** Alexey **

Nem válogattam túl sokat a ruháim között, szerettem a kéket így egy egyszerűbb estélyi ruhát választottam magamnak. Nem voltam túlságosan oda a testhezálló passzos ruhákért, így ez emiatt is praktikusabb volt. A hajam kiengedve enyhe hullámokban omlott a vállaimra, és ugyancsak nem sminkeltem magam túl. Egy kis táskába összeszedtem a holmimat, telefon, pénztárca, és hamarosan már csengetett is apám.
Lementem, már lent várt egy taxival. Örültem, hogy látom, hiszen a munka miatt kissé messzebb sodródtunk egymástól. Egy orvosoknak szervezett jótékonysági estet tartottak itt Vegasban, amihez a színház auláját bérelték ki. Neves orvosok, és hozzátartozók voltak meghívva, mivel apám is sebész volt, akárcsak a politikai karrieremet megelőzően én is, így minket is meghívtak.
-Gyönyörű vagy.-mondta apám, és megölelt.
-Jajj ugyan már. Ha nem beszélsz rá, el sem jövök ma este.-mosolyogtam, és tényleg így is gondoltam, majd beszálltunk a taxiba.
-Azért néha neked is kell lazítanod Lis. Túl sokat dolgozol az utóbbi időben.-igen, apám aggódott értem, és talán igaza is volt, pont emiatt hagytam magam rábeszélni erre az estére. Hamarosan meg is érkeztünk a színház elé.
Bementünk, odabent ízléses díszítés, már tele volt öltönyös férfiakkal és kiöltözött nőkkel a hely. Egy kicsit azért mégis feszülten éreztem magam, de nagy levegőt vettem, és mosolyt varázsoltam az arcomra, úgy léptem be én is.
-Hassan!-kiáltottak már messziről oda apámnak.
-Menj, csak, biztos nekem is lesznek itt ismerősök!-simítottam végig öltönyös vállán,majd azzal már el is tűnt egy kisebb, őszes hajú alakokból álló társaságban. Az egyik pincér tálcájáról elvettem egy pezsgős poharat, és belekortyoltam. Még fel sem ocsúdtam, mikor megragadták a karomat, és hirtelen már pár ember ott is termett előttem.
-Elisabeth Meyer! Nocsak, remekül fest. Magát is látni itt? Csak nem az új tervezetét jött ide nevesíteni? Esetleg csak egy kirúgunk a hámból este?-záporoztak felém a kérdések.
~Ajjajjj...SOS..segítség!!~kiabáltam volna szívem szerint, de a mosolyom mintha odafagyott volna az arcomra, tudtam, hogy megint a jól megszokott mentő válaszaimat kel előszednem, még jó hogy egy nyugodt estét akartam magamnak!

Alig egy hete kaptam kézhez a meghívót, s akkor, még azon az állásponton voltam, hogy el sem jövök. A kórháznak akartak adományt gyűjteni a szervezők. Pár nap alatt, sok mindent átértékeltem magamban. Orvosként voltak egyfajta kötelességeim, ha tetszett, ha nem.
Tudtam, hogy ha az emberek azt hiszik, hogy ismernek, nem lesznek kíváncsiak többé, se rám, sem pedig a váram területére érkezőkre. Régi barátok… annyiszor ejtettem már ki számon ezt a hazugságot, hogy már magam sem tudtam számon tartani. Mindenkinek ezt mondtam, aki csak rákérdezett arra, hogy miért is nem vagyok még nős. De mindegy is.
Az estélyre ki kellett öltözni így öltönyt húztam, utálom az ilyen ruhákat, öregít.
Az hely pompásan fel volt díszítve, hogy a felső tízezer jó mélyen belenyúljon a zsebébe. Én egy sötét sarokban iszogattam, itt úgy is csak látványkellék vagyok. Közben az embereket figyeltem. Áh, megjött Dr. Hassan, és milyen fiatal pipi van az oldalán, hihetetlen akár az apja is lehetne. Hát igen, aki azt mondta, hogy pénzen nem lehet mindent megvenni az valószínűleg csóró volt, mert manapság minden a pénz körül forog. Biztosan jobb a promója mint Krisztusnak, többen hisznek a pénz hatalmában, mint Isten jóságában.
Dr. Hassan eltűnt a tömegben és a férfiak úgy vetették rá magukat mint az éhes hiéna a döghúsra. Nem úgy tűnt, hogy nagyon élvezné a társaságukat, de hát ez az estély nem is arról szól. Mondjuk el kell ismernem tényleg nem rossz bőr, az öreg sebésznek van ízlése, vétek egy ilyen nőt egyedül hagyni, főleg egy ilyen helyen ahol sok a vetélytárs.
Szerettem volna segíteni rajta, de hirtelen nem jutott eszembe semmi amivel megmentetném. Hiszen elég pletykás a felső tízezer, ha együtt látnának minket ki tudja milyen pletykák kapnának szárnyra, még is úgy éreztem valamit tennem kell.
A lábam szinte magától indult el feléjük, még nem volt konkrét tervem, de mire odaérek biztosan kitalálok valamit.
Szerencsére a sors is a segítségemre volt mivel valaki elkezdett a mikrofonba beszélni, erre persze mindenki a beszélőre irányította a tekintetét, és amíg senki sem figyelt finoman megragadtam a hölgy karját és eltűntem vele a tömegben.
- Elnézést, hogy csak így elraboltam, de úgy tűnt nem érzi túl jól magát abban a társaságban. Engedje meg, hogy bemutatkozzam Dr. Alexey Mihail Davorov vagyok igazán örvendek a találkozásnak.- Udvariasan kezet csókoltam, hiszen még is csak egy estélyen vagyunk.

Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy mentsem a menthetőt, de legfőképpen is magamat, hiszen jöttek a számomra most nagyon is kellemetlen kérdések, hogy a következő választáskor mit tervezek, hogy most, hogy átvettem a börtön vezetését is, hogyan fogom a tervezetemet megvalósítani és egyéb keresztkérdések. Próbáltam semmitmondó válaszokkal kitérni, de kezdett az egész légkör fojtogatni, és semmi kedvem nem volt az ilyen alakokhoz. Apámat nem akartam azzal zavarni, hogy jöjjön és mentse ki egyetlen leányát a sárkányok karma közül, hiszen szemmel láthatóan olyan vígan nevetgélt a kis társasággal, akik elhívták. Jól esett látni, ahogy mosolyog, bár a ráncok már megjelentek az arcán, de még mindig így is, jó képű volt, leszámítva a korát. Sejtem, anyám miért zúgott bele annyira. tulajdonképpen vicces, hogy mivel most magánemberként jöttem el, már másképp viselkedem, mint ha dolgoznék. Kétélű fegyver voltam ilyen téren, ami néha még magam sem értettem, hogyan lehetséges.
Mintha csak meghallgatták volna a szenvedésemet odafent, azonnal be is vágódott értem egy angyal, vagy szőke, helyett barna herceg...végső soron mindegy is, hiszen kimentett szorult helyzetemből. Igaz, hogy váratlanul ért, ahogy megragadta a akarom, de ahogy mindenki a beszélőre kezdett figyelni, csak hamar el is tűntünk a közelükből. Nem kérdeztem én semmit, csak odaadóan tepertem a férfi után, akit először meg sem néztem jobban, csak örültem, hogy elrángatott a többiektől, és csak remélni mertem, hogy nem esek csöbörből vödörbe.
Végül megálltunk a terem másik végében, kissé úgy helyezkedtem, hogy ha lehet a nagyobb díszoszlop takarjon is minket, nehogy újfent rám találjanak az iménti tolakodók. Kisebb lihegés után emeltem tekintetemet a megmentőmre, és meglepetésemre egy igen jóképű pasas állt előttem. Csak pislogtam rá, mint egy kiskutya hatalmas barna szemekkel, mire meg tudtam szólalni, de ez betudható volt a menekülésünknek.
-Igazán hálás vagyok érte. Valóban kezdett kellemetlenné válni a társaság.-jegyeztem meg, és nemcsak a vonásait fürkészve, hanem az enyhe akcentusából éreztem, hogy ő is külföldi. Vagy legalábbis ha itt is élt, nem innen származott. De persze ez rólam is elmondható lett volna a kissé kreolos bőröm miatt, viszont én sosem éltem a hazámban, eleve amerikai állampolgárnak születtem.
-Dr. Alexey Mihail Davorov.-ízlelgetem a nevét, és meglep a gesztussal, hogy kezet csókol, azt sem tudom mikor találkoztam utoljára ilyesmivel. Kissé talán zavarba is hoz ezzel.
- Dr. Elizabeth Meyer.-mutatkozom be én is, hiszen nem vagyok udvariatlan. Mennyire furcsa ezt így ismét kimondani, hiszen már idejét sem tudom, mikor használtam így a nevem. Mert bár sebészből avanzsáltam át politikussá, és jelenleg börtönigazgatóvá, nos, a Dr. előtag már valahogy jó ideje nem szerepel a nevem előtt, noha a személyigazolványomban még mindig ez áll. Magam is meglepődőm, hogy milyen jól eső érzés ezt újra hallani.- Azt hiszem az adósa lettem a mentő akciójáért Dr. Davorov.-mosolyodtam el.

