Ez is egy átlagos nap. Szívesen kimennék az utcára, de nem tehetem. Több okból sem. Nem szívesen megyek úgy ki, hogy mindig azt kell néznem, hátha követ valaki. Talán a kis lopásom miatt, talán azért, mert az apám vagy a férjem utánam küldött valakit. Elvileg nincs nagy esély rá, hogy ilyen hamar rám találjanak, de ismerem őket. Ha akarnak valamit, akkor azt elérik. Fáradtan dőlök el a kanapén. Nincs mitől fáradtnak lennem, hiszen ki sem megyek a lakásból. Talán pont ezért vagyok fáradt, utálom a semmittevést. Akaratlanul is a férjemre terelődnek a gondolataim. Talán nem kellett volna elhagynom, talán nem így, de úgy éreztem, nem bírom tovább. Akaratom ellenére vették el a szabadságom, meg sem kérdezték, mit akarok. Nem is lett volna kifogásom Cody ellen, hiszen nem tagadom, jó pasi, de az, hogy hozzá kellett mennem, mert azt mondták... Az kicsit sok volt. Ő volt az első pasi az életemben. Milyen fura, hogy csak érdekből van velem és éppen ezért biztos vagyok benne, hogy meg fog keresni. Kellek neki, nem én, hanem az, amit érek neki. Gondolataimból a kopogás riaszt fel. Kopogás? Hiszen nem várok senkit, nem is ismerek senkit. Lassan az ajtóhoz sétálok, nem tudom eldönteni, hogy kinyissam vagy ne. Aztán kattan a zár, én pedig remegő kézzel nyitom ki az ajtót. Még egyszer sem kopogott be eddig senki hozzám.

Ch, utálom ezt a napot, már most, pedig még csak kora délután van, és én már fáradtan ébredek fel. Ch, na jó, aki reggel fekszik le az ugye ne panaszkodjon, de hát valamin muszáj. Nagyot nyögve kelek ki az ágyamból, hogy a fürdőbe tántorogva szembesüljek a saját képemmel, egy átbulizott éjszaka után. Szánalmasan. Ledobálom a ruháim, és bemászok a zuhany alá hogy valamivel emberibb formára hozzam magam, és megnyitom a vizet, hajat is mosok. Aztán a derekamra tekerek egy törülközőt, és amíg kicsit a hajam is megszikkad, addig megborotválkozok, nem lehetek borostás, az annyira rosszul áll, hogy még én is megijedek magamtól. Aztán megtörlöm a hajam, és megtörülközök rendesen, és visszamegyek a szobába hogy felöltözzek. Fekete boxer, teljesen átlagos, semmi extra, zokni, és farmer, széles övvel, aztán egy zöld hosszú ujjú felső, meg egy fekete farmerhatású mellényke, zsebekkel, és kész is vagyok. Aztán leülök az ágy szélére, és előszedem a telefonom, igazi HTC one kis csoda, ami egészen a szívemhez nőtt már, egy sms vár, hogy az egyik pajtásom az éjszakában, megtalálta az én elveszett kicsi asszonykámat. Jóóóó. Vagy mégsem, nem kell nekem nő, vagyis... nem azért amiért egy normális embernek kéne. Oké hogy elvettem, de nem akartam. Na mindegy, elő kell kerítenem, és a közös képet elküldeni Gregnek, hogy megtaláltam a kicsi asszonyom, az ő kislányát. Megborzolom a csíkos hajam, és magamra fújok egy kis parfümöt. Dolce Gabana természetesen, márkás darab. Hacsak tehetem a márkára is utazom, persze szerelni nem ezekben szoktam. Lassan rászánom magam hogy elinduljak, így felkelek, zsebre vágom ami kell, iratok tárca lakás és kocsikulcs, és ami még kellhet, aztán kilépek a lakásból, hogy elinduljak. A parkolóba érve, megkeresem a kocsim, beülök, és indítok is, hogy a Piero Hotelbe menjek, ahol nem vagyok egész ismeretlen. Odaérve leparkolok, zsebre vágom a kulcsot, és lazán faszán de igazán besétálok a recepcióra, ahol a pultos kisasszony már ismerős mosollyal köszön, én pedig mint mindig, most is leállok vele flörtölni, és kihúzom belőle, hogy melyik szobát vette ki az én kicsi asszonyom, és a szoba kártya másolatot is megkapom tőle, hogy kéz alatt hozzam vissza neki, amit természetesen megígérek, és már megyek is a lift felé, hogy csekkoljam otthon van-e az én kedveském. Ch, persze, az ideg és a feszültség beszél belőlem, a liftben is idegesen igazítom meg a hajam, de hogy minek? Kilépve kis híján nekimegyek egy idős asszonyságnak, amire persze bőszen elnézést kérek és a szoba felé megyek, ahol... Na mindegy. Odaérek és végül megnyomom a szoba csengőt, hátha itt van és nem kell sokat várnom, hogy ki is nyíljon az ajtó. Nem habozok, belépek, és becsukom magam mögött, bármire is jussunk, nem tartozik másra, innen nézek a döbbent nőre, a feleségemre.
