Pár várossal odébb végre megszabadult a ballonkabáttól, és a kalaptól, illetve a napszemüvegtől is - igaz attól csak véletlenül - így amikor belép a füstös kocsmába farmert, és fekete kapucnis pulcsit viselve, végre nem üt el annyira a tömegtől, mint korábban.
~Úgy tűnik a szökevény életbe is bele lehet jönni! Csodálatos!~
A pulthoz lép, de nem ül le, annyira azért még nem laza, és egyébként sincs hely, így csak a rendelést adja le.
-Egy bodzaszörpöt szeretnék, és a jelszót a WiFi-hez...nem, ez nem szleng a sörre, komolyan...oké, akkor mi van alkohol nélkül? Á, értem...tudja mit, igaza van, rám fér egy vörösboros kóla...
A fél literes pohárral felszerelkezve megkeresi az egyik szinte csendes sarkot a csocsóasztal közelében, aztán kiteszi laptopját, s dolgozni kezd legújabb cikkén.
~Medal of Honor: Warfighter kritika...hmm, lehet ehhez tényleg kelleni fog a pia...~
Nagyot kortyol az italából, aztán abból erőt merítve gépelni kezd, főleg "F" betűs szavakat. Egy idő után úgy dönt, hogy ez így kicsit egyhangú lesz, ezért hozzácsap pár "K" betűst is, a végére pedig kissé vidámabb hangvételben ír pár pozitívumot is. Ezt részt különösen élvezi, mert gyorsan elkészül vele. Negyed órányi munkával később már meg is van a kész cikk, amit már küld is az online magazinnak, ahol mostanában dolgozik.
~Nem hittem volna, hogy egyszer a másodállásomból élek majd meg. Na jó...~
-Hozhatok még egyel? - Kérdi a pincér, ki közben felpakolja tálcájára Garret üres poharát.
-Tudja mit? Miért is ne...

Hogy hogy végeztem megint egy bárban? Ezt én is szeretném tudni. De Vegas erről szól.. na meg az életem. Menekülni.. inni.. menekülni.. inni... na meg volt hogy becsúszott egy-két nőcske is, na meg Nevil segge után takarítani, de jórészt ebből állt az életem.
Most is itt ültem. A pult mellett, a gondolataim sűrű ködébe veszve, talán azon koptatva a fejemet, hogy lesz e ez valaha ennél jobb.. vagy rosszabb, vagy nekem.. nekünk Nevillel már csak ez jutott. Egy maffiás a seggünkbe és viszlát boldog élet, íme a való világ.
Még mindig szopogattam azt az egyetlen pohár kikért, csak félig betolt whiskymet, amiért a csapos gyerek, már nagyon szemezgetett néha, neki talán nem tetszett, hogy az értékes helyet foglalom, mégis csak immel-ámmal fogyasztok, amikor megcsapta valami a szememet. A szemem jó, ezt biztosan állíthatom, már kismilliószor múlt ezen az életem, a remek megfigyelésen, és egyből kirítt egy ember a tömegből.. Bodzaszörp??? Vagy csak a fülem csengett? - ugorhatott még talán a homlokomra is a szemöldököm, de aztán.. embere válogatja, kinek mi a nyűgje, nem reagáltam többre. A szemem.. mégis valahogy követte. Talán mondhatom, hogy csak unatkoztam éppen, vagy talán azt is, hogy messziről sántított hogy valami vaj van a füle mögött, régóta kiszúrom már az ilyet, ahogy az is, hogy mélyen a laptopjába temetkezve elvetemülten írogat. Hogy érdekelt? Miért is ne!? Végül is nem tűnik rossz gyereknek, zsarunak meg még úgy se, ezért felkaptam a még maradék félpohárnyi whiskymet és a pincérgyerek távoztával megálltam mellette.

- Bodzaszörp? - emeltem meg az egyik szemöldököm kérdő tekintettel meredve a szemeibe. - Miért tűnik úgy nekem, hogy te a legszívesebben most nem itt lennél... - tettem fel csak enyhén fürkészve az első keresztkérdésemet.

~Vajon megírjam a Deadlight kritikát is, ha már itt vagyok? Á, ahhoz most nincs hangulatom...az utóbbi napok eseményei után nem szeretnék olyan vidám dolgokra gondolni, mint egy zombi apokalipszis...~
Kellemes mélázását egy ismeretlen hang zavarja meg, mire természetesen a hót laza, és cseppet sem gyanús összerezdüléssel reagál, aztán amikor maga mellé tekint, és látja, hogy a fickó nem tol jelvényt, vagy fegyvert a képébe már kicsit nyugodtabban válaszol.
-Talán, mert ezt a lélekvesztőt - erre a pincér morcosan néz rá - bocsánat, lebujt a három mérges feleséghez címezték, otthon pedig egyel sem bírok el. - feleli aztán nyugodtan, igaz ebben sokat segít a gyomrában emésztődő fél liternyi folyékony lazaság.
-Vagy csak azért, mert tényleg nem szeretek füstös lebujokban üldögélni, a bodzaszörppel meg nem tudom mi bajod van, te speciel azt iszod - mutat rá a férfi kezében lévő pohárra. - Igaz a tiéd egy kicsit idősebb...
Fáradtan sóhajt fel, s dől hátrébb a székében, azon gondolkozva, mit akarhat tőle ez az ürge, de aztán beugrik neki, hogy mintha látta volna már akkor is, amikor bejött - "szakmai" ártalom, egy ideje megfigyeli a többi embert, ha belép valahova - és abból, ahogy a csapos méregeti, arra tippel, hogy már akkor is ezt az egy Whiskey-t iszogatta.
-Ki akarnak dobni?

