Monica hangos csattanással hagyta maga mögött a házat – gyakorlatilag olyan hangosan, hogy még a fülem is csengett tőle, tekintettel arra, hogy én közvetlenül ott álltam. Az utóbbi hetek során a viszonyunk igencsak kínossá vált, kellemes vagy esetleg elviselhető helyett, ugyanis kiderült a turpisságom, hogy továbbra sem voltam hajlandó feladni az agglegényi életet – a "boldog" házasságunk ellenére – és nyilván az sem tett jót a helyzetünknek, hogy ezzel a lendülettel már azt is közöltem vele, hogy egyáltalán nem áll szándékomban gyereket csinálni és még csak véletlenül se erőltesse a továbbiakban ezt a témát, merthogy ha fizetnének érte, akkor sem. Ez láthatóan nem tetszett neki, felkapta a vizet és miután egy csattanós kézmozdulattal jelezte, hogy milyen mértékben gyűlöl, elrohant. Engem ez természetesen nem különösebben érdekelt, úgyhogy ennél fogva egyáltalán nem izgattam magamat, mint ahogyan amiatt sem, hogy esetlegesen kidob, elvégre ő még mindig odáig van értem, egy kevés hízelgéssel könnyedén leveszem a lábáról, tehát mi okom is lett volna arra, hogy bárminemű aggodalmat is érezzek. Egyáltalán semmi. Mindenesetre ezt a jelenetet látva úgy éreztem, hogy valamivel még is csak le kell nyugtatnom magamat, így a konyha felé indultam, ahol kimozdítva az egyik billegő lapot a pultból benyúltam a cigarettáért; nem voltam láncdohányos, de alkalomadtán rágyújtottam – természetesen ezt Monica a kelleténél hamarabb betiltotta, úgyhogy kénytelen voltam elrejtegetni az ilyesfajta halmijaimat, merthogy a lakás nem egy pontján lehetett találni ehhez hasonló finomságokat, amikről még sem állt szándékomban letenni, ilyen volt példának okáért az óvszer, amit valahol tartanom kellett és már régen megtanultam, hogy a kocsinak a kesztyűtartója éppenséggel nem a legjobb erre a célra, ellenben a laza padlózattal. Miután egy ideig kotortam, sikerült előásnom egy dobozt, amiből kivettem egy szálat és gondolkodás nélkül gyújtottam rá. Úgy éreztem magam, mintha már hosszú évek óta nem szívtam volna, pedig azért hetente egyszer szükségem van rá, de ennél többször fölöslegesnek véltem használni, legfőképpen azért, mert hiú voltam és nem szerettem volna idő előtt egy megráncosodott vén paszulyra emlékeztetni. Habár most még jól állt az öregség, tizenöt év múlva már nem biztos, hogy ekkora kisugárzással vagy életkedvvel leszek megáldva – ha még is, akkor azt már szatírságnak fogják tekinteni az emberek, börtönbe kerülni meg nem igazán van kedvem. Felsóhajtottam. Nevetséges volt ez a helyzet. Monica még mindig szerelmes volt belém, én meg tulajdonképpen sohasem szerettem őt úgy isten igazán, hogy akár az életemet is feláldozzam érte – vagy hogy legalább feladjam a férfi-életemet. Régebben persze azért tisztelgett neki is a kapitány, de most…?
– Hangosak voltunk? – Kérdeztem, amikor a dögös kis vörös megjelent az ajtóban. A legutóbbi kis akciója óta egyáltalán nem próbálkozott, mi több úgy tűnt, hogy inkább kerül egy kissé – illetve, amikor az anyja is itt volt, akkor igen. Ezért nem hibáztattam, elvégre… Rossz kislány volt.

Belátom, hogy meglepődtem amikor szinte rögtön az ajtócsattanást követően megjelent az ajtóban, azonban az már csöppet sem lepett meg, hogy Ő meglepődött, hogy nem a kedves édesanyja ácsorog a konyhában, hanem az én szerény személyem. Zavarát látva szinte rögtön megrándult a szám, hogy egy féloldalas mosolyt küldjek felé. Annyira elbűvölő volt, hogy még a történtek után is próbálkozott azzal, hogy jó kislány legyen – nem véletlenül maradt távol tőlem, elvégre el sem tudtam képzelni, hogy hányszor kell meggyónnia a bűneit, hogy megbocsájtásra leljen az Istenétől. Nevetségesnek találtam, aki ilyen marhaságokban hitt, de én nem csináltam belőle különösebben nagy gondot, elvégre semmilyen okom nem volt rá, ha valakinek ez nyújt reményt a haláli utáni jobb életre, legyen, bár szerintem inkább a jelenlegi jobbra kellene koncentrálni, nem pedig arra, amiről tulajdonképpen azt sem tudjuk, hogy létezik-e.
– Akkor milyen másfajta zajongáshoz is vagy hozzá szokva? – Vontam fel érdeklődve a szemöldökömet, miközben kényelmesen a pultnak dőlve szívtam bele a cigibe. A nikotin égette a tüdőmet, undorítónak is találtam, ezzel egyidejűleg azonban némiképpen még is megnyugodtam, s most hogy itt volt Ő a gondolataim egészen más irányba kezdtek el kalandozni, mintha a Monicával történtek meg sem történtek volna. Szándékomban állt még inkább zavarba hozni, pusztán azért, mert én nagyon is jól szórakoztam, noha biztosra véltem, hogy ő kevésbé találta ilyen mulatságosnak.
