Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
Rendben van, tény és való, hogy az én munkám nem kifejezetten olyan, amivel könnyű együtt élni. Vannak veszélyei, ha olyanokat is kiengedsz a börtönből, akit esetleg nem kéne, vagy akit valaki szerint nem kéne, de még igazán komoly bajom soha nem volt ebből, és hát az ember általában úgy áll hozzá az élethez, hogy a rossz dolgok tuti nem vele történnek meg. Én is pontosan így voltam ezzel a mai napig. Éjjel ébredek fel erőteljes kutyaugatásra. Tudom jól, hogy Bruno csak akkor kezd ilyen veszett csaholásba, ha valami van. A postás érkezését pl. mindig így szokta jelezni, de a postás ilyenkor nem jön. Álmosan hajolok oda az órához, épp most vált át a számláló 00:00-ra. Ez olyan hátborzongató, valahogy legalábbis mindig így éreztem, mintha vége lenne mindennek. Aztán persze, amikor jön a 00:01, akkor már újra indul a nap, de mi lenne, ha egyszer nem menne tovább az óra... egy óra sem? Oké, ha kómás vagyok, akkor előfordul, hogy hülyeségeken gondolkodom, szóval nincs más hátra, mint előre, megnézni, hogy miért ugat annyira Bruno. A fekete selyem hálóing fölé kapok szépen egy egy fehér köntöst, aztán lefelé indulok a lépcsőn. Rossz érzésem van, mert nem hallok semmit... már Brunot sem. Pedig neki aztán nem szokása csak úgy elhallgatni, sőt mindig hallja, ha jövök le a lécsőn és pillanatok múlva már csaholva rohan is felém. Valami nincs rendben... kifejezetten érzem... A túlzó csendet aztán egy hangos durranás töri meg, ha jól sejtem ez az egyik vázám volt. Mi a... franc? Erőteljesen meresztem a szemem a sötétbe, megállva a lépcsőn, hogy én se csapjak zajt. Ekkor szúrom ki lent a fickót. Magas, teljesen feketébe öltözött, a kezében zseblámpa. Jesszus, hol lehet a kutyám? Hol van Bruno! És hogyan jutott be ez a fickó a házba, ha egyszer ott a riasztó? Elég sokat fizettem érte, az lenne a dolga,hogy rendesen működjön nem? Csendben lépdelek visszafelé és igyekszem felfelé hátrálni a lépcsőn, lehetőleg nem nagyon adva semmilyen hangot. Áldom az egyet, hogy a lépcsőre anno szőnyeg is került... A szobámban is van szerencsére telefon, úgyhogy amikor felérek egyből ez az első lépés, de persze süket... hát miért ne lenne süket? A táskám pedig lent van a nappaliban az asztalon és benne a mobil. Hogy a jó rohadt életbe! Oké, az a nagy kérdés, hogyan fogok oda lejutni, a nélkül, hogy a pasi észrevenné igaz? Nézzük azt az oldalt, hogy enyém a hazai terep. igyekszem higgadt maradni, ami nem egyszerű, lévén akármit teszek olyan hevesen ver a szívem, hogy az szinte elmondhatatlan, de mégis újra a lépcső felé veszem az irányt. Még levegőt is alig merek venni. Mázli, a pasi a vendégszoba felé indult első körben, gondolom utána akarja megnézni a hálót, vagy csak nem tudja, hogy melyik a háló. Már csak pár lépés, még kettő... még egy. Fel is kapom a táskát... de persze az a rohadt kulcscsomó! Konkrétan lefagyok, amikor megcsörren a táskámban. Ha nem lennék veszélyesen betojva, akkor elnyomnék egy káromkodást, így inkább megszólalni se merek. Várok, hátha nem hallotta meg, de ekkora mázlim nincs. Egy pillanatra látom csak meg az ajtóban, ő pedig engem. Jöhet a futás meg a... nem sikítani nem fogok. Fel a lépcsőn és egy mozdulattal vágom be a háló ajtaját, majd tolom elé a szekrényt. Rohadt életbe! A rendőrség gyorshívóban van, végülis ügyvéd vagyok vagy mi a szösz. - Gyorsan mondom, figyeljen. Betörtek hozzám, a pasi épp most... - összerezzenek, amikor az első ütés éri az ajtót. Akármennyire is suttoghatok, úgyis tudja, hogy itt vagyok bent. Igyekszem erőt venni magamon és újra megszólalni. -...töri be az ajtót, vagyis próbálkozik. Küldjenek valakit, aki a közelben van... most! - gyorsan lediktálom még a címet, aztán látom, ahogy megreped az ajtó. Nem tudom, hogy mennyit bír még, pár ütést talán...
