Segítőkészség

Tárgy: Segítőkészség 28.07.12 23:36

- Hát persze. - Közlöm vele egy műmosoly keretein belül. Ügyvéd vagyok... Soha sem hazudnék. Csak abból áll az életem. De hogyan is vághatnám át egyetlen szem kicsi húgocskámat. Ő a szemem fénye. Hogyan is okozhatnák neki fájdalmat vagy akár csak csalódást?
- Mindig van időm arra, hogy a húgom vágyairól cseverésszek. - Nem szívesen de esetleg tudnék rá időt szakítani ha az valamiféle módon a javamat képviselné. Hiábavalóságokra sajnos nem érek rá és attól tartok túlságosan lefárasztana. Nem vagyok az efféle bájcsevejekre hangolva.
- Reméltem. - Egy újabb cinikus mosoly... Meg annyiszor hallottam már ezt de ez a tehet már hagy ne az én vállamat nyomja. Aranyos meg figyelmeztetni... ezek annyira nem rám vallanak. Már alig várom, hogy véget érjenek a mézes hetek vagy bánom is én boruljon ki az a mézes bödön csak jöjjenek már haza és pedig húzhassak már el. Nem tudom meddig tudom ezt még folytatni. ez már nem az én hatásköröm... Ez már Lily reszortja és én szeretnék ebből kimaradni. Szerettem volna mindenből kimaradni de sajnos választás elé kerültem és én a jobbik rosszat választottam.
- Hát akkor már epekedve várom a kezdőlöketet. - Sejtelmes mosollyal az arcomon közlöm vele a tényeket mind azon ellenére, hogy már régen elveszítettem a fonalat. Én sem tudok mindenre odafigyelni és mindenhol ott lenni. Nem tudom már mi mindent hordtunk itt össze de még így sem tetszetős a válasza. Nem az amit vártam vagy elvárnék tőle de még csak a közelében sem jár.
- Hogy elég-e? Még sok is. - Jóval kevesebbel is be tudnám érni. Mondjuk ha nem volna a kicsi húgom hanem csak egy táncos aki rendkívül hajlékony és kitűnően tudja művelni az ágytornát. Többre nem is volna szükség erre tessék...
- Semmiség. - Ha majd egyszer ráunok jól kereső ügyvéd lenni felcsapok bájgúnárnak. Egy ostobának vélt vigyorral a képemen becsukom a kocsiajtót miután Cassy kényelembe helyzete magát majd én is bepattanok és padlógázzal irány haza. A ház előtt parkolom le a kocsit majd hozzá hasonlóan a szobám felé veszem az irányt. Azt hiszem ennyi elég is volt mára.
- Neked is további szép napot Cassy. - Kiáltok utána majd már szinte csukom is az ajtót magam után. Na végre... Még hogy a magány őrjítő? Inkább felüdítő.
De nem sokáig élvezhetem. Bevallom nem erre számítottam de már hzzá szoktam.
- Hát hogyne Cassy. Én is szívből örülök hogy újra látlak. Rég találkoztunk. Már kezdtél hiányozni. - Csattan ki belőlem majd ezt kővetően a nevetés is mikor közli velem, hogy mi is a helyzet és a teendő.
Odalépek hozzá majd rövid ideig tartó vesződés után gond nélkül húzom le a cipzárt egészen a derekáig.
- Parancsolj. Esetleg segítségedre lehetek még valamiben? - Rövid ideig a ruhán belülre téved kezem amíg a bőrét kezdem el cirógatni. De ebből az álomból is gyorsan fel kell ébrednem.

