- Helló. Ideülhetek? - Huppantam le körülbelül velem egykorú lány mellé a buszon, hosszú utunk lesz, egész napos, fárasztó és unalmas. Felpakoltam a csomagjaimat a felső tárolóba, majd leültem lejjebb csúszva az ülésen. Reggel hat óra van. Naná, hogy még álmos vagyok és morcos is leszek, ha nem sikerül legalább egy kicsit visszaaludnom.
- Amúgy Zooey vagyok. - Fordultam felé egy kora reggeli kedves mosollyal. Biztosra veszem, hogy mire odaérünk mindenem sajogni fog, a nyakam a legfőképp. Buszon aludni nem igazán kényelmes, de egy fél napos reggeltől-estig úton nem válogatok, csak bírjak aludni.
- Sera vagyok. - Beszélgettünk még egy rövid ideig, ki milyen céllal utazik, fősuli, munka, szórakozás, kikapcsolódás, de fél órán belül már mindketten aludtunk. Tizenkét hosszú óra, amikor már nem tudsz hogyan ülni, merre fordulni, hová pakolni a keze, a lábad, mivel ugye kinyújtózni képtelenség lenne.
- Ez az végre. Nem hiszem el. -  Egyenesedtem ki az ülésen, amikor végre lassan, de biztosan megérkeztünk a megállóba. - El sem hiszem... Nagyon örültem. Remélem még összefutunk. - Még egyszer visszanézve a vállam fölül integettem párszor mosolyogva, mielőtt leszálltam, hogy a busz aljából is megkapjam a bőröndöm. Hűha, hová is kell mennem? Hű, nem túlzás azt állítani, hogy senkit sem ismerek, ez pedig egy nagyon nagy város, de csak nem harapnak az emberek. Végül is úgy döntöttem könnyebb és egyszerűbb lesz Taxival. Így nagyjából húsz perc-fél órán belül már az épület előtt álltam és cipelhettem fel a bőröndöm a lépcsőn. Nem panaszkodom... Fáradt vagyok, éhen halok, aludni akarok és még ez a vacak is. Kifújva magam az ajtó előtt állva kopogtattam be, majd kicsivel hátrébb léptem.
- Szia. Biztos Eric. Zooey vagyok. Én vagyok az új lakótárs. -Fojtottam el magamban egy azt a... kezdetű mondatot, miközben felé nyújtottam a kezem. Van egy stílusa azt meg kell hagyni.

- M ásra számítottál? - Azt hiszem kicsit mindketten megvagyunk lepve, ami látszik is. A házinéni igaz annyit mondott, hogy egy "nagyon helyes fiatalember", de azt nem, hogy több lesz a festék rajta, mint rajtam. Van egy stílusa, az már most látszik. Végül is, nekem mindegy, csak lakótársak leszünk. Elvette a csomagjaim, én pedig csak követtem be a lakásba, mentem utána, amerre ment, miközben körbenéztem. Fáradt vagyok. Szerintem ebben a szent pillanatban is eltudnék aludni, meg éhes is vagyok meg zuhanyoznék is... Gondolom furcsa, hogy nő lesz a lakótársa. Mindegy. Velem nem nehéz kijönni. Holnap pedig körülnézek, kellene valami lazább munka, mert nem akarom, hogy mindent a szüleim álljanak, legalább annyit keressek, hogy fedezni tudjam, amire nekem van szükségem van meg a lakbért is én akarom fizetni.
- Te azt minden reggel belövöd? - Gondolom elég egyértelmű, hogy a hajára céloztam. - Korán kelhetsz. - Tettem hozzá halkan. Végül is jól áll neki, piszkosul jól. Valamiért az az érzésem, hogy az én barátom ezen is ki fog akadni, méghozzá nagyon... Hm, legfeljebb nem kell megtudnia. Nem azért jöttem, hogy felszedjek valakit, nem mintha Ő bármilyen szinten is örülne ennek. Amint az ágyamra mutatott megkörnyékezve azt el is terültem rajta. Hihetetlenül jó esik, nem csak nekem, de a hátamnak meg a derekamnak is, eddig nem fájt, most már igen. Azt hiszem a kicsomagolással várni fogok holnapig, csak azt fogom kipecázni, ami nagyon kell ma, a többi várhat holnapig.
