Név: Vincent Morris Belvedere
Becenév: Vinnie, de csak meghatározott körökben
Kor: 44
Születése hely, idő: 1968 -október - 12. / Kanada - Calgary  
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: körözött, deee...
Anyagi háttér: Felső középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem:
A szövegben...

Külső:
A szövegben...


Előtörténet:

1998 (30 évesen)  
 
1968, Calgary, Kanada. Ez volt az a nap amikor megszülettem. Hogy szerencsés e vagy szerencsétlen, ezt döntse el mindenki maga, de ekkor kezdődött el minden. Szegény család, sanyarú sors... valahogy így mondják a hülye orvosok, de ami annál is fontosabb, hogy vele együtt alig délebbre az ígéret földje. Az Egyesült Államok. Még a hülye is tudta, hogy ott vannak a nagy lehetőségek, és ahogy az életre már a kölyökkor rányomta a bélyeget, szinte biztos volt a jövő a mocskosságok gyűrűjében. Hogy lopások? Immel-ámmal. Sokkal inkább elvenni azt, attól, aki nem érdemelte meg. Nyílt színen. Nem holmi besurranó, sokkal inkább a szemibe nézve. Erős voltam. Már tizenévesen rendesen megtermett, félték is a nevemet. Morris a morcos.. Mindenki így emlegetett, és ha csak meghallotta összerezzent. Igyekeztek is elkerülni az iskola fekete bárányát, hát még amikor az igazgató autóját csesztem szét, vagy inkább össze, csak azért mert megfenyített. Meg... merészelte... tenni! Hát így járt cserébe.
Amikor az iskolából repültem, már akkor voltak ott követők... Vezéregyéniség! Azt hiszem így mondják ezt úri körökben, és igen, mondhatom, hogy remekül befolyásoltam az embereket, mert aki utat keres, és támogatóra lel, mindig hálásan cselekszik bármit és bármerre, csak vívja ki az elismerésedet.
Azután viszont rossz idők jöttek. Új rendőrfőnök, egy olyan igaz istenverte, és rászállt a helyi bűnözésre, elkapva minden kishalat, minden alattvalót, körbe, nyomorultul abban reménykedve, hogy bármit is rám bizonyíthat. No, de ezért is jók a hűséges zsoldosok! Nem… köpnek! A többség... Egy fiatal kölyök volt.. még a tojáshéj a seggén, én meg huszonévesen karoltam fel. Ő volt az, aki miatt végül menekülnöm kellett, és ha már álmok.. sokáig kergettelek, nem is álltam meg a határig.
Amerika. Az ígéret földje… - jelent meg az egész előttem, na meg egy új élet lehetősége. Tisztességes? Talán. Indulásnak mindenképpen. Legalábbis külsőre csak amíg beágyazom magam az alsóbb körökbe, közel harminc évesen nem vagyok már mai bika, deee... saját magamat azért még nem temetem.

Nyílt az ajtó és ez vert ki a gondolataim közül. A kormányon doboltam, hogy ideges voltam? Igen. Talán. Hogy miért? Sosem szerettem a kötöttségeket, és még ha jól is tudtam, a házasság csak névleges lesz, na meg a szokásos herce-hurca a zöldkártya körül, mégis idegesített.

- Minden rendben van, Julia? – kérdeztem egyenesen a szemeibe nézve, úgy tűnt ő sokkal kevésbé feszült, mint én, persze ha csak azt a töménytelen pénzt nézem, amit összespórolva még Kanadából beígértem, nos.. lehet engem se izgatna ennyire.

- Tökéletesen. – jött a mosolygós válasz én meg csak egy könnyed bólintással megspékelve tapostam bele a gázba. Jöjjön aminek jönnie kell…


2002 (34 évesen)

Hosszú évek teltek el, de annál gyümölcsözőbbek. A szekér.. nos haladt, a lehető legjobb felé és mértékben, Julia.. ő már a múlt. Nem is annyira rég, de alig három év után feladtam vele a "harcot" alig hogy megjöttek a papírok, viszlát Julia, viszlát hisztirohamok. Soha nem voltam az az ember, aki hagyja, hogy korlátok közé kényszerítsenek, hát nem most fogom elkezdeni. Hogy az üzlet? Haladt. Először döcögött, jó időben légy jó helyen, "jó" embereknek tégy szívességet, és bár egész a rangétra legaljáról kezdtem, mostanra sikerült felépítenem egy egész jó kis "hadsereget".

