Újabb kimerítő nap az irodában… mondhatnám, ha átlag életet élnék, egy átlagos munkahelyen, ahol kilenctől ötig húzom az igát, olykor kicsit tovább, ha a főnökség úgy dönt, hogy némi extrát sóz a nyakamba. De az én történetem sosem volt átlagos, ahogy a munkahelyem sem az. Egy ismert gyilkosnak és bűnözőnek dolgozom, tagjaként a belső körének, a mai napom pedig másról sem szólt, mint arról, hogy elkísérjem őt néhány üzletfeléhez, akik, ha nem úgy reagáltak, ahogyan azt a főnök szerette volna, kaptak tőlem egy kis ösztönzést… Az öklöm még mindig sajgott attól, ahogy emlékeztetnem kellett valakit arra, hogy illik a kölcsönöket időben megadni, kamattal együtt. Nap végére elfogott hát a mérhetetlen undor saját magamtól és ettől az egésztől, amibe csöppentem, amire egyetlen lehetséges „fájdalomcsillapítót” láttam csak magam előtt. Piát, nem is keveset. Betértem hát a törzshelyemre, ahol már az első néhány pillanatban összefutottam néhány ismerőssel a környékről, ahol anyámék élnek és a bandából is, ahol korábban voltam. Szerencsére ott jó viszonyban „búcsúztam”, így a tagok azóta is testvérként tekintenek rám, főnök pedig meleg szívvel visszavár, ha elegem lenne Cervantesből. Kecsegtető ajánlat, de egyelőre nem úgy fest, hogy egyhamar szabadulhatok. Hiszen bár az ok, aki miatt ebbe a fertőbe kerültem szőrén-szálán eltűnt és talán nem is jön vissza a múltkori látogatók után, gyanús lenne, ha hirtelen jelenteném be Cervantesnek, hogy ki akarok szállni, szóval… szívás. Talán soha nem is engedne el csak hullazsákban. És ezt is neki köszönhetem…

- Hé Ben… Rendeződtek már dolgaitok Jayel? – lépett oda hozzám Joe, egy régi cimborám a tömbből.
- Nem mondhatnám testvér. Miért?
- Hát…. elég sok hülyeség kering róla mostanában… talán ráférne egy kis „nevelés”.
- Nem sokat értem vele a múltkor… kezdek belefáradni.
- Akarod, hogy egy kicsit mi rázzuk gatyába? Tudod…. ahogy szoktuk.
- Nem is tudom… lehet, hogy abból tanulna a kis szaros, de félek, hogy inkább csak rontana a helyzeten.
- Aludj rá egyet és majd szólj.
- Kösz haver, hálás vagyok. – legalább valaki szemmel tartja azt a kis hülyét, amíg mi nem tudunk meglenni egy légtérben egymással. Ez az egyik dolog, amit szeretek ebben a környékben, hiába olyan a híre amilyen. Ha „családtag vagy”, mindenki odafigyel rád… Fáradtan ültem le a pult végébe és kértem ki magamnak egy sört, mikor ismerős alakot pillantottam meg nem messze tőlem. Baszki… korai volt az öröm… Mi a fenét keres ő itt? Ahogy alaposabban is szemügyre vettem, láttam, hogy egy barom épp ráhajtott, amit a lány nem fogadott túl jól. Sóhajtva keltem fel és léptem oda hozzájuk.

- Tipli haver
- Hát te ki a faszom vagy, hogy ide gyere okoskodni?
- A pasija… Van még kérdés? – néztem rá nyomatékosan, közben átkaroltam a lányt. – Szia Cica. Bocs, hogy késtem. – ezzel a hatás kedvéért még a nyakába is csókoltam. A pasas szitkozódva lécelt le, én pedig leültem a helyére.
- Mondanám, hogy kellemes meglepetés…. de már ismersz. Mit keresel itt? Nem valahol épp a világ végén kellene bújkálnod?