Továbbra is alig alszom, csupán pár órát az éjszaka közepén, ám sokszor az is kimarad. Egyszerűen nem az én világom a pihenés, csak hülyeségeket álmodnék, vagy kavarna a gyomromban a rendszertelenül megemésztett gyorskaja. Ezen az éjelen is az utcákat járom az autómmal. Megfordul a fejemben, hogy felugrok újsültetű ismerősömhöz, Josie-hoz, de ahogyan láttam egyetlen találkozásunk alkalmával, kétlem, hogy péntek éjszaka otthon lenne. Vagy ha mégis, akkor valami pasival hentereg, vagy a hányását próbálja kimosni a hajából. Egyik esetben sem érdemes zavarni. A belvárosból igyekszem a peremkerületek felé, hogy kicsit szétnézzek az ilyenkor ébredező bandák körében. Az ócska kis chevy hangszórójából a nyolcvanas évek örökzöld slágerei szólnak. Túl öreg vagyok a modern zenéhez, megragadtam ennél a kornál. Vaalhogy értelmesebbek is mint ezek a géphangok. Az anyósülésen egy szelet pizza, amibe tízpercenként harapok egyet. - GT 201-es, Leeds szolgálatban vagy? – reccsen fel a hangszóróm, a diszpécser kislány oly bájosan mély hangján, hiszen tudom, hogy a mikrofon másik oldalán egy megtermett fekete hölgy ücsörög. Rezignáltam markolom meg a saját vevőmet, és a szám elé húzom, gondosan figyelve, hogy egy kézzel is biztosan markoljam a kormányt. Az autóm mint a legtöbb amerikai kocsi, automata váltós, nem lesz gond a balommal. – Mikor nem Stacey? Na mondhatod. – A lány hangosan kacarászik, ismeri már a stílusomat. – Mellesleg nem vagyok járőr, tudhatnád. – Tudom csillagom, csak a megszokás. Kaptunk egy sürgős esetet, betörés, éppen most. Jól látom, hogy a JFK Drive-on hajtasz végig? – A gps adománya. Hát persze, hogy ott vagyok. Elnyomva a sóhajt már keresem a lejárót. – Mondhatod a címet. – A diszpécser már sorolja is, én pedig gyorsan kinyomom, és a lejárót nélkülözve megpördülök. Egyenesen áthajtok recezézett gumikkal a szemközti sávba, ledarálva némi magasra nőtt bonsait, és már célra is tartok. Nem kell útvonaltervező, hogy fejből ismerjem a patinás környéket. Átvágok a móló felé vezető úton, ilyenkor nem érdekes a sebességkorlátozás. Megkérhettem volna a lányt, hogy kapcsoljon össze a telefonálóval, de felesleges időhúzás. Ha az illető már bent van, akkor a tulaj ne a dumára figyeljen, hanem meneküljön, vagy építsen barikádot. Addig én bejutok. Alig három perccel később már pattanok is ki az autóból. Ez brutálisan sok idő, ennyi idő alatt háromszor meg lehet ölni valakit. Mégsem lehet vakmerősködni. Körbenézek, egy furgont fedezek fel a háztól nem messze parkolni. Egyedül nem jön valaki furgonnal. Az ajtót még nyitva hagyva ismét a cb után nyúlok. – Stacey... többen lehetnek. Erősítést kérek. Bemegyek. – Vettem GT-201-es. Óvatosan Leeds. – Halkan becsukom az ajtót, felhúzom a dzseki zippzárját, stukker a kézbe, és osonok. Az bejárati ajtó felfeszítve. Felnézek, sötét van, de mozgást látok a nappaliból. A medence üres, remélem csak rossz fiú fogja ma végezni benne, nem én vagy a tulaj. Balomban megvillan az elemlámpa, jobbommal pedig rátámasztom a pisztolyt, hogy lássak is, és fel is legyek fegyverkezve. Fentről ütéseket hallok, valami recseg. Mégsem gyorsíthatok, azzal elijeszteném. Kivéve ha bejut, és öl. Dilemma. Az ajtó az utolsókat rúgja, ezért nem fogom magam vissza, felrohanok a lépcsőn, de még a fordulóból kiabálok. - Las Vegasi rendőrség, ne mozdulj! – Fogom rá a mordájt, az elemlámpával pedig egyenesen a képébe világítok. Símaszk! Mozdul a keze, én pedig lövök. Vállon találom, hatásos lefegyverzés. Valami koppan is a parkettán. Az illető nem áll le magyarázkodni, kiveti magát az ablakon, le a pázsitra, és már fut is kicsit sántikálva. Beljebb lépek, óvatosan kikerülve a pisztolyt a földön. Nem megyek be a hálóba, csak beszólok, mert ha fegyvere van, akkor még engem puffant le. - Leeds felügyelő. Megsérült? – Kérdezem nyugtató hangon. – Úton van a segítség.
