Nos... 1989 júliusában második gyerekként megérkeztem a Kingston famíliába. A családom örömmel és szeretettel telve fogadott, az érkezésemet a szüleimnél jobban csak a nővérem várta.  
Én olyan családból származom, mint amilyenek általában a hirdetésekben szerepelnek. Tudod, azokban, amik a televíziókban mennek, ahol apa és anya mindig boldog, a gyerekek is csak mosolyognak egymásra, ahol az egész összkép egyszerűen idilli.
Igen, a mi családunk pont ilyen volt. Már-már idegesítően boldogok voltunk.
A szüleimet sohasem hallottam veszekedni, valószínűleg azért, mert ha valami problémájuk volt, azt mindig félrevonulva beszélték meg. Nem hagyták, hogy mi, a gyerekeik bármit is érzékeljünk a köztük lévő feszültségből. És ez szerintem így normális. A szülők problémája nem tartozik a gyerekekre.
Az iskolákban töltött éveim alatt mindig a lehető legjobban akartam teljesíteni, de ez valahogy sohasem jött össze. Ellenben a nővéremmel, aki szinte végig kitűnő tanuló volt. Ő ügyesen megtanult olyan dolgokat is, amelyek kicsit sem foglalkoztatták, én meg hát... örültem, ha a számomra érdektelen tantárgyakból nem buktam meg. Hiszen mindig is tudtam, hogy mivel szeretnék majd foglalkozni.
Mióta az eszemet tudom, színésznő szerettem volna lenni. Nem színházban akartam dolgozni, nem művészfilmekben, sőt még csak nem is a mozivászonra vágytam. Sorozatozni szerettem volna, hétről-hétre megjelenni a nézők televíziójának képernyőin, a mindennapjuk részesévé válni. Volt ismerősöm, aki ugyanígy gondolkozott, de a szülei olyan szinten hajtották az orvosi pálya felé, hogy végül feladta a saját álmait és azt tette, amit mondtak neki. Én erre nem voltam képes. Ugyanakkor az én szüleim is bekeményítettek. Azt mondták, akkor járhatok a színjátszó szakkörre, hogyha jobb jegyeket szerzek, így hát végül nekem is jobban rá kellett állnom a tanulásra. És összehoztam. Szabadidőm alig volt, de legalább az iskola után a színészettel foglalkozhattam.
Tizenhét éves voltam, mikor megkaptam az első reklámszerepem. Nem szerepeltem tíz másodpercnél többet a televízióban, de legalább már benne voltam. Szőke fürtjeimnek és kedves mosolyomnak köszönhetően pedig nem sokkal később már hívtak ilyen-olyan meghallgatásokra. Ahogy ez a szekér beindulni látszott, úgy lettek engedékenyebbek a szüleim. Mindig is hittek bennem, ez soha nem volt kérdés, ugyanakkor azt szerették volna, hogy mielőtt bármilyen szakmát is választok magamnak, érettségizzek le. Igaz erre már csak magániskola keretében volt lehetőségem, mert a nagy vizsgáimmal párhuzamosan életem első filmjén dolgoztam. Anyáék büszkék voltak rám. Látták, hogy mennyire hajtok azért, hogy leérettségizzek, ezzel egy időben pedig az álmaimért is dolgozok. Én ugyan nem végeztem kitűnő eredménnyel, de négyesnél sem lettem rosszabb. A hab a tortán már csak az volt, hogy az érettségi oklevelem átvétele után kerek egy hónappal bemutatták a filmemet. Habár egy laza, nyári vígjáték volt, beindította a karrieremet.
Azóta eltelt nyolc év, mindet a filmszakmában töltöttem és rengeteget fejlődtem. Sok emberrel dolgoztam együtt, köztük a példaképeimmel is és nagy hírnévre tettem szert. Bár a legjobban még is azt szeretem, mikor azzal a jelzővel illetnek, hogy tehetséges vagyok és nem azzal, hogy híres.
Valósággal szerelmes vagyok a szakmámba, és mivel ezt nem sok ember mondhatja el magáról, kimondhatatlanul büszke vagyok magamra, amiért nem adtam fel.
Jelenleg épp visszaköltözöm Vegasba, mivel ha minden jól megy, akkor talán évekig itt fogok forgatni. Hiszen a legnagyobb célomat, csak most értem el. Beválogattak egy misztikus sorozat főszereplői közé, aminek az előkészületei a jövő héten kezdődnek. Azt hiszem, most jutottam el abba az életszakaszba, amikor kifejezetten boldog vagyok. Hisz nem csak egy újabb álmomat sikerül valóra váltanom, de most a családom közelében is lehetek. És utóbbi az, ami miatt még boldogabb vagyok.
Biztosan állíthatom, hogy most minden klappol az életemben és emiatt kifejezetten boldog vagyok. Persze nem felejtek el küzdeni, ha valami akadályba ütközök, akkor tudom, hogy át fogom ugrani, de most jó élvezni kicsit ezt a tökéletes pillanatot.