Lizbeth & Stephen

- Megtörtént... Én vállalom a következményeket. Nem bántam meg semmit. Ezek után az is ki fog derülni kinek mit jelentett... - Mégis miféle következményekről feledkeztem meg? Csak nem sikerült elszédíteném a kis nyuszi húgomat? Én erről már végképp nem tehetek. Férfi vagyok. Ő pedig ezzel nem számolt. Egy férfi pedig olykor akaratán kívül is cselekszik. Én nem akartam elcsavarni a kicsi buksiját, de a ruhatervezőnek azért megüzenném, hogy az a ruha vizesen százszorta jobb.
- Te mondtad... Én semmire nem akartam utalgatni. - Talán egyszerűen csak annyit akartam ezzel mondani, hogy nem vagyok olyan jó, mint amilyen makulátlannak gondol mindenki, mert szerintem nagyon is mocskosnak számít idősebb Mr. O'Connell legújabb szexpartnerének a kis virágszálára vágyni.
- Nem leszek hazug. T pedig jobban is teszed, ha továbbra is ellenállsz a kísértésnek, még a végén az a hír fogja járni, hogy az alma nem esett messze a fájától. - Azt megint csak nem állítottam, hogy minden kifogok találni, de meddig tudom még tartani a boldog látszatot? Nem vagyok boldog. Nem vagyok gondtalan. Talán a házasságra sem állok készen, legalábbis most még nem. Eleinte azt gondoltam, hogy ez a házasság egyfajta mentőövként fog szolgálni a számomra, ami helyrehoz helyettem mindent. De most már tudom, hogy nekem kell helyrehoznom, mert egyedül csak én tudhatom helyrehozni.
- A konyhapulton tegyelek a magamévá? Az attól függ... neked kell tudnod mi mennyit jelent az életedben. Úgy akarsz élni, hogy ellenállsz a csábításnak, betartod a szabályokat, jó lány leszel és vársz egy idiótára, de hozzátenném, hogy még Ádámnak és Évának sem ment... Vagy megszeged a szabályokat, engedsz a csábításnak és semmit sem bánsz meg, ami egy kicsit is boldoggá tett. Ne mások elvei szerint élj. Nem kell... Lizbeth, ne vedd túl komolyan az életet. Nem éri meg. mert sosem tudhatod mikor érsz az útnak a végére. - Teljesen mindegy miféle látszatot akarunk, próbálunk mutatni a világnak minden egyes nap, ha végül úgyis mi maradunk, egyedül maradunk és ha majd egyszer felteszem magamnak a nagy kérdéseket: Jó voltam? Boldog voltam? Megérte? Szeretnék igennel felelni.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Ez az egész mit jelent? Akár még azt is, hogy simán közli a barátnőjével, hogy talált valaki mást, esetleg még engem is megemlít? Sosem szerettem volna ebbe bele keveredni, de úgy látszik már nyakig benne vagyok.
- Nem is történt nagyon olyan, amit meg bírnál bánni. - Legalábbis közöttünk biztosan nem. Mert ez a valami, ami most talán csak egy kosza fellángolásnak tűnhet még nagyon is kezdetleges fázisban van, szóval még nem hagytuk, hogy eluralkodjon rajtunk a vágy.
- Pedig azt hittem, hogy pont ez az, amire célozgatni szeretnél. - Ennyire egyszerű az egész. Én ki mertem mondani azt, amire gondoltam, de Stephen olyan, mintha még mindig kételyek között tengődne, de nem csak a mostani barátnőjével kapcsolatban, hanem velem is. Biztosan azon gondolkozik, hogy megéri-e.
- Talán mindvégig ugyan olyan voltam, mint az anyám, csak próbáltam elhitetni magammal, hogy én jobb vagyok. - Nem tudom, lehet, hogy tényleg nem esett messze az a bizonyos alma a fájától. Ha attól olyanná válok, mint anyám, hogy az úgymond mostoha bátyámra vágyok, hát akkor legyen. Mindenki életében eljön legalább egyszer az a pillanat, mikor vagy visszavonulót fúj, vagy bátor lesz és megtesz egy nagyon is kockázatos lépést.
- Túl sokat beszélsz. - Ezért is cselekedtem miután végig hallgattam. Innentől a dolgok kétesélyesek, vagy tényleg visszautasít, vagy igen lesz a válasz az iménti kérdésére. Végig a szemébe néztem miközben kikötöttem magamon köntösömet, s hagytam, hogy a földre hulljon. Ott álltam előtte fekete fehérneműben. Egy árva szót sem szóltam. Léptem egy lépést, most rajta a sor.

