Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
Kellemesen melengeti a nap a őrömet, miközben az egyik kedvenc könyvemet olvasom a közeli parkban, szereted ide járni, hallgatni, ahogy a gyereke futkosnak, játszanak, zsibonganak, egyáltalán nem zavarnak, furcsa módon még nyugtatóan is hat rám, jó látni, hogy örülnek, önfeledtek és boldognak látszanak, hiszen gyerekek. Békés gondolataimból egy az ölemben landoló sárga frizbi rázott fel. Váratlanul ért, de aztán elmosolyodtam, félretettem a könyvet, majd kezembe vettem a frizbit és körülnéztem, hogy vajon merről jöhetett, hogy visszadobjam. - A tiéd? - Néztem egy szőke kisfiúra, aki felém pislogott, mint aki megakarna szólítani, de nem mer, mert attól fél, hogy lehordom, amiért nem figyelt oda. - Bocsánatot kérek, visszakaphatnám? - Szólaltam meg végül megszeppenve, édes kis kölyök. Én pedig már épp emeltem volna fel a sárga játékot, hogy visszadobjam, amikor hirtelen valami a hátamra döntött. Annyira meglepett, hogy védekezni sem volt időm, megijedtem egy pillanatra, de amikor láttam, hogy ez csak egy kutyus, aki épp agyon nyalja a kezemet és az arcomat, nevetni kezdtem. - Jól van, jól van, mit szeretnél? - Forgattam az arcomat nevetve, mert egyben csikizett is, de már teljesen mindegy, egy adta kutyanyálas lettem, ahogy a kezem is, mire kapcsoltam, hogy valószínűleg a játékot akarja kezemből. A kutyus végül leült mellém bűnbánóan lesütött szemekkel, mint aki pontosan tudja, hogy valami rosszat csinált. Amikor végre nem ugrándozott rajtam úgy nagyjából ötven kiló, akkor felültem, megtöröltem az arcom, félresöpörtem a hajam, majd amikor felnéztem egy férfi állt előttem és a kezét nyújtotta. - Inkább csak meglepődtem. De nem történt semmi. - Fogadtam el a kezét, hogy felsegítsen. - Jaj bocsánat, egy kicsit... nyálas lettem. - Néztem fel rá mosolyogva, miközben gyorsan beletöröltem a kezem a nadrágomba. Tehát ő lenne a gazdi. Néztem vissza a kutyusra, aki már lelkesen ugrándozott a játékkal a szájában. - Szívesen játszanék veled, de az nem az enyém, vissza kell adnunk. - Hajoltam le hozzá, de nem fogom a szájához nyúlni, hogy megpróbáljam elvenni tőle, ezt inkább már a gazdájára bíznám.
Engem a saját személyem nem érdekel, más emberek annál inkább, főleg a nők.
Lány kissé megszepenten de elfogadta a segjtségemet. Miközben megpróbáltam felsegiteni Tobby persze továbra is csak a játékkal foglalkozot és erővel ki akarta venni a kezéből a sárga frizbit. - Tobby nyughass... - szóltam rá miközben eggyik kezzemmel megpróbáltam visszatartani a másikkal peddig a lányt felsegjteni. - Nagyon sajnálom, a kellemetlenséget... Már nem kölyök, de nehezen lehet rá hatni ha kajáról, vagy játékról van szó. - mentegetőztem. - Kiszabadulva a lakásból, olyan mint egy kisürdög akit kiengedtek a kalitkából... - mosolyogtam Tobbyra , de közzben összeráncoltama szemóldököm jellezve,hogy rossz fiú volt és ezért még számolunk otthon. A kisfiú aki a frizbi tulajdonosa megszeppenve nézte végig a történéseket, majd miután visszakapta a frizbit felém fordult: - Játszhatunk vele? - és már ott is termett egy másik hasonlókorú szeplős, szőke kisfiú. - Na mit szólsz Nagyfiú? Na gyerünk.. - mutattam a fiúk felé és tobbi az örömtöl a fiúk felé futott. Boldogan futkosott a frizbit dobáló fiúk között. Imád játszani és a lakában lévő bezártség után, mindig ilyen boldog ha valaki játszik vele. Sajnos a munka miatt kevesett tudok vee lenni, de igyekszem azt a kis együtt töltött időt hasznosan eltölteni. - Csatlakozhatok? - fordultam a krémszjnű pléden ülő lány felé. - Tényleg mégegyszer nagyon sajnálom, kissé szertelen de mit lehett tenni? - mosolyodtam el. - Bocsánat, milyen tapintattlan vagyok be sem mutatkoztam. Xander vagyok. Pontosabban Damian Xander Lackwood... Igen kissé fura tudom. - nevettem el magam, miközben felé nyujtottam a kezem ismét.. A szüleim ki sem találhatak volna furcsább nevet. De semmi pénzért nem változtatnék rajta. Ettől vagyok Én ,Én. Leültem mellé a fübe és a távolból kémleltem a két kisfiút és Tobbyt, ahogy élvezik a játékot. - Áh Agatha Cristhie. - mutattam a kezében lévő könyv felé. - A kuttya se látta nagy kedvencem. - kezdtem bele egy szivéjes kis beszélgetésbe. Music️️️
do you know who i am?