– Eddig nem rossz – vontam meg hanyagul a vállamat – bár ajándékot még nem kaptam, habár nagyon szeretnék…[/b][/color] – jegyeztem meg kissé rosszallóan. Egyáltalán nem bántam volna, hogy ha a szüzességével ajándékoz meg, az jó biznisz lett volna. Ő szexszel velem egy jót, én meg két legyet ütök egy csapásra, mivel én is jól szórakozom és kapok is egy baromi jó ajándékot, amit valószínűleg semmi sem tud felülmúlni mind ebben az életben, mind pedig a következő életemben, ha meg a pokolra kerülök, ott meg legalább kifejezetten jó emlékek közepette viselhetem el az örök fájdalmat és kínt.
– Szokatlanul távolságtartónak tűnsz. – Még mindig az ajtóban ácsorgott, feltételezem nem azért, mert nem akart a közelemben lenni, hanem pont, hogy ellenkezőleg, csak éppenséggel amint közelebb jön hozzám, nem valószínű, hogy olyan könnyedén tudja tartani magát, bár így is megkérdőjelezhetőnek tűnt az akaratereje, merthogy nagyon bizonytalan tekintettel méregetett. – Kérsz egy szálat? – Tartottam felé a cigarettát és most ténylegesen úgy éreztem magamat, mint egy cukros bácsi, aki az ártatlan kislánynak kínálja az édességet, bár ha jobban belegondoltam, ennek a kislánynak egészen másfajta édességet ajánlottam volna fel, ami szerintem sokkal szórakoztatóbb volt, mint egy cigaretta vagy pedig egy nyalóka – bár ez utóbbihoz legalább valamilyen szinten hasonlított, talán nem is egy bizonyos szinten, hanem annál sokkal jobban.

Féloldalas mosoly kúszott az arcomra, ahogy lusta tekintettel mértem végig.
– Valami olyasminek nagyon tudnék örülni, amit múltkor elkezdtünk, de nem tudtuk befejezni. – Aminek a bánata még most is kiült az arcomra, a tőlem telhető legőszintébben, merthogy akkor is majd megütött a guta, hogy nem fejeztük be, azóta pedig már eltelt egy kis idő és ez a kielégítetlenség meglehetősen morcossá tett, s ezzel még viszonylag finoman is fejeztem ki magamat, merthogy az édes kis szája nagyon is jól nézett ki a farkamon – még jobban nézett volna ki benne, ehhez azonban meg kellett várnom még úgymond beleegyezik. Láthatóan benne lett volna a dologban, legalább is akkor nagyon úgy látszott, de persze ezért a bűnéért Isten tudja, hogy hány Miatyánkot rebegett el térdepelve – habár rám is tekinthetett volna egyfajta istenként és előttem is lehetett volna abban a bizonyos pozícióba, nyilvánvalóan mindketten sokkal jobban szórakoztunk volna, én legalább is minden bizonnyal. Szinte már fájó volt látni, hogy egy ilyen fiatal és szép lány mindössze egy nevetséges, az édesanyja által ráerőszakolt tévképzet miatt még érintetlen volt, noha nagyon is vágyott az érzés után, mint a legtöbb normális ember. Megráztam a fejemet. El sem akartam képzelni, hogy milyen idegőrlő lehet a tudat, hogy mi történhet egy ilyen helyzetben, illetve, hogy az milyen érzés és miért szeretik az emberek – miért esnek, olyan szívesen bűnbe és miért képesek egyesek feláldozni akár ezért a házasságukat is. Akartam a kislányt, de csak néhány boldog pásztoróra erejéig, ezt követően természetesen szabadjára engedtem volna, had élje a maga kis életét, én pedig a sajátomat. Nem állt szándékomban hozzá kötni az életemet, elég volt életem során két nőhöz, abból a mostani szinte állandóan az idegeimen táncol az idióta istenes viselkedésével, holott azért az ágyban közel sem volt szinte sohasem olyan szemérmes, mint amilyennek az elvárható lett volna, egy hozzá hasonló szenttől, bár lehet Monicára is csak én voltam kizárólag rossz hatással.
– Az Istened nevetségesen kevés jó dolgot engedélyez. – Jegyeztem meg kissé élesebben, mint ahogyan szerettem volna. Nem értettem miért hisz bárki is egy olyan személyben, aki nem is abban a korban létezett, hanem jóval később, miután megszületett a története. Inkább nevetséges volt ez, sem mint bosszantó. Az emberek szeretnek hinni dolgokban és szeretnek bizonyos dolgoknak jelentőséget tulajdonítani vagy valakire rákenni dolgokat, ha éhezel azért van, mert Isten úgy akarja, ha szegény vagy Isten okkal rótta rád ezt a sorsot. Áltatás. Altatás.
– Ennél dühösebb nem hiszem, hogy lesz. – Jelentettem ki egy érdektelen vállvonás közepette. A vicc tényleg az, hogy valamikor még talán szerettem is ezt a nőt, esetleg még valamennyire szerelmes is voltam belé, ehhez képest most elviselni is alig tudtam, nem még vele élni. Valószínűleg ennek itt és most lett a vége. – Meg aztán Isten segít neki elfelejteni a haragját. Meggyónja, hogy a pokolra kíván, elfogadja a helyzetet és ennyi. – Ez mindenképpen előnynek számított. Talán képes lesz elfogadni, hogy nem akarok gyereket. Fene se tudja, de nem is akartam különösebb jelentőséget szentelni ennek a szituációnak, legfőképpen azért, mert előbb vagy utóbb ilyen vagy éppen olyan formában amúgy is vége szakadt volna ennek az egész hajcihőnek, így most már legalább nem kell tartanom attól, hogy véletlenül teherbe ejtem.
