akár ereje szurkálni, sőt ha széepn megcélzod az izmot akkor akár még ficánkolni se!

- Valahogy még fenn is kell tartanom... - Nem értem, hogy ez miért is volna baj tulajdonképpen? Nekem is volna pár kérdésem mégsem teszem fel, hanem megvárom a megfelelő pillanatot még ha nem hiszek benne ügyvéd létemre, azért ,még megbizonyosodhatok róla, hiszen mindig azt teszem. Azt is tudom, hogy nem elég csak valakinek felkelteni az érdeklődését mint neki a kíváncsiságát, hanem azt tudni kell fent tartani és ha eljár a szám akkor minek vagyok még mindig itt? Csak simán elmondhatnám neki azt amire kíváncsi és annyi, de az nekem voltaképpen miért is lenne jó? Sajnálom, hogy én nem tudok mindenbe olyan egyszerűen beletörődni és ha mindig ennyivel feladnám akkor igen csapni való ügyvédnő lennék.
- Hát akkor talán hagyjuk is a sajnálkozást, mivel tudtom szerint az még semmin sem változtat, rendben? - Tényleg nem tartom nagyra a dolgot és kész időpocsékolás is a sajnálat, ha nem követi semmiféle tett, cselekmény. Úgy ez is csak egy üres jelentéktelen kis szó, amivel túl könnyű dobálózni.
- Na és jóvá tudom még tenni valahogy? - Változtatni már egyikünk sem tud rajta és talán már nem is kell, de ha az egész veszett ügy és már úgy tehetek semmit, hogy egy kicsivel jobbra forduljanak a dolgok akkor nem érdekel és úgy nem akarom tudni, hogy mit rontottam el.
- Miért álmomban megkéseltelek, felképeltelek vagy megrugdostalak? - Melleim alatt összefonom karjaimat úgy várakozok a válaszra és bár emlékei, szerint semmi ilyesmit sem tettem pedig kellett volna azért várom, hogy ő mégis mivel rukkol elő...
- Nem vagy ma humorodnál. - Nyugtattam meg, hogy ezzel most inkább ne próbálkozzon.
- De akkor áruld már el, hogy mégis mi rosszat tettem? - Én kérek elnézést, túl sok információt tárolok az agyamban és biztosan kiment a fejemből, amikor szelektáltam három Martini mellett.
- Túlteng benned az együttérzés... - Persze, hogy nem bírtam és utána kellett néznem egy kicsit, hogy vajon mivel is tengeti napjait mert hát el árulni nem akarta, de ez nekem mikor volt akadály?
- Egész este itt akarsz ácsorogni vagy esetleg behínál? - Rossz megszokás, de én tudom értékelni és ha valóban beh ívna hát úgy hiszem nem utasítanám vissza, mert hát soha sem lehet tudni más különben lesz-e legközelebb.

- Nem, csak ameddig szükséges... - Na jó, legyen... Sőt, igaza is van. Ez elég béna egy taktika, de teszek rá működik. Tudom, avval semmire sem megyek ha nem válaszolok azokra a kérdésekre amelyek valójában fúrják az oldalát és nem is arról van szó, hogy ez volna a valódi célom. Egyszerűen csak nem akartam rá válaszolni és erről bővebben beszélni, hogy miért nem lehet ezt megérteni? Akárhogy is én ez úttal nem fogok engedni és valamit muszáj volt mondanom még ha nem is ez a legésszerűbb magyarázat a dolgokra addig megteszi amíg kitalálok valami jobbat. Időt nyerni pedig igen sokféleképpen lehet!
- Ez elég szánalmas visszavágó volt, de gondolom ezt már te is tudod! - Húztam el a számat. Minden bizonnyal ezzel most semmi újdonságot sem mondtam a számára csak is én voltam az aki újfent nem tudott csendben maradni. Nem tehetek róla... ha egyszer nem voltam megelégedve a válasszal amit kaptam még ha igazat is adtam benne, ami újfent csak azért történt, hogy fogjam be végre burkoltan kicsi piros masnival átkötve.
- Esetleg kifejtenéd ezt kicsivel bővebben? - Őszintén szólva ez a válasz most nagyon is meglepett ami talán meg is látszik, de nem zavar. Nem ezt vártam volna és most próbálok magamhoz térni, bár van egy olyan sanda sejtésem, hogy a következő felelet már majd nagyon is észhez térít.
- Azért talán ennyire nem kellene túlozni. Ez már túl színes. - enyhe fintor jelent meg arcomon, amit gondlom nem most lát először és én még csak meg sem próbáltam leplezni. Minek is? Értelme amúgy sincsen.
- Igen, még nem csúszott le a hármas induló... - Újfent elhúztam a számat. Azt hiszem ez most nagyon nem az a nap amikor bármit is ünnepelhetnék. ez a nap valami kész természeti katasztrófa, csapás legalább is rám nézve.
- Örök hálám. Csak reménykedjünk benne, hogy soha sem fog utolérni. - A legtöbb dolgot az életemben csakis magamnak köszönhetem így talán nem tudok valami hálás lenni másoknak, de ha mégis már kevésbé tudom kimutatni.
Szavaira csak bólintottam egyet. Talán furcsán hangzik de én ennyivel igen sok fel nem tett kérdésemre választ kaptam.
- Hát akkor... Köszönöm. - Elmosolyodtam majd nem túl sietősen, de beljebb sétáltam mit sem sejtve arról, hogy mi lesz ebből.

