Josephine Harmon

„Every flight begins with a fall."

Név: Josephine Harmon
Becenév: Josie, Jo, Seph, Hercegnő (Chase bácsinak)
Születése hely, idõ: 2000. december 14. / UK, London
Szeretett személyek: apa: Bryan Harmon ; 50 ; Író
anya: Melanie Hammond ; 47 ; PR menedzser
nagybácsi: Chase Hammond ; 35 ; Üzletember
nagyapa: Ford Hammond ; 72 ; A Hammond vállalat alapítója
Tartózkodási hely: USA, Las Vegas
Csoport: Művészek
Foglalkozás:  Egyetemi hallgató (Szálloda menedzsment szakirány)
Szexualitás: Heteroszexuális
Avatar alany: Milly Alcock

Ki vagyok én...?!

Kakukktojás… Azt hiszem ez a legjobb szó, amivel jellemezni tudnám magam, legalábbis, ha a magam és a családom viszonyát kellene vizsgálnom. Míg a környezetem megfontolt, kimért, tökéletességre törekvő, legalábbis az anyai ág, akik nem tűrik maguk körül a gyengeségnek még csak írmagját sem, addig én… nos… nem is tudom.

Talán nem kellene ennyire szigorúnak lennem magamhoz, inkább valahogy úgy tekinteni magamra, mint ahogy apa szokott… „Te vagy a szivárvány az egünkön Jo”. Talán… De mit is rejt ez a mondat valójában? Szerinte bók, szerintem csak vigasztalás. Mindig akkor hozakodott elő ezzel, mikor anya és én összekaptunk azon, hogy más vagyok, mint amit ő elvárt tőlem és ez a másság régen nagyon is bántott. Néhány példa: Ő habcsók ruhába bújtatott volna, de én épp akkor a fiús ruhákat szerettem. Ő zongorázni iratott és balettozni, én hegedülni vágytam és vívni, lovagolni. Ő spanyolra akart tanítani és németre, de az én szívem inkább az olasz és a francia felé húzott. Ő komolyságot várt, mikor én nevettem és nevetést, mikor nekem semmi kedvem sem volt hozzá. Folyton azt az érzést erősítette bennem, hogy valami baj van velem, hogy nem vagyok elég jó úgy, ahogy vagyok. Félreértés ne essék, szeretem anyukámat, tudom, hogy csak a legjobbat akarja nekem, mégis mintha csak ég és föld lennénk, egyáltalán nem ért meg. Ez talán amiatt van, mert gyerekkorában tőle is azokat várták el, amiket ő most tőlem. Nagyapa szigorúan fogta, ezt számtalanszor elmesélte már, ezért sem akart vele, pontosabban neki dolgozni… Észre sem vette és pontosan olyanná vált, mint ő, hiába is ágált ellene annyira.

Apával azért könnyebb dolgom van, őt aztán kenyérre lehet kenni, főleg, ha rólam van szó, mégis sokszor az az érzésem, hogy ő sem ért meg igazán, akármennyire is próbálkozik. A kísérletei nagyon cikik, de azért aranyosak, nagyra értékelem őket, mégis tudom, hogy sokat küszködik. Talán minden más lenne, ha fiúnak születtem volna, de ezt már sosem tudjuk meg.

A reménysugár a családban számomra Chase bácsi, anyukám öccse. Ő az egyetlen, akivel úgy érzem teljesen egy húron pendülünk, aki ért és olyannak kedvel, amilyen vagyok. Ő az én bizalmasom, cinkosom, sok mindenben amolyan mentor féle. Rengeteg közös titkunk van, számtalan élmény, amit neki köszönhetek. Sőt… apán kívül ő az, aki nem csak elfogadta, hogy sokkal jobban érdekel a fényképezés, mint az üzlet vagy a családi vállalkozásba betöltendő jövőbeli szerepem, de még a kiállításaimra is eljött és támogatott. Nem is tudom, hogy mi lenne velem nélküle. Bár azért neki is megvannak a maga bosszantó dolgai, ilyen az, mikor a magasságommal cukkol, hogy én vagyok az egyetlen törpe a családban vagy épp, amikor vezetni tanít és folyton stresszel… de épp így szerethető, legalábbis számomra.

És a többi dolog a családon kívül? Hát az még ennél is zavarosabb, hidd el, jobb ha inkább sarkon fordulsz. De ha mégsem, ha elég bolond vagy ahhoz, hogy tovább kiváncsiskodj, talán egy szép napon majd megnyílok neked és megtudod, ki is valójában Josie Harmon.