Felnevetek a szavain. Ez az amire nem számítottam, de ha már humoránál van az ember, akkora nagy baj nem lehet. Mégis.. gyanús nekem. Persze ki ne lógna ki a sorból ezzel vagy azzal, de ahogy végignézek a helyi közösségen, ez a fickó nagyon... hát nem ide való.

- Való igaz, a nőkre póráz kéne és szájkosár. - nevetek fel viccesen, holott egy percig se gondolom én komolyan, illetveee.. volt már olyan hisztérika a közelemben akit szívesen lekötöztem volna, csak maradjon csendben, de a többséggel azért kicsi az esély rá hogy rendben meg ne legyek. No de feleséééég... Aaaz már egy egészen más tészta. - De haver így jár az, aki hurokba dugja a fejét. - csapkodom hátba csak úgy emberesen, nem azért mert bántanám, csak úgy együttérzésképpen.
Azután viszont engem vesz célba. Pontosabban a whiskymet, én meg első megdöbbenésemben az orrom elé emelve a sárga folyadékkal telt poharat, és mint ha az válaszokat adhatna a kezemben, úgy méregetem.

- Na ja. Idősebb ám! De költségesebb is. - vágom rá egy könnyed fintor kíséretében, de inkább iszom jót, és mélyebben nyúlok a zsebembe mint valami szart töménytelen mennyiségben. Az se mindegy igazán, hogy az ember másnap hogyan ébred. A wc csészét ölelgetve vagy egy kiadós este után egy dögös szőke mellett. Aztán viszont hátrafordulok. Magam se tudom miért, csak az hogy valamit néz a hátam mögött, elkapja a tekintetem, de mire visszafordulok a szemeibe már újra engem kérdez.

- Mármint... úgy érted, hogy... őőőőő? - kérdezem meg elnyújtottan, egy az előbbire intézett intés kíséretében, és ahogy laza bólintással jelez, megint elnevetem magam. - Ki tudja, lehet hogy épp azt forgatja a fejében, de azt hiszem nehéz dolga lesz velem. - mosolyodom el könnyeden, de aztán más irányba terelem a dolgot.

- Te valamiii.. gépguru vagy? - intek állal a laptop felé, láttam már ilyet nem vagyok hülye, még ha nem is igazán vagyok az internet ördöge, de akkor is.. érdekelt.

Kicsit húzza a száját, mert egyáltalán nem így értette, amit mondott, bár amikor jobban belegondol, talán a szájkosár nem is lett volna akkora hülyeség Carol esetében - akkor talán nem tartana most itt - viszont a többi szerelmére nem jellemző, hogy így gondolna...mind az egyre...
-Először jó ötletnek tűnt - mentegetőzik kissé letörten, miközben újra érezni kezdi a pohár csábítását a kezében, s úgy dönt, ez nem az a pillanat, amikor érdemes enne ellenállni neki. Felemeli hát, Gabe felé biccent, aztán szól pát szót, mielőtt nagyot kortyol belőle.
-Ha újra megházasodnék...akkor is csak nőt vennék el.
Ami a következő okfejtést illeti arról, hogy az alkohol mennyire éri meg jobban mint a szörp, inkább nem mond semmit, hisz akkor talán elkerülheti, hogy kiderüljön, csupán annyit tud a whiskey-ről, hogy az előbb címeres baromságot mondott, ugyanis nem bodzából készül, hanem...valami másból, ami a földből nő ki a mezőn, és sárga színű...vagy nem?
-Ő bizony, de ne bántsd, marha jó routert vett, van ízlése a fickónak. - Gabe következő kérdésére csak megvonja a vállait, és összecsukja az Alienware laptop-ot, mert kezdi úgy érezni, hogy ez a beszélgetés tovább is tarthat 3 percnél, akkor meg minek elől hagyni ezt? Arról ne is beszélve, hogy ha fél óránál tovább tartja ezen az asztalon,a végén még ide ragad végleg.
-Guru én? Dehogy, csak azért hurcolászom magammal mindenhova, mert nem merem magára hagyni...izé, rajta van az összes játékom.
~Basszus...jó, hogy nem kezdek el dicsekedni, milyen marha drága ez a vacak, egy vadidegen manusnak, aki rabló is lehet, vagy ork rabszolgahajcsár álarcban...na jó, az talán nem, de akkor is, nem ártana óvatosabbnak lenni.~
-Miért kérded? Van valami baj a számítógépeddel? Csak mert akkor elég fura helyen keresel informatikust.
A beszélgetésnek ez az a pontja, ahol kezdi zavarni őt, hogy a figura még mindig áll, ő pedig csak üldögél, mint egy török basa - bármi is az - ezért a komfortzónáját elhagyva megkérdi:
-Nincs kedved leülni? Kezd fájni a nyakam. Az én nevem amúgy Garret.
~Feljegyzés magamnak, kéne találni valami álnevet, mondjuk a Gabriel egész jól hangzik...~

- Nah ja! - felelek vissza a fickó szavaira, de inkább csak afféle.. udvariassági mellékzöngével mint komoly szándékkal. Sose tartanám jó ötletnek a házasságot. Azt meghagyom a pudliknak.