Szörnyű, hogy amikor időre lenne szükséged, akkor milyen iszonyatosan gyorsan pörög az óramutató. Fogalmam sincs, hogy ilyen későn van-e a környéken valami járőr, vagy valaki, mert ha nincs, akkor még jó ideig eltart, amíg ideér, addigra pedig az ajtóm minimum darabokban lesz, de remélhetőleg én nem... Mindenesetre kinyomom a telefont, mert őszintén szólva nem akarom, hogy véletlenül is ne adj isten megcsörrenjen a telefon vagy bármi, és az ablakhoz lépdelek gyorsan, de amennyire lehet halkan. Tudja, hogy itt vagyok igaz, de mégis tehetek úgy, mintha igyekeztem volna meglépni. Kinyitom az erkély ajtaját és gyorsan lepillantok. Baromira nem lenne ínyemre az, hogy leugorjak innen, van vagy 3-4 méter és tuti, hogy minimum egy bokatörést jelentene, aztán pedig már nem túl messze juthatok. Újabb reccsenés... tuti, hogy durvább ajtót fogok feltetetni ennek a helyére, sőt durvább biztonsági rendszert is, mert ez a mostani finoman szólva is tökéletesen hatástalan. Lehet, hogy visszatart valami egyszerű kis kezdőt, de aki egy kicsit is hozzáértőbb az simán át jut rajta, ahogy azt a jelenlegi példa is mutatja. Beljebb húzom a fejem végül, de az ablakot kitárva hagyom és egyszerűen csak kidobom a papucsom az ablakon, aztán irány a beépített szekrény. Lehet, hogy gyáva dolog elbújni, de fegyverem nincs és baromira nem kaptam semmilyen harci kiképzést, szóval nincs más lehetőség. Halkan húzom be magam mögött az ajtaját és várok. Ennyi, nem tehetek mást. Mintha alig akarna telni az időt, de mégis hangot hallok meg odakintről. Hát mégis volt valaki a közelben? Férfi hang, határozott és úgy néz ki, hogy rendőr. Automatikusan összerezzenek, amikor a pisztoly eldördül, aztán újabb kellemetlen hangok, ami alapján üvegest is kell majd hívnom és csend. Az biztos, hogy egyelőre meg nem moccanok, mert lehetett egy akár elterelés is, vagy jó ég tudja, hogy micsoda. Pár pillanat múlva szánom csak rá magam, hogy nagy levegőt vegyek és kilépjek végül a szekrényből. Eszem ágában sincs eltolni a komódot egyelőre. - Dobjon be valami jelvényt, vagy valami... eléggé szét van már verve az ajtó, csak szépen bizonyítsa, hogy tényleg rendőr! - sokkal magabiztosabbnak kéne lennie a hangomnak, de most nem tudok ennél többet kipréselni magamból. Én próbálom tényleg, de akkor is megremeg az első szavaknál. Kell egy kis idő, amíg újra teljesen visszanyerem határozott valómat, pár perc legalább. Mindenesetre tényleg megvárom, amíg legalább bedob valami jelvényt, addig eszem ágában sincs beengedni. Ha ez megtörténik, akkor viszont tényleg eltolom a komódot, és fél pillanat múlva el is viharzom mellette, ha nem állít meg. Eszem be sem jut, hogy esetleg más is lehet itt, hogy nem csak egy támadó volt, most csak az számít, hol van a kutyám. - Bruno! Bruno, hol vagy? - látni akarom, meg kell találnom. Nem eshetett baja. Ugatott hallottam, de nem volt más hang, nem lőhették le igaz, vagy valami hasonló. Életben kell lennie, muszáj! Az pedig, hogy talán meg kellene köszönnöm a fickónak... nem tehetek róla, egyelőre még sokkal jobban érdekel a kutyám, mint hogy hálálkodva boruljak a hős megmentő nyakába. Egyébként sem vagyok az a típus, ahhoz több kell, hogy ténylegesen annyira halálra rémüljek, hogy gyengének mutassam magam bárki előtt is. Nem vagyok gyenge... nem akarok gyenge lenni!
A környék, ahova érkeztem, meglehetősen patinás. Tipikusan az a kertváros, ahol még a takarítónak is egy terepjáró és egy sportkocsi parkol a ház előtt. Akihez riasztottak nem lehet akárki. Kérdés, hogy a hatalma, vagy a pénze alapján, amely legtöbbször kéz a kézben együtt jár. Amennyire csak tudok, sietek, ne pár másodpercen múljon az emberélet. Ilyenkor még a piroson is simán áthajtok, a kresz kevésbé fontos, mint a saját szolgálatom. Az erkélyen kilépő nőt már biztosan nem látom, hiszen sötét van, és ahogy tűnik, nincsen kivilágítva túlzottan a ház. Nyilván azért, hogy a hálószobából ne lessen a kisejlő formákat kukkolni. Bölcs gondolat, csak éppen így én is nehezebben tájékozódom. Felsietek a lépcsőn, mozdulataim gyakorlottak, amióta bent vagyok, nem hallottam lövést, vagy sikolyt. Még csak puffanást sem. Eddig rendben a helyzet, meg kéne tartani ezt. Fentről erősödnek a csapások, valaki serényen dolgozik. A fordulóból tehát már lövök is, a bandita viszont menekülőre fogja. A tulaj élete a fontos most, nem az üldözés. Ha az erősítés megérkezik, hátha még a közelben elkapják. Ami viszont furcsa, hogy miért akart a betörő mindenképpen ölni. Aki egy ilyen helyre betör, az értékekért teszi. Erősödik bennem a kinti gyanu, ez leszámolás lesz, főleg ha tényleg