- Ne haragudj. Nem volt betervezve. Igazán sajnálom. - Mosolyogni szeretnék de ez inkább volt fintor mint mosoly. Már kezd kicsit bántó lenni a viselkedése de igazán hozzá szokhattam volna már. Nem tudom, hogy valaha is sikerülni fog-e teljes mértékben. Nem hiszem de próbálom. Értékelendő szerintem, bár az ő mércéit meg nem ismerem. De eléggé magasan lehetnek. Csak a kezére írtam a számot... Meddig tartott volna lemosnia? Én igazán nem kényszerítettem semmire, nem kértem tőle semmit. Csak le írtam és elmentem. Még is ő volt aki jelentkezett. Tehát úgy vélem ennél azért egy fokkal jobbat és többet érdemelnék. Még is undok pedig nem tettem az ég világon semmit. De gondolom neki ilyen is a természete.
- Én nem tenném. - Azt hiszem titkon mindketten egyet értünk abban, hogy ez egy igen izgalmas és minden egyes szó több értelmű de mi csak az egyik oldalát vagyunk hajlandónak meghallani. Tehetek én róla? Bármit teszek is az neki úgy sem jó. Minek is firtatnám tovább?! Nekem is van önbecslésem amire ő már nem egyszer taposott rá.
Már inkább nem erőltetném meg magam, hogy választ adjak csak egy mélyet sóhajtok. Belefáradtam már. Szinte már előre ismerem a lehetőséges válaszait ahogyan azt is, hogy egyik sem fog tetszeni. Akkor meg mi értelme van teperem?
- Esetleg... Elkísérhetlek? - Már amolyan fél vállról veszem a dolgokat de még is csak megkérdezem. Nem vagyok faragatlan és ha igent mond szívesen meg is teszem mindenféle hátsószándék nélkül.

- Ezt döntsd el inkább te. Nem én ragaszkodom miden áron ahhoz, hogy követlek. - Nézze el nekem, hogy nem vagyok sem elragadtatva sem meglepve társasága jellegétől. Sajnos már nincs túl sok kedvem beszélgetni. Talán mert eddig minden próbálkozásom csúfos kudarcot vallott és az kinek hiányzik? Egy kettőt még elvisel az ember de sorozatjában már senkinek sem kell. Jó lenne ha evvel a ténnyel is számolna ha csak nem választja az örök magányt, de higgye el nekem vacak egy érzés de mind azon által őt nem fosztom meg tőle ha annyira vágyik rá. Én csak szerettem volna vele kellemesen elbeszélgetni már ha ez lehetséges de nem úgy fest.
- De. Rövidesen az is be fog következni. - Remélem sikerólt kellően megnyugtatnom ezzel, bár már a fene se tudja, hogy mit is akar valójában. Szerintem még ő maga is csak találgat. De én nem fogok tovább. A legközelebbi nemleges vagy visszautasító válasznál abba hagyom, békén hagyom és elmegyek. De kérdés, ha én is magára hagyom akkor marad még valaki? Aki teperjen - akivel szórakozhat - akin keresztül taposhat mikor úgy tartja kedve ? Nem hinném!
- Csak egy...? - Viszont ez már meglepett! Fél siker. Többre számítottam bár ki tudja... Lehet ez az egy is elég ütős lesz. Én belőle már mindent kinézek.
- Na és mi volna az? - Érdeklődve fordulok felé. Kissé talán kíváncsivá tett de mind ezt nem olyan nehéz kioltani szóval nem reménykednék túlságosan. Nem mintha volna miben.

- Hát persze. - Emelem meg poharamat előtte majd fel is hajtom a tartalmát hiszen ha minden igaz hamarosan menni készülünk és a világért sem várakoztatnám meg ha már komoly eddig eljutottunk, csak tudnám, hogy meddig. Mert úgy igazán gőzöm sincs róla, hogy most hányadán is állunk de bevallom kicsit félek is megkérdezni. Simán elképzelhető, hogy tolakodásnak venné és akkor kezdhetném az egészet előröl, azt már nem!
