Név: Audrey Delon
Becenév: Audrey, Adie
Kor: 20
Születése hely, idő: 1991. Április 1./ Franciaország, Saint-Tropez 
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: Művész
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem:Első látásra határozott, végtelenül makacs, pimasz lánynak gondolhatsz. De csakolyan vagyok mint minden valamire való könyv. A csili-vili borítóval első látásra lenyűgözlek, a leírással felcsigázom a kíváncsiságod, minek után pedig megbízom benned, és engedem hogy 'kiolvass', a végtelenségig ledöbbentelek. Egyszerűbb vagyok, mint azt bárki hinné.
Az én életem kemény táblás könyvének kiadója, teljesen összefüggéstelenül alkotta meg a 'borítóm'. Mintha nem is olvasta volna történetem. Kívül egyszerre látszom vadnak és törékenynek, belül pedig cellux tartja össze a széttépett lapokat. Az egész lényem fekete fehér, akár a papírra nyomtatott betűk.
Ha nem tudsz egy könyvel azonosítani, képzelj csak el egy béna videojátékként, aminek feltűnően jó a grafikája.
Nos, még mindig van kedved közelebbről megismerni?  


Külső:Ahogy a származásomhoz méltóan illik,francia vonások és ismertető jegyek jellemeznek. Hosszú csípőig érő vörös hajzat amelynek alja bár festett, mindennél szebben tud csillogni a napfényben. Vékony kecses lábak, húsos ajkak. Tökéletesség.
Már nem szerintem, mások szerint. Én pontosan tisztában vagyok a tökéletlenségemmel. Miért is hordanék magassarkút, ha méreteimet tekintve nem lenne rá szükségem? Ugyanakkor miért hagynám bőrömre száradni előzőnapi festékfoltokat, ha amúgy érdekelne is mit gondolnak mások? Senkinek nem akarok megfelelni. Ha nem tetszenek a szakadt ruháim, a túlméretezett pulcsijaim vagy a logikátlan öltözködésem nem kell nézni. Lehet nem vagyok épeszű és egyáltalán nem illek bele a Las Vegasi csillogásba, mint a túlnyomó többség, de az is holtra biztos, hogy messze egyedibb vagyok mint ők. Még egy olyat mint én nem találsz, ezt garantálhatom.

