do you know who i am? Vendég
|  Tárgy: Summer Price  22.08.13 8:54 | |
|  Név: Summer Price
Becenév: Sum, Sunny
Kor: 24
Születése hely, idő: Goldfield, Nevada, 1988. december 24.
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: körözött
Anyagi háttér: Középosztály
Szexualitás: Biszexuális
Jellem: Bármi, amit csak szeretnél. Igazság szerint már nem is vagyok benne biztos, hogy pontosan milyen is vagyok én. Kiskoromban eléggé követtem a szabályokat és figyeltem a kötelező dolgokra, mert hát muszáj volt... de aztán nagyon sok minden megváltozott, és persze jött a lázadó tini korszak, amin én is átestem, majd egyszerűen elkeztem alkalmazkodni mindenhez és mindenkihez. Jelenleg már pontosan abban sem vagyok biztos, hogy én milyen vagyok, azt hiszem mindig az, amit a helyzet megkíván, vagy amihez épp kedvem van. Ha arra van szükség, akkor ugyanúgy ki tudom hozni magamból a szende szüzikét, a bajba esett kis hercegnőt, mint a vad amazont, vagy a durva huligánt. Egyik sem okoz problémát, úgyhogy igazán ne lepődj meg rajta, ha egyik nap ilyennek, a másik nap meg olyannak látsz. Azért persze igyekszem ugyanazokkal az emberekkel ugyanúgy viselkedni, de ki az, aki mindig megtudja jegyezni, hogy előző nap épp hogy alakultak a dolgai? Hát ugye, hogy nem mindenki! Mondjuk úgy, hogy tele vagyok meglepetésekkel, néha még saját magamat is nagyon meg tudom lepni.
Külső: Többnyire alkalmazkodom ahhoz, hogy épp milyen vagyok. Az a helyzet, hogy már azt hiszem vagy három éve fent vagyok azon a cuki ki rendőrségi listán, amin azok szerepelnek, akiket szeretnének sittre vágni, szóval nem igazán hasznos ha túl gyakran mutatkozom önmagamként. A nevemet is változtatom időnként, viszonylag kevesen tudják az igazit, de nagy ritkán elárulom... vagy legalábbis idővel, ha már úgy érzem bízhatok az illetőben. De kicsit elkanyarodtam. Szóval elég bő a ruhatáram, így aztán szeretek is közöttük válogatni. A legjobban persze a laza rucikat szeretem, farmer, edzőcipő és egy testhezálló, kényelmes topp, de ha teszem azt be akarok jutni a Bíróságra, akkor afféle Dr. Szöszi szerelést öltök magamra, vagy ha éppenséggel egy puccos kaszinót szemelek ki, arra az esetre még kis estélyi is van raktáron. Fel vagyok szerelkezve, igazából imádom a ruhákat, ha nem azzal keresném a kenyerem, amivel, akkor tuti, hogy színésznő lennék, ahol gyakran lehet jelmezt ölteni. Tényleg király lenne színésznőnek lenni, bár félek tőle, hogy nem menne az, hogy mások igényei szerint alakítsam a jellemem.
Előtörténet: Azt hiszem a legtöbben azt mondanák, hogy az életem igazán remek és irigylésre méltó volt mindig is, de persze fogalmuk sincs, hogy milyen lett volna a helyemben lenni. Amikor egy kisvárosban élsz, ahol a szüleid birtoka önmagában fele akkora, mint az egész város akkor nem igazán mondhatod, hogy olyan sokan kedvelnének. Fogalmam sincs, hogy a nővérem hogy a francban lett olyan nagyon népszerű mindezek ellenére. Persze az elején élveztem, amikor még kicsi voltam, amikor még otthon voltam és mindent megkapott a kis Summer, amit csak kért. Tudjátok a póni és társai, bár az már akkor is rossz volt, hogy a szüleimet alig láttam. Azt hiszem, ha nem is látszott, ez mégis okozott bennem "némi" törést. Mindketten kutató orvosok, szóval baromi sokat utaztak és bár anya elég szigorú volt, apát imádtam, amikor láttam persze, úgy havonta 1-2 alkalommal pár napot. Mindig kedves volt, sokat játszottunk, figyelt rám és meghallgatott, próbált tanácsot adni, azt hiszem ha többet lett volna velem, akkor igazán mély kapcsolatunk lehetett volna. De nem volt.
Az első sulim még egészen zökkenőmentes volt az elején, aztán ahogy idősebb lettem és az osztálytársaim is, egyre inkább nehéz lett minden. Tudod, ha másnak még a tízóraijára is alig van kerete, vagy csak egy almát eszik, akkor azt nem annyira értékeli, ha te meg folyton új ruhákban jössz és a legmodernebb cuccokat már akkor megkapod, amikor más még a boltban sem látta. Szóval a vége már elég pocsék volt. Valahogy a kezdeti barátok is elmaradtak mellőlem, pedig én tényleg próbáltam egy idő után ezekből a dolgokból visszavenni és alkalmazkodni, nem tudom, hogy miért nem értékelték. Én tehetek róla, hogy abba születtem, amibe? Persze Jeannek más volt, nem tudom hogy csinálta. Ő népszerű lett, valahogy a középsuliban behódoltak neki és ő lett az iskola üdvöskéje, akinek mindenki kereste a kegyeit. Én pedig...