Mint mondtam félig meddig indulóban volnánk ezért is nem ajánlottam fel, hogy meghívom meg hát helyet sem foglalt ezt pedig már igen csak egyértelmű.
Nem panaszként te tisztára kezdem magam úgy érezni mint az oviban legfeljebb elsősként. Jól kell viselkednem és szót kell fogadnom ahhoz, hogy aztán kaphassak egy piros pontot. Remélem ez már megtörtént mert ha nem attól tartok taktikát kellene váltanom ami nem is volna olyan nagy gond mert a tanítónéni igen szemrevaló hölgyemény.
- Szóval Flora. - Hamar mosolyra húzódnak ajkaim mivel szeretem mikor valaki fair és tisztességesen játszik abból és avval ami van. Nem vettem biztosra, hogy az ő nevét is megtudhatom de ahogy Flora mondta - felpezsdítő végre mát tudni a nevét és úgy szólítani - ez így fair. De azért volna még itt valami ami nem hagy nyugodni.
- Milyen érzés az idegeimen táncolni? - Érdeklődöm miközben tekintetem kissé elkalandozik de igyekszem mi hamarabb vissza térni a földre legalább is még mielőtt ő maga térítene vissza.
- Hűha, jól hangzik! Akkor indulhatunk?! - Zsebre vágom a telefonomat mivel már találtunk egy sokkal jobb módszert az információközlésre mégpedig olyat ami mindig nálunk van.
Elveszem a felsőmet a szék hát támlájáról és felőlem akár el is indulhatunk ugyan is itt már nincs sok keresni valónk úgy érzem.

- Hát ezt valahogy nem esik nehezemre el hinni. - Nagyon is fel tűnt a dolog de hagynom kellett, hogy el juthassak eddig és a cél szentesíti az eszközt. Nem volt fáradtság és remélem hiábavaló sem áldozatot hozni mert be vallom olykor már nagyon elegem volt a helyzetből is, magamból is, de még belőle is. Ezzel sikerült még ön magamat is meg lepnem. Annyiszor el döntöttem a fejemben, hogy na én most le lépek és hagyom az egészet a fenébe, de végül mégis mindig ott maradtam. Nem tudom mi fogott meg benne de most már érdekel. Az plázában csak is a szépségére hagyatkoztam de már be látom, hogy annyi bizony nem lesz elég. Pedig én csak is az igazat mondtam, el hiheti, de úgy látszik itt ennél jóval többre lesz szükség és sokkal mélyebbre kell ásnom ha bármit is el akarok érni vagy meg szeretnék tudni akár róla akár rólunk már ha használhatom ezt a kifejezést, de ebben nem volnék olyan biztos, sőt egyáltalán nem vagyok biztos, de egyelőre hagyom nyugodni ezen kérdésemet valahol mélyen az elmémben. Nem szeretnék tolakodó lenni és mégis az lennék szóval inkább választom a hallgatást.
De azt meg kell, hogy mondjam pocsék emberismerőnek bizonyultam ugyan is csalódnom kellett. Teljesen félre ismerte, és bízom benne, hogy pozitívan akármennyire ellenszenvesen indult is a dolog. Pedig nem az volt a szándékom.
- Hát persze. - Már nagyfiú vagyok. Meg tudom hozni a döntéseket és nem szokásom vissza táncolni ha nőről van szó pláne nem. De félreértés ne essék nem hátsó szándékkal ajánlottam fel, hogy haza kísérem, csak nem tartom képtelenségnek, hogy a rövid út során kellemesen el tudjuk cseverészni vagy ez annyira lehetetlenség volna? Nos, ez hamarosan ki fog derülni.