Tárgy: Re: Segítőkészség 29.07.12 7:53

Segítőkészség Scaled.php?server=830&filename=33753531

Tudom én mondtam neki, hogy jöjjön el velem ebédelni, vagyis ha jobban bele gondolok nem is mondtam, hanem egy eléggé meggyőző üzenetet hagytam a számára. Bár eleinte kételkedtem abban, hogy tényleg megtisztel majd a társaságával. De valami csoda folytán még is itt van velem, ahelyett, hogy valami buta kis libát döngetne.
- Ezt örömmel hallom. - Nem hiszem, hogy hinnem kellene egy ügyvédnek, talán ha pszichológus lenne, akkor esetleg tényleg hozzá fordulnék a vágyaimmal és a velük járó problémával. De ha nem is túl lelkesen, de megosztanám vele ezeket a dolgokat, csak nehogy a végén tátva maradjon a szája.
- Ez valahogy nem volt túl bizalomgerjesztő. - Úgy hiszem, hogy nem hiszi el, hogy tudok magamra vigyázni. Mert ha akarok, akkor tényleg tudok, hiszen már túl vagyok anyám negyedik házasságán is, ami valljuk be eléggé megedzett. De néha, csak úgy heccből szeretem, ha egy férfi a megmentésemre siet. Bár már rég nem az a szende lány vagyok, akit mindentől óvni kell, inkább sokkal inkább az, aki vonzza a bajt magához, még ha néha akaratlanul is. A szépségnek ára van, úgy látszik így fizetek meg érte.
- Ha már ennyit kibírtál igazán nem akarom elkapkodni a dolgot. - Hogy is mondják a türelem erény? Nos úgy hiszem, hogy azaz a tulajdonság, ami mindkettőnkből hiányzik. De ha már bele kezdek valamibe, akkor jól fogom végezni a dolgomat, nehogy még a végén kezdőnek gondoljon.
- Nos, ez már igazán nem az én hibám. - Egyszerűen megrántom a vállamat, hiszen arról nem tehetek, hogy soknak gondolja, hogy testvérek lettünk, még akkor is, ha nem vér szerintiek. Komolyabban bele gondolva a dolgokba, még akkor is, ha netán egymásnak esnénk nem követnénk el azzal semmiféle vérfertőzést, hiszen semmi rokonság nincs köztünk szüleink házasságán kívül. Beszállok az autóba. Út közben meg sem szólalok, azt hiszem már így is elege lehet belőlem. Mikor megérkeztünk újfent szó nélkül kiszállok, mikor meghallom, hogy mit is kiabál utánam, csak intek egyet a kezemmel, de arra már nem méltatom, hogy hátra is forduljak hozzá, inkább az eredeti úti célom felé veszem az irányt. Beérve a szobámba rá jövök egy apró, de annál kellemetlenebb dologra. Az a fránya cipzár nem akar nekem engedelmesedni. Nincs más választásom, segítséget kell kérnem Desmondtól, ha azt akarom, hogy még ma lekerüljön rólam ez a ruha.
- Kérlek, igazán mellőzhetnénk a cinizmust. - Szinte már megaláztatottnak érzem magam ebben a helyzetből, főleg úgy, hogy Desmond ennyire jól szórakozik szenvedéseimen. Hátat fordítok neki, és hagyom, hogy olyan közel kerüljön hozzám, amire eddig csak álmodozott. Mikor meghallom, hogy a cipzár engedelmeskedik neki, gyorsan magam elé kapom kezeimet, hiszen nem akarok, hogy a kelleténél is többet lásson belőlem. Akaratlanul is becsukom pár másodpercig a szememet, így élvezve, hogy cirógatni kezdett. De gyorsan ki is nyitottam, hiszen valljuk be elég közel állunk ahhoz, hogy gond nélkül kibújtasson kicipzárólt ruhámból.
- Azt hiszem már éppen eleget segítettél így is. - Megfordulok, hogy szemben legyek vele. Egészen közel megyek hozzá és tőlem nem túlságosan szokványos módon kimutatom hálámat, úgy hogy egy gyengéd puszit lehelek arcára. Majd elhúzódok tőle, nehogy még a végén azt gondolja, hogy még ennél is több köszönetben részesül.
- Bár, ami azt illeti van egy dolog, amiben a segítségemre lehetsz. Ha nagyon szépen kérem, akkor segítesz? - Sejtelmesen elmosolyodok, majd nem is zavartatva magam, helyet foglalok az ágyán, miközben egyik kezemmel még mindig ruhám felső részét fogom, megelőzve azt a sok mindent, ami az után következne, ha netán saját életre kelne és úgy döntene, hogy neki jobb nélkülem.

