Azt mondják rám, hogy igazi vad és belevaló csaj vagyok. Az a fajta, aki még a jég hátán is megél, és a nagy többségben feltalálja magát, bármilyen kutyaszorítóba kerüljön is. Határozott vagyok, ravasz, és igazi átváltozó művész. Sokszor bújok bele általam kitalált szerepekbe, attól függően, hogy éppen kire vadászom. Az én szakmám nem éppen nőies, de engem nem zavar, valahogy mindig is kissé túltengett bennem az agresszió, most pedig legalább már képes vagyok levezetni. Ha nem is embereken, de konditermekben a zsákot püfölve mindenképpen.
Elég veszélyes vagyok, jól bánok a fegyverekkel, és a küzdősportokban is jeleskedem, úgyhogy egy biztos, könnyű ellenfél senkinek nem leszek. Az évek során pedig elég tapasztalatot gyűjtöttem ahhoz, hogy ez nemtől és testalkattól függetlenül is igaz legyen.
Éles a nyelvem, és vág az eszem. Csak akkor beszélek, ha éppen olyan hangulatban vagyok, de előfordul, hogy inkább magányra vágyom. Jobb napjaimon egyébként jó társaság vagyok, könnyen hozzá tudok szólni mindenféle témához, mert naprakész vagyok az aktuális híreket illetően. Muszáj is, mert ha olyan közegbe kerülök, akkor ott kénytelen vagyok megjátszani a művelt nőt, máskor pedig a buta szőke libát. Az élet mindig más és más területre sodor, mindig másképp kell viselkednem, de talán pontosan ez az oka annak is, hogy ennyire eredményes vagyunk a munkámban.
Temperamentumos és forrófejű vagyok, de nem feltétlenül igaz rám, hogy előbb ütök, és csak aztán kérdezek. Csupán az esetek hetven százalékában történik így, az szerintem annyira nem is vészes, igaz?

Külső:
Szőke haj, zöldes macskaszemek, és bájos arc. Olyan vagyok, mint egy barbie baba, csak kicsit durvább kiadásban. Az ajkaim teltek, sokszor húzódnak gonosz mosolyra, vagy egyszerűen csak fintorgok egyet, és letudom ezzel a válaszadást. Éles, vesébe látó tekintetem van, és a külsőm a legtöbbször megtéveszti az embereket, ami nekem tökéletesen meg is felel.
Izmos, arányos testfelépítésem van, és akár még nőiesnek is lehet nevezni, hiszen a ruha teszi az embert, a ruha alatt pedig nem látszik, hogy mennyire kidolgozott a testem. Ha így volna, lehet, hogy nem mindenkinek lenne akkora pofája, mikor belém köt egy-egy alkalommal, vagy esetleg amikor ellentmond nekem, és megtagadja a letartóztatást. Van ilyen, aztán egyből magához is tér, amint betörtem az orrát. Sajnos a mentalitásomnak köszönhetően előfordul, hogy sebes a kezem, de mindig igyekszem vigyázni rá, túl árulkodó jel.
Egyébként nagyjából 168 centiméteresre nőttem, és úgy 55 kg-ot nyomok, ami az én arányaimhoz éppen tökéletes. Az öltözködésem elég változó, mindig attól függ, hogy éppen hol kell megjelennem. Legtöbbször kényelmes darabokba bújok, ami farmert takar, vagy egy atlétát. Persze volt már rá példa, hogy úgy kicsíptem magam, hogy még az sem ismert fel, akivel korábban már találkoztam, csak éppen a másik arcomhoz volt szerencséje.

