Elmondhatatlanul örültem annak, hogy Ben felhívott, még akkor is, ha pontosan tudom, hogy mennyire kínos lesz neki mindenről beszámolni. Őszintén fogalmam sincs, hogy hol kezdjek bele… Talán a legjobb lesz, ha az elejétől kezdem és akkor Ben is megérheti a döntéseimet, vagy azokat a döntéseket, amikbe nem volt beleszólásom. Az már biztos, hogy kacifántos történetet fogok neki elmesélni, és annyira hihetetlen az egész. Vajon képes lesz nekem hinni?
Ideges voltam az esti találkozó végett és egyáltalán nem segített az se, hogy Hunter egész nap játszotta az eszét. Még a szokásostól is rosszabbul viseltem, hogy főnökösködött. Alig vártam, hogy véget érjen a nap és végre ne érezzem magam a rabszolgájának. Persze csak túlreagálom a dolgot, mert valójában nagyon sokat köszönhetek neki, ahogyan Kimnek is. Ezért úgy viselkedtem, ahogyan egy rendes beosztottól elvárnák.
Évek teltek el mióta nem láttuk egymást. Vegyes érzelmek vettek hatalmuk alá. Egyszerre voltam ideges és pánikoltam, de elmondhatatlanul örültem annak, hogy ismét láthatom. Szerettem volna csinos lenni, de nem kétségbeesetten, csak úgy szolidan. Mindent kidobáltam a szekrényemből, mire sikerült eldöntenem, hogy mit veszek fel a mai találkozónkra. Végül farmert, pólót és vörös bőrdzsekit választottam. Ideális viselet a megbeszélt helyre. Szerintem még sose látott ruhát viselni, pedig változott valamennyit az ízlésem az évek alatt. Szép lassan ezt is beadagolom neki.
- Sört kérnék, jó sokat. – Szóltam oda a pultosnak miután megérkeztem, de már messziről kiszúrtam, hogy Ben távolabb, viszonylag csendesebb helyen várakozik rám. Nem is tudom, hogy inkább zavarban érzem magam, vagy kínosan? Mert a rám váró beszélgetés biztosan nem lesz sétagalopp.
- Szia. – Most meg kellene ölelnem? Tényleg nem tudom, hogy hogyan viselkedjek vele, még nem… Ezért inkább helyet foglaltam szemközt vele.
- Nem hittem volna, hogy még szívtipróbb leszel, mint voltál. – Mert tényleg jól néz ki. Azt gondoltam, hogy a körülmények végett megviseltebb fog lenni. Tévedtem. Ahogy múlik az idő egyre sármosabb.