Mertem remélni, hogy jól fog elsülni a kis akcióm, és nem égetem le magam a kollégák előtt. Most már nyert ügyem van nála, habár nem szívesen udvarolok egy Dr. feleségének. Mondjuk az is igaz, hogy voltak férjezett szeretőim, de nálam is van egy határ, egy szakmabelit mégsem alázhatok meg.
- Nem tudom kik voltak azok, de kellemtelen társaságnak tűntek, és amikor véletlenül rád tévedt a szemem és találkozott a tiéddel azt mondták nekem, hogy mentselek meg, és ki vagyok én, hogy ellenálljak két ilyen bűvös szempárnak. - Francba, hogy nem tudom visszafogni magam már is flörtölök vele, de inkább legyek becsületes ellenfeleim, mintsem becsvágyóak, és nyugodtabban fogok aludni éjszakánként. Amíg nem téved a kezem sehová addig nem lehet baj.
A nő vízhangként mondta ki a nevem, mintha csak ízlelgetné, mint egy jó bort, majd ő is bemutatkozott. Nem hittem volna, hogy ő is Dr. Túl jó feneke van ahhoz, hogy kockásra tanulja.
- Elizabeth Meyer, mintha hallottam volna ezt a nevet, de nem tudok rájönni, hogy hol. Talán írt egy tanulmányt valamelyik orvosi lapnak?- Elég bénán hatott, hogy nem tudom honnan ismerős, de szinte az egész életemet a kórházban töltöm nem nézek tévét, újságot olvasni pedig nincs időm, ezáltal teljesen elvesztem a külvilággal a kapcsolatot. Viszont egy valami jó ebben, nincs időm érintkezni a médiával, mert az újságírók, a sajtó és minden más mindig csak a negatív eseményeket keresik. Ha nem teszel valami rosszat, akkor nem lehet hír belőled. George Bernard Shaw azt mondja: ha egy kutya megharap egy embert, akkor az nem hír. De ha egy ember megharap egy kutyát, akkor az már hír. Egy esemény csak akkor méltó a publikálásra, ha bizarr, ha szokatlan, ha szembeötlő.
- Röstellem a tudatlanságomat, de szinte minden időmet lefoglalja a munkám. - Nem akartam magyarázkodni, viszont azt sem szerettem volna ha bunkónak néz, aki nem törődik semmivel.
- Igazán nem tesz semmit, bárki megtette volna a helyemben, de ha meghívhatom egy italra akkor eltekinthetek az adósságtól.- Az okos nőkkel mindig óvatosan kell bánni mert elég szeszélyesek, de ezt szeretem bennük, a kihívást.

Még számomra is meglepő, hogy Alexey szavaira enyhe pír jelenik meg az arcomon. Tény, hogy a munkám során olykor voltak olyanok, akik bókokkal próbálkoztak, és nem vagyok az, aki ne tudná kezelni az ilyen helyzeteket, de most valahogy mégis önkéntelenül reagált a testem. Magam sem értettem, hiszen azért nem voltam már egy 16 éves csitri, hogy ha egy jóképű férfi rám szól, vagy flörtöl velem, zavarba jöjjek, de most valahogy mégis sikerült. Egy mosollyal próbáltam leplezni, a szemeim és a mosolyom azért többnyire kihúztak a bajból. Fel sem tűnt igazából, hogy hirtelen tegezésre is váltott.
-Még nagy szerencse, hogy tud olvasni a kétségbeesett női szemekből.-válaszolom mosolyogva. Jó ég, én most viszont flörtölök vele?!Tény, hogy nem nagyon bírom az alkoholt, de hogy az a pezsgő ennyire megártott volna?! Nem sűrűn ittam alkoholt, és ennek nem csupán az volt az oka, hogy nem volt rá időm, vagy nem szerettem, csak még mikor sebészként dolgoztam, és karácsonyi bulit tartottunk az osztályon, nos sikerült annyira felöntenem a garatra, hogy az asztal tetején olyan szintű szexi rúdtánchoz hasonló mozdulatsort mutassak be, amit még egy go-go girl is megirigyelt volna. Miután persze én nem sok mindenre emlékszem, de utána egy ideig még téma volt a dolog, nos azóta szentül fogadkoztam, hogy még egyszer nem süllyedek idáig, hiszen csak a jó isten tudja, mi mindenre lennék még képes részegen!
Mikor visszakérdezett a nevem hallatán, kicsit elillant a jó kedvem. Kezdtem megörülni, hogy végre akad valaki, aki mit sem sejt arról, hogy ki is vagyok valójában. Te jó ég, hogy én hányszor imádkoztam, hogy bár lenne még olyan ember a földön, aki nincs képben a politikában! Végül olyan lépésre szántam el magam, amit eddig még nem igazán tettem, igyekeztem elhallgatni, hogy ki is vagyok valójában, és reménykedtem, hogy ez nem is nagyon fog kiderülni az est további részében.
- Talán azért lehet ismerős a nevem, ugyanis Dr. Thomas után én lettem az osztályvezető főorvos a Klinika sebészetén.-Dr. Thomas kiváló sebész volt, több publikációt is kiadott az öreg, így orvosi körökben igen nagy becsben tartott hírnévnek örvendett, amíg végül nyugdíjba nem ment. Mindig jóleső érzésekkel gondolok vissza rá, remek tanár és barát volt, sokat tanultam tőle. Ezzel tulajdonképpen nem hazudtam Alexeynek, csak a pályafutásom további részéről nem számoltam be neki. Hogy jönne le, hogy nemcsak egy politikus, de egy börtönigazgató az, akit egy ilyen rendezvényen ilyen estélyi ruhában kísérget?!Csak el akartam vegyülni én is egy egyszerű orvosi álca mögött, nem akartam többnek mutatni magam, mint ami vagyok.
-Nem kell szabadkoznia, a mi munkánk rengeteget felemészt belőlünk, gyakran se barátok, se magánélet. Nem sokan képesek alkalmazkodni egy orvos életviteléhez. Kivéve, ha az a valaki ugyancsak benne van.-kerestem a tekintetét, és kezdtem azt hinni, hogy lassan tényleg ideje lenne befogni a számat, mielőtt még félreérthetőbb helyzetbe nem bonyolódik valamelyikünk. Márpedig én nem voltam holmi könnyűvérű nőcske, mint a legtöbb nővér a kórházban, akik élvezték ha flörtölhettek az orvosokkal. Többnyire igyekeztem kerülni a munkahelyi viszonyokat, de eddig nem is volt még olyan, hogy szembe jött volna velem maga a Kísértés....
Időközben hirtelen ott termett az apám mellettünk.
-Lis, kedvesem, ha nem bánod, megbeszéltük, néhány öreg rókával, hogy körbenézünk, majd beülünk a licitre is.-kezdett bele az öreg, miközben finoman megérintette a karomat.
-Rendben, menj csak. Ő itt Dr. Alexey Mihail Davorov.-mutattam be a mellettem álló férfit az apámnak, aki szintén bemutatkozott.
-Dr. Hassan Meyer. Örvendek. Remélem vigyáz az én szemem fényére.-mondta mosolyogva, majd azzal már el is illant, csatlakozva a rá váró kisebb társasághoz.
- Sajnálom, néha túlságosan is vigyázni akar rám.-kérek mosolyogva elnézést Alexeytől.
-Azt hiszem, az est további részére egyedül maradtam. Ha áll még az ajánlata arra az italra, akkor szívesen elfogadom. Nem szeretek tartozni.-csillant meg valami hatalmas barna szemeimben.

