Név: Garret Freeman
Becenév: Bill (Lövésem sincs miért...)
Kor: 27
Születése hely, idő: 1985-11-08; New York
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: körözött
Anyagi háttér: Középosztály, legalábbis gondolom Vegasban annak számít, ha valakinek telik saját lakásra, és eljár golfozni, de nincs a tulajdonában kaszinó, vagy szálloda.
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Abszolút nyugodt, és békeszerető egyén vagyok, bár ebben sokat segít az is, hogy nagyon-nagyon ritkán húznak fel, a bunkókat pedig igyekszel elkerülni.
Persze engem is ki lehet hozni a sodromból, és ha valakinek ebben nagyobb tehetsége van, mint a félrehajolásban nehéz tárgyak elől, amik a kezem ügyébe kerülnek, akkor bizony könnyen fájdalmas meglepetésben lehet része, de mint már az elején is mondtam, jobb szeretem a nyugalmat, és a békét, ezért is kedvenc időtöltésem a Golf klubban lyukakra vadászni a friss levegőn, civilizált emberek közt.

Külső: Állítólag olyan megbízható, ártatlan képem van, ha pedig nevetek, smink sem kell hozzá, hogy a gyerekek bohócnak nézzenek. Én nem látom magam ilyennek, de igaz ami igaz, 22 éves koromban szakállat növesztettem, hogy végre ne nézzenek kisfiúnak...mondtam már, hogy simára borotváltan nagyon kölyök képem van?
Ami a ruházatomat illeti, leginkább a kényelmes, és praktikus öltözéket kedvelem. Egy farmer, egy öv, egy póló, ha nagyon hideg van, akkor akár egy dzseki - azt is valójában csak azért, hogy a mellettem álló, vacogó hölgy vállaira teríthessem, én amúgy nem szoktam fázni.
A bal kezemen van egy sebhely hüvelyk és a mutató ujjam közt, ami az előbbire merőleges. Jó hosszú, mintha az életvonalam akartam volna kibővíteni, igaz akkor pár centivel följebb kellett volna céloznom.



Előtörténet: A férfi, aki belép az ősidőkből hátra maradt dohos kávézóba - ami isten tudja, miért üzemel még mindig - ballonkabátot, ményen a fejébe húzott kalapot, és fekete napszemüveget visel, vagyis szinte ordít róla, hogy kerülni szeretné a feltűnést, ám fogalma sincs, hogyan kéne ezt tenni. Mindössze egy kávét rendel, ám annak ellenére, hogy ülőhely lenne bőven, ő inkább a helyiség túlsó vége felé veszi az irányt, az egyik olyan pénzbedobós fülke felé, ami még üzemel a városban.
-Vedd már fel…gyerünk..vedd m… - Ebben a pillanatban kapcsol a vonal, és egy fáradt, meggyötört női hang szól bele a másik oldalról.
-Édesem! Végre! El sem tudod hinni, milyen jó, hogy végre hallom a hangodat! Én…
Ezt követően néma csend borul a kávéházra. A férfi többet nem szól a kagylóba, csak némán hallgat. Észre sem veszi, amikor kihozzák a rendelését, és jobb híján a fülke tetejére kerül a csésze, mely körül nem kergetik egymást gőzölgő aromák, de nem is fontos, úgy sem tervezte meginni. A kagylót kiejti kezéből, majd háttal a falhoz dőlve a pókháló födte plafont kezdi kémlelni, és akaratlanul is arra terelődnek a gondolatai, hogy is került ebbe a helyzetbe.