 Outfit: Ben

Kínomban kis híján felnevettem, ahogy eszembe jutott, hogy nem is olyan régen még abban a hitben voltam, hogy talán végérvényesen eltűnt ez a nő az életemből és végre szabad lehetek, még, ha nem is teljesen… Naiv voltam, túl naiv.
- Hát ki vagyok én, hogy tanácsot adjak a szakértőnek? – vontam meg a vállam, közben belekortyoltam az időközben érkezett sörömbe.
- Tudod mit? Ha ma nem kell beszélnem a napomról… akkor esetleg lehet róla szó. – ezzel ismét húztam az üvegemből és a pultra könyököltem féloldalasan. Rám férne már egy kis lazítás és hogy ki tudjak szakadni az őrületből, ami nap mint nap körülvesz. Ha ad egy estét, amikor ez megadatik és nem faggat arról, hogy hol tartok, akkor képes leszek barátságosan viselkedni azt hiszem.
- Jól áll ez a szín. – jegyeztem meg rövid idő múlva, amikor már elidőzött rajta a tekintetem pár pillanatra és fel is tudtam dolgozni a látottakat. Nem tudom ugyan, hogy miért mondtam ki hangosan, de nem bántam, úgyis mindig azzal jön, hogy lehetnék vele kedvesebb, akkor egy bók igazán belefér.
- Mondd csak… nincs kedved egy kicsit dobálni? – böktem a fejemmel a sarok irányába, ahol egy üres darts tábla sóvárgott játékosok után. Felkeltem a helyemről és az üvegemmel együtt már meg is indultam a táblához. Levettem róla a nyilakat, hármat a kezébe adtam, hármat pedig magamnál tartottam.
- Hölgyeké az elsőbbség. – léptem hátra, ám mielőtt még dobott volna eszembe jutott valami.
- Mit szólsz hozzá, ha egy kicsit feldobjuk a dolgot? Mondjuk… aki megnyer egy kört, az kérdezhet valami személyeset a másiktól, amire annak őszintén kell válaszolnia és ezt nem tagadhatja meg? – vetettem fel. Itt lenne a tökéletes alkalom, hogy egy kicsit többet is megtudhassak az én kis pszichopata zsarolómról, kár lenne csak úgy veszni hagyni. Persze ki tudja, lehet bele sem megy vagy ha válaszol is, akkor is hazudik valamit, de azért egy próbát még megérhet, hátha kellemesen csalódom.



 Outfit: Ben

Nem mondom, meglepődtem azon, hogy ennyire könnyű dolgom volt és a lány ahelyett, hogy akadékoskodott volna vagy leordított volna, amiért nem akarok ma neki jelenteni, simán bólintott és hagyta, hogy elengedjük a megszokott dolgokat. Talán csak belefáradt már ő is a harcainkba és a bosszú témába és osztja a nyugalom iránti vágyamat, vagy csak eltereli a figyelmemet, hagyja, hogy felengedjek és utána kezd el ismét vallatni… Fene tudja, de egyelőre annak örülök, ami van, egy csipetnyi relaxnak a káosz közepén.
- Azért szerintem nagyjából egálban leszünk… - én sem ma kezdtem a dartsozást, mondhatjuk, hogy amióta csak az eszemet tudom, azóta játszom, itt pedig rendszeresen fordulok meg és nyomok le partikat a haverokkal, szóval nincs okom szégyenlősködni. Más tészta persze, hogy ő egészen másképpen szerzett gyakorlatot a célba lövés terén, de ezt a parányi infót most inkább igyekszem elfelejteni és kivételesen úgy tenni, mintha egy teljesen hétköznapi ember lenne, akivel szimplán csak csapunk egy görbe estét, ez a kis verseny pedig békésen zajlik majd.

Kivártam, hogy dobjon közben nekidőltem az egyik oszlopnak, onnan figyeltem, ahogy mind a három nyila a tábla közepébe fúródik. Elismerően bólintottam, nem is vártam tőle kevesebbet. Azért remélem idővel, ha majd iszik ő is, akkor a profizmusa alább hagy majd… Ráérősen kortyoltam az üvegemből, majd letettem a közeli biliárdasztal szélére és én foglaltam el a helyemet. Összpontosítottam és dobtam. Az első kettő nálam is a tábla közepébe talált, de a harmadik egy egészen picit lejjebb, így ezt a kört én buktam. Elhúztam a számat, majd felé fordultam és miközben arrébb léptem, hogy újra ő jöhessen megadóan széttártam a karjaimat.
- Jöhet az első kérdés, ne kímélj… - kíváncsi vagyok, vajon mit fog kérdezni, mi az, ami esetleg érdekelheti velem kapcsolatban. Ha egyáltalán van ilyesmi persze… Most ő is lehetőséget kapott, hogy jobban megismerjen, talán először és utoljára.


