Eric & Zooey

Szabadnap... Általában mint minden normális ember én is örülni szoktam ennek a kivételes napnak, de ma valahogy magam sem tudom, hogy örülök-e vagy sem. Egy hét telt el az ominózus történésektől és mi azóta szinte nem is láttuk egymást Zooey-al. Ő is az egyetemen  volt vagy ügyes bajos dolgait intézte én pedig az egyetem és az éterem között ingáztam egész héten. Talán ez volt a legjobb mindkettőnknek. Rendbe kellett raknom a gondolataimat, mi többé kevésbé sikerült is, de persze még rengeteg a kérdőjel a fejemben. A legnagyobb az, hogy vajon tényleg meleg vagyok-e, vagy sem? Mert hát aki teljes mértékben ugyanahhoz a nemhez vonzódik annak nem járna a fejében az a csók, ami a kocsiban történt. Nem is hogy a csók jár a fejemben, hanem maga az érzés, ami akkor átjárt. A lelkesedés és az hogy én azt ott, abban a pillanatban akartam. Teljes lényemmel akartam. Még soha nem akartam semmit annyira mint hogy az a csók megtörténjen. És amikor megtörtént néhány pillanatig normálisnak és önmagamnak éreztem magam, aztán jött egy blokk és az agyam automatikusan átváltott a meleg Erickbe. Számomra ez nem teljesen világos még most sem. Szeretnék tisztán látni ezért néhány elhatározásra jutottam ezzel kapcsolatban, amit talán meg kellene beszélnem Zooey-al is. Nem szeretném ha azt hinné, hogy haragszom, vagy azt, hogy Őt hibáztatom a történtek miatt. Kerültük egymást egész héten és szándékosan érkeztem  haza késő éjjel, hogy ne kelljen vele beszélgetnem, mert túlzottan kellemetlen lett volna mindkettőnknek. Tudom, hogy minden éjjel fen volt addig ég meg nem érkeztem. A éjjeli lámpa fénye volt a bizonyság erre. Ma viszont nincs tovább halazgatás. Nincsenek előadásaink ma, tehát nem tudjuk elkerülni egymást semmiképp.
- Jó reggelt... - motyogtam a szememet dörzsölve, miközben kivonszoltam magam a konyhába. - Mit főzöl? - álltam meg mellette. Tulajdon kép az illat csábított ki a szobámból. - Hogy aludtál? - érdeklődtem, miközben kávét öntöttem a kedvenc bögrémbe és belekortyoltam. Látszott rajta, hogy meglepi a kérdezősködésem, hisz egész héten nem szóltam hozzá.  



@

Eric & Zooey

- Nem, nem keltettél fel. Igazából a kávé illata csábított elő a szobámból. - mosolyodtam el miközben belekortyoltam ismét a kávémba. Próbálok úgy tenni mintha mi sem történt volna. Mintha meg sem csókoltuk volna egymást, mintha nem akartuk volna mind ketten azt ami majdnem megtörtént, mintha én sem akartam volna.... Áh, bonyolult... Fogalmam sincs mit akarok. Vagyis tudom mit akarok de valaki mintha belülről teljesen mást suttogna. Igyekszünk mindketten elkerülni a kényes és kínos pillanatokat, de azzal is tisztában vagyunk, hogy nem lehet ezt sem játszani a végtelenségig. Mégis azon vagyunk, hogy minél később kerüljön szóba.
- Ha már így kínálgatod... - rajzoltam fel ismét egy "minden rendben van" mosolyt az arcomra miközben figyeltem a konyhapultnak támaszkodva, ahogy megpróbál összedobni valami ehetőt. Talán a sietség vagy a zavara tette, de a kaja lassan de biztosan oda ég. Azonnal bekapcsolt a szakács énem. A háta mögé léptem és megfogtam a fakanalat... - Odaégeted. Azt akarod, hogy éhen haljunk...? - megkavartam gyorsan a kaját és csak akkor esett le hogy a keze ott maradt a fakanálon. Pontosabban a kezével együtt fogtam meg a kanalat. Apró termete nem okozott gondot, hogy rajta keresztül is hozzáférjek a rántottához. Pillanatra egymásra néztünk és megfagyott a levegő. Az extazisból csak a füstölgő kaja rántott vissza. - Huu basszus... - kaptam el a kezemet és rántottam félre a serpenyőt. - Na jó ennek annyi... Öltözz elmegyünk enni valahova. - adtam ki a parancsot. Nem tudom jó ötlet-e de most nem is érdekel. Éhes hassal nem tudok gondolkodni. Különben sem tudom elkerülni a beszélgetést tehát a legjobb lesz ha túl esünk rajta.
Magamra kaptam valamit és a napaliba vártam amíg Zoey elkészül. Párszor átgondoltam a  dolgot az elmúlt egy hétben és a dolog nem csillapodott a napok múlásával így nagyon fontos elhatározásra jutottam. De ehhez szükségem van a segítségére. Amiben még magam sem vagyok biztos, de egy próbát megér. Meg kell találnom önmagam és azt hiszem a mostani énem még nem az.