Tárgy: Re: Segítőkészség 29.07.12 22:12

- Tudom. - Önelégülten elmosolyodom. Azt hiszem pillanatnyilag minden okom meg van rá, de nem élem bele túlságosan magam mert mint minden pillanat ez is gyorsan el fog szállni. Cassy majd gondoskodik róla erre akár mérget is vehetek. Ezen dolog miatt egészen biztosan nem kell aggódnom. De arról már igazán nem tehetek, hogy tudom mit szeretne hallani egy nő és hogy alkalmakkor melyik a nyerőbb alternatíva.
- Nem is kell, hogy az legyen. - Minden bizonnyal azért nem hatott túl biztatóan mert én nem akartam hogy így történjen. Majd ha én azt akarom, hogy hiteles legyen a közölni valóm akkor majd az lesz. Jól tudom mit mikor kell tennem és mit mikor kell mondanom és mikor nem. Ebben nem szorulok segítségre.
- Ne is. De mond, te mindig mindennel ennyit szoktál várni? - Ez viszont egy hasznos tudnivaló. Neki kevésbé de ez most valahogy nem tud mélyen érinteni. Nemhogy mélyen, úgy igazán sehogyan sem. De talán igaza van. Jobb nem elkapkodni a dolgokat. Nem hiszem el, hogy ezt mondom de előbb talán szeretném kicsit megismerni csak hogy biztos legyek benne, hogy akarom. Mert már nem vagyok az. Az idő jótékony hatása. Nem szeretem ha túlságosan megváratnak és ha egy kalap alá vesznek másokkal. Azt kifejezetten utálom.
- De, de igen. A te hibád is. - Akárcsak az enyém, de gondolom ez magától értetődő. De ha még sem... Beismerem ha ragaszkodik hozzá. Igen is elbaltáztuk.
Le kellett volna beszélnie az anyját erről a képtelenségről, de már kezdem azt hinni, hogy mind ez még csak sem fordult a fejében. De még is mit nyert ő ezen? Engem? Nem, csak egy testvért és nem hinném, hogy erre vágyott annyira.
- Kérlek? - Bevallom ezzel a húzásával kicsit meglepett.
- Megpróbálhatom, de nem ígérhetek semmit. - Miért is mellőzném? Most először kitűnően szórakozom a társaságában. Ennek örülnie kellene, vagy nem? A nők többnyire mind elégetetlenek.
- Ahogy gondolod húgicám. Te érzed. - Igazán nem szeretnék beleszólni vagy közbeavatkozni. Tegye csak azt amit jónak lát, de nem fogok berosálni egy puszitól ha erre számított. Ez úttal meghúzom magam. Téved aki azt állítja, hogy feltűnési mániám van. Mások dolgát illetően jobb szeretek háttérbe vonulni és onnan figyelni az eseményeket. Ja és támadni is onnan szeretek ha szükséges.
- Aligha tudnék nemet mondani. - A szobámban van... Mi több már az ágyamon... Ezzel már csak egy gond van, de majd arra is kitérek.
- Szóval? -Érdeklődve fordulok felé, de azért jó ha tudja, hogy nem kell minden szavamat készpénznek venni. Fenn tartom a döntéseim megváltoztatásának jogát.

