To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Korán felkeltem, pár másodpercig azt sem tudtam hirtelen, hogy hol vagyok, vagy azt, hogy hogyan kerültem az ágyban. Az emlékeim nagyon is homályosak a tegnap estémről, de talán így a legjobb. Néhány képkocka bevillant miután megpillantottam magamon a köntösömet arról, hogy hogyan került fel rám, ahogy az is eszembe jutott, hogy bizony tegnap nem egyedül fürdöttem. Hiába próbáltam vissza emlékezni pár részletet még mindig teljes homály fedett, talán a másnaposságomnak köszönhetően, mivel a fejem rettentően fájt, arról nem is beszélve mennyire émelyegtem. Erőtlennek éreztem magam, ezért már az is kihívás volt, hogy fehérneműbe bújjak, amire felvettem egy köntöst. Nem számítottam arra, hogy ilyen korán bárki is lenne a konyhában, ezért erősen kapaszkodva a lépcső korlátjába úgy sétáltam le az emeletről, mint egy hulla. Másra sem vágytam, mint egy jó erős kávéra és néhány fejfájás csillapítóra. Csak tudnám miért fáj ennyire a fenekem minden egyes lépés után, erre még nem sikerült rájönnöm. Viszont leérve megpillantottam Stephent, próbáltam visszafelé lépkedni, hogy ne vegyen észre, de ezzel elkéstem, ezért inkább ha már meglátott elindultam a kávéfőző gép felé.
- Jó reggelt. - Kínosan éreztem magam a történtek után, ezért próbáltam elkerülni a tekintetét miközben kávét öntöttem a bögrémbe.
- Beszéljük meg gyorsan, mielőtt még ennél is kínosabb lenne... Szóval mi történt tegnap? Őszintén nem túl sok mindenre emlékszem. Történt valami közöttünk? Mondjuk a zuhany alatt, mert arra emlékszem, hogy együtt fürdöttünk. - Abban biztos vagyok, hogy nem álmodtam, hogy mi ketten ott állunk egymással szemben a tusoló alatt, túl valóságos volt ahhoz, hogy csak álom legyen, viszont a többi dolog, hogy hogyan jutottunk el a zuhanyig az még eléggé homályos számomra.

Ruci

Lizbeth & Stephen

- Jó reggelt... Wáo, pocsékul festesz. - Nem hibáztathatom azért, mert betoppant az életembe, hogy a megjelenésével és a személyiségével mindent teljesen összezavart. Eddig mindenben annyira biztos voltam, eddig még soha egyszer sem kételkedtem a döntéseimben, egészen mostanáig. Most viszont fogalmam sincs mihez kezdjek a kialakult helyzettel. Lövésem sincs mi lenne a helyes... Őszintén abban sem vagyok már biztos, hogy helyesen akarok cselekedni. Ha a józan eszemre hallgatnék napokon belül túlesnék azon az eljegyzésen, de nem fogok, nem akarok menekülni. Ha viszont a szívemre hallgatok, ami az utóbbi időben furcsaságot művel velem, akkor letépném róla azt a köntöst nem gondolva arra, hogy az mégis miféle következményeket vonna maga után.
- Semmi említésre méltó... - Érezhetően nehezemre esett ezt így kimondani. Semmi említésről méltó. Azt kellett volna inkább mondanom, hogy egyáltalán semmi sem történt. Sőt, az lenne a legjobb mindkettőnknek, ha abból a bizonyos beszélgetésből még csak halvány foszlányok sem lennének meg, amiről a zuhanyozás közben beszélgettünk. Nem csak, hogy kínos lenne, de hirtelenjében túl sok kérdés merülne fel benne, bennünk. Nekünk pedig nem biztos, hogy kellene erről beszélnünk. talán most először hajlamos lennék egyetérteni abba, hogy mindenkinek jobb lenne, ha úgy tennénk, mintha mi sem történt volna.
- Becsíptél, énekeltél valami vetkőzésről, bár szerencsére nem nekem kellett rajtad tartanom a ruhát, táncikáltál, aztán estél egy nagyot a fenekedre, aztán még egyet a fürdőben, felkapartalak a csempéről, veled voltam, amíg lezuhanyoztál, azután jó éjszakát kívántam és dióhéjban ennyi. - Ez mondjuk csak az lenne, amit szerintem hallani szeretett volna. Én pedig pontosan azt mondtam, amit kellett ahhoz, hogy lapozzunk, mivel nincs is miről beszélni. Leszámítva, hogy az utóbbi időben többször volt a karjaimban és többször láttam meztelenül, mint a barátnőmet.
- Ne cukrozd meg nagyon. Másnaposan nem fog tetszeni a gyomrodnak az édes. -  Ellenkezőleg, csak émelyegni fog tőle. miután belekortyoltam a kávémba kényelmesen nekidőltem a konyhapultnak egyik kezemmel megtámasztva magam.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Miért kell neki ennyire őszintének lenni? Nem azt mondom, hogy elvárnám, hogy hazudjon, de legalább ne tenné szóvá, hogy mennyire rosszul festek a tegnapi nap után.
- Úgy is érzem magam, ahogy most kinézhetek. - Rettentően sajog a fejem, de ez nem is csoda az után, hogy mennyire másnapos vagyok.
- Hál' istennek! - Nem kicsit könnyebbültem meg attól, hogy azt mondta nem történt semmi említésre méltó kettőnk között. Tényleg nagyon homályosak a tegnapi emlékeim, de mintha valami halovány emlékem lenne arról, hogy meg szerettem volna csókolni. Remélem nem tettem meg, ahogy azt is, hogy még csak szóvá sem tettem, mert neki ezt nem kellene tudni. El kell fogadnom, hogy Stephen nem szabad préda és különben sem sülne ki abból semmi jó se, ha megengednénk magunknak, hogy összegabalyodjunk. Barátnője van, nem lenne helyes ha közéjük állnék. Ezért jobb is lenne, ha tartanám vele szemben azt a bizonyos tisztes távolságot.
- Oh, ez több, mint kínos. Sajnálom, hogy ennek a szemtanúja voltál, nem így terveztem a tegnap estét. - Valójában nem terveztem sehogy, azt sem tudom hogyan találtam rá arra a pezsgős üvegre, de miután megleltem nem tartott sokáig, hogy az üveg teljes tartalmát megigyam. Azután jöttek csak a bonyodalmak.
- Köszönöm, hogy tegnap nem hagytál magamra. Nem lettél volna köteles vigyázni rám, mégis megtetted. - Próbált jó bátyus lenni? Nem, kizártuk már azt, hogy bármikor is szeretnénk egymásra testvérként gondolni, de akkor mégis miért tehette?
- Mindig ilyen gondoskodó vagy? - Mert nekem úgy tűnik, hogy most is törődni próbál velem, még ha ezt nem is tudatosan teszi, vagy mégis? De nem cukroztam nagyon meg a kávét, amúgy sem szeretem ha túlságosan édes.
- Kérhetnék egy hatalmas szívességet? Tudnánk úgy tenni, mintha tegnap nem is találkoztunk volna? - El szeretném felejteni, hogy szinte meztelenül álltunk egymással szemben a zuhanyzóban. Mégsem történt semmi, nem akarta kihasználni a helyzetet, csak mert részeg voltam, de vajon ha nem lettem volna az? Akkor talán nem egyedül töltöttem volna az éjszakát, de már egyikünk sem tudhatja meg, hogy mi lett volna ha... Jobb is így.

