поклон

Tárgy: поклон 21.09.12 1:55

Desmond

Még magam sem akartam elhinni, hogy képes voltam ilyen korai órákban felkelni, de Becky a lelkemre kötötte, hogy a reggeli csúcsforgalom előtt találkozzunk, mivel nekem sem volt kedvem bent ragadni a reggeli dugóban ezért kimásztam az ágyamból, hogy találkozzak az ingatlanügynökömmel. Hosszas gondolkodás után, határoztam el, hogy a közel jövőben elköltözök innen. Ebben a döntésemben az is közre játszott, hogy megkezdődtek az óráim és jobb lenne a belvárosban egy lakás, ami közelebb van az iskolámhoz, mint a családi ház. Persze hétvégenként ha úgy alakulna haza járnék, de azért nem vinném túlzásba, mert ha egyszer kikerülök innen, akkor nem fogok újból vissza jönni. Gondolataimba merülve kezdek bele az öltözködésbe, kihasználom, hogy még jó idő uralkodik odakinn, ezért egy bornadrágba bújok, felülre pedig egy pántos felsőt veszek, amire egy fehér inget kapok még fel, amit hasamnál masnira kötök. Pár utolsó simítás és már el is indulok, ahelyett, hogy a család sofőrjét zargatnám, inkább taxit hívok, hogy befuvarozzon a belvárosba. Ezek után vagy egy órát töltöttem Becky társaságában, akivel megvitattuk, hogy melyik lakások jöhetnek számításba, innentől a döntés már csak rajtam múlik és jól akarok dönteni, ezért haladékot kértem, mielőtt bármibe is bele mennék. Ebben egyeztünk meg, majd elváltunk egymástól. Ahogy az egyik lakásból kiléptem pár épületet mentem, és akkor pillantottam meg egy állatkereskedést. Mikor megláttam, hogy az egyik bernáthegyi kiskutya milyen édesen néz rám nem bírtam a csábításnak ellen állni, betértem az üzletbe. Egyből az jutott eszembe, hogy ezzel fogom meglepni Desmondot. Ahogy megvettem a kiskutyát, - ami valóban még kölyök, de már így is akkora, mint egy kisebb méretű kutya - karjaim között vittem ki az üzletből. Majd fogtam egy taxit egészen hazáig meg sem álltunk, fizettem, majd kiszálltam azzal az édes kis tüneménnyel együtt. Igazán csak most kezdtem el izgatott lenni, hiszen nem tudhatom, hogy hogyan fogja fogadni az új jövevényt. Besurrantam a házba a kutyával, szapora léptekkel haladva Desmond szobája felé, hogy még véletlenül se találkozzak össze senkivel, de főleg Agathával ne. Óvatosan nyitok be az ajtón, ajkaim széles mosolyra húzódnak, mikor megpillantom hőn szeretet bátyámat, ahogy a hátán feküdve még az igazak álmát alussza, de már nem sokáig. Óvatosan mellé fekszek, hogy még véletlenül se én keltsem fel, a kölyök kiskutyát, pedig közén teszem le az ágyra, aki kíváncsian megindul Desmond felé. Kidugta azt a kis nyelvét, ahogy Des fedetlen vállat kezdte el nyalogatni, halkan felnevettem, ahogy azzal a kölyök hangjával ugatni próbált, na tessék már belopta magát a szívembe, hogy gazdáját megugatta.
- Ébresztő álomszuszék, már valakinek nagyon hiányzol.- Hatalmas vigyorommal arcomon szólalok meg, majd megsimogatom a kutyust, akinek még egyelőre nincs neve, de ezen gyorsan lehet változtatni.

Tárgy: Re: поклон 23.09.12 20:31

Eddig még nem igazán volt részem kellemes ébresztőkben, talán mert semmiképp se tudom örömmel fogadni ha megzavarják édes álmaimat legyen szó bárkiről. Kisebb koromban természetesen még elviseltem és nem is nagyon volt más választásom nem mintha akkoriban nagyobb örömmel keltem volna ki az ágyból, de az még az engedelmes korszakom volt. Meglepő módon kisfiúként sokkal inkább kezelhetőbb voltam, mert apám engedelmességre tanított főleg az anyámmal szemben, ami akkor már nem látszott meg amikor el váltak. Valósággal egy világ dőlt össze bennem én mégis a saját érdekeimet nézve az apámmal maradtam és megpróbáltam minél kevesebbet felidézni magamban ezt az emléket és úgy érezni, hogy jól döntöttem mert ez nekem így jó lesz majd idővel a lehetőségek terét tekintve. Ettől eltekintve az anyámat se hanyagolom el. Közöltem vele, hogy rám mindig számíthat bármiről is legyen szó és csak egy telefonjába kerül, hogy ott teremjek.
Visszatérve a hervasztó reggelekre emlékszem még többnyire anyám keltett fel mert a szobalányokat ki nem tudtam állni és azokra fütyültem is valamilyen szinten még végül fel adták és a végén úgy szintén ők szívtak. Gyorsan beletanultam a kérlelő tekintetek végrehajtásában és olykor még be is vált még a mai napig is.
Ahogy nőttem és ahogy lehetőségem nyílt rá egy-két kirohanásomat követően megtiltottam, hogy bárki is zaklasson a szobámba pláne ha nem tanultam meg kopogni, fel kelteni pedig végképp nem merjen senki se és szintén így van a mai napig is de vannak akik elég bátrak vagy ostobák, hogy ezt ne tartsák tiszteletben.
- Tudom és ezért igazán nem kellett volna fel keltened. - Válaszolom morcosan, bár még a szememet se nyitottam ki. Reménykedtem benne, hogy mi után ezt közölte csendben marad én pedig alhatok tovább vagy vele vagy nélküle. ekkor azonban valami furcsa dolog történt. Esküszöm ha nem tudnám, hogy egyikünknek sincs házi állata azt mondanám, hogy egy kutya nyalogatja éppen a vállamat. Miért nem tudok én csak egyszer tévedni?
- Mit keres egy kutya az ágyamban? - Felvont szemöldökkel vonom kérdőre Cassy-t. Soha sem rajongtam különösképp az állatokért és nem hiszem, hogy a szobámba volna a helye még ha lenne is, de ha netalán még is így lenne akkor az egész biztosan nem egy kutya volna és remélem, hogy ez úttal is csak én értem félre a helyzetet.

Tárgy: Re: поклон 23.09.12 21:31

Hirtelen jött ötletből fakadóan nem tudtam ellenállni annak a kis cuki kutyusnak, aki azzal a hatalmas szempárjával meredt rám. Szinte úgy éreztem, mint ha azt kérné, hogy vigyem haza, ezért így is tettem. Ahhoz, hogy jobban megismerhessem azért én is átolvastam pár Stephen King könyvet, amit Desmond annyira szeret olvasni. Emlékeim szerint az egyik könyvben szerepelt egy bernáthegyi kutya, de remélem nem olyan lesz, mint amilyen a könyvben volt. Nem is tudna olyan lenni, hiszen még annyira aranyos, igaz még kölyök, de ha nagy lesz, akkor sem hiszem, hogy egy veszélyes fenevad válik majd belőle. Mindössze kedvességből vettem neki, nem volt ezzel semmi hátsószándékom, de azért annyira nem ismerem még, hogy tudjam, hogy az új jövevény milyen reakciót vált majd ki belőle, nyilvánvaló, hogy annak örülnék, ha tetszene neki, bár még soha nem esett szó arról, hogy milyen viszonyban van az állatokkal. Cseppet feszült is vagyok, attól, hogy felkeltem - pedig tudom, hogy mennyire utáljad, de még sem bírok várni azzal, hogy bemutassam neki ezt a szépséget - de attól talán még jobban feszültnek érzem magam, hogy fogalmam sincs, hogy mire számíthatok.
- Oh, most nem magamra gondoltam. - Hanem a kölyökre, aki olyan aranyosan próbálja felfedezni Desmondot. Ezekben a pillanatokban hatalmasodik el csak rajtam az izgalom. Talán ez már egy jó jel, hogy nem olyan nyögősen kelt fel, ahogy szokott, de nem akarom magam elbízni.
- Csak várja, hogy végre felkeljen a gazdája. - Azt hiszem, hogy ezzel a mondatommal gyorsan kiűzöm szemeiből az álmosságot és egyből magához fog térni. Mindenesetre bízok abban, hogy nem lőttem bakot túlzottan ezzel a kis meglepetésemmel.
- Ugye milyen kis aranyos? - Először a kutyára nézek, majd rá, hatalmas szemekkel, amolyan kérlelő tekintettel. Majd törökülésbe felülök, mert így még is csak könnyebb lenne menekülőre fogni, ha Desmond ezért mérges lenne és netalán megbosszulni készülné gesztusomat.

Tárgy: Re: поклон 24.09.12 20:55

- Hát ez igazán kár. - Most már késő kicsapni a balhét, hogy akkor meg minek a fészkes fenének kellett fel keltenie, de legalább most nem készül senkit se megalázni. Ez is valami. Én pedig próbálok megfeledkezni arról, hogy egy kutyát volt képes az ágyamba fektetni. Ha eddig nem voltam nyűgös és morcos mert elég jó kedvvel ébredtem - amit ő már is ellombozott - hát majd ez után az leszek. De értékelem a gesztust már most tényleg az enyém, ami még viccnek is rossz, de simán el tudom képzelni. Épp egy kutya. Soha sem említettem, hogy szeretnék egy kutyát vagy bármilyen házi kedvencet, de azért abban teljesen jól döntött, hogy valami csoda folytán mégis szerettem volna magamnak egy kölyök kutyát az csak is bernáthegyi lett volna. Ha nem tévedek kutakodott kicsit a könyveim között amit most megbocsátok, mert csak is azok között olvashatott éppen egy bernáthegyi kutyáról de akkor azt is remélem, hogy valóban végig is olvasta a könyvet és csak az után vette meg a kölyök kutyát.
- Ez az őrült ötleted meg honnan fakadt? - Kissé még álmos szemekkel, de azért fel ülök mert már kezd elegem lenni abból, hogy valaki folyton nyalogatja a vállamat. Micsoda őrült ötlet. ennél egyszerűbben is meg tudott volna lepni és akkor sem haragudtam volna meg, hogy megzavarta édes álmomat. Azt hiszem immár nincs más választásom és bele kell törődnöm, hogy van egy kutyám.
- Hát persze. - Sejtelmesen elmosolyodom majd közelebb hajolok hozzá, hogy egy csókot lophassak tőle ha már a jó éjt pusziban nem részesülhettem legalább a reggelem induljon édesen.
- Ugye nem fogaz minket el árulni? - Vetek egy pillantást a kölyök kutyára majd még egy rövid időre visszatérek Cassy ajkaihoz.