 Outfit: Ben

- Durr…egyből bele a közepébe. – nevettem el magam, miután a lány nekem szegezte az első kérdését, ráadásul nem is akármilyen körülmények között. Persze értem én, a látszatra adnunk kell, ezt pedig nem is kell mindenkinek hallania, de nem számítottam rá, hogy ilyen erősen fog nyitni. Mi várható ezek után a továbbiakban?
- Nos… - kulcsoltam át a karjaimmal a derekát, a tekintetemet pedig az övébe fúrtam.
- Elhinnéd nekem, ha azt mondanám, hogy halvány fogalmam sincsen róla? – kérdeztem vissza, mert az igazat megvallva pontosan erről van szó. Nem értem magam, nem értem miért csináltam, egyszerűen csak abban a pillanatban hagytam magam sodródni az árral és valahogy ez lett a vége.
- Talán csak pillanatnyi elmezavar volt… vagy a provokálásod eredménye… hiszen férfiból vagyok, valami ösztönösen jön. De persze ahogy meg is beszéltük… többé nem fordul elő. – ezzel elhúzódtam tőle és ismét az asztalhoz sétáltam, hogy levéve róla az üvegemet nagyot kortyoljak belőle. Őszinte voltam épp ahogy ígértem, meglátjuk, hogy ez fordítva mennyire lesz majd igaz.
- Újra te jössz. – vártam, hogy most újra dobjon és persze most sem kellett csalódnom, ismét három tökéletes dobást produkált. Ha ez így megy tovább elég egyhangú játéknak nézünk elébe. De persze még nem temetem, ki tudja mit hoz a jövő. Utána újra én foglaltam el a dobó állást és ezúttal döntetlenre hoztam ki a kört.
- Nos… akkor legyen az, hogy egyet te kérdezel… egyet pedig én. Mit szólsz? – javasoltam, majd elkezdtem gondolkozni a saját kérdésemen. Nagyon sok minden van, ami érdekel vele kapcsolatban, de vajon én is rontsak ajtóstól a házba, mint az előbb ő vagy indítsak valami lightosabbal? Hmm… végülis… minek finomkodni? Egyszer élünk!
- Megbántad, hogy akkor éjjel nem dugtunk, hanem magamra hagytál? – alku ide vagy oda, az mostantól él, de ami a múltban történt, arról még lehet beszélni, nem? Legalább most…



 Outfit: Ben

- Engem is meglep. – vontam meg a vállam, magam sem tudva, hogy ezt pontosan miért is vallottam meg neki. De a helyzeten ez mit sem változtat, tényleg kíváncsi vagyok. Képes volt velem megtenni, hogy annyira felizgatott, aztán se szó se beszéd magamra hagyott, ráadásul még utána fotókat is küldött, hogy tovább provokáljon, de azt már nem tudtam meg, hogy utána ő hogyan érezte magát, csak azt, hogy én kurva szarul. Talán csak emiatt akarom tudni, valamiféle elégtételképpen, hogy megnyugtassam a sérült egóm vagy ilyesmi.
- Nocsak… - hát akkor úgy állunk, hogy aznap este mindketten buktunk egy nagyot és ez most már így is fog maradni, hála az alkunknak. Értékeltem, hogy legalább a frankót mondja és nem tesz úgy, mintha rá semmilyen hatással nem lett volna az az éjszaka. Nem tudom meddig lettünk volna valóban képesek elmenni, talán tényleg dugtunk volna egyet…kettőt… de ez már sosem derül ki, ahogyan az sem, hogy mindez milyen hatással lett volna a későbbiekben a mi kis szövetségünkre. Vagy nevezzük ezt bárhogyan is.
- Meg. – válaszoltam neki, amikor tőle hangzott el kérdés, majd kiittam az üvegem tartalmát és intettem a csaposnak, hogy még két sör lesz. Úgy érzem hosszú még az éjszaka és az ilyen beszélgetéshez még túlságosan is józan vagyok. Vajon jó ötlet volt részemről ez a játék? Vagy elkövettem volna életem egyik nagy hibáját? Nos… hamarosan kiderül, nem igaz?