Amelia Oxana Selakov
Tárgy: Re: Autumn Park 17.08.20 22:40
Jó volt nézni, ahogy Tobby-val játszanak, egy ekkora kutyának van mozgásigénye, szóval ez duplán jövedlmező játék lesz, mert azt hiszem a kölyköket is kellőképpen megfogja mozgatni, plusz szerintem a végére mindenki kifog dőlni. - Ó igen, hogyne, persze... - Hebegtem, mint valami buta lányka, pedig csak elkanaldoztam. - Ugyan, hagyja csak, vele még elbírok. - Legyintek mosolyogva, bár már nem az én súlycsoportom, az biztos, de azt hiszem könnyedén lekenyerezhető. - Igazán barátsognsk látszik. - Ellenben a legtöbb emberről, ez nem mondható rl, de hát őket sem lehet hibáztatni manapság, a bizalmatlanságot és az előítéletet is meg kell szolgálni, nem csak a jót, a rosszat is. - Üdvözlöm, Oxana vagyok. - Fogtam meg a kezét finoman, puha, de enyhén érdes, Amelia, hagyd már abba, a szüleim hívtak mindig Ameliának, ezért ezt kevésbé használom, szeretem, csak az egy... másik élet, és most ebben élek, szeretem ezt. - Öhm igen, szeretem a klasszikusokat, igaz kicsit, hogy is mondják maguk... - Némely kifejezésekkel még gondba vagyok, ismerem őket, de nehezen jönnek, amikor kelleének, pedig szinte már csak ezt a nyelvet használom. - Elcséplet? Igen, az, elcséplet. Bocsánat. A szüleim szoktattak rá az olvasásra, minden nyáron, nagyon sokat kellett olvasnom és hát megszerettem. - Az apám mindig kikérdezett belőle, sokat tanított, furcsa könyveket kellett olvasnom, olyanokat, amit egy átlagos kislány aligha érthetne meg. - Maga miket olvas? - Próbáltam nem túl indirszkréten érdeklődni, addig is amíg a gyerekek jókedvűen vihorásznak, addig úgy hiszem ráérünk, kétlem, hogy egyhamar eltudná őket szakítani Tobby-tól vagy fordítva. - Összebarátkoztak. - Fordultam a gyerekek felé, nekik ez annyira egyszerűen megy, én ezt nem tehettem meg akárkivel, nem volt sok barátnőm, és őket se kedveltem, csak jóban voltak a szüleink, mi meg unatkoztunk, talán egy kutyának jobban örültem volna, mint néhány felvágós lánynak, és felszínesen is voltak, így visszagondolva, jobban lenézem őket, mint akkor.
do you know who i am?
Damian Xander Lackwood
Tárgy: Re: Autumn Park 01.09.20 14:41
Oxana
&
Xander
Engem a saját személyem nem érdekel, más emberek annál inkább, főleg a nők.
