поклон

Tárgy: Re: поклон 27.10.12 21:19

- Miért? Te szerinted... Ki vagyok én valójában? - Szigorú és követelőző pillantásokat intézek felé. Ebből aztán már nem fog tudni kimászni. Egyenese és őszinte választ várok tőle még akkor is ha nem fog tetszeni, amit ezek után igen esélyesnek tartom. Nem nagyon tudom, hogy ezt most ő vajon minek is szánhatta tulajdonképpen?! Bántásnak-e vagy sértésnek, de valamelyik nagyon célba ért.
Ugyan akkor nem értem miért kaptam most mind ezt. Vagy talán csak nem szeretném érteni. De én az vagyok aki és aki voltam. Ez mind én vagyok. Soha sem követtem mások elvárásait. Ha most neki nem tetszik valami... Nos, hát az az ő baja. Én nem változtam csak a körülmények. Nem így akarta? Én sem. De emlékezzünk csak vissza, hogy ki adta be a derekét...?! Ne akarja már meg állítani a napomat.
- Tedd csak próbára ha annyira tudni akarod. - Egy pillanat alatt el szállt minden életkedvem és már nem tudok és nem is akarok mosolyt alkotni képemre. Mire fel mosolyogjak? Szívem szerint most inkább fejjel mennék a falnak. Miket beszélek? Rohannék.
Nem tudhatom valóban megteszi-e, de ha igen... Nos, azt hiszem ez úttal a kívánt eredményt kapja majd és remélem meglesz elégedve önmagával. A szerencsétlent a földdel teszem egyelővé addig ütöm még látszódik a képéből valami és addig rúgom még szusz lesz benne majd elégedetten elsétálok mint aki jól végezte dolgát.
- Beszélj a magad nevében vagy inkább próbálj meg őszinte lenni. Mert én ezt nem veszem be... - Sajnálattal közlöm, hogy az én minden napjaim cseppet se monotonok... és ha az övé igen... Nos, azt csak irigyelni tudom. De a félrevezetéshez hiányzik még egy-két eszköz. Mondjuk két üveg pia. Az után talán meg tudná velem etetni mind ezt. Egyszer végre majd csak be látja, hogy nálam csak az őszinteséggel arathat babérokat. Ez a süket duma nálam nem nyerő. Már megkaptam. Az enyém volt és addig az is lesz ameddig én úgy akarom. Mindegy mit tesz... Ha pedig már nem kell és nem lesz rá szükségem abban az esetben is teljesen mindegy, hogy mit tesz. Vegye már észre, hogy nagyon rossz helyzetből próbálja megközelíteni a dolgokat.
- Rendben. Semmi akadálya. - Szeretem mikor egy nő akar irányítani és különösképp élvezettel tölt el végignézni, hogy akar csak, hogy épp nem tud... vagy, hogy úgy mondjam tudna csak nem látja be, hogy nem a megfelelő eszközökkel próbálkozik. De ez úttal ebben most nem igazán lelem örömömet.
- Hát persze. - Ebbe most inkább nem másznék bele így csak láthatóan rá hagyom.
- Cassy, hagyjuk ezt most. - Nem tudom mire fő ez a nagy hangulatváltozásom, de ebből is látszik, hogy mindenre képes... Mi mindent meg tud tenni velem ha nagyon akarja és úgy tűnik, hogy ő ezt most nagyon így akarta.
- Higgy nekem. Nem fogod megbánni. Meglátod még a végén élvezni is fogod. - Ezt szinte biztosra vehetem úgy hiszem... és ha még nem is az én jó voltamból hát valaki, akkor Cassy egész biztosan megoldást fog találni rá...

Tárgy: Re: поклон 27.10.12 21:53

Nem fogok félre beszélni, sem pedig hazudni neki ebben, mindössze elhallgatok pár dolgot előle, nem mindig kifizetődő őszintének lenni, főleg azokkal nem, akik számítanak is valamit.
- Valójában a mostohatestvérem vagy, aki eddig nem így viselkedett. - Ezzel eddig is tisztában voltam, de kimondani sokkal rosszabb, mint csak tudni róla, főleg hogy már régen többet jelent számomra, mint egy testvér, még ha semmi vérrokonság nincs is közöttünk, sőt valójában ez a mi nagy szerencsénk.
- Talán élni fogok a lehetőséggel. - Őszintén szeretném tudni, hogy mennyire zavarná, ha másokkal látna. Mert ha féltékeny lenne másokra, az azt jelentené, hogy számítok neki valamit, és nem csak egy eldobható játékszerként kezel? Szeretném ezt hinni, szinte már görcsösen kapaszkodok ebbe a gondolatomba. Már attól képes lennék össze törni, ha egyik napról a másikra elmúlna az eddigi érdeklődése, amit felém mutatott.
- Nem várhatod el tőlem, hogy őszinte legyek. - Remélem tudja, hogy igazam van. Ne várjon el tőlem semmit sem, ahogy én sem teszem. Mert ahol elvárások vannak, ott csalódások is. Nagyon nem szeretnék benne csalódni, de hát előbb vagy utóbb mindenkiben csalódunk. Annyira szépen indítottuk a reggelünket, erre nem bírok magammal is muszáj volt felhergelnem, még egy apró kis hiba, amit a számlámra írhat. Sosem leszek olyan nő, akit szeretne, aki sosem mondana ellent neki és mindig csak igazat adna, már csak a büszkeségem sem engedné meg. Be kell, hogy valljam, egyáltalán nem tett jót önérzetemnek, sem női hiúságomnak, hogy Desmond hozzám sem nyúlt, pedig annyira törtem magam. Persze tisztában vagyok vele, hogy nem is olyan régen milyen szavakat vágtam hozzá, de azért még is csak nem erre számítottam. Remélem tényleg csak arról van szó, hogy megsértettem, mint hogy már rám unt és ezért nem érdekelem. Érzem, hogy túlzásokba estem, ezért is szeretném így kárpótolni, de nem kapok tőle semmi pozitív visszajelzést.
- Élvezni? Igen, tényleg nagyon élvezni szoktam, ahogy David tánc közben fogdos a többiekről már ne is beszéljünk. - Sértődötten kiveszem kezemet pólója alól, felhagyok mindennel, amivel eddig kényeztetni próbáltam. Felhúzom lábaimat térdemre támasztom államat, miközben kezeimmel körbe fogom lábamat. Nem is tudom, hogy most sértett vagyok-e vagy csak hisztis, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretném. Inkább meg sem szólalok, eddig is csak a bajt okoztam vele. Desmondra sem nézek rá, inkább Cujot figyelem, ahogy még mindig azzal foglalkozik, hogy feltérképezze a territóriumát.