Tárgy: Re: поклон 24.09.12 22:29

Azt hittem, hogy ami a nyaralóban történik az ott is fog maradni, de képtelenek vagyunk arra, hogy csak úgy annyiba hagyjuk a dolgot. Ha az élet más területein nem is értsük meg annyira egymást, legalább az ágyban annál inkább, sőt ott is méltó ellenfelei vagyunk egymásnak. Még mindig megmosolygom, ha bele gondolok, hogy mennyire nem bírtuk féken tartani magunkat. Elég volt egy röpke pillanat, hogy minden megváltozzon közöttünk. Most nagyon is élvezem ezt a játékot, a titkolózással együtt, de tudom, hogy nem csinálhassuk ezt már olyan sokáig.
- Nekem csak az este folyamán hiányoztál. - Csúszik ki a számon egy kissé provokatív mondat, de azt hiszem, hogy ebből nagyon is érteni fogja a lényeget. Azt hiszem, hogy az első együttlét után letten ilyen telhetetlen. Csak az tart vissza, hogy most azonnal rámásszak, hogy még nagyon is reggel van, na meg persze, hogy mindenki itthon tartózkodik tudtom szerint.
- Stephen King mániád volt az ötletadó. - Már annyiszor láttam, hogy azokat a könyveket bújja újra és újra, ezért úgy gondoltam, hogy elkezdek én is érdeklődni azok a könyvek iránt és hát így kapta meg tőlem a bernáthegyijét.
- Akkor ugye nem is haragszol rám? - Ha már Desmond is aranyosnak találja, akkor nem is volt olyan rossz ötlet tőlem. Az pedig, hogy megcsókolt nagyon is meglepett, de egyáltalán nem ellenkeztem, inkább vissza csókoltam, türtőztetve magam, hogy ennyivel is beérjem. Akaratlanul is előtörik belőlem a nevetés, mikor meghallom Desmond kérdését, amit a kutyának tesz fel.
- Szerintem tőle nem kell tartani. - Az eb felé nézek, aki látszólag elunta a semmittevést, az ágy szélhez ment és egy kis hezitálás után leugrott, hogy felfedezhesse az egész szobát, így pedig az egész ágy csak kettőnké lett. Most pedig nem fogom egy röpke csókkal beérni, ahogy ajkaink újra egymásra tapadnak úgy kezdek bele a kis akciómba. Szemtelenül ismét az ölébe mászok, valahogy nagyon is szeretem ott lenni, főleg, hogy így lehet a lehető legközelebb hozzám, mikor csókolózunk.
- Na és tudod már, hogy hogyan fogod nevezni? - Kezemmel kalandozni kezdek fedetlen mellkasán, miközben érzem, hogy egyre jobban gyengülök. Túl nagy a csábítás, de nem tudom, hogy meddig bírom magam vissza fogni, ezért még időben lépnem kell.
- Ha meglesztek egymással, akkor már nem is zavarok. Szeretnék átöltözni, mielőtt anyám szeme elé kerülnék. - Mondanom sem kell, hogy anyám szerint mennyire nem illik, hogy egy fiatal hölgy bőrnadrágban, pántos felsőben és egy ingben flangál. Szerinte mindig mini kosztümökben kellene bájolognom, mert még a végén a családnak rossz hírét kelteném. Mint ha valaha is érdekelt volna, hogy az a sok sznob mit beszél rólam a hátam mögött, de a családi harmónia kedvéért még arra is képes vagyok, hogy úgy öltözzek, mint egy kirakati baba.

Tárgy: Re: поклон 25.09.12 22:16

- Na és én erről miért nem szerezhettem tudomást? - Nagy szomorú szemekkel nézek rá. Mégis honnan tudhattam volna? nem vagyok az a típus aki folyton mások nyakán lóg. Ha van valami mondanivalója hát azért van az a csöpp kis szája, hogy megtegye vele. Különben is ennél közelebb már nem is lehetne a szobánk a másikétól, csak egyetlen szavába került volna, talán még annyiba se. Eric pont az efféle dolgok miatt nem zargat éjszakánként, mert nem szeretne senkit se kínos helyzetbe hozni és úgy van vele, hogy jobb is neki ha nem tud bizonyos dolgokról és ebben maximálisan egyet is értettünk és ennyivel túl is tettünk az ügyön. Szerintem Lily se virraszt Cassy ágya mellett.
- Mióta olvasol te Stephen King-et? - Ennyi meglepetés így kora reggel. Ez vagy valami nagyon rosszat jelent vagy valami már túl jót is. Soha sem rajongott igazán a Stephen King kötetekért és azt sem értette, hogy én miért olvasom őket.
- De igen. Amiért csak most szereztem tudomást az elmúlt estéről. - Reggel van. Ilyenkor nagyon is van kedvem kötekedni. Azért lássuk be reggel társalogni arról, hogy mi történhetett volna az este és mi nem történt... Eléggé hangulatromboló hiszen kétszer valami ugyan olyan soha sem lesz.
- Gratulálok kis pajtás, bűnrészes lettél! - Azzal, hogy szemtanúnak kényszerítettük és nem áll módjában be árulni minket ő maga is bűnrészessé vált, de majd azon leszünk, hogy kárpótoljuk. Amíg kicsi addig könnyedén zsarolható.
Viszont akárhányszor csókolózunk Cassy mindig az ölemben köt ki akár egy kismacska. Érdekelne, hogy ez miért van?!
- Természetesen Cujo! - Ez nem is kétséges és ha olvasta a regényt akkor már ő is sejthette és hát nem hiába vett nekem éppen bernáthegyikiskutyát. Ha valami szívélyesebb állatot kaptam volna mint például nyuszit vagy egy cicát azt egész biztosan Cassynek kereszteltem volna el, de hát így, hogy egy kutya...
- Fenéket... A nyakamba akasztottad és azt hiszed, hogy csak így ilyen könnyen megszabadulsz tőlünk?! - Gondolom ezzel már el árultam, hogy effélékben nem is reménykedjen, kár is volna. Le utasítom magamról majd fel ülök és Cujora pillantok aki már túlon túl is otthon érzi magát.
- Most pedig átszökünk Cassy nénédhez és segítünk neki mielőbb levetkőzni mert Lily csak nem láthatja így... - Örömittas mosoly ül ki arcomra ahogy Cassy felé fordulok. Gondolom már tudatában van annak, hogy semmiképp sem mondhat nemet.

Tárgy: Re: поклон 26.09.12 0:23

Elnézve Desmond szomorú tekintetét, tényleg bűnösnek érzem magam, amiért nem jöttem át hozzá az éjszaka, de úgy voltam vele, hogy ha hiányol, akkor tudja, hogy hol a szobám. De, hogy elkerüljük a lebukást, ezért valahogy majd csak féken tartom magam, ameddig szüleink el nem utaznak, még jó, hogy szinte alig vannak itthon, de most most is itthon eszi őket a penész, remélhetőleg egy-két nap és ismét eltűnnek a nagyvilágba. Mert sokáig már nem tudom magam türtőztetni.
- Azért mert ma korán kellett felkelnem és ha veled töltöttem volna az éjszakát, akkor esélyem sem lett volna felkelni. - Sejtelmesen elmosolyodok, miközben bele gondolok, hogy mit is mondtam. A napi edzéseknek és a táncnak hála jó kondiban vagyok, de eszméletlen, hogy Desmond mennyire képes kifárasztani telhetetlenségével. Persze ezzel semmi bajom sincs, hiszen piszkosul élvezek minden vele töltött pillanatot.
- Amióta a fejembe vettem, hogy megpróbálok egy kicsit érdeklődni a dolgaid iránt. - Ezt már igazán nem hányhassa a szememre. Ahhoz, hogy meg tudjam érteni, ahhoz az is kell, hogy érdeklődést tanúsítsak a dolgai iránt. Végül is azok a könyvek nem olyan rosszak, de azért még sem nekem lettek kitalálva, de legalább próbálkozok!
- Majd kiengesztellek valahogy! - Ízelítőként, hogy mivel is tudnám kiengesztelni, kap egy röpke kis csókot. Bele harapok alsó ajkamba, miközben elnézem meztelen mellkasát. Desmond szavaira halkan felnevetek, nem is hittem volna, hogy ilyen gyorsan elfogadja a tényt, hogy a jóvoltamból egy kutyával gazdagabb lett. De csak örülni tudok, hogy ilyen jól fogadta.
- Valahogy sejtettem. - Ismét csak elmosolyodok, most már érzem, hogy nem hiába volt az a sok olvasás. Azt hittem, hogy ezzel az én dolgom el is van intézve és mehetek, hogy magukra hagyjam őket, hogy jobban össze ismerkedjenek, de úgy látszik Desmondnak más tervei vannak. Azt pedig már sikerült megtanulnom, hogy nem éri meg neki ellent mondani.
- Valami ilyesmiben reménykedtem. - Sértődött képet vágok, mikor le kell róla szállnom, pedig annyira szeretek az ölében lenni, olyankor érzem csak igazán közel magamhoz. Bár eddig senki ölébe se másztam ilyen gyakorisággal, nyugodtan érezheti magát kivetélés esetnek.
- Hát legyen! De innentől már te vigyázol Cujo-ra. - Nem fogok ellenkezni, mert semmi értelme sem lenne. Remélem Desmond nem azt várja, hogy a kutya magától jöjjön át hozzám, reményeim szerint felveszi, hogy át tudja hozni, mert nem lenne túl jó vége, ha elkalandozna a folyosón. Átsétálok a szobámba, mikor ők is megérkeztek becsukom kulccsal az ajtót, hogy még véletlenül se kapjunk váratlan látogatót. Ledobom magamról először az ingemet, majd Desmond felé fordulok.
- Ma mi legyek? Szende szűzike vagy anyuci pici szégyenlős lánya? - Szinte már pofátlanul elmosolyodok, ahogy felteszem kérdésemet. Lilynek sokat számít a látszat, ezért is kényszerülök bele olyan ruhadarabokba, amiket nem szívesen viselek. Persze Desmond tudja, hogy milyen vagyok valójában a többiek csak a kifinomult nőt lássák meg bennem, ha végig néznek öltözékemen.

