- Hát ezt eltaláltad. - Erre akár mérget is vehet. Nincs az az úr isten, sem pénz, hogy én oda lemenjek. Épp ezért magától értetődő, hogy a háznak azt a szegletét kifelejtettem a sorból, amikor körbe jártam... Merem remélni, hogy a közeljövőben nem fog az eszébe jutni, hogy odalent sem ártana kitakarítani. Mert hát nem probléma. Maradhatunk annyiban, hogy ő csinálja én pedig majd nézem és biztatom. Teljesen mindegy, hogy éjjel vagy nappal, ott lent mindig hátborzongató és teljesen mindegy milyen napszak van, mert így hogy egy pincéről beszélünk mindig korom sötét van és engem valahogy nem vigasztal és nem is nyugtat meg a mesterséges fény. Ha esetleg lesz majd olyan szíves és felajánlja, hogy odalent marad velem és nem hagy magamra öt percél nagyobb terjedelmű időre úgy megcsinálom. Egyébként is szükségem lesz majd rá, hiszen az ő lakása, az ő emlékeim és tárgyai, amikhez minden bizonnyal ragaszkodik. Így én nem tudhatom, hogy mire van szüksége vagy mire nincs vagy egyáltalán, hogy mit szeretne.ez Mert szerintem egyikünk sem szeretne minden apróságból bonyodalmat.
Nem tudom már mit mondani. Amúgy sem tudunk mit tenni minthogy bízunk abban, hogy erre nem kerül sor és persze mindenek felett, egymásban. Ez sem lesz könnyű a börtönben eltöltött hónapok után, de kénytelenek leszünk, mert mindez másképp nem működhet. Én érzem, hogy megtudok bízni bennem és én is hatalmasat csalódnék önmagamban, ha neki csalódnia kellene bennem. Mert én csak őt akarom és azt hogy szeressen4
Úgy ahogyan most és mindig. Próbáltam, de nem bírtam már magammal, annyira akartam ár. Így megtettem én az első lépéseket afelé, hogy megszabaduljunk immár feleslegessé vált ruháinktól. Nem túlzás ha azt mondom szempillantás alatt került le rólunk minden. Egyszerűen már nem tudtam türelemmel lenni és ő sem. Iszonyatosan élveztem, ahol végigcsókolta egész testemet. Ajkai közé nyögtem, amint már magamban éreztem. Lábaimat dereka köré fonva nyögtem fel ismét. Ajkait kezdtem el ismét falni és egyre több alkalommal nyögtem bele a csókba és szakítottam félbe sóhajaimmal. Egyre gyorsabb tempót diktált ezzel egy időben egyre hangosabb nyögések szakadtak ki belőlem. A legkevésbé sem fogtam vissza magam, mert eszméletlen jó volt. Testem megfeszült alatta és egy hangosabb sikolyommal adtam meg magam. Erőtlenül engedték el lábaim derekát. Zihálva kapkodtam magamba a levegőt. Azt hiszem erre már nincsen megfelelő szó, eszméletlen volt... Csak ennyit tudnék mondani és hogy ezt bármikor nagyon szívesen megismételném vele, mert egy ilyen együttlét egyszerűen ismétlést kíván. De szerintem ő ezt anélkül is tudja, hogy én kimondanám, érzi. Elégedetten bújtam oda hozzá és nem eresztem, mert ma érezni akarom magam mellett!