Jól áll Elizabethnek ha mosolyog, az arca teljesen kivirul tőle, a szemei pedig egyenesen ragyognak, szinte már egy pillanatra megkívántam. Az arcán megjelenő pír sokat fiatalított rajta és előhozta a kislányos báját. A bókjaimtól zavarba jött ami intő jel is lehetne, hogy álljak le, de a kacér mosolya hívogatott és tudtam, hogy nem akarja, hogy abbahagyjam. A csillogás a szemében csak további bókokra ösztönzött.
Van valami a mozgásában ami ellenállhatatlanná teszi. Szerintem a macskák tudnak csak így mozogni. Hm... macskanő.
- Az emberi szem tükör, csak kell tudni olvasni benne. Sokan azt hiszik, hogy nem igaz, de azok nem tudnak olvasni benne.-A szemed... abban van a lelked, de a többi részed még nagyon határozatlan. Ez a gyermekkor szépsége. A szemek megmutatnak mindent, amit láttál, de a többi részed még mindig nyitott a lehetőségekre, akármivé is válhatsz.
- Igen, igazad van talán ezért volt ismerős a neved. Hát gratulálok a kinevezéshez.- Egyenlőre ennyiben hagytam a dolgot, de tudtam, hogy valamit titkol. Aki titkot őriz, gyakran magányosnak érzi magát, ezért keresünk mindannyian valakit, akiben megbízhatunk. Egy szövetségest, aki megért, egy tanácsadót, akire rábízhatjuk magunkat, egy barátot, aki sosem szól meg. Igen. Mind segítségre szorulunk, hogy elrejthessük életünk legsötétebb igazságait, mert amint megszabadulunk egy titoktól, máris ott terem helyette egy másik.
- Hát igen, örülök, hogy találtam valakit aki tudja, hogy mit érzek.-Mi orvosok büszkék vagyunk arra, hogy gyakorlatilag állva is tudunk aludni. Bárhol, bármikor. De ez hamis büszkeség, mert az az igazság, hogy 20 órányi kialvatlanság után ugyanolyan szívesen mész részegen munkába, akár orvos vagy, akár nem. Ezért nem meglepő, hogy a legnagyobb orvosi hibákat éjjel követik el, mikor mi orvosok büszkék vagyunk arra, hogy állva is tudunk aludni. Nemrég a közösségi büszkeségünkön csorba esett és megsértették az egónkat az új szabályokkal. A szabály megköveteli, hogy egész nap aludjunk az éjszakai műszakot megelőzően. De mint olyan, aki talán majd orvosi ellátásra fog szorulni, örülhet neki. De mikor a Nap felkel, felelősséget kell vállalnod azért, amit a sötétben tettél, és szembenézel a hideg és kegyetlen világossággal.
Ekkor lépett oda hozzánk Dr. Hassan, feltehetőleg gyanúsnak vélte, hogy mi ketten egy elég távol eső helyen beszélgetünk.
- Igazán örvendek, de ismerem magát Dr. Hassan.- Mondtam miközben kezet ráztunk. - Ne aggódjon gondom lesz rá.- De még mennyire, hogy vigyázni fogok rá.
- Ugyan,egy ilyen egzotikus szépséget magára hagyni nagyon meggondolatlan dolog. A helyében én is aggódnék.- Már csak magamból kiindulva tudom, hogy a férfiak többsége perverz és sosem hagynak ki egy jó lehetőséget.
- Az ajánlatom elfogadása után, én vagyok lekötelezve.Rákacsintottam, és a bárpulthoz vezettem Elizabethet.-Mit kérsz?- Kérdeztem, közben a pultos fiúnak odacsúsztattam egy kis borravalót ezzel jelezve, hogy van még onnan ez jött. Mindjárt felderült az arca, és attól kezdve csak a mi kívánságunkat leste.

Nem vagyok éppenséggel egy agg szűz, sőt mi több még glória sincs a fejem felett és cuki angyalszárnyakat sem kaptam a jó istentől, de könnyen lehet, hogy a pokolban égnék el, ha valaki látná, hogy milyen gondolatok is sejlenek fel bennem Alexey-jel kapcsolatban. A szó legszorosabb értelmében fürdőzöm a szavaiban, bókjai áradatában, és bevallom, rettentően élvezem is. Tulajdonképpen az utóbbi időben a hirtelen felgyorsult életem miatt nem volt időm arra, hogy másokkal foglalkozzam, hiszen még magamra sem jutott szinte szemernyi időm se. Talán pont Alex lett az a személy, aki a sors fintora lévén, de a kezébe kapott. Olyan ez mint egy palackba zárt dzsin, kérdés, hogy szándékában áll e megdörzsölni a lámpást, és előhívni az eddig bezárt énemet, és hogy fog e élni azzal a három kívánsággal...
Egy röpke mosollyal fogadom a gratulációt, nem akarok jobban belebonyolódni, mert akkor annak az lesz a vége, hogy tovább fonom a hazugság hálóit, és a végén csak a jó isten tudja, mi keveredik ki az egészből. Így most tudtam, hogy az a pillanat van, amikor diplomatikusan hallgat az ember, és csak előzékenyen fogadja a gratulációt. Így nem is tettem másképp.
Szerencsére akkor megálltam valami csoda folytán, hogy ne piruljak el ismét, mikor Alexey megígérte, hogy már pedig oda fog figyelni rám. Kissé kellemetlen lett volna, ha a saját apám előtt irulok pirulok mint tényleg valami kis csitri. Szerencsére 30 évesen már azért egy nő tudja, hogy mit akar, még ha olykor meg is esnek kisebb apró cseprő balesetek. És ilyenkor már apuci sem lohol ott a kicsi lánya nyomában árgus szemekkel, hogy nehogy akár csak egyetlen hímnemű bitorló is megközelítse. Ha jobban belegondolok az én családom már összetenné a két kezét, ha végre bemutatnék valakit otthon, de tudtam, hogy ezzel még igencsak várniuk kell, nem éreztem még azt, hogy el tudnám magam kötelezni bárki felé is, no meg nem vagyok éppenséggel egy olyan nő, akit könnyen meg tud szelidíteni bármelyik férfi. Olyas valakivel meg még nem hozott össze a sors, aki erre ténylegesen képes lett volna, így az eddigi próbálkozók csak átmeneti állomásként voltak jelen az életemben.
- Azért én sem vagyok cukorból. -mosolygok a helyes orvosra, majd hagyom, hogy a bárpultig vezessen.
A kérdésére nem jön kapásból a válaszom, ugyanis sejtettem, ha velem itt most elszalad a ló, akkor nagy bajban leszek, viszont ha kávét kérek, akkor meg baromi jót fog rajtam nevetni. Kattogott az agyam, hogy esetleg mi lenne olyan gyenge alkohol, amitől nem rúgnék be, de sört ilyen helyen nem adnak, de talán akad még bor, vagy esetleg ott a pezsgő amit eddig ittam. Ajjaj, bajban voltam.
-Legyen pezsgő, ha már eddig azt ittam! -nyögtem ki végül, és reménykedtem abban, hogy ha lelkiekben erős maradok, akkor remélhetőleg fizikailag sem történhet semmi gond.
- Viszont figyelmeztetlek, jobban teszed, ha nem itatsz le, mert akkor eltűnik a kedves énem, és előjön belőlem a boszorkány.- közöltem vele egy sejtelmes mosoly kíséretében, egyszerűen képtelen voltam kitérni abból a bűvkörből, amit Alex sugárzott magából, és ez valahogy belőlem is előhozta azt az énemet, aki bár burkoltan, de mégis flörtölt vele. Persze nem voltam fából, naná, hogy reagáltam minden tőle származó impulzusra, de igyekeztem úgy forgatni mégis a szavakat, hogy véletlenül se egy könnyűvérű bármikor megkapható nőcskét lásson bennem. Játszottam vele mint macska az egérrel a vacsora előtt...és ezt ő hozta ki belőlem. Félelmetes!

