Harper's Bar

Tárgy: Re: Harper's Bar 04.08.20 10:07

Nadia & Oliver

tumblr_inline_nsn06yIyd61qlt39u_250.gifv

- Minden tudásom megtalálható a wikipédián. - Az már biztos, hogy Nadia generációjának sokkal könnyebb dolga van, mint nekem volt anno... Talán a mai fiatalok meg sem tapasztalják azt az élményt, hogy milyen órákon át kutatni valami után a könyvtárban. Nekik csak egyszerűen be kell pötyögniük néhány szót a keresőbe és egy egészen új világ nyilik meg előttük. Az előtt nem csak lazának akartam tűnni, de ha komolyabban érdekli ez a téma, akkor akár a neten is rá bír keresni, főleg akkor, ha nem akarja nekem bevallani, hogy miért is tette fel ezeket a kérdéseket. Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni és talán csak tényleg arról van szó, hogy ez a téma felkeltette az érdeklődését, de valamiért úgy hiszem, hogy ennél sokkal többről van szó.
- Az csalás lenne. - Halkan felnevettem. Kedves tőle, hogy előnyhöz szeretne juttatni, de ha játszunk, akkor rendesen. Sose csaltam azért, hogy nyerjek és most is tisztességes játszma elé nézünk, legalábbis az én részemről biztosan. Viszont nem hiszem, hogy Nadia az a fajta lenne, aki bármit megtenne a győzelemért.
- Nem az volt a cél. - Vallottam be neki, de közben azért mégis csak sikerült elgondolkoznom azon, hogy akkor mégis mi volt a cél? Mi vezérelt ide? Szerencsére nem volt időm végig gondolni, hiszen Nadia hangja vissza rántott a valóságba.
- Mivel te csak egy gólya vagy én pedig a tanárod talán nem mered velem közölni, hogy jobb lenne ha távoznék. Ha ki is tessékelnél az még nem jelentené feltétlenül azt, hogy sértett büszkeségem végett rontanék a jegyeden. - Akár erről is lehet szó, de az már biztos, hogy nem az alapján fogom osztályozni, hogy miféle kapcsolat kezd közöttünk kibontakozni. Mármint eddig egyik diákommal se beszélgettem ennyit, sőt egyikkel se voltam még ennyit kettesben, főleg nem egy bárban...
- Talán miután megvertél már nem lesz kedvem maradni. - Ennek ellenére mégis átvettem tőle a kis nyilakat.
- Figyelmeztetlek tényleg nagyon régen játszottam már. - Ha minden igaz célozni még tán tudok, de remélhetőleg ezzel a három nyillal senkiben se teszek kárt, nehéz dolgom is lenne, tekintve hogy üres a kocsma. Azért fejben gyorsan végig futottam a szabályokon, három dobás után Nadia jön és így vátogatjuk egymást. Van szimpla, dupla meg tripla dobás, na ez nem is olyan nagy ördöngösség.

Tárgy: Re: Harper's Bar 04.08.20 19:08

Oliver & Nadia

- Hogy a drága jó Hopkins professzort idézzem, aki a szociálpszichológiát tanítja nekünk a szakon: „A Wikipédia abszolút megbízhatatlan, hiszen azt bárki szerkesztheti, még csak be sem kell jelentkeznie hozzá semmilyen felületre.” Példaként ráadásul valami olyasmit mondott, hogy ugyan annyira megbízható, amit mondjuk Freud magánéletéről olvasni, mintha ő készítene egy Wikipedia oldalt Trevornak, tudod annak, aki mindig előttem ül az órádon és azt írná a végzettségéhez, hogy már van két doktorija és ő a dékánunk. – vontam meg a vállam.
- Szóval egyelőre úgy gondolom, ha kérdésem van vagy Téged kérdezlek, vagy, ha nincs kedved segíteni, akkor elmegyek az egyetemi könyvtárba és kutatok egy kicsit, ha már úgyis többezer könyv lappang az adatbázisban. – lehetséges, hogy egy kicsit maradi vagyok a korosztályomhoz képest és az is lehet, hogy ez teljesen idegen a régi személyiségemtől, most mégis azt vettem észre magamon, hogy jobban szeretem a könyveket, a nyomtatott dolgokat, mint az internetet. Az valahogy olyan… lélektelen.

Sóhajtottam egyet miután végig hallgattam az eszmefuttatását, majd miután kortyoltam egyet a sörömből mélyen a szemébe néztem.
- Először is, bár tudom, hogy tisztelnem kell a tanáraimat és a nálam idősebbeket is, most mégis kénytelen vagyok megjegyezni, hogy hülyeségeket beszélsz. Nem félek Tőled Oliver, ha a tanárom vagy ha nem. Szerintem már első alkalommal is elég világosan elmondtam, hogy mit gondolok Rólad, pedig akkor még csak a csaposod voltam, abba pedig egyáltalán nem fér bele az az elgondolás, hogy bármi miatt is bosszúból megszivatnál. Másodszor, sajnos inkább a túl őszinte emberek táborát erősítem, így jobban félek attól, hogy egyszer majd egy ilyen kirohanásommal bántalak majd meg, mint attól, hogy ne mernélek kitessékelni, ha éppen zavarsz vagy feltartasz. Remélem ezzel mindent tisztáztam. – billentettem picit oldalra a fejem. Szeretném megérteni, hogy mi ez az egész, mitől viselkedik annyira furcsán. Először a tegnapi viselkedése, most meg ez…
- Megkockáztatom. – kacsintottam rá és fellélegeztem, mikor végre elvette a nyilakat.
- Ahhoz képest, hogy rég játszottál, elég szépen kezdtél. – bólintottam elismerően, majd kivettem a nyilakat a táblából és elfoglaltam a dobó állást.