– Most, hogy ezt a kínos kérdést megvitattuk, más irányt is vehetné ez a beszélgetés. – Bőségesen elég volt az is, hogy egyáltalán ez volt a mi témánk tárgya, holott jóval érdekesebb "beszélgetést" is folytathatnánk – bár ennél még a bélyeg vagy a szalvéta gyűjtés is szórakoztatóbb lett volna, vagy éppenséggel azt bámulni, hogy milyen gyorsan szárad a falon a festék.
– Feszegessük inkább azt a kérdést, hogy sikerült-e meggyónni a legutóbbi bűnödet. – Kérdésnek szántam, bár nem annak hangzott. Kíváncsi voltam arra, hogy most mennyire érezte magát bűnösnek. Gondoltam, hogy eléggé. A gond csak az volt, hogy a fejembe vettem, hogy megdöntöm és erről a legutóbbi fényében nem voltam hajlandó letenni. Miért? Mert még sohasem vettem el nő szüzességét, ami határozottan kincsnek számított és mert jelen pillanatban bármelyik vadállatnál jobban be voltam rá gerjedve. Mindkét indok elég nyomós, azért azt lássuk be.

– Mikor…? – Nyugodtan vártam, hogy befejezze a mondatot, kíváncsi lettem volna arra, hogy miként tenné ezt meg, merthogy annak egyetlen szava sem lenne szent ebben az esetben, feltéve, ha egyáltalán még maradt benne valami az ártatlanságából, amit megtarthatott – ha azonban volt is benne valami még, garantálom, hogy nem sokáig, legalább is ha rajtam múlik már csak napok kérdése. Kár lett volna tovább erőlködnie, elvégre rólam volt szó, akinek még csak meg sem kell szólalnia ahhoz, elég egy kósza, de jókor időzített forró pillantás ahhoz, hogy a nők rám vessék magukat és megerőszakoljanak – aminek természetesen örömmel álltam elébe, mert ha nem is egészen így, de azért történt már ehhez hasonló eset.
– Találkoztam már szajhával, aki istenfélő volt – vontam meg közönyösen a vállamat jelezvén felé, hogy egyáltalán nem ezen múlt a dolog, hogy valaki az lesz vagy nem. De ez a dolog komplikáltabb volt az élet nem csak fekete és fehér színekből állt. Az élet ennél jóval komplikáltabb volt, de nem állt szándékomban erről kioktatni, mindössze csak felvilágosítani, hogy azért ez lényegesebben komplikáltabb.
– Tulajdonképpen igazán sohasem érdekelt – továbbra is ugyan azon az unott hangon beszéltem, mint ahogyan eddig. Szerettem Monica-t, mint nőt – mint ahogyan majdnem minden nőt, néha napján egy kicsit jobban – szerelemmel –, de ha igazán érdekelt volna, hogy mi lesz a kapcsolatunkkal talán egy kicsit jobban hajtottam volna annak érdekében, hogy hetente ne keféljek félre egyetlen egyszer sem. A nőknek a szex nem feltétlenül csak szex. Nagy bánatomra. Mindig szeretnek érzelmeket belevinni, holott ahhoz, hogy felálljon valakinek a farka nem kell több jó melleknél és egy csinos fenéktől – persze, jobb napokon azért a csinos arc sem hátrány. Ez fordítva is igaz csak nem éppen ebben a formában. Vonzó külső, parázsló tekintet, ettől bármelyik nő elalél.
Nos. Ilyen vallomásra határozottan nem számítottam és mi tagadás roppant elégedett voltam a hallottakkal. Testemmel a mögöttem lévő pultnak dőltem, miután a mosdó szélén elnyomtam a cigarettát, majd kényelmes pozíciót felvéve néztem rá, miközben egyik kezemet az övembe akasztottam.
– Ezt határozottan öröm hallani. – Jelentettem ki. De még milyen nagy öröm volt, a pofámról nem lehetett volna levakarni, amit érzek ebben a pillanatban.
– A múltkorival kapcsolatos dolognak roppantul örülnék. – De még mennyire, hogy! Akkor madarat lehetett volna velem fogatni! Így is érezni a tenyerem alatt domborodó mellét és a farkamnak feszülő bájos kis fenekét. Nem úgy van, hogy egy ártatlan kis lánynak szendének kellene lennie? Habár, ha jobban belegondolok szegény kicsiny teste mennyire ki lehet éhezve, szegénynek pedig még csak fogalma sincsen arról, hogy milyen dolgot hagyott ki az életben – és még azzal sincsen tisztában, hogy mekkorát vétkezett azzal, hogy nem esett már jóval korábban bűnbe. – Bár erre szerintem már te is rájöttél.
Legutóbb ő volt az, aki örömben akart részesíteni –, ha az anyja kicsit később jön, akkor valószínűleg pont akkor nyitott volna be, mikor a szájába vagy éppen a mellére ejakuáltam volna, de most úgy tűnt, hogy neki kell megtudnia azt, amit akkor éreztem abban a szűk nadrágban.
– Jobb, ha felmegyünk. – Finoman megtoltam, hogy induljon.

– Nem állítom, hogy nem. Érezni fogod. Elvégre mégis csak az első alkalomról van szó. – Legalább is amennyire tisztában voltam ezzel. Rajtam múlt, hogy mennyire sikerül felkészítenem és ellazítanom, mert úgy némiképpen egyszerűbb a dolgunk, nyilván. Nem vettem még el senki szüzességét, ha szerencsénk lesz, akkor meg sem fogja érezni, ha érzékenyebb típus az okozhat kellemetlen perceket, de nem olyanokat, amiket ne oldanék meg – vagy esetleg együttes erővel.