Lizbeth & Stephen

- Esetleg tölthetek valamit inni, scotch? - Én ha ilyen szarul festenék az azt jelentené, hogy legalább két üveggel elpusztítottam, de ha csak inni szeretnék biztos nem egy minőségi pezsgővel vigasztalódnék, a férfiaknak arra találtál ki a whiskyt. De Lizbethet amilyen pocsékul fest legalább háromszor a pult alól kapartam volna fel, ha velem ült volna le egy üveggel, kettővel. Szóval, lehetne rosszabb is... Én mondjuk nem a kertben lévő szökőkútnak énekeltem volna, mert félő, hogy addig sem tudtam volna megállni egy helyben, ameddig Ő, de így is volt szerencsénk együtt pancsolni.
- Bár elég részeg lettél volna ahhoz is, hogy ne utasíts el. De legalább egyikünk józan volt. Így legalább megúsztunk egy bődületes ostobaságot, ha már a másikat nem sikerült. - Miért van az, hogy a közelében hajlamos vagyok majdnem mindig megfeledkezni arról, hogy nekem barátnőm van? Egy biztos. Ha ez így folytatódik nem biztos, hogy el is fogom jegyezni, mert ez így nem fog működni vagy hozzá kellene költöznöm. Ha nem találkoznánk ilyen sűrűn, nem látnám minden nap, akkor esetleg eltudnék feledkezni a közös kis élményeinkről, a nyalókával, a csurom vizes ruhával, a hideg zuhannyal...
- Én sem. De valahogy kimagyaráztam belőle magam Vanessa előtt, hogy miért nem vele voltam tegnap este. - Miután Őt csaknem betakargattam elmehettem volna, hogy a barátnőmmel legyek, de valahogy semmi kedvem nem volt hozzá. Az az igazság, hogy inkább a folyosó túlsó végében lévő szoba felé húzott volna a csöppet sem tiszta fejem. Ilyesmire még csak gondolnom se lenne szabad. Én pedig nagyon is jól elszórakozom a gondolataimmal.
- Azt hiszem igen. Azt hiszem ilyen az alaptermészetem. Külön beállítottságú, külön értékrendű... - Én a saját szabályaim szerint élek úgy, ahogy én jónak látom. Szeretek jó döntéseket meghozni megfontoltan, szeretem a jó, helyes lépéseket megtenni és nem akarok megbánni semmit.
- Persze... Ha valóban azt gondolod, hogy ez így hosszú távon működni fog? Akkor persze, tudok úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Majd elfelejtem, hogy az éjjel, a zuhany alatt egész másképp gondoltad ezt. - Kortyoltam bele a kávémba vállat volna, mintha mi sem történt volna, hiszen ez is csak egy átlagos hétköznapi reggel, amikor összefutottunk a konyhában, mivel mindketten kávéra vágytunk.
- De ha már nem volt a kötelességem vigyáznom rád, mégis veled marattam tartozol nekem némi magyarázattal a tegnap estéről... Nem attól, hogy hazaértem, inkább az az előttről. - Fogalmam sincs miért, de érdekelne, hogy mégis mi oka volt így az üveg aljára nézni.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Ez most nagyon nem volt vicces, még tőle sem. Leginkább most kávéra van szükségem, de attól is émelygek, viszont tényleg szükségem van rá, mert koffein nélkül fájna a fejem, na nem mintha most nem úgy érezném, hogy szét akar esni a másnaposságtól. Szép az élet!
- Soha többet nem fogok inni. - Tudom, hogy ez közhelyes és minden másnapos embert ezt mondja, de aztán mégis csak megszegik a szavukat. Biztosan én is megfogom, amint újra képes leszek az alkoholra nézni.
- Szóval azt hiszed rólam, hogy olyan nő vagyok, akit nem érdekel, hogy másnak van valakije? - El sem tudja képzelni, hogy milyen nehezemre esik minden egyes alkalommal visszafognom magam, de ahogy ránézek nem csak az jár az eszemben, hogy milyen vonzó férfi, hanem az is egyből bevillan, ha akarom, ha nem, hogy bizony barátnője van. Van gerincem ezért nálam még azaz elv van érvényben, hogy a foglalt férfiak tabuk.
- Na és miért nem vele voltál? Még bőven lett volna időd rá is. Vagy nem is akartál vele lenni? - Már megígértem neki, hogy nem fogom bele ártani magam a magánéletébe, de nehogy azt mondja, hogy miattam nem ment el hozzá, mert ha nagyon vele szeretett volna lenni, akkor meg tudta volna oldani. Nem is értem, hogy minek erőltetik ezt még. Csak nekem annyira egyértelmű, hogy nem Vanessa az a nő, akinek mellette kellene lennie? Ezzel nem arra akarok célozni, hogy azért mert az a nő én lennék, mindössze Vanessa tényleg nem illik hozzá.
- Akkor az alaptermészeted miatt nem akarod megbántani a barátnődet? - Nem is értem ezt, de tényleg... Akkor most a nő szereti, de nem képes viszonozni, vagy hogy is van ez? Ez már csak megszokás és azért van vele, de nem akarja megbántani ezért nem akar véget vetni ennek a kapcsolatnak?
- Eléggé felnőttek vagyunk már mindketten ahhoz, hogy ezt meg tudjuk oldani, nem? Ha nem működne hosszá távon, akkor elköltözök. - Mondtam, mintha csak olyan egyszerű lenne ez az egész. De addig is, mégis hogyan leszünk képesek napról napra egymást kerülgetni?
- Oh, szóval érdekel, hogy miért ittam. Hidd el nekem számtalan okom volt rá... Először is, mert ide kellett költöznöm, hátra hagyva a barátaimat, másodszor mert magányos vagyok itt, de azt hiszem, hogy a legfőbb oka itt áll velem szemben. - Tény, hogy neki is volt köze ahhoz, hogy egy üveg pezsgőt kisajátítottam magamnak. Teljesen össze vagyok zavarva a nyalókás incidens óta.

