Azt mondják egy sárkány védőszárnya alatt érezheted igazán biztonságban magad. Egészen addig természetesen, míg az úgy nem dönt, hogy ellened fordul és elemészt a tüzével. Különös az élet nem igaz? Néhány hónappal ezelőtt még Cervantes neve nem sokat mondott számomra, maximum annyit tudtam, mint a bandám többi tagja, azaz, hogy veszélyes főmufti, akivel jó vigyázni és akihez képest mi annyira kis halak vagyunk, hogy jó eséllyel sosem tudja majd meg azt sem, hogy valaha is világon voltunk, nem, hogy találkozzunk vele. Aztán megjelent az életemben a nő, aki alapjaiban forgatta fel azt és akinek hála nem csak, hogy többet tudtam meg erről a nyomorultról, ráadásul addig-addig kellett süllyednem a posványban, míg elég mélyre nem jutottam ahhoz, hogy a hírek eljussanak hozzá és felfigyeljen rám. Mindezt miért? Mert őnagysága bosszút akar állni ezen a férfin, a hozzá vezető eszköz pedig én vagyok. Néhány héttel ezelőtt még épp csak a kispadról keltem fel és léptem a pályára óvatos mozdulatokkal, most viszont már mondhatni az NB1-ben játszom a nagyok között, magam sem értem igazán hogyan. Pedig a húzásom őrült volt és azt hittem az életemmel fizetek majd érte, mégsem így lett. Sőt… Lenyűgöztem Cervantest az elszántságommal. Az utazása előtt pár nappal rászántam magam és találkozót kértem tőle, amit nagy kegyesen meg is adott. Elmondtam, hogy tudok az utazásáról és nagyon szeretnék vele menni, hogy bizonyíthassak egy komolyabb feladat kapcsán. Először úgy tett, mintha nem tudná mire gondolok, aztán kategorikusan kijelentette, hogy egy zöldfülűt esze ágában sincs magával vinni. Az egyik bizalmi embere még hangosan ki is nevetett, pechére, ugyanis ezzel megihletett, mire pedig észbe kaphatott volna már a padlón is volt, törött csontokkal, amiket puszta kézzel püföltem addig, míg ő teljesen mozgásképtelenné nem vált. Cervantes nem állított le, kíváncsian figyelte a történéseket és csak akkor intett, hogy szedjenek le a tagról, amikor az már alig lélegzett. Ekkor elismerően biccentett és közölte, hogy nyertem magamnak egy helyet…

Undorodtam magamtól, amiért így sikerült utat nyernem magamnak a főnök gépén, mégis a feladatra kellett összpontosítanom és nem engedhettem, hogy az a bizonyos gép nélkülem szálljon fel. Nyertem, de a becsületemet úgy érzem örökre elvesztettem. Cervantes ettől a naptól fogva még több figyelmet szentelt nekem, már-már mentorként tartva maga mellett, időről-időre magyarázva az üzleti dolgokat, apróbb trükköket. Ha nem tudnám, hogy szürreális, azt mondanám úgy bánt velem, mintha a fia lennék. Persze folyton ott lebeg a fejem felett mikor fordul mégis ellenem vagy épp mikor bukom le Minea miatt és halok bele a bosszújába.

Az első napunk Bankokban egész unalmasan telt, végig megbeszélésen ültünk, ahol a téma egy újfajta drog piacának kiépítése volt, útvonalakkal, terjesztőkkel, formulákkal, tudom is én. Végig az ajtóban álltam és a főnök épségére ügyeltem, szünetekben pedig magához rendelt és utasításokat adott telefonhívásokhoz, üzenetekhez. Mire végeztünk már zsongott a fejem, ekkor jött csak azonban a fekete leves. Az öreg el akart menni kirúgni a hámból és a helyzet az, hogy meg is adta a módját. Bankok leghíresebb bordélyát vette ki a csapata számára, a leggyönyörűbb lányokkal, legdrágább italokkal, legtisztább anyagokkal… Én pedig elcsábultam. Miközben beszélgettünk csak ittam, szívtam és bódultam, egyszer pedig még el is tűntem egy lánykával vagy fél órára, amit a főnök csak röhögve vett tudomásul. A para az volt, mikor utána rá kérdezett milyen volt… na ott éreztem, hogy ideje lesz lassan távoznom. Visszatértünk hát a szállodába, én pedig amint beestem a szobámba, egyből az ágyhoz támolyogtam, úgy ahogy voltam, hogy ruhástól elnyúljak és hagyjam, hogy az egész rohadt nap végre véget érjen…  