A felsőmet át dobom a vállamon a kezem pedig a zsebembe süllyesztem. Nem akarok egyetlen íratlan szabályt sem megszegni inkább megvárom a zöld jelzést.

- A legkevésbé sem akarjuk. - Határozottságomat szinte lehetetlen volna megcáfolni. Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy amíg egy lépést megteszek előre addig kettőt visszacsúszom. Végre úgy érzem el értem valamit és ezt most nem szeretném elrontani. Próbálok változtatni a hozzáállásomon és jó látni, hogy is próbálkozik valamivel. Tudom, változtatni nem könnyű, de nem is képtelenség. Én hajlandó volnék megtenni egy esélyért és nem szúrnám el. Nem volnék ilyen meggondolatlan épp ellenkezőleg, már most is igyekszem tapintatos lenni és nem sérteni az önérzetét, mert avval kétség kívül aláírnám a halálos ítéletem. Már látom, hogy lassabban kell haladnom mint gondoltam, de ez nem jelent problémát. Legalább lesz időm alaposan át gondolni minden egyes lépésemet és úgy általában is. Nem fogok kapkodni.
- Nem, én köszönöm. - Bevallom, már kezdtem kilátástalannak nyilvánítani a helyzetet és akkor megcsörrent a telefonom...
Talán ez nem fog kiderülni de én örökké hálás leszek ezért a lehetőségért, hogy miért? Mert én akartam minden áron és mert szeretném ezentúl úgy élni a minden napjaimat, hogy ne keljen utólag megbánnom a döntésemet.
Fél percnyi bátorsággal kicsit közelebb húzom magamhoz, hogy én adhassak egy puszit az arcára. Majd ezt követően el is engedem. Még nem tapasztaltam ki, hogy meddig mehetek el és mind addig az ő szabályai szerint jászunk és aztán majd ezen változtatunk egy kicsit, hogy mindkettőnknek jó legyen valamilyen szinten.
- Hát ha ez megnyugtat, akkor igen. - Ejtem meg vallomásomat. Normális esetben ez persze nem így szokott történni, de ez most más ahogy Flora is.
- Hát ez egy nagyon hosszú és számomra kínos történet, de ha mindenképp hallani akarod akkor elmondom?! - Akár derült égből a villámcsapás... Most bevallom, hogy evvel az eshetőséggel még számoltam, de ha minden áron ezt akarja akkor őszinte leszek, bár nem állt szándékomban sújtani evvel a történettel, de így bele gondolva azért várható volt, hogy majd érdekelni fogja.

- Nem tudom, de nem gondolod, hogy ez akár még valami jót is jelenthet? - Valóban kicsit furcsa, de még attól megpróbálok örülni neki és bizakodóan tekinteni a közeljövőre. A feltevése mindazonáltal jogos, hiszen azt nézzük eddig ott mondtunk ellent és tettünk keresztbe a másiknak ahol csak módunkban állt. Mindketten élünk az utolsó szó jogával és nem adunk a saját igazunkból. Na ez az amit én érdekesnek találok. Biztosan jól megleszünk. Remélem van nála otthon felesleges tányér készlet. Én sem tudok minden egyes percben arra figyelni, hogy még véletlenül se mondjak semmi rosszat, de szívesen megpróbálkozom vele ha ő is. Nincsenek nagy elvárásaim. Nálam érvényben van az amit adsz azt kapsz játék szabályai.
- Akkor nem tudom mégis mit mondhatnék? - Kedves kis mosollyal fordulok felé várva, hogy ő majd találja el árulja nekem, hogy mit is tehetnék, de azért annyira nem reménykedem benne. Ki merem jelenteni voltam már annyi időt a közelében, hogy vannak dolgok amik még csak eszembe sem jutnak ha róla van szó. Tudom, hogy mit ne várjak semmiképpen sem és mi az amiben talán reménykedhetem. De fel vagyok készülve egy-két esetleges meglepetésre is, mert gyanítom, hogy lesz benne részem bőven... jóban is meg rosszban is.