- Darts közben van kedved még egy játékhoz? – közben eldobtam a nyilat, 20 pontot szerezve.
- Felteszek egy kérdést, amire őszintén kell válaszolnod a három dobás alatt… utána pedig cserélünk. Egyet Te, egyet Én. – újabb dobás, még 15 pont.
- Így többet is megtudhatunk a másikról, mint, hogy az egyikünk tanár a másikunk pedig gólya. Mit szólsz? Ha pedig valaki kitér a válasz elől… akkor innia kell.– újabb 20 pont.
- Te jössz! – remélem van kedve hozzá és akkor már kezdhet is.

Katt

Tárgy: Re: Harper's Bar 06.08.20 23:13

Nadia & Oliver

- Ez is igaz. – Bele mehetnék abba, hogy ennek ellenére mégis mennyire jó dolog az internet, és mennyi jó dolog van rajta… De biztosan tudja anélkül is, hogy szólnék neki. Számomra könnyebb lett volna a tanulás, ha már akkor van modern segítségem, de sajnos a dinoszauruszokkal kellett megküzdenem a könyvtárban néhány könyvért. Régi szép idők.
- Nyugodtan zaklass csak a kérdéseiddel. – Ha már egy valakinek fel tudtam kelteni az érdeklődését az is sikernek számít, ugye? Még szerencse, hogy nem fog statisztika készülni arról, hogy az óráim végén mennyien gondolják majd azt, hogy szeretnék a hivatásomat választani. Őszintén nem is hinném azt, hogy mindenkinek való lenne. Főleg azok kerüljék el messziről, akik az óráimon alszanak.
- Nem is szeretném, hogy félj tőlem. – Semmi oka nem lenne és azzal is tisztában lehet, hogy nem fogom ellene felhasználni a helyzetünket. Nekem is van netflix előfizetésem, de anélkül is tisztában vagyok azzal, hogy mennyire népszerű a tanár – diák viszony, hogy a reklámok felhívnák rá a figyelmemet…. Múltkor is kidobott valamit, amit nekem ajánlott az oldal… Csak az előzetest láttam róla, de egy lányról szólt, aki bármire képes volt, hogy jobb jegyet kapjon a tanárjától. A pasas meg persze szépen vissza is élt a lehetőséggel. Nos, én nem ilyen vagyok.
- Szeretem az őszinte embereket. – Mindig ilyen sokat beszél? Nekem nem probléma, hiszen hozzá szoktam már ahhoz, hogy hallgatnom kell és a végén előállni valami épkézláb mondandóval.
- Hát… Lehetett volna jobb is. – Mégis már annak is tudok örülni, hogy egyetlen egy ablakot se törtem be, ez már félsiker. Még mindig próbálok rájönni arra, hogy mi vitt rá, hogy vele játsszak. Ez annyira…. Nem rám váll. Ilyet már tényleg rég csináltam, mintha csak úgy érezném, hogy minden mókásnak tűnő dologból kiöregedtem volna, de valójában csak annyira bele temetkeztem a munkába, hogy élni is elfelejtettem.
- Akkor már elő is készítheted az egész üveg whiskyt. – Meglepett. Már közel sem azt csinálom, amit eredetileg elterveztem. Inni szerettem volna egy italt és közben beszélgetni vele, de aztán rávett erre a játékra és még ennél is többet akar.
- Általában csak én szoktam feltenni a kérdéseket. – Ahhoz pedig nem vagyok hozzászokva, hogy nekem kell válaszolni. Őszintén ennyi ismeretség után nem is szeretek megnyílni másoknak. Nekem idő kell ehhez. Én nem az a fajta pasas vagyok, aki berúg és elmeséli az egész életét bárkinek, aki szembe jön vele.

Tárgy: Re: Harper's Bar 08.08.20 17:34

Oliver & Nadia

Sejthettem volna, hogy nem lesz túl könnyű dolgom Oliverrel, hiszen amennyire fontosak számára a páciensei és amennyire lelkiismeretesen elkövet értük mindent, olyannyira magának való, csendes fickónak tűnik. Eddigi beszélgetéseink alkalmával is csak akkor eredt meg mondhatni a nyelve, amikor szakmai kérdésekről esett szó, akkor viszont teljesen át is szellemült, az egész hanghordozása, gesztikulációja megváltozott. Diagnózis: munkaholista…
- Ebben az esetben jobb lesz, ha nem erőltetem a dolgot, mert nem szívesen venném a lelkemre, hogy miattam és a kérdéseim miatt elpusztíts egy egész üveget. – megadóan megvontam a vállamat és a dobásai után átvettem tőle a nyilakat. Igaz, én magam sem vagyok az a könnyedén megnyíló típus, mármint, ami az igazán mély dolgokat illeti, de azt hittem azért keveredett ma ide, mert beszélgetni szeretne. Végtére is a környéken nem egyes egyedül ez a bár található, szóval, ha csak italra vágyott, bárhova máshova is mehetett volna… De most már kezdek újra elbizonytalanodni. Esküszöm ez a pasi több fejtörést okoz nekem, mint maga az amnéziám.

Időközben odakint eleredt az eső, pillanatokkal később pedig már kész vihar tombolt az utcákon. Érdekes módon ez csak akkor tűnt fel számomra, mikor az egyik dobásom közben hatalmasat dörrent az ég, én pedig halálra rémültem. Még egy apró sikoly is kiszakadt belőlem. Tessék, újabb információ rólam… félek a vihartól és a mennydörgéstől.
- Én… én…sajn…sajnálom. – most biztosan teljesen hülyének néz, amiért rám jött egy pánikroham egy egyszerű vihartól. Vajon ez a balesetem előtt is így volt? Vagy utána alakulhatott ki? A biztonság kedvéért letettem a nyilakat a kezemből az asztalra, aminek aztán görcsösen kapaszkodtam a szélébe, miközben csak úgy kapkodtam a levegőt.