 Outfit: Ben

Mintha minden egyes tagom ólom súlyú lenne, ahogy a matracra vetődtem szinte süppedtem belé. A fejem még csak el sem érte a párnát, máris elnyomott az álom, olyan mélyen, hogy természetesen semmit sem hallottam meg abból, hogy valaki megpróbál bejutni a szobámba. Épp csak néhány pillanatnak tűnt, a valóságban fogalmam sincs róla, hogy mennyit aludhattam, ám az ébresztő be kell, hogy lássam, kurvára nem volt kellemes.
- Mi a faszom…? – dörrentem fel, mikor hírtelen észhez tértem, ám annyira még nem voltam éber, hogy ki tudjam venni a támadóm alakját.
- Baszd meg Jade! – szitkozódtam, amint meghallottam a hangját és a hozzám intézett szavait, miközben nagy nehézségek árán erőt vettem magamon és feljebb ültem, két karommal támaszkodva meg a hátam mögött.
- Mi a fenét keresel te itt? – persze ez rettenetesen hülye kérdés volt, igazán hozzászokhattam volna már ahhoz, hogy csak úgy, minden komolyabb probléma nélkül beengedi magát a lakásomba. Igen ám, de baszki ez itt Bankok – esett le hírtelen, és ezért csak még döbbentebben pislogtam rá.
- Neked teljesen elmentek otthonról? – vajon mi van akkor, ha valaki meglátta, hogy bejutott a szobámba? Kurva életbe, nem fogja fel mennyit kockáztatok érte minden egyes alkalommal? Komolyan tovább kell tetézni az amúgy is nagy szart?
- Egyébként… a múltkori orgazmusod lehet elég jó ok? – pillantottam végig rajta pofátlan vigyorral a képemen, majd hírtelen hátra dőltem és újra elterültem az ágyon. Ha a kisasszony beszélgetni óhajt velem, akkor bizony így kell most velem beérnie, mert még mindig rohadt aznapos és fáradt vagyok.
- Bökd ki mit akarsz, elég fárasztó nap áll mögöttem, reggel pedig jelenésem van a kedvencednél pontban reggel nyolckor, szóval azért még aludnék egy kicsit. – aztán egyszer csak kirobbant belőlem a nevetés.
- Habár… lehet, hogy reggel a főnök sem lesz a toppon. Az is lehet, hogy még mindig gyakorlatozik azon a kiscsajon…


 Outfit: Ben

- Tényleg nem érted, hogy mitől vagyok meglepve? – szakadt fel belőlem.
- Pedig egyszerű a dolog, még te is megérthetnéd. Minden áldott kibaszott nap az életemet kockáztatom, mert te babám megzsaroltál és elvárod, hogy kivegyem a részemet a bosszúdból. Kiadtad, hogy épüljek vissza a bandámba. Megtettem. Kiadtad, hogy jussak közelebb Cervanteshez. Megtettem. Kiadtad, hogy még közelebb férkőzzek, hát megtettem. Nem érdekeltek téged az eszközeim, sem az, hogy bele is dögölhetek, neked csak az eredmény számított. Rám parancsoltál, hogy juttassam fel magam arra a kurva gépre, ami ide hozott, hát ezt is megoldottam, de neked az égvilágon semmi sem elég ahhoz, hogy egy kicsit megbízz bennem és hagyj dolgozni, egyfolytában utánam koslatsz, megnehezítesz mindent és basztatsz! Tudod min lepődöm meg? Hogy bármit teszek sosem vagy képes elfogadni, hogy nélküled is rajta vagyok a dolgokon, egyfolytában ellenőrizgetsz. – hagytam, hogy a szavak csak úgy utat törjenek magukból, fittyet hányva az esetleges következményekre. Na persze csak nem azért, mert én olyan rohadt bátor gyerek vagyok, hanem azért is, mert a pia és a drog kellően kilazítottak már az estére ahhoz, hogy porrá őröljék a gátlásaimat.

- Feledhető élmény? Hiba? – nevettem fel hangosan.
- Szerencsére más nem panaszkodott még eddig, ráadásul nemrég legalább még nekem is jó volt, nem csak miattam sikoltoztak. – feleltem a plafont tanulmányozva a szavaira, elégedetten mosolyogva.
- De nyugi… többé nem követem el azt a bizonyos… hibát. – ismét felé pillantottam, amikor azzal állt elő, hogy mindent tudni akar és megforgattam a szemeimet.
- Tárgyaláson voltunk egész nap. Új féle drogot akarnak Vegasba juttatni, ennek a részleteit dolgozták ki néhány óra alatt. Aztán a főnök meg akarta ünnepelni a megállapodást és lazítani egy kicsit, így elvitt minket egy bordélyba, ahol egy kicsit kiengedhettük a gőzt. – meséltem.
- Egész jó móka volt, ráadásul olyan oldalát is láthattam, amihez eddig még nagyon keveseknek volt szerencséje. Kiderült például, hogy kurva jó a humora… és nagyon bírja a piát. És persze odavan a csinos nőkért… Egész megkedveltem.