Életem, létem, világom

„…Az én anyám lélektani különlegesség. Kétségtelenül tehetséges, okos, sírni tud egy könyvön, emlékezetből elmondja az egész Nyekraszovot…” és nem, bár Csehov Arkagyina jellemzése a továbbiakban is hően visszaadná drága anyám jellemét, nem kölcsönzöm tovább méltán híres sorait, helyette inkább próbálok megnyugodni. Én barom… én állat… én …. áh, erre nincsenek is szavak. Egyszer, egyetlen egyszer próbáltam meg vele amolyan anya-lánya beszélgetést folytatni, aminek a témája egy fiú lett volna, de még csak a srác nevéig sem jutottunk el, máris arról kezdett nekem beszélni, hogy tizenhat évesen ne ilyesmin járjon az eszem, hanem a tanuláson, a közelgő érettségin, az egyetemi jelentkezésen és a továbbtanuláson. Szinte meg sem tudtam szólalni mellette, egyszerűen nem hagyta. Végül inkább feladtam, mert be kellett, hogy lássam, hiába is szeretném, nem fogok tőle anyai jótanácsokat kapni, sem mondjuk régi történeteket arról, hogy anno ő hogyan élte meg a randizást, az első csókot vagy ilyesmit. Furcsa, de kettejük közül inkább apa az, aki a megismerkedésük történetét romantikusabban tudja elmondani, habár előnye van abból, hogy író, szóval… De akkor is! Hozzá mégsem fordulhattam, féltem, hogy ha felhoznám, hogy van egy fiú… ott kapna infarktust. Vagy dührohamot és menne a puskáért. Kettőből az egyik. Nagyapa? Áh… imádom, de anyám nem véletlenül olyan, amilyen, soookal rosszabbul reagálna, mint ő. Maradt tehát az én egyetlen reményem, az egyetlen, akiről bár tudom, hogy azért szívni fogja a véremet vele elég sokáig, mégis számíthatok rá…

Még mindig kissé idegesen vettem elő a telefonomat a zsebemből, miután kiléptem a házból és kislisszoltam a kapun, lerázva az ügyeletes gorillát, akit anyám csak az én „sofőrömként” aposztrofál. Részben ez is a feladata, de emellett testőr is, hiszen mégiscsak azok vagyunk, akik… No comment.
- Bácsikám… - nem is tudja mennyire megnyugtatott már abban a pillanatban, ahogy meghallottam a hangját a telefonban. Különös képessége, hogy legyen szó bármiről is, akármekkora slamasztikáról vagy traumáról, Ő mindig azonnal képes biztonságot és békét jelenteni számomra. Igazából csak nagyon röviden, tő mondatokban meséltem el neki, hogy anyával megint sikerült összekapnom, mikor megpróbáltam tanácsot kérni tőle, ezúttal fiú ügyben, nem mentem bele a részletekbe, szinte semmit nem is mondtam neki Trystanről, Chase mégis képes volt lepörgetni és annyival zártuk a dolgot, hogy ha tanács kell vagy bármi, tudom, hogy hol találom. Végül már mosolyogva tettem le a telefont és indultam is volna visszafelé, ám ez a fene jó kedvem szinte pillanatok alatt el is tűnt, mikor egyszer csak egy smst pillantottam meg a képernyőn, Trystantől, aki másnap estére randit kért tőlem. Sokkot kaptam, pánikba estem, mire pedig észbe kaptam már egy taxiban találtam magam, ami a nagybátyám felé vezetett. Amint megérkeztünk azonnal kipattantam, fizettem és szaladtam is a bejárathoz, ügyet sem vetve az udvariaskodásra a portással vagy a szembe jövő lakókkal. A kapott kulccsal engedtem be magam és még mindig elég sokkosan kezdtem őt keresgélni a tekintetemmel.
- Bácsikám? Kérlek mondd, hogy itthon vagy még… - csak remélni merem, hiszen nem számíthatott az érkezésemre és ő mindig éppen megy valahova, szóval...

Elfogadva!

Kedves Josie!
Remélem idővel javulni fog a kapcsolatod az anyukáddal és létrejön az a bizonyos anya – lánya kapcsolat, de addig is jó, hogy van kire számítanod. Nekem úgy tűnik, hogy Chase biztos pont az életedben és rá mindig minden körülmények között számíthatsz.
Nagyon kíváncsian várom a további fejleményeket. Az már biztos, hogy érdekes az avatár választás, de az még biztosabb, hogy még annál is érdekesebb játékok előtt álltok.
Látom avit már foglaltál és már a kezdődet is megkaptad. Innentől kezdve már csak egy teendőd maradt: érezd jól magad az oldalon. Remélem sok emlékezetes pillanatban lesz itt részed.