- Kávéztál mostanság? - Mert nekem most iszonyú jól esne egy, egész nap nem ittam kávét és közben megbeszélhetnénk ezt-azt, fogalmam sincs, eddig még nem volt lakótársam, legfeljebb az unokatesóim meg a tesóm, de azokat kipakolhattam, ha már kezdtek az idegeimre menni, úgy öt perc múlva. Na jó, nem komoly. De. Ő viszont egész szimpatikus. Hű, milyen szemei vannak. Remélem nem bámulom feltűnően, épp csak nézem.

- K omoly? Nemár, hogy neked így áll reggel... Én meg szenvedek az enyémmel, mire úgy áll, ahogy akarom. - Én aztán kelhetek korábban, ha még a hajammal is vesződni akarok, hogy valami formát adjak neki, mád különben úgy áll, ahogy Ő akar, én meg igazgathatom, ha egész nap, ha már nem bírom elviselni, hogy össze-vissza áll. A férfiak nagy része pedig alapból dögösre alussza el a haját? Na ezt nevezem pofátlanságnak, még három percet se szánnak rá, csak párszor beletúrnak és annyi, so perfect.
- Kitalálom. Akkora rendetlenség volt még itt pár órával ezelőtt, hogy azt se nagyon tudtad honnan is kezd a romeltakarítást. - Ismerem már ezt. volt már hozzá szerencsém. Történetesen Liam szobájában nem rendetlenség vagy kupi szokott lenni, hanem sokkal inkább romok, amihez külön komplett romeltakarító osztag is kellene pláne, ha konkrétan keresel valamit, esélytelen, hogy meg is találod, azt kérlek úgy kell kiásni vagy a ruhakupac alól vagy a kanapéé, asztal alól vagy a szeméthalom alól pizzás doboz, csipszes zacskó vagy innen-onnan. Mondjuk engem egészen addig nem érdekel meg nem zavar, hogy egy pasi mennyire rendetlen és léptem nyomon ruhadarabok vannak utána a lakásban, amíg nem nekem kell felszedegetnem és feltakarítani utána, ennyi az egész. - Egyébként nem vagyok rendmániás, szóval nyugi, nem fogok az idegeidre menni napi szinten a rakjál már rendet, pakoljál már el dumával. Nekem bőven jó, ha megtalálom a dolgaim kellő időn belül és nem kell utána kukatócsoportot rendelnem.
- Egy cukorral... - Még pislogni is elfelejtettem, amikor hirtelen felém fordult és a szemebe nézett. Tudjuk ezt be annak, hogy még sosem laktam valakivel és kicsit még furcsa, de azt hiszem megleszünk. Jó lesz ez... Velem alapjáraton nincs sok probléma és remélhetőleg neki se lesz.
- Tizenkét óra egy buszban... Félig megrokkantam, fáradt vagyok, az utóbbi pár órában már öltem is volna egy kávéért... Csak a szokásos. Tömegközlekedés, így szeretlek. - Szóval, megiszom ezt a kávét, megbeszéljük, amit akarunk, azután kipecázom, amire ma meg holnap szükségem lehet, lezuhanyzom és bedőlök az ágyba.

- Én ezt nem akartam... Mindegy. Egyébként pedig gondoltam vagyis nem, nem gondoltam. Sejtettem. Tudod mit? Fáradt vagyok. Szívassál inkább holnap, most nem fair. - Oké, egyáltalán nem vagyok zavarban. Nem, nem vagyok zavarban. Tört ki belőlem a nevetés. Ez szép volt kislány. De legalább, mint az kiderült mindkettőnknek van humorérzéke, azt hiszem, hogy ez már egy pozitívum, ha lakótársak fogunk lenni, legalább jó hangulatban fognak múlni a napok.
- De azt hiszem kedvelni foglak. - Tettem hozzá még mindig mosolyogva. Oké, ez most bevallom fájt egy kicsit, de hát bizonyára magas labda volt, amire le kellett csapni.
