Név: Lorcan Nhera
Becenév: Lor, Khan
Kor: 26 éves
Születése hely, idő: 1986. február. 15. New York
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: művész, zenész
Anyagi háttér: Felső osztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Szeszélyes. A férfias szeszélyesség tökéletes minta példánya. Egoista, ki tökéletesen tisztában van saját vonzerejével, és ezt gátlástalanul ki is használja, mindenkivel szemben, neki semmi és senki nem szent. Nem tisztel senkit, csak a szakmai tekintélyeket, azok közül sem mindenkit, csak akit tényleg jónak tart. Az emberi kapcsolatainak többsége meglehetősen felszínes, kevés emberrel köt barátságot, inkább sok az ismerőse, és a zenésztársa. Kitartó és makacs ha valamit el kell érnie, ennek köszönheti a szakmai elismeréseit is, A kitartásnak, és annak hogy nem tudja, hogyan kell feladni valamit. Társaságban nem valami beszédes, és ha rossz napja van, akkor hihetetlenül bunkó tud lenni, szándékosan tesz kétértelmű, vagy egyenesen bántó kijelentéseket. Általában női vannak, nem barátnői, érezhető a kettő között a különbség. Könnyedén mosolyodik el, de ritkán nevet szívből. Magyarán tipikus pasi. Tipikus, jó pasi.

Külső: Magasnak számít a 190 centijével, és mindehhez arányos, de nem túl izmos test társul. 86 kilója arányosan oszlik el a testén, nincsen pocakja, de kockahasa sem. Az öltözködése leginkább hangulatfüggő, de jó rocker létére, szereti a fekete holmikat, és a sötét színű ruhákat. Fekete haja a válláig ér, és néha vegyül bele világosabb melír csík. Kék szemei kifejezőek, és gúnyosak. Szereti a kiegészítőket, gyakran jelenik meg motoroskesztyűben, vagy karkötőkkel, változatos nyakláncokkal, és gyűrűt is szívesen visel. A jobb szemöldökében van egy piercing, máshol nincs, csak tervezi.

Előtörténet:
Kedves na...

Na jó hagyjuk. A naplóírás nem nekem való szórakozás, túlságosan nyálas szokás, minden apróságot leírni. De talán egyszer nem halok bele. Lorcan vagyok, a The Darkest Star nevű együttes gitárosa, és dalszerzője is egyben. Multifunkcis na, a mai világban nem baj az ha az ember több mindenhez is ért egyszerre. Főleg mostanában, amikor bandák jönnek és mennek... Mi sem voltunk meg mindig.


26 évvel ezelőtt születtem meg, egy kis családba, a felsőbb réteg tagjai közé, de persze már akkor sem volt jó semmi. Állítólag nyűgös baba, és utána rossz gyerek is voltam. Erről nem sok emlékem van, ami nem is csoda, ki emlékezne a gyerek létére?

A gyerekkor ennek függvényében telt, furcsa, mintha nem is lett volna, hipp hopp elszállt, és már iskolás voltam. Sosem voltam valami jó tanuló, sem általánosban, sem később, mindig csak az éppen hogy átmenjek jegyek voltak a célok mindenből. A zenélés viszont több mint érdekelt. Oda voltam érte. Bár ha jobban belegondolok a magyart is szerettem, és jó is voltam belőle, de ezt le fogom tagadni ha megkérdezik tőlem. Visszatérve, szerettem zenélni, és hallgatni is, mindenféle stílust, míg végül is megragadott a rock, és azóta el sem enged. Elkezdtem firkálni, sorokat egymás alá, amik végül dalszövegekké álltak össze, és meglepően jók lettek, csak nekem nem volt torkom hozzá, hogy fel is énekeljem.


Nagyjából megváltásnak éreztem, amikor vége lett az iskolának és érettségivel a kezemben sétáltam haza, azon tűnődve, hogy mi lesz később. Zeneművészeti főiskolára jelentkeztem, és mellette már elkezdett összerakódni a kis bandám, aminek most is a része vagyok. The darkest star... Kb így éreztem magam, ahogy az első pár előadást végigszenvedtem, nem illettem bele abba a környezetbe, így elkezdem kimaradozni, és csak felszínes barátságokat kötöttem csoport, és szak társakkal. Néha elmentem velük bulizni, és nem volt tőlem idegen az alkohol, sem a füves cigi. Mivel ez menőnek számított, hamar áttörtem a barátságtalanság falain, és végül mindenki bevállalós pasinak tartott. Az egyik ilyen bulin ismerkedtem meg Jesse-vel, aki élhetőnek találta a zenekari terveimet és beszállt hozzám, vokálozni, és szerzett egy dobost is. Nem kellett másfél hónap és teljes volt a csapat, mehettünk próbálni, és agyalni azon, miket akarunk majd elérni.


A kis csapat összeszokott, és jobbak vagyunk mint bármikor. Az élet bejött nekünk, mi pedig kaptunk az alkalmon, és egyre többet koncerteztünk, és fellépések hada ért minket, az utána való rendszeres bulikkal együtt. Voltak csúnya berúgások, és más egyébtől való átmeneti amnézia is. Akad olyan szer, ami úgy fejbevág mint egy atombomba.... Mondjuk rendszeresen sosem dorogoztam, csak alkalmanként, így nem volt nehéz leállnom vele, ma már csak néha spanglit szívok. 26 évesem, előttem az élettel...

- LorKhan, kész vagy már? - hallok meg egy kiáltást, mire sietve összetépem a lapot, amire eddig jegyzeteltem, és egy laza mozdulattal a szemetesbe hajítom.
- Megyek már Jesse...
And the show goes on!

Lorcan Nhera!
Mint a neved, úgy a történeted is egyedi. Nem is húzom tovább az időt, elég ha annyit mondok, hogy;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon! Lorcan már alig várom, hogy mit fogsz magaddal kezdeni, ezért szépfiú irány a játéktér!