Katt

Tárgy: Re: Harper's Bar 08.08.20 19:30

Nadia & Oliver

Már lelkiszemeimmel láttam magam, hogy végül tényleg az asztal alá innám magam, csak azért, mert nem akartam válaszolni Nadia néhány kíváncsi kérdésére. Tisztában vagyok a saját magam által felállított határokkal és azzal is, hogy mennyire vagyok képes megnyílni mások előtte ennyi ismeretség után. Különös ugye? Mert a pácienseimtől pont azt várom el, hogy feltétel nélkül megbízzanak bennem és beavassanak az életükbe, a legnagyobb titkaikba, félelmeikbe. Ezzel nem érzem azt magamról, hogy képmutató volnék, mindössze csak nem nyitott könyv az életem. Képes vagyok másokat is beavatni, de ahhoz nekem tényleg időre van szükségem. Talán tényleg igaz a mondás, hogy az idő mindent megold. Aki pedig képes türelmes lenni velem szemben, az végül megkapja a jutalmát. A türelem pedig olyan erény, ami mára már kevés emberben lakozik.
- Meg amúgy is azt hiszem, hogy csaknem annyi szomorú történetet kell végig hallgatnod napi szinten, mint nekem. Talán az alkohol miatt itt az emberek könnyebben kiöntik a lelküket. – Az, hogy ide költöztem az számomra egy egészen új kezdetet jelent. A múltamban van néhány olyan tragikus dolog, amit nem szívesen mesélnék el neki. Azt mondják az okosok, hogy minden okkal történik, de tényleg így volna? Hibáztatom magam, de csak a körülmények áldozata voltam, és végül is én már könnyen meg úsztam, nekem csak a bűntudatot kell cipelnem egész életemen át. Violet esete tanulságos volt. Ráébresztett arra, hogy nem menthetek meg mindenkit.
- Ugyan, nem kell sajnálnod. – Esküszöm, hogy úgy felsikított, hogy azt se tudtam, hogy hirtelen mi történik, szabályosan megijedtem. Ez csak egy kis vihar. Dörög és villámlik, de attól még biztonságban vagyunk idebent, de ahogy ránéztem nem úgy tűnt, hogy neki is ez lenne a véleménye.
- Pánikroham? – Inkább csak saját magamnak tettem fel a kérdést. Nem tagadom, meglepett.
- Nyugodj meg. – Oda siettem hozzá és gyengéden a vállára tettem egyik kezemet. Tapasztalatom szerint a fizikai érintkezés segít abban, hogy mások hamarabb megnyugodjanak.
- Vegyél mély levegőt. Nem lesz semmi baj, itt vagyok veled. – Ennél többet nem tehetek. Nem akartam elemezni, se pedig megvitatni magamban, hogy mi okból törhetett rá, de az már biztos, hogy a pánikrohamot inkább „női betegségnek” mondják amit a stressz is előidézhet.

Tárgy: Re: Harper's Bar 09.08.20 2:52

Oliver & Nadia

A tér mintha csak hírtelenjében szűkülni kezdett volna körülöttem, egyszeriben olyan érzés kerített a hatalmába. A szívem vadul kalapált, a levegő pedig mintha csak megrekedt volna valahol a mellkasom környékén és nem jutott volna el a tüdőmbe, fulladni kezdtem és szédülni. A remegés egyetlen pillanatra sem hagyott alább, az arcomon pedig patakokban folytak a könnyeim.
- Én… én nem… - hiába minden igyekezetem, képtelen voltam összeszedni magam, az oka pedig másodpercek tört része alatt vált világossá számomra.
- Nem… vet… vettem be… a gyó… gyógyszerem… – Igor minden egyes alkalommal a lelkemre kötötte, valahányszor csak mentem valahová, hogy ne feledkezzek meg róla, mert ha bekövetkezik és valami kizökkent, megrémít, súlyos pánikrohamot válthat ki. Ez történt most, én marha pedig pácban vagyok, mivel ha jól emlékszem otthon hagytam a kis dobozt.
- Ni… nincs nál… nálam. – vagyis valahogy enélkül kellene megnyugodnom.

Mikor Oliver közelebb lépett hozzám és a vállamra tette a kezét megpróbáltam a hangjára koncentrálni, afféle kapaszkodót keresve, ami segíthet megnyugodni.
- Kér… kérlek… be…. beszélj…. hozzám. Mes…. mesélj… valamiről… - amikor legelső alkalommal kaptam pánik rohamot, emlékszem Igor még nem tudta mit írjon fel nekem, ezért egy orosz népmesét kezdett mondani nekem, hogy elterelje a figyelmem, miközben szorosan magához ölelt, hogy ezzel is biztonság érzetet nyújthasson nekem.