Hideg volt az éjszaka. Csak álltam, és vártam a kiszemeltet, a cigaretta füstje halkan gomolyogva fel terítette be a sötét kapualjban a terepet, és én a gondolataim közé menekülve vártam. Hogy kit?  Elég… szívós pletykák keringtek róa. Ügyes… eltökélt, de főleg eszes! Minden tekintetben elősegítheti a tervemet. És ért a riasztókhoz, ami szintén nem elhanyagolható téma, már ha tényleg belevágunk az új ötletbe. Bankrablás! – járt a lábam mellett feszült táncot a kezem, hisz ha azt vesszük minden rajta múlik. Minden emeberem felkészítettem, már csak az elektromos.. igen egy elektromos ember kell, aki az egész előtt jár egy lépéssel és biztosítja, hogy minden jól menjen, és egyszerűen. És megérkezett!  - dobtam el ott ahol voltam a cigimet, rátapostam, és úgy léptem a fickó elé a sötétségből ki a fénybe.

- Raul Philips? – kérdeztem minden teketóriázás nélkül. – Egy felettébb jövedelmező üzleti ajánlatom lenne a számára…


2004 (36 évesen)

Alig két év telt el. És az a bizonyos szekér?? Hasíííít… Mit hasít?  Mondhatom, hogy kiskirályként élhettünk belőle! Én meg a banda. A zsaruk? Nos, jószerével bottal üthették a nyomunkat, én meg minden egyes este, lábaimat feldobva a dohányzóra a tv előtt vigyorgó fejjel, szivarral a számban – ha megengedhetem miért is ne!? – figyeltem a sok pancser egyenruhást ahogy a "nem nyilatkozom" kifejezésekkel próbálják eltüntetni a tanácstalanságot.

- Pancserek! – álltam fel vigyorogva a tv elől, egyetlen kapcsolás, a képnek vége, én meg egy nagy sóhajt véve elnyomtam a szivaromat, nem pazarlunk, jó lesz az még későbbre is, felvettem a bőrkabátot és elnéztem egy italra az egyik közeli kocsmába.
Pont ott pillantottam meg azt a lányt! Szőőőke.. a bőre feszes.. és a mosolya… (!?) Hogy mi fogott meg benne? Jó kérdés, hisz eddig jó néhány nőcskét ki és felpróbáltam már az életben, de mindegyik ostoba.. pénzhajhász buksza volt aki egy-két hét után mehetett a levesbe. De ez a nő… ez a nő.. tiszta kellem! – guvadtak a szemeim még mindig a képre, ahogy mint egy lassított felvétel, úgy mozgott előttem, és az én állam.. igen, mondhatom, hogy leesett. Na, akkor lépjünk is a tettek mezejére! – nyomtam el az újabb cigimet és hátrahagyva a pulton a sörömet megközelítettem.

- Kisasszony… - álltam meg az asztala előtt, vagyis sokkal inkább landoltam rajta az orra elé ülve és nem törődve a vele szemben ülő fickóval, felé nyújtva a kezemet hajoltam le a szemeihez, hogy szorossan belenézhessek.

- Morris Bellain. Szolgálatára… - csókoltam meg a kezét a szemeit egy pillanatra sem eresztve….