Tárgy: Re: Segítőkészség 29.07.12 23:45

Inkább már nem is mondok erre semmit. Hagyom, hogy ellegyen abban az önelégült világában. Nem sokára úgy is a szándékomban áll bombát robbantani. Az már csak rajta múlik, hogy vele vagy nélküle teszem meg. Nem fogok semmibe sem bele törődni és ha kell, akkor a saját kezembe veszem a dolgokat. Már rég nem vagyok az a félénk kislány, aki bármitől is megijedne.
- Touché. - Ezzel most megfogott, de valahogy még is jobban szeretem a bizalomgerjesztő dolgokat, vagyis inkább csak a gerjesztőeket. Az meg már egy egészen más kérdés, hogy Desmondnak mennyire fáj rám még mindig a foga. Mert a közeljövőben kelleni fog a segítsége, de úgy hiszem, hogy semmi sem lesz ingen.
- Az igazság, hogy nagyon is türelmetlen vagyok, de a jó dolgokra megéri várni, nemde? - Titokzatos mosolyt villantok felé. Azt a kis apróságot elfelejtettem mondani, hogy valóban megéri várni a jó dolgokra, csak a várakozás nagyon is kínzó és néha eléggé idegtépő is tud ám lenni. Ha már úgy érzem, hogy nem bírok magammal, akkor elvonulok és addig edzek még egy csepp erőm sem marad. Hiszen mindkettőnknek így a legjobb egyelőre.
- Ezt nem fogod rám fogni. Te is ugyan úgy hibás vagy ebben zsenikém. - Honnan a francból tudhattam, hogy anyám ismét házasodni készül? Azt hittem, hogy csak randizik azzal a pasival, de a dolgok hirtelen felgyorsultak és már azon kaptam magam, hogy egy új apával és egy testvérrel lettem gazdagabb. Legszívesebben kedvem lenne végezni magammal, főleg olyankor kap el a halál vágy, mikor bájologni kell a rokonok körében. Ki nem bírom állni azt a bagázst.
- Mi ilyen meglepő, talán nem vagy tisztában a kérlek szó jelentésével? - Talán vissza kellene vennem magamból, hiszen elvégre én szorulok segítségére, amit még beismerni is szörnyű. Remélhetőleg többet nem is fog előfordulni, kivéve azt az egy sorsfordító pillanatot leszámítva.
- Nem is kell, hogy megígérd, úgy sem jönne össze. - Túlságosan is élvezi a kialakult helyzetet, amiben csak az a kár, hogy én felettébb sem szórakozok ezen ennyire jól.
- Ahogy azt is éreztem, hogy vissza éltél a helyzettel. - Mindketten tudjuk, hogy csak a cipzár lehúzására kértem, de arra már nem, hogy cirógatni kezdjen. De hát ezért nem hibáztathatom, hiszen férfiből van, ki sem bírtam volna, hogy ne nyúljon hozzám.
- Erre számítottam. - Le sem lehet törölni a mosolyt a képemről. Ahogy helyet foglalok az ágyon keresztbe teszem lábaimat. Egyik kezemmel megtámasztom magam, míg a másikkal még mindig a ruhámat óvom.
- Azt hiszem, hogy van egy olyan ajánlatom, amit mindketten élvezni fogunk és nem is tudnád vissza utasítani. - Reménykedve nézek fel rá, miközben finoman bele harapok alsó ajkamba.