Katt

Tárgy: Re: Harper's Bar 09.08.20 11:26

Nadia & Oliver

Számtalan tünete van a pánikbetegségnek és leginkább a húszas évek elein jelentkeznek először a tűnetek. Azt kell, hogy mondjam eddig minden stimmel ahhoz, hogy tökéletesen diagnosztizáljam nálam a pánikrohamot. Vizsgálták a genetikai tényezőket is, de nem volt egyértelmű, hogy örökletes lenne-e ez a betegség. Gyógyszeres kezeléssel nagy sikert értek el, évekig nem jöttek elő a tűnetek. Viszont előfordul, hogy akik efféle betegségben szenvednek, azok még jobban stresszben élik le az életüket és attól rettegnek, hogy ismét rájuk tört egy roham. Rengeteg olyan esetről van feljegyzés, mikor fogalmuk sem volt arról, hogy mi történik velük, leginkább a szívrohammal keverték össze a tűneteket. Nincs nagy baj, nem kell mentőt hívni, mindent kézben tartok.
- Milyen gyógyszert? – Egyszer már szentanúja voltam annak, hogy gyógyszert vesz be, de akkor annyiban is hagytam a dolgot, nem firtattam, de most eléggé fontos lenne tudnom, hogy miféle gyógyszert felejtett el bevenni. Nem is kérdés, akkor sokkal könnyebb dolgom lenne, ha az a bizonyos pirula nála lenne, de így most teljesen magamra maradtam. Nem eshetek pánikba, elég, ha csak az egyikünk van pánikban.
- Sokáig Chicago volt az otthonom. – Kezdtem bele a mesélésbe, hogy eltereljem a figyelmét, de fogalmam sem volt arról, hogy mit is akarna hallani, gondolom bármit csak múljon már el nála a roham.
- Tényleg szeles város. – Joggal érdemelte ki a Szeles Város nevet.
- Szóval volt ott egy kis kocsma, ahol rend szerint jazz-t játszottak. Imádtam. – Főleg a húszas éveimre volt nagy hatással az a zenei stílus. Nadia kinézné belőlem, hogy jazz zenét is szoktam hallgatni? Persze szeretem a klasszikus zenét is, de a mai modern mosógép zenék nagyon távol állnak tőlem.
- Biztosan imádnád a várost, kész turistaparadicsom. – Rengeteg látnivaló van, de ha elkezdnem mind felsorolni, akkor valószínű, hogy unalmába inkább elmenekülne előlem.
Mondjuk úgy, hogy külső szemlélőként mintha láttam volna azt, hogy enyhülnek a tünetei, de nem akartam tovább szenvedni látni, ezért léptem egy nagyot. Ahelyett, hogy csak a vállan pihentettem volna a kezemet, hirtelen jött ötletből fakadóan egyszerűen csak szorosan magamhoz öleltem. Ekkor azt hittem, hogy ezzel, hogy biztonságérzetet adok neki egyszerűbb lesz leküzdenie a rohamot, de hirtelen a vihar kicsapta a biztosítékot.
- Nem lesz semmi baj. – Próbáltam megnyugtatni, ahogyan eddig is tettem, de most már ott álltunk a sötétben, miközben magamhoz öleltem. Nem kellene, hogy bekapcsoljon ilyenkor a tartalék generátor? Lefogadom, hogy itt nincs is olyan… Nos, ez egyre jobb lesz. Remélem, hogy nem fél a sötétben, mert nem hiányzik az, hogy még ennél is rosszabbul legyen.

Tárgy: Re: Harper's Bar 09.08.20 13:28

Oliver & Nadia

- Nem… nem jut… esz… eszembe… a neve. Ig… Igor… írta fel pont…. hogy elkerüljem… ezeket a … rohamokat a… bal… baleset után. – abból is látszik, mennyire képtelen vagyok kontrollálni magam ebben az állapotban, hogy szóbahoztam előtte azt, amiről ezelőtt soha senkivel nem beszéltem Igort és Jacket leszámítva. De már késő, a dolog kicsúszott a számon és egészen biztos vagyok abban, hogy később ezt borzasztóan meg fogom bánni, most azonban képtelen vagyok felfogni a dolog valódi jelentőségét, egyelőre csak azért küzdők, hogy levegőt tudjak kapni.

- Ko… komolyan? – kaptam el a beszélgetés fonalát és próbáltam minden egyes szóra annyira koncentrálni, amennyire csak tudtam.
- Szó… szóval… Chi… Chicago… - bólintottam, jelezve, hogy figyelek. Remélem ez beválik, mert szörnyen érzem magam attól, hogy épp Ő lett szemtanúja a rohamomnak. Persze nem mondom, ha más talált volna rám így, ebben az állapotban, akkor is szörnyen kényelmetlen lenne a dolog, de Ő mégis más. Nem akartam, hogy rossz benyomása legyen rólam, most mégis egészen biztosan kattantnak tart már.
- Én… én is…. szer… szeretem… a jazzt. – mosolyodtam el halványan, amennyire csak a helyzet lehetővé tette számomra.
- Igaz…cs… csak az… alapoknál…. járo…járok még. Mil… Miles… Davis, Louis…Arm… Armstrong… John… Coltrane és per…persze Ella Fitzgerald. Sőt… a bár…túl… túloldalán… a zenegépben… van is… néhány… Ella és… Coltrane… szám. – ahogy beszéltem, egy picivel mintha könnyebb lett volna levegőt venni, mivel a figyelmem tényleg elterelődött egy kicsit az állapotomról.

Azt hiszem, ha nem épp egy roham kellős közepén lettem volna, egészen biztosan elájultam volna a sokktól, mikor Oliver hírtelen magához ölelt, viszont az is igaz, hogy valószínűleg sosem tette volna meg, ha nem épp ebben a helyzetben vagyok. Mindenesetre valahogy a közelsége tényleg kezdett segíteni rajtam, egészen addig, míg egy újabb dörrenés után hírtelen el nem sötétedett az egész bár. Újabb apró sikollyal fúrtam az arcomat Oliver mellkasába, miközben kétségbeesetten kapaszkodtam az ingébe.
- Vihar… volt…. akkor is… vihar volt… - suttogtam szinte öntudatlanul. Az első emlékfoszlányom?! Hát ezért visel meg ennyire? Ezért olyan erős a roham?
- Még… még mind… mindig… alkal… alkalmasnak… tal… találsz… pszi… pszichiáternek?