- Szíved joga! - vetem fel mellé egy szintén poháremelés kíséretében és amint ő is inni kezd, kellő gesztusként én is a pohárba kortyolok. Persze csak módjával. Nem árt a környéken tartani a szemeimet, még ha egyelőre semmi gyanús sincs a körletben.

- Oké, nekem ne kínaiul beszélj! - ráncolom a szemöldököm a szavai hallatán, de ami azt illeti közben rá is erősít a meggyőződésemre. Na hát akkor mégse kopogtatok annyira rossz helyen. Rá is kérdezek, mire nem az a válaszlépés amit vártam. Csukja is a laptopot és figyel a szemeimbe. Tényleg a lényegre tapintottam volna? Csak nem lehet ekkora szerencsém? Az újabb szavak mégis kijózanítanak.

- Játék... - ejtem meg ismételve némileg csalódottan, hát akkor.. ebből nem lesz üzlet, és kis híján a falba verem a fejemet. Tényleg ennyire cserben hagytak volna az ösztöneim?

- Nem, nem mondanám. - dobok egy laza mosolyt helyette válaszul, ha nem ért a gépekhez nincs elintéznivalóm vele, még ha virtuális játéktéren akármekkora zseninek is mondja magát. Ez.. a kőkemény élet! - Egyszerűen érdekelt. - adom meg a választ egy nem egyszerű vállrándítás kíséretében, hisz nem vagyok hülye, az meg pláne nem aki egy jöttmentnek kiteregeti a szennyest. Ha nincs üzlet.. nincs üzlet. Lépjünk túl ezen. Mégis meggondolom, hogy leüljek e hozzá amikor invitál. Végül is.. mi történhet?

- Gabe! - nyújtok felé kezet maga a cselekvés közben, és elkényelmesedve a padon koppan a poharam alja is az asztalon.

- Jól gondolom.. vagy tévedek ha azt mondom, nem igazán akarsz kitűnni a tömegben!? - teszem fel a kérdést egyenesen a szemeibe, nos nem is igazán érdekel csak.. most már tényleg kíváncsi vagyok, az ösztöneim... tényleg berozsdásodtak e.

-Esküszöm, tud jó is működni! Állítólag... - ez az a pont, ahol inkább feladja, és kiissza a pohara tartalmát, hisz magát sem tudná meggyőzni az igazáról, minek vitázni egy vadidegennel? Pláne, hogy jelenleg nagyon is egyetért Gabe ki nem mondott véleményével, a házasság szívás...de ha muszáj, akkor csak nővel, ebből nem enged!
-Kínai? Ja bocs...szóval, az az antennás bizbasz, ami megoldja, hogy a laptopokon is legyen internet, vezeték nélkül, egész minőségi darab. Ne haragudj, nem szoktam hozzá, hogy odafigyelnek rám, amikor IT-ről halandzsázok.
Ezt követően pedig szinte megsajnálja a férfit, ahogy csalódottan ismétli utána a játék szót, de na, mégsem árulhatja el egy vadidegennek, hogy milyen rohadt drága ez a laptop...több okból sem.
-Ja, a játék ami pótolhatatlan, a melóból van biztonsági másolat bőven. Mondjuk, azok a cuccok a munkahelyi gépemen voltak, azt meg vissza kellett adnom, amikor kiléptem az IBM-től...
~Pontosabban, otthon hagytam a rákba, mert tudtam, hogy ha magammal hozom, percek kérdése, és rám találnak, a cégtől meg gondolom kirúgtak már azóta, hogy csak úgy leléptem, de ezt leszámítva minden igaz.~
Mikor az idegen bemutatkozik, egy ideig meglepetten pislog rá, aztán lassan, nagyon lassan, lámpalázasan fogadja el a kezét, és rázza meg azt.
~Te gondolatolvasó vagy, vagy valami ilyesmi? Ugye nem? Persze, hogy nem, ez nem X-men szerepjáték! Jézusom! Azért...ez fura volt...no, akkor a Gabe nem jó álnév, legyen mondjuk...á, tojok bele, maradok Garret!~
-Ki szeret kitűnni? - Kérdi szerénykedve, ám amikor meghallja a kocsmárost, amint egy frissen érkező törzsvendéget ordibálva üdvözöl, megvonja a vállait. - Na mindegy...én tényleg megvagyok a háttérben. Miért, ennyire látszik?
~Várjunk csak...a gondolatolvasót sem zártam még ki teljesen...de mi van, ha ez az ürge fejvadász? Vagy titkosrendőr? Vagy...oké, nyugalom...ha az is, lehet tényleg csak ismerkedni akar...elfutni úgysem tudok előle, inkább játsszuk tovább a szerepet.~
-Te amúgy idevalósi vagy?

- Nah ja. – ismétlem már másodszor, de eszemben sincs leállni vitatkozni vele. Egyrészt azért nem fizetnek, másrészt egyáltalán nem érdekel a dolog. Házasság? Hát dugja önként és dalolva hurokba a fejét, engem nem hat meg. Az ő élete, engem meg a sajátomé sokkal jobban érdekel.
A pohár kiürül, én meg már kapom is a második adag felvilágosítást, remélhetőleg már jóval több értéktartalommal mint az előzőt, habááár… vannak halvány fogalmaim a számítástechnikáról, de a szó "enyhe", talán nem is annyira helyénvaló. Több... mint enyhe túlzás lenne azt állítani, hogy senki nem adhatna el. Ennyit az utcáról. Az én harcmodorom a fegyver.