2005. március… (36 évesen)

Újabb év… Minden tökéletes! Hogy életem szerelme? Igen, talán mondhatom ezt jelenleg, de túl hosszú még az élet, és egy dolgot biztosan megtanultam. NE.. tegyek felelőtlen kijelentéseket! Tökéletes volt.. Minden tökéletes volt. A nő nagyszerű… eszes.. tanulékony.. és alig telt pár hónapba és máris a banda ékes tartozéka lett. A fiúk.. először hőbörögtek, de mivel én vagyok a vezér, nagyon jól tudtam, hogy simítsam el az ellentéteket. És az én madárkám tett is róla, hogy előbb-utóbb ők is belássák az előnyöket. Hisz ki gyanakodna egy kecses.. és törékeny nőre.. ?

- Na, gyere ide..! – húztam magamhoz egy utolsó csókra az asztallal szemben, ahogy a bank belső téképe felett görnyedve letisztázódtak a helyzetek. Raul.. már elment, hogy intézkedjen. Josh, épp pakolta össze a fegyvereket, Paul meg… nos ő még mindig ferde szemmel nézett Clementinre de nem érdekelt. Ha valami nem tetszik, álljon elém és én majd meggyőzöm miért is vagyok én.. a csapat vezetője!

- Oké! Minden rendben! Utolsó meló a hónapban.- engedtem ki Clem-et a kezeimből, csak hogy átöltözhessen és én is a kezembe kaptam a maszkomat. – Mindenki tudja mi a dolga. Ha ez sikerül.. nagyot szakíthatunk fiúk, és egy darabig nyugi lesz. – mosolyodtam el kiköpve a cigimet, és a következő lépésben taposva bele az üres raktárépület hideg padlójának betonjába beléptem az anyósülésre. – Game.. on…


2005 (alig pár óra múlva)

Valami rosszul sült el! K*rva rosszul! Egy emberünk megsérült! Paul! Ott kellett hagynunk a lével együtt de… K*rva őrök! Kib*szott kommandó! – vágtam ki a kocsiajtót újra már a raktárban olyan hévvel, hogy csaknem kiszakadtak a zsanérok.

- Az isten b*ssza meg! – rúgtam fel a középen álló asztalt a térképekkel, mert bár Paul új fiú volt, mégis számított nekem. Minden egyes emberemért tűzbe tettem volna a kezem, mégis ott kellett hagynunk. Az isten b*ssza meg! Rühelltem ezt a helyzetet!
Egészen másnapig. Amikor jött megint a hírek és egy szemfüles fotós kiterítve a rendőrségi helyzetet, megjelentette a körözési képeket. Na, ekkor volt hogy kis híján a falba b*sztam a fejemet…


2005 (másnap)

- Clem! Muszáj! Hát nem érted? A sitten akarsz megrohadni? – próbáltam győzködni a kezében szorítva a kezemet. – Figyelj rám! Csak egy kis ideig, rendben? Amíg.. ez az egész elül! Hidd el, alig pár év, és azután szarnak ránk! Jönnek újabb esetek, és az egészet.. elfelejtik. – néztem azokat a mindig csillogó szemeket és elmosolyodtam. – Hiányozni fogsz.. – nyomtam még egy utolsó csókot az ajkára, és még sokáig néztem utána ahogy az út felporzott a kissé kopott, mégis jól döcögő fekete Chevy mögött. Remek… Újra lenn. Hát akkor… új élet. Megint… - határoztam el egy hatalmas sóhaj kíséretében és én is beraktam magam a kocsiba pont az ellentétes irányba. San Francisco… készen állsz rám? Remélem…


2005. októbere...      
 
Csak hónapok teltek el. De mivel nem vagyok elveszett ember, sőt, ha azt vesszük még pancser sem, hamar beraktam ide is a seggem. Új voltam.. sok a banda a körzetben, végül mégis sikerült találnom egy embert.. egy olyan embert akinek a kezébe idővel még az életemet is beletettem. David. Igen, ő volt az akivel egy húron pendültünk már az egész kezdete óta, és mivel egy bizonyos banda tagja, idővel megpendítettem az orra előtt mivel is foglalkoztam régen. Bankrablás. – mondtam ki a varázsszót, mire ő csillogó szemekkel látott benne fantáziát, és piszok sokáig győzködve - én meg már meg voltam szorulva rendesen – de csak rávett a szervezésre. A cél: egy pénzszállító autó. Semmi baj nem lehet, kellettek emberek, és az ő húgának, Ritának is van valami kanja benn, akinek sok pénzre van szüksége mivel összeakadt valami nagykutyával és simán benne lenne. Nagyot sóhajtottam.