Katt

Tárgy: Re: Harper's Bar 09.08.20 14:00

Nadia & Oliver

Biztos vagyok abban, hogy egy laza kis csevej közben szóba se került volna az, hogy balesete volt. Akármennyire is felkeltette ezzel a kíváncsiságomat mégis úgy éreztem, hogy számára sokkal jobb lesz, ha nem firtatom a dolgot. Nem akarok még azzal is még jobban felzaklatni, hogy esetleg újból át kelljen élnie a balesetben átélt traumát. Annyi biztos, hogy komoly balesete lehetett, ami úgy megviselte, hogy gyógyszeres kezelésre szorul.
- Chicago. – Mondtam ki ismét a város nevét. Ekkor jutott csak eszembe, hogy ott mennyivel finomabb volt a pizza. Az itteni se rossz, mondjuk sok múlik azon, hogy honnan rendeled, de azon még több múlik, hogy mihez szoktál hozzá eddig. Talán egy egészen kicsikét a megszokások rabja vagyok. Szeretem az állandóságot az életemben, de ettől még nem vagyok a változások ellen se. Ez kissé ellentmondásos ugye?
- Ígérem a következő találkozásunk alkalmával elhozom neked a kedvenc számaimat. – Ha már szereti a jazz zenét, akkor ennyi a minimum, amit ebben a helyzetben meg tudok neki ígérni. Még nagyon messze a célvonal, de úgy gondolom, hogy stabilan haladunk együtt előre. Még egy kis időre van szüksége, de már javulni látom a helyzetet.
Mennyire helyes egy kocsmában ölelgetni a diákodat? Hát egyáltalán nem az, ezért is gondolok inkább úgy rá, mint egy bajba jutott barátra. Most szüksége van rám. Amúgy sem hinném, hogy ide most bárki betoppanna és meglátna minket. Na meg, ha így lenne, akkor is mi történne? Az ég világon semmi, mindössze csak én aggódok mindig túl mindent.
Akármennyire is szerettem volna visszakérdezni nem tettem meg. Nem akarom felzaklatni, de ha úgy érzi, hogy szeretne mesélni arról, hogy pontosan mikor is volt vihar és miért van ez rá ekkora hatással, akkor szívesen végig hallgatom. Ennél többet nem tehetek érte.
- Mindenkinek megvannak a maga démonjai. – Attól, hogy pánikrohama van még nem gondolom úgy, hogy alkalmatlan lenne erre a szakmára. Ismerek jó néhány olyan embert, akik őrültebbek, mint a pácienseim, mégis pszichiáternek álltak.
- Talán még ettől jobb szakember is válhat belőled. – Mert én csak mondogatni tudom, hogy megértem, hogy milyen lehet így élni, de Nadia tényleg megtapasztalja.

Tárgy: Re: Harper's Bar 09.08.20 14:27

Oliver & Nadia

- Ez… ezek… szer… szerint… lesz… még… köv… következő… találkozás… is. – állapítottam meg a szavaiból, önkéntelenül is kimondva a gondolataimat.
- Mind… minden… páni…pánikrohamos… di… diákodnak… ezt ígéred… vagy vehetem úgy… hogy kül… különleges… vagyok? – próbáltam meg viccelni, miközben felidéződött bennem az első találkozásunk emléke, mikor megkérdezte Tőlem, hogy minden vendégemre ennyire szoktam figyelni, vagy ez kifejezetten Neki szól-e. Furcsa fordulatokat hoz az élet, nem igaz?
- Mind… minden… esetre… kíváncsian… várom… a számokat. – hálás vagyok Neki azért, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy segítsen a helyzetemen, még akkor is, ha ehhez esetleg kegyes hazugságokat kell mondania. Vagy tényleg vegyem komolyan, hogy fogunk még így „privát” találkozni és még zenéket is hozni fog hozzá? Olyan hihetetlennek tűnik.

- Igen… megvannak. A szer… szerencsés több… többség… legalább… tisztában is van… velük… nem pedig akkor… találkozik velük, mikor… azok… aljas… módon… a semmiből… buk… bukkannak fel. – összeszorítottam a szemeimet, így próbálva meg kizárni a hírtelen rám törő képeket. Ugyan az a néhány kocka ismételte egymást szüntelen. Vihar… eső… fékcsikorgás… és a szakadék… aztán a kórház, ahol magamhoz tértem és Igor barátságosan fénylő, meleg barna tekintete.
- Meg… meglátjuk. De min… mindent el… fogok… követni… hogy így… legyen. – főleg mivel az, hogy ennyire hisz bennem, valamiféle plusz lökést ad ahhoz, hogy valóban meg akarjam csinálni és pszichiáterré válljak.
- Az… ölelés… is… a terápiáid… része… szokott lenni? – pillantottam fel rá, mélyen a szemébe nézve.

Katt

Tárgy: Re: Harper's Bar 09.08.20 16:21

Nadia & Oliver

- Tekintve, hogy a diákom is vagy biztosra veszem, hogy lesz következő találkozás. Remélem még látlak az óráimon, vagy itt… - Nem gondolom úgy, hogy Nadia olyan kínosnak hinné a most történteket, hogy innentől kezdve inkább kerülné a velem való találkozást. Remélem, hogy igazam van. Nem mondhatom azt, hogy bárkivel előfordulhat, ez nem olyan, mintha leöntött volna kávéval, ez annál sokkal összetettebb.
- Nyugodtan vedd úgy, hogy különleges vagy. – Eddig még senkinek sem ajánlottam fel egy zenelistát. Ez már majdnem olyan, mint a kilencvenes években… Csináltunk egy válogatás kazettát annak, aki fontos volt számunkra. Erre jut eszembe, milyen menő is volt az a film, amiben egy magnóval az ablak alatt állt az a pasi és ezzel meghódította a nőt. Úgy tűnik, hogy néha elegendő a megfelelő gesztus és zene választás.
- Ígérem megkapod a számokat. – Tényleg nem szokásom ilyet tenni, de ezek után csak remélni tudom, hogy annyira élvezni fogja azokat a zeneszámokat, amennyire én is.
- Erre a problémádra van megoldás, leküzdheted a démonodat. – Nem mondom, hogy egyszerű fog lenni, de végül komoly eredményeket is elérhet. Nem akarok tolakodó lenni, de akár még azt is megígérhetném neki, hogy végig segítenék míg el nem éri a célját.
- Jó szakember fog válni belőled. – Jelentettem ki, de még mindig szorosan öleltem magamhoz a sötét kocsmában. Talán pont ideje lenne már, hogy elváljunk egymástól és keressünk valami fényforrást.
- Ez különleges eset… - Abban a pillanatban nem tudtam, hogy mit kellene tennem, ezért gyorsan cselekedtem. Nem gondoltam túl a dolgot és azt tettem, amit abban a pillanatban a legjobbnak hittem.
- A pácienseimet sose engedném ilyen közel magamhoz. – Kell egy határ, amit sose lépnék át és nekem ez már sok lenne, ha a pácienseimet is napi szinten kellene ölelgetnem. Viszont Nadia nem a páciensem, mindössze egy fiatal lány a saját kis démonjaival.
- Nincs tartalék generátor ugye? – Talán ha lenne néhány gyertya, vagy valami… Vagy akár a telefonunkkal is világíthatnánk, persze addig míg le nem merül…

