Név: Anabelle Keaton
Becenév: Ana, Anie
Kor: 20
Születése hely, idő: 1992.12.01 USA, New York
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: ügyvéd gyakornok
Anyagi háttér: Felső osztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Szerencsére elmondhatom magamról, hogy nem ütöttem közvetlenül egyik szülőmre se. Inkább a kettejük keveréke vagyok jellemileg. És ennek csak örülni tudok, ugyanis nem lettem olyan sekélyesek, és szélsőségesek, mint ők. Nem arról van szó, hogy nem szeretem őket, csupán tisztában vagyok a hibáikkal. Amiket az apámnak köszönhetek: türelem, önfegyelem. Azt hiszem a csendességét is sikerült átvennem tőle, ha nem kell mennem sehova, nem találkozom senkivel, akkor napokat el tudok tölteni egymagamban anélkül, hogy unatkoznék. Ami nem feltétlenül baj szerintem. Úgy értem… a bajok valahol ott kezdődhetnek, ha valaki nem tudja elviselni a saját társaságát. Anyám érdemei pedig a kitartás, és a makacsság. Kimondom azt, ha valami böki a csőrömet, nem tartok attól, hogy esetleg ezzel megbántok másokat. Ha nekem van igazam, akkor miért hagynám magam?
Szeretem elérni azt, amit akarok, és általában addig harcolok érte, míg el nem érem. Nem mondanám magam haragtartónak, de nem felejtek. Gyűlölöm a jópofizást, a hazudozást és az igazságtalanságot.

Külső: Ha az anyámat szeretném idézni, akkor ezt mondanám: „Mindig mondogatják, hogy csak a belső számít, de ez arcátlan hazugság, Ana! Az emberek igenis sokat adnak a külsőségekre, és te sem teheted lentebb a mércédet a tökéletestől! Hidd el, hogy a siker legnagyobb része azon dől el, mit látnak a felszínen. Hiszen… a tökéletességbe nehéz belekötni, nem igaz?”
Szeretném megcáfolni ezeket a szavakat, de az az igazság, hogy nem mindig megy. Az embernek néha tényleg félre kell tennie a visszafogottságát, ha el akar érni valamit. És ha ez éppenséggel abban nyilvánul meg, hogy szinte minden egyes nappal kihozod magadból a maximumot, akkor ezt kell tenned.
Én közel sem vagyok tökéletes, de néha megpróbálom elérni azt a szintet, ami az anyám szerint kell. Szőke, hátközépig érő hullámos hajam van, a szemem pedig a hangulatomtól függően váltakozik a zöld a szürke és a kék között. Átlagos, 165 cm magas alakkal rendelkezem, karcsú, de telt ott, ahol kell. A legtöbbször kosztümben, hivatalos öltözékben látnak, alkalomtól függően, de otthon szeretem a kényelmes darabokat.