- Rá se ránts. – intézem el egy kézlegyintéssel, most sem lettem okosabb.. sokkal.. de nem is igazán érdekel. Az már jóval inkább, hogy jól gondolom e amit gonolok, és amire egyáltalán eddig minden második szava rászolgál. Azután végül mégis kiderül zsákutca, ezért a dolognak lőttek, mégis kell találnom valami bennfentest, aki többnyire az én köreimben ismer valakit.. aki ismer valakit… és ismer valakit… szóval csak így tovább, míg eljuttok egy jó hackkerhez. Ez most nem jött be, még ha meg is csalt a jellem és a kinézet.
Aztán mégis felcsillan valami remény. Vagy csak egy szó, de mégsem hagy nyugodni az utolsó mondat.

-IBM?? – kérezem mikor leülök vele szemben ahogy invitál, és egy gyors bemutatkozást is megeszközölünk.

- Akad… - felelek egyszerűen egy vállrándítás kíséretében, ahogy szemem azonnal odakap a távoli hangzavarra, kezem meg automatikusan a hátam mögé a fegyveremhez. De semmi gáz. Csak egy vidámabb csetepaté, ezért leeresztve térek vissza az előbbi fickó szemeibe.
- Meglehetősen. – biccentek a kérésre, ahogy ujjaim, újra a whiskyspohár köré fonódnak, és rászorítva csak élvezem a szilárd hideget.

- Nem, nem igazán. Probléma? – kérdezek vissza fél szemöldökvonással, ahogy a másik karom alja is megtámaszkodik a pulton. – De térjük csak vissza arra az IBM-re… - váltom megint a témát arra, amire az előbb is kérdeztem. – Mit csináltál ott!?? – kérdezem szememben megintcsak felcsillanva a remény.

-Ja...az egy cég, ami kütyüket gyárt - feleli, s nagyot kortyol a második pohár VBK-ból. Persze van egy sanda gyanúja, hogy ez az előbb csupán költői kérdés volt, hisz ha mást nem, az IBM-t azért ismerni szokta a többség, de biztos ami biztos, jobbnak érezte tisztázni, nehogy keverje a CIA vagy valami hasonló rémség testvérvállalatával.
-Hogy mit csináltam ott? Hát ezt így másfél pohár érlelt szőlő után nehéz lesz közérthetően megfogalmazni, de azért teszek egy próbát... - kezd hozzá, az előbbi kis jelenet pedig a fegyverrel fel sem tűnik neki, igaz még csupán két hetes gyakorlata van ebben az életben, ami pont 14 nappal több, mint amennyit szeretett volna.
-Vágod ugye micsoda egy Hacker? Ha nem...a filmekben azok a fazonok, akik buzi$ zöld ruhában bemennek a gép belsejébe, és ott fénydiszkekkel dobálóznak, hogy ellopják a cég adatait...valahogy. Na mindegy, a lényeg, hogy amikor néhanapján valaki átjutott a tűzfalon, nekem kellett seggbe rúgni a gépét, és a frászt hozni rá, hogy többet ilyet ne csináljon. Mondjuk ez ritka volt, inkább gépeket szereltem...tudod a szokásos, beragadt gombok, lefagyott op rendszer, a nyomtató begyűrte a fánkot, ilyesmik...
A sok beszédtől kiszárad a torka, ezért felhajtja az itala maradékát, majd előre dől, s két kezével könyökölve támasztja meg fejét az asztal fölött.
-Miért érdekel ennyire, munkát keresel? Nos, asszem az enyém még szabad, de innen baromi messze van, és azért örülnének neki, ha be tudnád kapcsolni a gépet, szóval lehet nem neked való az a cég....

- Már épp akartam kérni... - biccentek rá talán egy kissé rámenősebben is, mint kéne, de ha egyszer épp ez a dolog lényege, a történet szála, hogy a későbbiekben érdekel e a fickó vagy lépek is a fenébe, tovább kajtatva a dolgomat.

- Persze. - vágom rá egy bólintással, megint csak felcsillanva a szemem, de egy további szót se mukkanok, folytassa csak, majd a végén én beszélek.
A szavai elgondolkodtatnak. Meg kell tegyem a lépésemet, vagy előre, vagy hátra. Minden amim van, be kell dobjam, az emberismeretem, a szerencsém, ami itt Vegasban nem is annyira árt, ha követ, ne meg a tényt is, hogy beint a fenébe és máris lélekszakadva rohan a zsarukhoz hogy bedobjon a mély vízbe. De miért is? Csak mert érdeklődtem? Neeeeeem.. nem-nem-nem-nem-nem. Ez a fazon sokkal nyüzügébb annál, mint hogy azonnal rendőrért kiáltgasson, biztos hogy ő is lapul valamiért.. valahogyan.. vaj az van a füle mögött, erre megesküszöm, vagyis kicsi rá az esélyem, hogy bekavargat nekem. Ha meg mégis... nem vagyok rest, vagy habozok, ha az életem múlik rajta vagy az öcsémé, egy golyó a fejébe, valamelyik hátsó sikátor kukái mögött, és a dolog elrendezve. Vegasban mindennapos az ilyen. Már amennyire ismerem.

