Hihetetlen ami itt megy mostanában. Ép ésszel nem tudom felfogni miért van az, hogy én vagyok az utolsó, aki utoljára tud meg mindent és akit gyakorlatilag hülyének vesznek. Mert mi ez ha nem a totál hülyének nézés tetőfoka? Csoda, hogy mostanában igazi megváltás a munkába mélyedni, addig sem rágódok semmin. Connor nagyban szuszog a vállamra dőlve. Neki ideje most aludni. Elvégre egy kisbabának fontos, hogy az ő alvási idejéhez igazodjunk, különben hiszti lesz és kialvatlanul elég nyűgös. Egy múlt pár perccel. Többnyire ilyenkor szokott alidni egy-két órát, aztán estig megint felpörög. Este pedig elég csak kifárasztani mondjuk egy kis sétával. Bár újabban azzal próbálkozunk, hogy  megpróbáljuk elindítani. Elég nagy dolog ez.
Meg  jobb is, hogy most kikerül a látószögböl. Axellel beszédem van, mégpedig elég komoly. A büdös kölyök nem elég, hogy verekedik, meg kocsikat tör fel, most már lop is. Ráadásul minket is belekever ebbe az egész dologba, nem is gondolok bele, mi lenne ha mindez kiderülne. Egy biztos, nem fogja zsebre tenni ezt, ahhoz pedig nagyon össze kell szednie magát, hogy előálljon egy hihető mesével, ezt bizony vette. Hogy mit? Pár ruha, meg még néhány arany ékszer került elő, mindegyiken természetesen rajta volt a biléta. Feltételezem csak úgy becsavarta a zacsiba mindet és eldugta. Hát én meg megtaláltam.
Connort a kiságyba fektetem, most kivételesen odafönt a szobájában. Bekapcsolom a babafigyelőt, a másikat meg leviszem magammal. Csukva az ajtó, semmi nem fog felhallatszani. Aztán csak fogom a zacskót és a nappaliban ülök le, olvasni. És persze várom hogy az a semmirekellő hazakeveredjen, mert haza eszi az éhség. Abi még nem tud erről, amint elkészült az ebéddel, átugrott a szomszédhoz valamiért. Szóval most csak várok.

Régen aludtam már ilyen szarul. Igazából nem is aludtam. A rablás után hazajöttem, befoglaltam a kanapét, és néztem a nagy semmit. Persze azután, hogy amiket loptam elrejtettem egy biztos helyre, hogy senki se találja meg őket. A hajnal úgy telt el, hogy vártam mikor törik már be az ajtót a zsaruk. Vagy Colinék, de az logikátlan, mert miért mennének ki a házukból azért, hogy betörjék az ajtót? Elég álmos voltam már, szóval jöttek tovább a hülye gondolatok, de még mindig nem tudtam elaludni. Majdnem lebuktunk Anthonyval, mert azok a köcsögök úgy döntöttek, mégis hazajönnek. Szerencsénk volt, már megint. Sikerült a terv, de ennek ellenére is rohadt szarul voltam. Ki tudja, hogy láttak-e, találnak-e valami nyomot...akármi. Nem vagyok hozzászokva a házak kirablásához, ez volt az első eset. Nincs bűntudatom, csak nem akarom hogy bevigyenek a sittre. És ha rajtam múlik, be fognak, mert egyfolytában elcseszek valamit. Ha nem előbb, akkor utóbb.
Végül sikerült a párnába betemetkezve elaludnom, de kora reggel már fent is voltam. Mint a rakéta, úgy lövelltem magamat keresztül a nappalin, és mentem felöltözni. Aztán meg sétálni. Be a városba, beszívás nélkül. Az ellopott cuccok, meg ez az egész zsaru téma sikeresen elérte, hogy ne tudjak megmaradni a házban egy ideig. Keringtem jó néhány óráig az ember tömegek között, és délután fele úgy döntöttem, hazamegyek. Úgy kell csinálnom, mintha mi se történt volna tegnap. Nem lesz semmi baj, túl fogom élni. Éhes vagyok, szóval még azt se csinálhatom meg, hogy este mászok vissza hozzájuk. Kaját meg nem lopok sehonnan, tököm tele van már vele, elég volt bőven a tegnap. Tiszta stresszes ez az életmód, sose lennék jó rabló.
Eljutottam a házig, vagyis haza, nemtudom hogy nevezzem. Hiába volt délután, és szabad kijárásom, mégis úgy léptem be, mint aki titokban és engedélytelenül közlekedik ki-be. Most mindkettőjükkel jóban vagyok, asszem. Még Abigaillel is, a földgömb..izé földlabdák segítettek rajtunk.
Rögtön a konyha felé vettem az irányt, de közben megláttam Colint a kanapén, és mivel nem vagyok egy bunkó ember, nem mentem el némán mellette, mégha csak egy fejet is láttam belőle.
- Szevasz. - Nem várt senki se láncfűrésszel, vagyis minden okés. Fasza. Mostmár ehetek. Amit el is kezdtem, legalábbis az előkészületeket. A kaja felkutatását.