- Én kocsira még csak gondolni se akarok, mármint egyelőre. Így is soknak érzem azt az összeget, amivel a szüleim segítenek. Épp ezért fogok mihamarabb valami munka után nézni. - Hogy legalább, ami nekem kell, nem fűsulis cucc, mint például a lakásbérlés azt képes legyek egyedül is állni meg minden egyebet, amire szükségem lehet itt ebben a városban. Tudom jól, hogy a főiskola nem épp olcsó pénz. Én is segíteni akarok és fogok is, csak előbb mondjuk alszom egy nagyot, mert az most rám fog férni, azután pedig körülnézek, biztosan lesz valami, amiben helyt állnék. Igaz, bevallom még sosem kellett dolgoznom, de egyszer valahol mindent el kell kezdeni és azt hiszem ennek most van itt az ideje.
- Ők örülnek. Tulajdonképp nem a családommal van a probléma, hanem sokkal inkább a barátommal, na Ő csöppet sem örül neki és ezt érezteti is, mintha az én boldogságomnak se örülne, de hagyjuk. Nem akarok most ezzel foglalkozni. Túl fárasztó. - És a problémáimmal se akarom fárasztani, végül is csak ma jöttem és biztosan neki is megvannak a maga gondjai. Én pedig ezt majd megoldom, valahogy, előbb-utóbb... De most az az igazság, hogy nem érdekel.
- Na és előttem volt már más lakótárs? Csak azért kérdem, hogy mi mindenhez kell alkalmazkodnom. Velem alapvetően nincs sok gond, szóval szerintem megleszünk, legalábbis majd igyekszem. - Azt mindenesetre még szoknom kell, hogy lakom valakivel, akit nem ismerek, mármint még az is furcsa egy kicsit, hogy egyáltalán külön lakásban élek, sőt most még minden az

- Én mindvégig a hajadról beszéltem. - Emeltem fel mindkét kezem... Kikérem magamnak. Nem én voltam. Kivételesen. - Fogalmam sincs Te hogy a fenébe jutottál ennyire délre, de oké. Hát nekem nem áll, legfeljebb a hajam égnek és akkor nekem is szenvednem kell vele, mire letapasztom. - Tehetséges vagyok, ha arról van szó hogyan aludjam el katasztrofálisan a hajam, mivel imádok aludni, utána meg sírok, amiért sehogyan sem akar nekem engedelmeskedni a hajam. Többnyire ez olyankor van, amikor késő este mászom el hajat mosni, mert addig ugye nem lett volna rá időm, frissen mosott, én viszont lusta vagyok megvárni, amíg megszárad, szárítgatni pedig nem szeretem és reggelre... Inkább ne beszéljünk róla. Sírni tudnék.
- Attól még örülhetne az örömömnek, hogy sikerül elérnem, amit akartam vagy ez olyan nehéz, esetleg sok? Áh, sosem fogom megérteni. - Mindegy... Mindent nem érthetek meg. És gondolom körülbelül ezzel a másik nem is így van, hogy sosem fog minket megérteni. De ha ez fordítva esik meg, akkor nekem kötelességem lett volna kiugrani a bőrömből örömömben, amiért elmegy és hallgathattam volna, hogy így lesz megy úgy, hogy ennek ellenére semmi sem fog megváltozni közöttünk. Nos, szerintem valami már akkor megváltozott mielőtt elindultam volna.
- Tényleg, na és neked van barátnőd? - A fene... Nem szándékoztam már az első nap a magánéletemmel fárasztani, sőt egyáltalán nem szándékoztam, mivel gondolom neki is megvannak a maga gondjai, ez pedig hát... Az enyém. Simán csak úgy kibukott belőlem. Fáradt vagyok.
- Tizenkilenc. Miért? Te? - Sokkal többnek Őt sem nézném. - Ez az első évem...
- Klassz. Izgalmasan hangzik. - Nem hiszem el, hogy már megint itt vagyunk, pedig nem is szándékosan csinálom és várjunk csak, nem is én csinálom, most sem én fogalmaztam kétesen, egyszerűen csak megkérdeztem, hogy volt-e már előttem más lakótársa és megint csak gőzöm sincs hogyan kanyarodtunk el ennyire, de oké. Majd igyekszem tartani a lépést.