Tárgy: Re: поклон 28.10.12 19:22

- Akkor magyarázd el kérlek, hogy te szerinted még is hogyan kellene viselkednem?! - Leplezni se tudnám előtte ingerültségemet és már nem is akarom. Ez is én vagyok és így is kellene viselkednem vagy nem ezt akarja? Mert akkor felettébb kíváncsian hallgatom, hogy véleménye szerint még is hogyan kellene viszonyulnom hozzá, mert attól tartok én már kezdem elveszíteni a fonalat.
Nem lehet a testvére. Egész egyszerűen azért, mert ő nem a testvérem. Soha sem volt az és már soha nem is lesz az. Mi valami egészen másba hasonlítunk, legalább én eddig ebben a tudatban éltem. De ha tévedtem... Hát nem dől bennem össze egy világ. De én eddig azt gondoltam, hogy ez így neki még túlságosan jó is, erre kiderül, hogy ez sem tetszik. Akkor nem tudom. Talán az volna a legjobb ha az ég világon semmi sem volna között...! Még ruha sem...
- Remek. - Most erre mégis mit mondhattam volna? Örülök, sőt mi több... Repesek a boldogságtól. Már úgy is... Idejét sem tudom mikor vettem utoljára hasznát a nyer erőnek. Kissé már kezdenek felfokozódni bennem a kedélyek, ami annyira nem jó tekintetbe véve a ma esti lehetőségeket. Egyáltalán nem biztos, hogy tudok majd uralkodni magamon még ha neki ezt is mondtam.
- Ó tényleg? Valóban? Hát így állunk... - Jó tudni... Nem várhatom el tőle, hogy őszinte legyen hozzám? Pedig néha kicsivel többet is el várnék mint hogy dorombolva szét tegye nekem a lábát. Később meg majd az lesz a baja és azért fog rinyálni mert, hogy én csak kihasználtam... Párszor keresztül mentem rajta és ennyi. De ha egyszer másra nem képes? Még majd egy napon arra ébredek, hogy kiderült, hogy kettőnk közül én voltam az a személy, aki csak szexre kellett.
- Nem kellene már készülődnöd? - Azt hiszem mindkettőnknek az lesz a legjobb ha ezt a beszélgetést mi itt most berekesztjük. Sem a hely sem az idő nem alkalmas arra, hogy ezt mind megvitassuk. - Menj... - Intek fejemmel a bejárat felé, de tekintetét mindvégig kerülöm és inkább Cujo-t figyelem. Miután magamra maradtam leheveredek a fűbe kezemet fejem alá téve. Őszintén szólva teszek rá, hogy ki láthassa meg. Bárki is legyen az csak ne szóljon hozzám és kíméljen meg a társaságától.

Tárgy: Re: поклон 28.10.12 22:45

Na bingó! Pont ezt nem akartam, de még is ez lett a vége, hogy most szépen számon kér.
- Nem hiszem, hogy bármint is változtatna a véleményem, ezért inkább megtartanám magamnak. - Nem akarom, hogy miattam változzon meg, legyen olyan, aki eddig is volt, mivel azért is sikerült neki felkeltenie a figyelmemet, mert mert úgy viselkedni velem, úgy mint még soha senki. Viszont tudom, közelebb kerültünk egymáshoz, ezáltal változtak a játékszabályok is kettönk között. De sajnos még magam sem tudom, hogy mi tetszik vagy éppenséggel, hogy mi lenne nekem a jó. Eddig mindketten kihívások voltunk egymás számára és most mik lettünk? Már ellenségnek sem mondhassuk magunkat, hanem inkább egymás ágyasai lettünk? Azt sem tudom, hogy van ez már.
- Ha azt szeretnéd, hogy őszinte legyek, akkor neked is őszintének kellene lenned. - Annyi kis pitiáner hazugság árnyékolja már be a mi kis "kapcsolatunkat", hogy már azt sem tudom, hogy mit higgyek el neki. Sok minden változna meg, ha egymással lennénk őszinték és még több, ha másoknak is őszintén bevallanánk, hogy mi is folyik kettőnk között. Azzal minden más lenne és a más nem feltétlenül jelent jobbat, vagy akár rosszabbat, de addig nem tudjuk meg, hogy mi lenen akkor, ha nem kockáztatunk és nem lépünk egy nagyot. Inkább már nem is válaszolok, sértetten felpattanok, vissza sem nézek rá, elindulok a szobám felé, közben próbálom lenyelni büszkeségemet, még mielőtt úgy döntenék, hogy vissza fordulok és mindent kitálalok neki.

//Köszi édes. Wink

//

Tárgy: Re: поклон