Kaszinó... Talán ebben is jártunk, amikor Maxine Vegasba hívott. Azon az éjszakán, amikor újra elromlott minden. Úgy, hogy ma este ismét beteszem a lábam egy ilyen helyre. Azóta nem voltam itt, amióta...az történt. Amióta egy teljes hétvége kiesett. Amikor péntek este úgy indultunk el, hogy én már rendes ember voltam, vasárnap reggel pedig egy nővé operált férvial és egy "enyhén" túlsúlyos lezbikussal ébredtem. Egy börtöncellában. Letartóztattak vandálkodásért, csendháborításért, köztulajdon rongálásáért, magánlaksértésért, ööö... Ennyi jut eszembe. De csak azért jut ennyi eszembe, mert amikor felsorolták, már másnapos voltam, így legalább ennyit felfogtam belőle. Azóta nem is volt 2-3 hónap alatt még egy ilyen kicsapongásom, csupán csak visszaszoktam a bárokba, klubokba. Sajnos...
Igazán nem akartam ismét kaszinóba lépni, de ezúttal szükségem volt valamire. Konkrétan nem vettem semmit sem a fejembe, de azt ööö...hát megpróbáltam elhatározni magamban, hogy nem úgy kerülök ki ismét egy kaszinóból, mint legutóbb. Csak hát...mi lehetett volna biztosíték arra, hogy nem csúszik ki a kezem közül az életem ismét? De igyekezni fogok. Csak semmi kontaktus, se fizikai, se vágyak. Ezekkel a gondolatokkal léptem be a kaszinóba...
Úgy három elegáns ruhám volt összesen, ami valljuk be, egy oylan nőnek, aki bárokba és klubokba jár, hát nem túl sok. Ezek közül egynek volt földig érő szoknyája. Fekete volt, tiszta fekete. Nagyon elegáns. Még Chucktól kaptam ajándékba, amikor örökre elbúcsúztunk, azért a pár csodálatos éjszakáért, amit velem töltött. A dekoltázsa szív alakú volt, nem volt pántja. A szoknyája a földig ért le rövid uszállyal. És ami a lényeg volt benne: az a felvágás, ami a földtől a combom felső részéig tartott, így lépés közben kivillant kecses lábam. Így vonultam végig a kaszinón, magabiztosan, titokzatos tekintettel, Chanel parfümmel. Ezt is Chucktól kaptam. Jó is volt vele, nem az a tipikus "megduglak, oszt menjél" pasi volt. Már majdnem szimpatikus is volt. Főképp a ruha, a parfüm és az ékszerek miatt, amiket viszont már el kellett adnom egy-egy sós kifliért, ha aznap ennyi volt a menü.
Na szóval odavonultam egy random férfihoz, akin elegáns ing volt, és ahogy kiszagoltam, Gaultier parfüm. Pénzesnek kell lennie. Úgy sétáltam oda, mintha mindig is hozzá akartam volna menni. Beszélgetett valami vén és dagadt üzletemberrel. Remélem, kihívás lesz félbeszakítani.
- Ne haragudj, meg tudnád mondani, hol tudok zsetont venni? - kérdeztem inkább profizmussal, mint aranyosan, dögösen bután. Egy ilyen pasi nem kezd kispályásokkal. Az a szerencséje, hogy talán egy súlycsoport vagyunk. Talán őt nem haladom túl olyan sokkal. Őszintén remélem, hogy belevaló férfi és engedi magát félbeszakítani, bármilyen üzleti is ez a beszélgetés. - És ha már itt tartunk... - kezdtem búgó hangon - azt is megmutathatnád, hol találok egy olyan asztalt, ahol a pókert nem egy rakat szánalmas, aljanépe függő űzi.
És most még igazat is mondtam. Már csak szerezni kéne egy kis lóvét zsetonokra. Talán meg kéne igazítanom előtte a tűzpiros rúzsom, bár nem hiszem, hogy kevésbé tökéletes, mint amikor elindultam. Elvégre az efféle férfiak legfeljebb a dekoltázsomat és az ajkaimat nézik, nem? Ha egyszer olyan pasit találok, aki többet néz a szemembe, mint a többi testrészemre összesen, esküszöm, megpróbálom nem kihasználni.

De tudom utálni, amikor az egyik fontoskodó s*ggfej, akivel muszáj beszélnem, leragad a bárpultnál. Miért nem tud utána inni? Jobb szeretem a megbeszélések az irodámban intézni. Zárt ajtók mögött, nem más emberek füle hallatára. Értem én, hogy kényelmes iszogatni közben, de azt fent is lehetne. Meg tudnám kínálni sokkal jobb és márkásabb italokkal, mint amit itt kapni. De nem, neki itt jó! Miért is ne? Amint csak akar, én pedig majd igyekszek jó képet vágni hozzá, mert nem kevés pénz múlik a dolgon. Úgyhogy idővel én is legurítok egy sört ott a pultnál állva, miközben feltűnésmentesen nézek a karórámra. Komolyan már jó egy órája arról beszél, hogy az ő kislánya milyen ügyes és okos és... betöltötte a húszat? Nagyon remélem, hogy nem jár olyasmin az esze, hogy akkor vegyem el a drága egyetlen lányát. Egy éjszakánál tovább biztosan nem érdekelne a lánya, abból pedig semmi jó nem sülne ki. Soha nem kevertem az üzletet az élvezetekkel és nem most fogom elkezdeni, az is biztos.