Ritkán van alkalmam kimozdulni és Elizabeth emelte az est fényét, ő a leggyönyörűbb nő a teremben, nem is csoda, hogy gyorsan felfigyeltem rá. Kellemes társaság és elég intelligens ahhoz, hogy kellemes társaságot nyújtson számomra, és én még nem akartam eljönni. Nem hittem volna, hogy jól is szórakozhatok egy ilyen felhajtáson. Elizabeth kezdett megnyílni és beszállt a flört csatába és elkezdődött a macska egér játék, már csak az a kérdés.
Vágytam rá, hogy leigázzam és birtokoljam a testét addig amíg mindketten ki nem fulladunk. Titokban a szememmel már régen meztelenre vetkőztettem, minden egyes porcikáját jól megnéztem és tetszett amit láttam. Szeretem a szép dolgokat.
Vágytam én már sok mindenre. De rá kellett jönnöm, nincs annál erősebb vágy, mint amikor a másik közelségére vágyunk. Amikor úgy vágyunk a másik közelségére, hogy az nem lehet mellettünk, amikor vágyakozásunk kielégíthetetlen, vágyunk tárgya elérhetetlen. Ettől kezdve elindul az ördögi kör, a gyötrő láncreakció, amiből képtelenség kiszállni, hiszen az ösztön a mozgatórugója. Elindul a játék, az a kínzó játék, amit férfi és nő ösztönösen játszik egymással. A játék, amely során a másik testét kívánod, minden porcikáddal kívánod a teste látványát.
Mindig is féltem úgy kívánni egy nőt, hogy már szinte az ágyékom belesajdul ha csak arra gondolok, ott és akkor nem kaphatom meg. Imádtam amit műveltünk egymással, kihoztuk a másikból a legmocskosabb fantáziáját. Legszívesebben letéptem volna róla a kék ruháját és addig nem hagynám békén amíg nem sikoltozik az élvezettől. Már szinte el is képzeltem mindent, azonban rájöttem ha így folytatom kínos helyzetbe kerülhetek bizonyos testrészem miatt.
Elizabth habozott az italválasztásnál, de végül a pezsgőt választotta. Nem hiszem el, hogy ez a kedvenc itala, de legyen meg az akarata.
- A legjobb pezsgőjüket kérem, mert a szép hölgyek a legjobbat érdemlik mindenből.- A pincérnek intettem, de Elizabhez intéztem a szavaimat. Egyszerűen imádtam, hogy minden bókomra úgy pirult mint egy iskolás kislány.
- Még csak véletlenül sem állt szándékomban leitatni téged, de most már kíváncsivá tettél. A boszorkányoktól pedig nem félek, sőt szerintem harisnyatartókban még szexisek is. - Régen a mesekönyvekben mindig ronda öregasszonynak ábrázolták a boszorkányokat, de az idő múlásával mindig kicsit finomítottak a külsején majd a mostani században már teljesen átalakult a boszorkányok kinézete.
- Mesélj magadról valamit, a titokzatosságod felkeltette az érdeklődésemet.- A legtöbb nő szeret magáról beszélni és nem is sejtik, hogy ilyenkor árulják el igazi valójukat. Természetesen nem a beszéddel, az egyáltalán nem volt fontos, viszont a gesztusai regényt regélnek az adott asszony életéről.

Meglett nőként már jócskán volt tapasztalatom a férfiakkal, hol jó, vagy jobb, esetleg rosszabb, de azért a rózsaszín álomnak már nem tudtam úgy bedőlni mint egy tizenéves. Alexey jóképű volt, orvos, jó beosztásban és iszonyú vonzerővel. Olyan tulajdonságokkal bírt, amiért a legtöbb nő ölni is képes lett volna, csakhogy akár egy éjszakára is az övé legyen. Igen, én sem voltam különb, hiszen engem is könnyedén tudott a bűvkörébe vonni, viszont én azért az óvatosabb típusba tartoztam. Nem kellett nagy tudomány ahhoz, hogy észrevegyem az ő szemeiben is azt a csillogást, ami a legtöbb vadászó férfira jellemző volt akció közben, még azt is meg merném kockáztatni, hogy már ruha nélkül is elképzelt maga előtt. Ez a tudat izgatóan hatott az én fantáziámra is, viszont egyértelmű volt, hogy épp emiatt a játék miatt tart izgalmasnak, ha első vagy akár második szóra megkap, akkor többé már nem leszek érdekes a számára, a legtöbb pasas így működött, kivéve, ha a nő kezében volt valami, amivel mégis magához láncolhatta az illetőt. Én nem voltam ilyen soha, szerettem az izgalmat, a kalandot egy kapcsolatban, viszont ha az aktuális párom akart magához kötni, azt már valahogy nem tudtam elviselni. Voltak szabályok, ha éppen viszonyom volt valakivel, de valahogy sosem úgy alakult a vége, mint ahogy azt "normális párkapcsolatnak" szokták nevezni. Egyszerre akartam távol tartani magam Alextől, és közben mégis vonzódtam hozzá. Bennem is a racionalitás küzdött a testi vágyakkal, de igyekeztem, hogy ebből ő semmit ne vegyen észre.
- Azért nem szükséges túlozni. Köszönöm.-a mosoly nem tűnt az ajkaimról, örültem a bókjainak, úgy szívtam magamba mint a szivacs.
- Elég lesz egy egyszerű édes pezsgő is.- szabadkozok, nincs szükségem arra, hogy a legjobb, legdrágább pezsgőt kérje Alex. Nem volt szükségem arra, hogy ezzel nyűgözzön le. Persze tudtam, hogy orvosként minden bizonnyal jó fizetése van, de az én honoráriumom sem volt kevés, noha ő ezt nem tudhatta, mert a jelenlegi munkámról nem beszéltem vele. Világ életemben egy öntudatos nő voltam, nem az, akit drága ajándékokkal, menő kocsikkal vagy a pénz lebegtetésével le lehet venni a lábáról, és ezt valahogy finoman tudatni is akartam vele, de tényleg csak óvatosan, hiszen tudtam, hogy a pasiknál ez kényes pont tudott lenni. És eszem ágában sem volt a lelkébe tiporni ezzel.
-Harisnyatartóval és varázssipkával sajnos nem szolgálhatok.-mondom egy sejtelmes mosoly kíséretében. - A kíváncsiságba sokaknak beletört már a bicskája!- kész, egyszerűen oda vissza záporoznak köztünk a szavak, és már mindketten érezzük, hogy ez flört a javából. De vajon ki tudja hová vezet ez?!
-Titokzatos lennék? -kérdezek vissza meglepetten. - Ha valamire konkrétan kíváncsi Dr. Davorov, kérdezzen rá nyugodtan! Ígérem választ is kap rá!- újabb sejtelmes mosoly, majd belekortyoltam a pezsgőbe.

