Sok idő óta először, ma nehezen szabadulok az irodából. Elég nehéz úgy otthagyni a helyet, hogy biztosra mondhasd, minden rendben van. Pedig én ma enélkül nem megyek el innen. Már hét is elmúlt és kint egyre nagyobb a felhajtás. Anélkül is tudom ez, hogy le kellene mennem és megnéznem. Még egy óra eltelik és én nem bírom tovább. Elrejtek minden papírhalom a fiókomban és felkapva magamra a zakót, fogom a kulcsom és indulok.
Közel sem úgy nézek ki, mint szeretnék, de nincs idő hazavezetni és átöltözni. Az ingen látszik, hogy nem éppen randira való. Végül is, ki az, aki ilyenkor nem fehér, hanem fekete ingben jelenik meg. Ráadásul nyakkendő nélkül? De most már késő. Végül úgy döntök, hogy még a zakót is leteszem. Talán így elfogadhatóbb. Beülök a kocsiba és... persze, hogy az egyik rabszolga utánam rohan. Mérgesen nézek rá, mire ő nagyot nyel, de csak kiböki, hogy szabadságra szeretne menni. Aha. Én pedig csak odavágom neki, hogy ki van rúgva. Ha holnap visszakönyörgi magát, akkor talán meggondolom magam, de másképp lehetetlen. Menjen csak jó hosszú szabadságra. Ha nem most jött volna utánam, talán nem ezt a választ kapja, de elég ideges vagyok ahhoz, hogy gondolkodás nélkül küldjem el. Végül elkullog én pedig a gázra léphetek.
Olyan magabiztossággal hajtok végig az utakon, mintha már ezerszer megtettem volna, nem csak akkor éjszaka. A rádió halkan szó, de azonnal felcsavarom a hangerőt, amikor egy Guns n' Roses slágerre váltanak. Ennek köszönhetően egész jókedvvel érkezek meg Nancy háza elé. Meghallgatom azt a zenét és csak utána állítom le a kocsit. Még egyszer végignézek magamon. Még mindig nem tetszik a látvány, de lehet, hogy bennem van a hiba. Olyan régen mozdultam már ki otthonról nyakkendő nélkül!
De ezekkel félre. A csengőt megnyomva, felfestem magamra a mosolyom. Nem kell megdolgozni vele. Nagyon könnyen megy, hiszen tényleg jó kedvem van. Már csak az kell, hogy itthon találjam és hajlandó legyen velem jönni. Kíváncsi leszek, hogy fogadja, a hívatlan látogatást. Remélem nem úgy, hogy rám küldi azt a bizonyos Brunot, hogy ugráljon össze...

Egy pillanatig sem fordul meg a fejemben, hogy nem kellene meglepni csak úgy, bejelentés nélkül. Ahogy az sem, hogy talán nemet mond majd és elküld. Nos, ha így lesz és végképp nem tudom rávenni, hogy velem jöjjön, akkor majd egy másik alkalommal próbálkozok. De ma akkor is ott fogok állni az ajtaja előtt. Bár az nem szerepelt a tervben, hogy nyakkendő és öltöny nélkül, de így hozta a sors.
- Szia, Nancy! - köszöntöm nagy mosollyal és a pillanat tört része alatt döntöm el, hogy inkább nem csókolom meg.
Pedig az a vizes haj és a tapadós felső nem kevés hatással van rám, mégsem teszem. Mosolygok rá és még ha kisebb erőbedobás is kell hozzá, csak a szemeit nézem.
- Tudom. Ha megbeszélésről lenne szó, az irodában keresnélek. De, nem hivatalosan jöttem - magyarázom és egy alig látható grimaszra húzódik a szám, ahogy eszembe jut az öltözékem.
- Remélem nem zavarok túlzottan - teszem még hozzá, mielőtt a kutya ugatása elnyomná a szavaimat.
Nem épp kedvesen nézek a dögre a lábam előtt és rettentően hálás vagyok azért Nancynek, hogy nem hagyta rám ugrani. Nincs bajom a kutyákkal, de jobb szerezem, ha nem lógnak rajtam.