Tárgy: Re: Harper's Bar 09.08.20 16:50

Oliver & Nadia

- Persze… jogos. Az óráidon… és… és itt… mind.. mindig megtalálsz. – ez csak szerintem hangzott borzasztó szánalmasan vagy a közönség soraiból más is így érzi? De legalább megtudtam, hogy máskor is szándékában áll majd eljönni ide és nem ijesztettem el végleg a problémámmal.
- Kö… köszönöm. – különleges, de fogalma sincs arról, hogy a szó mely értelmében vagyok az. Mert, ami igaz, az igaz, különlegesnek érzem magam én is. Különleges balféknek. Nem sok hozzám fogható rohangászik a városban, aki egyszer csak arra ébred, hogy az ég egy adta világon semmit sem tud magáról, ráadásul időről-időre rohamai vannak és épp azelőtt bőg le vele, aki előtt aztán egyáltalán nem szeretett volna. Ja, különleges vagyok…
- Ren… rendben. – miért is ne hinnék a szavában? Ha ennyire nyomatékos a kijelentés, akkor talán mégsem puszta üres ígéretről van szó, amit holmi figyelemelterelésként próbált meg bevetni, hogy ezzel is segítsen az állapotomon. Kíváncsi vagyok, hogy Ő milyen zenéket szeret. Mindenesetre jó pont, hogy van köztünk hasonlóság, így, ha másról nem is, erről mindig fogunk tudni beszélgetni, valahányszor betér ide.

- A dém…onaim fel… felét sem is… ismered még… Oliver – ahogyan igazából én sem, így pedig gyakorlatilag minden nap egyfajta rettegésben élek, hogy vajon mit kell majd megtudjak saját magamról, ha egyszer valami csoda folytán visszatérnek az emlékeim.
- Nem… nem tud… tudhatod… mi… lekú… lekűzdhető… belőlük. – ráztam meg a fejem.
- Mond… mondjuk az… érdekes… is…le…lenne… ha… mind… mindenkit….megölelnél… aki… rohamot kap… a közeledben. – halvány mosoly tűnt fel ismét az arcomon. Megnézném, milyen lenne így egy napja, az biztos.
- Nincs. Ez… ez egy… ősrégi… épület. De… valahol… a konyhában… kell lennie… gyertyának. – ezzel elhúzódtam tőle, ami bár nem esett túl jól, mégis meg kellett, hogy tegyem ahhoz, hogy az említett helyiség felé vehessem az irányt.

Szép lassan, miközben a keresgélésre fókuszáltam, a légzésem normális mederbe terelődött, a nyomás pedig jelentősen csökkent a mellkasomon.
- Találtam egyet! – vettem ki az utolsót a dobozból, amit aztán a gázgyújtóval meg is gyújtottam.
- Köszönöm, hogy… szóval az előbbit. – pillantottam fel rá kicsit elvörösödve.

Katt

Tárgy: Re: Harper's Bar 09.08.20 18:20

Nadia & Oliver

Szóval összefoglalva hol is tartunk most? Rohama volt, aztán megígértem neki, hogy a legközelebbi találkozásunk során be fogom avatni a kedvenc jazz számaimba, aztán elment az áram. Vagy az áramszünet előtt tettem volna neki ígéretet? Nem számít a sorrend, lényeg, hogy megígértem. Őszinte leszek, a mai estémet nem pontosan így terveztem, de cseppet sem bánom, hogy így alakult. Legalábbis azt a részét, hogy itt voltam neki mikor a legnagyobb szüksége volt valakire. Eddig egyetlen egy pohárkával ittam, de ha végre sikerül lenyugodnia, akkor szívesen elfogadnék még egy pohár whiskyt. Rám férne.
- Ismernem kellene az összes démonodat? – Vajon egy úgymond baráti csevej mikor csaphat át a szokásos beteg – páciens beszélgetésbe? Mármint egy ilyen beszélgetés után számomra nagyon nehéz nem a doktor szerepben képzelni magamat. Persze nem úgy tekintek rá, mintha a páciensem lenne, de ennek ellenére mégis szeretnék rajta segíteni, viszont azt se szeretném, ha azt gondolná, hogy azt gondolom, hogy segítségre szorul. Miért kell, hogy ez ennyire bonyolult legyen?
- Nem hinném, hogy túlzottan etikus lenne. – Nincs bajom az emberekkel, de szeretem tartani azt a bizonyos távolságot. Szóval, ha ölelésről van szó, akkor inkább a hozzám közel állóknak osztogatnám.
- Oké, akkor én inkább maradok ott, ahol vagyok. – Nem akartam a sötétben hunyorítva botorkálni. Nem ismerem még annyira ezt a helyet, hogy gond nélkül tudjak közlekedni a sötétben. A telefonom meg lassan merülőfélben van, szóval tartalékolom az akkumulátorát arra az esete, ha nem találna gyertyát.
- Megmenekültünk. – Nevettem fel hangosan, de akkor már nyilvánvaló volt számomra, hogy Nadia jobban lett. Már nem akadozva beszélt és a gyertyaláng fényében láthattam az arcát is. Már nem látom rajta azt a riadt tekintetet, amivel a rohama alatt nézett rám.
- Bármikor. – Ekkor kaptam észbe, hogy mit is mondtam. Mielőtt még szóhoz bírt volna jutni, gyorsan próbáltam magam kijavítani.
- Vagyis remélem nem lesz többet ilyen rohamod, de ha lenne és a közelben lennék, akkor rám számíthatsz. – Mentettem, ami még menthető volt? Csak remélni tudom.
- Nem akarlak megijeszteni, de a statisztikák szerint az áramszünetkor sokkal több a betörés. Jobb lenne, ha bezárnál. – Biztosan nem bánná a főnöke se a dolgot. Ami pedig minket illett… Talán legjobb lenne ha a körülmények végett egészen hazáig kísérném.