- Te mindig így kávézol? Te megiszol kettőt is, mire én egyet. - Én jóformán még alig ittam bele, Ő pedig csak úgy felhajtotta, mintha egy feles lenne. Felkeltem az asztalról a bögrémmel a kezemben és megindultam be a szobába, hogy kibányásszak párcuccot a bőröndömből, ami kell, a többi várhat holnapig. Most biztos nem fogok nekiállni kicsomagolni, elvégre ezzel holnap is ráérek.

- L ökött... - Vágtam vissza neki nevetve. - Nem, biztosíthatlak róla, hogy nekem semmim sem áll reggelente. Különben sem hiszem, hogy akkor az egymás esetei lennénk. - Valamiért az az érzésem, hogy most megint szépen kiforgatja majd a szavaimat, hogy miért, most azok vagyunk? Nem, nem vagyunk, azaz fogalmam sincs, mivel még egy órája se, hogy ideértem és még időm sem volt hasonlón gondolkodni, plusz az én esetem Oregonban van.
- Gyönyörű? - Nőből vagyok, így még szép, hogy ez a kifejezés ragadt meg elsőnek bennem. - Ó, hát köszönöm. - Mégis melyik nő ne szeretne ilyen kis apró még véletlenszerű is bókokat kapni? Tényleg nem számítottam rá, de azért jól esett és nem értettem félre és különben is, ebből is az esik le, hogy őszinte és inkább kimondja, amit gondol úgy, ahogy az van és mindenki eldöntheti maga, hogy az tetszik neki vagy nem.
- Öhmm, hát megeshet, hogy erről még nem szóltam, szóval emiatt még nem lehet kiakadva. Gondoltam haladjunk sorjában. Oké, belátom nem épp a legmegfelelőbb személynek, egy pasinak "panaszkodok"... - Formáltam macskakörmöt ujjaimmal. - Egy másik pasiról. Ez már első körben veszett dolog. Bocsi és megígérem, hogy igyekszem majd nem fárasztani a dolgaimmal, csak most itt még hozzá kell majd szoknom, hogy egyedül vagyok és hogy tartsam magamban a gondolataimat. - Legalábbis nem nagyon lesz senki, akinek szemtől- szemben beszélhetnék az efféle dolgokról, amik bántanak vagy simán csak elmondanám valakinek...
- Hű, hát ezt most nem egészen értem, de annyi azért világos belőle, hogy nincs igazán sok közöm hozzá. - Nem vagyok szőke, de ez most akkor sem világos, viszont nem akarok túlságosan belemászni vagy indiszkrétnek, esetleg tolakodónak, tapintatlannak tűnni, mert tényleg semmi közöm hozzá, pusztán egy ártatlan kérdés volt.
- Gyógy- és sportmasszőr... Te? - Hmm, lássuk csak, nem, nincs tippem, de nagyon remélem, hogy nem egy mérhetetlen okostojást fogtam ki lakótársnak, aki nap, mint nap ki fog oktatni különféle bölcsességekkel, tényekkel meg túlzott információval, mert kikészülök a nagyon okos emberektől.
- Én ha egyedül vagyok leginkább elfelejtek kávézni is, mert egyedül nem szeretek, kivéve, ha tanulnom kell, akkor meg egy vödörrel se lenne elég... Tényleg, Te honnan jöttél? Régóta vagy itt? -  Érdeklődtem kicsit, miközben pakolgatni és rendezgetni kezdtem a cuccaimat az ágyamra.

- Pedig szerintem semmi különös sincs bennem, de azért köszönöm. Jó hatással volt a női hiúságomnak vagy minek, azt hiszem. - Ha nekem egyáltalán van olyanom. De hát egy pasitól mégis csak jobb azt hallani, hogy szép vagyok, mintha simán magamról állítanám ezt. Nem vagyok eltelve magamtól, legalábbis nem gondolom így, az hogy mások milyennek látnak a környezetemben az egy másik dolog.
- Lesz is. Ebben biztos vagyok. De érezni kell azt is mikor mennyit bír el egy kapcsolat, szerintem a miénknek egyelőre ennyi is betett, legalábbis a részemről igen. - Még nem emésztettem meg a dolgot. Csalódott vagyok, ami szerintem érthető is, mert számomra ez fontos, neki viszont láthatóan nem volt az, ha pedig Ő úgy érzi, legalábbis a viselkedéséből ítélve, hogy képtelen örülni az örömömnek, akkor lehet azon is lassan el kellene gondolkodnunk, hogy miért is vagyunk mi még együtt.