- Térjünk a lényegre, Michael - kérem meg továbbra is mosolyogva, a sörömet kortyolgatva.
Tényleg kezd elegem lenne a felesleges szövegelésből. Szerencsére nem sértődik meg. Sőt, mosolyogva bólogat és végre rátértünk arra, ami tényleg érdekel. Pénz. Miből, mennyi, hol és mikor. Már éppen ott tartanánk, hogy akkor kezet rá és végre elszabadulok a tömegből, amikor is egy szépség. Még szép, hogy először a pillanat tört része alatt végigmérem. De semmi több. Nem bámulom feltűnően és csak azért nem küldöm, hogy kérdezze meg mástól, mert nem láttam még itt. Jól jön a frissítés a helynek.
- Arra, ahogy a nagy tábla jelzi - mutatok a háta mögé és már fordulnék is vissza, hogy tényleg kezet fogjak a pacákkal, mielőtt megunná a várakozást, de nagyon is úgy tűnik, hogy őt viszont teljességgel lenyűgözi a látvány.
Még jó, hogy otthon várja felesége. Barom. Ezért nem kell elkötelezni magát. Így nehezebb bármit elérni.
- Bocsáss meg egy percre, Michael - mondom egy apró mosoly kíséretében és arrébb lépek, hogy az új - remélhetőleg - törzsvendégemmel foglalkozzak.
- Ez nem egy lepukkant, útszéli kaszinó. Itt nincsenek olyan szánalmas lúzerek, mint máshol. Mindegyik érti a dolgát és bánatomra van, hogy sokat kaszálnak - magyarázom és már terelgetem is az emberhez, akinél tud zsetont venni, miközben elhatározom magamban, hogy fel kell vennem valakit, aki az ilyen munkát elvégzi helyettem.

Az elegáns és hmmm de jó képű férfi engedte magát félbeszakítani. Első kérdésemre a választ elintézte egy annyival, hogy a bizonyos nagy tábla felé bökött fejével. Mégsem mutogatunk ujjal egy ilyen "úri" társaságban, nem? Álfigyelemmel néztem a férfi arcát. Szerintem fel sem tűnt neki, hogy eszem ágában nem volt teljesen hátrafordulni, csak mert ott volt a zsetonok felé mutató tábla. Aztán visszafordult a drága Michael ügyfélhez, aki történetesen tényleg egy dagadt, perverz disznó volt. Nyilvánvalóan jobban érdekelte a dekoltázsom és a szoknya vágásán kivillanó combom, mint az az "üzlet". Úgy végigvizsgált tekintetével, mint egy CT-gép. Honnan tudná egy magamfajta, mi az a CT-gép? Az illegális autóversenyzés nem mindig biztonságos dolog, épp eléggé ismerem a fejsérülés kivizsgálását.
Az én kis elegáns férfiúmat láthatóan zavarta, hogy a papa engem bámult. Elnézést kért tőle, majd teljes testével felém fordult, ezzel szinte hátat fordítva az "ügyfélnek". Miközben magyarázott mindenfélét, hogy ez mekkora király hely, elindult a zsetonos fiú felé. Én lépegettem mellette egy ideig. Hoppácska! Ő itt a tulaj? Na ne szórakozz... Biztos vagyok benne, hogy apuka pici fia, de apukának egyéb maffiás dolgai akadtak éppen. Kiábrándítsam a kisfiát?
- Szépfiú, Las Vegas a szerencsejátékok díszbazárja. Jártál te már Chicagóban? Pókereztél nyirkos pincékben? - kezdtem el mesélni ironikus mosollyal az arcomon. - Ott folyik a nagypályás póker. Ahol a saját anyádat eladod, hogy ne tedd fel all-in az életedet... - de szép is volt, amikor elnyertem Barty húgát... Ő volt az igazi mázlista, nem én. Ha férfi kapta volna, a csaj már rég gumiszobában lenne.
Lassacskán oda is értünk a zsetonos pulthoz, amikor a férfi már intett volna, hogy parancsoljak, utána pedig elhúz, és pont ezt kellett megakadályoznom, ugyanis szükségem volt egy kis kezdő tőkére. Lehet, hogy csillogott a retikülöm, de mindössze a telefonom volt benne és a rúzsom.
- Mit szólnál ahhoz, ha előbb vennél nekem egy italt? - kérdeztem ellenállhatatlan mosollyal, miközben emelkedő karján végigsimítottam gyengéden, így az visszakerült a helyére, és nem mutatott a zsetonos fiú felé szerencsémre. - Jól esne egy martini, már haaa...lehet ilyet itt kapni - provokáltam kicsit tettetett ártatlansággal, hogy be karja bizonyítani, milyen elit hely ez a kaszinó, így egyszerre fogok egy martinit kapni és néhány zöldhasúhoz jutni.