Én sem most jöttem le a falvédőről, tudom, hogy miről van szó. Láttam Elizabethen, hogy odáig van minden bókomért, de még is próbálja magát türtőztetni, mert nem akarja, hogy könnyen kaphatónak tűnjön. Ez az a tipikus eset amikor a tyúk fut a kakas elől és azon gondolkodik ha nem enged akkor frigid ha megáll akkor kˇu/rv@, hát inkább megbotlik egy kőben. Talán túl nyers ez a megfogalmazás, de ez a szín tiszta leplezetlen valóság és ezért sajnáltam a nőket. Miért kéne magukat megjátszani? Ha egy nő akar egy férfit, akkor nyugodt szívvel kéne ágyba bújnia vele anélkül, hogy aggódnia kéne a társadalom megvetésétől. Véleményem szerint ez így lenne természetes. De sajnos a társadalom elkorcsosult és már semmi nem úgy van ahogy lennie kéne. Ebben a világban ruhák és testek beszélgetnek egymással, a lelkek pedig közben csendesen szunyókálnak, mert ez nem az ő világuk... halálra unják magukat benne, és igazából nem is értik, hogy mi zajlik körülöttük. Ez egy hamis, képmutató világ. Szomorú látni, hogy hová jutottunk azáltal, hogy a gonoszságot előtérbe helyeztük a jónál és, hogy a jó segítségével hova fejlődhetnénk még, és nem csak az orvostudományban.
- Nem túloztam, csak az igazat mondtam, de ha nem így gondolod talán nem nézel eleget tükörbe, vagy még nem találtál olyan férfit aki ezt el tudta veled hitetni.- A nők ilyenek, nincsenek megelégedve magukkal. Ez azért van mert azt gondolják, ha nem néznek ki jól akkor nem kellenek egy férfinak sem, pedig ez butaság, egy szerelmes férfinak akkor is gyönyörű a nő ha reggel kócosan és smink nélkül látja szakadt pizsamában. A lélek a legfontosabb azt nem lehet photoshopolni. Erre azért jöttek rá kevesen, mert a divatlapok nem ezt a képet sugározzák és sok a görény férfi aki kihasználja a nőket és ettől ők rondának érzik magukat.
- Akkor még szerencse, hogy baltát hoztam magammal. A harisnyatartót és a varázssipkát könnyen meg lehet oldani.- Nem tud eltántorítani a célomtól, meg akarom hódítani bármi áron.
A pincér mit sem törődött a Doktor néni kérésével és rögtön hozta a fellelhető legjobb pezsgőjüket és úgy öntötte ki nekünk ahogy az iskolában tanulta.
- Köszönöm, hagyja itt az üveget, majd szólunk ha szükségünk lesz még valamire.- A pultos fiú mosolygott majd sietősen távozott. Nem tűnt ostobának szerintem látta, hogy mi történik, de kinek ne tűnt volna fel, szinte izzott körülöttünk a levegő.
- Kérem szólítson csak Alex-nek, ha már így egymás között vagyunk.- Rámosolyogtam és felemeltem a poharamat.- Hát akkor a találkozásunkra.- Majd felhajtottam a poharat mint az alkesz a felest. Hát ittam már ennél jobb pezsgőt is.
- Amire igazán kíváncsi vagyok azt csak személyesen kérdezném meg, de kezdjük inkább valami egyszerűbbel. Például, hogy hol születtél?.- Sablon kérdést tettem fel, mert a többi nem a társaság fülének való.

Tisztában voltam az adottságaimmal, az a fajta nő voltam, aki homokóra alkatával ott gömbölyödött ahol kell, és nem voltam az a ropi, akit ha szorosabban megölelnek összetörik. Emellett csinosan öltözködtem, volt humorom, de mindezeket tetézte, hogy kellően határozott és öntudatos voltam, ami sokszor felkeltette a férfiakban a vadászösztönt. Nagy tévedés, hogy csak a férfiak szerettek játszadozni a kiszemelt prédával, mi nők meg valahogy ösztönösen szerettük elhúzni előttük a horgot, hogy ráharaphassanak. Én sem voltam különb, most is kimondottan élveztem flörtölni Alex-szel, ahogy ő meg akart kapni, úgy én is vágytam arra, hogy megkapjon, viszont kicsit jól esett még előtte gyötörni, hadd küzdjön meg a kellemesnek ígérkező vacsoráért! Talán kegyetlennek tűnhet a dolog, de már ősidők óta működik ez nő és férfi között, csak ki nyíltan teszi, ki pedig óvatosan, de a lényeg mégis ugyanaz volt.
-Kedves tőled, hogy ezt mondod, de hidd el, nem önelégültségből mondom, de tisztában vagyok a saját adottságaimmal, nem becsülöm alá magam, de nem is szeretem eltúlozni azt, ami nem vagyok.-nyugtáztam a dolgot egy mosoly kíséretében, ha már így helyére tesszük a dolgokat.
-Abban viszont van igazság, hogy nem vagyok könnyen meggyőzhető típus, hacsak nem valaki mégis kellően érti a dolgát, és képes felül kerekedni.- már megint kacérkodom vele, és ezt kezdem egyre jobban egyértelművé tenni. Szívem szerint a pezsgőre fognám, de jól tudtam, hogy itt aligha az lenne a felelős a szavaimért.
-Baltát?- nevettem fel, tényleg jól éreztem magam ebben az érdekes és felcsigázó társaságban.- Gondolod, hogy annyi elég lesz?-kúszott fentebb egy kicsit az egyik szemöldököm. Már természetesen jött az én számra is a tegeződés.
Koccintottunk, majd ittunk. Én azért igyekeztem nem egy szuszra leküldeni a pezsgőt, az a fránya buborék igen nagy ellensége tud lenni az ember lányának, főleg ha még alkoholtartalmú is. Egy pillanat erejéig elméláztam Alex arcvonásain. Egyszerre láttam magam előtt egy vonzó férfit egy kölyök szemtelenül fiatalos vonásaival együtt. A szeme, a szeme volt az, ami nagyon tetszett, volt benne valami pimasz csillogás és valami, amit nem tudnék szavakkal jellemezni. Ez már az első pillanattól fogva feltűnt. De persze az egész összképnek volt egy megfoghatatlan bája, a csókolni való száj, ami záporozta a bókokat, a széles váll, keskeny csípő, mindez elegáns csomagolásba burkolva...ki ne vetne szemet egy ilyen pasasra?! Mikor észbe kaptam, hogy talán már kissé feltűnően rajta felejtettem a szemem, inkább belekortyoltam ismét az arany nedűbe. Feltűnően gyorsan fogyott az alkohol, még hozzám mérten is...
- Szóval személyesen...-ismétlem meg, naná, hogy veszem a célzást, én sem vagyok hülye.-Akkor miért nem teszed meg? Vagy ennyire félelmetesnek tűnök? Azt, hogy nem harapok, sajnos nem ígérhetem meg...-ajjaj, azt hiszem kezdek olyan határokat átlépni, amit nem terveztem, hogy át fogok. Forgattam a karcsú poharat az ujjaim között, egyfajta megszokás volt.
-Nos, rendben. New York-i vagyok. A szüleim is már eleve amerikai állampolgárok voltak, hiába az indiai származás. Úgyhogy inkább vagyok amerikai mint indiai, noha a vonásokat nem lehet letagadni, bár nem is tenném soha.- volt, aki már kissé furcsán nézett rám emiatt, de mindig vállaltam a származásom, olyasmire is volt példa, hogy azt hitték szigorúan követem az indiai hagyományokat, emiatt félve is közeledtek hozzám, amin gyakran jót nevetek csupán.
- És ha már a sablon bemutatkozásnál tartunk, az anyám jogász, az apámat a jelek szerint nem kell bemutatnom, testvéreim nincsenek, lehet, hogy kiábrándító leszek, de se férjem, se gyerekem, se kutyám, se macskám...a munkám mellett nem sok mindenre jut időm, és az igazat megvallva nem szeretem a túlzott elkötelezettséget,, ami alól egyedül a munkám a kivétel. Sokszor fogják rám, hogy munkamániás vagyok, szeretem a kéket, hallgatok még klasszikus zenét, koffeinfüggő vagyok...és bírom a jóképű pasikat.-mosolygok Alexre.- Még valami?- persze elég sarkalatos jellemzés volt, amit elmondtam magamról, persze minden egyes szó igaz volt, de mindketten tudtuk, hogy ennyiből aligha lehetne bárki is megismerni, viszont ha már a bemutatkozásnál tartottunk, legalább egyfajta oldott társalgásnak nem volt rossz átugorva a kötelező körök egy részét.