Tárgy: Re: поклон 26.09.12 19:24

- Sok beszédnek sok az alja... - Most tényleg azt hiszi, hogy ezt el is tudom hinni vagy akár ennyivel be tudom érni?! Most mondanám, hogy ez már nevetséges, de valahogy most még csak nevetni sem tudok rajta.. Kicsit sértő, hogy ennyivel akarta le tudni a dolgot mikor tudjuk, hogy ennél sokkal többről van szó. Ez most annyira nem volt méltó hozzá. Meg ha már annyira hiányoztam neki... Egyre kevésbé tudom, hogy mit hihetek el neki és mit nem és ez nem könnyű, mert én szeretnék megbízni, de hát így... Képtelenség. Nem akarja, hogy megismerjem akkor meg miről beszélünk?
- Ez is egy módszer. Na és nekem hogyan kellene megpróbálnom ezt a dolgot? - Ha jobban belegondolok gőzöm sincs, hogy Cassy miféle könyveket olvas, vagy hogy szeret-e olvasni egyáltalán, de szerintem Lily elvárja tőle. De engem most nem is ez érdekel hanem az, hogy honnan kellene megközelítenem a dolgokat, mit kellene tennem ahhoz, hogy közelebb engedjen magához és egy kicsivel több dolgot el áruljon önmagáról, mert a ruhaméreteivel már nagyjából tisztában vagyok.
- Na és mi lenne ha legközelebb úgy cselekednél, hogy ne keljen kiengesztelned? - Nem sok esélyt látok a valódi kiengesztelésre, mert azt tőle csak egyféleképp tudom elképzelni én pedig már valami másra vágyom... és már annyiszor eljátszottuk ezt. Keresztül néz raktam, aztán pedig azért teper, hogy " jóvá tegye ". Unom már ezt a játékot. Miért nem tudok legalább egyszer én lenni az leső aki eszébe ha jut ha szüksége van valakire? Olyan nagy kérés ez?
- A sejtelmeidet más területen is gyakorolhatnád, mert nem olyan rosszak. - A kölyök kutyának még valahogy tudok örülni de az ő szavainak már kevésbé. Talán jobban meg kellene gondolnia, hogy valóban közölni szeretné-e velem gondolatait, mert hát azt is sejthette volna, hogy nem fogok túlságosan repesni a boldogságtól, hogy szüksége lett volna rám mégsem tudott szólni.
- Akkor legközelebb ne bízd a dolgaidat a reményekre. - Ha öt évesek lennék most nyelvet is öltenék rá, de így csak ugyan olyan sértődött képet vágok csak az enyém kicsivel keményebbnek tűnik.
Mivel a nemlegest választ alapból kizártnak tartottam ezért felkeltem és magamra kaptam egy hosszú farmer nadrágot - ha már itthon vagyok, megtehetem és ma nincs is semmi dolgom - és egy fekete pólót.
- Na gyere kis pajtás. - Kapom fel a kutyát, ami először nem igen volt a tetszésére, de be kellett látnia, hogy még én vagyok az erősebb és különben is majd idővel be látja, hogy jobb így neki ha rám hallgat.
Cassy szobájába érve hasonlóképp útjára engedem Cujo-t én pedig rá vetem magam az ágyára majd az oldalamra fordulok, hogy rá tudjak figyelni és arra amit mond.
- Inkább maradjunk az utóbbinál, mert nem tudnám meg állni, hogy ne cáfoljak rá a szűzike kifejezésre. - Mindketten tudjuk, hogy kár is volna tagadni a tagadhatatlant. - Úriember is lehetek ha akarod, szóval elforduljak?

Tárgy: Re: поклон 27.09.12 2:23

Mivel most nem vagyok abban a hangulatban, hogy kellően csípős megjegyzéseimmel halmozzam el, ezért veszek egy mély levegőt, mielőtt egymás nyakának esnénk. Másmilyen értelemben szívesen esnék neki puha nyakának, de vissza kell fognom vágyaimat, amik arra ösztönöznek, hogy ebben a pillanatban leteperjem, különben is jobban szeretem, ha ezt Desmond teszi velem.
- Mondtam már, hogy milyen édes vagy, mikor a korai órákban ilyen kis morci vagy? - Felcsillanó szemekkel nézek rá, majd megigazítók egy kósza tincset, ami kellőképpen zavart.
- Erre már magadtól kell rájönnöd. - Sejtelmesen elmosolyodok, mert az már biztos, hogy meg fogom dolgoztatni, ha jobban meg akarna ismerni. Szerintem már így is túl sok mindent tud rólam és félő, ha még ennél is mélyebbre fog ásni, akkor nem olyan eredményt kap, amit elvárna. Ezért is nem akarom magamhoz közel engedni, mármint úgy, hogy valójában megismerjen, mert az vitathatatlan, hogy közelebb engedtem már így is magamhoz, mint lehetett volna.
- Olyan ünneprontó tudsz lenni, pedig úgy szeretlek kiengesztelni. - Legközelebb majd kedvem szerint fogok cselekedni, akkor már nem fogok se elnézést kérni sem pedig finomkodni, ha netán felkelteném, az éjszaka folyamán, ha ismét rám törne Desmond hiánya. De, amit egymással művelünk az már tényleg túlzás, abba pedig egyikünk sem fog bele halni, ha egy napig nem kapja meg, amire vágyik.
- Édes, ez most egy bók akart lenni? - Ívelt szemöldökömet felhúzom, ahogy felteszem kérdésemet. Sok mindent sejtek, aminek a végére is fogok járni, idővel...
- Úgy lesz, de te legközelebb nem fogod csak ennyivel megúszni. - Még szép, hogy sértett vagyok, úgy érzem magam, mint egy trónjától megfosztott királynő. Kényelmesen hason elnyúlva az ágyon figyelem végig Desmond gyors öltözködési mutatványát. Még utoljára végig jártatom rajta tekintetemet, mielőtt a pólója felvételével elrontaná szórakozásomat. Aztán nagy nehezen feltápászkodok az ágyra, hogy immár már az én szobámba térve, öltözhessek át, mielőtt még Lily agyvérzést kapna látványomtól.
- Hm, úgy tudom, hogy párszor már rácáfoltál. - Felső ajkamat végig nyalva nézek rá a tükörből, mivel háttal állok neki. Annyira nagy a kísértés, hogy oda bújjak mellé, de erős vagyok és ellenállok.
- Elfordulni? Minek? Nem, mint ha már nem láttál volna mindent. - Halkan felnevetek, ahogy kinyitom szekrényajtómat. Úgy hiszem, hogy testem minden egyes porcikáját látta már ettől közelebbről is. Lekapom magamról pántos felsőmet, majd a bőrnadrágomat is. Háttal állva neki, nézek vissza rá vállam fölött egy szál bugyiban ácsorogva. Majd leakasztottam a vállfáról egy fekete szolid ruhát, ami nem is volt túl rövid és kivágott. Magamra véve álltam oda a tükör elé, hogy megnézzem, hogy áll rajtam.
- Hogy festek Mr. Drescher? - Megjátszott komolysággal kérdezek rá, miközben helyet foglalok az ágy szélén. Kihúzva magam egyenes háttal ülök, lábaimat pedig keresztbe teszem.

Tárgy: Re: поклон 02.10.12 20:34

- Azt hiszem igen, de nem hinném, hogy ezen csodálkozni való van. - Még mindig olyan álmos szemekkel nézek rá, de valahogy most nem tudnám távozásra kérni és aludni sem ha mégis megtenném. Jó, hogy itt van csak nem ebben az időpontban és helyzetben. Sokkal inkább el tudnám képzelni magunkat egy egészen más szituációban, amiről neki hála lemaradtunk. Mindenesetre nem rajtam múlott kivételesen, de hiába hajtogatom nem nyugtat meg inkább csak felbosszant és azt most nem akarom. Egyikünknek se tenne jót. Túl korán van még a balhézáshoz és én amúgy is aludni vágyom... vele! De tartok tőle erről a vágyálmomról most le kell mondanom egy harmadik személynek köszönhetően.
- Azért igazán adhatnál valami támpontot, hogy mégis honnan kellene el indulnom. - Gondoltam, hogy esze ágában se lesz még csak egy kicsit se megkönnyíteni az egyébként sem túl könnyű dolgomat, de azért minden elképzelhetőt befogok vetni és el fogok követni ha kell még a legártatlanabb tekintetemet is. Mégis, hogy ismerjem meg közelebbről ha nem engedi?! Egy bizonyos - sőt több is - helyre már be engedett és még csak kérnem se kellett, ehhez pedig valósággal meg kell szenvednem, vajon miért van ez? Fél, hogy valami olyasmi is a tudtomra jut aminek nem kellene? Mégis mi titkolni valója van?
- Hogy mondtad? - Meglepetten és nagy szemekkel pislogok rá remélve, hogy most ezzel nem zavarom össze, mert most végképp nem ez a szándékom csak szeretném ha megismételni valamit, mert azt hiszem nem jól hallottam vagy csak én értettem félre. Nem egészen vált világossá számomra a mondanivalójának valódi üzenete ugyan is én már csak egy részletre tudok összpontosítani.
- Édes, ez csak is rajtad áll... Attól függ. - Bár nem venném a szívemre ha annak venné és azt praktizálva örömet okozna nekem, mert abban az esetben könnyen meglehet, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy bókoltam neki. Szívesen megteszem az arra érdemesekre.
- Hm, már alig várom. - Ő is tudja, hogy ezt kellett tennem, mivel gyanítom, hogy megfeledkezett érkezte után bezárni az ajtót és nem szeretjük a váratlan meglepetéseket sem pedig a hívatlan vendégeket. Bosszulja csak meg, rajta!
- És még jó néhányszor rá is fogok amint úgy érzem, hogy megfeledkeztél róla. - Úgy jelentem ki mind ezt mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga. Bármikor készségesen a rendelkezésére állok... és nem különben sem szeretem ha csak úgy elfelejtenek.
- Ez igaz... Csak felajánlottam. - De mivel már egyszer megvádolt azzal, hogy képtelen vagyok úriember módjára viselkedni kénytelen voltam - sok más mellett - erre is erősen rácáfolni, ugyan is gond nélkül ki bírtam volna, de szó mi szó nekem így tökéletesen megfelel. Felfedeztem már teste minden egyes porcikáját ezért nem kezdem el pofátlanul bámulni és méregetni és amúgy is hozzá kell szoknom a helyes és tisztességes viselkedéshez, mert hát nem leszünk mindig csak kettecskén és majd a végén valakinek szemet szúrna.
- Miss Hemingway... maga mindig elkápráztat szépségével! - Keze után nyúlok, hogy egy röpke kézcsókban részesítsem és addig is élvezem, hogy puha bőrét érinthetem.

Tárgy: Re: поклон 03.10.12 6:56

Hirtelen beugrott, hogy először mikor mondtam neki, hogy milyen mikor korán felkeltem, csak akkor éppen más szavakkal vagdalóztam, na persze akkor nem éppen ketten voltunk csak a szobában, hanem volt valami könnyű vérű nőcske az ágyában. Mostanában nem vettem észre, vagy csak nem akartam észre venni, hogy esetlegesen más nők társaságát is élvezi-e.
- Inkább azon csodálkozok, hogy most egyedül találtalak az ágyban. - Csak azt ne mondja, hogy azért van egyedül, mert zajlik közöttünk valami. Természetesen valamilyen szinten zavarna, ha mással látnám, de már szóvá nem tenném, Különben sem alkotunk egy párt, akkor meg végleg semmi okom sincs a féltékenykedésre.
- Gondolkozzál ezen el még egy kicsit, elvégre abban úgy is jó vagy, biztosra veszem, hogy hamarabb megtalálód a támpontot, mint hitted volna és nem is kell hozzá az én segítségem. - Nem féltem, Desmond túl rafinált elme ahhoz, lefogadom, hogy már a nap végére több dolgot fog megtudni rólam. Pedig már így is túl sokat tud.
- Csak azt mondtam, hogy ünneprontó vagy, pedig szeretlek kiengesztelni. - Hasonló meglepettséggel, mint ami Desmond arcán van ismételem meg szavaimat. Hirtelen nem is értem, hogy miért kellett újból megismételnem, de ennyit igazán megtehettem érte. Most vagy nem értett valamit, vagy valamit nagyon is félre értett, pedig most nem is beszéltem félte.
- Na és mitől függ? - Megszokhatta már, hogy ha valamivel felkelti a figyelmemet nem bírom ki, hogy ne kérdezzek vissza. Tudom, nem kellene ennyire kíváncsinak lennem, de én már csak ilyen vagyok. De erre gondolom volt ideje rájönni a hosszú hónapok alatt.
- Hirtelen mazochista lettél? - Nevetem el magam, ahogy feltettem kérdésemet. Nem kellene ennyire várnia, elvégre azt egy szóval sem tudattam vele, hogy milyen büntetésben fogom részesíteni. Tisztában vagyok vele, hogy csak azért tessékelt ki az öléből, hogy még véletlenül se bukjunk le, de azért a női hiúságomnak nem tett jót.
- Na és most hogy érzed? - Enyhén szólva is alig provokálnom. Bár ami tény az tény, és nem mellékesen jelen pillanatban én is éreznék valamit valahol szívesen. De nem kezelhetem úgy, mint egy szexrabszolgát, akit csak vágyaim kielégítésére tartok.
- Értékelem is, hogy ennyire úriemberként viselkedsz, de talán mikor kettesben vagyunk ezt hanyagolhatnád. - Ahogy a kettesben szócska elhagyta a számat, csak akkor kaptam észbe, hogy most füllentettem. - Pardon, hármasban. - Nézek rá Cujora, halkan el is nevetem magam, mikor meglátom, hogy a kölyök kutya azzal van elfoglalva, hogy a saját farkát kergeti. Mikor abba tudtam hagyni a nevetést sikerült felöltöznöm és csatlakozni Desmond mellé az ágyamon.
- Mr. Drescher, hát igaz a szóbeszéd, maga pofátlanul jóképű, és felettébb jól bánik a szavakkal. - Sejtelmes mosolyommal arcomon követem végig, amint elő törik belőle az igazi úriember énje és egy kézcsókban részesít. Amint vissza kapom kezemet, felkelek az ágyról, felkapom Cujot és vele együtt újra elkényelmesedek az ágyon. Desmondot figyelem, ahogy ujjbegyeimmel a kutya selymes bundáját simogatom.
- Szükségem lenne a segítségedre. - Hatalmas szemekkel nézek rá, de addig semmit sem akarok mondani, ameddig meg nem tudom, hogy segítene-e nekem. Nem nagy szívességről lenne szó, de számomra még is sokat jelentene.

