Név: Tatjana Willham
Becenév: Tatja
Kor: 20
Születése hely, idő: 1993. 04. 25 – Las Vegas
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: városlakó
Anyagi háttér: Felső osztály
Szexualitás: Heteroszexuális
Jellem: Angyalbőrbe bújt….. szadista, koordinálatlan, érzéketlen, kifinomult gyilkos. Na jó, ennyi ide simán nem elég, de tény, hogy rám nagyon is igaz a látszat néha csal közmondás. Egyáltalán nem vagyok egy megtestesült jótét lélek, sőt, röhögve teszlek a sírba, ha olyanom van. Lehetek én akár engedelmes is, de annak nincs jó vége, legalább is rád nézve, mivel, ha én arra vetemedek, hogy megjátsszam magam, annak bizony oka van, és a vége az esetek többségében, egy újabb elejtett áldozat.
Ha játékos kedvemben vagyok, nem törődök az áldozatom lelki épségével, sőt… hogy őszinte legyek, élni se hagyom sokáig. Arra meg végképp nem számít senki, hogy bizony mögöttem is áll valaki. Igen, mert eszem ágában sincs többet beszélni a kelleténél, nem is szoktam, ráadásul türelmem sincs nagyon. Engem nem valami elcsépelt bosszú késztet a töménytelen rossz kivitelezésére, csupán maga az élvezet, imádok mások élete felett rendelkezni, na, meg, néha muszáj is, mikor Cordelia mondja, de nem meglepő módon eddig sose csúszott ki egy nem szócska a számból. Nehéz engem megfejteni, kiigazodni rajtam lehetetlen, mivel erős hangulatingadozásokkal küzdök. Lehet, hogy az egyik pillanatban még kedélyesen csevegek veled, a másikban már egy fegyvert szorítok a tarkódhoz. Igazából, ha nagyon elememben vagyok, sose ölök meg elsőre senkit, hisz órákon át nézném, ahogy teste vonaglik hatalmas kínok közepette, a sikítása felér nekem az angyalok hangjával, már ha léteznek ugye.


Külső: Hosszú barna haj, angyali mosoly, és barna szemek, amik ha rád villannak, tudod, hogy ideje átgondolnod az életed. Mint mondtam, a külsőm eléggé becsapós, amit az évek rutinjainak köszönhetően sikerült a javamra fordítanom. Első ránézésre egy törékeny kis lánynak tűnök, akit a széltől is óvni van kedved, na de, ha rajtad ég a ház, vagy egy sikátorban találod magad mindenféle védelem nélkül, rájössz, hogy mennyire nincs így. Az ütésem is van akkora, mint a szám, és sok sikert ahhoz, hogy el tudj kapni, hisz amilyen alacsony vagyok, olyan gyors is.
Szeretem követni a divatot, de attól se riadok meg, ha épp rám vár a feladat, hogy diktáljam azt. Az öltözködésem kirívó, hisz biztos, hogy nem én leszek az, aki elveszik a tömegbe, kivéve, ha épp az a célom. Az angyali mosolyom, még akkor is rajtam van, mikor épp a kést forgatom benned, egyedül a szemeimen látszik, hogy mennyire élvezem azt. Sőt… minden más érzelem is fellelhető ott, ha valakinek van annyi ideje, hogy alaposan megnézhessen magának.

Előtörténet:
Az én röpke húsz évemmel nem mondhatom bölcsnek magam, mégis eleget láttam, tapasztaltam már ahhoz, hogy a jellemem olyan legyen, amilyen. Nem én döntöttem így, nem én határoztam el, hogy felsőbbségérzetem határtalan lesz, és mindenkibe belerúgok, akiben némi fogást látok. Az évek hozták ki ezt belőlem, amit, cseppet sem bánok, mert bár az alkatom annyira törékenynek tűnik, hogy a szél is könnyen arrébb pakol, a lelkem azért rendesen meg lett acélozva.
Az anyám Cordelia Maxwell, a legismertebb divattervezők közé tartozik, és ha rólam a sznob, gátlástalan, idegőrlő hisztérika jut az eszetekbe, nem találkoztatok még vele. Ezek a tulajdonságok már önmagukban is ritka ocsmányok, hát, még ha a maximalizmus, és az eget verő felületesség is társul hozzájuk… katasztrófa. Mert Cordelia simán képes bezáratni egy éttermet, ha egy folt van a kanalán, Cordelia képes háborút szítani, ha a fodrász nem úgy csinálja meg a haját, ahogy ő megálmodta. És Cordelia képes évekig rejtegetni a gyerekét, ha ő nem úgy néz ki, ahogy szerinte kellene.
Na, az a gyermek vagyok én. Idejét se tudom, meddig volt a padlás az otthonom, meddig kellett műanyag kajákon élnem, és meddig kellett már-már a végkimerülésig edzenem ahhoz, hogy az alakom, anyám elvárásainak megfelelő legyen. Nem volt velem semmi gond, bólintottam, szót fogadtam, és ezek ellenére is tiszteltem a nőt, mivel ő adott nekem életet, csak annyi szépséghibám volt, hogy szerinte túl sok volt rajtam a felesleg. Sokáig haragudtam rá, gyűlöltem, nem gondoltam bele rendesen a helyzetünkbe, mivel nem is tudtam, mi a helyzetünk. Úgy tartottam, anyám annyira sekélyes, hogy nem mer engem felvállalni.
Tizenhat éven keresztül ringattam magam ebben a tudatban. Egészen odáig tettem, amit mondott, meg akartam neki felelni, nem akartam egy padláson leélni az életem, azt akartam, hogy büszke legyen rám, így mire a tizenhatot betöltöttem, szerinte tökéletessé váltam. Én is úgy éreztem akárhányszor a tükör elé álltam, hogy nincs bennem hiba, egyszerűen…. tökéletes vagyok, igen, az önteltségem az eget verdeste, de anyu elismerő pillantásai arra ösztökéltek, hogy ne álljak meg itt. Így hát, minden társasági eseményen, amin már részt vehettem – köztük a szállónk megnyitóján is, ami édesapámnak Gregory Willhamnek köszönhető – belerúgtam mindenkibe, akibe csak tudtam. Nem lettek barátaim, nem is volt rá szükségem, és anyám szerint, ha utálnak az csak jót jelent, érzik, hogy több vagyok náluk, és én elhittem, hogy sokkal több vagyok.
Tizennyolc évesen jöttem rá arra, hogy a családom nem teljesen tiszta. Az apám az adócsalásaival együtt még Istenes, de anyámról sose feltételeztem volna, hogy kimondott bérgyilkos hálózattal rendelkezik, bár… ez legalább megmagyarázza a sok fura alakot, akik hozzánk járnak. Két éve annak, hogy addig unszoltam anyám, míg bele nem ment abba, én is had „dolgozzam”. A legjobb barátom a fegyverem lett, és már annyi empátiát sem érzek az emberek iránt, hogy megsajnáljam a hullákat. Nem. Soha. Belőlem csak egyetlen érzést lehet kicsalni, ami még őszinte is, és az a szín tiszta felsőbbség érzet.

Tatjana Willham!
Egyet kell veled értenem, bizony a te esetedben tényleg csal a látszat, sosem néztem volna ki belőled, hogy képes lennél bárkinek is ártani. Azt hiszem még számtalan meglepetést fogsz nekünk okozni. Mivel mindent rendben találtam a karakterlapodban, ezért;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon! Kérlek foglalj avit! Tatja, innentől az áldozataid csak rád várnak, nyomás elfoglalni a játékteret!