- Ez egy nem szokványosan kínos történet a számomra, de legyen. - Kissé el húzom számat és megpróbálom össze szedni gondolataimat és kitalálni, hogy hogyan is tálalhatnám a sztorit. Azzal eddig is tisztában voltam, hogy szeret kínos helyzetek elé állítani mint szóban mint tettekben, de ez most egyikre sem fog hasonlítani.
- De lenne, szóval örömmel elfogadom a meghívást. - Íme a várva várt első meglepetés. Nem gondoltam volna, hogy erre is sor kerül még ezen az estén, de azét örülök neki és igyekszem kiérdemelni mind azt amit kapok tőle és persze finoman viszonozni is.

- Na és mi történik a legnagyobb viharok után? - Kihangsúlyozom az " után " szócskát hiszen én kifejezetten arra volnék kíváncsi. Abban azért egyet érthetünk, hogy ez a válasz nem hangzott túl biztatóan, mint mondtam biztosra veszem, hogy ezt ő is tudja és tudta is. Ezen aztán már nem tudom meglepődni, talán mert eddig is ez ment. Valamilyen szinten már hozzá szoktam csak most sem értem. Nem lesz könnyű dolgunk azt már látom, de vajon akarja ő ezt eléggé vagy ez csak egy újabb játék és indul a szórakozás? Mert akkor nem ártana ha engem is tájékoztatna, hogy hangszínt váltsak mert így nem felelek meg egy újabb viharhoz.
- Hát ezt jó hallani. - Nem szokásom minden egyes tettemet és szavamat előre megtervezni. Nem tudom mit mondhatnék, de ha kell akkor majd kialakul, bár azt hiszem én még mindig kevésbé vagyok zavarban. Tudnék mihez kezdeni magammal csak, hogy nem tudom megtehetem-e. Így inkább türelemmel maradok még egy kicsit. Azért furcsa ez egy kicsit nekem. Akkor a börtönben nagyon úgy tűnt, hogy ő akar engem provokálni, de minden áron és úgy hiszem sikerült is most mégis ő volna zavarban? Hát ez már jelent valamit.
- Bárcsak elmondhatnám én is ugyan ezt..., hogy alig várom, hogy elmondhassam. - Nem szívesen beszélek erről. Ez már egy le futott kör, de ha kell akkor miatta fel elevenítem, de nem örömmel. Nem tudom, hogy ez majd milyen hatással lesz a kezdetleges kapcsolatunkra.
- Miért? Megakarsz?- Bevallom ezen a lehetőségem még nem gondolkodtam el. Sokkal jobban izgat az, hogy el kezdett reszketni és hogy eddig nekem miért nem jutott eszembe, hogy rá terítsem a felsőmet. Már meg sem kérdezem csak csinálom.

Kicsit meglepett Charlotte kérése, mert itthon is tudunk kávézni, de ha ennyire elszeretne menni, amit teljesen megértek, mert mindig itthon ülünk, ha hazajön a munkából. Egy kis kimozdulás nekem sem árt, így a fürdőszobában kicsit felfrissítem magam, hogy ne aludjak el, majd kézen fogva kisétálok vele az ajtón. Megvárom, míg bezárja, majd elindulok vele az utcán. Igazából nagyon nem tudok neki mit mondani, bár érzem, hogy annyi mindent el tudnék neki újságolni, de mégsem teszem. A kérdés kicsit váratlanul ér, mert elmerültem a gondolataimban.
- Ha kapok csókot, akkor egész nap is. - Fordulok felé titokzatosan és egy mosoly bujkál ajkaim szegeltében. Szeretném megcsókolni, de annyira vissza kell fognom magam, hogy Mona előtt ne enyelegjünk, hogy nem is tudom mikor smároltunk egy igazán jót. Már kezdem feladni azt a projektem, hogy ágyba vigyem, mert nem akarom siettetni, de a csókról nem mondok le.
