Elena M. Walker

Azt mondják, hogy a kiszámíthatatlanság csak fokozza egy nő titokzatosságát.

Név: Elena Margaret Walker
Becenév: Lena, Marg
Születése hely, idõ: 1988-02-29 / USA - Los Angeles
Szeretett személyek: Michael Walker és Dr. Elizabeth Walker
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: Egészségügy
Foglalkozás: Gyermekorvos
Szexualitás: Heteroszexuális
Avatar alany: Emily VanCamp

Ki vagyok én...?!

Hosszú szőke haj; mogyoróbarna íriszek; lágy arcvonások; makulátlan bőr; hibátlan testalkat; kecses, már-már légies mozdulatok; laza, de mégis stílusos öltözet; kevés kiegészítő és minimális, de annál csinosabb smink. Azt hiszem ezzel a pár szóval mindent leírtam ami a külsőmet jellemzi. Egy olyan nő külsejét aki semmitől és senkitől sem riadó meg.
Alapvetően egy kedves, mások kedvence lány vagyok, aki imádja a hivatását.
Mások véleménye soha nem érdekelt, soha nem hagytam, hogy bárki is eltántorítson a célomtól, hiszen szeretek mindent úgy véghezvinni, ahogyan azt az elején elterveztem. Még akkor is ha az úgy nem teljesen biztos, hogy jó. De ez már csak így van a végletekig makacs és önfejű embereknél.
Ezen felül még kellőképpen bátor, hevesen és temperamentumos is vagyok ahhoz, hogy szembeszálljak bárkivel vagy bármivel, hogyha a helyzet úgy alakul. Például ha valaki a családomat vagy a barátaimat piszkálja.