- Egy embert keresek! - vágom rá azonnal, nem is fecsérelve időt vagy szót a mellébeszélésekre. - Egy olyan embert aki képes betörni a rendőrségi adatbázisba, hogy lehúzzon néhány információt. - tartok rövid szünetet - És persze nem ingyen! - teregetem ki a lapokat az asztalon, a szemeit nézem... és várok. Készen mindenre. Arra hogy ugorjak, ha ugrálni merne. Hogy lőjek, ha éppen visítani, vagy éppen mindkét fél számára kedvező kompromisszumot kössek, és ezzel mindenki boldogan mehet a dolgára. Tik.. tak... tik.. tak... - telnek a néma pillanatok, vagy percek, én mégis mindvégig csak őt figyelem. Gyerünk Garret! Ne várakoztass meg...!

A férfi szavai hallatán először csak pislog, mint pingvin a Szaharában, s bár száját többször is szóra nyitja, hang csak nem akar kijönni rajta. Ahogy agya próbálja feldolgozni, hogy mit is hallott pontosan, egyre csak egy lehetséges magyarázat körül forognak gondolatai, s az a magyarázat nemhogy megnyugvással, de még örömmel is tölti el őt, minek hangot is ad egy vidám kacaj formájában.
-Basszus! Nem vagy semmi! - Kiáltja boldogan, és meg is veregeti Gabe vállát. - Az előbb tökre behúztál a csőbe, komolyan elhittem, hogy te...nem volt szép tőled persze, de attól az alakításod még Oscar díjas volt. Bakker...
Aztán ahogy múlnak a percek, úgy hal el egyre inkább a nevetése, s kezd el idegesen vakarózni, a még mindig rá meredő fapofa láttán.
-Nem vicceltél mi? - Kérdi, és nyel egyet, rendőrt hívni viszont nagyjából annyira érzi relevánsnak, mint balett órákat venni, és segítséget sem nagyon szeretne hívni, hisz a hely bájához tartozik az is, hogy ez az önjelölt Che Gevara még mindig a legmegbízhatóbb manus akit lát...róla legalább tudja, hogy van oka életben hagyni.
-Tegyük fel egy pillanatra, hogy eleget ittam már ahhoz, hogy ilyesmi egyáltalán megforduljon a fejemben, mondjuk csak játék szinten. A szövetségi rendszerekbe nem tudsz csak úgy betörni, és egy külsős gépről még Isten személyesen is legfeljebb a hivatalos weboldalig jutna. Ha tényleg az adataikra pályázol, szükséged van az egyik gépükre, aminek már megengedték, hogy belépjen, és még úgy sem valami egyszerű a helyzet. Dióhéjban ez azt jelenti, hogy ha nem akarsz betörni a rendőrségre, vagy elkötni egy rendőrautót, akkor reménytelen a helyzet, hacsak...
Újabb ideges tarkó vakargatás. Eszébe jutott pár más opció is, ami kevésbé veszélyes, sokkal kevésbé, de nem igazán biztos benne, hogy ennyire segítőkésznek kéne lennie, hisz személyesen ismer valakit a rendőrségnél...aki már akkor le akarta lőni őt, amikor még nem is körözték...hmmm....
-Akarom tudni, mit akarsz te a rendszerben? Ha törölni valamit, jobb, ha leteszel róla. Nagyon vigyáznak a fránya adataikra...

Csak nézem a szemeit. Az arcom nemmm.. mogorva, de elég jó esélyekkel indulhatnék pókerben. Röhög, és a keze a vállamat verdesi, mire lassan fordul oda a fejem, csak hogy a kezére nézzek, majd vissza a szemeibe olyan kihallással, hogy még véletlenül se támadjon kétsége affelől, hogy egyetlen szemvillanás alatt töröm el, ha nem veszi le rólam azonnal. Hatott… vagy legalábbis már előrébb jutottunk annyival, hogy már nem virít a pofáján a bárgyú vigyora és talán már az ész is kezdi felkapizsgálni a felső réteget, ahogy kezd megjelenni a szemeiben az az aprócska fény. Értelem… Eltartott egy ideig míg értelmet nyert minden, de tudjuk be a piának. Ahogy ránézek nem egy szívacs a szerencsétlenje.

- Nem szokásom vicceskedni, ha az életem múlik rajta. – beszélek a szemeibe ugyanúgy, rezzenéstelen arccal, két alkarom még mindig az orrom előtt támaszkodik az asztalon, szinte egymás előtt fonódva, és várom az értelem további megnyilvánulásait. Vajon tényleg ennyire rossz lóra tettem volna?
Azután viszont csak megered a nyelve, és ha a helyzet nem is mutatkozik rózsásnak, legalább nem kilátástalan. Fél siker. Viszont csak van ott egy szó, ami a feje tetejére állítja az egész szöveget, és ha már "hacsak".. türelmes ember vagyok, kivárom a folytatást is.