Tárgy: Re: Segítőkészség 30.07.12 22:19

- Eltérő nézeteket vallunk. - Mind ez cseppet sem meglepő. Hiszen nem egy családból származunk így soha sem lesz és nem is lehet olyan mint én. Más normák szerint nőttünk fel és másféle elvárásoknak kellett megfelelnünk de én ezeket a legkevésbé sem bánom. Mind ezeknek köszönhetem, hogy az vagyok aki és nem szégyenlem hiszen nincs mit. A legtöbben szégyenletesnek tartsák azt ahogyan élek de ők nem tudnak francokat se. Az utóbbi években már saját magam állítottam fel a normákat és elvárásokat avagy célokat de ezek soha sem gátoltak abban, hogy teljesíteni tudjam azt amit mások elvárak tőlem. Mások alatt Eric-et na meg persze néha az anyámat értem. De ő már régen fel kellett, hogy ébredjen abból a tündérmeséből amiben most Lily éli világát ki tudja meddig. Talán imáim meghallgatásra lelnek és már nem sokáig. Ami pedig a türelmet illeti. Én türelmes vagyok a magam sajátos módja szerint. De a várakozás az már nem az én asztalom. Ki nem bírom állni ha megváratnak. Negatív egy tulajdonság és nem is tudom valami jól tolerálni. Ez alatt nem arra kell gondolni, hogy ki kel belőlem az idegbeteg csupán csak értelmét és értékét veszti a dolog és többé már nem érdekel, nem tud érdekelni.
- Ha az anyád össze zárva is tudná tartani a lábait akkor ez most nem történt volna meg. - Én próbáltam utalgatni, célozgatni de Eric már csak olyan mint én vagy is inkább én vagyok olyan mint ő. Egyszerűen képtelenség a magánéletébe beférkőzni beleszólni pedig nem túl tanácsos és hiábavaló is, értelmetlen. Most már bánom, de akkor úgy véltem, hogy minek tépjem a számat üresben?! Jobb doglom is akadt annál. Viszont egy napon azon kaptam magam, hogy most már bizony ez is az én gondom lett és egy lány "testvér" szakadt a nyakamba. Soha sem voltam túl jó példamutató tehát tőlem sok jóra ne számítson. Az én szemeim kizárólag egy dolog foroghat még pedig az amit én akarok és ennyi.
- De, csak ritkán ütik meg a fülem hasonló hangzású és jelentésű szavak. - Annyival könnyebb volna úgy tenni mintha meg sem hallottam volna de hát hallottam. Nem tudom figyelmen kívül hagyni. A lényeg mindig a részletekben rejlik.
- Jók a meglátásaid. - Nem igazán dicséretnek szántam de ha annak veszi hát akkor annak vette. Nincs különösebb jelentősége. Vagy némi javulás észlelhető a személyiségében és modorában vagy csak egyszerűen már így is túl sok időt töltöttünk együtt és mind ez csak az én hatásomra történik. De én jelen esetben nem szeretnék különösebben hatni rá de még csak irányítani sem, mert őt nem kell. Tudja ő, hogy mit akar és engem kizárólag az a dolog érdekel.
- Kiváló. - Ha még nem tűnt fel ez is volt céljaim egyike. Mert ezt jó ha tudja. Ahogyan azt is, hogy ezt megtehetem máskor is és ő is jól tudja, hogy nem fog majd ellenkezni. De remélem most nem azt várja tőlem, hogy a lábai elé boruljak és a bocsánatáért esedezzem mert erről a korábbiakban már kifejtettem szerénytelen véleményemet.
- Akkor ne csigázz. Ki vele. - Összefont karral neki dőlök az asztalnak és már epedve várom a választ. Igazán kíváncsivá tett már csak az kell, hogy ne okozzon csalódást.