Aki magabiztosan hisz a vonzerejében, abban, hogy tudja, mikor mit kell mondania és mikor hogyan kell használnia a testét, az süket a "szív hangjára". Azt ugyanis csak az hallja meg, aki tökéletes összhangban van az őt körülvevő világgal, nem pedig az, aki az univerzum közepének gondolja magát. Itt pedig egy magabiztos nő állt előttem. Ezen egyáltalán nem lepődtem meg, az nem is lehet orvos akinek nincs egy bizonyos kiállása.
- Aláírom, hogy tisztában vagy az adottságaiddal, de te nem látod azt amit én.- Ha egy nőnek nincsenek önértékelési gondjai attól még nem úgy tekint a testére mint egy férfi. Ezt a nők sosem fogják megérteni, pedig a válasz igazán egyszerű, ha egy nő el tudja magát fogadni olyannak amilyen akkor szép, mert sugárzik belőle a szépség. Viszont ha alul értékeli önmagát akkor mások szemében sem lesz több. Nem is olyan ördöngösség ugye?
- Azt el is hiszem, de ellentétben a többi emberrel én semmiről sem akarlak meggyőzni.- Egyenlőre. Persze nem lenne rossz ha meg tudnám győzni arról, hogy dobja le a ruháját, de szerintem erről nem kell győzködni, már magában eldöntötte, hogy ő tépi le az én szmokingomat. Mit is mondjak, nem fogok ellenkezni, végül is egyikünk sem a nagy őt keresi, vagy még is?
- Ha nem elég a balta, akkor a másik zsebemben van más láncfűrész is. Annak már csak elégnek kell lennie.-Ha egy lány csinosnak hiszi magát, soha nem kételkedik, amikor egy férfi azt mondja, hogy tetszik neki; mert ha azt hiszi magáról: elég elbűvölő ahhoz, hogy meghódítsa a férfit, természetesnek találja e hódítás következményeit is.
- Egyáltalán nem vagy félelmetes, de ha ragaszkodsz hozzá akkor itt mindenki előtt megkérdezem, hogy mi a kedvenc pózod az ágyban?- Illem tudó ember lévén közelebb hajoltam hozzá, szinte már olyan közel, hogy a nyakán érezhette minden egyes lélegzetvételemet. Az illata megcsapta az orromat és mélyen beszívtam, hogy örökre az agyamba égjen. Óvatosan a hajához nyúltam és egy kóbor tinccsel játszadoztam.
- Vannak még ilyen és ehhez hasonló kérdéseim még mindig ragaszkodsz hozzá, hogy itt tegyem fel őket?- Kezdett a tömeg figyelme ránk irányulni és félő volt, hogy a kellemetlen társaság akik nem rég még zaklatták Elizabethet ismét ránk találnak.
- Folytatom a sablon bemutatkozást. Moszkvában születtem ezért jól bírom a telet anyám meghalt apám pedig egyszerű kétkezi munkás. Egyáltalán nem vagy kiábrándító sőt inkább kiszámítható és hozzád hasonlóan nekem sincs senkim az ég egy adta világon a munkámon kívül, bár én nem félek betegesen a kötődéstől, de jó magam sem vagyok híve. A kávégyártó cégeknek szintén nagy rajongója vagyok emellett szeretem a gyönyörű nőket és a szexi fehérneműket. Apropó rajtad milyen van?- Ha már ennyire összemelegedtünk akkor engedjük ki a szellemet a palackból. Lássuk mi sül ki belőle.

-Szóval nem akarsz meggyőzni.- mondom elgondolkodva.- Akkor mégis mit szeretnél ?-nézek ismét egyenesen a szemeibe. Hülye kérdés, már hogy a viharba ne tudnám mit szeretne, hiszen ott van minden a szavai mögött, a tekintetében, amit még csak meg sem próbál leplezni. És én ezzel nagyon is tisztában vagyok. Nem is tudom, hogy csak hallani akarom, hogy tényleg megbizonyosodjam róla, vagy már inkább azt szeretném, hogy megmutassa. Valahol talán mind a kettőt.
Nem bírom megállni, hogy ne nevessek egy jóízűt, mikor a balta után előkerül a láncfűrész is. Tetszett, hogy nem csupán remek hódító volt Alex, hanem még humora is volt, ami azért sok férfiról nem igazán mondható el. Kedveltem az olyan alakokat, akik nem egy karót nyelt túl komoly vaskalapos egyének voltak. Ugyanis hiába voltam a munkámban elszánt és határozott, a magánéletben ennek totál az ellenkezője voltam. Ha valaki meglátná a lakásomat, el sem hinné, hogy mivel foglalkozom, ugyanis az enyhe megfogalmazás lenne, hogy az egész placc a feje tetején szokott állni, és a többiről talán jobb nem is beszélni.
-Igen, egy balta, meg egy láncfűrész már remélhetőleg elég lesz!- és a mosoly csak nem tűnik el ajkaimról.
Vicces, hogy ahogy kimondja mire is gondol, én azonnal elvörösödöm. Noha pont én kértem, hogy kérdezze meg, ami érdekli. Tulajdonképpen nem is az hoz zavarba, hogy ennyi ember előtt ilyesmiről kezdünk el beszélgetni, hanem sokkal inkább az, hogy ez nekem már egy ideje ott motoszkált a fejemben, és most mégis úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, akit rajtakaptak hogy valami rosszat csinált. Eszem ágában sem volt megvárni, hogy újfent magukra vonjuk a figyelmet, pláne nem egy újabb kíváncsiskodó társaságot nem kívántam, eszem ágában sem volt még jobban lebuktatni magam. Bevallom szinte még levegőt is elfelejtettem venni, mikor megéreztem leheletét a nyakamon. Azonnal végig futott a libabőr az egész testemen, és bele sem mertem gondolni ha a közelsége ilyen hatást vált ki, akkor az érintésével mire lehet képes. Egy hang sem jött ki a torkomon,bármennyire is szerettem volna. Így óvatosan megragadtam Alex kezét, és nem túl feltűnően, de elindultam kifelé a teremből. Annyira azért nem ismertem a helyet, de az aulából kivezető folyosó valahová csak vezet, ami kicsit is csendesebb, mint a nagyterem, és remélhetőleg nem lesznek ott kíváncsiskodó tekintetek. Tulajdonképpen totál véletlenül választottam ki, hogy egyszer jobbra, majd balra fordultam el egyes elágazásoknál, húzva magam mellett a jóképű orvost, már ha időközben mégis úgy nem döntött volna, hogy ő tovább egy tapodtat sem jön velem.
-Szóval Moszkva és....a kávé...-fordultam hirtelen szembe Alex-szel, ugyanis felfogtam, amiket mondott, de olyan szinten zakatolt az agyam, hogy egy fúró, ahhoz képest kismiska lett volna. Tulajdonképpen fel sem fogtam hol voltunk, de most jól esett a csend, és hogy Alex szemeibe nézhettem, miközben hallottam, a saját szívverésem. Kissé nevetségesnek éreztem magam, ugyanis tudtam mire vágyom, és azt hiszem Alex is hasonlóan gondolkodott mint én, mégsem tudtam megmozdulni.
- Francia, csipkés....-remek, végre megbírok szólalni, és ilyenek jönnek ki a számon. - Megígértem, hogy válaszolok. - és végre a mosolyom is újfent megjelent az ajkaimon, majd megigazítottam egy arcomba hulló tincset, ami a nagy igyekezetben rossz helyre kúszott.