- Persze. Nem szeretnél utána egy cukrászdába is beülni? Vagy itt is lehet venni valamit? - Kicsit tanácstalan vagyok és bizonytalan, mert még nem voltam itt, így csak abban tudok bízni, hogy Charlotte tudja, hogy itt mit lehet kapni. Közben a szemem sarkából egy lány rám mosolyog, mire akaratlanul is odanézek. Nagyon nem értem, hogy miért mosolyog, mert nekem nem ismerős és mikor mellettem elmegy, akkor sem köszön, tehát biztos, hogy nem ismerem. Ösztönből odafordítom a fejemet, hogy megnézzem, mire hátranéz és kacsint egyet. Összevonom a szemöldököm, majd inkább Charlottera koncentrálok.
- Menjünk, mert elalszok. - Fújom ki a levegőt és, ha szerelmem is beleegyezik, akkor megindulok vele a kávézóba. Odabent egyből a pulthoz megyek és Charlottera nézek, hogy milyen kávét szeretne inni. Én még nem tudom, így addig tudok gondolkozni.

Nagyon vártam már, hogy kettesben legyünk, mert mostanában csak hármas programokon vettünk részt, amit nem bánok, de Charlottetal is szeretnék lenni. Most Mona nélkül jövünk el, ami nekem kicsit fura, de meghallva a kérdését, egy más válasszal kontrázok rá, hogy kapjak csókot. Annyira más fesztelenül csókolózni, mint az, hogy benned van a tudat, hogy valaki bármikor rád nyithat.
- Csak azt hiszed? – Vigyorgok, majd megfogom én is a derekát és közel hajolok hozzá. Már azt hiszem, hogy csak egy egyszerű puszit ad, mikor nyelvével engedélyt kér, hogy a számban legyen. Meg is adva ezt, nyelvemmel egyből az övét kezdem el ostromolni, mire egyre vadabbul csókol. Felveszem a tempóját és nem hagyom abba, most egy cseppet sem érdekel, hogy ki látja, nekem most nagyon is nagy szükségem van erre a csókra.
- Nem érem be ennyivel! – Titokzatoskodom, majd újból megcsókolom, mert nem akarom, hogy ennek vége legyen. Annyira szeretek vele csókolózni, olyan jól csinálja, hogy már magamat hiszem bénának, és hogy Charlotte nem is szívesen csinálja velem. Kiverve ezeket a fejemből, belemosolygok a csókba. Szívem rettentően gyorsan kezd el verni, pont azért, mert szerelmemmel lehetek. Hagyom, hogy elengedjen, majd megfogom a kezét és összekulcsolom az ujjainkat, hogy tovább menjünk.
- Ez annyira nyálas volt. – Szólalok meg, mikor meghallom, hogy mit mond. Kicsit azért szomorú is vagyok, mert eléggé édesszájú vagyok, de ha Charlotte nem eszik, akkor én sem fogok, így lemondhatok most erről. Pedig annyira szívesen megettem volna egy szelet sütit. Ahogy megállunk a kávézó előtt, egy ismeretlen lány rám mosolyog, mire megnézem, de nem ugrik be.
- Féltékeny vagy? – Mosolygok rá, ahogy visszafordulok felé, hogy a szemeibe nézzek. Hogy bizonyítsak egy puszit nyomok az arcára és továbbra is állom a szemkontaktust.
- Engem nem érdekel más, csak te! Felőlem megnézhetnek, nem érdekelnek. – Rántom meg a vállaimat, majd egy puszit nyomok az ajkaira és elindulok vele be. A pultnál, már a rendelést várom, és ha Charlotte elmondta, akkor én következek.
- Egy jeges kávét kérek. – Mondom, majd előveszem a pénzt és kifizetem. A nő elmondja, hogy nyugodtan foglaljunk helyet, ha elkészül kihozza, mire biccentek egyet és kedvesemmel leülök az egyik asztalhoz. Mellé ülök és hátradőlök a széken.