- Dave… én nem tudom.. – ráztam meg a fejem egy tanácstalan szájhúzással lekerekítve – A legutóbbi sem sült el túl jól, és bár azóta kellőképp átrendeztem az arcberendezésemet – simítottam végig a csupasz képemen, ahonnan az a nagy, bozontos szakáll még ennyi idő után is hiányzott – de nem tudom. Lehet, hogy feltűnést keltek. – sóhajtottam ismét nagyot, de az ajánlat.. túúúl kecsegtető volt! Vonzott az a régi élet. A szivarok.. a gondtalanság.. az hogy nem egy piti, kis koszos csalónak néznek, de főként a vezérlet! Hogy lessék minden mozdulatom, a parancsokat.. az ütős csapat szentsége, és… végül belementem.

Nem kellett volna. Ez túl későn derült ki. Már akkor amikor szanaszét holttestek, a rohadt zsaruk csak sorozatban durrogtatnak a fejem mellett, repülnek a golyók, és eddig ahogy elnéztem Dave, és az a Gabe nevű fickó maradt életben. A k*rva életbe! A k*rva életbe… - csapott bele az egész a fejembe, hogy mekkora seggfej vagyok én! Miért is hittem, hogy ez az egész bejöhet? Idióta... barom… f*szfej! – szidtam magamat ezerrel, és mindent egy lapra téve fel, - a kettőből egyet lehetőséggel – Davidet kaptam el, és rángattam ki a golyózápor közepén.

Egy golyót kaptam. Ami kész mázli, ha azt az egészet együttesen nézem. David… nos David elég gondterhelt volt. Rita, a húga, meg egyenesen zabos! Mit zabos!?? Őrjöngött nekem, aztán zokogott, majd megint őrjöngés.. ki érti a nőket? – ráncoltam össze a szemeimet, most hagytam volna ott a bátyját? És nem meglepő, de mégse ésszel mérlegelt. A hülye kis csirke, bement a zsarukhoz és feldobta Toretto-t – a maffiást – amiért ő volt a kiváltó ok, hogy Gabe ebbe az egészbe belekeveredett. Hogy mindig mondtam én, hogy pórázon kéne tartani a nőket...! – csaptam a fejemre, amikor David mesélte, benn ültünk egy kávézóban, egy-egy bögre fekete mellett és épp azt mérlegelte, hogy az istenbe is fognak ebből kimászni, ha Toretto fülébe jut…
Na és ekkor kezdtek el repkedni a golyók körülöttem. Az egész kávézó darabokban, én a földre vetődtem - mit tesz a gyakorlat – Dave szája viszont véres… a mellkasa patakzik.. és már messziről látom a fennakadni készülő szemeket.

- Dave! – vetődtem oda hozzá laposkúszásban – Hé! Dave! Ne csináld ezt! Hallod? – rázogattam meg a vállát, hogy észre térjen – Dave! – próbálkoztam újra, de nem felelt. – Orvost! Valaki! Azonnal hívják a mentőket! – ugrottam már oda teljesen, mikor a golyózápornak végeszakadt, de valami azt súgta nincs menekvés. Itt és most.. vége. És így is volt. Vége volt. Teljesen…


2005. (pár órával később)

- Nyugi, kislány minden rendben lesz… - simogattam a mellkasomon zokogó lány gyönyörű fekete haját és próbáltam meggyőzi arról amiben még én sem voltam biztos teljesen. Hogy rendben? A bátyját egyetlen pillanat alatt kinyírták, "így jár az, aki egy nagykutyának keresztbe tesz" címmel, és nem voltam benne biztos, hogy nem Rita lesz a következő. Sőt! Egyre inkább eluralt az érzés, az az utolsó szó, amit még Dave suttogott az ölemben. "Vigyázz rá…"… és ennyi. Itt volt a vége. Én meg.. nem tehettem mást. Csak vigasztaltam és a mellkasomra öleltem…


2009. tél...