Tárgy: Re: Harper's Bar 09.08.20 18:43

Oliver & Nadia

Hatalmas kő esett le a szívemről, mivel a rohamom hála Istennek vagy sokkal inkább Olivernek, elmúlt, ráadásul még egy gyertyát is sikerült találnom, ami bár nem sok, akkor is több mint a semmi, legalább valamicske fényt ad nekünk, míg vissza nem tér az áram. Nem bírtam ki, hallva a magyarázkodását apró kuncogás tört fel belőlem, ami eszembe juttatta a teremben elsütött béna viccét is.
- Második bukta néhány napon belül? – vontam fel a szemöldökömet, ám aztán úgy döntöttem, hogy nem szívom ezzel tovább a vérét.
- Ne aggódj, értettem és köszönöm. Én is remélem, hogy nem lesz több ilyen. Innentől még jobban odafigyelek arra, hogy időben bevegyem a bogyómat és mindig legyen nálam belőle szükség esetére. – jobb lesz azt hiszem, ha erről az esetről Igor nem szerez tudomást, különben jó alapos fejmosásnak nézek majd elébe. Annyiszor figyelmeztetett, nem szeretném, ha most az orrom alá tudná dörgölni, hogy ő megmondta előre.

- Igazad lehet! – bólintottam a szavaira, aztán gyorsan az ajtóhoz is sétáltam, amit a kulcsommal rögvest be is zártam és kitettem rá a zárva táblát.
- A riasztót most nem tudom rányomni, de szerintem Jack hamarosan visszajön, itt lakik fent a bár felett, szóval, ha addigra visszatér az áram, majd ő elintézi. – visszasétáltam hozzá.
- Még egy ital indulás előtt? – bár azt hiszem nekem már abszolút nincs rá szükségem, bőven leégettem magam már így is előtte.

Katt

Tárgy: Re: Harper's Bar 10.08.20 7:14

Nadia & Oliver

Na most már biztos vagyok abban, hogy semmi baja sincs, mert ha lenne, akkor nem kuncogna rajtam. Sose szerettem magyarázkodni és valójában nem is szokásom. Vagyis eddig nem volt szokásom, de valahogy, ha vele vagyok akaratlanul is azt teszem. Szánd szándékkal nem kezdem magam elemezni, mert már így is túl sok mindent túlgondoltam. Máskor azt mondanám, hogy engem valójában ezért fizetnek, de most nem fizet érte senki és nem szándékozok a saját magam orvosa lenni. Főleg nem itt és nem most.
- Mit mondhatnék? – Néztem rá kérdőn, de ezt inkább csak költői kérdésnek szántam.
- Én se vagyok tökéletes. – Hibázok és beismerem és próbálom korrigálni a dolgokat, ahogy a jelenlegi ábra is mutatja. Oké, akkor ne is érezzem magam kínosan…
- Nekem múltkor úgy tűnt, hogy nagyon figyelsz arra, hogy pontosan bevedd. – Már csak abból kiindulva, hogy múltkor a telefonja jelzett neki és csak úgy egyszerűen bevettem előttem. Egy egészen kicsikét különösnek tartottam, mert nem tudom, hogy én mások előtt megtenném-e… Mármint egy ilyen rengeteg kérdéssel járhat és nekem semmi kedvem nem lenne magyarázkodni, de én voltam olyan tapintatos, hogy nem is kezdtem el faggatni arról, hogy miért szedi azt az orvosságot, amit a szemem láttára vett be. Mindössze meg voltam arról győződve, hogy fontos, hogy bevegye, ha már jelez az emlékeztetője.
- Nem kérek, köszönöm. – Már jó ideje itt vagyok és csak egy italt ittam meg, amit még az érkezésemkor kértem, de aztán úgy hozták a körülmények, hogy nem is az volt a legfontosabb, hogy minél hamarabb megkapjam az újabb italt. Egy dolog biztos, hogy nagyon tanulságos volt az este és ezek után az óráimon sokkal jobban fogok rá figyelni. Persze nem akarok vele kivételezni, de ezek után nem hinném, hogy tudnám úgy kezelni, mint azelőtt. Mármint nem arra gondolok, hogy ettől máshogy tekintek rá, mert nem lett a szemembe kevesebb attól, hogy szemtanúja lehettem a rohamának.
- Haza kísérhetlek? – Erre két okom is van, ha megerőltetem magam akkor talán három is lenne, de nem szeretnék most előhozakodni az érveimmel, mert bízok abban, hogy rábólint.

Tárgy: Re: Harper's Bar 10.08.20 21:07

Oliver & Nadia

- Még szerencse, különben piszok kényelmetlenül érezném magam Melletted. – kacsintottam Rá. Létezik egyáltalán a világon tökéletes ember? És, ha már itt tartunk, mit jelent egyáltalán annak lenni? Hiszen lássuk be, sok minden épp attól fantasztikus, hogy így vagy úgy, de „hibás”. Na jó, ebbe inkább nem gondolok bele jobban. Úgy érzem rossz hatással vannak rám a filozófia óráim és Lions professzor elgondolkodtató talányai.
- Igen, általában tényleg nagyon figyelek, ezért van beállítva az emlékeztető is és ezért hordom mindig magammal, akárhová is menjek, nehogy kimaradjon. De a mai nap kész káosz volt. Egész nap a beadandó esszémet gépeltem Valakinek… - nyomatékos pillantást vetettem Rá – mert holnapután letelik a határidő, én pedig nem akarom leadás előtt pár perccel elküldeni, közben viszont a csoporttársak egyfolytában hívogattak, mert elakadtak, elkeverték az irodalomlistájukat vagy elfelejtették, hogy Yates professzor mikor íratja velünk a ZH-t. Igornak is kellett egy kis segítség, mert sehol sem találta a gépén a cikket, amit holnap le kellene adnia valami orvosi folyóiratnak és aztán még ott volt Jack is, aki megkért, hogy ugorjak be… -észbe kaptam hírtelen, mikor leesett, hogy most épp én magyarázkodom Neki…
- Szóval pörgős egy szabadnapom volt… így eshetett ki. – közben elkezdtem összeszedni a cuccaimat, hogy minél hamarabb leléphessünk.