valami komoly ember lakja a szép házat. A fegyvert egyenlőre átlépem, futó pillantást vetek rá megvilágítva a lámpával. Hangtompítós. Alvás közben akarták meglepni. Ez nem betörés, hanem gyilkossági kisérlet. A szemem sarkából látom az ablak maradványainál, hogy vérnyomok csepegnek a szilánkokon. Remek, lesz lehetőség további nyomok felvételére. Biztosítanom kell a terepet, amíg meg nem érkezik a CSI. Az ajtót az illetőnek nem sikerült betörnie, ezért a kikiabáló nő kérése elsőre abszurd. - Ahhoz először ki kéne nyitnia hölgyem. Vagy inkább... – Hallgatok el, és lenézek a küszöbre. Fény sejlik ki az ajtó alatt. Legugolok, és betuszkolom rajta a jelvényemet. Rajta a fényképes igazolvány, hogy felügyelő vagyok, kábszeres csoport. Persze ha meg akarnám ölni, ez is lehetne hamis, de az már egy gyilkos szemszögéből is túlkomplikált lenne. Az oldalamban egy nedves orrot érzek. Hátrasandítok, és ott van a döge. A pofája kissé véres, szerencsétlent letaglózták egy ütéssel, de már tántorog. Nem állok már fel, csak a balommal nyúlok oda, hogy megsimogassam. Felvinnyog, vélhetően megijedt, de jólesően kezd lihegésbe. - Szép kutya... – Jegyzem meg visszanézve az ajtóra, a pisztoly még a kezemben. A nő végül ajtót nyit, és már suha is el az állat irányába, ami természetes. Én átlépek a másik szobába, és felkapom a jelvényt, visszaigazítva az övemre. - Nem esett baja, Ms...?
Így van, határozottan patinás a környék, és hogy pénzem van vagy hatalmam? Mindkettő igazából, és elég sokat tettem érte, hogy így alakuljon. Sokan laknak a környéken, akik alá tették a jólétet, de ez rám egyáltalán nem jellemző. Megküzdöttem azért, hogy elismerjenek, hogy nevem legyen a szakmában és ezzel együtt kellőképpen sok pénzem is. Bár ez utóbbi olyan nagy mértékben nem érdekel, hiszen nem sok időt szánok arra, hogy elköltsem. De tény, hogy legalább nincs gondom az anyagiakra, egy-egy új ruhára, bejárónőre, vagy hogy az anyámnak segítsek időnként. Azért lássuk be, kényelmes életem van, de ennek az az ára, hogy nem ritkán utolsóként hagyom el az irodát, és lényegében semmiféle magánéletem nincsen. Őszintén szólva most is jobban aggódom a kutyámért, mint saját magamért, pedig nem is tudom, hogy a kinti fickónál fegyver is volt. Azt hittem, vagyis jelenleg még most is abban a hitben élek, hogy egy rabló, vagy betörő, vagy a jó ég tudja. Rendben, gondolkodhatnék logikusan, hogy akkor a műszaki cuccokat vinné el és nem jött volna utánam, de... a franc se tud logikusan gondolkodni, amikor majdnem rátörték az ajtót és retteg, hogy a kutyájának valami baja esett. Az mondjuk tény, hogy az ajtó nem adta meg magát még eléggé, de végülis alatta átcsúsztatva meg tudom nézni a fickó jelvényét, amikor végül a kezébe nyomok, amikor kilépek az ajtón. Aztán persze már nem nagyon figyelek a fickóra, amikor meglátom Bruno véres arcát. Automatikusan guggolok le mellé, nem érdekel most, hogy a köntösömet is összekeni így. - Jajj drágám, megütött az a szemét? - óvatos dögönyözés, puszi a feje búbjára. Igen kb. úgy bánok vele, mintha a gyerekem lenne, vagy a szeretőm, vagy egyáltalán csak a legfontosabb valaki az életemben, és végülis ez így is van, mindhárom egyben. Végül aztán csak Conrad felé fordítom a figyelmemet, hiszen már vagy kétszer kérdezte, hogy jól vagyok-e. - Dr. Stewart... Nancy. - javítom ki először, majd mégis hozzáteszem a keresztnevemet is. Nem illene undoknak lennem, ha egyszer neki köszönhetem az életem igaz? - Köszönöm Leeds felügyelő! - természetes, hogy egy pillantásból megjegyeztem a nevét. Még a jelvénye számát is vissza tudnám mondani, ha megkérdezné valaki, nem jelentene gondot. - Van sejtése, hogy mit akart a... fickó? - akár nő is lehetett, ezért mondom ki végülis kis szünet után az utolsó szót. - Ha a pénz kellett volna neki, akkor gondolom nem akarja ennyire betörni a háló ajtaját. - aztán még rá pillantok, majd lefelé indulok a lépcsőn. Legalább a konyhacsapnál lemosnám Bruno arcát, és persze egy kis nasi is jó lenne neki nyugtatás képpen, no meg akkor nem kell itt állnunk a szétvert ajtóban, mint két nagy rakás szerencsétlenség. - Kér valamit? - gondolom alkoholt nem, de vizet, vagy kávét, ha egyszer éjfél elmúlt és szolgálatban van, az sosem árthat. És azt hiszem most még én sem alszom egy ideig, helyszínelés stb. tudom hogy mi a dolgok menete. Kicsit összébb húzom magamon a köntöst, mert hát lássuk be éppenséggel nem vagyok túlöltözve, és szépen rendbe teszem Brunot. Megérdemli, ha ő nincs, lehetséges, hogy tényleg lelőnek álmomban. Lássuk be többet ér ő, mint a egész nagy rakás szar, amit biztonsági rendszernek hívnak.