-Az is... - pillantottam a távolban boldogan ugrándozó Tobby-ra. - Imád játszani, csak sajnos a munka miatt nagyon keveset tudok kiszabadulni vele a szabadba. - Néha szinte belefájdul a szívem amikor magára kell hagynom a lakásban. Persze a kedves szomszédok átmennek hozzá. Le viszik sétálni és enni adnak neki, de ez nem elég és ezt én is tudom. Pont ezért néztem meg a napokban egy kertes házat. Tobbynak szüksége van arra, hogy kiszabaduljon a négy fal közül, és ami azt illeti nekem sem ártana már a változás. Szeretnék egy helyet ahova kiszabadulhatok, egy kertet ahol hódolhatok a szenvedélyeimnek. - Igazán elbűvölő neve van. - fogtam meg a kezét, ami olyan kicsi és törékeny volt akár egy gyermeké. - Kitalálom Orosz, igaz? - mosolyodtam el. Valahogy már az elejétől gyanítottam, hogy nem amerikai. Nem tudom megmagyarázni, de ez valahogy látszik az embereken. Igazán csinos, meg kell mondjam. Zavarba ejtően csinos...Mondjuk lehet azért is érzem így mert nem igazán van időm nők társaságában lenni. Na jó hazudtam... Nem időm nincs egyszerűen csak, magam sem tudom miért de nagyon sokáig nem is hiányzott egy kapcsolat. Mostanság néha elkap a hiány érzett, amikor hazaérek az üres lakásba. Ha nem lenne Tobby szerintem már bekattantam volna magányomban. - Igazából szinte mindent elolvasok, de nagy kedvenceim a krimik. Azok valahogy illenek hozzám. - mosolyodtam el. Azok a könyvek titokzatosak akár csak én egyesek szerint. Én ezt nem annyira érzékelem, de ha Ők mondják, ám legyen úgy. - Van kedvence? - kérdeztem. Egy limonádé árus tolta végig a kocsiját a parkon, miközben mi ott beszélgetünk a fák hűvösében. - Nincs kedve egy limonádéhoz, Meghívom... - azzal már fel is álltam és elindultam az árus felé. - Két extra nagy limonádét kérek és egy palack vizet. -hadartam miközben előkerestem a pénztárcám. - Köszönöm. Szép napot!- kaptam fel a limonádékat és vissza indultam Oxanahoz. - Tessék... -adtam a kezébe a limonádét, miközben levettem az enyémnek a tetejét és vizet öntöttem a félkör alakú műanyagba. - Tobby... Gyere nagyfiú... - kiáltottam a kutya után hogy jöjjön vizet inni. Music
do you know who i am?
Amelia Oxana Selakov
Tárgy: Re: Autumn Park 05.09.20 2:39
- De jó látni őket... - Gyerekek, nekik még minden annyival könnyebb, csak a játék, nevetgélnek, hát nem egészen ilyen gyerekkorom volt, azért nem bánom, csak szeretek néha leülni itt és figyelni őket, ahogy önfeledten mulatnak, nem törődve a világ gondjaival. - Igen, gondolom egyszerű volt, még senkivel sem találkoztam, akit így hínának. - Ezért könnyebb volna, ha mindig Ameliaként mutatkoznék be, hisz az amerikában is megszokott, én mégis jobb szeretem az Oxanát, a szülőhazámra emlékeztet, ahol jó rég nem jártam. - A krimik... - Ejtettem ki vele egy időben, majd halkan nevetni kezdtem. - Elnézést, folytassa csak... - Modortalanság mások szavába vágni, de hasonlóképp gondolom. Hmm, krimik, azt hiszem ez nálam amolyan szakmai ártalom lehet, de sokan szeretik. - Hát, hamár Agatha Christie, akkor ott van még a Halál a Níluson... - Tartottam kis szünetet. - De ne higgye, hogy csak ilyen komolyabb könyveekt olvasok, bár még mindig nem olyan komoly, mint egy Dosztojevszkij, de ott van még Charlotte Brontë, akkor Jane Austen, ezeket is kedvelem. - Dosztojevszkij minden orosznak ismerni kell, mondaná az apám, mint a németeknek Nietzsche-t. - Oh, köszönöm. - Fogadtam el és vettem el tőle a műanyag poharat. Jólesőn kortyoltam bele, miközben figyeltem, ahogy megitatja Tobby-t is, nem is volt csoda, hogy a kutya nagyokat lefeteyelve ivott, a gyerekek jól megmozgatják. - Azt hiszem ma már nem lesz vele gondja. - Nevettem látva a kutyát, bár be nem ismerné, hogy kezd fáradni, csak mehessen még játszani, annyi kell a gazditól és ki is hízelgi, ezután otthon egész biztosan ki fog dőlni. Érdekes, még sosem láttam itt, oké, annyira nem is az egy ekkora kevert lakosságú városban, szerintem biztos van olyan szeglete, ahol még egyáltalán nem os jártam, sőt talán el is tévednék benne., a nők tájékozódó képességét amúgy sem sokra becsülik a férfiak ás háát, van benne valami, jó mondjuk ezt inkább nem említem a fiúk előtt, még én vagyok a szemük és a fülük repülés közben.
do you know who i am?
Damian Xander Lackwood
Tárgy: Re: Autumn Park 15.09.20 19:54
Oxana
&
Xander
Engem a saját személyem nem érdekel, más emberek annál inkább, főleg a nők.