Előtörténet:
Eléggé problémás gyerek voltam, és a legtöbbször azt éreztették velem, hogy ez nem is fog megváltozni. Azt, hogy én csak nyűg vagyok, egy Isten csapása, és mindenekfelett reménytelen eset. Én pedig kislány lévén hittem ezeknek a rágalmaknak, elhittem nekik, hogy tényleg nem vagyok semmire méltó, és nem lesz belőlem az égvilágon senki. Azt hiszem sikerült bebizonyítanom, hogy lettem valaki!
Az Angyalok városában születtem, még ’86-ban. A családom sem tehetős, sem túlzottan szegény nem volt. Átlagosan éltünk apám autókereskedői melójából, míg anyám pincérnőként dolgozott, és arról kergetett álmokat, hogy egy napon majd színésznő válik belőle. Örök álmodozó, szerintem még mindig hisz benne, hogy valóra válthatja, pedig szerencsétlennek semmi esélye rá, főleg nem egy iszákos férjjel. Félreértés ne essék, soha nem bántottak engem, apám egy ujjal sem ért hozzám még rosszabb napjain sem, hanem inkább csak elvonult magának, és némán bámulta a tévét, vagy kialudta magából a szesz hatását. Nem túl ideális gyerekkor, igaz?
Engem a legtöbbször a külsőm alapján ítéltek meg, és igazi angyalkának neveztek, pedig a kisördög valahol ott bujkált a zöld szemek mögött. Mindig tettem valami rossz fát a tűzre, ahogy pedig nagyobb lettem, verekedőssé váltam. Magam sem tudom, hogy miért, de akadtak némi indulatkezelési problémáim, amelyeket a társaimon vezettem le. Valószínűleg valamelyik rokonomtól örököltem, csak éppen ötletünk sem volt, hogy kitől. Én már olyanokra is gondoltam, hogy nem is az igazi apámmal élek, hanem csak valami tökfejjel, akit bepaliztak. Ebben még volt is némi ráció, tekintve, hogy nem nagyon hasonlítottam rá, és anyám szemében is mindig volt egyfajta félelem, pedig soha nem bántotta senki. Lehet, hogy történt valami olyan az életében, amiről senki nem tud. Őszintén szólva, egy idő után már nem is érdekelt annyira, hogy kiderítsem, pedig utánajárhattam volna simán, vagy akár belőle is kihúzhattam volna.
Annak érdekében, hogy ne keveredjek több balhéba, beírattak a szüleim karatézni. Kellőképpen levezette az energiáimat, és elvitte a fizetés felét. Azt mondták, hogy megér nekik ennyit, csak ne legyen velem több gond. Pedig szerintem nem is voltam olyan vészes, a mai kölykök sokkal rosszabbak annál, mint amikor én a csúcson voltam.
A nagy változás akkor állt be, amikor felkerültem gimnáziumba. Más környék, más emberek, és teljesen más életvitel. Egy ideig megpróbálkoztam csinibaba lenni, aztán okos, mert voltak olyan srácok, akik a stréberekre buktak, de végül ott kötöttem ki, ahová mindenki megjósolta korábban; a bajkeverőknél. Buliztak, ittak, szívtak, amikor csak kedvük volt, és előszeretettel kerülték az iskolának még csak a környékét is. Arra azért nem tudtak rávenni, hogy drogozzak, de egy-egy nagy buliban mindig szívesen benne voltam, és a fiúk társaságát sem utasítottam el.
Harmadik elején aztán újabb fordulat következett be szerény kis életemben, méghozzá akkor, mikor az egyik közeli barátnőm életét vesztette. Ha ez nem lett volna elég, ráadásul mindez még a szemem láttára is történt. Egy ex-elítélt volt a tettes, akit nemrég helyeztek szabadlábra. Én voltam a koronatanú az ügyben, mivel sikerült teljes sokkom ellenére is végignéznem az egészet. Időnként a mai napig előjön a rémálmaimban az a néhány kicsi képkocka, de már megtanultam vele együtt élni, és nem utolsó sorban elfogadni is. Másképp nem lehet ezen túl lenni, igaz?
Tanulni kezdtem, de továbbra is megmaradtam ugyanolyan vadócnak, mint amilyen a gyilkosság előtt voltam. Érdekelt a történelem, és az aktuális hírek, valamint a legújabb koncertek, és némi illegálisan szerzett pia is. Remekül éreztem magam a bőrömben, míg érettségi után el nem kellett döntenem, hogy hogyan tovább. Amint azt már említettem, az, aminek tanúja voltam, hatalmas hatással volt rám. Elég naggyal ahhoz, hogy úgy döntsek, megpróbálkozom a rendőri pályával. Igen, tudom, hogy ez volt az utolsó dolog, amit kinézett belőlem a legtöbb ember – na meg én is magamból -, de még is úgy éreztem, hogy ez lesz az én hivatásom!
Tévedtem, méghozzá hatalmasat. Végigcsináltam ugyan az Akadémiát, de nem volt kedvem ahhoz, hogy a szabályok megkössék a kezemet alkalomadtán. Sosem bírtam amúgy sem, ha ketrecbe akartak zárni, vagy láncra verni. Én alapvetően egy szabad lélek vagyok, akinek kell a tér, és a csapongási lehetőség, ha éppen ahhoz van kedve.
Végül leadta ma jelvényemet, amit éppen csak sikerült megszereznem, és fejvadásszá avanzsáltam. Kezdettől fogva úgy éreztem, hogy ez már aztán nekem való meló, és jól is fogom tudni csinálni. Bejött! Minden működött, mint a karikacsapás, oda utaztam, ahová éppen kedvem volt, ráadásul az sem egy elhanyagolható szempont, hogy némely körözött után busás jutalom jár, ha fülön csípem. Általában nem lóg meg előlem senki, szóval nem kell engem félteni, feltalálom magam, és még az életkörülményeim is sokkal jobbak. Imádok játszani az áldozataimmal, amíg végül rá nem jönnek, hogy már azelőtt csapdába estek, mielőtt megsejtették volna, hogy bajban vannak. Én, és a kifinomult módszereim…
Nem sokkal ezelőtt azonban Las Vegasba szólított a munkám, és mivel teljesen magával ragadott a város utánozhatatlan kisugárzása, valamint a nyüzsgése is, így arra a döntésre jutottam, hogy eltöltök itt egy kis időt. Fogadkoztam magamban, hogy nem túl sokat, csak épp egy picit, de már régen túlléptem azt az időt, amit úgy határoztam, hogy itt maradok. Itt sok a bűnöző, úgyhogy szentül hiszem, hogy szüksége van a városnak a szolgálataimra, még ha csupán egy rövid időre is, úgyhogy igen… határozottan úgy gondolom, hogy én vagyok valaki!

Miss Amazon Barbie!
Történeted láttán szinte minden énem felsóhajtott. Egyrészt mivel a többségünk éppen futó gazfickó, másrészt mert ilyen szép a "csomagolás"! Az már nyilvánvaló, hogy Veled egyáltalán nem lesz könnyű az élet, de engedd meg nekem, mégse kívánom, hogy elkerüljelek. Ha rajtam múlik, lesznek itt még izgalmas események!
Gyerünk Kislány fegyverbe, és forgasd ki ezt a várost a négy sarkából!

Isten hozott közöttünk! Történeted nagyon is tetszett, ezért újdonsült jogkörömnél fogva kijelenthetem, hogy az előtörténet:





Foglald le az avidat és vesd bele magad a bűnös város forgatagába!