Lizbeth & Stephen

- Lizbeth, ha aznap nem jársz a szobámban és véletlenszerűen senki sem sem említené meg, Te nem is tudtál volna róla. Tehát elfogadom, hogy barátnőm van meg minden, hogy ez nem tisztességes, de a Te szempontodból ez nem áll meg. Akkor is megállj parancsoltál volna, ha nem tudod, amit most igen? - Ez lényeges különbség, én pedig nagyon is tudni akarom a választ. Fogalmam sincs miért ilyen fontos, de valamiért az és most csak ez a lényeg és bízom abban, hogy egy őszinte egyenes választ fogok kapni, még akkor is ha közbe lesüti a tekintetét és nem néz a szemembe.
- Ezt nem veled kellene megbeszélnem. Sőt, nem is akarok beszélni arról, hogy mit akarok, mert fogalmam sincs. De amint erre rájövök vele is tudatni fogom. - Addig meg... Hazudok, ha kell. Szégyellem magam, ha kell. Bűntudatot érzek, ha kell. Őszintén, még sosem kételkedtem semmibe ennyire és ez valahol még engem is megrémít, elbizonytalanít. Eddig azt gondoltam, hogy jó az, amit teszek, hogy ennek így kell lennie, nem is történhetne másképp, hiszen annyira egyértelmű, hogy mi jó pár leszünk együtt.
- Nem. Jelen voltam a sorban, amikor a gerincet osztották. Én szeretem Őt és fontos, de még mindig azt érzem, hogy ez nem lesz elég a boldog életünkhöz, hogy valami még mindig hiányzik, ami talán sosem lesz meg köztünk, mert fogalmam sincs hol kellene keresnem, magamban vagy benne, kettőnkben. - Nem hiszem el, hogy ezt most tényleg kimondtam. Még magamnak sem tudok megmagyarázni, akkor neki mégis hogyan tudnám? Egy gyáva féregnek gondolna és valamilyen szinten igaza is lenne ebben.
- Elfutsz a problémák elől? Megteheted. Én meg majd hihetetlenül irigy leszek, rendben? - Én már nem tehetem meg. Nekem mindenképpen meg kell oldanom, megoldást kell találnom, amivel tényleg nem bántom meg nagyon, nem taposom sárba az önbecslését, mégis korrekt mindkettőnkkel szemben.
- Az a nevetséges az egészben, hogy úgy tűnik más emberekben csak akkor tudom megtalálni, megmondani és megoldani a problémát, ha szó szerint beléjük látok. De a lelkükhöz már kevésbé értek. - Azt a részét nem tanítják az orvosi egyetemen, pedig esküszöm feliratkoznék rá, még ha esti kurzus lenne, akkor is.
- Mond meg miért van az, hogy a közeledben hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy barátnőm van, akit elakarok jegyezni? - Léptem hozzá közelebb, így mondhatni, hogy a konyhapultnak szorítottam, de kitud bújni, ha azt akar.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Ez a kérdés nem volt túl korrekt. Mármint tényleg azt hiszi rólam, hogy olyan nő vagyok, aki képes csak úgy tönkre tenni egy kapcsolatot, mert képtelen uralkodni vágyai felett? Most is minden erőmmel azon vagyok, hogy ne tegyek semmi olyat, amit később nagyon is megbánnék. Miért ilyen nehéz jónak lenni?
- Szóval nem is mondtad volna el, hogy van egy leendő O'Connell asszonyság a láthatáron? - Ha ezt most nem tudnám és később derülne ki, azzal minden hidat felégetne maga mögött. Ha a leendő menyasszonya háta mögött akart volna velem szórakozni azt biztosan nem bocsájtottam volna meg.
- Már sosem fogjuk megtudni, hogy akkor mit tettem volna. - Logikusan gondolkozva nem csak a menyasszonya a zavaró tényező, hanem az is, hogy a szüleink egymással kavarnak. Azért egy kicsikét abszurd, hogy az apja az anyámat vágja gerincre, Stephen pedig engem szeretne. Ez valami családi vonás lenne, vagy ennyire ellenállhatatlan a Vandervoort vonzerő?
- Az már régen rossz, ha már te sem tudod, hogy valójában mit is akarsz. - Vagy inkább kit? Nem akarok beszállni a játszmába, ahogy nem is akarom választás elé állítani. Eddig valahogy meg volt a barátnőjével és ezek szerint nekem nem kell bezavarnom a képbe. Szerintem hiba lenne ha a kapcsolatukat még egy szintre komolyabbra akarná, pláne úgy, hogy még Stephen sem tudja, hogy ezt akarja-e vagy sem.
- Szeretni és szerelmesnek lenni két külön dolog. - Próbáltam felnyitni a szemét, vajon sikerül, vagy inkább az a kérdés foglalkoztasson, hogy miért is akarom ennyire ráébreszteni erre?
- Mégis mit kellene tennem? Maradjak, hogy még jobban összezavarjalak? Stephen nagyfiú vagy már, neked pontosan tudnod kellene, hogy ez nem menekülés, inkább megoldás a problémára. - Maradjak és várjam meg amíg valamelyikünk enged a csábításnak? Nem akarok én lenni a felesleges harmadik fél.
- Remélem nem kerül arra sor, hogy felnyiss. - Ha ennyire rossza a probléma megoldó képessége, akkor inkább megoldom én a problémát, mert nem szívesen feküdnék szike alá.
- Mert nem szereted és valójában soha sem fogod eljegyezni? - Kérdeztem vissza állva a pillantását. Most alaposan sarkokba szorított, de nem menekültem el. - Talán ha nem jönnél ilyen közel, akkor képes lennél észben tartani... - Szinte már - már suttogtam, amilyen közel került hozzám biztos voltam benne, hogy minden szavamat tökéletesen hallhatta.

Lizbeth & Stephen

- Talán Te is hátra hagytál valakit... Nem tudhatom. De biztosan nem azzal indítottál volna Te sem, hogy a homlokodra írod filccel, hogy foglalt. Idővel persze, hogy megtudtad volna. Elvégre nem titokban vagyunk együtt, épp csak ezt nevezik magánéletnek. - Ugyanakkor tudom, hogy ez csak egy kitérő volt a lényeg, a valódi kérdésre való válaszadás alól. De nm fogom erőltetni a dolgot, ha ennyire szeretne kibújni az alól, hogy őszintének keljen lennie velem. Végül is semmi és senki sem kötelezi vagy kötelezhetné rá. Én pedig a legkevésbé.
- Nem is kell... Kimondanod sem. Akkor is mindketten tudjuk, hogy mi lett volna akkor. - Sejtettem, hogy ez fog történni. talán tényleg jobb lenne erről egyáltalán nem is beszélnünk, de őszintén szólva én sosem voltam túl jó ebben a tegyünk úgy mintha mi sem történt volna dologban, főleg ha jelentett valamit. Azt nem is lehet túl sokáig letagadni. A legnehezebb mégis magunkkal elhitetni, hogy menni fog, mert az megvan és sikerülne mindenki mással már sokkal könnyebb lenne.
- Ettől most nem jobb. De azért kösz, hogy vigasztalni próbálsz. Bár lehet inkább nem rajtam kellene órákat venned. nekem ez valahogy jobban megy, csak magammal szemben nem mindig. - Azt kihagytam, hogy vele is tudatni fogom, amint sikerült rájönnöm, belátnom végre, hogy mi is sz, amit akarok, amire vágyom és, hogy azt legfőképp kivel szeretném megosztani.
- Nem egészen... - Szerelmesen szerethetsz valakit, de attól még, hogy csak egyszerűen szeretsz valakit és fontos a számodra attól még nem leszel szerelmes. Talán pontosan ez az, ami hiányzik, hogy már nem dobogtatja meg úgy igazán a szívemet a mellkasomban. Én akarom, hogy ez működjön. Én vagyok az, aki ezért bármire hajlandó és mindent megtesz a barátnője tudta nélkül, legalábbis nagyon bízom abban, hogy ez az egész még nem annyira látványos.
- Akkor másképp fogalmazok. Nagyon remélem, hogy sikerül más megoldást találnom erre a problémára. - Eddig mindig sikerült egyedül megoldanom az esetleges problémákat. Most sem akarok senkit áldozatává tenni a pillanatnyi bizonytalanságomnak. Inkább bízom benne, hogy még időben elfog múlni.
- Ez nem ilyen egyszerű... Nem rúghatok fel mindent kockára téve, hogy mindez talán csak egy kósza fellángolás, amit senki sem gondol komolyan. De elfog múlni, igaz? - Miért szeretnék annyira helyeslő választ hallani tőle? És miért akarok annyira nemleges választ kapni tőle?  
- Akkor ezek szerint arra kell számítanom, hogy ezentúl kerülni fogjuk egymást? - Azt akár már most is beláthassuk, hogy ez eléggé nehezen fog menni, kivéve ha kevesebbszer járok haza és inkább Venessánál maradok, de akkor én fogok menekülni. Lehetséges, hogy simán csak elfelejtsem ezt az egészet?

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Foglalt. Foglalt. Foglalt. Nem tudom elégszer elismételni magamban ahhoz, hogy észben is tudjam ezt tartani. Hiába tudom róla, hogy van barátnője, akkor is vonzódok hozzá, ez nem rajtam múlik, ez egyszerűen csak megtörténik. Nem tudom irányítani.
- Senkit sem hagytam a hátam mögött, valószínűleg ha lett volna valakim, akkor nem sikerült volna anyámnak rávennie arra, hogy költözzek ide vele. - Pedig minden mennyivel könnyebb lett volna, ha pont akkor lett volna valakim. Legalább mindkettőnknek könnyebb lett volna az élete.
- Szóval ennyire biztos vagy abban, hogy lefeküdtem volna veled? - Ez azért egy kicsit meglepett. Nem szeretném kiforgatni a szavait, de másként nem igazán tudom értelmezni a hallottakat.
- Nem is azért mondtam, hogy ezzel vigasztaljalak, mindössze közöltem a véleményemet. Vigasztalni majd a barátnődet fogja valaki, mikor rájön arra, hogy nem kell neked eléggé. - Benne van a pakliban, hogy most túl nyersen fogalmaztam, de ami a szívemen az a számon. Örök hiba.
- Úgy látszik már megint más véleményen vagyunk. Mindegy is, most nem fogok harcba szállni az igazamért. - Inkább azt hiszem el, hogy szeretni még mindig a barátnőjét, de már nem szerelemmel. Nem, mintha bele látnék abba, ami kettőjük között zajlik, de talán már rég nincs meg közöttük az a fellángolás, az a kis plusz, ami életben tudná tartani továbbra is a kapcsolatukat.
- Mi lenne, ha nyíltan kimondanád, hogy valójában év vagyok a probléma? Voltak kételyeid azelőtt is, hogy hirtelen felbukkantam az életedben? - Én sem számítottam arra, hogy valaha is ilyen problémával kell szembe találnom magam. Mindössze anyám új kiszemeltjéről volt szó, hogy hozzá költözünk, arról csak később szereztem tudomást, hogy lesz egy úgymond mostohabátyám is, de azt senki sem említette meg nekem, hogy milyen jóképű a pasi és mennyire elkezdek vonzódni hozzá már az első pillanattól fogva.
- Ezt miért tőlem kérdezed? Nem tudhatom, hogy elfog-e múlni. Talán tényleg csak egy kósza fellángolás, az újdonsága varázsa... Egyikünk sem tudhatja. - Talán csak addig lennénk érdekesek egymás számára még nagyon közel nem sikerült egymáshoz kerülnünk. Talán attól, hogy a kémia működik kettőnk között ez még nem jelenti azt, hogy más is működne.
- Van más választásunk? - Már csak az a kérdés, hogy hogyan fogjuk ezt kivitelezni úgy, hogy mások ne fogjanak gyanút és ne is sejtsék meg, hogy miben mesterkedünk, azt pedig pláne ne, hogy miért is van erre az egészre szükség.  

