Julie

Sötétség... sötétség és valami furcsa, ragacsos, forró massza folydogál az arcomon egészen le a nyakamig, és azon túl. Fejem nehéz, s mint akit agyonvertek, minden mozdulat fáj. De várjunk csak! Hisz agyonvertek!
Erre a gondolatra úgy pattan fel a szemhéjam, mintha áramot vezettek volna belém, vagy ilyen formában érne a felismerés, hogy elkaptak. Általában tudok magamra vigyázni, egy olyan alkalom volt az elmúlt egy-két évben, hogy váratlanul ért a támadás. Mikor apám rontott rám ajtóstul. De most, hogy ide vagyok kötözve ehhez a nyomorult székhez, esélyem sincs arra, hogy akárcsak a szökésre időt pazaroljak.
- Nézd már, ébredezik a Csipkerózsikánk - érintenek az államhoz valami hideg, fémes kütyüt, hogy arra ösztönözzenek, felnézzek az adott illetőre. Szememből az undoron és a haragon kívül mást aligha tud mást kiolvasni, és talán épp ennek köszönhetek egy jókora jobb egyenest aminek hála véres köpet kerül a pasi cipőjére.
- Most nézd meg mit csináltál, kis fickó! Le fogod nyalni, hallod? - sejtem mire gondolnak de az estét nem tudom tompítani se, így mikor kirúgják a szék lábát, úgy dőlök el tompa puffanással, mint egy nyomorult, közel két méter magas krumplis zsák. Nagyot nyögve, csillagokat látva próbálok a fekete égbolt felé nézni, és hamar rájövök arra, hogy az imént érzett nedvesség nem csak vér, de a terem közepén összegyűlt esővíz egy része is.
- Hol van az a srác? Mit tudsz? Miért ölte meg a fiamat? Ha előadod, megkegyelmezek neked - rögtön a gyerekeim jutnak eszembe, viszont nem adhatom ki Anthonyt. Megígértem, hogy segítek neki, és én az esetek 99%-ában állom a szavam. És ez most se lesz másként. Lett volna lehetőségem értesíteni Colint, vagy a CIA-t, de ezt a lehetőséget eljátszottam. Most csak a magam tehetségére számíthatok, ami abban nyilvánul meg, hogy igyekszek a legkevésbé feltűnően kiszabadítani a kezemet a vaskos, szorító kötélből mely már csakugyan kikezdte alatta a bőrömet a próbálkozástól. Így nem marad más, mint....
A farzsebemből kiálló öngyújtó tetejét megragadva, máris előpattintom belőle a kis lángot, és magasról téve arra, hogy akár magamat is megégethetem, elkezdem a kötelet égetni, melynek szaga lassan nyilvánvaló lesz.
- Ha együttműködsz, hamarabb szabadulsz - a fejes vigyora piszokul visszataszító, de csak nem szólok egy szót se még akkor se, ha ezzel a saját életemet kockáztatom.