Ezúttal én indítottam a kört hibátlan dobásokkal és valahol arra számítottam, hogy megint döntetlent játszunk, ám valami történhetett, mert a lány harmadik dobása picikét félrement. Ezen meg is lepődtem, nem tudtam eldönteni, hogy vajon véletlenül vagy szándékosan, de nem is hagytam magamnak időt arra, hogy ezen elmerengjek, helyette újra rá néztem.
- Mi történt veled, miután a múltkor felszívódtál a lakásból? Mi volt abban a pár napban? – egészítettem ki a kérdést, de ez még szabályos, hiszen mondhatjuk, hogy a cél a pontosítás volt. Kiskapuk, ezektől szép minden…



 Outfit: Ben

- Őszintén? Ja… jót tett az egómnak. – miért is tagadnám? Ráadásul a ma este mottója az őszinteség, szóval ennek fényében válaszolok minden egyes feltett kérdésére. Talán ez az utolsó eset, hogy ennyire nyíltak tudunk lenni egymással, miért is ne használhatnánk ki? Aztán úgyis megint minden csak a bosszújáról fog szólni és arról, hogy jelentenem kell neki. Minden a régi kerékvágásba kerül. De majd csak holnaptól, ma szabad esténk van.
- Félő, hogy az alkunk fényében én már nem igen tudnám hasznosítani a hallottakat még akkor sem, ha részletes beszámolót tartanál, szóval… - megvontam a vállam. – Talán még jobb is, ha erre sosem tudom meg a választ. – azt pedig, hogy én számoljak be neki arról, hogy hogyan szeretem… hát ezt elég abszurdnak tartanám. Kettőnk közül mindig is ő volt a nyersebb, a bevállalósabb, a provokatívabb. Etéren mondhatjuk talán, hogy a konzervatívabb típushoz tartozom. Jobb szeretem mutatni, mint mondani és azt sem akárkinek. Kivéve Bankokban azt az egy esetet a bordélyban, de hé… nemrég szabadultam a börtönből és ami Bankokban történt ugyebár, az ott is marad…
- Van benne valami. – talán tényleg nem a legjobban időzítettem ezt a kérdést, de a kíváncsiságomat abban a pillanatban nem tudtam megfelelően kezelni, hagytam, hogy a kérdés utat törjön magának. És bár nem hiszem, hogy bárki is különös képpen foglalkozna most velünk, talán jobb óvatosnak lenni és nem belemenni olyan témákba, amik később visszaüthetnek.
- Mindezek után? Most az iménti sikamlós témákra gondolsz vagy a legutóbb látottakra? – kérdeztem vissza. Nem mindegy, hogy szerinte attól tartok, hogy mégis alakulna köztünk valami, ha magunk maradunk… mert ettől nem félek… attól azonban, hogy nekem esne és úgy bántana, mint azt a pasast, ha nem jól felelek… talán. Magas a fájdalom küszöböm, de kinek hiányzik, hogy rá támadjanak?
- Azt hiszem azzal a csendes hellyel még várnék… - de mégis mire? Hogy bebizonyítsa valahogy mégsem egy pszichopata ribanc? Hogy még többet tudjak meg róla játék közben, mármint a publikusabb dolgokról? Vagy hogy ne kalandozzanak el a gondolataim? Már én magam sem tudom…


 Outfit: Ben

- Nem vagyok prűd! – kínomban felnevettem, közben pedig idegesen beletúrtam a hajamba.
- Egyszerűen csak…. nem látom értelmét neked beszámolni ilyesmiről. – azaz de barátom, kurvára prűd vagy! – szólt az agyamban egy parányi hang. Ó, fogd be! – próbáltam elhallgattatni. Nem vagyok prűd, de mi értelme lenne vele ilyesmiről beszélgetni, amikor nem vagyunk és soha nem is leszünk olyan viszonyban egymással, hogy az információ hasznos legyen számára? És itt most nem csak a korábban kötött alkunkra gondolok, hanem arra is, hogy voltaképpen minek is köszönhetően lett az életem része. Megzsarolt, nem is egyszer és nem csak a saját életemmel, ezek után oda vetett a farkasoknak, hogy illeszkedjek be közéjük, csak, hogy ő bosszút állhasson a vezérükön. Ezek után mégis mit vár tőlem? Az a múltkori eset hiba volt… hatalmas… és többet nem fordulhat elő!
- Persze, téged nem érdekel senki és semmi. Te csak… - ám hírtelen elhallgattam. Meddig is bírtuk? Talán húsz percig, mielőtt megint kellemetlen szituba kerültünk volna egymással? Tényleg így kell alakulnia ennek az estének is? A fene essen bele. Csak egy kicsit lazítani akartam, de neki muszáj volt megint provokálnia és… franc! Nehéz lesz így tartani az alkunkat.

