Név: Jayden Parker
Becenév: Jay, J, Parker
Kor: 32
Születése hely, idő: 1981. július 23. / Queens, New York - USA  
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: Rendőrök
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Az anyám szerint pont olyan vagyok, mint az apám, kivéve talán a szememet, mert azt tőle örököltem, de egyébként kísérteties a hasonlóság. Pedig tényleg nem akartam olyan lenni, mint ő, de van hogy a sorsod ellen nem tehetsz semmit. Azt hiszem két út volt előttem mindig is, és csak rajtam múlt, hogy végülis ezen indultam el. Vagy vandál leszek, valami agresszív bűnöző, vagy zsaru. Az utóbbi mellett döntöttem, mert nálunk minden felmenőm az volt, szóval ez már családi hagyomány. Ellenben az "enyhe" agresszió is. Finoman szólva is kiállhatatlan a jellemem, nem sokan viselnek el, konkrétan még a saját anyám sem. Elég hamar felkapom a vizet és nem igazán vagyok képes tartani magam a szabályokhoz. Persze ettől függetlenül, vagy talán épp ezért baromi sok embert vágtam már rács mögé, csak épp időnként kritizálják a módszeremet. Nem szokott érdekelni. Szeretem betörni az orrokat és imádom a fegyvereket. Egyébként is a francért kellene kedvesnek és jónak lenni egy rohadt szarházihoz! Baromság az egész, hogy vannak jogai annak, akik a kölyköknek drogot árul a suli előtt, vagy aki nyíltan lelő valakit. Hát a jó francokat! Az én szememben két véglet van, bűnöző, vagy áldozat, utóbbit megvédem, előbbit pedig péppé verem, aztán bevágom a sittre, a többit már oldja meg más. Én aztán nem fogok papírokat, meg nyomtatványokat kitölteni az tuti.
Apró jellemhibám egy elég erős klausztrofóbia, de erről mélyen hallgatok, és te se merd elkotyogni senkinek...

Külső: Azt hiszem mondhatni nem nézek ki rosszul, de őszintén szólva nem sokat adok a külsőmre. Szinte mindig van rajtam valamilyen sérülés, aminek egyszerű a magyarázata, imádom a adrenalint, az üldözéseket és a kemény helyzeteket. Általában laza inget viselek, vagy pólót, bőr- vagy farmerdzsekivel és farmernadrággal. Nagyjából reggel kikapom az első kezem ügyébe keveredő cuccot és kész. Amire sokkal jobban figyelek, azok az én kis drágaságaim... A lakásom több titkos rekeszében is akad tartalék, szóval sosem szenvedek hiányt. Az egyik bokámra kés, a másikra egy kis pisztoly van szíjazva. A fegyvertáska mindig rajtam virít, ez már-már alaptartozék és a kocsimban is bőven akad tartalék. Komolyan egy személyben helyettesíthetnék egy fél kommandós osztagot. Elég ritkán borotválkozom, néha rászánom magam, aztán elvagyok a több napos borostával. Francnak sincs ideje ezzel pepecselni, hiszen a napjaim általában korán keléssel telnek, aztán egy kis esti piálással, előtte és utána se sok időt szánok magamra. Ha így lenne, akkor lehet, hogy buknának rám a nők, de nincs rá szükségem. Semmi jó példa nincs előttem, szóval nem vonzzanak a komoly kapcsolatok, de azért időnként egy-egy menet nekem sem árt, csak megszokásból.

Előtörténet: Szóval van egy ilyen törvényszerűség az életben, hogy ha az apád zsaru, és a nagyapád is az volt, és talán még a többi felmenőid között is mindenféle sheriffek, meg hasonlók akadnak, akkor valahogy te is erre a pályára kerülsz. Azt hiszem pont azért, mert elég gyakran láttam fegyvert és a fater már hat éves koromban megtanított lőni. Mások hat évesen maximum J.I. Joe-t kapnak, én meg lövész leckéket. Végülis akkoriban ez nem kimondottan zavart, max. anyám csapta ki néha a balhét, hogy szerinte ezt nem kéne, de apám egy erősebb ordítással az egészet le is zárta.