Unottan pislogok kifelé a sötétített üvegen, ahogy szerény kis bandámmal -kb. 8 izomagyú két kocsival- az egyik rivális maffia banda felé haladunk. Vagy legalábbis arra, amelyik helyről az egyik spiclijük beszélt úgy tíz perce. Nem vagyok én menőbb, mint a másik főnök, csak csinosabb és ez épp elég ahoz, hogy meggyőző tudjak lenni. Épp ezért tudok könnyen beszervezni piti kis drogosokat informátornak és eljutni egy eldugott, lepukkant kastélyhoz észrevétlenül az embereimmel.
-Ne felejtsétek. Nem beszélgetni jöttünk, fiúk. Belepiszkítottak a levesünkbe és ez lesz a mi hálánk ezért. Készítsétek ki a benzint is, hogy utána felgyújtsuk ezt az egész kuplerájt.- magyarázok, mikor kiszállok a kocsiból, Dante pedig a kezembe nyomja a fegyverem, amivel majd játszadozhatok alkalom adtán. Dante-ról tudni érdemes, hogy egy hidegvérű gyilkos, aki apám jobb keze volt most pedig az enyém. Olyan, mintha a nagybátyám vagy a keresztapám lenne. Látott felnőni és megesküdött, hogy az élete árán is megvéd. Ő az egyetlen, akiben száz százalékig megbízom, szóval ezért fog ő előttem besétálni a többiek után.
Ahogy lassan végig hallgatom a fegyverek kibiztosításának hangját, biccentek a srácoknak, hogy akár el is indulhatnak, jómagam pedig Dante mögött megindulok a kis magassarkúmban. Miért nem katonai bakancsban vagyok ilyenkor? Mert szeretek gyilkolás közben is stílusos lenni. Ha egyszer meghalok egy ilyen eset közben, legalább csinos legyek és ne olyan, mint G.I. Jane.
A srácok lassan felmérik a terepet, a két őrt a bejáratnál hangtompítóval elintézik majd Jesse, aki a csapat legfiatalabb tagja beles az ablakon, hogy kiderítse, hány emberrel van dolgunk.
-Kb. tízen vannak bent, köztük egy pasi is, akit épp püfölnek. Gyanítom, nem az ő emberük.- sétál oda hozzám végül, én pedig csak bólintok egyet és tovább indítom a kis csapatot, de azon jár az eszem, mégis ki a frászt püfölhetnek ezek és miért.
Nem kis meglepettség látszik a bent ácsorgók arcán, mikor a két izomagyú emberem berúgja az ajtót és öten azonnal tüzet nyitnak rájuk. Pár apró karcolás és horzsolás árán végül egyedül az általuk püfölt pasas és Sanchez pislog ránk, ám nehéz eldönteni, melyikük véresebb. Más kérdés, hogy míg a székkel elterült pasi a saját vérében fürdik, Sanchezen csak az embereié csillog.
-Csak, hogy tudd, Mason nem tűri, ha valaki átvágja és keresztbe tesz neki.- jegyzem meg, ahogy oda érek hozzá, majd a fegyvert a fejéhez emelem és meghúzom a ravaszt. Mindezt persze úgy viszem véghez, hogy a ruhám ne bánja, végül a másik pasira lesek.
-Rángassátok fel.- intek a stukkeremmel, Dante pedig, mintha a gondolataimban olvasna, ekkor már neki lát összevakarni a tagot.
-Ki a franc vagy és mit keresel itt?

Fogalmam sincs, hogy mi mindent csináltak ezek a szerencsétlenek velem, de annyi biztos, hogy a fejem az olyan, mintha egy nagy vödör takony lenne, a lábaim remegnek, a tüdőm sípol. Valószínűleg a nyelt víz miatt, mivel arra tisztán emlékszek, hogy párszor belenyomták a fejem egy nagy hordó, mocskos esővízbe.
Miután elterülök székestül, rögtön a szabadulásomon kezdek fáradozni, bár őszintén szólva nem megyek sokra vele. Miután két kisebb rész elpattan a kötélből, már kapom is hasba a rúgást mivel nyugalomra és viselkedésre próbálnak ösztönözi. A gond csak az, hogy nem fog menni, így egy, a földön talált késsel amit óvatlanul mellettem hagytak, egy jókora vágást ejtek a mellettem álló pasas lábán, ki felmordulva rögtön a másik tagjára helyezi a testsúlyt.
Szerencsére nem állnak neki ismét ütlegelni, mivel ajtóstul ront ránk egy nagy halam férfi, végszóként pedig egy, innen lentről igen csak gyönyörűnek tűnő apró nő.
- Már megint?... - nyöszörögve próbálok megmozdulni, valamint elhúzódni mikor közelebb lép hozzánk, de a lövés és a belőle származó vér láttán még a szó is belém szorul. Ez most, komoly?
Hüledezve pislogok fel a nőre, ki rögtön ki is adja az utasításokat minek meg is érzem a következményét.
Felmordulva, összeszorított fogakkal bámulok bele a férfi képébe aki vasmarokkal tart.
- Ne már - nyögöm, és menet közben szabaduló kezemet reflexszerűen irányítom a bordáim felé, melyek mintha nem lennének egyben. Ellentmondok egy másik maffiának? Bőven leszarom csak ne rángassanak úgy mint egy marionett bábút!
- Ezt én is kérdezhetném.... mi lenne, ha a nagy majmod elengedne? - a csillagokon kívül semmit nem látok, a fejembe és a mellkasomba nyilalló fájdalomtól alig érzek valamit, de nem akarom ilyen kiszolgáltatott helyzetben érezni magam, és már csak a vasmaroknak hála is sejthetem, hogy nálam jóval nagyobb ipséről van szó, pedig az utóbbi időben én se a cingárságomról vagyok híres.