- Elég ha én tudom mit akarok. – zárom rövidre mégis a választ – Vagy az, aki alkalmas erre. – tartom mindtovábbra is, az eddigi értékes fapofát, hosszú már a múltam, na meg amúgy is indokoltalan hogy erre a fazonra elérzékenyüljek. – Itt az egyetlen kérdés.. – tartom rövid kontaktusban a szemeit – Te.. az vagy? – feszít rezzenéstelenül az arcom – Vagy ismersz e olyan embert aki tekintettel az anyagiakra igen vállalkozó szellem és főleg tudással rendelkezik… - teszem fel a végső, nem is annyira kérdést, mégis valamiféle érdeklődésnek szánom. Ha végeztünk… végeztünk. Szedem is a cuccom és lépek tovább a dolgomra. De ha mégsem…

Kezdi sejteni, hogy Gabe inkább úgy kellett volna fogalmazzon: akkor sem tudna vicceskedni, ha az élete múlna rajta, abban viszont már egészen biztos, hogy jobban jár, ah ezt nem teszi szóvá hangosan. Annyira nem jó duma ez, hogy ez legyen az utolsó mondata.
~Másfelől...lehet a fickó kész főnyeremény. Ha meg akarom úszni a börtönt, segítségre van szükségem, és talán, ha vele lógok, akár még össze is jöhet a dolog. Mit veszíthetek, a gyilkosságért úgyis 25 évet kapok, és lássuk be, szinte kizárt, hogy élve jönnék ki onnan...~
-A rendőrség évente újítja fel a gépparkját, az elavult masinákat pedig eladják, potom áron. Persze előtte törölnek mindent róluk, és magán a gépen nincs is semmi igazán fontos adat, de ha a kezembe kerülne egy ilyen, vissza tudnám állítani az eredeti állapotába, és akkor igen, össze lehetne hozni a dolgot. - Feleli aztán, a mondandója végén pedig kihúzza magát, és várakozva néz az ijesztő manus szemeibe. - Mondd meg inkább te, én vagyok az, aki alkalmas a melóra?
~Rohadt nagy bajban leszek, az biztos...~
-És most már tényleg érdekelne, mit is jelentenek pontosan azok az anyagiak. Tényleg meg kéne húznom magam, szóval nem vállalok ilyesmit apróért. - Közben persze próbál keménynek és magabiztosnak tűnni, ám belőle valahogy nem árad az a természetes, borzasztó vagányság ami beszélgetőpartneréből, sőt, van egy olyan érzése, hogy ha bevallaná, hogy csinálta ki azt a rohadékot, akkor is legfeljebb buksin simogatná egy közelben sétáló nagymama.
~Mondjuk, ha felajánl egy millát, akkor viszont nagyot fogok nézni...biztos nem kéne kipuhatolnom, mire kell neki az adat, mielőtt elvállalom a dolgot? Á, ki vagyok én, James Bond?~

Nem a kérdésre felel, de erős a gyanúm, hogy mégis valahogy az jön majd ki belőle. Ezért nem szólok közbe és miylen jól is teszem! Csak figyelem, az arcom még most sem rezdül meg csak fogom fel a hallottakat, ha ez mégse jönne össze, ki tudja, talán máshol kamatoztathatom amit megtudok, mégis bízok a szerencsémben.

- Hm. – hümmögök el a szavaira, fürkészem, enyhe csíkba húzott szemekkel, de nem remélem, hogy ebből bármit is megtudhatok. Egy valami mégis lejön. A lojalitás kérdése. Ha már megforfult a fejében, vagy tényleg szüksége van a pénzre, vagy csak agyára ment az unalmas élet és most, hogy itt az adott alkalom, belevágna a közepébe. Rizikóóós.. Mi a biztosíték arra, hogy az első adandó nehezebb helyzet és nem lesz tele a gatya és fut vissza a régi életébe? Semmi! De talán pont ezért szép az élet. Mert zajlik. És végül mindig az nyer aki a legleményesebb, előrelátóbb, megfontoltabb. Hát akkor vágjunk bele!

- Meg fogja érni neked! Ebben ne kételkedj. – fut rajta végig a szemem, nem egy Rothschild báró annyi szent, és még ha piszok rég óta is vagyunk már úton Nevillel, van ami megéri a magasabb ráfordítási költségeket. Mint például az, hogy Frisco-ban mi az adott helyzet, keresnek e még, hisz már vagy 8 év telt el, illetveeee.. hogy a zsaruk hogyan állnak az egészhez. Két tűz között. Már nyolc… tetves… éve! Én sem leszek már fiatalabb és belefáradtam az államdó rohadt menekülésbe. – És ajánlhatok még valamit… - folytatom aztán rövid hezitálás után. – Kapcsolatok! – hajolok közelebb, nem szeretem a kiszűrődő hangokat, a kíváncsi füleket, na meg az itt-ott elkapott kósza szófoszlányokat amik olykor tanyát vernek jogosulatlan távoli fülekben. – Ha futsz… és erős a gyanúm, hogy te futsz valami elől… - emelem meg enyhén az egyik szemöldököm – ismerek olyan neveket akik a segítségedre lehetnek. – toldom meg egy laza bólintással. – Akik… lojálisak, ha megemlíted a nevemet. – engedem le az állam, csak hogy még erőteljesebben a szemeibe nézhessek.

- Vagyiiis.. meg tudod oldani a problémámat? – kérdezem újra visszadőlve a helyemre, visszatér a könnyed hangnem, a "baráti".. hangulat, de az elmúlt percek, bárkit tisztába tehettek, hogy ééén.. nem barátkozom senkivel. Kivéve ha előnyöm száramzik belőle.