 Outfit: Ben

- Nem bazmeg, nem pontosan ugyan ezt tenném! – kezdtem rohadtul felhúzni magam, mámor ide vagy oda, sőt talán épp emiatt tudtam csak igazán szókimondóvá válni.
- Ha megzsarolok egy barmot az anyja és a testvére életével, aztán pedig látom, hogy az a barom teljesíti minden utasításomat, megtesz mindent, sőt még többet is annál, mint a kapott feladat, akkor legalább egyet hátra lépnék és hagynám, hogy haladjon, ahelyett, hogy magam gördítek akadályt az útjába. De te nem! Kibaszott Jade Weiss miért is tenné azt, amit a normális emberek tennének? Az túl könnyű volna. – vetettem oda a végét gúnyosan.
- Van halvány fogalmad arról, mégis hogyan sikerült megoldanom, hogy most itt lehessek és a rinyálásodat hallgassam? – ültem fel ismét, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Félholtra vertem azt, akinek a helyére ültem. Fel tudod ezt fogni? Egy ismeretlent, akivel korábban semmi dolgom sem volt, aki sosem ártott nekem… addig vertem, míg már alig moccant. Összetörtem a csontjait, péppé vertem az arcát, életveszélyes állapotba juttattam, csak, hogy imponáljak egy gyilkosnak és magával hozzon, hogy te megkapd, amit akarsz. – a végén már éreztem, hogy megemeltem a hangom, amiből fröcsögött a gyűlölet, de nem elsősorban rá, sokkal inkább magam iránt.
- És mindezt miért? Hogy ide gyere és veszélybe sodorj mindent, amit eddig elértem. – nem hiszem el, hogy ennyire nem fogja fel, mivel is játszik minden alkalommal, amikor csak úgy rám ront…

- Dehogy gondoltam! – fogalmam sincs, hogy azon a bizonyos estén mi üthetett belém és hogy miért is tettem azt, amit, de az biztos, hogy rohadtul nagy hiba volt! Nincs mentségem rá, talán csak pillanatnyi elmebaj, esetleg a testi vágy, ami valahol normális reakció, nekem mégsem lett volna szabad engednem neki… Ezt soha többet nem követhetem el ismét.
- Nekem legalább nem kell fenyegetnem és az éjszaka közepén suttyomban rámászni valakire csak, hogy dughassak végre. – szúrtam vissza, mert ezt a játékot is ketten játszuk, járt már az egyenlítés.
- Kurvára hálás is vagyok érte! Talán a végén bevallok neki mindent, hátha segít végre levakarni téged magamról… - meggondolatlanul hagyták el a szavak az ajkaimat, nem is gondoltam igazán komolyan őket, csak a harag vakított el.
- Na és most mi lesz? Kockázat vagyok, akivel végezni kell? Nosza, hajrá! Essünk túl rajta! Mire vársz? Készen állok!



 Outfit: Ben

A kérdései egyfelől jogosak voltak, ám egyetlen dologba nem gondolt bele kettőnkkel kapcsolatban, ez pedig a vérmérsékletünk. Nyilvánvaló, hogy ha az én édesanyámmal végzett volna valaki, én sem hagynám megtorlatlanul, ahogy az is biztos, hogy pokoli kínokat kellene átélnie annak a rohadéknak, mielőtt még úgy döntök, hogy végzek vele. Viszont nem mindegy az oda vezető út. Míg neki szép lassan teljesen eszét veszi a gyűlölet és a bosszúvágy, olyan dolgokra is rávéve őt, amikkel a tulajdon tervét szabotálja, addig én képes lennék belátni, hogy a siker érdekében szükségem van esetleges segítőkre és hagynám, hogy tevékenykedjenek, ahelyett, hogy zaklatnám őket és folyton csak elégedetlenkednék. Biztosan nekem sem tetszene, hogy nem tehetek semmit, hogy várnom kell, hogy más valakitől függ a tervem egy része, viszont a célom fontosabb lenne mindezeknél és beismerném, hogy ez a biztosabb mód és nem az esztelen faggatózás, fenyegetődzés. De ezt mégis hogyan tudnám megértetni vele? Félek, ha eddig nem sikerült, ezután sem fog.
- Többet ésszel, mint erővel, ezt még sosem hallottad ezelőtt? – sejtelmem sincs eléri-e végül a célját, hogy képesek leszünk-e megtéveszteni Cervantest és őt a közelébe juttatni, de perpillanat nem sokkal fogadnék erre, mert bár én mindent elkövetek, a felbukkanásai, a hisztijei állandó veszélyforrást jelentenek. Inkább bele sem gondolok, hogy mi történne, ha Cervantes megneszelné a lány létezését és a furcsa találkozóinkat.