Lizbeth & Stephen

- De igen. Talán csak nem vagyok annyira a tisztesség mintaképe, hogy bűntudatom legyen, mert ha az lennék, akkor rá sem néznék másik nőre, miután mondhatni menyasszonyom van. De belefáradtam jónak lenni... Úgy értve másoknak jónak lenni. - Mert ezen a házasságon túl minden megvan, mindent elértem, amit akartam. Kivéve ebben az dologban nem vagyok biztos, már nem. Magamban nem vagyok az. Mert ha még csak nem is kételkednék a döntésemben, akkor neki nem sikerült volna felkelteni az érdeklődésem, mi több felébresztenie bennünk a megmagyarázhatatlan vágyat egymás iránt. Szóval, nagyon is van min elgondolkodnom.
- Ha már az érdemnél tartunk, dacára annak, hogy füttyszóra bármit megkaptam volna egész életemben mégis mindig azt tartottam szem előtt mióta benőtt a fejem lágya, hogy azt érdemlem meg, amit egymagam értem el, mert akartam. Nem nagyképűségből... Őt pedig nem érdemlem meg, mert semmit sem tettem érte. - Semmit sem tettem azért, hogy velem legyen, hogy velem maradjon. Arról meg végképp nem tehetek, hogy azt szereti, aki vagyok, de ha egyszer nem ugyanazt érezzük úgy nincs is értelme.
- Nem elhitetni kell, hanem bebizonyítani. Bármit képesek vagyunk elhinni, ha folyton szem előtt tartjuk magunknak, hogy úgy van, mert úgy kell lennie, más különben a kis lelki világunk alapjaiban omlik össze. - Dióhéjban ez is történik most vele. Alapjaiban rengette meg a makulátlan kis világomat. most pedig mindent át kell gondolnom, amit eddig felépítettem. Amit eddig biztos pontnak véltem, már nem az.
Mozdulatlanul állva néztem végig amíg a köntöse a padlóra hull. Megtehetném, hogy lehajolok érte, felveszem, szépen visszaadom a kezébe és szépen kisétálok... De igaza van. Ez tényleg az a pillanat, amikor kellemesebb lenne, ha a számat valami egészen másra használnám. Mondjuk arra, hogy bejárjam vele egész testét. Megfeledkezve mindenről ültettem fel a pultra lesöpörve mindent, ami csak az utunkba került. Állatias hévvel estem neki ajkaimmal a nyakának majd finoman hátradöntve haladtam lejjebb. Hallani, érezni akartam halk kéjes sóhajait. A valóságba mindössze egy pillantásom rángatott vissza, ami oldalra tévedt és megláttam az egyik szobalányt dermedtem megtorpanni az ajtóban.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Mindezt én váltottam ki belőlem, vagy még az érkezésem előtt is voltak már efféle gondolatai? Mert egyáltalán nem akarok én lenni az a személy, aki elbizonyította. Soha sem akartam olyan nő lenni, aki két ember közé áll, sem pedig harmadik fél lenni. Most mégis egy olyan férfira vágyok, aki nem rég még készen állt arra, hogy a barátnőjével egy komolyabb szintre vigye a kapcsolatát. Ezt nem lenne szabad, ez egyáltalán nem helyes, de mégis így érzek.  
- Tudod ettől, amit most közölsz velem, mindettől csak még nagyobb bűntudatot ébresztesz bennem. Egyfolytában felhozod, hogy barátnőd van, de mégsem vagy benne biztos, hogy tényleg őt akarod már, ez pedig miattam van. - Sőt, talán ha nem bukkantam fel volna az életében, akkor lehet, hogy a barátnőjét pár hónapon belül el is vette volna feleségül és együtt éltek volna, amíg világ a világ. Nem azt akarom, hogy miattam hagyja ott, hanem azért, mert úgy érzi, hogy valójában nem a hozzá illő nő mellett volt eddig.
- Akkor mégis miért vagy még mindig vele? - Nem akarok a barátnője ellen beszélni, s mindent megtenni annak érdekében, hogy szétszakítsam őket egymástól, de azért mégis felmerült bennem ez a kérdés. Ha úgy érzi, hogy nem érdemli meg, mert nem tett azért semmit sem, hogy megkapja, akkor mégis miért nem vetett már véget ennek a kapcsolatnak?
- Ha már itt tartunk... Te el is érted, hogy a kis világom alapjaiban omoljon össze. Ide jöttem és annyira hirtelen történt minden. Nem kellene így tekintenem rád, de ez ellen mégsem tudok semmit sem tenni. - Esküszöm még az is jobb lenne, hogy ha utálnánk egymást, mert akkor minden annyira, de annyira könnyebb lenne. De úgy, hogy nem utálatot érzünk egymás iránt, hanem valamiféle megmagyarázhatatlan vágyat... Nehezebb így. Talán ez a tiltott gyümölcs esete? Azért akarjuk egymást annyira, mert nem lenne szabad?
Akartam, hogy megtörténjen, de mégis egy pillanat elejéig megrémültem mikor már tényleg felkapott, hogy a pultra ültessen. Mindvégig az járt a fejemben, hogy ezt nem egyáltalán nem helyes, de mégis annyira vágyok édes csókjaira, gyengéd érintéseire. Minden olyan gyorsan történt, mire feleszméltem addigra már a pulton feküdtem, s Stephen puha ajkai felfedezőútra indultak testemen. Halk sóhajok hagyták el ajkaimat, ahogy már melleimhez ért, de aztán váratlanul csak úgy abba hagyta. Azonnal nem is értettem, hogy miért tette, de aztán, ahogy rá néztem láttam rajta, hogy valami nagyon nincs rendben.