- Nem lett volna egyszerűbb, ha otthon iszunk kávét? – Vonom fel kérdőn a szemöldökömet, mert tudom, hogy valami terve van és kíváncsi vagyok rá. Tudom, hogy nem csak szimplán kávézni akart, így várom a válaszát, hogy mégis miért vagyunk itt és hova fogunk menni. Közben a rendelt kávék is megjönnek, mire én leszedem a cseresznyét a tejszínhab tetejéről és a kezembe fogom.

Szeretek Charlottetal kettesben lenni, főleg, hogy végre ez meg is történhetett. Monával is jó lenni, de akkor vissza kell fognunk magunkat, nekem meg az egyre nehezebben megy. Most, hogy kettesben vagyunk – igaz az utcán -, megkapom a méltó csókomat. Annyira éheztem már rá, hogy azt el sem tudom mondani. Félmosoly jelenik meg az arcomon, ahogy biztos az előző kijelentésében. A derekát karolva magamhoz is ölelem és viszonozom a csókot, amit kapok tőle. Nem hittem volna, hogy ennyire vadul fog megcsókolni, de egy cseppet sem bánom. Mikor vége szakad, nem érem be ennyivel és újból csókot kezdeményezek. Charlotte szakítja meg, amit sóhajtva zárok.
- Felőlem csókolhatsz gyengédebben is. – Vigyorgok, bár remélem, hogy most nem azzal fog jönni, hogy az utcán nem szeret csókolózni, mert akkor falnak megyek. Egy puszit is nyomok az arcára, mert én nem szeretném, hogyha feszengene, hogyha meg kéne csókolnia az utcán. Mikor meghallom azt a kisebb nyálas mondatot, egyből ki is jelentem, hogy nekem nem tetszik. Charlottet figyelve neki meg az nem tetszik, hogy ilyet mondtam. Megállok és magamhoz húzom, majd simogatni kezdem a hátát.
- Charlotte... Ugye most nem fogsz ezen megsértődni? – Kérdezem tőle halkan, ha már a fülénél vagyok, nem szeretném, hogyha megsüketülne. Kicsit még ölelgetem, mert tudom, hogy a szívére vette, lehet rajta látni. Ha ezt tudom, akkor inkább meg sem szólalok, bár nem szeretem az ilyeneket magamban tartani, mert tudom, hogy Charlotte szereti, ha őszinte vagyok. A féltékenységre is kilyukadunk, és kicsit meglep, hogy nem az.
- Tényleg nem vagy? Mert nekem nagyon úgy tűnt, mint akit zavar. – Öltöm ki rá a nyelvemet, addig fogom szekálni, amíg be nem vallja, hogy egy kicsit féltékeny. Én is bevallottam, és ezt el is várom tőle. Biztosítom arról, hogy nekem nem kell más, csak is ő, mire hitetlenkedést hallok a szájából.
- Biztos. Nem hiszel nekem? – Vonom fel kérdőn a szemöldökömet, majd beérve a kávézóba, rendelve egy asztalnál kötünk ki. Tudtam, hogy nem csak kávézni jöttünk, így kíváncsi vagyok arra, hogy mivel rukkol elő, de még csak félénk kérdést hallok tőle.
- Tudtam, hogy nem csak kávézni jöttünk. Szóval mondhatod, hova szeretnél még menni. – Halvány mosolyt villantok meg, majd belekortyolok a szívószálba, hogy kávéhoz jussak. A kezemben lévő cseresznyét felé tartom.
- Kéred? – Nézek a szemeibe, hogyha kéri, akkor odaadom neki, ha nem, akkor a kistányérra rakom a pohár mellé, hogy ne legyen útba. Azért még mindig furdal a kíváncsiság, hogy mit is tervezett mára, hogy nem tudja nyíltan elmondani.