Van valami a férfi szavaiban, és úgy az egész lényében, ami komoly gondolkodásra készteti őt. Vajon, mennyi ideig tartana megragadnia a gépet, kiszaladni a kocsmából, és eliszkolni innen, és hányszor találnák el közben...esetleg, ha hirtelen bebújna az asztal alá, vajon le tudná rázni? Netán kiröhögné őt, és elmenne? Mind zseniális tervnek hangzik, és igen magas lenne a túlélési rátája bármelyikkel, de sajnos most nem az ironizálásnak, hanem a döntésnek jött el az ideje...
~Ismeretség? Ugyan ki akarna találkozni még több simlissel, és bűnözővel, akikkel szemben a rendőrség tehetetl.....HÁT ÉN!~
Arra, hogy fut valami elől, nem felel semmit, csak lehajtja a fejét. A jelek szerint nem titkolja valami jól a dolgot, de még mindig nincs bilincs a kezén, vagyis ez a manus tényleg nem valami tisztes állampolgár, így megbízhat benne...
~Mikor lett ez az én életem?~
-Meg. Szerezz nekem egy megfelelő gépet, és egy helyet,a hova többé nem mész, adj 2 órát, és megkapsz mindent amit szeretnél. Illetve...nem árt, ha szerzel valami jó filmet is, a hackelés baromi unalmas....

//Bocsi, hogy ilyen sokáig tartott //

Egy darabig volt.. ott valami a szemeiben ami megingatott a hitben, hogy ez most sikerülni fog. Komolyan összejöhet. De aztán.. mégis győzött a józan ész, a jószerencse - ha már Vegas - vagy csak egyszerűen belátta a fickó, hogy az ajánlat mindkettőnknek jól jövedelmezhet, és engedte a csábítást. EZ az én szerencsém!

- Meglesz! - dőltem hátra már némileg ellazultan a kitörő szavakra, és igen, még az is lehet, hogy valami halvány mosolyféle is bejátszott az arcomon. Persze ne legyünk önelégültek, az adat még nincs itt a kezemben de ez egy elég jó kezdet. - Akkor adj egy elérhetőséget... - kezdtem bele egy újabb sóhajt felhajtva, miközben félrehúzva a kabátomat ami alól ha nem is akartam, de csak kikandikált a pisztolytáskában függő Eagle csöve, de nem állt szándékomban sem feltűnést kelteni, se beledurrantani valakinek a seggébe. Biztonsági tartalék.. - hajtottam is vissza a kabátomat, mire egy tollat kivéve, kaptam is fel az első kezem ügyébe eső söralátétet és felkarmoltam a számomat. - Végszükség esetére! - toltam át felé az asztalon - Ha valami baj lenne. Ha viszont olajozottan megy minden, két napon belül jelentkezem a részletekkel. - tartottam még mindig az ujjamat az alátéten, ahogy az már ott hevert előtte, de a szemem még mindig a szemiben. Vártam. Arra, hogy megmukkanjon végre, és főként hogy az ő száma is itt végezze a kezemben. Kölcsönösség.. vagy legyen inkább biztosíték. Csak így működik minden. Legalábbis az én köreimben.

Nem kellett sokáig várnom. Egyetlen bólintás, egy újabb söralátét az enyémben és én visszabiccentve süllyesztettem azt el az egyik belső zsebemben.

- Rendben. Akkor két nap múlva. - tettem még hozzá azzal kiszórtam az asztalra néhány dolcsit, csak hogy ne mondja hogy az italomat is ő fizette aztán minden további szó nélkül fordultam háttal és lépkedtem ki a kricsniből. Ha minden jól megy.. a mai nap sem volt hiábavaló..

( Innen ide )

- Tudom, de ha menni kell, hát menni kell... - kacagok fel, még a lelökésre válaszul, bár amint kiérünk és a fenekemre csap, még elpirulok, egy nyekkenés kíséretében ami kiszalad a számon. De még mielőtt megtorolhatnám, már be is csapódik az öltöző ajtaja, így csak sóhajtva indulok neki, és egy tusolás után már frissen és üdén, az utcai szokásosomban : ceruzaszoknya, felső, elegánsabb kardigán, és magassarkú, hajam szoros kontyban, szemüvegem a helyén, lépek ki, bent még vacillálok ugyan, hogy átkutassam e a táskám esetleges gyógyszerek után, e jól érzem magam, így csak kilépek, és Chuck kíséretében, aki már kint vár elindulunk. Nem nagyon szólok hozzá, inkább az érdekel hova visz.

- I-ide? Lehet itt egyáltalán kaját kapni?! - lépek be, és markolom meg a táskám pántját erősebben. Nem nagyon voltam még kocsmában, se semmi egyéb ilyen helyen, és ha itt adnak is valami gyomorpusztító kaját, azt én meg nem eszem! Bár azt sem nem hinném, hogy ital gyanánt palackos vizük van....
- Ugye nem gondoltad komolyan?....Ez...koszos, és...cigiszagú. És nem mellesleg nem épp az amit a fogadásban állnod kell...Vagy netán ez az a dolog amiről meg akarsz győzni? - tolom fel a szemüvegem, és nézek fel rá. - Mert akkor közlöm NEM. És már mehetünk is tovább.... - na jó ez talán nem igaz....talán. Kíváncsi vagyok ugyan, de annál sokkal berögzöttebb vagyok, minthogy el is engedjem magam egy ilyen helyen. Azt megvárom, ha esetleg akar legurítani pár sört, de még így is a törlőkendőm, és tiszta lakás után kiáltok belül. Talán mégsem illant el annyira az a gyógyszer?....