Bármennyi pénze, bármennyi hatalma is van valakinek, a golyózápor ellen ezek ritkán védik meg. A halál előtt mindannyian egyenlőek vagyunk. Ha valaki a maffia szorításába kerül, onnan ritkán van menekvés. Nem ismerem még ezt a nőt, de látszólag rendezett élete van, nyomonkövethető, leinformálható. Még nekem sincsen ilyen, pedig én aztán a rend szolgálatában állok, mégis csak egy kis bérelt lakásom van, meg egy tévém, mert nincsen többre szükségem, nem lenne teljesebb semmitől az életem. Az kéne még, hogy valami egyéb kötődésem is legyen, akkor megint lehetne rajta agyalni, hogy mivel vagyok zsarolható, kit kell féltenem. Azóta is gyötrődöm, hogy azt a kislányt velem látták, remélem él még. Be kéne hozzá ugranom alkalomadtán. Egyátalán nem lepődöm meg hát, amikor a nő semmibe vesz, és a kutyával foglalkozik, legalább van, aki fontos számára. Türelmesen megvárom az évődésük végét, addig megoldom a dzsekimet, és körbenézek. Elég hideg már a szél, besüvít a nyíláson, amit a betörő menekülés közben ütött. - Ha javasolhatom hölgyem, egy pulóvert, meg egy nadrágot, hamarosan megjönnek a helyszínelők. Addig se fázzon. – Fonom karba a kezemet, és igyekszek nem kioktató stílust felvenni, mert egyébként így elsőre kellemes jelenségnek találom őt, akkor ne egy hivatalos fakabátot lásson bennem, még ha most az is vagyok, szeretek angyalt játszani. - Arra nincsen szükség Dr. Stewart. – Hiába mutatkozott be a keresztnevén is, nem szokásom bizalmaskodásba fogni, még életmentés esetén sem. Ez a dolgom, nem hálálkodásért teszem. Csak azért várom meg az erősítést, hogy addig se érezze magát egyedül, vagy kerüljön sokkos állapotba ha ráébred, majdnem megölték. - Nem az értékek érdekelték. Keresztbe tett talán valakinek? Az illető gyilkolni jött. – Mutatok le a fegyverre, amihez ha kicsit is ért, láthatja rajta a hangtompítót. – Nem akarom megijeszteni, de ez nem spontán betörés volt, hanem előre eltervezett, átgondolt gyilkossági szándék. Akár felébred, akár nem, benne volt a pakliban. Ne nekem hálálkodjon, hanem a kutyának. – Döntöm oldalra a fejemet. Én már csak elijesztettem, az állat hívta fel a figyelmét, és mentette meg a gazdája életét. A kérdésre morfondírozok egyet, végülis még vacsorázni sem tudtam rendesen, ám hosszú az éjszaka. – Esetleg valami narancslét. Köszönöm. – Megvárom, hogy hova vezet, ültet le, közben kipillantok az ablakon, még legalább pár perc, míg itt lesznek.