- Azt mondtad bármi áron érjem el! Mégis mi mást tehettem volna? – túrtam bele idegesen a hajamba, ám hirtelenjében különös érzés jelent meg a harag mellett. Bűntudat. Mert bár nehéz beismernem, abban sajnos tökéletesen igaza van, hogy a végső döntést én magam hoztam meg, a tettet is egyedül követtem el. S bár a felbujtó ő volt, a rideg tényeket és bizonyítékokat tekintve valóban nem tett semmit. Én voltam az.
- De tudod mit? Igazad van… én döntöttem… én tettem… - egy szörnyeteggé váltam, minden olyanná, ami ellen küzdöttem és amilyenné a börtön alatt megfogadtam, hogy sosem leszek. És ezt ő tette velem…
- Fordulj fel! – feleltem a dugással kapcsolatos kis monológjára, miközben még mindig azon járt az eszem, hogy mennyire képes volt kifordítania magamból és ezt még csak észre sem veszi. Vagy mégis? Szánt szándékkal műveli, mert tényleg ennyire nem érdekli semmi más, csak a bosszúja?
- Baszd meg! – nem is a pofon ereje fájt, bár kénytelen vagyok beismerni, hogy nem volt gyenge, sokkal inkább az, hogy mindezek után meg merte tenni.
- Vagy nem! Talán csak besokalltam és be akarom végre fejezni ezt az egész cirkuszt. Na mi lesz? Csak ennyi? Egy pofon? Ez minden, amire képes vagy? Cervantesnek is csak ennyit szánsz?



 Outfit: Ben

- Honnan tudod, hogy nem halt meg? Hm? Jóstehetség lennél vagy mi? – ahogy ezek a szavak elhagyták az ajkaimat, egyszeriben még erősebb öngyűlölet és lelkifurdalás kerített a hatalmába.
- Nem tudom, hogy él-e még a tag vagy sem. Miután leszedtek róla elvitték. Nem tudom hová, nem tudok semmit. Alig élt a nyomorult, mikor utoljára láttam, azt pedig kurvára kétlem, hogy Cervantes kórházba vitette volna, hiszen az kérdéseket vetne fel, amiket ő nagyon nem szeret. – ismét a hajamba túrtam idegességemben.
- Nem mertem rákérdezni… de valami azt súgja, hogy…. a pasas már nem él. Megöltem. Megöltem, hogy itt lehessek… - magam elé bámultam, miközben a lelkemet mardosó kín kezdett teljesen elviselhetetlenné válni. Alkohol és szer ide vagy oda… ezt nem tudja tompítani semmi sem.

- Szánalmas? – kaptam el a csuklóját mikor ismét felém lendítette a kezét, majd egy gyors mozdulattal a háta mögé csavartam a karját, őt pedig a falnak préseltem egész testemmel úgy, hogy egészen közel tudjak hajolni a füléhez.
- Nem szívem… ez volt szánalmas. – időközben ahogy ficánkolt a másik karját is elkaptam, azt a falnak nyomtam, úgy fogtam le a saját kezemmel.
- Tudod… szerintem pályát tévesztettél. Sosem vonzott különösebben a boxolás vagy a ketrecharc? – incselkedtem, miközben egyetlen pillanatra sem engedtem a szorításból, sőt. Közelebb simultam hozzá, hogy jobban lássam az arcát.
- Anyám arra nevelt, hogy soha ne emeljek kezet egy nőre… ez a te nagy szerencséd. Viszont ha már én ehhez tartom magam, jó lenne, ha te sem csapkodnál annyit, mert a végén ijedtemben hülyeséget csinálok… - és ha már ott tartunk, hogy hülyeség… talán nem a legbölcsebb dolog tőlem, hogy ennyire közel simulok hozzá, mert megint kezd az a furcsa érzés előjönni bennem, mint ami azon a bizonyos éjszakán pár nappal ezelőtt.
- Nyugton maradsz… ha elengedlek?



