Név: Benjamin Corbet
Becenév: Ben
Kor: 27 éves
Születése hely, idő: 1985. 05. 04. / Kanada - Ottawa
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: Rendőr
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Általában kinézetem alapján ítélnek el és még arra is lusták, hogy több időt pazaroljanak rám, pedig nagy meglepetés lenne, ha kiderülne, hogy a zord külső mögött érző szív dobog. Igen az is én vagyok, mint mindenkinek nekem is vannak érzéseim, de inkább mélyen elzárva tartom őket, hisz nem akarom, hogy valaki azt higgye, hogy ez miatt gyenge lennék. Mint mindenki más, úgy én is úgy születtem, hogy voltak érzéseim, de az idő folyamán száműztem mindet, csupán a haragom az, ami még megmaradt. Mondhatni, hogy könnyen barátkozok, de igazán közel alig pár embert engedek magamhoz, hisz nem bízok senkiben sem. Sokszor játszom az elérhetetlent, amolyan taktika ként, hisz egy igazi nőcsábász vagyok. Mondhatni, hogy egy gyenge pontom van, az pedig a nők. Mindennek ellen tudok állni, csak a csábításnak nem. Mindent össze véve, tudok jó fej is lenni, de nagyon szeretem meg játszani a bunkót. Igazi lázadó vagyok, és ami nem tetszik az ellen teszek is, nem félek kinyitni a számat és meg mondani a véleményemet, még akkor sem ha súlyos következményei vannak. Egyszerűen imádok manipulálni és más embereket irányítani, de azt nem viselem el, ha engem akarnak kordában tartani, nekem senki se mondja meg, hogy mit tegyek.

Külső: Talán sok nő álma vagyok már így is, de még mindig nem vagyok megelégedve saját magammal. Ezért is edzek, hogy testem még jobban kidolgozott legyen. Hálás lehetek apámnak, hisz az Ő csodás génjeit örököltem, ezért is vagyok több mint 180 centi magas, és mind össze 83 kilogramm. Ezek mellett, szökés barna hajam van, sötét zöld szempárral. A divat nem igen köt le, de azért adok az öltözködésemre, inkább fekete ruhákban szoktak látni, hisz a sötét színek párján állok.

Előtörténet: 1985 tavaszán megszülettem, mint a Corbet család második gyermeke. Gyerek korom felhőtlen volt, hisz egy szerető családban nőhettem fel. Eleinte csak ketten voltunk a bátyámmal, majd nem sokára megszületett húgom, majd öcsém is. Igazi temperamentumos családba születtem bele, ahol mindenki hangosan beszélt és mindig megmondtuk egymásnak a véleményünket. Még mindig emlékszek rá, hogy össze jöttek a rokonok és nagy ünnepségeket csináltunk. Nálunk ez szokás volt, de én nem rajongtam érte. De persze szerettem a rokonaimat, csak ezeket a nagy össze jöveteleket nem néztem jó szemmel. Meg persze ki nem bírtam állni, hogy az idősebb rokonok mindig cirógatták az arcomat, nem csak idegesítő volt, hanem még fájdalmas is. De ezen túl tettem magam elég gyorsan, hisz jött a kamasz kor és lázadás ideje. Nem olyan gyerek voltam, akire a szülök igazából vágynak. Mindig is szerettem a bajt, vagy a baj engem, erre még nem jöttem rá. De mindig megtaláltuk egymást és lassan már képtelenek voltunk úgy mond egymás nélkül élni. Akármit tettem, mindig csak a baj lett belőle. Lassan már hozzá is szoktam és nem akartam semmit sem tenni ellene, hisz nekem nem is kellett keresnem, mindig megtalált. Ezért is volt sok össze tűzésem másokkal és számtalan verekedésem, ahol szinte mindig én voltam a kezdeményező. Persze szüleim nem ezt várták volna tőlem és sokszor emlegették, hogy azért van, mert hajt a vérem. De én nem is figyeltem rá. Bátyámmal is számtalan össze tűzésem volt, hisz próbált meggyőzni, hogy nem jól csinálom és át akart csábítani a „jó” oldalra. De nem ment neki, akármilyen meglepő, nem akartam megtérni, de öcsémet és húgomat, mindentől óvtam és nem akartam, hogy Ők is olyan emberré váljanak, mint én. Egyik balhém után ép haza mentem és apám nagy bejelentést tartott a családnak. Amiben közölte, hogy Amerikába költözünk. Ez mindenkiben nagy felháborodást keltett, bennem a leginkább. De nagyon nehezen elfogadtam, hisz nem volt ellene mit tennem, apám új munkát kapott és ez azzal járt, hogy költözni kell. Így rokonokat hátra hagyva elindultunk egy másik országot felfedezni. Még mindig bennem volt a lázadás és nem igen tetszett az új ország és főleg nem Las Vegas, ahová költöztünk, de testvéreimnek annál inkább tetszett. De ez annyira más volt, mint amihez szokva voltam, a csodás Kanadát lecserélni, erre a városra. De ahogy mondani szokták, minden jóban van valami rossz. Nem kellett sok idő, mire megtapasztaltam az itteni éjszakai életet, ami nagyon is tetszett. Alig pár hete tartózkodtam, még a Bűn Városában, mikor össze futottam, egy bizonyos Ramonnal, kisebb verekedésbe kezdtünk, de aztán rá jöttünk, hogy annyira hasonlók vagyunk, hogy nem éri meg, azóta Ő a legjobb barátom. Ramonra úgy tekintek, mint a testvéremre, ha Ő nem lenne, akkor unalmas lenne az életem. Aztán mindketten úgy döntöttünk, hogy rendőrként folytassuk tovább. Együtt kijártuk az iskolát, ekkor Ramonnal elszakadtunk, hiszen máshol kaptunk állást, de még mindig barátok vagyunk. Először nagyon is furcsa volt az új a munkahelyem, hiszen elvégre ez az első állásom. De elég gyorsan hozzá szoktam, hogy a rossz fiúkat sittre vágom. Persze nem csak azért tetszik ennyire ez az állás, hanem mert jócskán van eléggé szimpatikus kolléganőm is. Azt hiszem az egyik a kelleténél jobban tetszik, nincs szándékomban egy munkahelyi viszonyt folytatni, de mint mindig semmit sem tartok lehetetlennek.

Benjamin Corbet!
Történeted lényegre törő volt, minden meg volt benne, ami ide kell, ezért;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon, mint az első férfi rendőrt.