Tárgy: Re: Segítőkészség 31.07.12 8:06

Nem is olyan rég volt, mikor először találkoztunk egymással, ezért minden röpke pillanatra tisztán emlékszek. Mondhatni, hogy bele vésődött elmémbe azaz ominózus nap. Már akkor vészjósló előérzetem támadt, de csak most jövök rá lassacskán, hogy miért is éreztem azt akkor. Úgy látszik, hogy igazán nem volt elég, hogy a negyedik apucipótlóval lettem gazdagabb, de anyámnak, Lilynek nagyon jó humora lehetett, hogy most egy olyan pasast szemelt ki magának, akinek van egy fia. Nem csoda, hogy most a vesztemet érzem. Nélküle is annyi bajom van a csodálatosnak titulált életemben, de az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy azon a kevés figyelmen, ami rám irányul osztoznom kell. De ha jobban bele gondolok, ennek is vannak pozitív oldalai, csak rá kell jönni, hogy hogyan kell használni a kialakult helyzetet.
- Ezen már meg sem tudok lepődni. - Általában mindig eltérő nézeteket vallunk. De talán ez jobb is így. Sok mindenben hasonlítunk egymásra, ami megrémít. Legalább pár dologban lehetünk más nézeteken.
- Szóval most már minden anyám hibája? Arra már nem is gondoltál, hogy ha Eric nem lenne ennyire kanos, akkor ez mind nem történt volna meg? Le sem bírnád tagadni, hogy olyan vagy, mint az apád. - Gúnyos mosollyal az arcomon közlöm vele a tényeket. Hiszen ha nem is külsőre, de belsőre nagyon is hasonlítanak egymásra. Már értem, hogy mitől lett ennyire szoknya bolond. Mindent összevéve, órákat tölthetnénk el azzal, hogy egymást hibáztassuk, pedig mindketten tudjuk, hogy ebbe a házasságba nekünk nem volt túl nagy beleszólásunk. Nem mi vagyunk a hibásak a történtek miatt, hanem csak is Eric és a feltörekvő anyám.
- Nos, erről már igazán nem tehetek. De ne éld bele túlságosan magad, hiszen ez csak egy egyszeri eset volt. - Az én számból igazán nem fogja sűrűn hallani a kérlek szót. Egyrészt nem szokásom túlságosan használni, másrészt, csak akkor csúszik ki a számon, ha tényleg nagyon akarok valamit.
- Mint mindig. - Mikor lehúzta rólam a cipzárt annyira közel éreztem magamhoz, hogy majdnem elgyengültem abban a pillanatban. El sem tudja képzelni, hogy milyen erőfeszítések árán tartom távol magamtól. Nekem is vannak vágyaim, sőt legszívesebben már rég egy másik szintre sodortam volna a mi kis "kapcsolatunkat", de imádom látni, hogy majd megeszi a fene értem.
Olyan kis édes, mikor ennyire kíváncsi. A szokásos önelégült mosolyommal nézek rá. Úgy látszik, hogy megint a kezembe kell vennem az irányítást. Felkelek az ágyról, majd elindulok felé. Oda érek elé, egyik kezemet rácsúsztatom a vállára, miközben még mindig a másikkal ruhám felső részét fogom. Közelebb hajolva hozzá, - a hatás kedvéért - és hogy meggyőzőbb legyek, halkan suttogni kezdek.
- El sem tudod hinni, hogy mi mindent megtennék, hogy helyre hozzam szüleink hibáját. - Innentől már csak rajta múlik, hogy él-e a lehetőséggel, vagy pedig vissza utasítsa. Leveszem róla kezemet, miközben elhajolok tőle, hogy szemtől szembe lehessek vele.

Tárgy: Re: Segítőkészség 31.07.12 21:54

- Akkor fejlődsz húgocskám. - Én vagyok a fekete bárány még is mindenki rólam vesz példát és tőlem akar tanulni valamit. Hát legyen, de tőlem nem sok jót fog eltanulni. Semmi tisztességeset és erkölcsöset. A nézeteit már magának kell kialakítania. Minden szava ellenére kezdem azt hinni, hogy valamilyen szinten ki akar imserni és meg kell valljam nem tartok túl jó ötletnek. Tartok tőle, hogy megrémítené törékeny lelkét a látvány. Nem kell engem kiismerni elég ha tud rólam pár dolgot és nem felejti el. Nem vagyok prédikátor, hogy folyton ismételjem önmagam. Úgy nézem pár dolgot azért már sikeresen megfigyelt és ez jó. A jó megfigyelőképesség előny és sok mindent meglehet tanulni a segítségével. Például, hogy ne játssz a tűzzel mert könnyen megégetheted magad, de nem túl valószínű, hogy eljutott volna már eddig a következtetésig.
- Már megbocsáss, de nem érzem, hogy kanos volnék. - Érdektelenül vágok vissza erre a kimerítő elemzésre. Ez igen? Valaki segített mind ebben vagy saját maga találta ki? Vajon mennyi időbe telt ezt a kis védőbeszédet megfogalmazni? Inkább nem akarom tudni, hogy mivel múlatja szabad idejét. De azért az érdekelne, hogy neki milyen mélyen nyúlik bele a keze ebbe a házasság témába. Jó, azt gondolom, hogy nem lökdöste az anyját az oltár elé, de fel sem buktatta, hogy ne jusson el odáig. Neki ez még is milyen mértékben jó? Vagy talán csak én nem látom vagy nem akarom észrevenni a dolog pozitívumát mert akkor én kérek elnézést.
- Nekem aztán mindegy, de talán addig a jó amíg bele vagy szorulva a ruhádba. - Nem célzás, vagy igen? Nem, csak egy észrevétel. Kezd esni Cassy mandátuma és ezt csak nem hagyhatom szó nélkül. De legyen tekintettel az újdonsült családra és válogassa meg, hogy kivel kefél és hogy kinek mit enged meg. Úgymond meg engedte, hogy levetkőztessem, ebből semmi jó sem fog származni.
- Visszavonom. Annyira még sem jók. - Ez csak egy halvány bók volt de úgy tűnik még ezt is eltúloztam. Talán sikeresebb volna ha simán úgy tennék mint eddig. De akkor is úgy véltem, hogy eltúlzom a dolgot. Már nem igazán tudom, hogy hogyan is viszonyuljak hozzá vagy hogy hogyan is kellene hozzá állnom mind ehhez. De mindegy is, soha sem követtem a helyes utat.
- Nos, ebben igazad van. - De még mennyire. Nem várhatja el tőlem, hogy ennyire meg erőltessem magam és hiábavaló is volna. Vagy lepjen meg kellemesen vagy sehogyan.
- Van még valami? - Élesen a szemébe nézek még az arckifejezésem is komoly marad. Fogalmam sincs, hogy tudtam ezt össze hozni. De azt hiszem ezzel a beszélgetéssel és nappal a végletekig kimerítette mentális képességeimet. Szerencsére a többinek kutya baja.