-Igen az... - bambultam a távolba a vidáman hancúrozó gyerekek irányába. - Önnek vannak gyerekei? - fordultam felé hirtelen. Lehet kissé indiszkrét voltam, de én már csak ilyen vagyok. Ami a szívemen a számon. Már csak azért is kérdeztem, mert nagyon család centrikusnak tűnik, már csak abból is gondolom ahogy a gyerekekre néz. - Nagyon szerencsés a férje, hogy ennyire szereti a gyerekeket. - mondtam mielőtt még meg tudta volna válaszolni az előző kérdésemet. - Ne haragudjon, kissé tapintatlan vagyok... - hajtottam le a fejem. Bevallom annyira jól esik valakivel akinek magasabb az értelmiségi szintje mint egy kutyának beszélgetni. Persze imádom Tobbyt, de azért néha emberi társaságra is vágyom azért is szoktam ide kijárni. Az élet egyedül nem könnyű, de elviselhető. - Nem..nem csak nyugodtan. - mosolyodtam el amikor egymás szavába vágtunk. Egyértelműen egy hullámhosszon vagyunk, mármint ami a könyveket illeti. Olyan kis művészlélek mint én, aki egy hétvégi buli helyet jobban szeret inkább a könyveivel otthon maradni. Egy jó könyv mindig segít. Persze nincs azzal baj ha elmegyünk a srácokkal meginni valamit, néha olyan este is kell. - Igazán érdekes könyveket olvashat. Egyszer kíváncsi lennék a gyűjteményére.... Mármint a könyv gyűjteményére... - nevettem el magam mert kissé kínos volt a helyzet. - Oké ez kínos. Kissé úgy hangzott mintha akarnék valamit Őntöl.... Mármint maga nagyon csinos szó se róla, csak... Áh, mindegy Xander ezt bebuktad... - temettem a homlokom a markomba. - Nem vagyok a szavak embere, amint látszik... - nevettem. Kissé kellemetlen volt, de azt hiszem nem vette komolyan a szája sarkában ülő apró mosolyból ítélve. - Nem alapvetően nyugodt kutya és már hozzá szokott ahhoz hogy néha maga kell lennie. Pontosan tudja, hogy haza jövök. - magyaráztam. Tobby nagyon okos kutya és egyáltalán nem problémás, csak nekem van néha bűntudatom mert nem tudom olyan sokszor levinni mint ahogy Ő azt szeretné. És hát persze annyi időt sem tudok vele lenni, de a munkára mégsem vihetem be. Music
do you know who i am?
Amelia Oxana Selakov
Tárgy: Re: Autumn Park 15.10.20 10:26
- Miből gondolja, hogy férjnél vagyok? - Mg, hogy gyerekek. Igen, szeretem a gyerekeket, ahogy gondtalanul és önfeledten játszanak, nevetnek, nekik még minden jó, nekem nem volt az, vagyis akkor még annak hittem, ma pedig már magam sem tudom, a kérdés pedig csak úgy kicsúszott, nem viselek gyűrűt, őszintén érdekelne miből gondolja, igen eléggé sokat vagyok férfiak között, de többnyire inkább a munkám miatt és belem is kitettem, hogy legyek olyan jó, mint egy kemény férfi és sose felejtem el, amikor az őrmesterem azt mondta, kislány, a kemény az még nem elég. Nevetésre késztetnek szavai, pontosabban az, ahogy megpróbálja őket kimagyarázni, igen, ennek már lőttek, ahogy mondani szokás. - Igen, ezt be... - Nevettem még mindig. - De semmi baj. - Mosolyodtam el ismét és próbáltam nem újfent elnevetni magam, csak halkan kuncogtam. - Az első köteteket gyűjtöm, az első kiadásokat, antikváriumokból, ilyen helyekről, mindig kutatok valami után, még nem pillantom az egyik kirakatban vagy a neten. - Talán sokan butaságnak vélnék, de számomra értéke van, persze sokkal egyszerűbb és kézenfekvőbb leülni a laptop elé egy PDF fájlt görgetni, az is kellemes időtöltés lehet egy délután, de közel sem ugyanaz az érzés, amikor az ember kezébe vesz egy könyvet, érzi a papír régies illatát, az egészen más, de hát ma már bizonyára kevesen vagyunk így ezzel. - Furcsa, nem igaz? Kis állatok, mégis pontosan megjegyzik, amit mondunk és megígérünk nekik, várnak és aggódnak, különös... - Merengtem el magamban, néha elgondolkodom rajta, hogy kellene legalább egy cica, de aztán mindig elvetem a gondolatot, szerintem egy kaktusz se élné túl mellettem, hiába szeretem az állatokat. Bőven elég nekem ennyi, néha kijövök ide, amikor az időm engedi, van hogy csak futni reggelente, van hogy ilyenkor, háát a mostani lakásomhoz nem tartozik egy fél erdő, szóval marad a park, és nem is hiszem, hogy egyhamar újra fogom látni a birtokunkat.
do you know who i am?
