Név: Conrad Bass
Becenév: Conrad, Con
Kor: 21
Születése hely, idő: 1992. Február 1. / UNK / London
Tartózkodási hely: Las Vegas
Csoport: vandál
Anyagi háttér: Felső osztály
Szexualitás: Heteroszexuális

Jellem: Ne érj hozzám. Nem ismersz. Ostoba vagy, és a külsőm alapján ítélsz el. Ki gondolná, hogy ilyen babaarc alatt ennyire rémséges jellem lakozik? Csak vár, és emészti belülről azt az üres lelket, hogy kitörhessen időközönként.
Legszívesebben felordítanék hátrabicsaklott fejjel, minden erőmet beleadva. És az igen erőteljes ordítás lenne - tisztában vagyok magammal. Tudom, hogy mikor mit reagálok.
Ha kötözködsz, agresszív leszek, és megütlek - legyél nő, vagy férfi. Egy verekedésre bármikor kapható vagyok, főleg ha az valami nemzeti kincs közelében van.
Apropó, csodálatos építmények, kik apám keze által születettek, és az én kezem által fogtok elpusztulni. És nem, nem figyelemfelhívás céljából teszem, csupán élvezem az arcára kiülő elkeseredést, mikor megtudja, hogy felrobbantották az egyik épületét. Mert én már nagyban nyomom...
Én vagyok az az ember, aki szarik a gondjaidra, és ha nyavalyogsz neki fogja a márkás cigijét, ami a szájából lóg ki, és szépen elnyomja rajtad. Vagyis, ez attól függ, hogy ki vagy: a családommal, és a fontos emberekkel nem tehetem meg ezt. Végtére is kitűnő érettségihez hogyan passzolna, ha lebuktatnám magam?
Éppen ezért van egy jó oldalam is. Már ha azt lehet jónak nevezni, hogy idegen nyelvű, vagy gazdasági csevejeket folytatok a nagykutyákkal, ám ezenkívül figyelemre sem méltatom őket.
Ha nem bántasz, akkor én sem téged. Mint egy állat.
És ha a lelked egyszer csak találkozik az enyémmel, és megérinti, hogy csökkentse az űrt és a fájdalmat, amik felemésztenek, akkor sosem foglak elengedni. Talán még mosolyogni is látni fogsz...
De addig is: az emberek, akik velem találkozhattak elmondhatják, hogy még éltükben találkoztak az ördöggel...

Külső: Ki gondolta volna, hogy az ördög fia egy ilyen sármos testbe bújt bele? A magasságom átlagos - és csak ez bennem átlagos, ugyanis szinte biztos vagyok benne, hogy nem láttál még ilyen arcéleket. Nézz rá csak a finom árnyékra, amit az arccsontom vet! Emeld a tekinteted a szemembe: kék. Hiába kék, nem vidám. Csak kék. Ó, látom a szemeid máris az ajkaimra csúsztak; formásak, ugye? A harapdálást viszont tedd későbbre.
Láttad, ahogyan a Nap megcsillant a hajamon? Mintha egy kicsit aranyszínű lenne ilyenkor a vörösesbarna koronám.
Nézz rám, és hagyd, hogy elvarázsoljon a külsőm. De sose szólj hozzám.

Előtörténet: Nyugodtan forgattam az ujjaim között az ismerős hengeralakot. A szám enyhén szétnyílva epedt, hogy a cigaretta az ajkaim közé kerüljön.
A kezemre néztem: nem remegett. Tudtam, hogy nem vagyok függő. Inkább terhes-nő szindrómában szenvedhetek; időnként rákívánok valamire. Például egy szál cigire, vagy Vegas új puccos helyeinek a romba döntésére…
A számba helyeztem a cigarettát, a tekintetemet pedig az előttem tornyosuló épületre helyeztem. Két évig építették, és minden bizonnyal meg is érte: 28 emelet magas volt, ami annyira nem is tűnt ki Vegasból… Na, de ahogyan csillogott! Majdnem elismertem magamban, hogy ha az épületre nézek, kicsit összehúzom a szememet, mert a fénye elvakít. De ezzel csak dicsértem volna apám munkáját.
A fogammal ráharaptam a cigire, a kezemmel pedig felmarkoltam a mellettem lévő kis jegyzetfüzetet, a fülem mögé bújtatott ceruzával pedig hevesen jegyzetelni kezdtem. Ehhez az épülethez nem bombára volt szükségem. Csupán valami olyasmire, amivel csökkenteni tudom az épület csillogását…
A ceruza gyorsan mozgott a kezemben, miközben jegyzeteltem. Nem is figyeltem a zajokra, amik az épületből szöktek ki. Három hete nyithatott ki; az alsó részén bárok, és diszkók működtek, míg felül egy szálloda üzemelt rajta. A forgalma jelentős mennyiségű volt, apám feje pedig egyre nagyobb lett a dicséretektől, amikkel elhalmozták az épület tündöklése miatt. Még hivatalosan el is nevezték Spotlight of Vegasnak.
Gúnyosan ráztam meg a fejemet, és az autómnak dőltem. Innen, a parkolóból szemléltem az egész épületet. Valamilyen szinten érdekelt, hogy milyen emberek tölthetik az idejüket az épületben: vajon olyan fapofák, mint apám munkatársai? Esetleg Victoria’s Secret modellek? Vagy az európai sznobok, akárcsak én?
A ceruzát visszatoltam a fülem mögé, a jegyzetfüzetemet pedig bevágtam a nyitott tetejű autóm anyósülésére, és helyette felkaptam a távcsövemet.
A tízedik emeleti étkezőt szemeltem ki magamnak. Egyes hölgyek kisestélyiben parádézveóa ették a kaviárjukat, és nevetgéltek feltűnően egy csoport öltönyös, karót nyelt férfi felé, akiken nagy összegű órák virítottak.
Aztán, a képbe betáncolt egy lány. Igazából csak belépett, de a mozgása olyannyira kecses volt, hogy már szinte táncolt. Térdig érő fekete szoknyát, fehér inget, és fekete kötényt viselt. Selymes fényű haját egy kontyba kötötte össze a feje tetején. A karót nyelt férfiak figyelmét rögtön felkeltette, és rögtön csettintgetve hívták magukhoz a lányt, aki csak angyalian mosolygott…
Most először jutott eszembe meglátogatni édesapám egyik építményét, mint Conrad Boss, a milliárdos csemete.

Conrad Bass!
Hirtelen nem is tudom mit mondhatnék, történeted egyszerűen zseniális volt.
Mivel mindent rendben találtam, ezért;
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon! Kérlek foglalj avit! Conrad irány a játéktér, további jó robbantgatást kívánok!