Tárgy: Re: Segítőkészség 01.08.12 6:19

Hirtelen nem is tudom eldönteni, hogy ezt most megint amolyan Desmond féle cinizmussal akarja nekem beadagolni, vagy tényleg így gondolja. Mert nála ezek a dolgok nem mindig egyértelműek. Már rég megtanultam, hogy itt semmi sem az, aminek látszik.
- Meg is lepődnél, ha tudnád mennyire. - Őszintén mondva, anyám első házasságára nem nagyon emlékszek, mivel még akkor eléggé gyerek voltam, még minden ott kezdődött, mikor apám a kezébe vette az irányítást és végzett magával. Onnantól változott meg minden, talán az volt életem egyik mélypontja. Talán ezért lettem olyan, amilyen most vagyok. De mindent össze véve anyám előző két házassága is eléggé megedzett, mint testileg, mint lelkileg egyaránt. Már rég nem az a vissza húzódó lány vagyok, aki fél az idegenektől, inkább már fordítva van a helyzet.
- Nos, akkor a viagra biztosan jót tenne neked. - Egyszerűen csak imádni lehet ezeket a testvéri jó szándékból fakadó csevejeket. Ugyan már! Még is kinek akar hazudni? Mert az egy dolog, hogy velem el akarja hitetni, hogy tévedek, de hogy ez miatt még magát is becsapja. De ha jobban bele gondolok tényleg valami baja lehet odalent, hiszen ha úgy vesszük egy mozdulattal megszabadíthatott már volna a ruhámtól, de még sem tette meg. Sőt, nem történt semmi egy jelentéktelen simogatástól eltekintve. Talán fél a következményektől? De az még nagyobb elismerés lenne számomra, ha tőlem félne. Egyszer mindennek eljön az ideje.
- Micsoda észrevétel. - Vágok vissza gúnyosan. Talán tart attól, hogy egy óvatlan pillanatban elengedem a ruhámat és hagyom, hogy a gravitáció megoldja azt, amire nem volt Desmond képes? Áh, nem úgy túl egyszerű lenne. Én pedig szeretem a bonyolult dolgokat, de még jobban a gátlástalan és erkölcstelen dolgokat, amivel minden szabályt meg lehet szegni.
- Ezt már igazán nem lehet vissza vonni. - Előbb gondolkozni kell és aztán megszólalni, vagy mégsem? Mert Desmond rá az élő példa, hogy túl hamarkodottan szólalt meg, de már kár is lenne ezen szépíteni.
- Mint általában. - Mostanában eléggé megfontoltam mondok bármit is, sőt a cselekedeteimet is jobban átgondolom. Eddig sem tettem semmit ok, vagy nyomos hátsószándék nélkül, de innentől minden más lesz. Látszólag nem voltam rá túl nagy hatással, ezért felesleges is lenne a drága időmet továbbra is rá pazarolni.
- Ami azt illeti lenne, de úgy látszik tévedtem, mikor azt hittem, hogy számíthatok rád. - Ezzel a szemkontaktussal és a komoly arccal nem riaszt meg. De már így is a kelleténél több időt pocsékoltam el rá a mai nap folyamán. Nagy tévedés volt részemről, mikor azt hittem, hogy majd lesz egy segítő jobb kezem, ameddig véghez viszem a manőverem. Ameddig nem tanúsít több lelkesedést, addig nem is vagyok rá kíváncsi. Ezért hátat fordítok neki és elindulok az ajtó felé.