- Semmit nem kérek, köszönöm, csak a társaságod - mosolygok tovább és kikerülve a kutyát, belépek.
Egy pillantást vetek csak a helyre, de semmi több. Jobban érdekel ő, mint bármiféle bútor, vagy falra aggatott kép. Na meg a kutyát is szemmel tartom. Biztos, ami biztos.
- Fogadni mertem volna, hogy valami ölebed van - jegyzem meg, mielőtt a lényegre térnék.
Nagyon remélem, hogy a hajmosás nem azt jelzi, hogy most készül éppen valami randevúra, mert akkor az én estémnek lőttek. Annyira nem lehetek szemét, hogy elrángassam a választottjától. Bár tény, hogy szívesen megtenném. De jobban belegondolva, az öltözete nem erre utal. Szerencsére.
- Velem jössz, igaz? - csapok bele a dolgok közepébe anélkül, hogy akár egy tapodtat is tennék onnan, ahol épp állok.

Bármennyire is nehéz, tényleg csak egy pillantást vetek a szűk felsőjére, utána inkább figyelem a szemeit. Így legalább van egy kis esély arra, hogy felfogjam a szavait. Nem egy hátrány, ha tudok neki válaszolni és el tudom mondani, hogy mit is keresek itt nála.
- Igen, eléggé. Nem éppen így terveztem beállítani hozzá, de így alakult - magyarázom, mintha bármi ilyesmit elvárna tőlem.
Mégis úgy érzem magam jól, ha ezt mind közlöm vele. Ha nagyon sietek, talán lett volna elég időm, hogy hazahajtsak, de nem akartam túl későn beállítani hozzá. Így, hívatlanul meg főleg.
- Ezek szerint nem azért, mert készülsz valahova - mondom ki hangosan is és látni rajtam, hogy megnyugtat a dolog, még véletlen sem valami találkozója van.
Nem vagy féltékenykedő alak - ugyan miért is lennék? -, de ha most lenne valakije, az bele tudna kavarni a terveimbe. De így szerencsére nem lesz még jobban megnehezítve a dolgom.
- Fogalmam sincs, honnan vettem, hogy pont te azokat szeretnék - jegyzem meg, ahogy újra lenézek a kutyára, majd újra fel rá.
- Ezek szerint minden nap futsz? - kérdezem, de nem vagyok igazán meglepett.
Könnyedén kinéztem belőle, hogy edz és az alakja is erről tanúskodik. De az, hogy jó kondiban van, nekem egészen mást is jelent. Ezt minden erőmmel palástolni próbálom, de a szemem megcsillant egy pillanatra. Utána már csak az állandó mosoly marad és semmi nem utal erre, hogy ettől csak még többet fogok róla fantáziálni.
- El szeretnélek vinni egy fontos helyre. Gondolom kitalálod, hogy hova - mondom és tartok egy kis szünetet, hogyha tippelni szeretne, most tegye meg.
Ha nem teszi, akkor én biztos nem árulom el neki. Majd megtudja, ha odaérünk.
- Ma hozzád van kedvem - közlöm vele, mintha teljesen egyértelmű lenne.
Csak később jövök rá, hogy az egész pont úgy hangzott, mintha a nyakkendőmet választottam volna ki. A kék csíkosat akarom ma viselni, mert olyan hangulatom van. Úgyhogy egy, amolyan bocsánatkérő mosolyt villantok és már el is felejthetjük ezt a botlást.
- Igazából jó nekem is itt. Te pedig gyönyörű vagy így, szóval nem ragaszkodok ahhoz, hogy több ruhát magadra vegyél - mondom szélesedő vigyorral, de ennek ellenére pár lépéssel lemaradva követem.
Esküszöm, nem terveztem, de egész végig bámulom, ahogy előttem halad. Nem tehetek róla, de akkor is vonzza a teste a tekintetem. Addig pedig, amíg nem látja, hogy merre kalandozok, nincs miért erőlködnöm, hogy más érdekes helyre tévedjen a pillantásom. Csak akkor emberelem meg magam, amikor ülőalkalmatosságot találok és helyet foglalok.

Megnyugtató, hogy nem veszi hibának azt, hogy nincs rajtam öltöny meg nyakkendő. Persze én még mindig furcsán érzem magam miatta, de majd csak megszokom az este további részében.