Az eleje még nem is indult rosszul. Közepesen normális családba született, ahol ideális módon minden tesója jóval fiatalabb volt nála, így nem sok vizet zavartak. Édesapja egy humoros, végtelenül laza ember, aki leginkább persze azrt engedheti meg ezt magának, mert akkora, mint egy hegyomlás, mély, parancsoló hangjának hallatán pedig elfelejted azt a szót, hogy nem, de amúgy rendesen bánt mindig mindenkivel, aki vele sem volt tapló, úgyhogy egészen addig, amíg elvált az anyjától mintaapaként tekintett rá. Édesanyjával sem volt semmi baja, kedves, meleg szívű, halk szavú, megértő...amilyen egy anyának lennie kell. Biztos, hogy nem itt rontotta el, hisz 13 éves koráig olyan nyálasan rózsaszín családi idillben élt, hogy azt még a CBS sem venné meg sorozat ötlenek.
Ami a válásuk után történt, na az már inkább beleillik a mostani képbe. Próbálták annyira civilizáltan kezelni a dolgot, és kihagyni minket belőle, amennyire csak lehetséges, de olyan nincs, hogy egy gyerek ezt ne vegye rossz néven. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy egy gyenge pillanatában a suli géptermében letörölte a rákba a jelszót minden gépről, kikapcsolta a "gyermekzárakat", és feltelepítette a Wolf3d-t (az akkori legbrutálisabb játék, amit el tudott képzelni az ember, hogy a kiskamasz fia játsszon vele, manapság ki sem tudnánk venni, mi az a sok odahányt pixel a képernyőn) amivel hatalmas sikert aratott a többi gyereknél, a suli viszont annyira nem örült már neki, a második alkalomnál még ennyire sem, a harmadik húzását követően pedig (mikor letörölt minden anyagot a gépekről, a dolgozat előtt, hogy ne tudják azt kinyomtatni) már a rendőrség jött érte. Végül nem emeltek vádat, de az iskolából kicsapták, édesanyja pedig ekkor döntött úgy, hogy ideje költözni családostól, úgy sem szerette már azt házat.
A nagybátyja (az egyszerűség kedvéért hívja így, egyébként anyja unokatestvére...vagy mi) néhány éve lépett le szerencsét próbálni a nyugati partra, és be is jött neki az élet Hollywood-ban. No nem kell nagy dologra gondolni, világosító volt valami stúdióban, de ezzel is többet keresett, mint Garret szülei együttvéve, szóval jól megélt na. Nála laktak, onnantól kezdve, és a legkisebb tesója még most is ott él, akárcsak az anyukája. Szigorúan nézve ezek sem voltak olyan rossz idők, igaz középiskolából is megfordult néhányban, és ezúttal már rács mögé is került vagy fél napra, hogy figyelmeztessék, de az aztán bejött. A kopaszodó férfi, aki bilincsben vitte el - miután a suli azon programját, ami figyelmeztette a tanárt, ha a beadott házi dolgozatot nem a gyerek írta meg, hanem az internet, kicsit megbuherálta, hogy csak akkor vegye észre, hogy kuki van, ha a kölyök annyira lusta volt, hogy a dolgozat aljáról még az eredeti író aláírását sem volt képes kitörölni, csupán akkor bukott le - nagyon értett hozzá, hogy a frászt hozza a fiatalokra, akiket szerinte még helyre lehet pofozni, és 12 órányi üldögélés a kispadon pár keményvonalas bűnöző közt, akiket az ő kedvéért pakoltak egy cellába tényleg meghozta a hatását, többet nem rosszalkodott, tényleg nem.
Ennél fogva, ami ez után történt, nem is lényeges az a sztori szempontjából, hogy hol ronthatta el. Elvégezte a sulit, bekönyörögte magát egy egyetemre, aztán talált egy céget, ahol voltak olyan marhák, hogy felvették őt rendszergazdának, annak ellenére, hogy priusza volt azért, mert...finoman szólva is túl kíváncsi, durván szólva pedig, hajlamos az utolsó byte-ig mindent ellopni egy rendszerből, ha épp olyanja van. Furcsa mód, nem kellett megbánniuk, hogy felvették, de legalábbis bajt nem okozott. Más kérdés, hogy az év dolgozója díjra sem jelölték soha, még viccből sem, de azért tette amit kellett, néha akár határidőre is. Itt ismerkedett meg Carol-al is, aki a cég bérszám logaléces idpbizgentyűs....szóval könyvelő volt, vagy valami ilyesmi.Lángoló szerelmük hamarosan házasságba torkollott, és már úton is volt az első gyerek amikor...nem...eléggé maga alatt van már így is, ez annyira nem is fontos, inkább ezt nem hozza fel.
Az viszont tény, hogy onnantól kezdve, hogy Carol hazajött a kórházból, semmi sem volt ugyanaz. Alig beszéltek egymással, és mindketten inkább a munkájukba menekültek. Akkor kezdett el állandóan golfozni a videójátékok helyett, hogy még azt a kis időt se kelljen otthon töltenie, és most, hogy így belegondol, valószínűleg ez volt az a pont, ahol elrontották a dolgot. Ez vezetett a hosszú "túlórákhoz", a "céges utakhoz", és az "egész hétvégés továbbképzésekhez". Az egyik ilyen során történt, hogy nem tudott szállást szerezni, mert valami ünnepség volt a városban, és minden szoba megtelt, így éjfél tájt haza kullogott. Épp a hűtőszekrénynél állt, és dobozból itta a tejet - amit a neje mindig utált, de az utóbbi időben valamiért nem szólt érte - mikor a szeme sarkából egy árnyat vett észre felé lopakodni.
-Mi a...
A támadója fel bökött valami fényes fémtárggyal, mire ő azon nyomban kikapta az egyik golfütőjét, és a válla felé suhintott vele. A betörő erre hátrébb tántorgott, és fel is szisszent, de aztán újra megpróbálta lerohanni őt, mire nagyot suhintott az ütővel, ezúttal a fejére célozva. Erre nyomban összeesett az ipse, és bár kedvenc ütője úgy elhajlott, hogy többé nem játszhatott vele, akkor abban a pillanatban nem érdekelte. Egy pillanatig erősnek érezte magát, igazi hősnek, aki megvédte az otthonát a behatolótól, és Carol...
-Carol! - Kiáltott fel ijedten, de aggodalma fölösleges volt, másodpercekkel később a nő felkapcsolta a villanyt, sikoltott, és könnyek közt rohant oda a földön fekvő holttesthez, majd minden erejével megpróbálta fölkelteni azt, de hiába. Mint kiderült kiderült nagyon rossz helyen találta el őt, és azonnal szörnyet halt.
-Megölted, te szemét! Istenem, megölted!

Na igen, nem túl fényes helyzet.És a telefonbeszélgetés sem segített sokat. Mint kiderült, már épp azon voltak, amikor jött ő és... A legrosszabb az egészben, hogy még csak azt sem mondhatja, véletlen volt, és ha tudja, hogy ki az a fickó valójában a késsel, másképpen cselekedett volna. Illetve, húzzuk ki, ez hülyeség, akkor lehet direkt célzott volna a halántékára, vagy a nyakára...vagy addig üti, amíg csak egy pépes massza marad belőle! Akárhogy is, a felesége vallomása alapján másnap körözni kezdték, mint most kiderült, ő pedig maga mögött hagyta az angyalok városát, hogy arra a helyre kerüljön, ahol talán el tud vegyülni. Ennyi év után nehézkesen megy, de végül sikerül elhúznia ujjáról a gyűrűt, és egy csobbanás keretében a kávéba dobni, aztán fizetés nélkül maga mögött hagyni ezt a lebujt, hogy nyakába vegye a várost, megmaradt három golfütőjével, egy táskányi ruhával, és minden megtakarított pénzükkel a bankszámláról.