 Outfit: Ben

Fel nem foghatom, egyszerűen, hogy képes ennyire könyörtelen ribanc lenni? Hát csakugyan nem számít neki egyetlen egy ember élete sem? Vajon világ életében ennyire szart a többiekre vagy ez már csak a hosszú évek és a rutin eredménye lenne? Ha néhány héttel ezelőtt nem osontam volna be a szülinapi banzájára és nem a saját szememmel látom, ahogy a három barátjával kedélyesen cseverészik, évődik, tréfálkozik, akkor biztos vagyok benne, hogy nem hinném el, állítsa ezt bárki is, hogy képes ilyesmire. Ott azonban mégis egy olyan oldalát láttam, amit nagyon igyekszik a hétköznapokban elrejteni. Nem is beszélve a múltkori kórházas látogatásáról. Arról, hogy ott maradt velem, amikor abszolút padlón voltam és még anyám kórházi számláját is kiegyenlítette, holott semmi szükség nem lett volna erre. Az ilyen cselekedetei elbizonytalanítanak abban, hogy csakugyan egy érzéketlen szörny lenne, de persze aztán gyorsan tesz vagy mond valamit, amivel gyorsan újra alátámasztja a dolgot. Esküszöm, sosem leszek képes őt kiismerni, ez pedig kimondottan veszélyessé teszi őt nem csak az én szememben, de összességében is.

- Csakugyan? Hogy nem lettél ezek után pornós? – vetettem oda kétértelmű megjegyzéseire válaszul. Sejtettem, hogy nem fogja könnyen adni magát és valamivel bepróbálkozik majd, hogy ki tudjon szabadulni a szorításomból, a hírtelen lökés azonban még így is elég váratlanul ért, nehezen sikerült csak megtartanom a stabilitásomat.
- Hogy az a rohadt…! – szisszentem fel. Most már komolyan kezd kihozni a béketűrésemből, de abban biztos vagyok, hogy ez őt nem zavarja, sőt… kíváncsi meddig feszítheti nálam a húrt. Amióta csak ismerem, folyamatosan provokál, játszadozik velem.
- Tényleg azt hiszed, hogy hagynám? – kérdeztem vissza, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve magam felé fordítottam, úgy simultam hozzá ismét nagyon közel, hogy a testemmel a falnak tudjam préselni. Mélyen belenéztem a szemébe, kihívó pillantással.
- Tessék… egy kis előny. Mutasd mit tudsz kislány. – érdekel vajon megpróbálkozik-e bármivel is, már csak azért is, mert legbelül azért én is pontosan tisztában vagyok azzal, hogy ha ki akarna szabadulni, sikerülne. Vagy legalábbis nagyon nehezen tudnám visszafogni.


 Outfit: Ben

Pillanatok… ki gondolná, hogy néhány röpke pillanat, ezred másodpercek mennyi mindent képesek felbolygatni és a fejük tetejére állítani. Vegyünk például minket. Nem is olyan régen még azért szentségeltem, mert képes volt még itt Bankokban is rám törni és éjnek idején vizet locsolni rám, csak, hogy elszámoltasson a mai nap történéseiről. De a helyzet csak bonyolódott, ahogy röpültek a másodpercek. Előbb a vita, aztán a pofon, majd egy újabb kísérlet, aminek már nem engedtem, most pedig éles fájdalom, ami az ajkamba hasít, ahogy ez a perszóna vadul megcsókol és megharap. Időm sem volt feldolgozni a történteket vagy bármit reagálni neki, már én is éreztem a kiserkenő vérem ízét és a dühöt, ami egyszeriben elárasztotta az egész testemet.
- Baszki! Szóval te így szeretsz játszani? Mindegy mi a helyzet, de a másiknak fájnia kell? – éreztem, ahogy minden apró izom megfeszül a testemben, az elmémet pedig lassacskán elborítja a köd, majdnem úgy, mint a kórház kápolnájában, amikor Jay betépve állított be. Próbáltam visszafogni, de már képtelen voltam, hírtelen markoltam bele a hajába, hogy így magamhoz rántva ezúttal én csókoljam meg őt, mohón kapva az ajkai után. Igaz én nem haraptam, de ügyet sem vetettem a finomkodásra. Aztán hírtelen felkaptam és már így nyomtam neki a falnak, miközben a testemet még közelebb préseltem az övének és hagytam, hogy a lábai ösztönösen a derekam köré fonódjanak.
- Nálad ördögibb nőszeméllyel még soha életemben nem találkoztam. – suttogtam az ajkaira, majd a nyakán indultam felfedezőútra, erősen tartva őt a karjaimmal.
- Mi a fenét művelsz velem? – meg sem vártam a válaszát, egyszeriben az ágyra dobtam és fölé magasodtam, így csaptam le ismét az ajkaira.


 Outfit: Ben