Tárgy: Re: поклон 06.10.12 1:23

- Jobban örültél volna ha egy szőke macával vagy egy dögös vörössel osztanám meg az ágyamat helyetted? - Jól tudom ez sem megoldható én mégis megtisztelem azzal, hogy nem másokon próbálok meg vigasztalódni avagy felejteni. Ha már ő nem lehet mellettem az ágyamban és nem ébredhetek mellette akkor hát más nem kell. Be tudom érni a jelenlegi helyzettel... egyelőre. mert senkinek se hiányzik a cirkusz egy újabb családi botrány és tudom mindennek el jön egyszer az ideje és én tudok várni. Ennek a viszonynak is megvan a maga varázsa. Legalább soha sem mondható unalmasnak és mindig van benne valami plusz izgalom. Ki tudja? Talán ha magától történtek volna a dolgok és csak úgy oda adta volna magát nekem azt mondtam volna, hogy így nem kell. De nem így történt. Én együtt tudok élni a következményekkel.
- Igyekezni fogok. - Igaza volt, ebben jó vagyok és szinte már is volna egy-két tippem, ami biztos sikert aratna. Sokféleképp meglehet ismerni valakit és úgy hiszem én épp a nehezebb utat választottam, de ez nem zavar. Ami túl könnyű abban nincs semmi élvezet és tudni illik, hogy a könnyen jött dolgok könnyen is mennek.
- Értem. - Veszem le róla tekintetemet, talán észrevette talán nem. Mit számít? Nyilvánvaló, hogy nem ezt szerettem volna hallani, de mit is gondoltam? Még el sem kezdődött igazán én már most is csak a végére tudok gondolni, mert egyszer mindennek vége szakad és, hogy vajon tényleg megéri-e, de most már nem tudok le mondani róla. Kell nekem!
- Attól, hogy miként viszonyulsz hozzá. - Ha bóknak veszi hát nekem úgy is jó, de ne éljen ezzel vissza. Csupán erre szerettem volna rá mutatni. Mert az, hogy valami megtörtént egyszer egyáltalán nem biztos, hogy másodszor is meg fog történni. Már pedig ha szeretné, hogy megtörténjen akkor uralkodnia kell magán és azon aki.
- Az volnék? - Erre talán ő tudja csak igazán a választ, mivel ő van tisztában a fel nem tett kérdés igazságával. Én nem kérdezek hiába csak ha már van elképzelésem a válaszról és tudom, hogy meg is fogom azt kapni
- Ahogy kívánja kisasszony. - Többé-kevésbé sikerült is, mivel a mosolyom cseppet sem hasonlít egy úriemberére. Majd Cjuo-ra pillantok és az első gondolatom: ez a kutya teljesen lökött.
- Miss Hemingway, kérem mondja, hogy alaptalan mindazon alantas pletyka mi szerint ön arra használja fel szépségét és eszét, hogy minél több férfi szívet tiporja földbe? - Elszoktam már ezektől az illemjátékoktól, de ha szükséges nem kell sok idő és ismét belejövök.
- Állok a rendelkezésére hölgyem, ha tudok. - Mivel egyetlen apró részletet sem árult eddig még így én sem adhatok egyértelmű választ. Szeretem előre tudni, hogy mibe is vágok bele.

Tárgy: Re: поклон 06.10.12 2:13

Úgy érzem magam, mint ha csapdába szorultam volna. Bármit mondhatnék, egyik válasz sem tetszene neki. Már csak a női hiúságom miatt sem viselném el, ha más nővel látnám az ágyban. Bele gondolva akkor is már veszettül zavart, mikor még nem volt közöttünk semmi intim kapcsolat, most pedig elképzelni sem tudom, hogy mit reagálnék akkor, ha egyik reggel benyitva hozzá úgy találnám, hogy nincs egyedül. Valószínűleg nem mutatnám ki, hogy mennyire zavar, sőt még megpróbálnék jó pofát is vágni hozzá, aztán ott és akkor törnék össze, mikor senki sem hall sem lát. Sajnálom, féltékeny természet vagyok, ami az enyém az csak is az enyém, sosem volt az erősségem, ha osztozkodásról volt szó.
- Nem hiszem, hogy lenne abba beleszólásom, hogy kivel osztod meg az ágyadat. - Megpróbálok higgadt lenni és úgy tenni, mint ha ez a téma teljesen hidegen hagyna, pedig közben belül majd szét tudnék robbanni, de amit anyámtól megtanultam - és ami egyben a leghasznosabb dolog volt, amit valaha tőle tanulhatok, - hogy még akkor sem szabad kimutatni, ha fáj. Szóval ehhez is megpróbálok jó pofát vágni, és nem gondolni arra, hogy bárki is beférkőzhetne az ágyába.
- El is várom. - Látszólag nyugodt vagyok, de több okom lenne az idegeskedésre, hiszen abból semmi jó sem fog származni, ha közelebbről megismer. Aztán, ahogy válaszoltam kérdésére, olyan kedvtelen lett, nagyon is sejtem, hogy mi bánthassa, de ameddig ő nem mondja ki, addig én sem fogom azt a bizonyos szócskát, ami mindent megváltoztatna és bevallom félek a változástól, mert a váltózás nem mindig jelent jót. Képtelennek érzem magam arra, hogy kimondjam, még soha senkinek sem mondtam ki, annak ellenére, hogy nekem már oly annyian, de egyik fél érzelmeit sem voltam képes viszonozni.
- Nos, jobban szeretném bóknak hinni. - Most elő is állhatnék azzal, hogy túl kedveset bókol és dicsér, de még ha így is lenne nem vagyok a barátnője, aki bármit is követelhetne tőle.
- Igen, de csak annyira amennyire én is. - Le sem bírnánk tagadni, hogy már nem csak egymást kínozzuk, hanem magunkat is, ezzel a titkos viszonyunkkal csak is magunkat sanyargassuk, a folytonos bujkálások és a túlzott odafigyelés, hogy társaságban tartsuk magunkat egymástól távol még a vesztünket okozza.
- Köszönöm, nem tudok elég hálás lenni uraságodnak. - Egészen tetszik, hogy Desmonddal ezt a kis játékot kezdtük el űzni egymással, legalább képesek vagyunk egy átlagos hétköznapi reggelből is élvezetes pillanatokat kihozni.
- Mr. Drescher, eszemet és szépségemet túlontúl túlbecsülik. Bár nincs szándékomban tagadni az ellenem felhozott vádakat, de kérem mondja meg ön, maga szerint képes lennék bárki szívét is földbe tiporni? - Mindvégig nyugodtan és komolyan néztem rá, ahogyan monológomat csiripeltem, egy pillanatra egészen úgy éreztem, hogy itt vége, elnevetem magam, de tartani bírtam a komolyságot. Amint ezt lebonyolítottuk úgy térek át egy másik témára, abba hagyva a tizennyolcadik századba illő beszédstílust.
- Nagyra értékelném, ha lenne valami mentő ötleted, hogy a ma esti jótékonysági rendezvényem miért ne jelenjek meg. Tudomásomra jutott, hogy David is ott lesz, én pedig ki nem bírom állni, egyszerűen felfordul tőle a gyomrom, beképzelt sznob, aki abban az álomvilágban él, hogy valaha is bármi lehet köztem és közte, ezért minden egyes alkalomkor bepróbálkozik én pedig ezen ma nem szeretnék átesni. - Arról pedig már nem is szólva, hogy az udvariasság kedvéért mindig táncolok vele, ha felkér, de egy tánctól soha sem kap többet, de azt is alaposan kihasználja, tekintve, hogy keze mindig elkalandozik rajtam, már attól rosszul vagyok, ha bele gondolok, hogy ma is hogy simulna végig fenekemen, vagy akár combomon, miközben szorosa hozzám simul tánc közben. Desmond az egyetlen reményeim, ezért is nézek rá azzal a sokat mondó segítség kérő tekintetemmel, nem lennék hálátlan ha most megmentene Davidtól.