2009, Vegas. Hogy hogy kerültem ide? Pontosabban kerültünk? Na ezt én is szeretném tudni. Ez inkább olyan.. hirtelen ötlet volt. Hol is lehetne jobban elbújni, mint Vegasban? Nem volt több bankrablás. Isten ments! Nem kockáztatom már tovább az életem, öreg vagyok én már ehhez! Viszont… bejött egy másik seft. Pontosabban.. a tőzsde. Azt a keveset amit még Friscoban megmentettem Salt Lake Cityben feltettem egy igenis jó tippre, és mondhatom, hogy vagy a háromszorosát hozta nekem. Ekkor jöttem rá… Ebben van az üzlet! Csak mereszted a segged, a lé meg szééépen csorgadozik a kezedbe. Vettem egy klubbot. Night Club, afféle kis.. eldugott helyen de nem is lett volna jó, ha bármelyikünk is felhívná magára a figyelmet, történetesen, hogy Ritából - valami hülye.. tanúprogram keretében - Raina lett, és én meg.. az alvilág mozgásában folyamatosan figyeltem nehogy véletlenül valakinek eljusson hozzá a keze. Ígéretet tettem. Vigyázok rá. És eszemben sem volt ezt megszegni…

- Oké! Akkor ha gyanús, tegyétek el láb alól. Nem érdekel! Ha csak egy pillanatig is felmerül a kétség vele szemben, hogy köze van Friscohoz, golyót bele! – adtam ki az utasítást a telefonba és ugyanazzal az erővel vágtam le.

- Nem igaz, hogy már itt sincs nyugtunk.. – mérgelődtem csak magamban mikor meghallottam a kopogásokat – Gyere! – vágtam oda hátradőlve a székemben és élveztem ahogy ez a kellemes, kényelmes fotel megropogtatja az asztal mögött a gerincemet.

- Vinniiiie! Az egyikvendég már megint a seggembe mart! Elegem van ebből! Ha nem csinálsz valamit felmondok! – hallottam azt a nyivákoló hangot a fülemben, és nem is kellett felnézzek, hogy már tudjam, megint Constance szerencsétlenkedik. Visszapördültem, egyenesen az ajtó felé nézve és lassan fellöktem magam a székemből.

- Kedves Constance.. – kezdtem el lépkedni lassan felé a cipőm koppanásai hangosan terítve be a szoba csöndjét körülöttem - Ha nem tudod felfogni kedvesem.. hogy ez egy klub… ami szórakoztatásra termett… és ha épp az a fontos a vendégnek… hogy a te… formás kis fokhagymaseggedet fogdossa, akkor azt fogja.. – értem oda elé egész közelre, és szinte fölé magasodva tüneményes mosollyal néztem le a szemeibe.

- Vagyis vagy teszel egy visszafordulatot szépen.. – mutattam még ugyanolyan kedves hangsúlyban a kezemmel – és teszed azt, ami éppenséggel a dolgod lenne… vagy pedig fogod magad, és nagyon gyorsan eltűnsz innen, hátrahagyva mindent amit én adtam neked. – tartottam engedelmességet követelve a szemeiben a szememimet, de egy percig sem hagytam, hogy az a szokásos, szívélyes mosoly elhagyja a képemet. A lány… dúlni-fúlni kezdett, – nem hiába dobtam már vagy fél éve -  azzal megfordult.. és bevágva az ajtót a háta mögött eltűnt vissza a munkahelyére.