Előtörténet: Lenge köntösbe bújtatott végtagjaim sajognak, megváltásért könyörögve, hogy végre mozdulatlan állapotba helyezzem a megerőltetéstől lüktető testem, még sincs undorom belefeküdni az új, avatatlan ágyamba. Hazudnék, ha azt állítanám csak lényem külső vázát viselték meg az elmúlt napok eseményei. Bár olyan izmaim is égnek, melyek létezéséről egész eddig nem tudtam, mégis lélekben sokkal nehezebb feldolgoznom a történteket. A fizikális tünetek elmúlnak, ahogy az emlékek és a döntésem okozta érzések is az idővel feledésbe fognak merülni, mégis úgy érzem most mintha a fájdalom belülről képes lenne szétmarni. Szinte hallom is a hús nyökögését, ahogy mélyen a szívembe mártja az éles szemfogait. Szétszed.
Holott ha jobban belegondolok, én magam sem értem minek vagy mit is szenvedek itt, ily látványos módon. Hisz, ez volt minden amit szerettem volna nem? Most meg csinálnám vissza az egészet? Annyira tipikus.
Nem, azért itt nem tartunk. Nagyon is örülök, sőt. Igazából az agyam biztos benne hogy boldogabb, nem is lehetnék, de egyenlőre az idegen környezet megijeszt. A végtelenségig.
Harcoltam azért, hogy itt lehessek. Ezek közt a falak közt.
Egyszerre vonz és taszít a gondolat, de ez egyszer a fizikai szükségleteim felülkerekednek a hisztériámon.
Lefekszem. A szatén huzattal borított párnák és takarók közé préselem magam, de egy cseppet sem esik jól. Ismeretlen minden. És mindenki.
A saját anyám az, aki miatt elmenekültem. Mit menekültem? A menekülés szó, bár önmagában negatív tartalmat hordoz, mégsem elég kifejező a helyzetemre. Én elszöktem hazulról. Pont elég volt az a 20 förtelmes év ami egy fedél alatt kellet leéljek vele. Sosem érdekeltem igazán. Amint lehetett megszabadult tőlem, -gyerekcsőszök, 24 órás felügyelet - hogy ismét újra magával foglalkozhassék. Sosem akart gyereket. A százalékos aránya az oknak, amiért nem vetetettel addig amíg lehetett erősen vetekszik két feltételezésem között. Első számú, hogy az több pénzbe került volna mint amennyit hajlandó lett volna szánni egy abortuszra. A második pedig, hogy egyáltalán nem volt már rá lehetősége, mert túl későn vettek észre. Komolyan. Nem túlzok, pont ennyire kellettem neki. Akkor is és most is. Lefogadom, hogy még fel sem tűnt neki hogy elköltöztem. Abban pedig biztos vagyok, hogy nem is a személyem, sokkal inkább a vagyoni tulajdonom fogja hiányolni.
Egyetlen ok, amiért a lelkem meghasadni készül, az a nagypapám. Mert a perszónával, -akit az édesanyámnak áldott az ég- egy lakásban, otthagytam őt is a messzi-messzi Saint-Tropez-ban. Charlie-n és az anyámon kívül egy rokonom sem ismerem. Őszintén elképzelésem sincs, hogy az személy akire felnézek, és feltétel nélküli tiszteletem és bizalmam élvezi, hogyan nemzhetett egy olyan nőt mint az anyám. Aki mostantól kénytelen lesz egyedül gondoskodni az apjáról, ami a második oka annak hogy féltem eljönni és egyedül hagyni Charlie-t.
De eljöttem. Pont Las Vegasba. A szemet gyönyörködtető, nyugalmas Francia városka után éles váltásnak bizonyul a Vegasi élet. De máshova nem jöhettem volna. Akkor sem ha ez a nyüzsgés, és a pezsgő életforma meggyilkolja minden művészi ichlet forrásom. Mert tudom hogy így van. Errefelé nehezen találok olyan patakpartot ahol csupán a víz csobogását hallgatva, elmerülve a gondolataimban tudok alkotni.
De ezt is hajlandó voltam feláldozni annak érdekében, hogy végre elszabaduljak és megtaláljam a múzsámat.
Apát.
A személyt, akiről mindeddig csak azért nem tettem említést, mert halvány elképzelésem sincs milyen is lehet valójában. Ő az, akinek az elképzelt portréja köszön vissza minden második összemázolt vásznamon. Minden vonása és jellemjegye, csakis egyedül a képzeletem illetve anyám halovány leírásának ötvözete. Aki nem más mint egy gyönyörű illúzió. Éveken keresztül tartotta a létezésének gondolata, a testemben a lelket, hogy talán egy nap, utána jöhetek és megtalálhatom. Mert minden amit tudok róla a neve és hogy itt él, valahol eme gigantikus város falai közt.
Könnyelműnek tűnhetek, hogy egy képzeletem kreált illúzió miatt költöztem teljesen egyedül egy teljesen ismeretlen, veszélyes városba most mégsem félek.
Amikor pakoltam, féltem. Amikor a repülőn ültem és feszengve vártam a landolás percét, féltem. Amikor leintettem az első taxit, majd bemondtam a lakás címét, rettegtem.
Most azonban, ahogy kezdem megszokni a csukott ablak és zárt ajtók mögül továbbá is szivárgó zajokat és az új ágyam simogató érintését, már nem félek. Bár korántsem vagyok benne biztos, hogy nem fogok csalódni, ha tudomást szerzek az apám személyét illetően, de ezért jöttem és eleget vártam hogy megtudjam az igazat.

Audrey Delon!
Kreatívnak és érdekesnek találtam történetedet. Elnyerted tetszésemet és mivel mindent rendben találtam, ezért;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon! Kérlek foglalj avit! Adie ne is vesztegesd tovább az idődet, vár a játéktér!