Tárgy: Re: Segítőkészség 02.08.12 22:17

- Ehhez viszont már nem fűznék nagy reményeket. - Nem akarnám alábecsülni de túl sem. Mindkettő nagy hiba volna. Inkább okozzon csalódást mint kellemes meglepetést. Addig a jó nekem. Nem mondom, hogy nem érné mg foglalkozni vele de nem nekem. Pedig minden bizonnyal jó tanítvány lenne olyan aki nem lóg el az órákról. Csak hogy ő szemet huny az apró betűs részek felett és olyanok felett amik talán egyszer a hasznára válhatnának, de én ebben nem tudok segíteni és megjegyzem nem is akarok.Ez történik akkor mikor a kislány nagy kislány akar lenni és gyorsan is szeretné azt el érni.
- Biztosan, de téged ez mennyiben is érint? - Elképesztően pofátlan vigyorral és felhúzott szemöldökkel nézek rá. Lemaradtam volna valamiről? Mert ha igen hát csak tájékoztasson és minden erőmmel azon leszek, hogy pótoljam mind azt amit elszalasztottam belátható időn belül.
- De ha már azt akarod, hogy érintsen akkor tegyél is valamit érte. Az már igazán nem az hibám, hogy nem tudtad megmozgatni a fantáziámat. Pedig van bőven. - Ugyan akkor nem bírnám ki, hogy ne vágjak neki vissza egy csipetnyi gúnnyal megfűszerezve. Én a helyében oda figyelnék az efféle megjegyzésekre még majd a végén azt fogom feltételezni, hogy aggódik értem.
- Köszönöm. Ezt bóknak veszem. - A tőlem már megszokhatott bájos műmosolyommal közlöm mid ezt. Sokat gyakoroltam ám. Amikor csak a helyzet hozta, és meg kell mondjam elég sűrűn úgy hozta. Igen is jók az észrevételeim, mert én ezt tanultam a hogyan kenjünk magunkra tíz rétegnél több vakolatot órák helyett.
- Én még is megteszem. - Ez most komoly? Pont ő szeretné nekem beosztani, hogy mit tehetek vagy engedhetek meg magamnak és mit nem. Ez már több is mint nevetséges. Azt hiszem a bevezető folyamán lemarat egy-két epizódról vagy csak én felejtettem volna el közölni vele?! Mindenesetre jobb ha ezt nem teszi többé.
A megjegyzést ez úttal el engedem a fülem lett. Nem vonz már az a gyerekes viselkedés, hogy minden áron kiharcoljam magamnak az utolsó jogát. Hiszen az igazság nálam ott áll ahová én állítom.
- Előfordul. - Ez talán még nekem is sok de tőle is. Nem tudom, hogy többet vártam volna vagy épp ellenkezőleg. Jobb lett volna ha nem tesz semmit. Nem tartom vissza hagy menjen. Úgy érzem nem volna mondanivalóm. Még akkor sem ha a nap hátralévő részét azzal fogom tölteni, hogy teljes erőbedobással verem a fejem az asztalba este meg megpróbálkozom belefojtani magam a párnáim közé, de ő erről mit sem fog tudni.

Tárgy: Re: Segítőkészség