– Most már nincs visszaút – morgó hangon löktem be az ajtót magunk előtt, bátorkodtam feltételezni, ha már eddig eljutottunk most már nem fog visszafordulni, de ha őszinte akartam volna lenni azt egyáltalán nem is hagytam volna neki, elvégre torlaszként álltam az ajtóban szorosan mögöttem, miközben próbáltam lehűteni a bennem felizzó vágyat, hogy ne tegyem magamévá most rögtön, lehetőleg hátulról, mint a vadállatok. Erre vágytam, de a tudatom teljesen mást diktált. Nem voltam akaratgyenge ember. Tudom, hogy mivé akarom formálni ezt a lányt, azonban – ahogyan azt mondani szokás – a jó munkához idő kell, én pedig türelmes embernek vallottam magam. Most pedig különösen türelmes akartam lenni; nem akartam elijeszteni és nem akartam minden perverziómat első körben rá zúdítani. Mindent szépen sorjában. Először egy kicsit nevelgetni akartam, megmutatni neki, hogy miért szeretnek az emberek bűnbe esni – aztán jöhet a többi. Tetszett, hogy a szobámba van. Tetszett, hogy most itt saját birtokomként tekinthettem rá. Tetszett, hogy itt a saját kedvemre formálhattam. Később minden bizonnyal értékelni fogja a tanításaimat – legfőképpen a pasija. Oldalra biccentettem a fejemet. Korábban is belekezdhettem volna ebbe az egészbe, akkor most javában kefélhetnénk. Behúztam magam mögött az ajtómat és kulcsra fordítottam. A zár kattanása még inkább megfeszítette a szoba némaságát, mint egy végszóként hatott. Tudtam, hogy gyengéd akarok lenni vele.
Félresöpörve a haját csókoltam bele selymes nyakába, miközben ujjaim a felsője alá nyúlva ragadták meg csomagolásba bújtatott melleit, amelyekkel olyan gyengéden bántam, mint fiatal bugris koromban, amikor még fogalmam sem volt arról, hogy mit lehet és milyen durván. Közben finoman előre felé irányítottam egyenesen az ágy felé, s egyik kezemmel könnyedén levarázsoltam róla a szoknyát – bár a ráncigálás lehet jobb kifejezés lett volna erre. Ujjaim gátlástalanul siklottak végig a fehérneműjének felületén, lassan ajzva fel őt.
– Feküdj az ágyra és vedd le a felsődet is, a többit hagyd, én akarom rólad leszedni. – Jelentettem ki, miközben hátat fordítottam neki, de csak annyi időre még az egyik éjjeliszekrényből előkotortam az óvszert – azért erre nem ártott ügyelni. Amíg nem tette azt amit mondtam, addig én sem csináltam semmit, csak álltam és vártam, hogy vajon mit fog tenni. Most, hogy itt állt a szobámban, én sem hittem el, hogy ez tényleg megtörténik, de azért nyilván nem volt olyan hihetetlen, mindössze csak nem vártam, hogy ilyen hirtelen alakulnak majd a dolgok, nem mintha ezt amúgy nagyon bántam volna.

Lassan állt szándékomban okítani, nem akartam semmit sem elkapkodni, mert kivételesen ebben az esetben nem csak jó tanár akartam lenni, hanem kiváló. Egy virágszál, akit én taníthatok meg a felnőttes dolgokra... Ilyen még a legszebb mesében sem történt meg senkivel sem vagy legalább is nem mondták ki szó szerint.
Tekintetem végigsiklott a lány szinte teljesen meztelenné vált testén, gondolkozás nélkül szerettem volna végigsiklatni az ujjaimat a puha felületen és végigcsókolni selymes bőrét, legalább is elsőre. Nem állt szándékomban ráhozni a frászt, legfőképpen nem akartam elijeszteni és rossz élményt okozni neki, különösen arra való tekintettel, hogy néhány nappal ezelőtt szinte ösztönösen reagált arra, hogy mit kellene tennie. Őstehetség. Mondják az emberek. Még jó, hogy gyakorlatilag nem számít, hogy miben.
Abban a pillanatban, amint elhelyezkedett az ágyamon, megindultam felé. Nem egyetlen alkalommal terveztem már el, hogy mihez fogok kezdeni vele, ennél fogva tiszta kép élt bennem arról, hogy mi minden fog itt most történni. Útközben ledobtam magamról az ingemet, aztán az ágyra térdeltem és onnan vettem szemügyre a kisasszonyt. Elképesztő látvány volt. Legszívesebben eltátottam volna a számat és a nyálamat csepegtettem volna, bár lehet, hogy csak azért voltak ezek a reakcióim, mert már egy jó ideje vártam erre a pillanatra, s most, hogy minden a terv szerint alakult, még jobban szerettem volna érezni azt, hogy a lábai a derekam köré csavarodnak, miközben ritmusosan mozgom benne.