- Neked még soha senki sem mondta, hogy túl sokat kérdezel? - ez nálam általában fordítva szokott történni, azaz én kérdezek és mások felelnek arra én pedig figyelmesen hallgatok őket, na meg türelmesen, amiből mostanra már mindketten fogytán vagyunk. Nem pusztán a kérdések bosszantanak... Inkább az, hogy olyasféle kérdéseket igyekszik feltenni amikre én egyre kevésbé tudok válaszolni legalább is olyasmivel szolgálni ami kielégítő a számára is és nem tesz fel újabb kérdéseket. azt pedig ki nem bírom állni ha valaki megpróbál sarokba szorítani még ha ilyen jóképű akkor sem.
- Ezt én nem mondtam. Legyél szíves nem kiforgatni a szavaimat... - Nem tehetek róla... Talán csak egy kicsit. De már túl fáradt vagyok még gondolkodni is, főleg azon amit mondani készülök... Órákon keresztül erre kell odafigyelnem. ebbe is bele lehet fáradni és a végén már teszel rá, hogy mit mondasz és most is pontosan ezt történt. Ő pedig előszeretettel forgatja ki a szavaimat oly módon, hogy természetesen ő kerüljön a kedvezőbb helyzetbe.
- Áh, értem. - Vele ellentétben én le tudtam ennyivel a dogot és nem kérdezősködöm tovább erről. Nem koptatnám a számat hiába. Talán majd idővel elmondja és talán majd én is, vagy nem. De akkor nem is lehetett olyan fontos.
- Ezzel meg mégis mire akarsz célozni? - elértünk ahhoz a ponthoz amikor újfent sikerült belém sétálnia és megbántania, de felesleges is volna erről beszélnünk. Értem én, hogy mire gondol még ha nem is célozna rá, hülye nem vagyok. Az sem számít ha nem válaszol vagy ha nem azt kapom amit várnék...
- Oh, már majd elfelejtettem... - Eléggé sok minden elhangzott azon az estén és talán jobb szeretnék nem elékezni a történtekre, de hát ez sajnos nem jött össze. Végül is nem sikerülhet minden.
- Hát akkor most biztosan nagyon csalódott lehetsz. - Olyan lelhetetlen ez az egész. Miért nem tudok én csak nemet mondani első sorban önmagamnak és elsétálni és nem vissza nézni? A rossz döntéseimet halmozom a rossz döntésekre. Mi várhatok én még ettől az estétől?
- Ne aggódj! Erre egész biztosan nem fog sor kerülni... - Húztam el a számat majd kissé távolságtartóan de követtem a politikáját és elvetettem magam az ágyon a hasamra feküdve.
- Esetleg nem lehetne, hogy most ne a legutóbbi kínos helyzetet taglaljuk, hanem inkább valami másról beszéljünk...? Még ha újból nem is kezdhetjük... - Bár azért kíváncsi volnék még egy-két dologra... Semmi bántó jellegű csupán csak érdekelne, de azért előbb inkább megvárom, hogy ő mit felel...