Nem igazán fedi a valóságot, ha azt mondom, hogy a pasi ramatyul néz ki. Már, csak az a kérdés, hogy szerencsés-e vagy szerencsétlen, amiért mi berontottunk és félbe maradt a kis "tárgyalása". Így tudatlanba arra tippelnék, hogy csak egy szerencsétlen balek, akinek meggyűlt a baja a másik bagázzsal. De persze nem feltételezgetek, mert abból sose sül ki semmi jó. Inkább utána járok és akkor biztos lehetek a dolgomban, ezért is teszem fel neki a kérdésem, amire nem a legmegfelelőbb válasz érkezik.
-Én nem nevezném majomnak. Legfőképp azért nem, mert imád ölni és mert olyan ramaty állapotban vagy, hogy megvédeni se tudnád magad.- sétálok közelebb a pasihoz, végül megállok tőle úgy tíz centire és az arcába bámulva elvigyorodok.
-Ráadásul nem csak imád ölni, de úgy gondol a gyilkolásra, mint művészetre. Szóval, okosabban teszed, ha szót fogadsz és nem dumálsz vissza, mert nem te vagy a helyzet magaslatán.- suttogom oda, végül biccentek Danténak, hogy hozza utánam a kicsit nagyszájú vendégünket. Nem itt fogom szóra bírni, mert bármikor ide találhat valami barom és persze minél előbb el kell tüntetni a hullákat. Épp ezért a pasit az ajtóig kivezettetem Dantéval, bekötöm a szemét az egyik emberem nyakkendőjével és beültetem a kocsimba.
-Gyújtsátok fel a hullákat, aztán nyomás innen.- vágódok be én is a még mindig ismeretlen tag mellé és persze kezem ügyében tartom a késem, hátha butaságot csinálna és rám támadna út közben.
-Alkut ajánlok. Te elárulod ki vagy, én pedig rá bízlak az orvosomra és kicsit rendbe szedetlek, hogy ne vérezz el nekem. Persze, mindezt csak azután, hogy le is ellenőrizzük igazat mondasz-e. Aztán, ha nem jelentesz számunkra fenyegetést, elengedlek.- magyarázok a kocsiban, miközben a többiek teszik a dolgukat. Alig két perc múlva már indulhatunk a házamhoz. Ezt nevezem én hatékonyságnak.
Mivel a pasi szemei be vannak kötve, így én vígan szemügyre vehetem és átgondolhatom, mi az a duma, amit elhiszek neki, ha netán mégis beszélni kezd. A fizimiskája alapján a fodrász, szakács, ének tanár és egyéb dolgokat kizárnám. Ahogy azt is, hogy egy másik maffia tagja lenne. Nem tűnik annak a tipikus gyilkos típusnak. Ennek ellenére egész kidolgozott teste lehet, amikor épp nincs szétverve és az ábrázata sem olyan, mint egy lecsúszott drogosé. De akkor, mi a fenét kereshetett ezek közt?
-Ugye sejtelmed sincs róla, ki mentette meg a szánalmas kis életed?- vigyorodok el, miután pár perc csendet követően beszélni támad kedvem. Érdekelne mit tud és mennyit. Persze, tisztában vagyok vele, hogy nem fog olyan könnyen eleredni a nyelve. A pasik már csak elvből befogják, amíg tudják. Nehogy már egy nő dirigáljon ugye bár.

A csillagokon kívül semmi mást nem látok. Olyan ez, mint azok a rohadt szar migrénes órák. Mikor az ember mit se lát, csak a kék auráját mindennek, sőt, még az is megállná a helyét, mikor a szemek és a szájak lefolynak az arcokról. Már csak az apró csíkoktól, pöttyöktől is kiráz a hideg, és hányhatnékom támad, de inkább nyugton maradok és nagyokat pislogva próbálom ébren tartani magam.
- Bocsánat - nyögöm, és annak ellenére nyúlok a fejemhez, hogy az a nagydarab még mindig a kezei között tart. Szédelgek, a föld úgy mozog, mintha rángatnának pedig biztos vagyok benne, hogy vasmarokkal tart az ipse. Már csak a nyomásból is tisztán érzem. Szánalmas, hogy ügynökként képtelen vagyok mozdulni is. Vagy szimplán nem akarom még egy ilyen bandánál kihúzni a gyufát?
Lábaim megállás nélkül rogyadoznak alattam, ahogy kifelé haladunk, mikor pedig a szememre tesznek valami kötőféket - a illatokból ítélve valami flancos ingdarab, vagy nyakkendő lehet - még azt a csepp kis magabiztosságomat is elvesztem, ami eddig volt. Istenem, csak ne most csipogjanak rám a központból, mert akkor még ki is nyírnak.
Összeszorított fogakkal tűröm, hogy betessékeljenek a kocsiba, ahol rögtön csatlakozik hozzám a csaj.
- Ryan. Ryan O'Neal... ügyvéd. Igazgatóhelyettes Vegas irodaláncánál. Ennyi elég lesz? - kérdezem, miután a fontosabb infókat elmondtam neki. Hangom persze mindvégig óvatos és visszafogott csak, hogy lássa, semmi hátsószándékom nincs. Legalábbis jelenleg, mert annyi biztos, hogy megtaláltam a második maffia csoportot, akit jobban ki fogok elemezni és küldöm be a központnak. Ha csak nem történik valami istenadta csoda, ami miatt inkább a védelmükre kelnék.
- Őszintén? Neveket nem tudok, bár gondolom hátrányom nem származhat belőle. De tekintettel arra, hogy most nyírtatok ki egy maffiavezért, ti se lehettek másabbak. Vagy tévedek? - fordítom a fejem a nő irányába, várva a reakciójára.
- Gondolom azon filózol, hogy mi dolgom lehetett ezekkel. Hát őszinte leszek. Nem tudom! Gondolom valami ügyemmel belepiszkítottam a levesükbe, ami miatt most a bosszúra esküdtek - ez persze igaz, viszont arra a részletre nem térek ki, hogy milyen ügy lehet. Ehhez már tényleg semmi közük.