Hát igen ez tény, de attól még költeni lehet igazán jó biztonsági rendszerre, szóval valamilyen szinten a pénz is közre játszhat abban, hogy meg tudd védeni magad igaz? Legalábbis én ebben reménykedem, bár ezt a mai este erősen megcáfolta, hiszen nem mondhatnám hogy működőképes volt a dolog, lévén akkor most nem lenne egy megrepedt ajtóm és egy betört ablakom. De vannak fejlettebb biztonsági rendszerek is igaz? Majd szépen arra megyek rá, utána járok még jobban és olyan spéci cuccot szerelek fel, hogy ihaj. Már csak arra kell lehetőséget találni, bár úgy tudom ilyen is akad, hogy pl. Bruno kapjon valamiféle chipet, amivel ő mentesül a jelzések alól, hiszen nem lenne kellemes ha bejelezne a riasztó, amikor szegénykém kisurran elvégezni a dolgát. A lényeg viszont az, hogy a mai estét megúsztam, és persze, hogy első körben a kutyámmal foglalkozom. - Ráér, bírom a hideget. - és egyébként is lemegyünk az emeletről, ott az azért nem fog olyan hamar átfagyni a levegő, csak mert kitört egy ablak. Minden hajnalban futással kezdem a napot, télen is, szóval nem hat meg az, hogy besüvít az esti hűvös. Az most sokkal fontosabb, hogy rendesen megnézzem a kutyám fejét, lemossam a vért és kimossam a sebét, hiszen ki tudja mennyire sérült meg. No meg egy kis nyugtató és hála kutyakeksz is jár neki, mégis csak tudom, hogy neki köszönhetem, hogy minden jól végződött. Ha pedig nincs szükség a hálára, hát legyen így. Nem erőltetem a dolgot, nem lenne értelme igaz? Elindulok hát lefelé sietősen, hogy rendbe tegyem az én kis megmentőmet és azért a urat is hellyel kínálom a konyhapultnál lévő magasított széken, vagy akár az asztal körül lévő étkező székekhez is nyugodtan leülhet, amit kényelmesebbnek érez. A szavai viszont azért kicsit meglepnek és akaratlanul is megállok a mozdulatban, amikor a kutyakekszet pakolom ki Brunonak a tálba. - Gyilkolni? - jó, azért az eddigi határozottságom is kicsit csökkenni tud, amikor ilyesmit hallok. Egy kicsit azért... blokkol a dolog. Persze tudom én, hogy nem mindenki imád, vannak akik kifejezetten rühellnek, de... gyilkolni? - Biztos ebben? - buta kérdés tudom, főleg miután követem az irányt amerre mutat, és meglátom a pisztolyt. Igen, ezzel tuti, hogy nem a tv-mért jöttek. Akkor hát ezért kapcsolták ki olyan profin a riasztó rendszert is? Ha sima betörő lett volna, akkor azért nagyobb eséllyel tört volna bele a bicskája a bejutásba igaz? - Azért az is számít, hogy ön hamar ideért. - teszem még hozzá, és újra megsimizem a kutya fejét. Jó azért egy ideig el fog tartani, amíg ezt sikerül feldolgoznom. Eszem ágában sincs kiborulni, vagy kiakadni, nem az a típus vagyok, legalábbis tuti, hogy nem mások előtt. Inkább higgadtan kezelem a helyzetet, nyugodtan és kész. Így lesz... és persze felszereltetek egy durva biztonsági rendszer. A narancslevet automatikus mozdulattal töltöm ki és teszem le elé. - Elkapják igaz? - nagyon nem szeretném, ha valamikor megint megpróbálná. Tenni fogok róla, hogy ne legyen rá lehetősége, de... akkor is, azért nagyobb lenne bennem a nyugalom, ha biztos lehetnék benne, hogy nem lesz még egy ilyen estém.
A maffia ellen csakis az működik, ha eljátszod a saját halálodat, és jó messzire szöksz. Legtöbbször még ez sem, mert olyan hosszú a keze, hogy még véletlenül is lebukhatsz valai offsore adóparadicsomban, ha nem vagy átplasztikázva. Ezért aztán ez a nő bármennyit is költhet a biztonsági rendszerre, nem lesz tőle nagyobb biztonságban. Bólintok a szavaira, bár nem csak azért mondtam, hogy ne fázzon. Azért is, hogy ne legyen számára kényelmetlen, ha megérkeznek a társaim. Megszokott, ha a házigazda köpenyben fogadja a zsarukat az éjszaka közepén, de attól még lehet intim a dolog, amibe nem biztos, hogy érdemes vadidegeneket bevonni. Amíg az állattal foglalkozik, felülök a nekem kihelyezett székre, és rákönyökölök a pultra. Az órámra sandítok, éjfél múlt pár perccel. Ásítok, de nem azért, mert álmos vagyok, egyszerűen ösztönösen a késői időpontra reagálva. Ezek után úgysem tudnék aludni. Még akkor sem, ha nem is engem támadtak meg. Valahogy felpörgetett a lövés, és a nyomozás izgalma. Türelmesen várok, a sziréna még mindig nem harsan fel, biztosan elég kemény éjszakánk van, sok lehet a riasztás. Biztosan ezt a napot szánta a szervezett bűnözés arra, hogy mindenkivel leszámoljon, aki útban lehet. Ha egyetlen éjszaka teszik, akkor nincsen idő figyelmeztetni az esetleges veszélyben lévőket. - Nem megijeszteni akarom, de tény, hogy az emberünk okkal jött be. Jött? Tört. – Helyesbítek, hiszen tényleg csoda, hogy él a nőci. Kár lett volna a csinos arcáért. Meg kéne tudnom, hogy mivel hívta fel ennyire a figyelmet magára, de nem az őrszobán vagyunk, jelenleg övé a hazai pálya, különben is ki fogják hallgatni, miattam aztán tényleg ne kelljen ismételnie. Majd ha a többség már megjött, hivatalosabb körben teszem fel a kérdéseimet. Nem vagyok a betörések szakértője, ám ha már itt vagyok, verni fogom az asztalt, hogy az én ügyem legyen. A maffiához mégiscsak értek. - Köszönöm. – Bólintok, és mosolyodom el a találkozásunk óta először. Végülis szeretek segíteni, ezért járom az utcákat, de a legtöbben már észre veszik, ha kapnak valamit, mint például Josie. Neki állt feljebb, hogy az életéért küzdök. - Remélhetőleg. Én inkább attól félnék, hogy ez még csak a kezdet. – Végül mégiscsak kibököm. – Valakinek az útjában áll hölgyem? – Talán eddigre már megkaptam a narancslét, ezt kortyolgatva hunyorgok rá.