- Akkor én is fejezem be, rendben? - De ha netalán inkább ő szeretné ezt megtenni akkor csak tessék. Nem fogom meggátolni sem beleavatkozni, de legkevésbé közbe kérdezni, mert akkor bizonyára kezdődik minden elölről én meg már csak annyit akarok, hogy fejezzük be és próbáljuk meg az ismeretségünket egy másik irányba terelni már ha ez lehetséges. Így remélem nagyjából avval a válasszal szolgáltam amit többé kevésbé hallani szeretett volna reményeim szerint. Ha nem akkor azt hiszem feladom és legyen csak úgy ahogy ő akarja.
- Most mit akarsz tőlem hallani. Nem úgy értettem és nem is úgy gondoltam. Egyszerűen csak tőled valami többre számítottam volna, ennyi. Tényleg. - Újfent bízom benne, hogy ez így már megfelelő a számára is és hogy nem gázoltam bele visszavonhatatlanul a lelki világába.
- Egy kicsit talán mindkettő. - De nem, inkább csak az ő szájából szeretném, bár előrelátom és tudom, hogy nem fog tetszeni az amit hallani fogok tőle és pontosan erre is számítok.
- Hát legnagyobb sajnálatodra nem jött össze. - Talán tényleg ott kellett volna hagynia. Végül is ő megtette amit lehetett és akkor talán ma erre a találkozásra sem került volna sor én pedig tényleg elfelejtettem volna persze mind ezt idővel. De akkor most nem volna kinek felhánytorgatnia. Hogy én milyen feledékeny vagyok?!
- Tudod, elég furcsán mutatod ki az érzéseidet, de azt hiszem ezt már mondtam. - Végül is semmi közöm hozzá, de mégis úgy éreztem, hogy valamit mondanom kell. Valami kevésbé bántó dolgot.
- Ez azét így nem teljesen igaz, de fogjuk csak rá. - Jegyeztem meg, de nem szeretnék vitát nyitni belőle. Viszont ha azt nézzük ez nem feltétlenül az ő szobája és az ő ágya és az enyém sem az enyém csupán csak bizonyos ideig és ki tudja? Néhány napon belül minden bizonnyal már valaki másé lesz és valaki más állíthatja majd ugyan ezt.
- Hűha, még majd a végén eljárás indul ellenem molesztálás gyanújával. - Mind ezt persze mosolyogva vetettem fel neki, de ebben sem adnék teljes mértékben igazat. Ha emlékezetem nem csal csak egyszer volt rá példa, hogy a hátsóját fogdostam, na és neki?

- Fantasztikus, köszönöm. - Feleltem nem túl lelkesen, jobban csak annyira amennyire ő az imént, szóval jobb is tényleg annyiban hagyjuk a dolgot.
- Muszáj neked minden egyes szavamat kiforgatnod? Méghozzá olyan profizmussal, hogy abból csakis kizárólag te jöhess ki jól én pedig magyarázkodhassak? - Talán nem kellene mindent szó szerint venni és a sajátos módján és akkor nem volna vita tárgya sem. Nem úgy vannak elvárásaim tőle mint egy kapcsolatban, csupán az eddig látottak és hallottak alapján nem ezt vártam volna tőle. Egyszerűen csak többre számítottam, ennyi. De ha kell ezt a szájába is fogom rágni csak hogy végre megértse nekem ne keljen tovább magyarázkodni mint egy idiótának, mert most nagyon is annak érzem magam. Egy kis hülyének akinek kell ez az egész hol ott azt a szintet már rég meghaladtam.
- Hé-hé-hé, és ezt egyedül csak én csinálom? - Ha már a szemrehányásoknál tartunk én sem lógok ki a sorból. Ne hogy már egyedül én tehessek mindenről. Azért ez már tényleg sok, még tőle is.
- Ebben mélyen egyet értünk. - Ha ezt akarta hallani... De olykor nagyon is érzéketlen, jobban mondva egy tuskóba több érzelem szorult mint belé. Még nem tudom, hogy tényleg ez az igazság vagy csak ezt szeretné vagy ezt kell neki mutatnia, csak hogy mindenkit távol tartson magától és hogy mindenkitől távol maradjon.
- Jó, igaz... - Hagytam csak annyiban a dolgot, amivel még magamat is megleptem, hogy így ennyivel be tudtam fogni, de ha most ő fog belekötni hát én tuti ki fogok akadni. Csak a saját fegyverét használom fel ellene. Tudom fájdalmas dolog.
- Azaz nem az a válasz amit hallani szerettél volna? - Kérdeztem vissza. Fogalmam sincs, hogy most mi következik.
- Olyan könnyű téged provokálni. Erre már a Bar-ban rájöttem. Tudomásom szerint én csak egy alkalommal élvezkedtem a hátsódon, te viszont ha jól számolom ez volt a második... - Úgy érzem ebben a pillanatban minden okom meg van a mosolygásra még ha a következőben szertefoszlik is.