Tárgy: Re: поклон 06.10.12 21:38

- Cassy ha nem is mondod ki legalább ne tegyél úgy mintha nem zavarna. - A nyilvánvalót túl késő is volna leplezni már. De annyit azért megtehet, hogy nem próbálja meg meghazudtolni önmagát ezzel az egésszel, hogy nincs beleszólás abba, hogy kivel osztom meg az ágyamat...mikor már elejétől fogva szúrta a szemét és én ezt tudtam. Nem tudom engem hogyan érintene a dolog ha egyszer netalán vissza felé is elsülne. Valószínűleg én sem mutatnám ki csalódottságomat, de előbb-utóbb úgy is feltűnne, hogy mire volt jó az egész és ha beigazolódna a gyanúm hát én kifilézném az alakot. De szerencsére erre még nem volt példa és jó magam is próbálok úgy viselkedni, hogy valóban meg is érdemeljem mind ezt.
- Tudom. - Tudom, többet érdemelne annál mint amit eddig nyújtottam neki természetesen az ágyon, kanapén... ... és a többi helyszínen kívül, de rajta vagyok az ügyön, hogy olyan bánásmódban tudjak részesíteni amit voltaképp megérdemelne és ami méltó a kettőnk kapcsolatához. Mert az egy dolog, hogy most még nem hozhatjuk nyilvánosságra azt ami még nem is biztos ahogyan az sem, hogy ez így marad, de attól még lehetünk boldogok és nem fogunk bujkálni sem mert az szánalmas csupán csak jól megválogatjuk, hogy mit ki előtt merünk kinyilvánítani és, hogy mit hol teszünk meg.
- Én is jobb szeretném ha annak hinnéd. - Nem szeretek akármiért akárkinek akárhol bókolni, de az nem azt jelenti, hogy nem is tudok és azt is szeretem ha ezt tudják értékelni.
- Így már is elviselhetőbb. - Mert ha azt nézzünk még ha csak burkoltan is de el árulta, hogy őt is kínozza olykor a magány, de főként a tudat, hogy nem lehetünk igazán egymáséi ott és amikor akarjuk és úgy egyébként sem.
- Hm, pedig én biztosra veszem, hogy kegyed hálája felbecsülhetetlen és csak nagyon kevesen tudnak igazán méltóak lenni hozzá. - Már csak abban bízom, hogy én azon kevesek közé tartozom... Mert igen is méltó tudok rá lenni csak engedje, hogy bebizonyítsam és nem fog csalódni.
- Azt beszélik és én most bevallom önnek túlságosan féltem az enyémet... Épp ezért alázatosan megkérem, hogy kíméletesen bánjon vele. - Azt hiszem ez úttal túl őszinte voltam, de most már mindegy. Semmit sem fogok megbánni, amit értékelni tud és amit előrébb lendíti a kettőnk kezdetleges kapcsolatát.
- Megvan kötve a kezem. Nekem is jelenésem van a rendezvényen. Szóval aggodalomra semmi ok ugyan is a te kísérőd én leszek és ha netalán David úrfi nem tudná, hogy hol tartsa a kezét hát majd gondoskodom róla, hogy egy jó ideig ne tudja hasznát venni. - Ezt a tőlem telhető lehető legkomolyabb ábrázattal közlöm vele kicsit talán szúrós szemekkel, de azt egyáltalán nem neki szánom inkább csak lejátszottam magam előtt egy jelenetet.

Tárgy: Re: поклон 07.10.12 2:21

Kezd egyre jobban belém látni és ennek nem így kellene lennie! Gondolom tekintetem árult el, mert hiába tudok profi módon hazudni, ha az arcmimikám elárul. Persze, hogy zavarna, ha mással látnám, de nem akartam megadni neki azt az örömöt, hogy még ki is mondjam. Hiába akarnám azt hinni, hogy amit nem mondunk ki az nem is van úgy, ez is csak egy kibúvó, de tudom, hogy akkor is valóságos fog lenni, ha nem beszélünk róla.
- Jó akkor kimondom. Próbáld úgy intézni a nő ügyeidet, hogy ne tudjak róla, mert akkor zavarni sem zavarna. - Talán nem erre a válaszra számított, de igazán nem sajátíthatom ki és az ellen semmit sem tehetek, ha netalán más nőt is megkívánna és ágyba vinne. Csak ne tudjak róla, mert amiről nem tudok az nem is fáj.
- Persze, neked képes vagyok bármit elhinni. - Az egy dolog, hogy képes vagyok elhinni, hogy bóknak szánta, amit mondott, de ezt egy csöppnyi gúnnyal a hangomban közöltem vele.
- Legalább te el tudod viselni. - Mert ami azt illeti, nem tudom, hogy meddig vagyok még rá képes, hogy úgy bujkáljunk mások előtt, mint ha valami főben járó bűnt szegnénk meg azzal, hogy együtt vagyunk. Már magam sem tudom, hogy mit akarok. Mert arra sem vágyok, hogy mások megtudják, mert félek, hogy akkor elmúlik az újdonság varázsa és minden olyan unalmas lesz, de viszont ebben az állapotban sem vagyok képes maradni, véget vetni neki meg pláne nem.
- Ez való igaz. - Nem szokásom akárkinek hálálkodni, de ha még is megteszem, hát megadom neki a módját. Desmond azon a kevés emberek közé tartozik, akiknek bármiért is lenne okom hálásnak lenni.
- Ha egy szívet nem lehet összetörni, akkor azzal a szívvel nem is érdemes foglalkozni.- Sosem tartottam magam kíméletesnek, de talán vele még is máshogy bánnék, mint a többiekkel, elvégre iránta érzek már valamit, csak még azt nem tudom, hogy mit, mert oly távol áll tőlem az, hogy bárki iránt is gyengéd érzelmeket tápláljak.
- Na és te kordában tudod majd tartani a kezedet? - Sejtelmesen elmosolyodok, megigazítom a hajamat, közben pedig arra gondolok, hogy Desmond tényleg képes lenne-e csak azért kárt tenni Davidban, mert hozzám nyúlt. Cujo buksiját megsimogatom, majd felkelek az ágyról, Desmond elé sétálva fejemet oldalra billentve mosolyodok el.
- Meddig fogunk még így édes hármasban a szobámban bujkálni? - Egyszer úgy is ki kell menni innen Cujonak még be is kell mutatkoznia. Iszonyat nagy lelki erő kellet, hogy ne teperjem le, istenem olyan csábító látvány, főleg, hogy az ágyamban fekszik.

Tárgy: Re: поклон 07.10.12 20:00

- Amit nem tudsz az nem is fáj alapon? Te tudod ha én megtudnám meglehet kicsit fájna. - Akármilyen hihetetlen, de mostanság nekem nincsenek olyanok, hogy női ügyeim. Senki sem tudná nekem ezt nyújtani, amit ő és megbántani sem szeretnék, mert azzal mindennek oda és különben is, ő nem ezt érdemli. A nyaralóban történtek óta másképp tekintek a közeljövőre és egyetlen nőt sem vittem az ágyamba. Mással hemperegjek mikor Cassy is kijelentette, hogy mennyire élvezetes számára ott lenni? Mondhatni alig lehet rá bírni, hogy felkeljen róla. Én őszintén nem értem mi olyan különleges az ágyamban, főleg mikor én nem fekszem benne?! Nekem még nem volt szerencsém az ő ágyához, nem kockáztathattuk meg, de addig nagyon nem szeretnék mást látni ott heverészni reggel - vagy akármikor - magam helyett. Túl sokat hibáztunk már és többet talán nem kellene és ugyan miért kellene egymást szándékosan kínozni. Az min változtatna. Eddig is azt tettük és ugyan úgy megtörtént.
- Ezt most miért kellett? - Mondhatom egy kicsit sem tetszett az a hangsúly amivel közölte mondandóját és tudni szeretném azt is, hogy ez miért van így. Tudtom szerint semmi olyat sem tettem, amiért meginoghatott volna az egyébként sem túl stabil bizalom kettőnk között.
- El akarsz nekem mondani valamit? - Nem tudom, de nagyon úgy tűnt mintha a szavai mögött sokkal több minden rejlene, amit vagy nem mer vagy nem akar velem megosztani, de akkor is ott van és én rá fogok jönni, hogy mi az. Nem szeretném ha titkolózna pláne ha közöm van a dologhoz és valamiért azt érzem, hogy nagyon is közöm van a dologhoz. Akkor meg végképp tudnom kell róla.
- Remélem idővel jó magam is azon kevesek közé tartozhatom majd. - Nem teljesen megfelelni szeretnék neki csupán csak elég jó lenni a számára, akiben nem csalódik folyton és tudja, hogy megérdemlik egymást.
- Tehát előbb össze kell törnie annak a szívnek ahhoz, hogy megláthassa érdemes-e a kegyeire? - Nem tudom mennyire trafáltam bele, de én ezt vettem ki a szavaiból. Nem mondanám, hogy örömömre szolgált ezt hallani tőle, de ha valóban csak őszinte volt akkor azt már igazán nem róhatom fel neki és tiszteletben illene tartanom.
- Majd lesz aki emlékeztessen rá ha megfeledkeznék róla. - Bevallom szerettem volna ki búvót találni... Addig a pontig amíg el nem mondta, hogy mi is a helyzet. Most már egész biztosan meg fogok jelenni még hozzá vele az oldalamon még hozzá büszkén tekingetve David felé és annak jelét küldeni - ha kell - , hogy ami az enyém az soha sem lesz az övé.
- Egyáltalán nem bujkálunk. Ki visszük Cujo-t a hátsó kertbe? - Egy biztos nem nem fogom a felsőm alá rejteni amíg végig haladunk a folyosón és az sem titok, hogy tőle kaptam.

Tárgy: Re: поклон 07.10.12 22:34

Érzem, ahogy mellkasomba bele hasít a fájdalom, ahogy tudatosult bennem, hogy mit mondott az imént. Mint ha akár a lelkiismeretem produkálná ezeket a tüneteket. Bevallom kezdek félni, mert nem hittem volna, hogy ez a mi kis játékunk valaha is ilyen komollyá fog fajulni. Valójában nem is tudom, hogy mit hittem, talán csak bizonyítani akartam neki, de legfőképp magamnak, hogy vagyok annyira jó, hogy megérdemeljem figyelmét és törődését. Most pedig megkaptam, de még sem olyan, mint elképzeltem, hanem sokkal jobb, éppen ezért vagyok ennyire megrémülve.
- Miből gondolod, hogy egyáltalán tudna fájni? - Azt is számításba kell vennem, hogy bizony ő is férfiből van és köztudott, hogy olykor a hím neműek az eszük helyett, egészen mással gondolkoznak. Ezért is olyan kevés a hűséges férfi. Bevallom nehezemre esik elhinni, hogy akár miattam meg tudna változni, főleg úgy, hogy tudom, hogy mekkora nőcsábász hírében áll.
- Meglehet, hogy élvezetemet lelem sértegetésedben. - Különös, de hiányzik az, amit régen egymással műveltünk, persze a mostani helyzettel sincs semmi bajom. Mindössze talán nehezemre esik áttérni az új dolgokra. Kérdésére még levegőt is elfelejtettem venni, komolyan nézek rá, de végül csak leszegem fejemet.
- Igen, van valami amit már rég óta el szeretnék mondani. - Apró sóhaj után nézek fel rá ismét. - Egyszerűen elkeserít a tudat, hogy annyi helyen megfordultunk már, de még az én ágyamat nem avattuk fel. - Szomorúan nézek rá és most szó sincs arról, hogy megjátszanám magam, tényleg sajnálom, hogy még nem volt alkalmunk arra, hogy az ágyamat is kipróbáljuk. Desmond pedig most az ágyamban fekszik, elmondhatatlanul hívogató a látványa, de mivel úgy sem tudnánk csendben lenni, ami az ő hibája, ezért nem merek most kezdeményezni, mert túl sok fültanúnk akadna.
- Én is ebben reménykedek. - A kiváltságosok élete nem mindig könnyű, de ennyi áldozat bőven bele fér, ha arról van szó, hogy bárki is az én hálámat élvezze. Desmond már képes volt kiharcolni magának egy bizonyos pozíciót, remélem lesz annyi esze, hogy meg is tartsa.
- Nem feltétlenül, de már így is túl sokat mondtam. - Színjátékom méltó befejezése képen kapok kezemet szám elé, mint ha azt szeretném jelezni felé, hogy már így is sok mindenről elszóltam magam. Igaz ami igaz, tényleg többet tud, mint kellene.
- Na és ki lenne az, aki emlékeztetne? - Meglehet, hogy annyira ideges lennék Desmond közelségétől egy akkora társaságban, - mint a jótékonysági esték szoktak lenni,- hogy még arról is elfeledkeznék, hogy az összes sznob szeme ránk tapad. Mindig megbámulnak, főleg ha táncolok. Egy ilyen eseményen szinte kötelező a tánc és még az én esetemben az sem tudom hazudni, hogy nem tudok táncolni, vagy esetleg két bal lábam van, mert mindenki tudja, hogy milyen jól táncolok.
- Persze, de csak egy feltétellel. - Egészen közel lépkedek hozzá, hátam mögött össze kulcsolom ujjaimat, hatalmas szemekkel nézek rá, ahogyan sejtelmes mosolyom megjelenik arcomon.