Igazság szerint semmi közöm a maffiához. Mármint oké, voltak már húzósabb ügyeim, de olyan nem, amivel nekik tettem volna keresztbe. Ügyvéd vagyok, aki sok esetben a rosszakat védi meg a törvénytől. Akadt már olyan bűnös, akit felmentettem, pedig sejtem, hogy tényleg rács mögött kellene lennie. És hogy van-e lelkiismeret-furdalásom? Előfordult már, de ezt általában elnyomom és van egy etikai határ, pl. erőszaktevőt nem mentetnék fel, ha tudom, hogy tényleg bűnös, de azon vagyok, hogy eléggé szétcincáljam a bizonyítékokat, hogy ne legyen biztos a bűnössége, és így magammal is el tudom hitetni, hogy igazam van. Egyébként is úgy vagyok vele, hogy csak az kerüljön rács mögé, akire száz százalékosan rá lehet bizonyítani, hogy ténylegesen elkövetett valamit, mert ha csak egy százalék esély is van rá, hogy nem így történt, akkor... egy ártatlan embert is börtönbe zárhatnánk, amit pedig nagyon nem akarok. De most nem ez számít, hanem hogy Bruno rendben legyen. Tényleg meglep, hogy gyilkossági kísérlet volt, de annak tudom meg, hogy talán valaki olyan, aki ellenében felmentettem olyat, akit bűnösnek gondolt. Más ötletem igazán nincs, ennél komolyabbat nem tudok mögé gondolni, szóval úgy gondolom elég lehet az, ha egyszerűen csak megerősíttetem majd a biztonsági rendszert és kész. Ellátom a kutyát, kiteszem neki a kaját is, majd kitöltöm a narancslevet Conradnak. - Lehet, hogy ez ügyfélelem rosszakarója, mármint valakihez lehet köze, akit felmentettem. Más ötletem nincs. - rántom meg a vállam. Igen, próbálom úgy kezelni az egészet, mintha semmiség lenne, és miért ne tehetnék így. Nem szokásom mások előtt kimutatni a gyengeségemet és ezen most sem szándékozom változtatni. Erős vagyok és határozott, mint mindig. Mindenesetre mégis csak úgy gondolom, hogy a fickó érdeme is, hogy élek és minden rendben van, mert gyorsan ideért és elzavarta a támadót. Annak ellenére, hogy a kutyámra terelte a dolgot. - Kezdet? Nem hiszem, talán csak túlkombinálja felügyelő. - tényleg nem gondolom én ezt olyan nagyon nagy dolognak. Elül majd a vihar és kész, nem kell úgy felfújni, mintha valami nagy leszámolás lett volna igaz? A kérdésére csak elmosolyodom, ha nem lenne komoly a helyzet, talán még röviden fel is nevetnék. Lazán nekidőlök a konyhapultnak a kutyám fejét vakargatva. - Ügyvéd vagyok, azt hiszem sejtheti, hogy akadnak ellenségeim, de nem gondolnám, hogy van közöttük komoly. - ha most minden ügyet vissza kéne néznem, ahol kapcsolódhat hozzám egy név.. annak hosszú listája lenne, és őszintén nincs hozzá kedvem. De azt hiszem, ha tényleg a végére akarunk járni ennek, akkor muszáj lesz majd.
Én ezt nyilván nem tudhatom, ennyire nem folyok bele a jogi ügyekbe. Egyszer volt egy ügyvéd, akit ismertem, ő pont a maffiát védte, és miután már rengeteget tudott, egy idő után a folyóparton találtam meg, amikor már nem volt rá szükség. Golyó a fejében persze. Nyilván akadnak, akik ennyire nem mélyednek bele, csak elfogadják a pénzt, ám a betörés nekem többet sejtet. Ám lehet, hogy csak valami felbőszült lakos, aki pert vesztett ellenében, ő próbálkozott önbíráskodni a hölgynél. Rajta vesztett. De akkor minek a hangtompító? Fura. Kortyolgatom a narancslevet, és már hallom is a szirénákat. Túl lassan értek ki, jobb dolgom is van, mint itt ücsörögni, és feltartani a nőt egy ilyen zaklatott dolog után. Remélem, hogy nem fog hosszan tartani a kihallgatása, és utána hamar ágyba tud kerülni megint. Amíg felhajtanak az autóbejáróhoz, lenyomom az utolsó kortyokat. Kicsit túl rostos volt ez nekem. - Ne gondolkozzon most ezen, lesz még lehetőség átgondolni a nyomokat. Merthogy nyomozás lesz ebből, biztos lehet benne. – Tolom el magamat a konyhaasztaltól. Látom rajta, hogy néha megrándul az arca, akkor is, ha erősnek próbálja mutatni magát, mégiscsak egyedül él, törékeny. - Meglehet ügyvédnő. Néha viszont a túlkombinálás vezet a megoldáshoz. – Mutatok rá, hogy mégiscsak én vagyok az, aki otthon van a témában. Mégsem szándékozom őt lehurrogni. Inkább a zsebemben motoszkálok, és előhúzok egy kissé gyűrött, de még olvasható névjegykártyát. – Kérelmezni fogom, hogy enyém legyen az ügy, ha nincsen kifogása. Nem tudok csak úgy átadni ilyesmit a kollégáknak, ha már van hozzá közöm. Megírom a jelentést, és holnap jelentkezem. Ha megfelel. – Biccentek, aztán már csöngetnek is, ő pedig vélhetően ajtót is nyit. Felmutatom a jelvényemet, és pár mondatban összefoglalom a dolgot kiérkező öltönyöseinknek, akik még az éjszaka közepén is frissen borotváltak. Vezetőjük egy nagydarab, bajuszos alak, valami Terasco kapitány. Első körben megértőnek bizonyul, és hajlandónak arra, hogy értesítsen a reggeli órákban. Hunyorítva köszönök el Nancytől, és lépek ki a pázsitra. Még most visszamegyek az őrsre, hogy letudjam a papírmunkát, aztán irány a bár. Sörözöm egyet, aztán haza. Mégsem tudok aludni. Különös, de a nőn jár az eszem.