Lizbeth & Stephen

- Ne aggódj, csakis idő kérdése és kérők tucatjai fognak a lábadnál heverni arra várva, hogy beadd nekik a derekad. Azért nem kell messzire menned. - Néhány hónappal korábban még be is álltam volna a sorba, mert abban nagyon is jó vagyok, hogy lenyűgözzem a nőket, akár az eszemmel, akár másképp, de még sosem jelentett kihívást levennem a nőket a lábukról. Annyira, hogy egy no máris arra vár, hogy felkerüljön a jegygyűrű az ujjára. csak már abba nem vagyok biztosan, hogy még mindig ezt akarom.
- Eléggé járatos vagyok már nő ügyekben ahhoz, hogy biztosan tudjam, hogy igen, legalábbis nem akartál volna annyira jó lenni. - abban egyet kell értenem vele, hogy mindenek ellenére kár is lenne ezt tovább taglalni, mégis azt tesszük, miért? Fogalmam sincs. Bizonyítani akarunk ezzel? De mégis micsodát?
- Talán megérdemelném. De nem biztos, hogy a megfelelő irányba térítene észhez. - Talán is belátnám azt, hogy igaza van, hogy neki is mindvégig igaza volt. Tényleg nem akarom eléggé, mert Lizbeth, akit akarok. De mi fog történni akkor, ha többé nem fogom mindezt magamban tartani? Olyan fogok lenni, mint egy időzített bomba, mint egy ketrecbe zárt vadállat?
- Ha nem Te, akkor jött volna egy másik nő. Nem a Te hibád. A bűntudatot meg hagyd rám. - mert ez az egész garantáltan fog még okozni nekem néhány álmatlan éjszakát, ami után semmivel sem leszek okosabb, csak kimerültebb, fáradtabb és nyűgösebb.
- Tudod néha hazudhatnál is. - Egy kicsivel jobb lenne, még ha csak nagyon rövid ideig is. Talán én is csak hazudok önmagamnak. Erre hogyan kellene ráébrednem? Magamat kellene valahogy szembe állítanom a valósággal, ami nem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.
- Na és ha nem múlik el, akkor mihez fogunk kezdeni? Váratlanul megint a szobámban foglak találni, amikor hirtelen betoppanok? - Bárcsak olyan könnyű lenne ezekre a kérdésekre választ kapni, de még azokat sem sikerült megválaszolnom, amiket mélyen magamban tettem fel.
- Nem akarom megbánni a döntésemet és soha nem bocsájtanám meg magamnak, ha az én hibám lenne bárki másnak a boldogtalansága. - Talán túl lelki ismeretes vagyok, az a probléma velem, hogy nekem nagyon is számítanak mások, még ha ezt nem is mindig mutatom ki.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Köszönöm szépen, de jelenleg nekem nagyon jó egyedül is, főleg úgy nem akarok semmibe sem bele bonyolódni, amíg nem is biztos, hogy képes vagyok ebben a városban megmaradni.
- Nem is értem, hogy miért kezdett el érdekelni, hogy téged hogy érintene, ha mással látnál. – Akár féltékeny is lenne? Az egy dolog, hogy tetszek neki, de biztosan ilyen rövid idő alatt nem lettek irántam olyan mély érzelmei, amiért „védelmező bátyus” módjára elhessegetné a hódolóimat, s ha mégis, akkor megkérdőjelezném, hogy ezzel most nekem tett-e jót, vagy inkább saját magának.
- Alig ismersz és mégis ennyire biztos vagy ebben. Ez olyan, mintha csak azt hinnéd rólam, hogy nem vagyok több egy olcsó szajhánál. – Azért mégis csak sértő volt a feltételezése, hogy azt hiszi lefeküdnék vele. Nem vagyok az egy éjszakás kalandok híve, sőt nekem nem szokásom bárkivel ágyba bújni. Mindig is megválogattam a partnereimet és még nagyon is meg tudom számolni, hogy hány férfi érdemelte ki, hogy beadjam a derekam.
- Miért szerinted mégis milyen irányba sodrodnál? – Ha konkurenciát érezne a láthatáron, akkor megszűnne benne a kétely és elvenné feleségül? Tényleg ezt akarja, egy olyan nőhöz kötni magát, akiben már most a házasság előtt kételkedik?
- Nem szándékozok semmi olyasmit tenni, amiért lenne bűntudatom. – Ezt most tényleg komolyan gondoltam. Nem akarok én lenni a felesleges harmadik fél, akivel kedve szerint elszórakozhat, de aztán nap végén mégis a nyilvánosan felvállalt barátnőjéhez megy vissza.
- Jobban szeretek őszinte lenni, még ha néha fáj is. – Nekem is fájni szokott és másnak is. Mégis jobb őszintének lenni, mint édes tudatlanságban élni. Legalábbis én ezt az elvet vallom. Őszinte vagyok másokkal, ezért elvárom, hogy velem is őszinték legyenek.
- Nem hinném, hogy ezentúl be fogok menni a szobádban, nincs ott semmi keresnivalóm. – Jobb is lenne, ha innentől kezdve nem lennénk egy légtérben kettesben, sőt tartanánk egymástól jó néhány méter távolságot.
- Bele gondoltál már abban, hogy túlságosan oda figyelsz másokra, közben pedig saját magad leszel boldogtalan, mert képtelen vagy olyan döntést hozni, ami neked is jó lenne? Néha lehetnék egy kicsikét önző is. – Legalább egyszer az életben figyelembe vehetné azt is, hogy mi tenné boldoggá saját magát, ahelyett, hogy mindig azon aggódik, hogy még véletlenül se bántson meg másokat.