- Én is így gondoltam… - motyogtam csak az orrom alatt újabb sóhajt erőltetve és ugyanolyan lassúsággal visszalépkedtem a korábbi helyemre. A zene… hangosan dübörgött. A vendégek.. nos, nem panaszkodom, az egész már évek óta elég jól ment, amióta ééén – ha már Vegas, légy alkalmazkodóképes - elhatározva magam felvettem – talán életemben először - az első öltönyömet, kitanultam a tökéletes beszédet, és beléptem a "fehérgalléros bűnözők" közé. Kifizetődőbb.. De főként nyugodtabb. Nem is beszélve arról, hogy igenis kényelmesebb, ha csak csettintesz, és máris egyetlen szavadra, az ujjadat nem is piszkolva be hullanak a porba a fejek. Mintha csak erre születtem volna…

Az újabb adag whiskimet hörpingetve néztem ki az ablakon, a fehér, hószállingózós éjszaka néma csöndje verődött vissza az üvegen, amikor újra kopogás ütötte meg a fülemet.

- Constance ha megint te vagy, be ne merd tenni a lábad, mert… - fordultam el az ablaktól a whiskivel, hogy ha kell, hozzá vágjam a teli poharat, mégis valami teljesen más hang ütötte meg a fülemet.

- Rita? – kérdeztem összehúzott szemekkel – Valami gond van? – tettem inkább a poharat le, az asztalra, hogy teljes mértékben rá figyeljek. Mázlija volt. Ha jó kedvemben vagyok, mindig szívesen vettem ha megjelenik az ajtóban. De ha nem…

2012 Grátisz…

Újabb nap. Máskor szarnék bele, de ez a nap nem ugyanolyan volt mint a többi. Új híreket kaptam. És nem is olyan jó híreket. Az a mocskos kutya.. Rita volt kanja betette a lábát Vegasba, a rohadt kis öcsikéjével karöltve és tartottam tőle, hogy a fejünkre hozza a Frisco-i embereket. Hogy mikor derült ki hogy élnek? Valamikor akkor amikor messzi forrásból hallottam, hogy vérdíj van a fejükön, talán pár éve, akárcsak az én szépségemnek, de nyugodt voltam. Én mindent megtettem. Elvarrtam a szálakat rendben, senki nem találhatott meg. De ez a fickó… ez még veszélyt jelenthet…

- Vonszold be a segged, Rita – szóltam ki a nyitott ajtón, miután Hannah elrohant. A kiscsaj azt hitte, hogy csak azért mert egyszer megd*gtam, már bármiféle külön joggal élhet. Hát besz*pta. Ma épp nem voltam jó kedvemben, ezért amikor térdre vetette magát előttem, felkaptam a karjánál fogva és egyszerűen kihajítottam az irodából.

Újabb szivarba kapaszkodva bele, - azt mondják az megnyugtatja az idegeket - vártam, amig ő is bemászik. Tudnia kellett.. nekem meg azt kellett tudnom, hogy ha a fülébe jut, nem lesz olyan hülye hogy a nyakába ugorva vagy épp, hogy a gyomrának egy késsel, teszi tönkre az eddigi munkámat körülötte.

- Mondtam, hogy ne hívj így. Nem akarom, hogy megint belekeveredjek abba a sz*rba – hozta a szokásos formáját, én meg megforgatva a szemeimet, inkább eloltva a szivaromat tettem be a helyére  – Mit akarsz, Vinnie? - tette le magát velem szembe és úgy nézett a szemeimbe.

- Pont, erről akarok veled beszélni. Azzal, hogy köptél, még nem volt vége. Azt hiszed, hogy a tanúprogram és a költözés segített neked? Egy nagy lósz*rt. Ugyanolyan mélyen benne vagy a kamuban Rainaként is, mint nyolc éve Ritaként. B*sztál elmenni arcátszabásra, úgyhogy ne lepődj meg, ha a seggedbe tolnak majd egy shotgunt baby és megdöglesz –  toltam a képébe nyersen, mivel most abszolút nem volt kedvem a nagyvonalút eljátszani a szemeibe. Feszültté tett. Már az egész, hogy az utóbbi időben nem tud lakatot tenni a seggére, bilincset a kezére, vagy úgy egyáltalán megválogatni mit-kivel és merre is b*szakszik. Épp most telt be a pohár! Hát így járt velem. - Gabe itt van. A városban. De eszedbe ne jusson felkeresni őt, mert elég volt téged elrejtenem három éve Salt Lake Cityben is, nem akarlak még egyszer kihúzni a szarból, hogy aztán meg tegyél rám. Eleget takarítottam már utánad, Rita. Megértetted?!  - emelkedtem ki a székből, két kezemmel az asztalnak támasztva, csak hogy lássa, most k*rvára nem viccelek.