Lizbeth & Stephen

- Tévedsz. A Te bűntudatodról csakis Te tehetsz, mert ezek szerint van miért bűntudatod legyen, mert Te is érzel valamit. A nagyobb bűntudat mégis csak az enyém kellene, hogy legyen, mert nekem van barátnőm. És megint ezzel hozakodok elő... De Te nem éreznéd megalázva magad, ha keresztülnéznék rajtad, mert együtt járunk, de mindketten tulajdonképp másra vágyunk? - Azaz ugyanazt akarjuk, csak már abban nem vagyok biztos, hogy ezt egymástól fogjuk megkapni, sőt egyre bizonytalanabb vagyok, minél többször eltöprengek ezen, de nem lehetek tanácstalan, most ebben a helyzetben ezt nem engedhetem meg magamnak. Én mindig is tudtam mit akarok. Most is tudnom kell. De még abban is biztosabb voltam, hogy felvesznek az orvosi egyetemre, mint abban, hogy voltaképp melyik nővel akarok lenni, maradni.
- Ez a tisztelet meg a megbecslés. Tisztelem. Tisztelem azért, mert velem akar lenni és egyben büszke is vagyok, hogy ezt elértem... Őszinte szándékkal. Most pedig mindent felakarok rúgni. De ez akkor sem ilyen egyszerű. Látszik még soha senki sem volt olyan fontos, hogy azért akartad elhagyni, hogy ne bántsd meg, de arról fogalmad se volt hogyan mond el neki. - Ezért persze nem tudom hibáztatni. Húsz évesen bevallom még nekem sem volt ilyen személy az életemben. Az egyetlen személy, aki fontos volt nekem az én voltam, a céljaim. Aztán szinte mindent elértem, amit akartam. Most pedig tovább folytatom.
- Talán nem is kell... Az emberek ostobák. Mert ha véletlenségből is valami jó történik velük furcsa módon egyből azt akarják elhitetni magukkal, hogy nem helyes, nem szabadna engedniük a csábításnak- máskor pedig siránkoznak, hogy milyen elbaszott minden. - Meglehet kissé nyers voltam, de a lényeg akkor is ennyi.
Azt hiszem egy pillanatra a vér is meghűlt bennem, amikor oldalra pillantottam teljesen véletlenül és az egyik szobalányunkkal találkozott a tekintetem, akinek láthatóan fogalma sem volt mitévő legyen, teljesen ledermedt.
- Ezt... Ezt bízd csak rám. - Fordultam Lizbeth felé, miközben ellöktem magam a pulttól és Őt is lesegítettem. Egyetértünk, ha most kínosan érzi magát, mert ez szerintem is kínos és nagyon nem jó. De megoldom.
- Te pedig menj. Vegyél fel valamit. Később... Beszélünk. - Hát ez nem túl szerencsés, de szerintem egy csinosabb összeggel megvásárolható a lakat a szájára egy bizonytalan időre, más különben gondjaink lesznek vele.

