Who the Hell are you?

Szokás szerint a semmittevést választottam és meglepő módon most egy haverom sem akart kirángatni a kis kuckómból. Így végre alkalmam is nyílt arra, hogy a macskámmal foglalkozzak, hogy némi rendet tegyek, na meg hogy számot vessek a rajzaim mennyiségével és minőségével, hogy átnézzem az irományaimat, eceterá.
Természetesen kezdésnek egy naaaagy fürdőzéssel kezdtem. Ráhangolódásnak tökéletes bármilyen esti programra. Lestat természetesen most sem hagyhatott egyedül, beült a mosdókagylóba. Agyament egy macska. De már megszoktam, hogy mindig ott téblábol körülöttem.
Fürdés után csak egy bugyit meg egy trikót húztam magamra, csináltam egy hatalmas bögre banánturmixot, aminek a fele tojáslikőrből állt, és ledobtam magam a kanapéra, nyakamban a macska, ölemben a laptop, kezemben egy szál joint aztán mehet az írás!
Csak így tudok írni. Mármint, kell hozzá valami löket, ha üresjáratban vagyok, valahogy soha nem jön össze semmi értelmes. Mármint számomra értelmes... Úgy vagyok ezzel is, mint a tetoválásaimmal, ha túl egyszerű, vagy hasonlít sok máséhoz, akkor nem jó. Kell valami plusz. A halk zenés, füstös hangulatból a csengő vert fel úgy, hogy a laptop majdnem a földön landolt, Na meg Lestat is a nyakamból hirtelen a fejem tetejére teleportált. Csóró macska... mindig betépetem...

De aztán gyorsan összevakartam magam, a macska is visszakucorgott a vállamra - még szerencse, hogy törpe cica, így is attól félek, hogy mikor fog leszánkázni rólam, hát még ha nagyobb lenne -, megragadtam a korsómat és az ajtóhoz lejtettem. Mezítláb, bugyiban, trikóban, macskával a vállamon, kissé kócosan, és egy korsó tojáslikőrös banánturmixszal a kezemben. Aki engem most meglát, tuti kattosnak fog nézni... Bár, jól fogja gondolni.

- Nyitom már, nyughass! - kiabáltam ahogy újra felharsant a csengő és már már azt hittem, hogy valamelyik ismerősöm az, aki éppen hulla és fejjel nekitámaszkodott a csengő gombjának és elaludt rajta. Komolyan mondom, ki fogom szerelni ezt a szart.
Mintha csak tudnám, hogy ki jött, olyan lendülettel kaptam a kilincsre, bele se néztem a kukucskába, csak kitártam az ajtót. Engem aztán könnyen ki lehetne nyiffantani, de most pont leszartam. Túlságosan be voltam még tépve. Csoda, hogy nem flasheltem azt a csengőre, hogy szívrohamot kaptam... Na mindegy.

- Én téged nem ismerlek... - hökkentem meg, ahogy megláttam az ajtóban álló magas, borostás faszit. Vagy lehet, hogy mégis ismerem? Erre most nem volt agyi kapacitásom, így csak álltam előtte és vártam, hogy mondjon valamit, vagy fejbe lőjön, vagy közölje, hogy egy öngyilkos merénylő, vagy maga a halál és a lelkemet akarja... Szóval ja, kicsit alfába kerültem a zöldikétől.

Who the Hell are you?

Nem igazán tudtam hova rakni a pasit, bár jelenleg szerintem ha egy jeti állna az ajtóban, azzal is lepacsiznék. Tényleg, a jeti vajon tényleg létezik? Vagy mi van, ha alakváltó, és tényleg a jeti áll velem szemben? Elgondolkodtató...

- Ömm, ő Lestat, a ház ura - emeltem meg a vállamat, s mintha a cicó értette volna a dolgot, nyekkentett egyet, mintegy köszönésképp. Aztán mintha valami elkezdett volna derengeni a többi szó hallatán, de addigra már a fószer is a küszöbön belül volt. Tehát nem vámpír. - állapította meg egy hang a fejemben. Hogy mi van? - eszméltem rá a gondolatra és hirtelen megráztam a fejem, kurvára kicsinált ez a szar... Végre.