@

Eric & Zooey

Pontosan még fogalmam sincs hogyan fogom tálalni, hogy úgy érzem valami nincs rendben velem, de muszáj ezt a lépést megtennem. Muszáj megtalálnom önmagam és pontosítani a céljaimat. Vajon szeretnék-e életem végéig ebben a bizonytalanságban élni, hogy azt sem tudom mit is akarok. Vajon férfit akarok vagy nőt.... Nem nem hinném hogy biszexuális lennék... Az nem ilyen... Nekem azután a csók után csak Ő jár a fejemben. De valahogy egy részem nem akar elszakadni a különc énemtől. Váltakozik az érzés bennem, de amikor alkalmam lenne egyikre a másik nem hagyja. Komoly fejtörést okoz ez nekem, amit mihamarabb meg kell oldanom, különben fel emészt.
- Rendben, akkor induljunk...Éhen halok... - mosolyogtam. természetesen viselkedtem, mint ahogy eddig is pedig nagyon nyomasztott ez az egész dolog. Talán túl kemény voltam vele aznap este, de csak megijedtem... Megijedtem az érzésektől amik elárasztottak akár egy cunnami. Újak voltak azok az érzések és nem tudtam kezelni Őket azonnal, azért voltam olyan elutasító vele. De ma ezt szeretném neki is elmondani és tudatni vele, hogy nem hibáztatom semmiért és szeretném a segítségét kérni.
Körülbelül tizenöt percet autóztunk majd megálltam egy gyorsétterem parkolójában. Végig nem mondtam semmit Zooey-nak, szándékosan. - Mit kérsz? Én azt hiszem rendelek egy lovat malaccal töltve... - nevettem el magam. Miután Zooey elmondta mit szeretne enni, kiszálltam a kocsiból és elindultam az éterem felé. A rendelésem alatt egész végig nyugtatgattam magam, hogy minden rendben lesz. Néhány perc múlva visszatértem a kocsihoz egy rakás kajával és jó pár üdítővel.
- Tudod kajálhatnánk egy közeli parkban is de nekem van egy jobb ötletem. - mosolyodtam el majd a városból kifelé vezető út felé irányítottam az autót. Amint kiértünk a városból gyorsabb tempóra kapcsoltam mert elég hosszú az út odáig. -Remélem mára nem volt semmi terved? - nevettem a meglepődést látva az arcán. Látszott hogy fogalma sincs hova akarom vinni és legfőképp, hogy miért.  


Klikk@

Eric & Zooey

 Milliárd és egy megválaszolásra váró kérdés kavarog a fejemben. Meg kell szólaljak tudom, de fogalmam sincs mit is kellene mondanom. Nem tudom mit is érzek. Titkon nagyon reménykedem, hogy azok után ahogy tegnap viselkedtem mégis hajlandó lesz megbocsájtani és segíteni, hogy végre megtaláljam önmagam. Folyton csak rá gondolok, nem tudom miért,de képtelen vagyok másra gondolni. Teljesen biztos vagyok abban, hogy ez nem véletlen. Meg akarom találni a miértet?
-Meglepetés... - pillantottam rá egy pillanatra,majd vissza az útra. Mosolygott és egyszerűen gyönyörű volt. Annyi mindent köszönhetek neki, de egyben amióta itt van úgy megkeverte a dolgokat, hogy csak na.. Előtte pontosan tudtam, hogy mi vagyok mit akarok és hova tartozok. Most pedig fogalmam sincs mi folyik körülöttem és legfőképp bennem. - De nemsokára meglátod. - rajzoltam fel ismét egy mosolyt az arcomra.
- Persze. - hazudtam rezzenéstelen arccal. Már hogy a fenébe lenne rendben. Olyan mint ha annak a csóknak a következtében kimosták volna az agyamat. Az a csók jár a fejemben és az amit akkor éreztem. Kívántam Őt. Igen úgy. Pontosan úgy mint ahogy egy férfi egy nőt szokott. Azért is rémültem meg és viselkedtem olyan furán. Tisztáznom kell mindent. Még nem tudom hogyan, de meg kell tennem.
-Azt hiszem itt jó  lesz. - állítottam meg az autót. -Hát nem gyönyörű? -álltam meg a kanyon előtt. -Remélem éhes vagy ?- rántottam ki a tegnapi takarót a hátsó ülésről. Egy pillanatra bevillant a tegnapi csók képe, de gyorsan elhessegettem. Leraktam a vörös porba majd ráültem. - Gyere... - paskoltam meg a mellettem lévő üres helyet.


Klikk@