-Ez egy nagyon jó kérdés.- Mit is akarok? Mert ugyebár az ember mindig akar valamit és ez alól én sem vagyok kivétel. - Sok mindent szeretnék, de konkrétan most egy dolgot, de azt nagyon.- Tudom, hogy azt akarja mondjam ki: "kívánlak", de egyenlőre még ezt a vágyát nem áll szándékomban kielégíteni. Úgy is tudja, hiszen minden szavam és gesztusom erre utal, csak a kis huncut hallani szeretné. Viszont ezt még nem súgom a csinos füleibe, majd ha eleget könyörgött érte.
A mosolya még szélesebb lett, öröm volt ránézni, mint amikor a nap előbújik a fellegek mögül, és a világosság szétárad az égen.Szép a mosolya, de az hogy nevetni láttam mindennél többet ért, éveket fiatalított rajta, mintha csak 16 lenne. Bájos nevetőgödrei vannak kivirul tőle az arca és még jobban csillognak azok a hatalmas szemek. Örülök, hogy mosolyt csalhattam az arcára, amint látom erre nem minden férfitársam képes, pedig nem kell ahhoz nagy tehetség, hogy elbűvöljünk egy nőt, csak némi ész kell hozzá.
- Reméltem, hogy elég lesz, mert több minden már nem férne ez a zsebemben.- Mit mondhatnék nem vagyok egy mókamester, de ettől függetlenül szeretem megnevettetni a szép nőket.
Elizabethnek ugyan olyan jól állt a vörös szín mint a kék. Ezt onnan tudom, hogy az arca rögtön lángra gyúlt ahogy kimondtam amit olyan erőszakosan csikart ki belőlem. Élvezettel néztem ahogyan zavarba jön és hirtelen nem is tudja mit kezdjen magával, ebben a pillanatban olyan ártatlannak tűnt mint egy szűz kislány.
Hirtelen gondlattól vezérelve megfogta a kezemet és elkezdett vezetni. Nem tudom merre haladtunk csak annyit érzékeltem, hogy elhagyjuk a tömeget és egy csendesebb helyen állunk meg az emberektől távol. Én nem figyeltem merre megyünk mert csak Elizabeth fenekét bámultam, kis almákra emlékeztettek, a kedvenc gyümölcsöm. Elizabth úgy nézett ki mint egy holtkóros, szerintem ő maga sem tudta hová jöttünk, majd egyszer csak újra kitisztult az arca és ismét olyan dögös lett mint azelőtt. Minden bizonnyal az én kérdéseim zavarták össze a fejét. Milyen rossz fiú vagyok.
- A csipkés a kedvencem.- Ravasz vigyor ült ki az arcomra és feltűnően végigmértem ezzel jelezve, hogy éppen most képzelem el milyen lehet benne. Szépen mutat a kerek popsiján az egyszer biztos.- Remélem selyemből van.- Éppen csorgott a nyálam, amikor halk lépteket halottam a távolból. Most én fogtam meg Elizabth kezét és húzta magam után. Ha ez így megy tovább nem fogunk innen kitalálni, mondjuk én nem bánnám szerintem jól ellennénk.
Egy dór oszlopos helyen lyukadtunk ki ahol az oszlopokat szaténfüggönnyel díszítették és közte egy pamlag helyezkedett el. Véleményem szerint pont a tökéletes helyre találtunk és még a zavaró morajlás is elcsendesült.
- Ha már a válasznál tartunk azt még nem árultad el melyik póz a kedvenced az ágyban.- Sejtelmes mosoly ül ki az arcomon, úgy tervezem ma este elég rendesen kifaggatom a kisasszonyt és minden titkáról lehullajtom a lepelt.

Egy pillanatig nem nézelődtem, csak ösztönösen mentem, egy volt a lényeg, minél távolabb a hangoktól, az emberektől, az aulától. Végső soron ez egész jól sikerült, hiszen már nem voltak kíváncsiskodó tekintetek, amik miatt esetleg aggódnunk kellett volna. Nem mintha engem ez zavarna, sokkal inkább Alex miatt aggódtam volna, hiszen ki tudja miként jött volna ki, ha velem látják összebújva sugdolózni, miközben itt úgy tűnt, volt, aki tisztában volt a politikai státuszommal, noha szerencsére az, hogy a börtön igazgatói posztot is átvettem a városban, az még nem volt úgymond nyilvános a média előtt. Szerencsére.
-Gondolom veszélyesebb fegyver is akad a nadrágodban mint egy balta vagy egy láncfűrész.- mosolyogtam kissé gonoszan és egyben kajánul. Ez már talán tényleg az volt, amit nem kellett volna kimondanom, de az utóbbi egy órában valahogy képtelen vagyok befogni a számat, főleg, ha ilyen perverz dolgok csúsznak ki rajta, még ha burkoltan is. Vagy Alex tudott valamit nagyon, vagy a sok buborék kúszott már fel az agyamba, megzavarva a beszédközpontomat is, ugyanis alapesetben bármennyire is mocskos dolgok járnának a fejemben, mint jelen esetben is, ha megszakadnék se ejteném ki a számon, erre most...csak úgy záporoznak belőlem ezek a dolgok. És ami a legrosszabb, hogy még élvezem is ezt az egész játékot, amit űzünk egymással.
~ Elizabeth, a végén baromi nagy bajban leszel, meglásd.~gondoltam, és figyelmeztettem volna magam, de nem tudom, hogy akartam e most megfordulni, és elfelejteni ezt az egészet. Ugyanis valami úgy vonzott Alexhez mint a mágnes, akár akartam akár nem.
Most értem el azt a pontot, hogy ha már a francia alsómról beszélgetünk, hogy már nem hoz annyira zavarba, mint korábban. Valami megváltozott. A pirulás helyett most végre felnőtt nőként álltam a vizslató pillantását, még annak ellenére is, hogy a szemében ott bujkált a fény, hogy ő már majdhogynem teljesen meztelenül lát maga előtt. Beleborzongtam a gondolatba, és abba a szempárba. Ám itt most mégsem ő volt az egyetlen, aki elengedte a fantáziáját. Igen, most már én is álmodoztam, a széles vállakról, a deltás hátról, amelynek minden négyzet centiméterét megsimogatnám, miközben ő szenvedélyesen belecsókol a nyakamba.... most jött el az a pont, hogy jobb, ha nem gondolom tovább a dolgokat, ugyanis akkor már ennél is jobban az arcomra lesz írva, mi jár a fejemben, hiszen már ezt sem nagyon tudom rejtegetni.
- Talán.- csak ennyit válaszolok, hogy selyemből van e a fehérneműm, de mindezt egy apró, sokat sejtető mosollyal fűszerezem meg. Lassan már szavak nélkül is egész jól fogunk tudni kommunikálni egymással, főleg, hogy olyan dolgok jönnek szóba, amiről már lassan beszélni sem kell, csak megmutatni.
Most én hagyom, hogy Alex húzzon maga után. Elég vicces, hogy már már szinte bujkálunk itt a színházban az emberek elől. Mégis volt az egészben valami izgalmas.
Végre csend honolt körülöttünk, minden nyugodt volt, és a bársonyfüggönyös oszlopokban is volt valami sajátos, elragadó hangulat. Egy rövid időre bele is feledkeztem a bámészkodásba, amelyből újra Alex hangja rántott vissza a jelenbe.
Hatalmas bociszemekkel pislogtam rá, igen, nagyon is értettem a kérdést, csak a válaszon töprengtem. Kezdtünk veszélyes vizekre evezni, és ebben én is partner voltam, nem is kicsit.
-Úgy látom, tényleg megkérdezed, ami igazán érdekel. S bár tudom, hogy illetlenség kérdésre kérdésre felelni, de most mégis kíváncsi vagyok. Te mit gondolsz, melyiket szeretem a legjobban? -húztam fel érdeklődően egyik szemöldökömet, miközben ajkaimon sejtelmes félmosoly bujkált. -Kíváncsi vagyok, mennyire vagy jó emberismerő...vagy inkább nő ismerő.- nem kellett tehetség ahhoz, hogy tudjam, hogy Alex az a tipikus nőfaló pasas volt, ismeri a nők legapróbb rezdüléseit, hogy hogyan kell úgy udvarolni, hogy annak még egy keményebb nő is meghajoljon, tudta mikor mit és hogyan kell a nőnek mondani...igen minden bizonnyal sok nővel volt már dolga, és igen, le a kalappal, érti a dolgát. Érdekelt, vajon belőlem mennyit szűrt le a pár órás találkozásunk alkalmával.
- És tudod mit...hogy kicsit ösztönözzelek, hogy ne vaktában találgass, ha ráhibázol a kedvenc pózomra, kérhetsz tőlem egyetlen dolgot! De csak egyetlen egyet, úgyhogy jól gondold meg mi legyen az! De ahhoz jól kell tippelned!- játszottunk, de akkor már legyen tétje is a játéknak, és bár szikrázott köztünk valami, még inkább élvezetesebbé akartam tenni a dolgot.