– Nem kell aggódnod, kettőnk helyett is van elég tapasztalatom. – Nyilván nem az ártatlan hölgyekre értettem, hanem arra, hogy melyik nőnek mi a jó. Mondhatni már ösztönösen tisztában voltam azzal, hogy kinek mi volt a legizgatóbb. – Ha valami nem tetszik, szólsz, neked most csak egyetlen feladatod van, elengedni magad amennyire csak tudod. – A többi majd úgy is jönni fog magától. Ügyes kislány volt, minden bizonnyal rá fog arra jönni, hogy mit hova és hogyan, a többi már csak tapasztalat kérdése volt. Kissé széjjelebb társam a lábait, hogy kényelmesen betérdeljek közé, majd könyökömre ereszkedve kezdtem lassú csókokkal kényeztetni a nyakát egyre lejjebb és lejjebb haladva. Figyeltem a reakcióit, amikor úgy éreztem, hogy túl gyors lett némiképpen lassítottam a tempón – bár azért magamat lehűteni nem volt egyszerű feladat. Egyik kezemmel a combját simogattam, egyelőre csak a külső részét, míg a másikkal leügyeskedtem róla a melltartót, s amint szabaddá váltak a keblei kezem mohón tapadt rá, körkörösen simogattam, kényeztettem, azonban néha nem bírtam ellent mondani a kísértésnek, hogy egy kicsit ne szorítsak rá jobban. Olyan feszes és telt volt! Végül elértem a számmal a másikat mellét.

Szinte csúfondáros mosoly ült ki ajkaimra, amint kezemet megragadva a bugyijához irányította testrészemet – habár, jobban örültem volna, hogy ha a farkammal tesz valami hasonlót, de így sem bántam. Nedves volt, ennél fogva nyugtáztam magamban, hogy pont ahogyan lennie kell, viszont ennek fényében nehezére esett erőt vennem magamon, hiszen ha a lába közé helyezkedtem volna könnyedén képes lettem volna belecsúszni szűk, lucskos nyílásába. Erőt vettem magamon és elhajoltam tőle, kezemet is elvettem.
– Egy napon, majd te irányítasz, de addig el kell viselned szenvedéseidet – dünnyögtem az orra alatt. Visszahajoltam a melléhez, míg egyiket nyaldostam addig a másikat kezemmel gyúrtam. Szabad kezemmel pedig igyekeztem megszabadítani az utolsó fehérneműjétől is, amit aztán elhajítottam valahova a szoba másik végébe. Egyre lejjebb haladtam, miközben kezeimmel lefogtam az övéit, hogy még csak véletlenül se tegyen olyan mozdulatot, ami nem kedvemre való lett volna – ha nem szűz lett volna, gondolkozás nélkül kötöttem volna ki kezeit-lábait, hogy aztán kedvemre gyötörhessem, viszont ez bánatomra első alkalomra most nem játszhatott szerepet. Majd egy következő vagy legfeljebb a rákövetkező alkalommal, addig ezzel kell beérnem, noha még ez is szörnyű kínokat okozott. Legfeljebb haladtam, lapos hasán, míg nem elértem lábai közét, természetesen nem estem neki rögvest, még akartam egy kicsit kínozni elvégre kimondottan szórakoztatónak bizonyult egy szűzlány tehetetlenségét látni, élvezetes volt, s magamban megfogadtam, hogy nem ő volt az első, akit átlendítettem a tűzkeresztségen, habár ez nem volt egyszerű feladat, tekintettel arra, hogy ma már a legfiatalabb is majdhogynem tizenkét-három éves. Ez nem kevés bosszúságot okozott, elvégre azt nem akartam, hogy bárki is pedofíliával vádoljon meg, az ilyen élményt kihagynám.
Lassan haladtam a combjain, először az egyiket, majd a másikat, azonban amikor már én sem bírtam tovább, megkóstoltam. Édes nektárja ízére nem bírtam megállni, hogy fel ne nyögjek. Ki akartam belőle csikarni élete első, igazi orgazmusát, s tudtam, hogy már közel jár hozzá, mire elvigyorodtam és még jobban munkába vetettem magamat.

– Hidd el nekem, hogy ebben az esetben, nem létezik elég szenvedés. – Búgtam szórakozott vigyorral az ajkaimon továbbra is a mellét kóstolgatva. Édes volt, ahogyan vonaglott alattam, habár tapasztalatlansága egyre kevésbé látszott meg, mire természetesen mosoly jelent meg szám szegletében, ugyanis örömmel képzeltem el azt, hogy vajon mit csinálhatott itthon esténként szobája sötét zugában – vagy éppenséggel akkor, amikor Monicaval henteregtem a túlsó szobába. Rossz, nagyon rossz kislány lesz belőle, ezt már jó előre láttam. Fogékony és igazán élvezi azt, amit csinálunk... Mondjuk, melyik idióta az, amelyik ne élvezné ezt a helyzetet? Kizárt, hogy olyan ember egyáltalán létezik, legfeljebb olyan, akinek kizárólag rossz tapasztalatokban volt része.
– Igen, itt térdelek a lábad között – emeltem kissé fentebb a fejemet. Legszívesebben az én számat is hasonló szó hagyta volna el, merthogy nektárja édesebb volt, mint amelyre számítottam. Egész este szerettem volna kényeztetni, csókolgatni puha húsát, viszont én sem voltam fából, előbb vagy utóbb rajtam is könnyíteni kellett, mert ebben a helyzetben a tulajdon kezem nem lett volna elég – meg különben sem túlságosan gyakran szorultam az ilyen magányos dolgokra, legalább egy nő mindig volt a telefonjegyzékembe, akinek hasznát tudtam volna venni.
Elégedetten emeltem feljebb a fejemet, amikor nyögések hagyták el a száját, majd elélvezett. Hihetetlen látványt nyújtott. Kezemmel folytattam a kényeztetését mindaddig még az utolsó nyögést is ki nem csikartam belőle.
Vigyor kúszott az arcomra, megragadtam a lábát, majd lejjebb rántottam.
– Most jön az élet az a része, amiért a legtöbb ember a pokolra jut.