- A rohadék – jött a válasz, és mikor úgy pattant fel, mintha ott se lett volna én visszadőlve a helyemre vártam amíg megcsapolja a hátsó fali whiskymet.  – Hogy a p*csába. Honnan tudod? Meg miből gondolod, hogy felkeresném? – fordult felém zavartan fúrva a szemét a szemeimbe, és én már ebből tudtam, hogy az a balf*sz még mindig nem hagyja hidegen. A k*rva életbe!
Pohár alja koppant az asztalon én meg csak engedve a szorításomon kényelmesedtem el hátra a székemben.

- Ismerlek. És inkább látnád holtan, mint élve azok után, amit csinált. Még mindig nem bocsátottál meg neki, igazam van? – emeltem meg az egyik szemöldökömet. Fogalma sincs róla, mennyire ismerem, de azok a szemek mindig elárulták nekem. És bármit is ígértem Davidnek.. azóta nyolc rohadt év telt el! Ha veszélyezteti a köreimet, nem gondolkozok el rajta, hogy mihez is kezdjek vele. Nem fogok megint mindent újrakezdeni, csak mert neki folyton viszket a segge!

- Oké, apu. Majd nem töröm el az állkapcsát, ha látom – jött a válasz, de miért is nem lepődöm én meg ezen? – Mennyi rájuk a vérdíj most? – tolta meg a következővel, és most volt hogy k*rvára elegem lett belőle!

- Eszedbe ne jusson, Rain! Feldobtad Torettoékat, szerinted miért kellett tanúprogramon részt venned? Ha akkor Gabe-ék seggét védted, ne most kezdj el amazonkodni, a rohadt életbe is. Örülj neki, hogy élsz és kimaradtál abból a lövöldözős buliból. Ha meghalsz, esküszöm letépem a fejed! – ugrottam talpra újra, csak a miheztartás végett, ha már más nem, legalább a feje fölé kerekedjek és úgy adjak nyomatékot a szemeibe, hogy tisztában legyen vele mit.. miért is nem tehet meg!

- Jól van, ne legyél már éhes disznó. Nem mártok be senkit. Akkor hülye voltam. Megfizettem az árát – vett vissza morogva és talán nyert az értelem, vagy csak az erőbéli fölénynek engedelmeskedve megcélozta az ajtót. – Dolgom van. Hannah a végén még megmérgez valakit – dobta még oda pökhendien, azzal kivágtatott az ajtón.

- Rain! – üvöltöttem még utána összerántott szemekkel. Esküszöm, ha ez a hülye.. liba.. – szorítottam össze a fogaimat, ellenállva a kényszernek, hogy utána menjek. A k*rva életbe! – A k*rva életbe…. – estem vissza a székembe egy orbitális sóhaj kíséretében. Ez a nő sose fog felnőni. Mindig ugyanaz az a hisztis liba marad! – pillantottam a szivaros dobozra, és azt pedzegettem fejben nem e kéne a hurrikánt megelőzve ezt a Gabriel gyereket egyikről a másikra az útból eltennem. De aztán úgy voltam vele… ezt átrágom még egyszer... – azzal a szivarért kapva újra meggyújtottam...

Vincent Morris Belvedere!
Minden várakozásomat felül múltad. Annyira részletes volt, hogy olvasás közben úgy éreztem, mintha egy film pörögne a szemem előtt. Nincsenek rá szavak, hogy mennyire tetszett. De mielőtt még halálra dicsérnélek;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon! Foglalj avit, aztán reményeim szerint gyorsan összefutunk a játéktéren!