Akár meg is sértődhettem volna amiért elrángat a tömegből, mert ez azt is jelentheti, hogy nem szívesen mutatkozik velem együtt nagyközönség előtt. Viszont jelen körülmények között ez a kis szituáció az én malmomra hajtotta a vizet ezért nem sértődöm meg Elizabethre, plusz valahogy megértem őt, én se szeretnék az apám előtt enyelegni valakivel. Meg aztán rólam mindenki úgy tudja, hogy nőfaló vagyok és akit velem látnak az már nem lehet más csak egy bukott nő. Tök mindegy ki az a nő akár még az anyám is lehetne az, ők akkor is megbélyegeznék. Pont ezért kezelem a nőügyeimet olyan bizalmasan, nem szeretném ha miattam bárkit is elítélnének.
- Nem hinném, hogy veszélyes az ami a gatyámban van, de ha az is lenne akkor a te tekintetedtől biztosan megszelídülne.- Valami megváltozott a tekintetében, már nem hatottak rá úgy a bókjaim mint korábban, nem futott tőle a vér az arcába. Tisztán tükröződött a vágy a szemében, a szinte már perzselte a bőrömet a vad érzékiség. Az illata is egész más lett, érezni benne azt a tüzet amiben egy férfi önként és dalolva égne hamuvá. Hiába ezek az arab nők tudnak valamit. Lehet, hogy Elizabeth már Amerikában született, de a vér nem válik vízzé.
Elizabeth is elkezdett nyílt kártyákkal játszani, nem rejtette véka alá, hogy ő is kíván engem és egy nőhöz nem méltó módon megnézett magának. Láttam rajta, hogy éppen akkor képzel el meztelenül engem, sőt meg merem kockáztatni, hogy már talán tovább is gondolta a dolgot és ez nagyon is az ínyemre volt. Szeretem a bátor ér erős nőket, mert az ágyban szeretik a kiszolgáltatott helyzeteket. Gondolom ez amolyan szerepjáték féle náluk vagy csak egyszerűen megmutatkozik az igazi énjük. Persze ez nem minden típusú nőre igaz ez a jellemábrázolás, de a többségére érvényes.
- Te összekeversz engem valakivel.- Mondtam nevetve.Az igaz, hogy valamilyen szinten ismerem a nőket, de azért még sem vagyok gondolatolvasó.- Pedig nem lenne rossz, mert akkor nem lennék akkora csávában mint most. Haragudtam Elizabethre amiért megpróbálja átvenni tőlem az irányítást, de könnyen vissza fogom szerezni tőle, ezt garantálom.
Könnyed léptekkel odasétáltam a szófához és leültem rá, a könyökömet a szófa karjára raktam és ráhajtottam a kezemre a fejem. Rávillantottam a vakítóan kék szemeimet.
- Úgy tudtam, hogy a sátán szabja a feltételeket, de ha tippelnem kéne...- Úgy éreztem mintha lottóznék, kevés volt rá az esély, hogy eltaláljam a nyerő számokat, de apám egyetlen bölcs mondását idézem most- amit valaha felém intézett ez volt- Fiam, ha buknod kell hát bukj nagyot. És én azóta mindig eszerint élek, általában mindent egy lapra teszek fel. Lehet, hogy hülyeség amit csinálok, de eddig még sosem vesztettem.
- Általában az olyan nők mint te szeretik, ha ki vannak szolgáltatva egy férfinak ezért szeretik ha kikötözik őket, de úgy érzem, hogy te más vagy. Remélem jól mondom.- A kamaszútra összes pózát betéve ismerem, de úgy érzem Elizabethnek valami sokkal egyszerűbb a kedvence, de nem hinném, hogy a sima misszionárius lenne az.

Viszonylag hamar sikerül megszabadulnom a börtön tetkós, idegesítően, ugyanakkor zavarba ejtően fürkésző szakállas, fogatlan taxistól. Még szerencse, hogy nincs túl messze a lakásom a színháztól, és bár ezt a rövidke kis távot akár gyalog is megtehettem volna, én túl kényelmes voltam egy kis esti sétához. Na meg, ilyenkor sötétedés után már nem igazán szeretek egyedül kóborolni az utcákon, és azt sem hiszem, hogy ebben a cipőben kibírtam volna az utat gyalog. Azt hiszem, hogy talán egy kicsit mégis csak túlzásba vittem az öltözködést, pedig nem ez volt a célom... Áh, végül is most már teljesen mindegy! Itt vagyok, nem fogom lekésni az előadás egy percét sem, és még jegeskávém is van, amit nyugodtan elszürcsölgethetek. Már csak egy jó társaság hiányzik, és nem is lenne szükségem másra ahhoz, hogy tökéletessé avanzsálhassam az estémet! Aztán hirtelen -mint derült égből villámcsapás-, áll meg az asztalom mellett egy ismerős idegen fölém tornyosulva.
Eleinte csak értetlen ábrázattal sandítok fel a férfira, aztán meglátom azt a rá jellemző és igen csak egyedi mosolyt az arcán, és máris felélénkülök.
-Istenem, Gavin! - A számra kell szorítanom mindkét kezem, hogy meggátoljam magam az örömködő sikoltásban.
-Annyira rég láttalak! - És ekkor gyakorlatilag már a nyakában csüngök és úgy ölelem, mintha ő lenne az utolsó mentsváram.
-Gyere, ülj le. Mesélj, mi történt? Hol voltál és miért nem jelentkeztél te szemét gazfickó?! - Zúdítom nyakába az összes kérdést, ami hirtelen megrohamozza a nyelvem. Közben pedig már ülök is vissza, és izgatottan kalimpálok a pincérnek, miközben boldog mosolyom egy percre sem akar lankadni, és az agyamat sorjában megrohamozzák a régi emlékek.
Soha nem fogom elfelejteni azt az esetet, amikor meg akart csókolni, de én vonakodva elhúzódtam tőle, ő pedig csak bambán, elkerekedett szemekkel nézett, hogy ez most hogyan is van.