Életem, létem, világom

A tavaszi szél könyörtelenül csapott az arcomba és mégis olyan hatással volt az érzékeimre, mintha valaki csak lágyan cirógatná a bőrömet. A reggeli nap sugarai amelyek a bőrömet nyaldosták és az ébredező város látványa semmihez nem hasonlítható érzéssel töltenek fel minden alkalommal. Össze sem lehet hasonlítani semmivel még akkor sem ha már láttuk a világ mennyi káprázatos csodáját. Mivel kiskoromban a szüleimmel rengeteget utaztunk és milliónyi csodaszép épületet és káprázatos tengerpartot bejártunk. Indiában a Taj Mahal-t, Párizsban az Eiffel tornyot, Ausztráliában a Sydney-i Operaházat és még sorolhatnám, de számomra mégis ezek a pillanatos a legszebbek a világon, amikor boldognak és vidámnak érzem magam a bőrömben. Főleg ha ezt azon a helyen érzem ami soha nem szerepelt az utazásaink célpontjában még tinédzser koromban sem. Pedig ha az ember tudná mennyi szuper dolog van Las Vegas-ban a kaszinókon kívül is.
De valahogy az életem úgy alakult, hogy ide sodródtam és immáron sokadik éve élek ebben a folyton nyüzsgő, sosem nyugvó nagyvárosban. Itt találtam meg a helyem, ahol élhetek és dolgozhatok anélkül, hogy az édesanyám árnyékában kellene leélnem a mindennapjaimat. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne szeretném Őt, mert természetesen szeretem. De nem könnyű valaki olyannak az az árnyékában élni akihez a pályád során folyamatosan hasonlítgatni és méregetni fognak. Úgyhogy amikor eldöntöttem, hogy költözöm akkor nem véletlenül esett a választásom Vegasra, ezt a döntésemet pedig azóta sem bántam meg. Többek között azért sem, mert a világon itt a legközvetlenebbek és legnyitottabbak az emberek, mindig iszonyatos a pörgés és sosem találkozunk kétszer ugyan azzal a helyzettel a kórházban sem. Az pedig csak a hab a tortán, hogy itt tényleg önmagam lehetek és azt tehetem amit csak akarok. Nem kötnek az elvárások és a nem telepszik rám akaratlanul is a megfelelési kényszer amit a családom irányába érzek. Itt egyszerűen csak az lehetek aki valójában vagyok, egy olyan nő aki imádja a munkáját és a hobbiját. Egy hobbit amit minden alkalommal űzök amikor csak a kórházi munkám és a beosztásom engedi, pont úgy ahogyan ma. Jelenleg is a harmadik körömet futom a Red Ridge Park-ban és már csak egy körre elegendő időm maradt mielőtt indulnom kellene kórházba egy újabba műszakba.
Hála a végre megérkező tavasznak és a szombatnak, jóval többen lézengnek már ilyenkor is a parkban, mint egy átlagos hétköznap tennék, de ennek jelenleg kifejezetten örülök. Imádom a vidám és boldog gyerekeket nézni és talán ez volt az egyik oka annak is, hogy gyerekorvos lett belőlem. Így ugyanis segíthetek minden beteg kisgyermeknek mosolyt csalni az arcára azzal, hogy meggyógyítom. Persze tisztában vagyok vele, hogy nem minden esetben lehet megmenteni mindenkit, de mindig megteszem amit csak tudok és erre bíztatok mindenki mást is. Ameddig egy parányi esély van a sikerre, addig mindent meg kell tenni a cél elérésének érdekében.
Gondolatmenetemből egy hátborzongató sikoly rántott vissza, amikor éppen a parkban kialakított játszótér mellett futottam el. A pillanat tört része alatt kaptam oda a fejem és kezdtem el keresni honnan is érkezhetett. Nem olyan messze tőlem egy kétségbeesett nő görnyedt egy parányi kis test fölé ami abnormális állapotban feküdt az egyik mászóka alatt. A fejemben egyből megszólaltak a vészharangok és gondolkodás nélkül kezdtem bele az eszeveszett tempót diktáló futásba. Ahogy odaértem egy röpke pillanat alatt felmértem a helyzetet és rá kellett döbbennem, hogy ehhez nem lesz elég egy sebtapasz és némi szeretgetés az anyukájától.
- Hívjanak mentőt! MOST! - kiáltottam oda néhány bámészkodónak, hiszen belőlük mindig akad az ilyen helyzetekben és talán ők azok aki most megmenthetik ennek a kisfiúnak az életét.
- Orvos vagyok! Mi történt? - pillantottam fel vélhetően a kétségbeesett anyukára miután odatérdeltem a kisfiú teste mellé.
- Minden olyan gyorsan történt... Egyszer csak olyan volt, mint ha nem kapna levegőt, aztán meg leesett a mászókáról... Ó istenem! - kezdett bele a magyarázatba, még mielőtt végleg átadta volna magát a kétségbeesésnek.
- Allergiás valamire? - kérdeztem vissza miközben próbáltam a helyzethez mérten a legalaposabban megvizsgálni a kisfiút.
Már az első pillanatban amikor odaértem gyanússá vált, hogy valamiféle allergiás reakció okozhatta nála a fulladásos tünetet, de akkor lennie kell más tüneteknek is. Talán valamilyen rovar csíphette meg amitől kialakult nála egy anafilaxiás sokk, és elnézve a súlyosságát rövid időn belül nagyobb bajjal is szembenézhetünk ha nem kap azonnali kezelést.
- Nem...Vagyis nem tudom... Te jó ég! Timothy kicsikém! Hallasz? - kezdett bele a zokogásba, amiből már tudtam, hogy teljesen magába zuhant.
Lássuk csak, hol lehet az a nyavalyás kis csípés. Fent állt a mászókán és játszott, talán mászás közben csíphette meg egy méh. Ahogy elkezdett egyre jobb idő lenni. azok a csíkos ruhás kis dögök is előmerészkedtek már, sokak életét megkeserítve ezzel. Hiszen bárhol bármikor ott lehetnek és nem tudunk ellenük úgy védekezni, mint ha csak szúnyogok lennének.
- Valakinél nincs véletlenül önbe-lövő adrenalin injekció? - pillantottam fel a körülöttünk lebzselő tömegre, az esélytelenek nyugalmával amikor meghallottam a közeledő szirénák hangját.
Persze senkinél nem volt, de most már egy fokkal nyugodtabb voltam így, hogy a mentő a közelben van és náluk biztosan lesz adrenalin amire feltétlen szüksége lesz a kis Timnek. Pár pillanattal később meg is érkezett a felmentő sereg, akik beadták a megfelelő mennyiségű adrenalin injekciót, amitől a kórházba vezető, körülbelül öt egész perces út alatt már látható javulások jelentkeztek.
- Dr. Walker! Mi történt? - lépett oda aggodalmasan hozzám a sürgősségis nővér amikor betoltuk az ágyon fekvő kisfiút. Aki nem mellesleg iszonyatosan riadt és kissé zavart is volt, amin mondjuk egy pillanatig nem csodálkozom, hiszen a helyében én is ilyen lennék.
- Anafialxiás sokk következtében történt zúzódás. Már kapott adrenalint és ha itt végeztek akkor felvesszük az osztályra és kérek neki egy MRI-t is. Sürgős! - léptem el a sürgölődő ápolók és nővérek mellől. Amikor azonban már éppen indultam volna a lift irányába, megütötte a fülemet az egyik nővér csipkelődős megjegyzése.
- Még ha nem is az lenne, Dr. Samuels minden bizonnyal úgy kezelné, ha megtudja, hogy az Ön betege. - mosolygott rám cinkosan, amit én csak egy szemforgatással jutalmaztam.
Na igen, tény és való, hogy a kórházban a nővérek a legjobban informáltak és azon sem csodálkozom ha hallanak egyet s mást arról, hogy Holden túlságosan is sokat sertepertél körülöttem. De akkor sem kell ebbe többet belegondolni, mint ami valójában benne van. Bár őszintén szólva fogalmam sincs mit gondoljak erről, hiszen eddig is jóban voltunk és igaz, hogy mostanában tényleg többet van a közelemben, mint amúgy, de akkor sem, hiszem, hogy akarna tőlem valamit. Vagy igen?

Elfogadva!

Kedves Elena!
Azt kell mondjam, hogy az egész város nevében bízom benne, hogy megtalálod itt a helyed közöttünk, mert nagy szükségünk van olyan emberekre, mint Te! Akik nem gondolkodnak segítő kezet nyújtani a bajban, bátrak, okosak és talpraesettek. Örömmel töltött el olvasni, hogy nem csak a munkaidődben teszel meg mindent másokért, igazán nemes lélekre vall.    Történetedet elfogadom, és már alig várom, hogy összefussunk a játéktéren.