- Fáradj csak beljebb, érezd otthon magad... - löktem be az ajtót, ami tompa puffanással és egy kattanással zárult be, a magas pasi meg állt előttem, én visszaszambáztam a kanapémhoz.
- Szóóóóval, kedves XY, mit hoztál elvileg nekem, és mennyibe is fájna, ha az enyém valóban? - gyújtottam rá egy cigire és nagyokat kortyoltam a turmixomból. Lestat meg csak dörgölőzött hozzám és a fülembe dorombolt. Cukorpofa!

Who the Hell are you?

Csak néztem, ahogy a zsebében turkál, aztán valami ismerős kis műanyagtasakot húz ki. Aztán még egyet. Kezdett valami valóban rémleni, csak egy dolog hibádzott. Miért ez a muki jött és nem az, aki szokott? Persze most túl kész voltam ahhoz, hogy ezt meg is kérdezzem tőle, na meg lényegében tök mindegy...

- Kedvezménnyel? - vontam föl a szemöldököm, ahogy leesett, hogy mit mondott és már úton voltam a pénzért, úgy fordultam meg felé. Tudom én, hogy mit jelent a szó, csak épp nem értettem, miért kapnék kedvezményt. Na mindegy. Folytattam az utamat.
- Szóóóóval akkoooor... 110 dolcsi... - dünnyögtem és leszámoltam. Mindig van félrerakva ilyenekre 200 dolcsim. Nem, nem nehéz félrerakni, hisz apuci ad, ha kérek, alkalomadtán megtalálnak a fotós ismerősök is, a tetoválásból is jó kis summát gyűjtök, nincs para. Leszámoltam a lóvét, és út közben a hűtőben lévő six-pack-ből kivettem egyet és a pénzt az egyik, a sört a másik kezébe nyomtam.

- Hálás köszönet. Kaját kérsz, esetleg egy tetoválást? - pislogtam föl rá.

Who the Hell are you?

Ahogy ő is kényelembe helyezte magát, én is visszavackoltam magam a kanapéra és rágyújtottam egy újabb cigire.

- Igazándiból annyira megcsinált a cucc, hogy mákod van, hogy egyáltalán ajtót tudtam nyitni - váltottam csevegő hangnembe, igaz a nevét még mindig nem tudom a fickónak, de pont leszartam. Itt ül a fotelomban, issza a sörömet, szállította a drogomat, szóval... ez már igazán semmiségnek számított.
- És, hogy van az én kedvenc Frank nagybácsim? - érdeklődtem a füsttenger mögül újra megragadva a korsómat, hogy végre valahára elpusztítsam a benne lévő mindenséget. De a kérdésére majdnem félrenyeltem, de még sikerült korrigálnom a dolgot és felnevettem.

- Úgy nézek én ki, mint egy kurva? Én művész vagyok, vagy valami hasonló... - mutattam a mögöttem lévő falon díszelgő rózsákkal tűzdelt festett pentagramra, és egyéb másoknak furcsa szimbólumokra.

Who the Hell are you?

Szeretem, amikor ennyire le tudok döbbenteni embereket. Amikor ilyen lesápadt arccal néznek rám, várva, hogy benyögöm, hogy csak vicceltem. Ez most pont nem az a szituáció lesz.

- Igen, Frank a bácsikám. Kicsit simlis, kicsit kattant, kicsit háklis, de az enyém - mosolyogtam kislányosan. Persze apám soha nem volt kibékülve teljesen a sógora dolgaival, de Frank ügyes. Nem keveredik olyan csávába, hogy bajt hozna a család fejére is. Már csak miattam sem.
- Ömm, igen... részben kell hozzá, amikor teljesen kimerül az ötlettáram. Na meg ha valami nagyon meghökkentőt akarok csinálni, szinte elengedhetetlen némi turbó - vigyorogtam, majd Lestat után kaptam. Bármennyire is harci tigris, azért féltem a macskám.

- Először is nem dög, hanem Lestat és másodszor pedig nem fogod kettétörni, hacsak nem szeretnél véget vetni az életednek - mosolyogtam bájosan, mégis halálos komolysággal. -[/color=pink]És hogyhogy te jöttél? Már ha nem vagyok túl indiszkrét. Azt hiszem Joe-nak hívják, aki eddig bejáratos volt itt...[/color] - érdeklődtem. Lehet, hogy rossz fát rakott a tűzre és most a feje Frank háza körüli sok sok fej mellé került?