for: Ben // notes: Ne haragudj. // outfit: katt

Ben mindig is népszerű volt az ellenkező nem körében, sőt biztos vagyok benne, hogy nem csak ott. Ennek ellenére mi sose kerültünk olyan közeli viszonyba egymással, mármint mi csak barátok voltunk és nagyon remélem, hogy még mindig annak tekint. Így visszagondolva talán sose mondtuk ki, de biztos vagyok benne, hogy azért nem nyomult rám, mert túl sokat jelentettem neki ahhoz, hogy egy elcseszett próbálkozás után véget érjen a barátságunk. Nem kockáztatott, ahogyan én se.
- És ha igen? – Már első ránézésre láttam rajta, hogy sokkal több izommal jött ki a börtönből, mint amennyivel bement. Gondolom volt ideje némi testedzésre odabent. Már két éve nem láttam és nem azt mondom, hogy megöregedett volna ennyi idő alatt, de sármosabb lett.
- Cheers! – Miután túl voltunk azon, hogy koccintottunk egymással úgy kezdtem el inni a sört, mintha csak vizet innék. Nem túl szexi, se nem nőies, de egy haver előtt nem kell megjátszanom magamat és most szükségem is van az alkoholra.
- Azt hittem, hogy tudod, hiszen a hívásodból arra következtettem, hogy már mindent tudsz rólam. – Mondjuk akkor nem is lennék ennyire pácban, ha nem mutatkoztam volna Dylan mellett nyilvánosan. Mégis mivel a barátnője voltam úgy már nem volt kedvem meghúzni magamat és bujkálni. Ez lett a vége. Most Ben azt hiszi, hogy belőlem is olyan karót nyelt népség lett, de nekem nem folyik kék vér az ereimben, sőt soha nem is fog.
- Tudom, hogy nem érdemelném meg, hogy ezek után meg tudj nekem bocsájtani, de kérlek hallgass végig… - Felsóhajtottam és próbáltam összeszedni a gondolataimat. Már órák óta azon rágódok, hogy miféle „védőbeszéddel” álljak elé. Természetesen csak az igazat fogom neki mondani, de inkább azt a részletet kihagynám, hogy Dylan ölt miattam.
- Visszagondolva annyira hihetetlen az egész. – Újból a söröm után nyúltam.
- Olyan autóra vetettem szemet, amire nem kellett volna. Egyszerűen ment minden, sőt túlságosan is, de aztán elveszítettem az autó felett az irányítást. Úgy képzeld el, mint mikor a repülőgépet robotpilóta irányítsa…. Meg volt buherálva az autó. Mire észbe kaptam már a pasi házánál találtam magamat. – Újból ittam a sörömből, így próbáltam neki időt adni, hogy felfogja a történteket és persze közben erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy tovább folytassam. Mert még a rázós részek most következnek.

for: Ben   //      notes: Ne haragudj. //   outfit: katt

Újból ittam a sörömből, ha így folytatom, akkor lassan, de biztosan ki fog ürülni a korsóm. Ha pedig tartom az eddigi tempómat, akkor nagyon hamar részeg leszek, de valójában azt se bánnám, ha holnap rémes másnaposság gyötörne, csak Ben bocsásson meg nekem.
- Jól érted. Pontosan ez történt, akármennyire is hihetetlen az egész. – Így vissza gondolva még mindig alig akarom elhinni, hogy ez tényleg velem történ meg. Mégis mennyi volt annak az esélye, hogy egy olyan autót akarnék ellopni, amit egy kocka túlságosan is lopás biztossá tett? Más körülmények között most biztosan nevetnék ezen az egészen, de még mindig úgy hiányzik az a bizonyos kocka, aki szó szerint rabul ejtett, majd később ugyan ezt tette a szívemmel is. Végzetes hiba volt.
- Ultimátumot kaptam. Lényegében megzsarolt. – Hihetetlen, hogy mindezek után tényleg képes voltam belé szeretni. Az már biztos, hogy a kapcsolatunk nem volt túl egészséges.
- Próbaidőn voltam és egyetlen hívással elintézhette volna, hogy újból vissza kerüljek a sittre. – Jó hosszú ideig be is lettem volna zárva, sőt biztos vagyok benne, ha akkor felnyom a zsaruknál még mindig a rácsok mögött csücsülnék. Hibáztam, de Dylan akkor megkönyörült rajtam.
- Munkát és normális életet ajánlott, de nagy árat fizettem érte. – Azt hiszem, hogy ezzel már azt is sikerült megmagyaráznom, hogy onnantól kezdve miért nem kerestem, nem tarthattam vele a kapcsolatot. Akármennyire is szerettem volna neki mindenről beszámolnom, nem kockáztathattam. Gyáva módon mentettem a saját irhámat. Nem vagyok rá büszke, de még így is sokkal jobb volt bűntudattal szabadon élni, mint ismét bekerülni a hűvősre a balul sikerült autólopásom végett.
- Feltörte a rendőrség rendszerét és minden rólam szóló dokumentumot megsemmisített. – Kaptam tőle egy második esélyt, de ezt eddig még senkinek sem meséltem el, mindössze csak Ben tud arról, hogy már nem szerepelek semmilyen nyilvántartásban. Szóval már nincs büntetett előéletem hivatalosan.
- Ez még csak az egésznek az eleje. – Megittam a sörömet és intettem a pincérnőnek, hogy hozzon még egy kört.
- Meddig érsz rá? Mert még nagyon sok mindent el kell mesélnem ahhoz, hogy talán a végére meg tudj bocsájtani. – Simán lehetne ebből egy filmet készíteni, mert annyira hihetetlen, hogy ez megtörtént a való életben, hogy itt nem volt semmilyen happy end.