Épp az utolsó körömet futottam, nehogy itt felejtsek valamit, mikor meghallottam az ajánlatát és hírtelen megtorpantam. Nem mondom, rendesen meglepett vele, hírtelen meg sem bírtam mukkanni. Komolyan haza akar kísérni? De hát miért? Mármint persze nagyon jól esik, de biztos csak az iménti rohamom miatt, hogy nyugodtan mehessen haza, hogy nem lett még egy ilyen út közben. Viszont akkor is… nem kötelessége, végtére is nem az orvosom, nem is tartozik értem felelősséggel vagy ilyesmi. A tekintete viszont elég határozott, amitől úgy érzem, kár is volna szabadkoznom, akkor sem hagyná, hogy elutasítsam. Így hát csak egy aprót bólintottam a kérdésére és gyorsan befejeztem a szedelőzködést.
- Indulhatunk! – jelentettem ki miközben belebújtam a barna bőrdzsekimbe és a hátsó kijárat felé indultam. Alaposan bezártam magunk után az ajtót, hogy aztán vezethessem magunkat hazafelé.

- Nem lakom messze… nagyjából öt perc séta… - szólaltam meg halkan, közben zsebre dugtam a kezeimet.
- Ezért is szeretek itt dolgozni. Közel van, a főnök rendes fazon és a vendégeket is nagyrészt már ismerem és kedvelem. – elhallgattam, nem akartam, hogy azt higgye szájmenésem van, ráadásul még mindig egy kicsit ez a helyzet számomra. Múltkor még olyan volt, mintha kerülni akarna, ma meg csak úgy besétált, aztán meg gyakorlatilag megmentett egy rohamtól. Viszont mégis zárkózott… de azért hazakísér. Jesszusom, azt hiszem kezdem túlgondolni. Mármint… ez a gesztus is csak amiatt van, mert felelősségteljes orvos, amúgy biztosan már inkább otthon lenne és tök mást csinálna.
Szép lassan megérkeztünk az épület elé, aminek a harmadik emeletén még világos volt, hiszen Igor sosem fekszik le addig, míg haza nem érek.
- Én öhm… csak azt szeretném mondani, hogy… szóval… - francba. Vettem egy mély lélegzetet.
- Egy fél pillanatra most ne légy a tanárom, oké? – ezután egy apró puszit adtam az arcára.
- Köszönöm… azt, hogy mellettem voltál, hogy vigyáztál rám és azt is hogy hazakísértél. – zavartan elővettem a kulcsomat és gyorsan kinyitottam az ajtót, mielőtt még elsüllyednék előtte.
- Jó éjszakát, Oliver! – amilyen hamar csak tudtam eltűntem az ajtó mögött. Édes Istenem… mi a fene van velem?

Katt

Tárgy: Re: Harper's Bar 10.08.20 21:42

Nadia & Oliver

Szóval letisztáztuk, hogy akármennyire is meglepő, de az élet úgy hozta, hogy nem vagyok hibátlan. Aztán szép sorban egészen sok mindent megtudtam a mai napjáról. Akkor végül ki is az, aki magyarázkodik? Szórakoztató volt hallgatni a mondanivalóját, de mikor elújságolta, hogy egész nap azon fáradozott, hogy a nekem szánt beadandót megírja azt már nem bírtam ki nevetés nélkül.
- Kettőnk között maradna, ha esetleg halasztást kérnél a beadandóddal. – Ez már kivételezés egészen biztos. Azt pedig nem tudom, hogy mással is ilyen engedékeny lennék-e, vagy csak vele, de azért, mert még senki sem állt elém, hogy megkérjen arra, hogy adjak neki még néhány napot, mert nagyon összejöttek körülötte a dolgok.
Türelmesen vártam, hogy összeszedje a holmiját, hogy meginduljunk, de addig is magamban elmélkedtem. Mi mást is tennék? A megszokások rabja vagyok. Arra próbáltam rájönni, hogy a kialakult különleges körülmények végett ragaszkodok ahhoz, hogy hazakísérjem, vagy inkább más okom van rá? Ez persze nem olyan, mint egy randi utáni hazakísérős gesztus, de szeretném, ha biztonságban megérkezne. Persze Nadia biztosan tud magára vigyázni és már számtalanszor tette meg nélkülem ezt az utat, de jobban érezném magam, ha látnám átlépni a küszöböt.
- Én se lakom olyan messze. – Igaz a másik irányba kellene sétálnunk és talán nem öt perc séta lenne, de azért gyalog is megközelíthető. Nem volt kínos, vagy bármi. Mi csak sétáltunk egymás mellett, miközben inkább Nadia beszélt kettőnk helyett is. Egészen addig míg meg nem érkeztünk az épület elé, hát tényleg nagyon közel van, hamar ideértünk.
Meglepetten néztem rá, kissé talán látszott az értetlenkedés a tekintetemben, ahogyan Nadia szavait hallgattam. Próbáltam kitalálni, hogy mire is készülhet, de bevallom erre aztán tényleg nem számítottam. Újból meglepett. Nem zavart vagy bármi, mindössze vártalanul ért.
- Igazán nincs mit. – Hirtelen csak ennyit bírtam kinyögni, miközben néztem, hogy szinte csaknem menekülni próbált miután az arcomra nyomott egy puszit. Nadia még tőlem is sokkal jobban zavarban volt, ez teljesen nyilvánvaló.
- Jó éjszakát, Nadia. – Néhány másodpercig még biztosan értetlenül álltam ott az ajtó és a történtek előtt. Ma túl sok minden történt amire nem számítottam. Miközben hazafelé sétálok lesz időm túlgondolni ismét a dolgokat.

Tárgy: Re: Harper's Bar 11.08.20 11:49

Szabad játéktér!

Tárgy: Re: Harper's Bar