Damian Xander Lackwood
Tárgy: Re: Autumn Park 18.11.20 21:22
Oxana
&
Xander
Engem a saját személyem nem érdekel, más emberek annál inkább, főleg a nők.
- Hát nem is tudom. Nekem ez evidens, hogy az okos és nem mellesleg csinos lányok már mint házasok. - mosolyodtam el miközben elhintettem egy apró bókot. - Vagy van a másik opció. Minden megvan a felsoroltakból, csak épp a hölgy a háta közepére sem kívánja a férfiakat. - variáltam. Nem is tudom melyik a rosszabb egy magamfajta egyedül álló férfi számára. Talán az első a jobb opció, ha már választani kell, mert a házas nő még elcsábítható. Na ne... félreértés ne essék, nem vagyok egy gaz csábító, aki házasságokat tesz tönkre. Bár egy férfi mindenre hajlandó a szeretett nőért. Legalább is én biztosan. - Ha a feleségem ezt látná, hogy itt ülök egy ilyen csinos lánnyal, szerintem fogná mind az öt gyerekünket és azonnal visszaköltözne az anyjához. - húztam grimaszra az arcomat. Láttam ahogy elkerekedik a tekintette a meglepetéstől. Nem bírtam tovább és elnevettem magam. - Nyugalom, csak vicceltem. Nem tagadom család centrikus ember vagyok, de nem nincsen öt gyerekem... Legalább is nagyon remélem. - tettem hozzá nevetve. - Még mindig várok arra, hogy egy napon bekopogjon az igazi és hozzon egy kis kínai kaját is. - nevettem el magam ismét. Be kell valljam határozottan jól szórakozom. Imádom megnevettetni az embereket és ha nem vadászgép pilóta lennék akkor tuti parodista lett volna másik választásom. - Nekem is van jó néhány régi könyvem, es mivel már jobban nem tudom elásni magam ezért egyszer eljöhetne megnézni a "gyűjteményemet" - formáltam idézőjelet az újaimmal. - Ismét csak ugratom... Persze nem kérhetem azt öntől, hogy feljöjjön a lakásomra ezért majd egyszer kihozom a kedvenceimet ide a parkba. Ha már úgy is itt vagyunk minden délután. - mosolyodtam el. Hogy flörtölök-e ezzel a lánnyal? A válaszom, miért is ne? Csinos és kellemes társaság. Persze még mindig nem árulta el konkrétan, hogy férjnél van-e. - Egy kikötésem van házas nőkkel nem találkozhatok, tiltja a vallásom... Nem is azért mert attól rettegek, hogy a férjük álmomba le lő a nagyapától örökölt puskával. - vágtam egy idétlen grimaszt, ahogy láttam milyen önfeledten nevet.