És amiért a jövőben fog is.
A két lába között térdeltem, fölötte.
Lassan kezdtem el kibontani a nadrágomat. Először az övet, majd lehúztam a cipzárját. Alsógatyámból rántottam elő egyre inkább növekvő hímtagomat, ami forrón lüktetett. Mindennél jobban szerettem volna benne lenni. Elmerülni benne. Ha akartam sem tudtam volna sokkal tovább várni.
Lövésem sem volt, hogy mit kellett volna mondanom vagy tennem, hogy oldottabb legyen, jobb ötlet híján azt tettem, amit más ilyen helyzetben is szoktam.
A nyakát kezdtem csókolgatni, s kezdetben csak hozzádörzsöltem magamat, hogy érezzen, majd mikor úgy éreztem, hogy teljesen ellazult, beléhatoltam.

Mielőtt a kelleténél is nagyobb meggondolatlanságot tettem volna – bár persze már ez is elég nagy volt, gyorsan az óvszerekért nyúltam és az egyiket magamra húztam. Gyűlöltem ezt a szart, de általában jó szolgálatot tett, tehát el kellett viselnem, mivel feltételeztem, hogy sem ő nem akar kölyköt, sem én – én meg aztán pláne nem vágytam rá.
Nem mondanám, hogy kevés nővel akadt már dolgom életem során, viszont egyiket sem akartam még annyira megbaszni, mint ezt itt alattam. Addig is alig bírtam ki épp ésszel, míg belé nem hatoltam, azonban amikor ez megtörtént olyan szorosan szorította össze a lábam között megbúvó bűvös rudamat, hogy egy pillanat erejéig azt gondoltam, hogy abban a pillanatban elmegyek –, ami előéletemet tekintve igencsak kellemetlen lett volna. Kínszenvedés volt lassan mozogni benne. Nyögései szüntelenül járták át hallójárataimat, amik nem enyhítették a kényszert, hogy erősebben lökdössek. Mindeddig azt gondoltam, hogy dárdám már nem feszülhet ennél jobban, de nagyon úgy állt a helyzet, hogy tévesen ítéltem meg, amiért éppen eléggé is csikorogtattam a fogaimat. Minden egyes mozdulatára igyekeztem figyelni, nem akartam neki a kelleténél is nagyobb fájdalmat okozni, azonban számításaimmal ellentétben, hamarabb feloldódott – innentől kezdve pedig mondanom sem kell, hogy még inkább nehezemre esett, hogy visszavegyek az ősi tempóból, ami bár alapvetően a fajfennmaradást szolgálta, az emberek számára némiképpen többet jelentett. Egy idő után azonban már képtelen voltam féken tartani magamat. Lökéseim egyre gyorsabbak voltak. Mikor éreztem, hogy hüvelye megfeszül körülöttem lassítottam, hogy elnyújtsam a pillanatot. Nem állt szándékomban hagyni neki, hogy még elmenjen, az még várat magára. Csípőmmel az övének feszültem, majd feltérdeltem. Csípőjét megfogva húztam magamhoz közel, míg nem fenekét megragadva ültettem fel, s újra erőteljes lökésekkel hatoltam belé, azonban most már én magam sem tudtam volna egyetlen perccel sem tovább húzni. Egyre erősebben és gyorsabban mozgattam magam felé, mindkettőnket hajszolva a gyönyör kapuja felé.

Az extázis pillanata nem tartott szinte sokáig, ugyanis miután legördültem Anáról szinte azon nyomban kirohant a fürdőszobába. Összevont szemöldökkel meredtem utána és próbáltam rájönni, hogy mi lehetett az oka annak, hogy kirohant, őszintén szólva percek elteltével sem jöttem rá és mivel ő nem tért vissza, úgy döntöttem, hogy jobb lesz, ha megnézem, hogy rendben van-e – kivételesen nagyon is a szívemre vettem volna, ha nem így lett volna, legfőképpen talán azért mert férfiúi büszkeségem komoly mértékben megsérült volna, pedig nagyon úgy tűnt, hogy élvezte a mi kis légyottunkat.
Alighogy beértem a fürdőszobába a zuhany alatt ácsorogva találtam. Legszívesebben a falnak dőltem volna, hogy gyönyörködjek a látványban, mert lássuk be, hogy Ana ha akarná bárkinek a fejét el tudná csavarni és mindössze csak egy szép mosolyt vet a gyanútlan áldozatra annak vége. Mondom én, aki már gyermekkora óta nők között él. Rám is hatással volt, habár rám az ártatlan szépsége, ami mostantól kezdve fog kivirágozni.
– Jól vagy, Ana? – Kérdeztem fojtott, szinte aggódó hangon.
Fogalmam sem volt, hogy mihez kellene pontosan kezdenem vele. Fölöttem már javában elmúltak azok az évek, amikor aggódtam azért, akivel éppen eltöltöttem az egy éjszakás kalandomat. Általában csak megtörtént, valamelyikünknél kikötöttünk, aztán miután elvégeztük a dolgot, mindenki ment a maga útjára. A helyzet azonban most teljesen más volt. Ezzel a lánnyal egy fedél alatt éltem, legalább is most még, mert ahogy a helyzet állt, az asszony nem fog sokáig megtűrni e fedél alatt, ami nem jelentett nekem különösebb problémát, az igazat megvallva a legkevésbé sem tudott érdekelni, hogy mi lesz vele és velem, főképpen, mert most az érdekelt, hogy az itt lévő fiatal lánnyal mi van és lesz. Már magamban jó előre eldöntöttem, hogy most innentől kezdve nevelgetni fogom, a magam sajátos önző és élvezetes módján. Szándékomban állt végleg kiszakítani a jó kislány szerepéből és ezzel az estével most hatalmas lépést tettem előre. Meg akartam rontani, ez nem is volt kérdéses.