- Akkor még jó pont is, hogy ma nem abban állítottam be - állapítom meg, inkább csak magamnak.
Tudom, hogy ő ezt egy szóval sem mondta, ettől függetlenül így érzem. Talán a következő alkalomra majd előások egy pólót is. Vagy inkább veszek egyet. Nem hiszem, hogy értékelné, ha a sok évvel ezelőtti lázadó korszakomból vennék fel egy szakad felsőt. Már ha egyáltalán jó lenne még rám bármelyik is. Abban biztos vagyok, hogy ott lapulnak a szekrény mélyén, de nem éri meg előkeresni őket.
- Akkor kénytelen lettem volna ezt a napot is az irodában tölteni és azon mérgelődni, hogy a semmiért intéztem mindent úgy, hogy tökéletes legyen - javítom ki egy apró mosollyal, csak a tisztánlátás kedvéért.
Jól tudom, hogy élvezi azt, hogy állandóan közölheti velem, tudja, milyen vagyok. Nem is szeretném én elvenni ettől a kedvét. Annál jobb lesz, amikor majd pár órára elfeledkezik erről.
- Megértem. Mindenkinek vannak hasonló szokásai - jegyzem meg csak úgy, mint ok nélkül, majd rátérek a lényegre
Nem bírok nem mosolyogni azon, hogy találgatni kezd. Pontosabban inkább rávágja, hogy hova akarom vinni. Egy szót sem szólok. Nem tagadom, de nem is erősítem meg ebben. Elég rám néznie, már kitalálhatja, hogy jól tippelt. A kaszinó a legfontosabb az életemben és én oda fogom ma este őt vinni. Körbevezetem, megmutatom neki a kis birodalmam, aztán majd meglátjuk. Mára már nincsenek olyan nagy terveim, mint a vacsora alatt voltak. Még szerencse, mert a kijelentésem nincs éppen jó hatással rá. Tudom én, hogy nem hozhatom helyre egy mosollyal, mégis megpróbálom. Amikor látom, hogy nem válik be, úgy vagyok vele, hogy majd később megbékél.
- Elég, ha nekem tetszik, ami rajtad van - jegyzem meg, amivel nem biztos, hogy vissza tudom varázsolni a jókedvét, mégis kimondom.
De persze hagyom, hogy menjen és átöltözzön. Még éppen utánaszólnék, hogy igazán vihetné magával a kutyáját, aki nagyon is engem néz, de eltűnik a szemem elől és én kettesben maradok a döggel.
- Ne merd! - nézek rá a továbbra is engem fürkésző Brunora és próbálok fenyegető lenni.
Aha. Nem igazán jön benne. Úgy indul meg felém, mintha arra parancsot kapott volna. Káromkodni sincs időm, már két manccsal támaszkodik a mellkasomon és az arcomba liheg. Nagyon remélem, hogy annyira azért nem örül nekem, hogy kutyapuszit kapjak tőle! De szerencsére nem. Viszont a mancsnyoma így is ott virít az ingemen, mikor végre el tudom zavarni magamtól. Két villámokat szóró tekintet között épp azon vagyok, hogy a most már fal mellett kuporgó kutya nyomát eltüntessem, amikor megjelenik Nancy.
Oké, nem kicsit nézem meg magamnak. De erre engedélyt is kaptam, nem igaz? Miután észbe kapok és a vágytól csillogó tekintetemből leszűrhette magának a válaszomat, felkelek a kanapéról.
- Lehet, hogy megejtünk egy kis kitérőt hozzám. Muszáj lesz csak lecseréljem ezt az inget valami értelmesebb öltözetre - jegyzem meg és minden eddigi ellenére, tényleg csak ezért mennék hazafelé.
- Sajnos kutyát nem vihetünk magunkkal. Nem állatbarát a hely - mondom, de a hangomból kiérződik, hogy ha az lenne, sem akarnám Brunot társaságnak.
- Mehetünk? - nyújtom felé a kezem, hogy belém tudjon karolni és mehessünk a kocsihoz.