Tárgy: Re: поклон 09.10.12 23:11

- Tartok tőle és nem akarok szembesülni az érzéssel. - Nem azt kértem, hogy térdeljen le és szeressen csak, hogy ne bántson meg. Úgy vélem ezzel nem kértem tőle túl sokat. A fizikai fájdalomtól nem rémülök meg, mert azt tudom kezelni, azon felül tudok kerekedni, de az érzelmeimen nem mindig. Számtalan szituációban megmutatkozott már, szóval csak arra kérném, hogy ne kényszerítsen semmire. Mert nem tudni mit váltana ki belőlem ha visszavonhatatlanul megbántana és kiderülne, hogy ő csak játszott velem én pedig képes voltam komolyan venni az első nőt - már az anyámon kívül - és azzal is csak hibát hibára halmoztam.
- Van ennek valami különösebb oka? - Félig meddig erre a kérdésre már tudom a választ, hiszen mi is ezt tettük mind idáig. Keresztül tapostunk bárkin és bármin, de vajon mi történik akkor mikor ez a két ember szembe kerül egymással? Nem tudom milyen mértékben tudnék ezek után fájdalmat okozni neki és, hogy miért volnék hajlandó megtenni. Nem azt állítom, hogy képtelennek tartom magam rá, de nem hiszem, hogy ugyan úgy örömömet lelném benne mint régen. Már semmi sem lenne ugyan olyan mint régen.
- Amikor csak akarod... - Mondhatnám, hogy csak egy szavába kerül, de még annyiba se. Szenvedélyesen csókolom meg miközben leteperem a párnákra... De igen gyorsan véget kellett vetni a romantikának...
- Már is könnyebb. - Immár megkönnyebbült szívvel folytatom a harcot tovább Cassandra kegyeiért, hogy tudom nem lehetetlen a küldetés és igen is nyerhetek, mert veszíteni nem tudok.
Szomorú szemekkel nézek rá majd el veszem kezét a szájáról és egy apró puszit lehelek rá mindenféle hátsószándék nélkül. Ha ennél többet nem szeretne megosztani velem akkor nem kell.
- Azt hittem, hogy majd te?! - Kérdően nézek rá. Kezdem elveszíteni a szálat. Ezek után már csak nem fogjuk megkockáztatni azt, hogy lebukjunk vagy ha ez a terve csak közölnie kell és elejét vesszük a dolgoknak, de nem hinném, hogy bármi ilyesmire készül. Nem ment el az esze és ugyan miért tenné?
- Mi volna az? - Ismerem már ezt a tekintetet és olyan álomszép szinte beleolvadok. Nem tudom mennyire helyesek a sejtelmeim azt illetően, hogy mit is akarhat, de meg várom még a dolgok önmaguktól kibontakoznak. Nem szeretném elrontani a szórakozását.

Tárgy: Re: поклон 10.10.12 3:16

Ha már itt tartunk, akkor azt hiszem, hogy én sem szeretnék szembesülni pár dologgal, többek között azzal, hogy ennek valamikor vége lehet. Tudom beteges a mi kapcsolatunk, tekintve hogy hogyan kezdődött és a folytatásról nem is beszélve. Na meg arról, hogy mégis fél testvérek lennénk, vagy mi fene, persze semmi vérrokonság nincs közöttünk, de néha még is úgy érzem, hogy vérfertőző viszont folytatunk egymással. Nem stimmel itt semmi sem. Boldogabb vagyok vele, mint bármikor valaha, de még is attól kell rettegnem, hogy mikor bukunk le. Nem tudom, hogy nekem ez meddig fog menni.
- Neked vannak érzéseid? - Pimaszul mosolygok rá, szinte már csipkelődve kérdezek rá. Desmond túl hasonló, mint én ha érzelmekről van szó. Persze tudom, hogy neki is vannak érzelmei, de képes elzárni a külvilág elől és csak annak mutatni meg, aki rászolgált. Nos, talán én sosem fogok arra rászolgálni, hogy akár valamit is érezzen irántam, már ha nem a gyűlöletről van szó. Bár a gyűlöletet és a szeretetet nagyon vékony vonal válassza el egymástól.
- Tudod, mióta felhagytam a kis játékaimmal, azóta hiányzik, hogy sanyargassalak. - Másokat is szenvedtetek olykor, főleg azok rettegjenek, akik rászolgáltak, de azért még is csak Desmond volt a legélvezetesebb játékszerem. Apropó, most is élvezetes, csak már egészen más fajta szükségleteimet tekintve.
- Ma este akarnám, de a bál végett semmi esély rá ugye? - Elszomorodva nézek rá, de hirtelen letepert, még ellenkezni sem volt időm, nem mint ha ellenkeztem volna. Csak minden olyan hirtelen történt, majd aztán csókja minden egyes másodpercét kiélveztem. Nem tartott túl sokáig, amit természetesen nagyon is bánok, de tudom, hogy így van rendjén, mert még mindketten vissza tudjuk magunkat fogni, de ha akár egy másodperccel tovább tartott volna, akkor biztosan kezemmel ismét elkalandoztam volna, hogy felfedezhessem újfent azt az isteneket megszégyenítő felső testet.
- Pedig nem szeretném megkönnyíteni a dolgodat. - Meglepetten figyelem, ahogy Desmond kezem után nyúl, majd egy kézcsókban részesít. Egy halvány mosollyal díjazom ezt a roppant aranyos gesztusát. Olyan nehéz elhinni, hogy annyi szenvedéssel töltött idő után végre eljutottunk idáig. Bevallom, néha azt hiszem, hogy ez az egész nem valóságos és csak álmodom az egészet, de ha még így is lenne, akkor sosem szeretnék felkelni.
- Tudod ha megpróbálnánk egymást kerülni, akkor nem kellene attól tartanunk, hogy bárkinek bármi feltűnhetne. Csak tegyünk úgy, mint régen, akkor talán nem lesz gond. - Régebben anyám unszolására táncoltam vele egy-két kötelezőnek vélt keringőt, ezért ma sem kellene túlzásba vinni, meglehet, hogy a sznoboknak szemet szúrna, hogy tánc közben mennyire simulnánk egymáshoz. Különben is nem akarom, hogy bárki is rajtam csámcsogjon, vagy akár rajta, de egy ilyen rendezvényen úgy terjengnek a pletykák, mint a levelek az őszi szélben.
- Inkább megmutatom. - Ha már ennyire kíváncsi a feltételemre, akkor szavak helyett tettekkel felelek. Közelebb hajolva hozzá, simítok végig isteni felsőtestén, majd finoman alsó ajkába harapok, de mielőtt még megcsókolhattam volna, inkább elhúzódok tőle.
- Hm, túl édes vagy, még a végén megártasz, talán nem ártana, ha leszoknék rólad. - Mint ha az a Cassy szólalt volna meg, aki akkor voltam, mikor még nem élveztük ennyire közelről egymás társaságát. Azt hiszem, hogy igaz a mondás, hogy a jóból is megárt a sok. De végül is csak egyszer élünk, akkor meg hagy ártson! Viszont estélig ki szeretném éheztetni, hogy akkor úgy essen nekem, mint ahogyan először tette.
- Ne várassuk meg Cujot! - Nézek rá a kutyusra, aki már lelkesen csóválja a farkát, mint ha tudná, hogy mi fog rá várni. - Hát szia pici szívem. - Simogatom meg buksiját, egyszerűen annyira pofa ez a kutya, akár csak a gazdája. Ha készen áll őfelsége, akkor megindulok velük együtt a hátsó kert felé, már szinte rettegve, hogy mikor hallom meg Agatha sikolyát.

Tárgy: Re: поклон 10.10.12 19:04

- Valahol biztosan. - Akármennyire is szeretném, hogy bár ne lennének e-fölött nincs hatalmam. Annyit tehetek, hogy minden egyes felesleges érzelmet elfojtok. Mind hiábavaló és egytől egyik minden kimutatott érzelemnek pocsék befejezése van és én ebből nem kérek akkor inkább nem kellenek. Csak kételyeket szül kérdéseket és bizonytalanságot. Elmondhatom, hogy már magamban sem bízom. Úgy érzem hibázom mégsem tudok ellene tenni. Félek ebből sem lesz Happy End. Nem szeretnék neki fájdalmat okozni és megbántani, de azt sem fogom engedni, hogy játszadozzon velem. Azt bárki megteszi nekem ha úgy akarom és én most őt akarom és valami egészen mást.
- Ó szóval durván szereted? Említhetted volna. - Akarva akaratlanul is, de ki tör belőlem a nevetés. Persze, tökéletesen értem, hogy mire is akart kilyukadni, de úgy éreztem ezt csak nem hagyhatom annyiban. - Esetleg van még valami, amiről tudnom kellene? - Szórakozottan teszem fel a kérdést. Nos, nem tagadom... Olykor szórakoztató volt az a kis játszma amit egymással űztünk, de előfordult, hogy simán bosszantó. Soha sem tudhattam teljes mértékben a magaménak azt amit szerettem volna még ha én is nyertem, de mind ez most megváltozott. Ettől eltekintve semminek sem kell kivesznie belőlünk. Van ami változik és van ami a régi marad.
- Igen, jól látod a helyzetet, de ígérem mindent meg fogok tenni, hogy kárpótoljalak érte. - Mint mondtam jó magamnak is meg kell jelennem ma este, így őt sem tudom ki húzni ez alól. Még magamat sem tudtam pedig mindent megpróbáltam és mindenki tudja, hogy mennyire utálok ilyen helyekre járni. Nem értem miért nem volna elég ha csak Lily és Eric mennének mi pedig addig elfoglalnánk magunkat?!
- Tudok róla. - Ahogyan ő is biztosan tudja, hogy a kihívások éltetnek, de nekem még így is kihívás, hogy megkaptam, hiszen ki tudja, hogy meddig tudom megtartani?! Mert tudom, hogy egy napom már nem éri be ennyivel és majd többet és többet akar és nem tudom bírom-e tartani majd a diktált tempót.
- Amiatt hagy fájjon az én fejem, kérlek... Ezt is megfogom oldani, ne aggódj. - Nem volt valami tetszetős az ötlete és nem is fogok aszerint cselekedni. Az már unalmas és tudok valami sokkal jobbat. Tudom, hogy még most is ugyan úgy tudnánk cukkolni egymást mint régen és azt is fogjuk tenni.
- Ezt a mai nap folyamán ne csináld túl sokszor. - Könnyen meglehet, hogy a legközelebbi adandó alkalommal nem engedem majd, hogy el hajoljon és akkor veszi majd csak igazán kezdetét a játék, mert attól kezdve nem fogok tudni parancsolni magamnak. Nem vagyok a magam ura.
- Miért akarnál szenvedni? - Érdeklődve és egy kicsit értetlenül nézek rá a frappáns válaszára várva, mert gyanítom, hogy ezt nem tudtuk le ennyivel ami nem gond. Szívesen fűzném tovább a témát.
- Azt hittem az én vagyok. - Sértődötten nézek a kutyára majd lebiggyesztett szájjal Cassy felé fordulok. Tényleg nagyon szerethet kiengesztelni, de ez úttal nem lesz könny dolga.
Hiába is reménykedtünk alig tettünk meg két lépést a folyosón már is hallom Agatha visítását, hogy " az egy kutya?" meg, hogy " mit keres egy koszos kutya a lakásban? " Ekkor csak rápillantottam Cassyre nevetve és futva iramodtam a hátsó kert felé.

