Régen volt már példa arra, hogy itt kellett állnom ez előtt az ódon vaskolosszus előtt, de most mégis idekényszerültem, és már hosszú percek óta csak a kilenc számjegyből, egy kettős kereszt és csillag gombból álló zárat figyelem, azon tűnődve, hogy vajon még mindig emlékszem-e arra a számkombinációra, aminek a helyes beütésével ennek az egész förmedvényes, de mindennél biztonságosabb trágyadombnak az ajtaja kitárul, hogy ezzel az összes múltbéli, elfeledésre kárhoztatott gondolatot, emléket felelevenítse bennem, hogy újra élhessem a legelső naptól kezdve a legutolsóig. Ha nem kapom azt a névtelen hívást attól a faszfejtől, akkor szinte egész biztos, hogy önszántamból nem lettem volna képes még egyszer megközelíteni ezt a börtönt, amiben éveken keresztül raboskodtam, és amiben Tim úgy őrizgetett és bújtatgatott az emberek szúrós, kritikus és zsaru pártoló szemei elől, mintha csak én lennék az aranytojást tojó akármi, akivel nem lehet csak úgy akárhogy bánni, és aki sok törődést és gondoskodást igényel. Persze, a felszín alatt mind a ketten tudtuk, hogy ez másról szól. Ő csak azért alakította ki ezt az egész, szuperbiztos egérlyukat nekem, hogy legyen egy olyan hely, ahol tutira biztonságban lehet a seggem, és így magát is bebiztosíthatta, hogy ne vesszen oda még idő előtt a legmegbízhatóbb, legpontosabb pincsije, aki akkor még az élete árán is képes lett volna őt védelmezni, és aki ma már a halálát kívánóknak az első sorait ékesíti.
Azóta nem volt alkalmam abba az önelégült képébe röhögni, mióta Aidannel megzavartuk a kis nyári vakációja közepette a luxus yachtján. Jaj, el ne felejtsem megkérdezni, hogy az a kis hisztis cafka vajon kiheverte-e már a történteket, és megelégedett-e a rövid hajjal!
Ilyen, és ezen gondolatok közben kerül csak elő a teli táras, kibiztosított Glockom, hogy még egy utolsó gyors terepszemle után végre elkezdhessem beütni a riasztórendszer kódját.
-Te ravasz rohadék! - Dörmögöm csak magam elé, ahogy már-már felhorkanok a visszatartott, szánakozó röhögésemtől. És hogy mire fel ez az egész? A zár engedelmesen kattant, az ajtó pedig -mint valami elbaszott horror filmben-, lassan, nyikorogva beljebb lökődött, mintha a hely, a régi, előtörő emlékekkel együtt újra vissza akarna csábítani, magával akarna rángatni, én pedig engedelmesen követem a hívogató halálhörgését, és szinte besuhanok az ajtórésen.
Odabent ismeretlen szagok csapják meg az orromat, és amikor némi vak szemlélődést követően felnyomom a falra aggatott, pislogó fényű, vakító neoncsöves lámpát, hirtelen megértem, hogy mik ezek a szagok.
A falak beáztak, a málló felületet már beette a penész és a gomba, és mivel áram nincs, így már a mini hűtő sem működik, amiben kifejezetten fertőtlenítésre, és egyéb lőtt, vagy éppen szúrt sérülésekre alkalmas szarságokat tartottam, amiknek nyilván nem tett jót ez a nyirkos közeg.
Ezektől a negatívumoktól eltekintve, jó tudni, hogy senkinek nem adta át ezt a csöves lakot, és hogy nem is pakoltatta ki az embereivel. Minden a helyén van.
Az ágyamul szolgáló matrac még mindig a pince legtávolabbi sarkában van, szembe az ajtóval, mellette az elkerített kis helység, ami egykor a fürdőszoba volt, és akkor még itt van ez a "konyhacsoda" is, ami nem több, mint egy megviselt, ósdi konyhapult, hűtő és persze a rezso főzőlap...
Elgondolkozva felsóhajtok, amint az emlékek szürke, néma diaként kezdenek el lepörögni a szemeim előtt, miközben megindulok a régi, kifeküdt matracomhoz, amire normális körülmények között nem lenne gusztusom leülni, most mégis megszegem a szabályaimat, és kényelmesen helyet foglalok rajta. Térdeimet felhúzom, a fegyvert tartó kezemmel pedig várakozóan a térdemre könyökölök, így a Glock csöve egyenesen az ajtóra szegeződik.
Kezdőlap 
Tárgy: Tim vs Jas ~ I was marching to the wrong drum... 
17.09.13 19:52