- Jólvan… győztél! – sóhajtottam, miután megvonta a vállát, sugallva ezzel, hogy neki lényegében mindegy, nekem voltak kérdéseim, ha válaszokat akarok, akkor bizony engednem kell, vagy nem kapok semmit sem. A pulthoz sétáltam, hogy rendezzem a számlát, majd újra odaléptem hozzá.
- A lakásom megteszi? – lényegében olyan mindegy milyen helyet mondok, ha valaki követ, annak nem számít, hogy a lakásom, egy motel vagy tudom is én. Viszont így a látszatot is tartani tudjuk, hogy a barátnőm, akit felviszek magamhoz. Remélem, ha odaértünk, akkor tényleg beszélni fog és nem csak a bolondját járatja velem. El is indultam vele, út közben végig csendben baktatva.
- Csak utánad. – engedtem előre, majd miután becsuktam az ajtót le is dobtam magam a konyhapultnál álló székre.
- Szóval? Merre jártál eddig?



 Outfit: Ben

Magam sem tudom pontosan miféle elvárásokkal is vágtam neki ennek a nagy őszinteségi estének, de ahogy a dolgok bonyolódtak, úgy vesztettem el teljesen az irányítást a helyzet felett. Minea ismét győzött, az lett, amit ő akart és a nyüzsgő bárt felváltotta az én kis csendes lakásom. Remélem ezek után nem köntörfalazik, játszadozik velem tovább, hanem választ kaphatok a korábban feltett kérdéseimre. Hol volt és mi történt vele az elmúlt pár napban, mióta csak úgy felszívódott és magamra hagyott az áldozatával.
- Haza mentél? – hát ez egy kicsit meglepett. Már nem csak az, hogy tényleg elkezdett mesélni, hanem az is, hogy hová ment. Persze gondoltam, hogy nyilván neki is van egy „hétköznapi” élete, még a bosszú előttről, de ki hitte volna, hogy abba próbál meg menedéket találni és nem valami full új helyet keres.
- Mert, ha elkérném, megadnád? – kérdeztem vissza felhúzott szemöldökkel, miközben a mellkasom előtt összefontam a karjaimat. És hogy mégis miért érdekel engem ez az egész? Nos… azt hiszem zavart, hogy csak úgy felszívódott. Piszkált, hogy vajon mi lehet vele és bár nem vagyunk épp puszipajtások, azért reménykedtem benne, hogy nem esett baja. Hiába minden, nem kívánok neki rosszat. Az a múltkori szöveg Cervantesről és hogy feldobom csak blöff volt, mert az idegeimre ment, valójában egy számomra ismeretlen dolog miatt, azt hiszem sosem tenném. Bár rájönnék mi az oka.
- Szivárvány? – értetlenül pislogtam. Ez valami új szleng lenne, amit eddig még nem hallottam? Nem vagyok még olyan öreg, hogy ezek a szövegek elkerüljenek, mégsem találkoztunk még korábban. Csak hallgattam őt, mikor pedig vetkőzni kezdett egyszerre döbbentem le és fogott el a gyanakvás. Már megint kezdi? Vagy mi lehet az oka, hogy…
- Basszameg… - ahogy megláttam az oldalán éktelenkedő zúzódásokat egyszeriben értelmet nyert minden. Szivárvány…
- A rohadt életbe! – felkeltem a helyemről és közelebb léptem hozzá, hogy aztán nagyon óvatosan végig simíthassak az oldalán, vizsgálgatva a területet.
- Miért nem szóltál nekem? Miért nem kértél segítséget? – ahogy az ujjaim érintették a bordáit legalább azt sikerült megállapítanom, hogy törés nincs, maximum repedés. Ami lássuk be, rosszabb, nehezebben gyógyul…
- Nagyon fáj? - és hírtelen leesett a tantusz.
- Én pedig dobáltattam veled azokat a kurva nyilakat a bárban... mekkora állat vagyok... sajnálom... - fogott el hirtelen a bűntudat.