Lizbeth & Stephen

- Valószínűleg... Engem csak az érdekelne, hogy szeret vagy nem szeret. Férfi vagyok. Tudom milyen az, amikor egy férfi szerelmes vagy amikor csak kellesz neki. - És addig nem adnám fel, amíg meg nem tudnám vagy a képembe nem vágná, hogy Ő igen is szereti. De mindenképpen zavarna. Ezt nagy valószínűséggel nagyon nem akarnám kimutatni, de annak, aki ismer eleg csak a szemebe néznie és pontosan tudja, hogy mi rejlik a tekintetemben méreg, kín, fájdalom, öröm, boldogság...
- Ez így egyáltalán nem igaz. Te mégis mit hiszel? Több, jobb vagyok annál, minthogy kihasználjam egy részeg kislány helyzetét. - Ez azért már kissé sértő. Én egy szóval sem állítottam, hogy ilyesmit feltételeznék róla, hogy csak egy olcsó kis könnyen kapható szajha, de még kialakulhat. Az lesz belőle, amivé válni szeretne.
- Talán csak még jobban eltaszítana. - Eddig még nagyon azon voltam, hogy semmi jelene se látsszon annak, hogy kételyeim vannak. Ostoba módon nem fogom azt hinni, hogy a házasság az oka, mert még nem állok készen arra, hogy férj legyek, mert nagyon is benőtt már a fejem lágya, épp ezért senki érzéseivel sem akarok játszadozni.
- Most irigyellek. A részemről ez elkerülhetetlen. - bárhogyan is őszinte akarok lenni, bár legelőször talán magammal szemben kellene megtennem ezt a lépést. Ez a legnehezebb... Ha egyszer már tisztában vagyok azzal, hogy mire van szükségem arról már tudok beszélni, de így lövésem sincs mit mondhatnék, amitől nem tűnnék egy gyáva disznónak.
- Talán balszerencsés volt éppen neked összetörni azt a képet. - Szerintem nem kell részleteznem, érteni fogja így is, hogy mire gondolok. Éppen Ő ejtette el. Erre éppen hozzá kezdek el vonzódni. Eléggé különös véletlen.
- Ha az lennék... Önző, akkor veled sem törődtem volna, azzal hogy mit akarsz és mit nem. Ebbe belegondoltál? Azt akarod, hogy legyek önző? - Ha önző lennék már régen megcsókoltam volna vagy ebben a percben, csak attól félek, hogy egy csóknál nem lennék képes megállni.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Nagyon is olyan témát feszegetünk, amit nekünk valójában nem is kellene. Na és akkor mi van ha neki is csak kellenék? Ha csak szórakozni szeretne velem? Vajon nála is érvényes az a szabály, hogy házi nyúlra nem lövünk?  
- Ez a téma most nagyon nem aktuális. – Mindössze ennyit tudtam mondani, mert valljuk be most rajta kívül tényleg nincs senki sem az életemben, aki legalább egy egészen kicsit is érdekelne. Valljuk be őszintén, hogy nem is lenen szabad az sem, hogy Stephen foglalkoztasson, de erről nem tehetek, ez olyan valami, amit nem tudok irányítani.
- Kislány? – Felfogtam, hogy nem ez lett volna az a bizonyos lényeg a mondandójában, de azért mégis szíven ütött, hogy kislánynak nevezett. Nem gondolhatja azt rólam, hogy tényleg kislány lennék, máskülönben nem lennének közöttünk a dolgok olyan bonyolultak, mint ahogyan most is.
- Egyáltalán mégis miért akarod elvenni? Te akarod ezt, vagy mások várnák el tőled? – Most kellene abba hagynom és végre befogni a számat, de egyszerűen tudni szeretem, hogy mi az oka annak, hogy ezt fontolgatja, még akkor is ha tele van kételyekkel.
- Talán el volt átkozva a képkeret. – Vagy inkább mondjam azt, hogy meg voltak számlálva a kapcsolata napjai? Nem azzal a szándékkal jöttem ide, hogy tönkre tegyem a mostohabátyám kapcsolatát azzal, hogy közbe avatkozok. Ilyenre még nem is gondoltam, aztán mintha tényleg ezt tenném, még ha tudtomon kívül is.
- Most is azzal törődsz, hogy én mit akarok… Ez neked ne számítson. Foglalkozz azzal, amit valójában akarnál. Persze Stephen O’Connell nem akar önző lenni, nehogy véletlenül mások lelkébe gázoljon. – Ezt bánni fogja, ha nem is most, de majd évek múltán. Vajon Stephen sosem gondolkozik el azon, hogy mi lenne ha?

Lizbeth & Stephen

- Hát tudod, amit tegnap este leműveltél az minden volt, csak nem nőies. - Ezek után abszolút helytálló volt a kislány. abban is igazam lenne, hogy nem csak nem volt épp a helyzet magaslatán, ellenkezőleg... Talán ma a sebészeten lennénk a fejére mért ütéstől. Lezuhanyozni sem tudott egyedül. Sőt, az emeletre feltámolyogni se. Így igen, kislányosnak tartom ezen húzását, de nem tartozik rám, hogy miért volt ez, vagy igen?
- Nagyfiú vagyok. Eltudom dönteni melyik nő legyen a menyasszonyom. Ha van eszed Te is tanulsz mások hibáiból. Nem fogok elvenni senkit sem a boldog látszat kedvéért. Te meg ne menj hozzá olyasvalakihez, aki mellett tudod, hogy sosem lehetsz az. Ennyi lenne a boldogság receptje. - Mi magunk pedig ennek a megakadályozói. Nekem egyszerűen csak szakítanom kellene a barátnőmmel, aki arra számít, hogy rövidesen már a menyasszonyomnak mondhatja magát. Neki pedig csak arra kellene gondolnia, hogy boldog legyen. Neki nem kell semmiféle következményekre gondolnia, hiszen szabad... Nem kell attól tartania, hogy esetleg rosszul fog dönteni, később pedig megbánhatja.
- Én azt sem tudom, hogy egyáltalán miért mondom el ezeket neked? Pocsék egy időszakom van. Túl leszek rajta... Utána pedig megnősülök. Onnantól pedig összpontosíthatok a karrieremre. - Hajtottam fel a kissé már kihűlt kávémat. Látszólag minden megvan. Gyönyörű nő, pénz,  egy fényes karrier kezdete. Nekem csak akarnom kell és elérem a céljaimat.
- Neked még sosem voltak elvárásaid önmagaddal szemben, amelyek azt az érzést keltették benned, hogy jobb leszel tőlük? Büszke? - fogalma sincs róla, hogy mennyire összezavar. Lassan már abban sem vagyok biztos, hogy Stephen O'Connell a nevem, nemhogy abban, hogy valóban jó döntés ez a jegyesség. mert bár ez még csak jegyesség, onnan már nem sok választ el az oltártól, ahonnan pedig nincs visszaút. Én viszont nem akarok menekülni. Egyik nő karjaiba se... Talán szükségem lenne egy kis egyedüllétre, arra hogy egy kicsit, egy  rövid időre kikapcsolhassam a gondolataimat, de azt mégis hogyan fogom beadni...

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

- Részeg voltam, na és? Úgy érzem talán jobb lenne ha ma is az lennék. - Legalábbis azért, hogy egy kis időre el tudjam magammal feledtetni, hogy valójában nem is a tegnapi éjszaka volt kínos, hanem a mai reggeli kis csevejünk.
- Viccelsz ugye? Nem tervezek sosem megházasodni. - Anyám könnyen köt házasságot másokkal, nem akarom, hogy azt mondják rám, hogy valóban az anyámra hasonlítok. Most nagyon is távolinak tűnik számomra a házasság gondolata, de nem tartom kizártnak azt, hogy egy szép napon szerelmes leszek és mégis meggondolom magma.
- Előre is gratulálok hozzá. - Mégis mit mondhatnék? Azt azért mégsem vághatom a fejéhez, hogy idióta. Menekül ha úgy nézzük pontosan egy házasságba, pedig... Áh, lényegtelen is, hogy milyen érveim vannak a házassága ellen, hiszen ha tényleg el akarja venni a barátnőjét nem tudnám lebeszélni róla. Nem akarom, hogy felesége legyen, de mégis azért nem akarom mert tudom, hogy az a nő nem illik hozzá és ezzel csak neki szeretnék jót? Vagy már megint az önzőségem beszél belőlem, mert magamnak akarom tudni?
- Olyan elvárásaim még nem voltak magammal szemben, amiktől az én életem lett boldogtalan. - Mondjuk kissé kitértem a válaszadás alól. Amíg Stephen úgy él, hogy másoknak legyen jó, addig én úgy próbálok élni, hogy számomra legyen jó. Tudom ez iszonyú önző dolog, de nem akarok egy nap majd arra ébredni, hogy mennyi mindent megbántam, mert figyelemmel voltam másokra és nem mertem miattuk megtenni, amit valójában mindig is megakartam.
- Azt hiszem jobb lenne, ha felmennék a szobámba. - Én most ezt nem bírom. Túl közel van hozzám én pedig túl esendő vagyok, ahhoz hogy egy pillanat alatt elcsábuljak.