– Bánt, hogy megtettük?

Elmosolyodtam. Az úr adatá, hogy nem volt bűntudata. Nem kellett, hogy bűntudata esetleg szégyenérzete legyen, elvégre a huszonegyedik századot tapostuk, nem valamelyik korábbi egyházi századot – mondjuk a spanyol inkvizíciót, ahol már a legkisebb vétek is bűnnek számított, illetve annak a feltételezése. A modern világ merőben más volt. Jelenünkben gyakorlatilag az volt a bűn, ha valaki már nem adta oda magát a második "X" betöltése előtt. Volt azokban valami furcsaság, mint ahogyan abban is, hogy valaki képes önmegtartóztatásra jelenlegi világunkba, elvégre mindenhol csak a szex folyt, akármerre is nézett az ember. Nem véletlenül. A világ kifordult gátlásaiból és egyre kevesebb volt ezen a téren, amit tabunak nevezhetett az ember.
Nem tekintettem őt a tulajdonomnak, ettől függetlenül is, ilyen tekintettel méregettem, mert akárhonnan is néztem, ebben a pillanatban kizárólag az enyém volt és egy ideig még csak nekem állt szándékomban őt használni, mint egy játékszert. Megtanítani az élet minden csínjára-bínjára, legalább is ezen a területen. Én mester. Ő pedig tanítvány. Nem volt különösebben komplikált a kirakós, főként hogy két összetevő alkotta csupán.
Szóval, telhetetlennek érzed magad? Merengtem el, nem titkolt meglepődéssel az arcomon, mivel amennyire én tudtam, némi fájdalmat az első eset után kellett volna éreznie, azonban rajta még csak véletlenül sem volt fellelhető ilyesfajta érzés – gyakorlatilag bármit le tudtam volna olvasni az arcáról, ennek az egynek a kivételével. Meglepettségem még inkább kiéleződött, amikor felém nyújtotta a kezét és megkérdezte, hogy csatlakoznék-e. A világért sem mondanám ki, de egy pillanatra megszeppentem, főképpen mert leginkább arra számítottam, hogy majd csalódott és bánatos tekintettel fog felnézni rám, miközben majd azt papolja nekem, hogy sem isten, sem a kedves édesanyja nem fogja neki megbocsájtani ezt a vétséget. Nos, láthatóan nem így történt, ami persze nem jelent bajt – nekem különösen nem, ugyanis közvetlenül felé irányítottam lépteimet, majd beálltam mellé a zuhany alá.
Felhevült, kissé kimerült testemnek – mi tagadás, azért öregszem – jót tett a víz némiképpen hűvösebb érintése, az ő közelsége pedig hab volt a tortára. Elégedett tekintettel néztem végig rajta, tekintetem rengeteg ígéretet sejtetett a jövőnkre nézve.
– Biztos nem fáj semmid? – Kérdeztem ettől függetlenül, ha baja volt arról jelen pillanatban tudnom kellett, mert még csak véletlenül sem akartam semmi olyat ráerőltetni amit nem akart volna – noha ettől függetlenül én alig bírtam megállni bármit is a közelében.
Kedvtelve figyeltem gömbölyű melleit és csípőjét. Legszívesebben itt helyben hátulról rontottam volna neki, azonban ez ebben az esetben, kizárt volt. Még nem. Különben is, ha Monica csodálatos időzítésén múlik, éppen akkor nyitna be az ajtón, amikor tövig benne vagyok, akkor meg félő, hogy engem nem csak hogy kihajít a lakásból, hanem Anát is száműzi valamelyik isten háta mögötti síkságra. Ujjaim végigsiklottak oldalán, szívet fájdítóan gyönyörű volt, akárcsak az anyja volt valamikor. Kezembe nyomtam egy kis szappant, majd háttal fordítva magamnak masszírozni kezdtem.

Az ifjú hölgyemény tettei nem kissé leptek meg, mondhatni teljesen megdöbbentettek, pedig kezdtem azt gondolni nem túlságosan hosszú életem során, hogy már nem érhetnek meglepetések, azonban ő mégis képes volt okozni. Személy szerint azt vártam, mint az ezt megelőző alkalommal, hogy rám sem fog majd nézni és amennyire csak lehet kerüli a társaságomat, s ha valamilyen oknál fogva mégis csak közelít, azt bizonyos távolságból teszi. Erre számítottam, viszont nem ez történt. Számításaimmal ellentétben, ahelyett hogy teljesen kétségbeesett volna, úgy kínálgatta magát nekem, mint egy ajándék – ezzel természetesen nekem nem is volt problémám és az igazat megvallva egyáltalán nem bántam, hogy nem kell pátyolgatnom azt illetően, hogy most hogy oda az ártatlansága és még bűnbe is esett hogyan tovább. Nem, szerencsére ezzel nem kellett foglalkozni – aminek kimondottan örültem, mert hát inkább a női testekhez értettem, semmint a női lelkekhez – az előbbit lehet kezelni, ellenben az utóbbival.
– Ez esetben lesz mit bepótolnunk – jegyeztem meg kaján vigyorral az arcomon. Felismertem azt a tényt, hogy ő most már semmi jó ellen nem fog hadakozni és messze van még az út vége, egy hamar nem fog szétválni közös kis kalandunk, sőt! Mindezek alapján úgy véltem, hogy igencsak örömömet fogom lelni benne, úgyhogy hosszú távon is kifizetődő lehet a kapcsolatunk; ő megtanul ezt-azt, nekem pedig lesz egy állandó... személy az életemben.