 Outfit: Ben

- Kulcsot? Ez édes, de azt hiszem túl gyors a tempó, hiszen onnan már csak pár lépés a házasság… - próbáltam meg viccel oldani a helyzetet. Tudom, hogy csak viccel és azt is, hogy nagy valószínűség szerint hülyének nézne, ha tényleg elkérném a címét, én valahogy mégis nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy hol keressem baj esetén. Ez persze nem jelenti azt, hogy fel is bukkannék, de ha mégis szándékomban állna, akkor tudnám, hogy megtehetem. És hogy miért lennék ezért nyugodt? Nos ez az egymillió dolláros kérdés…
- Igen, tőlem. – feleltem a kérdésére komolyan, ám amikor Minea elkezdte elmagyarázni, hogy nekem voltaképpen most inkább nagyon csalódottnak kellene lennem, amiért még életben találtam, mert így továbbra is csak koloncot jelent a nyakamban a bosszújával együtt, nem bírtam ki, elnevettem magam.
- Értem…. szóval legyek csalódott. Mondjuk… valahogy így? – biggyesztettem le az ajkaimat és vágtam néhány pillanatra duzzogó kisgyerek képet. – Vagy inkább… ez lenne az? – most picit dühösebbre vettem a figurát. – Vaaagy… ez? – utóbbit már annyira eltúloztam, hogy újra elnevettem magam. – Nem, azt hiszem ez inkább a gyomorrontásos ősember lehet… - kontráztam rá. Tisztában vagyok, hogy épp magamat cinkelem, de reméltem, hogy ezzel a saját figyelmemet is el tudom kicsit terelni arról, hogy mi is történt vele és őt is kilazítom egy kicsit.
- Tökéletes kifogás… - hagytam rá, közben aggódva figyeltem azt, ahogy felöltözött és azt is, ahogy igyekezett tartani magát előttem egész végig, nehogy kimutassa a fájdalmát. Makacs nőszemély…
- Na és megtudtál végül valami hasznosat arról, hogy ki küldte utánad azt a két szerencsétlent? Mert én csak annyit mondhatok, hogy nem Cervantes volt. Az utóbbi napokban végig vele voltam, sok név felmerült a listáján, akit ezért vagy azért hidegre akar tenni, de te nem vagy köztük. Azt hiszem még nem tud rólad… és arról sem, hogy nekem „barátnőm lenne”. – a végén még az idézőjelet is elmutogattam.


 Outfit: Ben

A kis akcióm sikerrel járt, mert a lány nevetésben tört ki, ami valami furcsa oknál fogva zene volt füleimnek. Azt sem értem miért is vetemedtem arra, hogy szánt szándékkal hülyét csináljak magamból, mert ez nálam nagyon ritka, mondhatjuk, hogy csak a számomra fontos emberekért szoktam megtenni. Akkor most mégis mi történt? Miért volt olyan jó hallani a nevetését?
- Rendben, rendben, befejeztem. – vágtam még egy utolsó pofát zárás képpen, majd csakugyan felhagytam az imitációval. Főleg mivel nem szeretnék még több fájdalmat okozni neki, a bordái egészen biztosan hosszú idő még, mire rendbe jönnek, kár lenne rontani a helyzeten.
- Vagyis még mindig a sötétben tapogatózunk. – állapítottam meg a szavait hallva. A legfőbb gyanúsítottat én magam húztam ki a listáról és mivel én nem tudom ki mindenkinél húzta ki a gyufát még eddig, így nem is tudok előállni több opcióval. Nem tehetek hát mást, mint, hogy várjak, hátha megtud valamit és ha ne adj Isten segítséget kér, akkor menjek. Hogy ez meg fog-e történni, őszintén kétlem, most is kiakadt a felvetésemen, de azért szeretném, ha tudná, hogy bármikor van rá lehetősége és nem azért, mert megzsarolt… hanem csak, mert… csak.
- Rengeteg kérdésem lenne még, de azt hiszem egy estére jobb, ha beérem ennyivel. Talán legközelebb majd folytathatnánk… - hagytam nyitva a kérdést és még mindig aggódva pillantottam rá.
- Jobb lenne, ha lepihennél, úgy hamarabb gyógyulsz. – esetlenül zsebre tettem a kezeimet.
- Hívjak esetleg egy taxit vagy…. kísérjelek el valameddig? – mert a címét továbbra sem tudom, nem tudom mennyire van messze vagy épp mennyire biztonságos a környék ahhoz, hogy ilyen későn egyedül menjen haza. Ekkor megszólalt a mobilom, a csengőhangból pedig egyből tudtam, hogy édesanyám hív.
- Bocsánat, ezt fel kell vennem, egy pillanat. – ezzel átvonultam a konyhába, hogy váltsak pár mondatot anyával. Megígértem neki, miután meggyőződtem róla, hogy nincs baj, hogy nemsokára visszahívom, hogy mielőbb visszamehessek a lányhoz, ám mire kiértem már hűlt helyét találtam, az ajtóm pedig nyitva volt. Ez lassan kezd szokásává válni…


 Outfit: Ben