Elhiszem, hogy neki nem számít, mit veszek fel. Nem fog jobban, vagy épp kevésbé kedvelni ezért. Engem ettől függetlenül persze zavar a saját öltözetem, de minél több dolog van, ami elvonja a figyelmem, annál hamarabb feledkezek meg róla.
- Jól tudod. Rajongok a kérdéseidért - mondom vigyorogva, de ő is tudhatja, hogy az egész csak színjáték.
A falra mászok a vájkáló kérdéseitől, mégis kíváncsian várom, hogy most vajon mivel áll elő. Még igazán el sem indult az este, de ő már újabb pontot talált, amire kíváncsi. Bevallom, valami komolyabbra, sokkal mélyebbre számítottam, ehelyett egész könnyed kérdést kapok. Még elgondolkozni sem kell rajta.
- Nem igazán - felelem őszintén, majd csak elhallgatok, de végül mégiscsak megrázom a fejem.
Egy percig eszembe jutott, hogy régen igazán élveztem azt, amikor a kocsit bütyköltük, de hazugság lenne, ha azt állítanám, hogy még szerepet játszik az életemben. Ahogy az is, hogy a mostohabátyámmal szerettük elcsenni a nevelőapja szolgálat fegyverét. Akkoriban érdekelt az ilyesmi - melyik kis srácot nem? -, de mostanra azokkal sem foglalkozok. Úgyhogy ha szánalmasnak is tartja, akkor sincs semmi más, amivel az időmet tölteném.
- Bőven elég elintézendő van a kaszinóban, hogy ne érezzem szükséget annak, hogy hobbikkal töltsem ki az időm - magyarázom csak azért, hogy ne az a két szó legyen a válaszom.
- Még szép, hogy működő kaszinó! Ugyan jó forgalom van! - vágom rá magabiztosan és valószínűleg olyan arcot vágok hozzá, mint egy újdonsült, büszke apuka.
De szerencsére ezt hamar eltüntetem és újra csak a normális mosoly marad, ahogy rábólintok az átöltözésre. Ekkor kezdődnek persze a bajok. A kutya velem marad, aminek nagyon nem örülök. Akkor meg pláne nem, amikor a fenyegető hangnem ellenére is közelebbről akar megismerkedni velem. Rohadtul nem tetszik. Legszívesebben már azonnal lelökném magamról a dögöt, de a mancsa nyomai már akkor is ott virítanának az ingemen. Az egészért csak Nancy látványa kárpótol, amikor megjelenik.
- Majd vigyázok, ne essenek ki. De nyálat csorgathatok, igaz? - vigyorgok és összekapom magam az indulásra.
- Szóval ő kap búcsúpuszit, de nem én kaptam üdvözlőt? - vágok sértett arcot, miközben vádlón nézek rá.
Ez nem igazság. Még a kutyáját is képes puszilgatni, de nekem nem enged! Egy csókot sem kapok tőle, pedig tényleg kiteszek magamért, ráadásul minden egyes kérdésére választ kap tőlem. De persze nem mutatom ki, hogy igazán csalódott vagyok. Csak a színjátékot láthatja rajtam, semmi mást.
- Nem igazán. Meg amúgy is, vetélytárs. Nem fogok vele barátkozni - jegyzem meg és próbálok nem belegondolni abba, hogy bármilyen viccesen is adom elő, ez az igazság.
Egy kutyával kell versenyeznem érte. Ilyen sem igazán volt még. De most nem tudom élvezni az új helyzetet. Nincs is arra idő. Beülünk a kocsiba én pedig egyenesen a lakásomhoz hajtok.
- Egy perc és itt vagyok. Majd máskor megnézed, hogy pontosan milyen helyen is lakok - vonom meg tőle kapásból a lehetőséget, hogy feljöjjön.
De tényleg felesleges lenne. Valamivel több, mint tíz perc és már újra mellette vagyok a kocsiban. Egy másik, szintén sötét ingben és egy lazán megkötött nyakkendővel a nyakamban. Látni az arcomon, hogy mennyivel jobban érzem magam ezekben.
- Irány az én drága kaszinóm! - jelentem be az úti célt és a gázra lépek, miközben boldog mosoly játszik az arcomon.