Tárgy: Re: поклон 11.10.12 4:43

Felhúzom szemöldökömet, ahogy meghallom, hogy mit is mondott. Bevallom nem erre számítottam, sokkal inkább arra, hogy letagadja, hogy valaha is lettek volna érzelmei, de nem. Ismét sikerült meglepnie. De ezzel sikeresen fel tudta kelteni a figyelmemet és gondolom már Desmond is tudja, hogy milyen vagyok, mikor valami érdekel. Addig nem nyugszok, még válaszokat nem kapok.
- Mit gondolsz elő tudnám csalogatni őket? - Komoly kérdésemet egy játékos mosollyal leplezem. Azt hiszem, hogy kezdem már kiismerni, de még mindig vannak olyan dolgok, amikről fogalmam sincs, mint például ez is. Elképzelésem sincs, hogy képes lennék-e arra, hogy Desmond szívét meglágyítsam. Mert az egy dolog, hogy sikerül beférkőznöm az ágyába, de vajon a szívébe is be tudok?
- Azt hittem már említettem. - Sértődöttséget szimulálok, mikor Desmondból kitörik a nevetés, persze én is elmosolyodok, olyan édes amikor nevet, de be nem vallanám neki.
- Hm, igen. Szeretnék újra játszani és játszani is fogok. - Ördögi mosolyomat elő véve tekintek rá. Ez a kijelentésem akár hogy is nézve nem kedvez neki. Remélem még emlékszik, hogy milyen is volt, mikor még játszadoztam, mert szeretnék újból leszállni a ringbe. Nem mint ha bármi bajom is lenne azzal, hogy most nem feszülünk egymásnak, csak hiányzik, hiszen a hosszú hónapok alatt, mondhatni, hogy már egészen hozzá szoktam már.
- El is várom, hogy kárpótoljál. - Sajnálatomra ma is elmarad az ágyam felavatása, talán nem ártana ha elővigyázatosabb lenne és a kedvemben próbálna járni, mert talán úgy döntök, hogy inkább más társaságát fogom keresni.
- Valamiért el is hiszem neked. - Remélem tényleg meg tudja oldani, mert ebből a későbbiekben olyan komplikációk is adódhatnak, amikkel nem szeretnék szembe nézni. Ami pedig azt illeti, nem tudom, hogy majd mennyire lesz képes féken tartani a kezét, ha táncolnánk, mivel egy olyan ruhát néztem ki magamnak, ami túlságosan is hívogató.
- Miért? Mit is csináltam? - Cseppet megjátszom az értetlent. Annyira imádom édes ajkait, de most nem kóstoltam meg, csak alsó ajkába harapva adtam tudtára, hogy ma ki is lesz a főnök. Tudhatná, hogy szeretek irányítani.
- Talán élvezem azt, hogy szenvedhetek. - Nem mint ha nem szenvedtünk volna már mindketten eleget, ameddig mindketten túl büszkék voltunk, hogy belássuk, hogy együtt is boldogok lehetünk. Különös együtt vagyunk, de még is külön. Már előre látom, hogy a mai este folyamán mindkettőnket le fognak rohamozni az egyedülállóak, hiszen hiába megyünk együtt, tudják hogy csak azért, mert szüleink házasok. Csak még azt nem tudja senki, hogy közöttünk mi zajlik. Lelkiekben már készülök a férfiak támadására, na meg arra hogy Desmondra annyi üres fejű liba veti majd magát, nekem pedig mindvégig jó pofát kell vágnom hozzá.
- Túl sokat hiszel magadról. - Azt hiszem ez már tényleg sok lenne, ha neki ilyet mondanék. Egy kutyára persze merek ilyen jelzőt használni, mert annak semmi jelentősége. De ha neki mondanék ilyet, annak túl nagy jelentősége lenne, azt hittem ezt már ő is tudja. Ahogy a folyosón vagyunk már meg is jelenik Agatha, szinte éreztem, hogy ez meg fog történni. Nevetve futok Desmonddal ki a hátsó kertbe, újból öt évesnek érzem magam. Még a könnyem is kicsordult, ezért meg törölve szempáromat Desmondra nézek, de még mindig ott van arcomon széles vigyorom.
- Hitted volna, hogy valaha is lesz ilyen élményben részünk? - Körbe pillantok, sehol senki, ezért megpróbálom elfelejteni, hogy egy úrilánynak nem lenne helyén való a fűben ülnie, ezért le is huppanok. Ameddig anyám nem lássa meg, addig nincs gond. Cujo az ölembe mászik, elkezdem simogatni. Felnevetek, ahogy a pici szívem ásít egy nagyot, azt hiszem ő sem szeret korán kelni, mint a gazdája.

Tárgy: Re: поклон 13.10.12 21:12

- Nem az a kérdés, hogy te elő tudnád-e csalogatni őket hanem az, hogy én felszínre tudnám-e hozni őket?! - Kivételese nem táplálom játékos kis mosolyát inkább komoly képet vágok, mert nekem mind ez sokat tudna jelenteni, talán túl sokat is ahhoz, hogy meggondolatlan legyek, hisz van ami csak egyszer adódik az életben és nem mindegy, hogy kit részesítünk benne. Én még soha sem bántam meg semmit és azt szeretném ha ez így is maradna. Nem állíthatom, hogy ismerem már Cassyt, mivel ez nem igaz. Mindig megtud lepni és sajnos nem mindig kellemesen, aminek talán olykor nagyobb súlya van mint gondolná. Épp ezért szeretném jobban megismerni, de mintha ő ezt nem akarná igazán, de ugyan akkor megpróbálja mind ezt palástolni. Másképp azonban nem tudok megbízni benne és akkor érzelmekről sem beszélhetünk.
- Netalán eltévesztetted a szobát? - Egyértelműen annyiban maradt a nevetésem. Mondhatni érzékeny pontra tapintott. - Na és mi van akkor ha én már nem akarok? Egyébként is a játék tétjét vesztette. - Nem elképzelhetetlen, hogy az eddigi helyzet jobban kedvezett neki csak, hogy elkövetett egy hibát...Az enyém lett... és így már nincs... nem lehet igazi tétje a játéknak. Persze, én ezt cseppet sem bánom és nem értem, hogy neki mi a problémája ezzel?
Mivel nem vághatom a fejéhez, hogy " mikor nem tettem " ezért inkább nem mondok semmit inkább csak cselekszem. Megpróbálom rövid időn belül látható eredményt produkálni.
- Azt már tekinthetjük jó jelnek?! - Nem tudom és nem is tudhatom, hogy képes lesz-e vagy lenne-e valaha is hinni nekem és megbízni bennem. Én volnék a legboldogabb férfi a világon, de ugyan akkor semmit sem szeretnék elkiabálni. Már így is kivételes személynek kellene éreznem magam a köreiben és a magamét tekintve is jócskán meghaladtam a normát, de nem voltam rá képes, hogy nemet mondjak még önmagamnak sem. Egyszerűen nem vagyok a magam ura.
- Ne félj, a tudtodra fogom hozni ha tovább kívánod folytatni. - Mindketten pontosan tudjuk, hogy miről is van szó. Ő egy okos lány még csak leplezni sem tudná és nem is állna jól neki.
- Most érzem csak igazán, hogy mennyi mindenről lemaradtunk és, hogy még mennyi mindent be kell pótolnunk. - Hol bujkált eddig ez a nő? Bevallom nem tartom túl sokra a nőket, de neki mégis csak sikerült kiérdemelnie a tisztelemet, még ha ez nem is mindig látszik, ami csak is azért történik mert én úgy akarom. Mind eddig csak egy őrjítően dögös nőbe bujt lányt láttam, aki nem tudja igazán használnia azt amije van és csak mutatóul szolgál.
- Ez természetes. - Vagy nem? Mindenesre csak megvonom vállam, aztán ha valami nem tetszik tudja már használni azt a cuki kis száját.
Mégis mit gondolt? Ez nyilvánvaló, csak senki sem beszél róla... Egy Drescher vagyok... Gazdag vagyok... Ügyvéd vagyok...
- Azt sem hittem volna, hogy egy reggel majd egy kutyával fogsz beállítani a szobámba, mi több az ágyamba. - Nagyot néztem, amikor Cassy csak úgy lehuppant a fűbe. Soha sem néztem volna ki belőle az efféle dolgokat. Majd gondolok egyet és elhelyezkedem vele szemben török ülésben és csak nézem őket. Vitathatatlanul Cassy az aranyosabb, de azért Cujo-val is meg kellene barátkoznunk. Mindenkibe van valami szeretni való, még ha nem is mindig tudom el hinni és fogalmam sincs, hogy bennem mi lakozik..., hacsak nem az ágyban nyújtott teljesítményem. Egy kósza hajtincset igazítok Cassy füle mögé majd tovább vizslatom tekintetemmel. Kivételesen nem a hátsó szándék vezérel. Egy ma esti bizonyos időpontig megpróbálok csak simán a bátyja lenni és különben is igaza van. Azt hiszem abban egyet érthetünk még így csendben is, hogy egyikünk se gondolta volna még a legvadabb álmaiban sem, hogy ilyesmire sor kerülhet.