for: Ben   //      notes: Ne haragudj. //   outfit: katt

Dylan és én tudjuk csak a teljes sztorit. Legalábbis nagyon remélem, mert történtek közöttünk olyan dolgok is, amiket még Bennek se szívesen mesélnék el, sőt nem is mesélhetek el. Mégis reménykedek abban, hogy bőven elég lesz az, amit ma elmondok neki, hogy kicsit bele tudja képzelni magát az én helyzetembe és végül meg tudjon nekem bocsájtani. Ez lenne a cél, ezért is kezdtem vele megosztani mindazt, amit eddig átéltem, míg Ő börtönben volt. Idő közben egyre hihetetlenebbnek tűnik az egész, pedig esküszöm, hogy nem kitaláció. Dylan mellett olyan dolgokat éltem át, ami egy hétköznapi emberrel sose történne meg a való életben, főleg nem egy visszaeső bűnözővel.
- Pontosan… - Még hiányzik néhány képkocka ahhoz, hogy teljes legyen a kép, de már nagyon is kezdi kapizsgálni. Már csak azt hagyta ki, hogy mindezért annyira hálás voltam neki, hogy végül szét is tettem neki a lábaimat. Jesszusom! Felnőtt nő vagyok, az én döntésem az, hogy kivel fekszem le. Mégis valószínűleg zavarja a dolog, mert nagy köze van ennek ahhoz, hogy többé már nem kerestem. Ha valaki mással fekszem le, aki nem állít ultimátum elé és továbbra is bejárok hozzá a sittre látogatni az biztosan nem lett volna probléma.
- Sokkal okosabb nálunk, csak azért nem került még be a sittre. – Dylan egészen más módszerekkel szegi meg a törvényt, mint mi. Mégse zavart egyetlen egy pillanatig se, hogy ez is az élete része. Elfogadtam, ahogyan Dylan is a múltamat. Legalábbis tudott vele együtt élni, de azt már nem akarta, hogy ismét ott folytassam, ahol abbahagytam. Tudom megígértem neki, hogy megváltozom, de már nem vagyunk együtt…. Mégis úgy érzem, hogy tartozok neki annyival, hogy elkerülöm a bajt és nem teszek semmi olyat, amiért ismét bevihetnének.
- Lényegében a titkárnője voltam. – Még mindig emlékszem arra, ahogy Dylan asztalán ülve nézegettem az aktákat, vagy inkább csak igyekeztem bosszantani. Azok a régi szép idők…
- Jóval összetettebb a történet, mint hinnéd… - Vettem egy nagy levegőt, mielőtt ismét hozzá látnék a múlt bolygatásához.
- Gondolom ez még kevés ahhoz, hogy ne úgy gondolj rám, mint a gazdag pasi szeretőjére. – Ismerem már annyira… Legalábbis egykor ismertem annyira, hogy tudja, hogy ezt feltételezheti rólam. Elárulva érezheti magát, nem látogattam meg, lecseréltem a pénzes hapsira és vele henteregtem ameddig Ben a rácsok mögött volt.
- Ha Dylan nem lenne, akkor már halott lennék. – Még engem is meglepett, hogy milyen nehézen sikerült erről beszélnem. Elevenen él bennem a kórházas jelenet, főleg az a része, hogy mennyire összevertek. Aztán Dylan mennyi mindent megtett azért, hogy biztonságban tudjon és én csak menekülni akartam… Talán még nem késő a Stockholm - szindrómára fogni mindent. Visszavonhatatlanul belé szerettem, de ezt is elcsesztem, ahogy eddig mindent az életemben.

for: Ben   //      notes: Ne haragudj. //   outfit: katt