- Hogy mi... Mi vagy? - Meleg? Most komolyan jól hallottam? Igen, biztosan jól, csak még kell egy kis idő, hogy felfogjam. Az állam is leesett egy pillanatra. - Hű, hát ööö... Oké. Bocsi, csak meglepett, gondolom látszik. - Nem azért reagáltam így, mert zavarna vagy előítéleteim lennének ezzel a dologgal kapcsolatban vagy bármi, hanem mert tényleg ledöbbentett. Erre aztán nem számítottam, de erre nem is számíthattam. Az viszont egyből leesett, hogy most nem szívat. Tényleg komoly, amiről beszél.
- Ha nem mondtad volna, én nem mondtam volna meg... Azért kár. Helyes pofid van. - Mosolyodtam el valamelyest azért is, hogy oldjuk a hangulatot. - Akkor rosszul tettem fel  kérdést az előbb, kijavítom magam. Na és Te jársz valakivel? - Csak, hogy lássa engem ez tényleg nem feszélyez, se nem zavar. Ez végül is száz százalékig egy olyan dolog, ami csak is rá tartozik, hiszen ez az Ő élete.
- Oregonból. Na és eddig egyedül voltál itt vagy eddig is itt laktál? - Lakást találni még annyira nem is nehéz, de jól kijönni a háziakkal már néha problémás, viszont semmi esetre sem akartam kollégiumba menni, az nekem nem menne. Képtelen vagyok úgy összpontosítani, ha mindig van körülöttem valaki, aki folyton dumál, még ha nem is hozzám, engem rettenetesen zavar szinte mindenféle zaj, ha tanulni akarok.
- Tényleg, akkor próbáljunk meg egy másik perspektívát... Te hogyan éreznél, ha otthon miután kicsattanva az örömtől rohannál a párodhoz... - Fogalmazzunk inkább így, a barátod az még olyan furcsa lenne, nagyon. - Hogy felvettek ide és azt csinálhatod, amit akarsz, amit szeretsz, azt látnád az arcán, hogy a mosolya megjátszott, erőltetett és sokkal inkább csalódott, amiért nem adtad fel az álmod és érted be kevesebbel, mint amit elérhetsz és jártál volna mondjuk informatikára vendéglátóipar helyett, csak mert az neki helyben lenne, amíg Ő veled ellentétben megkapja, amit akar és sport ösztöndíjjal a környék legjobb egyetemére fog járni. - Számmora ez csöppet önzés, de hát mindig az volt, mire is számítottam?

- Akkor nekem eddig valahogy mindig sikerült megtalálnom a maradék tízből valakit, aki előbb a seggem nézte meg, azután nézett csak a szemembe. - Ehhez mondhatni már hozzá vagyok szokva, nem azért, mert olyan hű, de jó nő vagyok, hanem mert a pasik nagy része paraszt és képtelen a normális viselkedésre. Nekik többet számít egy kerek fenék, mint egy értékelhető jellem. Ez van. De akkor ezentúl igyekezni fogok összefutni valakivel abból a tíz százalékból, mert érdekelne...
- Tudom. Azért is nem említettem meg, meg azért is, mert ismerem már a céget. Azt gondolod, hogy egy pasi nem képes komplikálni? - Dehogynem. De még mire nem képes, ha félti a "területét". Még szép, hogy kiakadna, szerintem viszont semmi értelme nem lenne ezen fenn akadni. Eric is mondta, Ő csak a lakótársam, ennyi.
- Jaj nem, dehogy. Csak ledöbbentett a dolog. Én egyébként gusztustalannak tartom, ha valakit csak azért elítélnek, ahogyan él. A Te életed, ha neked így jó... Mások ne érdekeljenek. - Ennyi az egész. Tényleg csak arról van szó, hogy erre a bejelentésre a legkevésbé sem számítottam. Ez van lányok... Egy helyesnek látszó pasi vagy foglalt vagy egy önző dög vagy meleg.