To: Stephen

Néha olyan erők, amelyeknek nem parancsolhatunk, mindent megváltoztatnak.

Utálom ezt, mintha minden csak a barátnője körül forog, de mikor rá nézek nem az jut egyből eszembe, hogy van valakije, hanem az, hogy milyen vonzó férfi és mennyire megmagyarázhatatlanul vágyok rá, arra, hogy megérintsen, arra, hogy végre megcsókoljon. Azt akarom, hogy a levegő izzon közöttünk a szenvedélytől, de ez nem helyes annak tudtában, hogy van barátnője.  
- Ha a helyedben lennék és lenne valakim, akkor sem tudnék vele maradni már csak megszokásból, ha közben másra vágynék. Ez egyáltalán nem fair egyikőtökkel szemben sem. - Nehéz bizonyos lépéseket megtenni, de meg kell, még akkor is, hogy ha fáj. Szerintem a barátnőjének nem okozna azzal akkora fájdalmat, hogy ha szakítanának még most, mintha elvenné feleségül és közben nem tudna hű lenni hozzá. Noha ez csak az én véleményem, nem is szeretném befolyásolni, Stephennek kell döntést hoznia, de minél tovább vár ezzel annál több vesztenivalója lehet.
- Igazad van, fogalmam sincs arról, hogy mit élhetsz most át, biztosan nagyon nehéz lehet most neked, de ha a helyedben lennék még ha nehezen is, de meghoznám azt a bizonyos döntést. - Ha azt hiszi, hogy mégis a barátnőjével akarna maradni, akkor legyen képes arra, hogy elém álljon és ezt közölj velem. Ne játsszon velem kedve szerint, ne küldjön olyan jeleket, amiket félreérhetek. Nem hiszem, hogy csak bebeszéltem magamnak azt, hogy vonzódik hozzám, hiszen Stephen volt az, aki közeledett felém. Ez engem természetesen meglepett, de mégsem voltam arra képes, hogy visszautasítsam, tetszett, hogy vonzónak talál.
- Ezek szerint szerinted engedni kell a csábításnak? - Próbáltam erős lenni és arra gondolni, hogy ez tényleg nem helyes, de minden porcikám vágyott az érintésére. Hangos sóhajok hagyták el ajkaimat, miközben Stephen puha ajkaival csókolta végig testemet. Olyan hirtelen történt minden, de amilyen gyorsan találtam magam a pulton olyan lendülettel kerültem le a pultról, miután Stephen abba hagyta testem csókolgatását és nekem is nyilvánvalóvá vált, hogy miért tette ezt. Szóhoz sem bírtam jutni, hiszen annyira ledöbbentem attól, hogy elveszítettük a fejünket és ez lett a vége. Öröm az ürömben, hogy nem Stephen apja, vagy nem az én anyám volt ennek az esetnek a szemtanúja. Gyorsan magamra kaptam a köntösömet és egy árva szó nélkül vonultam ki a konyhából. Még akkor is el voltam pirulva mikor beérve a szobámba leültem az ágy szélére. Igen, kínos volt, de mégsem éreztem megbántást vagy bűntudatot, egyedül csak azt bánom, hogy abba kellett hagynunk, amit elkezdtünk.