- Na meg persze remélem most elégedett is? - Ez volt az a pont, amikor talán meg sem kellett volna szólalnom. De lássuk be, most nem a tárgyalóteremben vagyunk, de ha mégis ott volnánk hát elég hosszú procedúrának néznék elébe, mert bosszantóan jól tudja kiforgatni mások szavait, csak épp nem rajtam gyakorolná és kamatoztatná ezt a tehetségét...
- Hát azt veszem észre és mit gondolsz, tartod? - Kétségtelenül tudja tartani a tempót. Mintha csak egy volán mögött ülnénk mind a ketten és egymás kezébe ráncigálnánk ki a kormányt folyton elrántva nagy sebességgel és mindig a rossz illetve az ellenkező irányba és egyikünk sem képes a fékre taposni, csakis a gázpedált nyomni.
- Na de milyen irányba? - Én ezt személy szerint semminek sem tekintem, nem hogy haladásnak és kicsit meg is lepett, hogy ő másképp látja ezt a dolgot. Ha irányt is kellene váltanom vagy választanom, azt mondanám, hogy most éppen benyomtuk a kéziféket és megálltuk egy helyben vagy tolatunk hátra.
Felháborodást keltettek bennem szavaim és nem akartam cseppet sem belátni és továbbra sem akarom, hogy talán igaza lehet. Akkor sem rétem. Olyan szemrehányóan néz rám. Nem tudnám megmondani, hogy mit éreztem abban a pillanatban, amikor a szemembe nézett avval a tekintettel. Csak azt tudom, hogy most mit érzek. Minden percben azt remélem, hogy a következőben végre kegyesek lesznek hozzám odafent és megnyílik a föld alattam én pedig elsüllyedek. Még soha semmit sem rontottam el ennyire.
- Ha már annyira szörnyű voltam nem lehetne, hogy elfelejtsd vagy annyira borzalmas volt, hogy ha még akarnád se tudnád elfelejteni? - Szóval ez már nem megy? És persze azt sem hagyja, hogy akár csak egy pillanatra is megfeledkezzem a nyilvánvaló ballépésemről.
- Mond, hányszor fogod még ezt így a szememre hányni? Az én hibám, oké. Tudom, mondtad már elégszer és emlékeztetsz is rá rendesen, hogy ezt elszúrtam. Rendben, írd a számlámra vagy esetleg volna még valami vagy azon már túl vagyunk? - Próbáltam kerülni a tekintetét már amikor engedte és inkább lesütöttem szempáromat és vártam, hogy most mi fog következni és már semmi jót sem remélek.

- Örülök neki. - Feleltem csak valamit kelletlenül. talán csak ,hogy ne az övé legyen az utolsó szó, de lefogadom, hogy még erre is tud majd mit mondani. De jó tudni, hogy legalább egyikünk megvan elégedve a helyzettel.
- Miért akkor mi fog történni? - Nagy megdöbbent szemekkel kérdezősködöm, de tudni illik, hogy a látszat néha csal, sőt többnyire mindig csal. Viszont abban igaza van, hogy már így is előttem halad egy kerékhosszal, de én már ezt a lemaradást nem szeretném ismét behozni, mert nem látom magam előtt lebegni a célt, mert már nincs és így értelmét veszti az egész, talán már meg is történt csak nem akarom észre venni.
- Sajnálom, semmi pozitívat sem tudok felhozni. - Ebben aztán tényleg igazat mondtam, mert hogy tényleg sajnálom és tényleg nem történt még velünk semmiféle jó dolog, ami pozitív irányba lendítette volna a mi kis ismeretségünket, ami igen csak véletlenszerű volt persze tudom, hogy ez is biztosan csak az én hibám és ami azt illeti elég szerencsétlen véget is ért.
- De azért ha eszedbe jut még valami akkor ne kímélj már úgy is mindegy. - Az önérzetem minden egyes darabját porrá zúzta és már nem most. ez már csak a kegyelemdöfés volt és azt hiszem megértettem végre a lényegét.
- Azt hiszem jobb lesz ha én most megyek... - Neki is könnyebb és persze nekem is, legalább is ezt szeretném elhitetni magammal...