Meghökkenve nézek rá, azt hittem legalább akkor olyan helyre visz, ahol ismerős azért....de remek, Utálom az ismeretlen helyeket, azok kiszámíthatatlanok, ha meg valami kiszámíthatatlan...már gázos, és tépem a hajam tőle.
- Oké, tudom hogy az emberek csak úgy be szoktak térni új helyekre...de muszáj volt pont most tesztelni egy helyet?... - sóhajtok, de hagyom magam beterelni. Fenéket, nem fogok én megfutamodni! Csak talán egy icipicit megcsappant a kedvem. Meglepő, hogy bogyók nélkül is sikerül neki, de ezek szerint pár betegségem, és rögeszmém gyógyszerek nélkül is velem marad...hurrá!
- Csaltam? Ugyan....csak kicsit rásegítettem magam a nyerésre, meg a tulajdonost is eltántorítottam attól, hogy fogjon, és a gatyánknál fogva hajítson ki minket. - mosolygok rá meggyőzően, előadva a saját kis verzióm, talán ez a kis "vita" segít leküzdeni, hogy sarkon forduljak.
- Inni? Én ha lehet vizet kérnék...palackostul. - nézek végig a helyiségen, nincsenek sokan, de azok máris felénk tekingetnek. Ja...biztos hogy miért is nem ülünk le. Tényleg miért is, ó, igen...mert én lecövekeltem mint aki innen nőtt ki. Sóhajtva próbálom magam ellazítani, és ahogy Chuck beljebb megy, győz a kíváncsiságom kicsit, és én is lépkedek utána.

- Ezt most értsem úgy hogy lepukkant kocsmákba jársz lerészegedni, vagy épp zűrös környékre jársz gengszterkedni?.... - pillantok rá kérdőn, komolyan érdekel ez. Csak hogy tudjam mi merre hány méter vele, és most fussak, vagy még belefér egy ital. Bár kétlem, hogy bármit is csinálna velem itt, ahol ennyien..nos épp minket bámulnak. Oké...le kéne ülni most már tényleg, mielőtt még a tekintetük ránk ragad tartósan. Nem szeretem ha néznek...csak zavarba hoz, és feszengek tőle...
- Jó cél érdekében, csakis, tehát én továbbra is inkább valami kevésbé durva szót használnék rá.... - megrezzenek az érintésétől, és kissé elpirulok, de hagyom magam terelgetni, és végül felmászok egy bárszékre...Na ja szó szerint mászok, mint valami kisgyerek. Eléggé gáz ez az "akkora mint egy kutya ülve" méret.
- Igen vizet...nem...szóval nem szokásom alkoholizálni. De te ettől függetlenül nyugodtan ihatsz. - mosolygok rá, majd a pultot kezdem fixírozni, vajon mennyire lehet koszos?...A táskámban kezdek kutakodni amikor újra meghallom Chuck hangját.
- Miért? Nem értem miért jó az alkohol...de komolyan... - mormogom, mire a pultos is úgy néz rám mint egy űrlényre. Na igen vicces hogy itt a kocsmában vizet kér valaki, de nem épp azért vagyok itt mert ide akartam jönni. Ám a lesújtó tekinteteket még én sem szeretem.
- Na jó...azt iszom amit te.... - motyogom, remélve nem hallja, és mégis vizet kér nekem...

Szavaira csak nagyokat pislogok, komolyan gondolná? Basszus...lehet akkor nem kellett volna eljöjjek vele...ám a mondata végén pár pillanat múlva már nevet is mire fellélegzek...nem volt jó poén, legalábbis számomra nem!
- Komolyan bevettem volna....színésznek kellett volna inkább menned... - mormogom kissé bosszúsan de ez inkább magam ellen irányul, mert nem voltam képes rájönni hogy viccel. Oké, hogy túl paranoiás vagyok bizonyos dolgokban, és rengeteg a kényszerbetegségem, de általában nem dőlök be mindennek ilyen könnyen...lehet hogy a hely miatti feszélyezettségem teszi...na meg az a sok bámuló tekintet.
- Bár ha nem vagy kocsmatöltelék, akkor nyugodtan mehettünk volna valami kávézóba is... - jegyzem meg bár belépdelek vele, és végül fel is mászom a bárszékre, erős késztetést érezve az antibakteriális kendőm után. Na igen...nem szeretek olyanra felülni amit nem én magam takarítottam le...de még ennél is furább mókusnak nem akarok tűnni a kíváncsi szempárok, és Chuck előtt sem.
- Hmm talán a megmentés. Eléggé nagy darab volt az a fickó, aki a tulaj volt... - nézek rá kisebb pimasz mosollyal.
- Karót nyelt? - pillantok rá meglepődve, hát az lennék? Nekem fel se tűnik...bár nekem az efféle "katór nyeltség" a normális, tehát soha nem is fog feltűnni...És meghallja a mondatom...fenébe, pedig halkan mondtam... De innen más sajnos nincs visszaút...ugyanis az az egy pohár nagyon böki a szemem, szeretem ha három van mindenből, vagy annak a többszörösei...a lakásom is úgy van berendezve...És az az EGY pohárka.... felettébb irritáló.
- Hát ha kikérted, eléggé bunkóság lenne visszautasítani... - sóhajtok nem megadón, inkább lemondón, és megragadom a pohárkát...túl sok már ez az alkohol is...de csak egy pohárral nem fogok tudni meginni, akkor végig ezen kattogna az agyam...