Őszintén szólva nem is akarok most ezen kombinálni. Egyértelmű, hogy tuti akadnak olyanok, akiknek az én bőrömre fáj a foguk, de nem vagyok az a típus, aki ezt olyan könnyen beismerni és végképp nem fogok elkezdeni rettegni az ügy kapcsán. Valaki volt, a zsaruknak az a dolga, hogy elkapják igaz? Aztán már szépen rács mögé lehet csukni és minden rendben van. A pisztolyon lehet ujjlenyomat és az ablakomon ott a vére, így még dns mintájuk is van. Szépen tegyék a dolgukat és oldják meg az ügyet, ennyi a feladat és kész. Felcsendülnek végül a szirénák, szóval lassacskán megérkeznek a helyszínelők is. Jó hír, mert korán kelek és már így is a fél éjszakám erre az egészre ment rá. Attól még melóznom kell reggel. Másnak sem adok csak úgy szabadságot, magamnak sem engedek pihenőt. Esetleg a reggeli futást most kihagyom, így adok magamnak plusz fél óra alvást, ennél többről nem lehet szó. - Reméltem is Leeds felügyelő, végülis az a dolguk, hogy a végére járjanak. Nem szeretnék még egy ilyen estét. - mondom kissé talán arrogánsan. Az évek egy kicsit tényleg azzá tettek, és lássuk be késő is van, jogos elvárás, ha úgy gondolom, el kell látniuk a dolgukat rendesen. És hogy törékeny vagyok-e? Valaha az voltam, és talán legbelül az vagyok most is, de eszem ágában sincs ezt beismerni, vagy kimutatni. Most is ugyanúgy tartom magam, mint ahogy mindig. Istentelenül régen omlottam össze utoljára, tizenhat voltam, azóta nem engedek meg magamnak efféle luxust. - Talán igaza van, de majd meglátjuk, hogy mire jutnak a helyszínelők. - veszem át a névjegykártyát. Gyűrött, kissé szakadt... hát őszintén szólva nem mondanám a pasit valami állati precíznek, de ha a munkájában jó, akkor nem érdele mennyire nem figyel az ilyen apróságokra. Végülis időben ideért, és bár el nem kapta a fickót, de mégis csak segített, úgyhogy igyekszem nem az apró részletekből ítélni. - Rendben van, várni fogom a hívását, bár valószínűleg 8 után inkább az irodában ér el, vagy mobilon. - most nincs nálam, hogy én is átadhassak egy névjegykártyát, addig nem is érdemes, amíg nem tuti, hogy az övé lesz az ügy. Biccentek, amikor végülis távozik és átadja a terepet a kollégáknak. Őket is üdvözlöm és jöhet a vallomás, no meg a nyomok felvétele. El leszünk még itt egy ideig, szóval töltök magamnak is egy pohár narancs levet. A kávé most nem tenne jót, hiszen akkor képtelen lennék aludni, amikor majd elmennek. Erős vagyok, bírom az ébren létet a következő percekben, ami majdnem egy órára tolódik. Aztán végre csukom az ajtót. Reggel az első dolgom lesz a biztonsági céget felhívni ez már egyszer biztos. Most maradt egy járőr odakint a kocsijában, ennyi elég, hogy aludni tudjak. És persze meg kell csináltatnom az ablakot és az ajtót is a hálóban. Nehezen alszom vissza, a teendőkön pörög az agyam, de végül Bruno meleg bundájának hála sikerül a békés álomnak leteríteni, mert hát ezek után egyértelmű, hogy ma velem alszik a kutyám.
Kezdőlap 
Tárgy: Nancy & Conrad - Éjféli látogató 
14.09.13 20:14