Az életem egyébként rohadt unalmas, ami nem azt jelenti, hogy szép és jó, hanem hogy nem volt benne semmi különleges. A szüleim elváltak, amikor a fater először verte meg az anyámat. Igen, az tuti, hogy az agressziót tőle örököltem, kivéve, hogy az apám általában csak akkor ütött, ha meló után sokat ivott. Egy idő után, ha nem vagy elég elhivatott, egyszerűen belefáradsz a dolgokba és vele is ez történt. Negyven valahány, vagy ötven éves kora körül is sima közrendőr volt. Párszor próbálkozott nyomozó vizsga letételével, de nem igazán sikerült neki a dolog, szóval egyre többször nézett meló után a pohár fenekére. Valószínűleg unta, hogy ő csak az a fószer, aki felhúzza a sárga szalagot, és arrébb tessékeli az embereket az utcán. Szar ügy! Tizenhat voltam, amikor elváltak. Nem rázott meg különösebben a dolog, legalábbis nem látszott rajtam, nem lettem tőle balhésabb kölyök, mint előtte, már csak azért sem, mert előtte is az voltam. Pár pofon csattant az arcomon, szó se róla, van rá csensz, hogy e miatt hajtom most is annyira a nyílt csatákat. Valahol mélyen vonzz a vér, a fájdalom és minden, ami ezzel jár, zsaruként pedig baromi jól ki tudom élni az efféle ferde hajlamaimat. Van bennem igazságérzet, már kölyökként is volt, szóval általában nem azért kerültem bajba, mert mondjuk megvertem a kisebbeket, hanem mert kiálltam értük, aztán persze esélyem sem volt 4-5 másik srác ellen. És mindezek ellenére mégis engem vettek elő.
A válás után apámmal először hetente, aztán már csak havonta találkoztam, és ez szépen egyre ritkult, amikor elkezdtem a rendőr sulit. Biztos voltam benne, hogy ez lesz a nekem való, megfelelő kiképzést kapok, és rendes éles fegyvert hordhatok majd legálisan.
Mostmár tíz éve vagyok rendőr, túl a nyomozói vizsgán. Na, amikor az meg lett, 25 voltam, a fater végképp nem keresett többet. Azt hiszem rohadt féltékeny volt az öreg, mert nekem sikerült, ami neki nem, de ez az ő baja. Pár évig melóztam New Yorkban, aztán LA-be kerültem, és pár hete helyeztek át Vegasba. Az a helyzet, hogy nem igazán viselnek jól sehol sem túl sokáig, mivel magasról teszek a szabályokra, meg a jogászok baromságaira. A magam módján intézem az ügyeimet, amit általában nem tolerálnak. Volt már pár társam is, mire végre sikerült felfogniuk, hogy nincs rá szükségem, hogy valaki akadályozzon. Szerintük a társ védi a hátad... szerintem meg csak útban van és folyton mindent egyeztetnetek kell. Baromság az egész, nagyon jól meg vagyok én egyedül.
Las Vegas nekem való hely, itt aztán végképp ritkán szólnak bele, ha helyben hagysz valakit, mielőtt beviszed a dutyiba. Elég arra hivatkozni, hogy kés volt nála, vagy csúnyán nézett... és persze bőven elég szarházi van, akiknek kitaposhatom a belét, ha épp bal lábbal keltem. Ezen kívül pedig elég sok a lebuj, hogy ha húzósabb nap után beülhessek inni, felszedni valakit, vagy csak bámulni a vonagló csajokat a sztriptíz bárban. Igazság szerint nem is vágyom többre. Azt hinnéd, hogy monoton az életem és nincs benne semmi élvezhető, de nekem épp, hogy a vér látványa, a lüktető adrenalin és a pisztolyropogás pörgeti fel az érzékeimet. Nem csoda, ha nem vagyok alkalmas tartós kapcsolatra, a legtöbb nő azért hosszútávon nem viseli el a stílusomat, és azt a fajta vad agressziót, amitől az ágyban sem szabadulok meg.