Vigyorom még pofátlanabbul széles lett, ahogy ujjaimat a lábai közé vezette. Hát ki ne örülne egy ilyen teremtésnek? Nem ágáltam az ellen, hogy megadjam neki azt, amire most vágyott. Ujjaim szinte csak cirógatták mézédes ölét.
– Rendben. – Bólintottam. Bár nehéz lesz ezzel nem elhencegni, mindenesetre azt gyanítottam, hogy néminemű felsőbbrendűség kiül majd az arcomra, ha egy-két "jó" barátom meglát. Ami lássuk be: nem is lenne csoda.
Ujjaim tovább folytatták a cirógatást, azonban egyre inkább kezdtem rátérni az érzékeny kis gombra, hogy még ma utoljára kicsikarjak belőle egy gyönyörrel teli nyögést. Nem állt szándékomban az első alkalom után teljesen kimeríteni. Nem siettem el a dolgot. Hol erősebben, hol lágyabban simogattam odalent jobbommal, míg másikkal hófehér mellét markoltam. Elnyújtottam számára az élvezetet, hogy pontosan miért is én sem tudnám megfogalmazni, talán a legjobb indokom az lehetne, hogy egyszerűen csak így akartam még inkább azt szemléltetni, hogy az átkozott vallásosság miatt mennyi mindenről maradt le. Miközben már azon elmélkedtem, hogy mi lesz a legközelebbi és az azt követő alkalommal... Ami már közel ennyire sem lesz finom, merthogy mostanra már rá kellett jönnöm, hogy képtelen lennék még egyszer ilyen gyöngéd lenni vele, főképpen ha még ingerel is.

Tiltakozóan ráztam meg a fejemet. Mégis hová gondol?
– Dehogy, szépségem, ez még csak egy nagyobb dolognak a kezdete. – Morogtam a nyakába, miközben öklömre csavartam vörös, mostanra átnedvesedett hajzuhatagát, melynél fogva biccentettem hátra a fejét. – Túlságosan régen vágytam erre ahhoz, hogy elég legyen egyetlen egy átkozott alkalom. – Két kezemen sem tudtam volna megszámolni, hogy mikor kellett utoljára ennyit egyetlen egy nőre várnom. Persze, azt azért be kell látni, hogy ebben az esetben a körülmények nagyon is… komplikáltnak bizonyultak, nem csak azért, mert a feleségem korábbi házasságából született lányáról volt szó, hanem a korábbi álszentsége révén is meg kellett dolgozni a sikerért. Ezért úgy gondoltam, most kihasználom ezt az alkalmat, hogy háznál van a segítség, ha kell. – Különben, sok mindent kell még tanulnod, van mit bepótolni. – Nem kellett megtudakolnom, hogy akarja-e folytatni ezt a viszonynak kialakuló valamit, mivel elég volt látni a csillogást a tekintetében, hogy tudjam, a kérdésem felesleges és nevetséges lenne. Most, hogy túl volt az első alkalmon és nem úgy reagált, ahogyan azt vártam volna, valami hirtelen megváltozott benne. Meghatározni nem tudtam volna, hogy mi, egyszerűen csak… úgy tűnt, hogy kivirágzott. Ez szintén jó jel volt, mert a dolgok – végre – nagyon is jó irányba haladtak.
Elégedetten figyeltem a munkám újabb gyümölcsét, miközben elélvezett.
Annyira hamvas volt még… Annyira bájosnak látszott. Izgalmas volt, hogy egyáltalán nem azt kaptam, amire számítottam. Mindeddig úgy gondoltam, hogy majd ajkába harapva csöndesen fog elélvezni és nem fogja ilyen lelkesen jelét adni annak, hogy élvezi ami vele történi – mégis ez történt. Más inkább csöndesen hagyja magát „leigázni”, ellenben vele, aki szégyentelenül nyögdécselt és élvezkedett.
– Meglehet. – Vontam meg hanyagul a vállamat. Az elmúlt néhány perc túlságosan is szép volt ahhoz, hogy azzal foglalkozzam, hogy mi van odakint a külvilágban. Nem érdekelt most az, ami az ajtón túl volt. Isten tudja, pedig lehet, hogy Monica már tényleg hazaért. Lehet, hogy éppenséggel most pakolja ki a csomagtartót a kocsiban – vagy éppenséggel hallgatózik és próbálja kitalálni, hogy ki az a cafka, akit a saját házában vágtam gerincre. Szórakozott vigyor kúszott az arcomra. – Műsoros lenne, ha itt lenne. – Szentelt víz és kereszt. Ugyan! Rögtön papot hívatna, hogy kiűzze belőlünk a gonoszt, mely megszállt mindkettőnket.
– Értem. – Biccentettem.
Igazából nem nagyon volt ínyemre, hogy helyre tegyem Monicával a már amúgy is ingatag lábakon álló kapcsolatunkat, főképpen mert valószínűleg az csak úgy sikerülne, hogy párterápiára kell mennünk, ahol bizony őszintén kellene színt vallania az embernek… Ami kellemetlen konfliktusokat eredményezne és nagy valószínűséggel válást, ami úgy tűnik, hogy egyre elkerülhetetlenebb lett.
– Most menj, öltözz fel mielőtt anyád esetleg tényleg haza ér. – Ujjammal végig simítottam gömbölyű fenekén, majd finoman meglegyintettem, hogy induljon.