Azt hiszem, mire a kocsihoz jutunk a srác már rájön, hogy okosabban teszi, ha nem húzza ki a gyufát. Kicsit normálisabb és kevésbé nagyképű hangnemben kezd beszélni, mikor felajánlom neki a kis alkumat, amit persze be óhajtok tartani. Lehet, hogy egy aljas gyilkosnak tekint most és meglehet, hogy az is vagyok, de a szavam mindig betartom és nem ölök, ha nem követeli meg a maffia törvény. Azaz, szemet szemért, fogat fogért. Mivel viszont a srácnak nincs köze ehez, vagy legalábbis nem a célpont része, nem öltem meg. Szerintem teljesen jó fej vagyok már most is, hiszen megtehettem volna, hogy ott hagyom vagy főbe lövetem.
-Szóval, ügyvéd.- bólintok egyet de az elég lesz kérdésre inkább nem is válaszolok. Ezen felül jóval több dolgot szeretnék én majd megtudni. A biztonság kedvéért még az ősei után is kutatni kell kicsit. Ez is afféle maffia törvény.
-Az a másik banda tisztában volt vele, mi lesz a következménye annak, ha túl sokáig játszák a nagy fiút. Mi viszont velük ellentétben meghagytuk az életed. Hidd el, fordított esetben már hulla lennél. Nem beszélve arról, hogy én el is foglak engedni, ha úgy látom, hogy cseppet sem jelentesz veszélyt rám nézve. Nem vagyok híve a "nyírjunk ki mindenkit" elvnek, de majd rájössz.- sóhajtok egyet, miközben ismét az ablakon kezdek kifelé lesegetni és azon agyalok, mi legyen a következő lépés. Tényleg nem szívesen nyírnám ki. Legfőképp azért nem, mert így is van jó pár hulla már, ami az én számlámra írható. Nem akarok még eggyel szenvedni főleg, ha ügyvéd. Ez még jól is jöhet. Ha elérem, hogy az adósom legyen, alkalom adtán behajthatom rajta.
-Ez esetben örülnöd kellene, amiért megjelentünk. Mostanra tényleg halott lennél.- jegyzem meg egy fél mosollyal a képemen, a kocsi pedig szép lassan befordul a házam udvarára. Mikor lefékez, Dante már nyitja is a kocsi ajtót, hogy előbb segéd kezet nyújtson nekem, majd kisegítse Ryant.
-Na és... ügyvéd úr... mi lehetett, amivel kihúzta náluk a gyufát? Ötlete sincs?- trappolok a srácok előtt a nappaliba, ahol aztán töltök két pohárba whiskyt, lehuppanok a kanapéra és megvárom, míg a vendégem is helyet foglal. Na és persze, amíg lekerül róla a nyakkendő.
-Dante, hívd ide kérlek a dokit.- szólok még oda, mielőtt mindenki kisétálna és Ryannel kettesben maradnánk. Ügyvéd... ha okos ügyvéd lenne, nem avatkozott volna maffia ügyekbe. Nem csodálkozhat akkor, ha ki akarták nyírni. Már csak az a kérdés, tudja-e tartani a száját a ma látottakkal kapcsolatban. Nekem ez a legfontosabb.

Folyt.köv.: https://prison.serbianforum.info/t2163-nappali