- Azért ez így nem igaz. Bár ha nem lenne... Áh, akkor sem. Milyen snassz már rámászni az új lakótársadra és még milyen kínos, ha nem jönne össze. De attól még mondhatom, hogy helyes a pofid. - Persze egyáltalán nem gondoltam komolyan azt, hogy ha nem lenne barátom, akkor esetleg kivetném rá a hálóm, de szerintem ez látszott az arckifejezésemen is, hogy nem voltam komoly.
- Azért haza szoktál menni? - Oregon sincs éppen közel, szóval fogalmam sincs még milyen időközönként mehetek majd haza, mondjuk azt kétlem, hogy minden héten, de majd igyekszem összehozni még mielőtt a drága barátom bekattanna.
- Hát... Odáig még nem jutottam el, hogy érezzem mi az, amit megérdemelnék. Szerintem ezt nem mi döntsük el. De nem akarom még hosszú hónapokig azt hallgatni, hogy miért nem adtam időt meg esélyt a dolognak... - Mert ha valamihez ahhoz egész biztosan ért hogyan kell bevágódnia valakinél, beleértve a szüleimet. Nem hagynának békén vele.
- Oké. - Amíg Eric a fürdőben volt, addig én gyorsan elmostam a bögréinket meg nagyjából kicsomagoltam.

- Nem kell bemutatni. Kezdek hozzászokni, de attól még bosszantó tud lenni. A nők már csak ilyenek. - Érdekes lakótársi kapcsolatnak nézünk elébe, főleg, ha mindketten ilyen lazán beszélünk a dolgainkról, de még mindig jobb, mintha feszélyezve éreznénk magunkat, mondjuk nem is lenne sok értelme. Én azt hiszem kedvelni fogom, bár nem tudom, hogy előbb a fenekem, a melleim vagy a szemeim fogták meg. Talán így sorban, attól függ honnan haladt. A férfiak már csak ilyenek.
- Tudom. Attól, hogy nem zavar és van barátom, azért még mondhatom, hogy kár. Nő vagyok. - Ha már így a nemekre fókuszálunk. Tényleg helyesnek tartom, mi rossz van ebben? Szerintem semmi. Oké, tudjuk, hogy ezt a drága barátom valószínűleg egész másképp gondolná, de Ő most nincs itt, ami nem i akkora kár, legalább így egy ideig biztosan nem fogunk veszekedni, de ha mégis, simán rábírom csapni a laptopom.
- Tyűha, ha jól érékelem azért rendesen bánt ez a dolog, de figyelj, nekem nincsenek előítéleteim, még ha nehéz is ezt megemészteni vagy furcsa egy kicsit, de most miért lenne? Egy, mások vagyunk. Kettő, a Te életed. Három, engem ez miben érintene? Semmi közöm hozzá, ha csak nem akarsz beszélni róla vagy simán csak beszélgetni, akkor megtalálsz, nem olyan nagy ez a lakás... Ha kellene egy barát. - Tettem még hozzá egy halvány mosollyal. Én szívesen vállalom. Azért biztos nem lehet könnyű. Látszólag könnyedén beszél róla, belülről viszont érezhetően nagyon bántja valami ezzel kapcsolatban, konkrétan nem az, hogy a saját neméhez vonzódik, mert ezt Ő elfogadta, hanem valami más...
- Szerintem tudja, én pedig azt tudom, hogy úgysem tehetek ellene semmit, elfogadott tény. - Oké, bevallom, hogy bizonyos szinten jól esik, de egy ponton túl már inkább csak egy újabb vita kiindulópontja.
- Hát csupán csak mert meleg vagy, azért nem jönne össze. Egyébként meg, ha nem lennél, akkor sincs rá garancia, hogy ugyanazt akarjuk. na az kínos lenne. - Hát így összességében azt hiszem nincs más akadálya. Abszolút apró dolgok ezek.
- Egyetértek. - Csak még előbb végre lezuhanyozok, hurrá! Már Összekészítettem, amit viszek magammal így meg is indultam a fürdőbe. Eszméletlen jól fog esni és utána végre bezuhanhatok az ágyba. Buszozás közben képtelenség aludni, legalábbis én nem tudok.