- Vagy van, amikor egyszerűen nem fér bele... - Nem tudhatjuk mindig mi történik a másik életében, sőt sosem tudhatjuk, van az a szituáció, amikor egyszerűen nem fér bele, amikor még egy plus kutyáról vagy kaktuszól sem tudnánk gondoskodni, nemhogy fenn tartani egy egészséges kapcsolatot. - Az szép nagy család... - Először meglepődtem, majd nevetni kezdtem, nem is tudom, kicsit olyan, hogy is mondják ezt itt, abszurdnak hangzott, ami persze attól még lehetséges, csak furcsa, öt gyerek mellett nem túl sok mindenre lehet ideje az embernek, nemhogy a parkban futkosni, legfeljebb, ha mind az öt csemete körbeugrálja. - A kínai jó... meg a sok gyerek is, szép is a nagy család, legalábbis gyerekkoromban mindig úgy képzeltem el, odakint esik jó, bent pedig lobog a tűz a kandallóban, hatalmas fenyő, körülötte pedig a család forró csókival, punccsal, ilyenek... - Mosolyodtam el, butaság, tudom. - Azután idejöttem, ahol még az eső sem esik... - Kezdtem el nevetni. - Se hó, se kandalló... butaság. - Rendben van. Egyszer. Minden délután? Akkor szerencsés. Én van, hogy hetente csak egyszer vagy kétszer jutok ki... - Ha mennünk kell, akkor mennünk kell és a jó franc se tudja, mikor érünk vissza, amikor a fiúk végeztek és Erik azt mondja, hogy mehetünk haza. - Még egy szobanővényem sincs... - Emeltem fel mindkét kezem szabadkozva, és nem is hiányzik, mellettem bármi kiszáradna, de tényleg bármi, valahogy kimaradtam hogyan kell gondozni az élővilágot óráról, miért is, ja igaz, mert magántanárom volt és valahogy egészen más tárgyak voltak fontosak, amiket az apám keményen és szigorúan megkövetelt, szerencsére az idegen nyelvek és ebben az angol is benne volt, folyékonyan kellett beszélnünk az orosz mellett, jobbára az egyetlen dolog, ami a hasznomra vált tőle és talán még a kitartásom meg a makacsságom, hogy nem adom fel, ha valami megtörik bennem, akkor sem, egyszerűen nem megy.
do you know who i am?
Damian Xander Lackwood
Tárgy: Re: Autumn Park 18.04.21 19:37
Oxana
&
Xander
Engem a saját személyem nem érdekel, más emberek annál inkább, főleg a nők.
- A boldgsága mindig bele kell, hogy férjen. - jegyeztem meg. Semmi nincs ami fontosabb egy ember boldogságánál. Mit ért az életünk, ha nem hagytunk magunk után semmit. A gyerekek pont ezt jelentik. Ők a bizonyíték arra, hogy két ember és az Ő szerelmük igen is létezett. Számomra is fontos a család, de valahogy még nem talált meg a szerelem úgy igazából. Mondjuk nem is törtem magam rajta, hogy esetleg rám találjon. A munka és a karrier túl sok időt elvesz az életemből, de nem tehetek róla, ha egyszerűen imádom amit csinálok. Persze vannak napok, amikor azt kívánom bárcsak lenne egy nyugodt életem. - Akkor azt hiszem ha feleségül veszem, közelebb kell költöznünk Alaskához, hogy teljesülhessenek a havas elképzelései. - nevettem el magamat. Imádok mosolyt csalni mások arcára. Természetesen csak viccnek szántam az esküvő dolgot, hisz még csak nem is ismerem. Fél órája találkoztam először vele. Bár meg kell valljam az eddigi benyomásom szerint nagyon is feleségnek való. Nincs az a férfi aki ne szeretne egy ilyen feleséget, aki csinos és művelt is. Kész férfiálom. -Nem butaság. - vágtam közbe. - Miért lenne az? Mindenkinek vannak elképzelései a tökéletes életről... Nekem is. - tettem hozzá. Elképzelésem az van, csak nem tudom, hogyan kellene kivitelezni a storyt. Elsősorban kellene valaki aki képes elviselni engem az összes fura bogarammal együtt és aki képes elfogadni, hogy nekem az ég a második otthonom. Imádom a repülést. Annyira felszabadító érzés, mikor a felhők felet vagy...Minden gondod elszáll azonnal. Nem gondolsz a földi dolgokra ahogy a futómű elhagyja a kifutót. Valami ilyesmit érezhetnek a madarak. -Remek. Akkor mikor látunk hozzá a gyerek projekthez? - húztam mosolyra az ajkaim. - Mármint mikor érne rá egy kávéra velem és Tobbyval? Persze csak ha van kedve. - Nem nem randi csak egy kávé, hogy megbeszéljük ki milyen könyveket olvas. Music
Kezdőlap 
Tárgy: Re: Autumn Park 
12.04.20 11:45
Kellemesen melengeti a nap a őrömet, miközben az egyik kedvenc könyvemet olvasom a közeli parkban, szereted ide járni, hallgatni, ahogy a gyereke futkosnak, játszanak, zsibonganak, egyáltalán nem zavarnak, furcsa módon még nyugtatóan is hat rám, jó látni, hogy örülnek, önfeledtek és boldognak látszanak, hiszen gyerekek. Békés gondolataimból egy az ölemben landoló sárga frizbi rázott fel. Váratlanul ért, de aztán elmosolyodtam, félretettem a könyvet, majd kezembe vettem a frizbit és körülnéztem, hogy vajon merről jöhetett, hogy visszadobjam. 
️️