A középsuliban kezdődött az egész alakváltósdi. Egyszerűen nem akartam, hogy az legyen, mint előtte, így az első hetekben, hónapokban megpróbáltam másnak mutatni magam. A legrégebbi ruháimat vettem fel, volt olyan, hogy mielőtt beértem a suliba kicsit megszaggattam a farmert. Ekkor már könnyebb volt, mert el tudtam érni, hogy ne vigyenek be kocsival, mert hát lássuk be, akárkinek kiadhattam volna magam, ha reggel a sofőr egy BMW-vel tesz le a suli kapujában. Aztán persze ez sem tartott sokáig, mert sajnos hasonlítok a nővéremre, és mivel ő népszerű volt és két évfolyammal járt felettem, no meg a tanárok is tudták, hogy ki vagyok... Elég nehéz elvegyülni akkor, ha olyan élénk vörös a hajad, mint annak a lánynak, aki minden nap már tizenhat éves korától Porche-val jár suliba. Szóval nem igazán voltam oda az iskoláért.
Aztán mint ahogy az lenni szokott minden a feje tetejére állt. 17 voltam, amikor megkaptuk a hírt, hogy apuék autóbalesetet szenvedtek. Az egész olyan gyorsan történt, hogy szinte még magamhoz sem tértem máris ott álltunk a temetésen és körülöttünk egy csomó rokon, akik persze, hogy a birtokra fenték a fogukat és tartották a markukat, hogy mi cseppen le nekik az örökségből. Hülye anyagias népség! A nagy részét előtte soha egyszer sem láttam, nem voltak nálunk Karácsonykor, sem a szülinapokon, akkor pedig mégis mi a francért kellett nekik apuék pénze? Legszívesebben rájuk ordítottam volna, hogy takarodjanak ki a házunkból... de sajnos nem a miénk volt. A végrendelet szerint, amíg nem töltjük be a 21-et, nem juthatunk hozzá az örökséghez, ami pedig a birtokot illeti. Az kezelheti az ügyeit, aki rólunk is gondoskodik. A dolog tehát úgy állt, hogy az a rokon, aki elvállal minket, azé a pénz, egy részéve garázdálkodhat, egy részét pedig külön-külön lekötötték egy-egy bankszámlára a számunkra. Rohadt egy dolog volt! Végül valami távoli rokonokra jutott a választás, vagy mi fene. Lehet, hogy egymás között egyeztek meg, nem tudom, hogy is volt, de végül egy kis köpcös fickó, Nathan és a felesége Caroline voltak azok. Caroline folyton idegesítően magas hangon csacsogott a telefonba és persze nem csinált semmit, csak osztotta az észt a beosztottaknak, Nathan pedig nagyjából a nap nagy részét azzal töltötte, hogy rejtvényt fejtett és sört vedelt.
Egyre kevesebbet voltam otthon, de a sulit se bírtam, szóval flangáltam a városban, vagy a környéken. Jean persze hozta a formáját, amikor betöltötte a 21-et, egyszerűen lelépett. Fogta a pénzét és azt mondta, hogy elege van, ő bizony elmegy és megcsinálja a szerencséjét. Fogalmam sincs, hogy mi lett vele azóta, mert többet nem jelentkezett. Otthagyott szépen velük ketten és kész. Jó kis testvérek vagyunk igaz? Mit tehettem... vártam és igyekeztem minél inkább leszerelni a vinnyogó Caroline-t és Nathant. Persze sejtették, hogy én is el fogok húzni, amint lehet, és ez nem igazán tetszett nekik, de esélyük se lett volna meggyőzni, főleg azután, hogy a kis köpcös egyik éjjel teljesen részegen bejött hozzám. Az volt az első eset, hogy valakit fejbe vertem egy vázával és jól tökön rúgtam. Tudod, hogy ez milyen hatásos dolog? Főleg, ha a váza elég kemény anyagból készült. Utána többször nem próbálkozott.
Aztán végül csak eljött az a 21-dik szülinap, én pedig még aznap elhúztam a fenébe. Nem szeretem azt a várost, soha sem szerettem, úgyhogy a mai napig sem hiányzik. Sok felé jártam, amíg a pénz elég jól kitartott, addig utazgattam, szállodákban szálltam meg, szóval világot láttam és elhatároztam, hogy minden nap más leszek. Volt, amikor távoli európai hercegnőnek adtam ki magam, máskor újságírónak, még olyan is előfordult, hogy egy arab sejk ökörbe fogadott lányát játszottam el, és bevették! Igazából az a mázlim, hogy mivel nem szerettem sem otthon lenni, sem a suliban, baromi sok időt töltöttem olvasással, úgyhogy elég tágak az ismereteim és ha határozott vagy, akkor a legtöbbeket elég könnyű átvágni. Épp Las Vegas volt az állomáshelyem, amikor kezdett fogyni a pénzem, ez három éve történt úgy sacc per kábé. Az elején még inkább csak heccből, aztán pedig már azért, mert nem akartam, hogy teljesen leapadjon a bankszámlám, elkezdtem apróbb balhékba keveredni. A zsebtolvajlás igazából elég egyszerű, ha ügyes vagy és sokat olvastál, tehát ismered az anyagokat, a ruhák felépítését, az emberi test érzékszerveinek elhelyezkedését, és társai. Voltak azért bonyolultabb dolgok is, mint hogy pakoljuk ki egy élelmiszer üzlet kasszáját, amíg édes mosollyal elküldjük a pénztárost, hogy megkeressen egy zacskó cukorkát. Tudod sok esetben hasznos, hogy nő vagyok, a pasikat azért könnyebb átejteni. Szóval hamar felkerültem a körözöttek listájára, de elég pocsék az a rögtönzött kis rajz, ami rólam készült, főleg mert ritkán nézek ki ugyanúgy. Napszemüveg, feltűzött haj vagy paróka, sok minden van ám a tarsolyomban. Szóval elvileg keresnek, csak épp nem tudják, hogy pontosan kit, így aztán elég nehéz dolguk van velem. |
|
Kezdőlap 