- Rég láttalak, Amy kedvesem... - húzom hamis kedves mosolyra az ajkaim, ezt alighanem ő is láthatja, hogy jókedvemnek köze sincs az igazihoz.

Azt nem hiszem, hogy a szobaszervíz lenne, nem szoktam semmit rendelni és most sem tettem. De akkor ki? Kezdek kissé túlzásokba esni, tovább kéne mennem, nem jó sokáig egy helyen lenni, bár kétlem, hogy megtalálna akár a férjem, akár az apám. Másnak meg nem áll érdekében. Mégis remegő kezekkel nyitom ki az ajtót és ahogy az az ismerős arc olyan hidegen rám mosolyog, elfelejtek sikítani vagy kitolni a szobámból, inkább hátrálok, megkönnyítve a dolgát. Egy szűk nadrág van rajtam és egy kicsit hosszabb felső, mezítláb hátrálok a szőnyegen, egészen az asztalig, ott is csak azért állok meg, mert a széle a csípőmbe fúródik és elfintorodok a fájdalomtól, de nem adok neki hangot. Nem is biztos, hogy meg tudnék szólalni, de azért teszek egy próbát.
- Te... mit keresel itt Cody? – nem futja ennél jobb kérdésre, pedig magam is tudom a választ. Engem keres, de fel nem foghatom, neki miért jó ez a helyzet. Azt hiszem kezd elfogni a pánik vagy valami nagyon hasonló. Ketten vagyunk, ki sem kerülhetem és már biztos vagyok benne, ha meg is lépnék valahogy, akkor is a nyomomban lenne. Alig pár napja érkeztem ide és máris megtalált. Előnye van hozzám képest, de vajon hogy lelt rám? Nem értem, de talán nem is számít, a lényeg, hogy itt van, nekem pedig eszemben sincs visszamenni vele.
- Miért jöttél utánam? Miért kellek én annyira neked? – kérdésekkel próbálom elterelni a figyelmét arról, mennyire meglepett, de feltehetően tisztában van vele. Azzal is, hogy félek tőle. Talán nem ez a jó szó rá, de mindenképpen tartok tőle, nem akarok vele visszamenni, nem akarok semmit. Ahogy így elnézem... Nem értem magam. Annyira jó pasi, ha nem lenne erőszak ez az egész, akár még élvezném is. Nem sok tart vissza, hogy ne ugorjak a nyakába, egészen jó érzés újra látni, de nem tehetem, még félreértené. Az, hogy mit gondolok, csak rám tartozik, neki nem kell tudnia, hogy mit érzek iránta igazából. Nem közömbös kicsit sem.
- Mit szeretnél? Nem, azt ne is mondd. Nem megyek veled sehova. Megtaláltál, most mehetsz is – mutatok az ajtó felé és igyekszek távolságot tartani tőle, ha átölel, nem fogok tudni nemet mondani. még távolabb lépek tőle, de mégis vonz valami benne, aminek nem tudok ellenállni. A nyakába akarok ugrani, de nem teszek ilyen őrültséget. Nem azért léptem meg.