Név: Lou Hawkins
Becenév: Lou
Kor: 35
Születése hely, idő: 1978-július- 4 / USA – New York
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: rendőr
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális
Jellem: Kezdhetném úgy, hogy nálam nyugisabb embert még nem hordott hátán a föld, s mindig türelmes és elnéző vagyok másokkal szemben…de kit akarok én itt becsapni? Az igazság az, hogy lobbanékony, hírtelen, ami a szívemen az a számon típus vagyok. nem egyszer kerültem már bajba amiatt, hogy kimondtam azt amit gondolok.
Nem szeretem a felsőbrendbűsködést, ha valaki azt vallja, ő tökéletes, a többiek pedig a férgekkel egyenértékűek.
Az igazamért mindig kiállok, s ha kell meg is verekszem érte.
Ha egyszer a bizalmamba férkőztél, akkor egy igen hosszadalmas utat tettél meg odáig, de sokkal hamarabb kipottyanhatsz onnan, mint hogy kimondtad volna fapapucs. Talán ebből is látszik, mennyire nehezen bízom meg az emberekben.
Mondhatnám, hogy tisztességes vagyok, s egyetlen hibám sincs de ez nem igaz. Mint mindenkinek, nekem is megvannak a rossz szokásaim, ám a munkámban mindig becsületes és fedhetetlen voltam.
Hogy egy cseppet említsek pár jó tulajdonságot is, talán itt a helye annak, hogy kedves vagyok –már aki megérdemli-, szeretem az állatokat- de csak a négylábú fajtát-, és végezetül, de nem utolsó sorban, nem dohányzom. Oh… és van mikor előbújik belőlem a humorzsák, de ez tényleg nagyon ritka alkalom. Havonta talán egyszer.
Külső: Mondhatnám, hogy adoniszi termettel vagyok megáldva, s nálam tökéletesebb nincs ezen a világon, de az hatalmas hazugság lenne. Körülbelül 180 cm magas vagyok, szálkásan izmos testalkattal. Kék szemeim anyámtól örököltem, mely ugyan olyan átható pillantásokra képes. Szemem körül pár apró rác már megjelenőben van, de ezt inkább a munkahelyi stressznek köszönhetem, sem mint a koromnak.
Szeretem az egyszerű laza viseletet, s néha napján az öltöny is előkerül a szekrényemből. Még is a farmer, bőrkabáttal, cowboy csizmával nálam az általános megjelenési forma.
Hajam rövidre vágott, így sok gondom nincsen vele. Arcom a rosszabb napokon borostás a két napostól a négy naposig terjedő szinten. Jobb napjaimon viszont makulátlan, még csak a borosta halvány árnyéka sem látszódik képemen.
Előtörténet: Az igazat megvallva, nem akarok ömlengeni magamról, sem pedig hatalmas ódákat zengeni, hogy mennyire tökéletes is az én életem. Furcsa nem igaz? Talán annyival kellene kezdenem, hogy 1978. Julius 4.én születtem egy eléggé viharos napon. Anyám egyedül volt a kórházban, mivel apám éppen egy fontos ügyön dolgozott. Hogy félreértés ne essék, az apám Zsaru, akár csak a nagyapám, és annak az apja, szóval egy tipikus rendőr családból származom, hol igen is fontos a szakmai jó hír, és a fedhetetlenség. Ám mivel nem vagyok valami jó történetmesélő, így érthető talán, hogy miért is keveredem a dolgokba annyira.
A gyerekkorom annyira talán nem volt eseménydús, sem pedig érdekfeszítő. Ám néha napján, mikor apámnak volt ideje velem lenni, elmentünk együtt horgászni, táborozni, és olyankor a lehető legjobban szórakoztunk.
Egyik ilyen alkalommal, mikor olyan 10 éves lehettem, apám elhatározta, fontos dolog, hogy meg tanuljak a fegyverrel bánni. Az meg sem fordult a fejében, hogy esetleg valamiféle bűnöző lesz belőlem, hiszen ha valaki ennyi jó zsaruval van körülvéve, nos akkor az ilyesminek elég kicsi az esélye.
Annyira nem volt kellemes mikor a fegyver visszarúgott, de hatalmas élménnyel gazdagodtam akkor.
Apám azt mondta, hogyha valami történik vele, az én feladatom lesz megvédeni anyámat, és a kishúgomat. Nem akartam ekkora felelősséget vállalni, de mivel én voltam a legidősebb, így evidens, és kézenfekvő, hogy engem szemelt ki erre a feladatra, és nem az 5 éves kishúgomra bízta a feladatot.
