De írd fel valahova Minyon, mert hülye vagy és elfelejted! – Szabad kezemmel lazítok a nyakkendőmön, miközben fülemhez szorítva a mobilt, igyekszem az öcsémre is figyelni. Az a kioktató, felsőbbrendű stílusa így, telefonon keresztül még irritálóbb, mint egyébként. Szívem szerint jól szájbave… - Ja, és ha mód van rá, ne készítsd ki a pasit! Még hónap közepe sincs, de már két pszichiáter passzolt le téged.
- Nem az én hibám, hogy nem bírták a kiképzést! – A szokásos búcsúzkodást mellőzve, szakítom meg a beszélgetést. Mobilom kijelzőjére nézve, azon nyomban mosoly szökik az arcomra. A készüléket végül a farzsebembe csúsztatom, majd kerek 10 perces késés után, benyitok az ajtón. Az íróasztal mögött ülő férfi rögtön felkapja a fejét. Mindössze egy pillantást vet rám, azután a karórájára tekint.
- Bevallom, mikor apád a tíz perces késéseidről beszélt, nem gondoltam volna, hogy ilyen pontosan betartod azt, Angel. – Kedves mosoly kíséretében áll fel a székéből. Hozzám sétál és kézfogásra nyújtja a kezét. – Dr. Green, de szólítson nyugo…
- Ne vergődjön, doki! – Vágok a szavába flegmán. Lazán kikerülöm és a számomra kijelölt kanapén foglalok helyet. – Nálam ez a haverkodós forma nem jön be. – Rengeteg pszichológusnál és pszichiáternél fordultam már meg. A módszereik zömét jobban ismerem, mint ők maguk. – Amúgy pedig azt leszámítva, hogy rohadtul nem állt szándékomban itt baszni a rezet, nincs semmi bajom, úgyhogy előre szólok, kíméljen meg a baromságaitól. – Szavaimat néhány másodpercnyi csend követi. Dr. Green végül visszasétál az íróasztala mögé és leül. Az arcán továbbra is mosoly virít, de már távolról sem tűnik olyan őszintének. Szemkontaktust próbál teremteni, ezért az előttem elhelyezkedő dohányzóasztalról azonnal felkapom az első magazint, ami a kezem ügyébe kerül. Valami orvosi folyóirat, amihez egyébként hozzá sem szagolnék, ám ebben a pillanatban érdeklődve lapozok bele.
- Tudja, Mr. Wang… - Mondatát itt félbehagyja. Valószínűleg arra vár, hogy felnézzek rá. Elég hamar rájön, ilyesmire hiába vár, így hát folytatja. - … akinek nincs semmi baja, az nem köti fel magát a saját fürdőszobájában. A nemrégiben történt gyógyszer-túladagolásról nem is beszélve. – A szemem se rebbent. Megszoktam, hogy a dokijaim folyton felhánytorgatják az öngyilkossági kísérleteimet.
- Pedig az utóbbiról szívesebben beszélnék. Abban több volt a meló. – Semmitmondó hangnemben lapozok tovább a következő oldalra. Dr. Green reményvesztett sóhaja tölti be a szobát. Ha eddig nem esett volna le neki, mostanra már biztosan rájött, egyáltalán nem vagyok könnyű eset. Tudom, csak arra vár, hogy megeredjen a nyelvem és még a kötőszavaimban is valami rejtett gyerekkori traumát kereshessen. Ennek dacára mégis megteszem. Részint mert jó napom van, s ő tipikusan az a szánni valóan együgyű pali, részint talán alkuképes helyzetben vagyok. Adok némi infót, cserébe nem faggat nonstop. Ha szerencsém van, esetleg hamarabb is elhúzhatok. Nem gond az se, ha a zsebembe kell érte nyúlnom. Nem egyszer fizettem le dokit. – Gondolom maga is olyan, mint a többi… Az én számból akarja hallani azt, amit már valószínűleg hatszor átolvasott az érkezésem előtt. – Pofátlan dolog az újságot bújni, miközben valakivel épp társalgunk, igaz? Egyetértek. Épp ezért, eszem ágában sincs felemelni a tekintetem. Véletlen se higgye, hogy egyenrangú partnerként gondolok rá. – Koreai kölök vagyok. Nagyjából öt éves voltam, mikor örökbefogadott egy kínai házaspár. Tucatnyi orvos szerint nem lehetett volna soha gyerekük… az örökbefogadásom után mégis teherbe esett az anyám. Megszületett az öcsém, aki egy farok, de imádom. Tehát nem, egyáltalán nem vagyok rá féltékeny és nem, nem éreztem sosem úgy, hogy a szüleink bármelyikünket is jobban szerették volna, mint a másikat. Bár mivel én vagyok a cégünk reklámarca és én segítek legtöbbet apánknak, hallani olyasmit, hogy kizárólag én jöhetek szóba, mint örökös, de ez csak kamu. Fele-fele arányban kapunk majd mindenből. – Számolni se tudnám, hány hazugság hangzott el ebben a rövid monológban. Ámde ki a fene kérne ilyesmire? Apának hála, pontosan tisztában vagyok vele, hogyan kell a legnagyobb hazugságot is eladni.