Lizbeth & Stephen

- Na és ma miféle okot adnál rá? Lényegében csak az a fontos, hogy ma lehetőleg ne a szökőkút közelében tedd, mert kétlem, hogy ma este hazajönnék, vagyis nem tudnálak kipecázni a vízből. Ma jó fiúnak kell lennem... És kiengesztelnem a barátnőmét, amiért tegnap megfeledkeztem róla... Egy másik nőért. - Az utóbbi szavakat már jóval halkabban ejtettem ki a számon, de azért szerintem még így is érthető volt. Édes mindegy. Ő inni fog. Én pedig hazudni. Önmagamnak. azt fogom hazudni, hogy ez az, amire vágyom és semmi és senki másra, úgy fogok lefeküdni a leendő menyasszonyommal, mintha semmilyen kétely sem volna bennem. Talán idővel el is fogom hinni.
- Akkor sosem fogod megtudni milyen érzés tartozni valahová, valakihez. - Én pontosan ezért csinálom, amit teszek. Azt hiszem. Legalábbis ennél jobb magyarázattal még magamnak sem tudok szolgálni. Mindenkinek szüksége van valamire vagy valakire, aki támogatja és egyben tartja, amikor úgy érzi, hogy körülötte minden összeomlik.
- Akkor Te még soha semmit sem akartál másokért megtenni, csak önmagadért, vagyis Te tényleg önző vagy. Na és... Boldog vagy? - Mert ha most képes lesz a szemebe nézni őszintén és azt felelni, hogy Igen, boldog vagyok... Úgy, hogy elhiggyem, akkor félredobok minden a fenébe és engedek az önzőségemnek. Boldog akarok lenni. És ha ehhez csak annyi kell, hogy önző legyek, akkor nekem is menni fog.
- Még nem. Ne... - Nyúltam a karja után, hogy visszahúzzam. Hirtelen meg sem tudtam szólalni, ahogy egymással szemben álltunk.
- Azt hiszem ki kellene próbálnunk milyen az, amikor önző vagyok. Önző akarok lenni. - Suttogtam, miközben lassan, lassan hajoltam közelebb hozzá és tapadtam ajkaira. Különös érzés volt. Megkönnyebbültem... Olyan volt, mintha egyszerre mázsás súlyoktól szabadulhattam volna meg, amelyek eddig a mellkasomra és a lelkemre nehezedtek.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Iszonyúan kezdem már unni, ha a barátnő téma jön elő. Nem tudná még ennél is jobban az orrom alá dörgölni, hogy ma együtt fognak lenni? Jobb lenne ha nem is mondana semmit, nem akarok tudni róla.
- Okot a legkönnyebb találni. - Az pedig nekem éppen elegendő indok fog lenni, hogy a leendő menyasszonyánál fog éjszakázni, de ettől még nem kísérelek meg egy öngyilkos merényletet a szökőkútnál. Majd a szobámba zárkózva fogok iszogatni, mert annyira nem igazodok ki a környéken, hogy el is tévednék, ha mondjuk valami szórakozóhelyet keresnék.
- Azért akarsz megnősülni, hogy érezd tartózol valahová? - Minden erőmmel azon voltam, hogy magamban bírjam tartani a nevetésemet. Van benne némi logika abban, amit mond, mindössze annak nem látom értelmét, hogy pont egy olyan nőhöz akarjon kötődni, akivel szemben még mindig vannak kételyei.
- Eddig boldog voltam... - Most meg? Leginkább a helyes szó az lehet rá, hogy össze vagyok zavarodva. Sok mindent nem értek, pláne azt nem, hogy miért ragaszkodik még mindig így ahhoz a nőhöz.
Azt hittem egy szó nélkül hagyni fogja, hogy elmenjek, de mégis megragadta a kezemet, ezzel megállásra késztetve. Ott álltam vele szemben nagyokat pislogva miközben szavait hallgattam. Aztán meg csak úgy hirtelen megcsókolt. Tökéletes pillanat volt, mintha csak ajkaink egymás számára lettek volna teremtve.
- Nem akarok a játékszered lenni. - Suttogtam a csók után, miután elváltak ajkaink egymástól, szinte abban a pillanatban megindultam a szobám felé, feltéve ha most hagyta, hogy elmenjek. Ha maradnék, nem tudnék magamnak parancsolni, sokkal többet szeretnék tőle, mint hogy megcsókoljon.

Lizbeth & Stephen

- Csak ne bennem keresd... Ne kelts bennem bűntudatot. Anélkül is nyomaszt elég dolog. - Ma este nincs kedvem horgászni. Különben meg nézze el nekem, hogy nem akarom végignézni hogyan részegedik le, már megint. Azt a legkönnyebb... Én is tudom. Talán követni is fogom, de nem ma este. Ma nem tehetem meg. Ma az a lényeg, hogy valamiképp képes legyek magamon tartani a mindent lefedő álarcot, hogy minden a legnagyobb rendben, mert nekem van a leggyönyörűbb barátnőm, én pedig ennél boldogabb már nem is lehetnék, hiszen lassan mindenki tudja, hogy elfogom venni. Lassan, de biztosan minden összeomlik körülöttem, én pedig kezdek belefáradni abba, hogy mindig mindent helyreakarjak hozni. Talán minden sokkal könnyebb lenne, ha egyszer engedném, hogy összedőljön az a bizonyos kártyavér, mert újból új alapokra felépíteni is könnyebb lenne, mint ezt egyben tartani.
- Mennyi is az annyi Lizbeth? Húsz-huszonkettő? Te még azt sem tudod mihez akarsz kezdeni az életeddel. Így nincs is semmi és senki, aki formálna. Szóval megértem, hogy neked ez még butaság. De közel a harminchoz, amikor az ismerőseid már babakocsival az oldalukon valakivel sétálgatnak ráfogsz ébredni a szomorú valóságra. Akarva, akaratlanul is elfogsz gondolkodni azon, hogy neked miért nincs családod, aki értékelné, amit elértél, azt hogy vagy nekik. - Ez pedig nagyon is egy sajnálatos dolog lenne. Én pedig csak remélni tudom, hogy sosem fogja megtapasztalni az érzést, amit megpróbáltam körülírni neki, mert láthatóan nem sikerült rátapintani a mondanivalóm lényegére. Inkább már megint csak azt hallotta meg, amit akart.
- Mindenkinek vannak hibái...  Biztosan azon akarsz gondolkodni évek múltán, hogy hol rontottad el? - Erre van egy kiváló szava járás, még ha közhelyes is, de megvan a maga varázsa, még hogy a legszegényebbtől a leggazdagabb emberig mindenkire ugyanúgy igaz... Csak egyszer élünk, de ha azt jól csináljuk, egyszer is elég.
- Mi tett bizonytalanná? - Ezek nagyon is megfelelő, jó kérdések. Inkább az a kérdés, hogy tudja-e rájuk a választ. Az igazi választ, nem azt, amit elakar hitetni.
- Mert Te nem játszadozol, igaz? Miért csókoltál vissza? El is lökhettél volna... Csak épp hazugság lett volna. - Önmagunknak is képesek vagyunk hazudni, egy bizonyos pontig. Azután feladjuk. Mi meddig fogjuk bírni?