Tárgy: Re: поклон 14.10.12 4:02

Ezzel a kérdésével azt kell, hogy mondjam, hogy megfogott. Próbálok logikusan gondolkozni és számításba venni a történt dolgokat, hogy akár egy kicsit is meg tudjam fejteni, hogy képes lenne-e rá. Minden esetre azt hiszem, hogy még magamnak sem vallanám be, nem hogy még neki, hogy én képes lennék felé gyengéd érzelmeket táplálni, sőt már meglehet, hogy átestem azon a bizonyos ponton.
- Desmond, te egy Drescher vagy, neked bármi lehetséges, amit a fejedbe veszel. - Akár mennyire is meglepő, de hiszek abban, hogy amit elképzel, az valóra is válik. De az érzelmeit már nem tudom manipulálni. Azt is teljesen megérteném, hogy a történtek után egyáltalán nincs esélyem arra, hogy elnyerjem a szívét, akármennyire is szeretném, hogy szeressen. De, mint tudjuk az érzelmeinket nem lehet irányítani, pedig olykor jól jönne, ha azokat is uralni tudnám.
- Reméljük, hogy nem. - Még is erre mit kellett volna mondanom? Ennyi együttlétből már akkor is tudnám, hogy ő van mellettem, ha a kezét fognám egy teljesen sötét szobában. Teste minden apró részletét felfedeztem már, de úgy hiszem az én testem is előtte nem maradt felfedezetlenül.
- Ha én akarni fogom, akkor neked nincs más választásod. - Kezdem kiismerni, oly annyira, hogy szinte tudtam, hogy ezt fogja mondani, bárcsak mindig tudnám, hogy mi fog következni. Önelégülten elmosolyodok, ahogy bele gondolok, hogy ismét valamivel fel lesznek dobva a minden napjaim. Egyszerűen szükségem van a játszadozásokra az életemben, kell, hogy valami történjen és pezsegjen körülöttem az élet.
- Új osztás következik, nagyobb téttel. - Határozottan mondom, mint ha nem tűrnék ellentmondást és nem is tűrök el most. Szeretem, ha a dolgok úgy alakulnak, ahogyan én akarom.
- Hát hogyne. - Ha Desmond jól jelnek fogja fel, akkor nincs ellene semmi ellenvetésem és én is úgy tekintek rá. Attól, hogy még elhiszek neki pár dolgot, még nem jelenti azt feltétlenül, hogy bízok is benne. Nálam a bizalmat ki kell érdemelni, nem mindenki képes erre, sőt nem is tudok olyan emberről, aki élvezhetné a feltétlen bizalmamat.
- Folytatni, amit még el sem kezdtem? - Meg sem csókoltam, mindössze óvatosan haraptam alsó ajkába, de úgy látszik érzékenyen érintette a dolog. Pedig ez édes kevés volt, ha azt nézzük, hogy ez után mi következhet, ha úgy akarom, hogy legyen folytatás.
- Mond, akkor mire várunk még? - Nem pontosan értem, hogy mit ért most az alatt, hogy annyi mindenről lemaradtunk, de egye fene, pótoljuk csak, főleg ha olyan élvezetes lesz, mint amire számítok. Meglehet, hogy már betegesen vonzódok hozzá, mert minél többet kapok belőle, annál többet akarok, egyszerűen telhetetlennek érzem magam, ha a közelemben van.
- Szokj hozzá, hogy olykor meglepetéseket fogok neked okozni. - Ahogy sikerül olyanokat, mert Cujo is elsülhetett volna rossz meglepetésként, de Desmond egészen jól kezelte a kialakult helyzetet, ezért lett úgymond pozitív meglepetés. Felnézek rá, ahogy megigazította szemembe logó hajamat, ahogy szemébe néztem, hirtelen annyira meghittnek éreztem azt a pillanatot, hogy muszáj volt elkapnom tekintetemet róla és inkább vissza vezettem Cujora, aki kényelmesen elhelyezkedett rajtam. Állát térdemre hajtotta, ahogy első két lábával kinyúlt rajtam, álmosan pislogva.

Tárgy: Re: поклон 17.10.12 22:41

- Köszi, hogy tájékoztatsz, de én is tudok róla. - Igen, én vagyok Desmond Drescher, már több mint húsz éve. Köszönöm az emlékeztetőt, de eddig még egyszer se sikerült megfeledkeznem róla igazán, mindig eszembe kellett jutnia és hát bele vésték a fejembe. Ki se tudnám tépni az emléket.. és büszkén is viselem. Igen, minden okom meg is van rá, hogy az legek... és igen, jól tudja, sőt mi több - ha így jobban tetszik - igaza is van. Számomra nem létezik lehetetlen, már kis koromban kiiktatták a szótáramból és szókincsemből egyaránt. Nem ismerem a lehetetlen szó fogalmát csak is akkor ha épp úgy akarom.
- Inkább te reméld, hogy nem... - Nyersen csak ennyit mondok. Ha okos és ismer már annyira nem szál velem harcba ezt a témát tekintve..., mert annak csúnya vége lenne. Nem tudom mennyire hihetek neki és mennyire lehet igaz az, amit mond vagy amivel ámít, de a saját érdekében remélem, hogy marhára igaz más különben kezdhet imádkozni a pasikájáért. Ami az enyém az az enyém... Ameddig addig és ameddig én úgy akarom addig az enyém! És egyszerűen nem létezik az az opció, hogy bárki el vegye tőlem! Nem tűröm!
- Te csak azt hiszed. - Nem fogok sem utána sem mások után engedelmesen loholni akár csak egy pincsi kutya és nyálasan pitizni a jutalomért.
- De tudod én szeretem magam előtt látni a célt. Szóval ha nem csak nem tudsz valami érdemlegeset felhozni akkor ezen a téren nincs is tovább miről beszélnünk. - Nem fogok senki kedvéért sem vakon rohanni valami homály felé és hát ért már csalódás a jó voltából. Nem fogok minden alkalommal megkockáztatni egyet. Nem igazán kedvemre való a teperjünk a semmiért avagy valami kicsinyes érdekért taktika. Ugyan nem tudom mit forgat a fejében, de tőlem addig ne várjon semmit még nem állok a kész tények előtt. Ő volt az, akit igazán akartam és ehhez bele kellett mennem a dologba, de megkaptam. Mit tudna még ezen kívül felajánlani a számomra? Cassy csábos lábaiból is azért lett tét, mert én akartam... Azzá tettem... Kellett nekem! És még most is ugyan úgy szükségem van rá! Vágyom utána!
- Pontosan! - Legközelebb talán ennyinél nem lesz képes meg állni. Legközelebb talán ennyivel nem fogom el engedni. Meglehet nem kellene kísérteni a sorsot. Egyszer úgy is utol ér. Kérdéses, hogy tudunk-e még bármire is várni ezek után, hogy szinte minden íratlant szabályt megszegtünk?!
- Az alkalomra... vagy ha úgy tetszik, ahogy a pillanatra! - Tudom, hogy a sietségekből soha sem származik semmi jó és mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy hibázzunk, legalább is még nem.
- Nem biztos, hogy menni fog. - Talán hozzá tudnék szokni csak, hogy az önérzetem nem fogja hagyni és ez így van rendjén. Nem tett vele túl boldoggá ahogy csak úgy el kapta a tekintetét, de hát mi mást tehetnék? Semmit. Érthető, mi soha sem lehetnénk igazán boldogok így hát jobb nem is erőltetni.
- Hát... Kis pajtás, látom te sem csíped ha megzavarják álmaidat. - Szórakozottan pislogok a kutyára. Egy dologban biztosra mehet engem illetően. Ha többé nem merészkedik az ágyamba és nem arra kell fel kelnem, hogy valami jó bő nyállal mosdatni készül hol ott még fel sem ébredtem... Nos, akkor én sem fogom zaklatni édes álmait.

Tárgy: Re: поклон 21.10.12 2:06

Meglehet, hogy túl őszinte leszek most hozzá, de az örökkévalóságig nem beszéltetek mellé. Minden tettemnek következménye van, ezt már rég megtanultam, de olykor a szavaim nagyobb hatással lehetnek, mint a tetteim.
- Pedig azt hittem, hogy már elfelejtetted, hogy ki is vagy valójában. - Talán csak én veszem észre vagy az is benne van, hogy azért nézek rá másként, mert jóval közelebb került hozzám, de mint ha régen máshogy viselkedett volna. Mármint velem biztosan, hogy máshogy viselkedett, ami nem feltétlenül hiányzik belőle, de így még sem olyan, akiért megérte játszani. Játszani másokkal és mások érzelmeivel.
- Valaki féltékenykedik? - Értetlenül húzom fel ívelt szemöldökömet, ahogy felteszem kérdésemet. Ez annyira nem vall rá. Ettől tartottam, féltem, hogy valaha is komollyá fog fajulni ez a "valami" - őszintén már azt sem tudom mi ez - kettőnk között. Nem vagyunk egy pár, attól, hogy az ágyban okozunk egymásnak olykor pár kellemes órát, de ennek ellenére még is elutasítsuk mások közeledését, mint ha nem akarnánk egymást megcsalni. Már tényleg semmit sem értek. Desmond mindig is nőfaló volt és mióta vissza jöttünk a nyaralásból, azóta egyetlen egy nőt sem láttam megfordulni nála. Innentől két eshetőség van, vagy tényleg nem volt azóta az életében semmiféle nő, vagy ügyesen titkolja, hogy még véletlenül se tudjam meg. Hirtelen nem is tudom, hogy melyik lehetőség lepne meg jobban.
- Ne mond, hogy te szereted a monoton hétköznapokat. Egy kis játék mindent feldobna. - Neki nem mondanám el, de rettegek attól, hogy egyszer csak arra fog ébredni, hogy már nem akar, mert már megkapott és nem vagyok kihívás számára. Tudom, hogy rám fog unni és mást fog keresni... ezért próbálom fent tartani az érdeklődését, ha kell bármi áron.
- Akkor ezt a témát addig jegeljük, mert sem az idő sem pedig a hely nem alkalmas, hogy közöljem szándékaimat. - Nem tudhatom, hogy hogyan fog neki tetszeni a kis ötletem, amit elborult elmémmel eszeltem ki, de talán annyira nem szűk látókörű, hogy ne akarna velem játszadozni, elvégre eddig látszólag nagyon is élvezte, amit egymással műveltünk.
- Remélem nem felejtetted el, hogy milyen türelmetlen vagyok, nem szeretnék sokáig várni. - Főleg úgy, hogy nem tudom, hogy miről is van szó, de tudni akarom, még akkor is, ha akár onnantól kezdve minden megváltozik. Akármennyire is jól érzem magamat mellette jól tudom, hogy nem tarthat ez az állapot így még túl sokáig.
- Neked ne menne? - Ritkán szoktam tőle ilyet hallani, vagyis ha jobban bele gondolok még nem is hallottam ilyet a szájából. De most nem akarok ezen felakadni, talán nem is lesz ideje hozzá szokni, annyi mindenen múlhat még az, ami közöttünk zajlik. Inkább csak Cujot figyelem, ahogy az ölemben elkényelmesedik, olyan kis aranyos, akár csak a gazdája. Viszont Desmond szavai hallatán felé kapta a fejét, ásítva hunyorgott rá, de végül úgy döntött, hogy leszáll rólam és feltérképezi az udvart, elvégre mostantól ez az ő felségterülete. Így hogy most már nincs rajtam lopva körbe nézek, de egy árva lelket sem láttam az udvaron, ez annyira nem jellemző, hogy a személyzet legalább egy tagja nem lesz minket árgus szemekkel, sőt még Agatha se sehol, biztosan szívrohamot kapott Cujo láttán.
- Talán nem ártana bemennem, hogy elkezdjek készülődni. - Elhúzom a számát, nincs túl sok kedvem az egészhez, főleg David miatt is. De hogy jobb kedvre derítsem magam Desmond közelébe férkőzök. Szinte egy pillanat alatt kezem pólója alatt termett, óvatosan húztam végig körmeimet mellkasán, élveztem, ahogyan az ujjbegyeim alatt érezhettem kidolgozott felsőtestét.
- Biztosan nem tudnánk megoldást találni arra, hogy ma este ne kelljen bájolognunk? - Suttogva kérdezek rá, ahogy ajkammal lágyan érintem nyakát. Hatalmas erőfeszítéseim árán kezemmel csak felső testén élvezkedek, pedig már legszívesebben más merre tévedne el a kezem, de egyelőre beérem annyival, hogy apró csókokat lehelek nyakára. Persze egyik szemem a kijáratra szegeződik, mert nem akarom, hogy bárki megtudja, hogy mi folyik kettőnk között, főleg addig nem, ameddig ezzel én sem vagyok tisztában.

Tárgy: Re: поклон