Előtörténet:
- Szóval New York-ból jöttél…
Felpillantottam Erich West-re, aki a gyakornok társam lett erre az évre, és féloldalasan elmosolyogtam magam.
- New York.
Az egyik bárban ültünk, egyfajta ünneplésként annak alkalmából, hogy kiválasztottak minket Vegas egyik legnagyobb és legfelkapottabb ügyvédjének a szárnyai alá, gyakornokként. Persze ott volt az a bizonyos másik oldal is, hogy felmérjük mit is tud a másik, esetleg kipuhatoljuk a gyengeségeit, erősségeit… Bárhogy is néztük, társak voltunk, de amint kikerülünk Childe keze alól, konkurenciává válik. Én pedig már csak ilyen voltam, először felmérem a terepet, aztán építgetek.
Félreértések elkerülése érdekében leszögezem, még csak képzelni sem képzeltem ebbe az estébe bármiféle rózsaszínű lányos romantikát, és nem azért, mert nincs rendben a fantáziám, vagy hogy vak lennék, ugyanis Erich pontosan azok közé a férfiak közé tartozott, akiért képesek a nők eldobni a büszkeségüket, a tartásukat, és hajba kapnak a nyilvánosság előtt. A legfőbb ok, az a kezén tompán megcsillanó karikagyűrű. Egyszóval, szigorúan baráti korlátok.
- És mi vett rá arra, hogy az ügyvédi pályára lépj? – kérdezte hátradőlve, miközben a pohara felett engem figyelt. Arra gondoltam, hogy ez alatt a feszülten figyelő szempár alatt mennyi és mennyi ember fog megtörni.
Halványan megvontam a vállam, kortyoltam még egyet az italomból, mielőtt megszólaltam volna, és én is hátradőltem. Az interjú alkalmából felvett selyemblúz alatt kezdett nyirkossá válni a bőröm, a benti hőmérséklet miatt, és kényelmetlenül tapadt rá a hátamra. Alig vártam, hogy hazaérjek és ledobhassam magamról.
- Az apám orvos… igazából, ha nagyon engedelmeskedni akartam volna neki, akkor az ő pályáját folytatom. De úgy éreztem, hogy abban nem lett volna semmi kihívás, hogy egy kitaposott ösvényt járjak végig. Ráadásul úgy, hogy meg sem kell erőltetnem magam. Hiszen már minden el lett volna rendezve, a felvételi, az egyetem, aztán a munkahelyem… - megráztam a fejem. – Szeretem az akadályokat, ez a pálya pedig tele van ilyesmikkel, úgyhogy… azt hiszem, nagyon is itt a helyem.
- És a szüleid? Pontosabban az apád… nem neheztelt rád amiatt, hogy nem folytattad a munkáját?
Elhúztam kissé a számat, és mérlegeltem a dolgokat, mi volt az, amit elmondhattam, és mit nem. Nem akartam minden egyes kis dolgot elárulni, de azt se szerettem volna, ha szófukarnak tart. Hiszen ő is tartozik még nekem válaszokkal.
- Az elején talán egy kicsit… de belátta később, hogy ezzel is lehetek legalább olyan sikeres, mint az orvosi pályán.
És persze ott volt az az oldal is, hogy annyira nem izgatta magát miattam, hogy esetleg kirobbantson egy családi veszekedést a továbbtanulásom miatt. Máshol a család feje rácsap az asztalra, és kijelenti az akaratát, amit így vagy úgy, de teljesíteni kell. Ő csupán hamarabb állt fel a vacsoraasztaltól és két teljes óráig nem szólt hozzám. Ennyiben kimerült a törődése. Aztán, mintha semmi nem történt volna, minden ment a régiben. Félreértés ne essék, szeretem őket, de… egyik sem az a tipikus szülőnek való. Anyu modell volt, szinte mindig úton, munkában. Most itt van fotózása, most amolyan rendezvényen kell lennie... Egész gyerekkoromban és még most is, volt-van egy olyan érzésem, hogy mindössze a külvilágnak mutatott kép miatt jöttem szóba. Ha nem kellene a tökéletes család címet fenntartani, akkor nagy valószínűséggel én most nem ülnék itt. Mindent megkaptam, amiért csak kinyitottam a számat, néhanapján még foglalkoztak is velem, de nem több.
- Úgyhogy két éve elkezdhettem az egyetemet, négy hónapja pedig felröppent ez a lehetőség. Most pedig itt vagyok. Igazából még jelen pillanatban is alig hiszem el. – mosolyogtam megint, ahogy a poharamért nyúltam.
- Hát pedig itt az ideje… - könyökölt az asztalra, zakójának az ujjrésze megfeszült a karjain és a hátán. Megemelte a poharát, és felém billentette kissé. - Arra, hogy Vegasban vagyunk, és hogy a legjobbak leszünk!
- Tökéletesek! – mondtam anyám kedvenc jelszavát, ahogy az övének koccintottam a saját poharam.

Anabelle Keaton!
Ana, nekem nagyon is tetszett a karakterlapod, ötletes megoldás volt így megírni. Mindössze csak annyit szeretnék mondani, hogy;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon! Már előre látom, hogy nem is olyan sokára te leszel Vegas egyik legfényesebb karriert bejárt ügyvédje, de addig hosszú út vár rád, apropó innentől már a játéktér is rád vár!