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Nem fogom mindig a bánatomat alkoholba fojtani, de most az alkohol nagyon is jót tesz velem. Legalább amíg iszok képes vagyok elfelejteni azt a káoszt, ami körülöttem van, amiről legalább annyira én is tehetek, mint Setephen. Mégis úgy érzem, hogy egyikünk sem hibás ebben.
- Nem akarok benned bűntudatot kelteni. - Menjen csak a barátnőjéhez hitesse el vele és magával is, hogy mennyire boldogok együtt. Remélem egyszer tényleg boldog tud majd lenni mellette. Ha úgy érzi, hogy ennek a kapcsolatnak tényleg van jövője, akkor megpróbálok tőle minél távolabb maradni.
- Huszonkettő. - Felsóhajtottam, ahogy hallgattam a kis monológját.
- Az az igazság, hogy nekem sosem volt családom, szerinted mégis hogyan tudna valami olyasmi hiányozni, amiről azt sem tudom, hogy milyen? - Nekem csak anyám volt és az újabb és újabb férjei, de sosem éreztem azt a harmóniát, ami egy családban kellene, hogy legyen. Talán anyám túl rossz anya, nem is érzem azt, hogy a lánya lennék, inkább csak egy eszköz, vagy egy szép befektetési tárgy.
- Tudom hol rontottam el. - Ott, hogy hagytam magam és nem ellenkezdtem és ide kellett költöznöm. Amíg nem ismertem addig nem is voltam ennyire bizonytalan, eddig nem is volt bennem ennyi kétség. Most semmiben sem vagyok biztos.
- Inkább úgy kellene kérdezned, hogy ki... - Ebből szerintem nagyon gyorsan rá fog jönni, hogy bizony róla beszélek. Még sosem kellett ennyiszer megkérdőjeleznem magamat, s azokat a döntéseket, amiket hozni szerettem volna.
- Miért engem kérsz számon, mikor te voltál az, aki megcsókolt? Sajnálom. Hiba volt viszonozni. - Kezdenek a dolgok nagyon is elfajulni kettőnk között. Tényleg jobb fog lenni, hogy ha pár napot távol lesz, legalább nem látjuk egymást, így nem is engedhetünk a csábításnak. El akarom hitetni magammal, hogy ez csak egy egyszerű fellángolás, ami közöttünk van, de akkor mi van, ha ennél jóval többről van szó? Hogy ha akkor jövünk csak rá, hogy ha már nős lesz? Ebbe inkább bele sem akarok gondolni.  

Lizbeth & Stephen

- Túl leszek rajta. - Ezzel azt is sikerült elárulnom, hogy a bűntudat keltésen már túl vagyunk, pont úgy, ahogy ezen az egészen is túl fogok lenni idővel. Időre lenne szükségem. Időre és egy kis egyedüllétre. Talán az utóbbi a legnehezebb. Arról még fogalmam sincs hogyan fogom kivitelezni, hogy egy rövid időre mindenki leszálljon rólam. A legnehezebb mégis csak egyetlen személlyel lesz elfogadtatni, hogy az egyedül az szó szerint azt jelenti, hogy egyedül. Kezdenek összecsapni a fejem fölött a hullámok. Rendet kell tennem a gondolataimban. Eldönteni hogyan tovább, hogy ezentúl miféle szabályok szerint akarok élni. Önző akarok lenni vagy irányítható egy egészen életen át?
- Huszonkettő... - Ismételtem meg cinikusan bólogatva csöppet sem leplezve, hogy nevetségesnek tartom, hogy kioktat a nagy betűs életről valaki olyasvalaki, akinek lényegében semmije sincs, csak önmaga, egyedül, mintha csak bezárkóznánk a négy fal közé, csakhogy neki minden napja ugyanúgy telik, bezárkózva, elzárkózva mások elől, az elől, hogy számítson, valakinek számítson. De neki sem számít senki, csak önmaga.
- Már megint rossz felfogás. Olyan hihetetlenül önző. Neked semmi sem számít, csak Te? - Látszik arra még nem is gondolt, hogy talán pontosan azért kellene, hogy egyszer családias környezetet teremtsen valakinek, aki fontos a számára, mert neki sosem volt, hogy ezzel is boldoggá tegyen valakit... Totál fölöslegesen tépem a számat, igaz?
- Akkor hozd helyre... - Erre most mégis mit kellett volna mondanom? Én nem tehetem meg helyette, pedig ha tudnám hol rontottam el, megtenném. Én helyrehoznám a hibámat, csak sajnos fogalmam sincs.
- Szóval engem okolsz azért, mert megmutattam, hogy több is lehetnél? - Bár nem kimondottan ez volt a szándékom, mégis ez történt. Hiba volt vagy sem már nem tudjuk visszacsinálni, de attól még nem volt értelmetlen.
- Csak ráakartalak vezetni arra, hogy Te ugyanúgy akartad ezt a játékot. A hangsúly pedig azon volt, hogy megtehetted volna, de nem tetted. A miértre a választ pedig tudod jól. - Ennyi lenne? Csak egy hiba. Miért nem tudok hinni ebben?

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Én is túl akarok lenni ezen az egészen. Túl akarok lenni mindenen. Legjobb lesz, ha minél hamarabb vissza költözök New Yorkba és elfelejtem mindezt, ami itt zajlott, azt ami történhetett volna közöttünk. Úgy érzem, hogy ha nem megyek el innét minél hamarabb, akkor bizony elég hamar engedni fogunk a csábításnak. Én pedig nem akarok semmit sem úgy tőle, hogy barátnője van. Azt sem akarnám, hogy miattam vessen véget ennek a kapcsolatának, de ha véget vetne a kapcsolatának, akkor talán beszélhetünk arról, hogy ő és én... Talán lehetne valami közöttünk, hogy ha még akkor is akarnánk mindezt.
- Ezt úgy mondod, mintha még csak fiatal csitri lennék, aki nem is tudja azt, hogy miről beszél. - Talán tényleg fiatal vagyok még, de ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok tisztában az élet nagy dolgaival. Attól, hogy huszonkettő éves vagyok attól még én is tudok néhány dolgot az élet nagy dolgairól.
- Önző vagyok, de azért nem annyira, hogy nekem senki se számítson. Vannak az életemben fontos emberek, akikkel még ha akarnék sem tudnék önző lenni. - Nem vagyok elkényeztetett picsa, akinek senki és semmi sem számít, mert azért még az én életemben is vannak fontos emberek, akiket a hátam mögött kellett hagynom a költözködésemmel.
- Helyre is kellene hoznom, csak még azt nem tudom, hogy hogyan kellene. - Tényleg erre az egyetlen megoldás a költözés lenne? Meneküljek el a probléma elől? Az lenne a legkönnyebb, de ha elmegyek akkor a vonzás is megszűnne közöttünk?
- Szeretnélek hibáztatni, de nem megy. - Ha talán nem közeledett volna így hozzám akkor most nem is tartanánk itt. Ezt akarom hinni, vagy tényleg így lenne? Fogalmam sincs.
- Abba kell ezt hagynunk. - Próbáltam határozottan kiejteni minden egyes szavamat, de leginkább magammal akartam ezt elhitetni, hogy az lesz mindkettőnknek a legjobb, ha most azonnal véget vetnénk ennek, még mielőtt komolyabban elkezdődne.

Lizbeth & Stephen

- Az is vagy. Még taknyos. Addig az is leszel, amíg önmagamtól semmire sem vagy képes csak hátrálni, mert azt hiszed az biztonságot nyújt neked, mert ismered. A jövő mindig kiszámíthatatlan, de ha félsz az ismeretlentől, akkor soha semmit sem fogsz megtapasztalni. - Nem mindig okos dolog csak azokból a hibákból okulni, amelyeket mások követnek el, mi pedig végignézzük. Vannak azok a helyzetek, amikor mernünk kell bátornak lenni. Én húsz éves koromban azon voltam, hogy minél több őrült dolgot kövessek el, mert egy taknyos kölyöknek még elnézik. És addig senki sem fogja komolyan venni, amíg meg nem mutatja, hogy képes elhatározni magát, dönteni, majd lépni... Akár egy kibaszott sakkjátszmában. Csak azt kell észben tartani, hogy a játék végén mindenki ugyanabba a dobozba kerül vissza, még a király meg a paraszt is.
- Lássuk... Te, Te, Te és... Te magad? Gratulálok. - Szóval így kell önzőnek lenni. Kezdem már kapiskálni, csak valahogy nekem ez a dolog egyik oldalról sem tetszik. Mert szerintem ha valóban lennének olyan fontos személyek az életében nem fordított volna hátat neki, csak azért, hogy ide költözzön, hiszen logikusan nézve ide semmi sem köti. Tehát ez határozottan nem volt egy jó döntés.
- Na és miért nem tudod? Azt azért tudod? - Mert ha igen, az már félsiker. Én biztos nem tudnék ekkora káosszal a fejemben célt adni az életemnek. Sőt, még nekem is rendet kellene tennem a fejemben, viszont én tudom mi az, ami megakadályoz ebben. Amitől képtelen vagyok helyesen dönteni.
- Akkor nézz is szembe vele. - Ez a valami nem egy fenevad, csak az érzelmei, amikkel láthatóan nincs tisztában, össze van zavarodva és egyre kevésbé bír el velük. Hmm, az érzelmeket nem lehet irányítani, még az önző emberek sem tudják.
- Határozottnak tűnsz... Na és ezt most nekem mondod vagy magaddal próbálod elhitetni? - Láthatóan egész jól csinálja. Talán ideje lenne komolyan vennem, de nem megy. Miért nem tudom komolyan venni?