Igaz voltak nehéz napjaink, s nem egyszer aggodalmaskodtam miatta, hogy apámnak ne essen baja, mikor késő este, vagy éppen csak másnap reggel tért haza. valahogy nem akartam fegyvert használni, s nem akartam én a családfő lenni egyik pillanatról a másikra. Azt hiszem ahhoz a feladathoz akkor még túl kicsi voltam.
Egy 10 éves kisgyerek nem arról álmodozik, hogy egy napon majd ő veszi át az apja helyét. Sokkal inkább szeretne pont olyanná válni, mint amilyen ő maga is volt.
Az évek múlásával egyre jobban teljesítettem az iskolában, s fejlesztettem állóképességemet, hogy majd ha eljön az ideje elvégezhessem a Rendőrtiszti Főiskolát, hogy olyan lehessek mint az apám.
Hiába ismerkedtem meg egy gyönyörű okos lánnyal, ez mégsem vette el az eszem. Tanultam, s a lehető legjobban teljesítettem, s ennek gyümölcseként sikeresen elvégeztem az iskolát, s ezzel immár mondhatom azt, apám nyomdokaiba léptem, hiszen akárcsak ő, én magam is a Gyilkosságiakhoz kerültem. Közben mesterlövészi szintre fejlesztettem lövő tudományomat, s papírom is akad róla.
Ám de hogy ne legyen az, mindig a munkámról mesélek, most elmondom életemnek azon szakaszát, mit nem sokan ismerhetnek a családomon, és a társamon kívül…
Már vagy 3 éve voltam zsaru, mikor elvettem feleségül életem szerelmét. Minden tökéletesen ment az én kis Tanárnőmmel, s lassan már a gyermekeket tervezgettük. Mondhatni minden tökéletes volt.
Egészen pár hónapig.
Megöltek valami fejest, s az én feladatom volt kideríteni még is ki tette ezt. Összedolgoztam a lehető legjobb helyszínelőkkel, s képes lettem volna akár a beépülésre is… minden tökéletesen zajlott, mígnem kiderült, hogy a fejes nem a legártatlanabb bárányka volt, ám mivel politikus, így mentességet kapott mindenféle vád alól. Az persze senkit sem érdekelt, miféle szemétségeket követ el. Le akartam leplezni ország világ előtt, elkürtölni mindenfelé, hogy aztán hála a rossz hírének vége lehessen a karrierjének, s elássák a legmélyebb bugyorba.
De hogy a lényegre térjek, ennek az egésznek az lett a vége, hogy a feleségem a rengeteg munka miatt, mi több éven keresztül tartott, csak azért, hogy az ürgét valahogy rács mögé juttassam, és a kórházban töltött mindennapokért- mikor meglőttek, s pár hónapon keresztül lábadoztam, mikor hajszálon múlt az életem, mert egy sorozatgyilkos majdnem kicsinált-, elege lett belőle, és beadta a válási papírokat.
Azóta se tudom merre van.
Talán életemben egy ízben fordult elő, hogy a jól végzett munkám miatt kerültem bajba… említettem, hogy egy fejes után nyomoztam… nem kellett volna.
Mind a mai napig bánom, hogy nem hallgattam a főnökömre, s nem tettem talonba az ügyet, úgy ahogy azt a többiek is tették. De nem… én nem. Mert én vagyok a tökéletes zsaru, ki minden rosszfiút a rács mögé juttat.
Hiába sikerült bizonyítanom, hogy nem egy fiatal nő élete szárad a lelkén, s tapad vérük a kezéhez, s hiába kilincseltem miatta, ezzel rontva meg kapcsolatom főnökömmel, az ügy kimenetele az lett, hogy a fejesnek köszönhetően első ízben felfüggesztettek, majd elvették rangomat, s átirányítottak Yorkból Las Vegas-ba, és mindezek tetejére, még csak nem is ugyan abba a munkakörbe kerültem… erkölcsrendészet… hu de jó nekem…
Igaz nyugisabb meg minden, de nem az álmaim netovábja. Sosem akartam idejönni. Teljesen megvoltam elégedve Yorkkal, és az ottani munkakörömmel.
Most már bánom, hogy nem hallgattam apámra, és a többiekre akkor… most már bánom, de csak a munkám elvesztése végett.
Már lassan 2 éve élek itt, és egy Lindsay Morgan nevű nő a társam. Jó fej, néhanapján előfordul, hogy még bírom is… de a meló…nem igazán nyerte el a tetszésemet. nem kapom meg azt a fajta adrenalin löketet, mint régebben azt hiszem. Talán egyszer majd megszokom, és nem vágyódom vissza a régi helyemre.
Kezdőlap 
Tárgy: Lou Hawkins 
12.06.13 14:23
