Név: Christopher Holloway
Becenév: Chris
Kor: 22
Születése hely, idő: 21. 05. 1990. Chicago Illinois
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: fejvadász
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Hogy milyen vagyok? A fene se tud kiigazodni rajtam. Néha még jó magamnak sem megy igazán. Imádom heccelni az embereket és és az a legszebb és persze legjobb érzés, mikor ezen mások oly annyira fel tudják magukat húzni, hogy majd fel robbannak mérgükben. Csodás látvány. Gyönyörködtet! Hogy egyesek mi mindenre képesek volnának és mégsem azok. Nevezzetek pszichopatának, de én ezt élvezem. Persze tudok komoly is lenni, ha a helyzet megkívánja. Amikor például dolgozom félre teszek minden érzelmet, mert olyankor az érzéseknek nincs helye és semmi keresnivalója sem. Csak a cél lebeg előttem. Más különben ha meg engedem azt magamnak, hogy habozzak és hezitáljak... Könnyen meglehet, hogy az lesz életem utolsó rossz döntése és annak tudatában patkolhatok el, hogy én b*sztam el, én hibáztam! Ha vitákról van szó én inkább kimaradnék belőlük és többnyire meg is próbálkozom ezzel. Ha netalán mégis sikerül széepn bele csöppennem az események kellős közepébe, elég gyorsan el tud borulni az agyam. Aki tudja tudja, aki nem az majd meg tudja..., hogy velem nem túl nyerő húzás ujjat húzni!

Külső: A külsőmet illetően... Nos, hát akadnak itt-ott ellent mondások, de ezt nevezik stílusnak vagy nem? Kövezzetek meg, de én már csak ilyen vagyok és így nekem jó! Szóval, akkor nincs is értelme tovább szót csépelni. Elég pocsékul viselem az ellentmondást pedig én magam is az vagyok!
A hajam színe a szőkétől a sötét barnáig változik, hogy mikor? Amikor úgy tartja kedvem. Azt hiszem már említettem, hogy nem vagyok egy nyitott könyv így olykor még magamat is meg tudom lepni. Persze, ezt az adottságot jobb szeretem másokon gyakorolni eltérő következményekkel.
íriszeim a kék és a zöld között határolható be. Nem vagyok egy égimeszelő - de kinek kell az? -, úgy 178cm magas vagyok bla bla bla... Bővebb információért keresd ki az egészségügyi kartonomat.
Öltözékemet illetően... Kifejezetten rühellem az olyan hacukákat, amik a kelleténél jobban hajalmosan rám tapadni. Inkább kapok magamra valami kényelmeset, amiben még mozogni is lehet. Ha házon kívül vagyok - ... - többnyire a sötét színek dominálnak, ennél is pontosabban a fekete.
Nem vagyok egy két ajtós szekrény, ki gyúrt beteg állat, de mindenem megvan amiről úgy vélem, hogy meg kell lenni rajtam A kondimra természetesen oda figyelek, mert hát van, hogy hajlamos vagyok el lustulni ami nem egy jó pont az én munkámban.

Előtörténet: A kilencvenes évek elején valahol Cihago legsötétebb bugyrában láttam meg a "napvilágoz" ami már szinte akkor maga volt a pokol, csak én még nem tudtam róla. Honnan is tudhattam volna? Mit sem sejtettem. Apám nem igen vesztegette a drága idejét. Elhagyott minket amint tudott, de miket is beszélek?! Hisz soha sem volt igazán apám, amiért én a mai napig mélységesen megvetem és gyűlölöm. Nem voltak kérdéseim őt illetően és anyám sem szaporította a szót. Így tűnt a legjobbnak. Nem ért annyit, hogy emiatt bárki is veszettül vagy akár kínosan érezze magát. Soha sem volt részese az életemnek és most már nem is kell. Még nem tudok semmit addig a jó... Neki! Egyszerűen nem tudott és nem is tud érdekelni, még az sem, hogy egyáltalán a világon van-e. Mert még a végén biztos helyet és jegyet nyújtanék neki egy másik világba. Az anyám Carla egyedül nevelt, legalább is megpróbált megnevelni kisebb-nagyobb sikerekkel. Talán kicsivel többet is megtanultam mint kellett volna, aminek ő persze nem őrült, de nem is tehetett semmit ellene. Ez az én életem és úgy élem vagy vágom tönkre ahogyan az nekem tetszik és ebbe neki is bele kellett törődnie idővel. Soha sem voltam egy minta gyerek inkább az a tipikus kölyök, akivel mindig csak a baj van és hát én sem szerettem megkönnyíteni a mások dolgát és ez a mai napig sem változott és azt hiszem már nem is fog. Lassan, de biztosan az életünk kész romhalmazzá alakult és végleg magunkra maradtunk az anyámmal. Az anyám teljesen összetört... Drogozni kezdett. Mivel nem voltam még elég idős ahhoz, hogy pénzügyileg valamelyest támogatni tudjam egy szép napon arra ébredtem, hogy Carla prostituált lett. Képtelennek éreztem magam arra, hogy megbirkózzam a gondolattal, de hát mit tehettem volna? Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy majd egy napon őt is elveszíthetem. De eljött ez a nap is, amikor végleg egyedül maradtam, elveszítettem mindenkit, aki fontos volt a számomra. Azon az estén minden megváltozott és kezdetét vette valami új. Carla elé indulta, tudtam hol találhatom meg. Kezdte nagyon szúrni a szememet ez az egész dolog és beszélni szerettem volna vele, lebeszélni. Nos, hát elkéstem. Egy sikátorban találtam rá elmetszett torokkal... Elvérezve... Szét tépett hiányos öltözékben. Összetörtem. Tudtam, hogy már nem segíthetek. Dühös voltam, sőt az egész világra! Rádöbbentem, hogy senkim sem maradt. A magány és az emlékeke elől el menekültem. Vegasba költöztem gondolván, hogy itt majd más lesz. Más helyszínek, más emberek. Hamar be láttam, hogy nekem már nincs mit veszítenem. Épp ezért minden őrültségbe bele vágtam. Küzdősportot, önvédelmit tanultam és széepn lassan tudatosult bennem, hogy mit is szeretnék csinálni. Gyorsan megszereztem a fegyvertartásit olyan alapon, hogy ami Vegasban történik az ott is maradt. Ha rajtam múlik biztosan! Ideje takarítani!