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Nem azt mondom, hogy nincs igaza, de azért mégis sérti az önbecsülésemet, hogy ilyen nyíltan képes szinte már hozzám vágni a véleményét.
- Miért, te nem félsz az ismeretlentől? – Szerintem nincs olyan ember, aki legalább egy kicsit nem tartana attól, hogy mit tartogat számára a jövő. Logikusan nézve az én jövőm úgy nézne ki, hogy hozzám megyek egy gazdag férfihoz, szülök neki egy – két gyereket és a jövőm innentől kezdve el is van intézve. Leginkább mindegyik nőre efféle sors vár, de én nem akarok bele gondolni még most, hogy miféle jövő elé nézhetek. Most is önző vagyok tudom, de élni szeretnék, mielőtt bekategorizálnának a feleség és anya címszó alá. Valójában attól is tartok, hogy rossz anya lennék, hiszen fogalmam sincs arról, hogy milyen lehet jó anyának lenni.
- Minek is erőlködjek azon, hogy ne gondolj annyira önzőnek, amilyennek most? – Tényleg vannak az életemben fontos emberek, akikkel napi szinten tartom a kapcsolatot a technikának hála. Már nagyon hiányoznak, ezért nem sokára elmegyek meglátogatni őket. Stephen meg csak gondolja azt rólam, ha akarja, hogy annyira én központú vagyok,hogy nekem senki és semmi sem számít.
- Tudom, hogy nem lehet elmenekülni a problémák elől, mert előbb vagy utóbb, de úgyis utolérnek. – Arra nincs garancia, hogy ha vissza megyek a közöttünk lévő vonzalom is meg fog szűnni, hogy mikor ismét lássuk egymást ez a közöttünk lévő szikra nem fog ismét fellángolni.
- Mindkettőnkkel próbálom elhitetni, hogy az lesz a legjobb, hogy abba hagyjuk. Nem akarom megkockáztatni, hogy ha a közeledben vagyok ne bírj magaddal és ismét megcsókolj, nehogy a végén a barátnőd váratlanul besétáljon az ajtón, mert meg szeretne lepni és végül őt érné a hatalmas meglepetés. –Olyan nehéz volt nem ajkait néznem, amik az előtt olyan szenvedélyesen csókoltak. Már attól is bűntudatom van, hogy tisztában vagyok azzal, hogy van valakije, mégis arra vágyok, hogy újra érezhessem ajka édes ízét.

Lizbeth & Stephen

- Tudod inkább azt bánnám meg, hogy mertem megtenni, minthogy azt, hogy nem volt elég bátorságom hozzá. - Ez ennyire egyszerű. Megcsókoltam... Nem kellett volna. Mégsem tudom megbánni. Nem fogok olyasvalamiért bocsánatot kérni, amit nem bánok, még akkor is, ha nem volt helyes, mert valaki nem tud róla, aki történetesen arra számít, hogy rövid időn belül több is lesz, mint a barátnőm. Talán azt már nem is kellene elmondanom neki, hogy időközben a jegyességükben kételkedve egy másik nőről kellett levakarnom a tekintetem. Nem vagyok erre büszke, de mégis mit kellene tennem ellene?
- Nem vagyunk jobban egymástól. Te önző vagy. Én pedig hazug. - Még magamat is becsapom és átverem azzal, hogy nem tudom mit akarok. Hosszú idő után először nem vagyok biztos a döntésemben. Elbizonytalanodtam, kételyek merültek fel bennem, azzal pedig megint csak hazudnék, ha azt állítanám, hogy nincs semmi köze hozzá, mégsem okolhatom ezért. Én tehetek róla. Távolságot kellett volna tartanom... De elég volt egyetlen másodpercig nem az eszemre hallgatnom.
- Szerintem kár is ezen tépelődni... Most az egyszer belefogok törődni abba, hogy van, amit nem irányíthatok. Lássuk mi fog történni... - Ideje lenne tiszta vizet önteni a pohárba, tisztázni a dolgokat, előbb talán magamban, csak még arról nincs igazán fogalmam hogyan tegyem meg. Szóval, egész egyszerűen csak hagyni fogom magam sodródni az árral és ha boldoggá teszek azon az úton, amelyre sodor, akkor engedni fogom, hogy tovább vigyem, ha pedig nem, akkor tudni fogom, hogy rosszul döntöttem. Csak remélni tudom, hogy akkor már nem lesz túl késő ahhoz, hogy a másik utat válasszam.
- Az sem szép, hogy arra használod fel a tény, hogy van valakim, hogy mögé rejtsd a vágyaidat. Előlem úgysem fog menni, de azért elismerem, hogy így lenne a helyes. Szóval, amint lesz benne elég pia ahhoz, hogy szégyenérzettel magamban, mégis valahogy képes legyek a barátnőm szemébe nézni elmondom neki, elmondok mindent annak reményében, hogy valaki végre csalódottságtól üvöltve a képembe vágja, amit megérdemlek. Maga lenne a felüdülés... -  Eddig mindenkinek megfeleltem, mert ilyen vagyok, mintha minden gazdag kis kölyökbe bele lenne táplálva, hogy akár akar, akár nem, de mindenkinek megfog felelni.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Eleinte reménykedtem abban, hogy anyám új férjének a fiával jól ki fogok majd jönni, mert tény, hogy tartottam attól, hogy utálni fogjuk egymást. Most meg... Nagyon is úgy néz ki, hogy a kelleténél jobban sikerült egymást megkedvelnünk. Ez ellen nem tudok semmit sem tenni, még ha jól tudom, hogy nem lenne szabad így éreznem.
- Jobb lenne ha előbb azt mérlegelnéd, hogy tetteid miféle következményekkel járnának. - Nem akarom arra buzdítani, hogy csalja meg a barátnőjét, ha már úgy érzi, hogy nem működik közöttük a dolog, ahogy azt se szeretném, hogy belőlem váljon az a bizonyos harmadik fél, aki tönkre teszi a kapcsolatukat.
- Akkor ezek szerint meg is érdemelhetnénk egymást? - Nem akarom kiforgatni a szavait, de nekem ez nagyon is úgy hangzott, mintha csak arra szeretne célozgatni, hogy... Nos, hogy rosszak vagyunk valamilyen szinten, de ezért passzolnánk pont egymáshoz. Ez tényleg így lenne, vagy csak én bonyolítom túl ezt az egészet? Bárcsak tudnám.
- Tessék? - Ez tényleg úgy hangzott, ahogy? Most azt mondta, hogy a barátnőjének bevallja, hogy már nem működik a kapcsolatuk és véget akarna vetni neki? Mi van ha a barátnője nagyon is harcolni szeretne kettőjükért? Nekem ezzel nem is kellene foglalkoznom, mert ugye nem miattam gondolta meg magát kettőjükkel kapcsolatban. Vagy mégis? Csak mert nem akarok én lenni az egyedüli ok arra, hogy véget vessen ennek a kapcsolatnak.
- Az szép lenne, ha egyáltalán nem érdekelne, hogy van valakid és mondjuk még ennek tudtában is képes lennék arra, hogy akár most ledobjam magamról a köntösömet, hogy felkapja és... - Tovább inkább nem folytattam. Valószínűleg mindketten nagyon jól tudjuk, hogy mi lenne annak a vége, hogy ha most lekerülne rólam a köntösöm. Vágyok arra, hogy Stephen elém állva kibújtasson a köntösből, hogy végig csókolja a testemet, s szenvedélyesen szeretkezzünk, de akárhogy is vágyok erre, nem tudom elfelejteni, hogy akkor én lennék az a bizonyos harmadik.