Amikor meghallod a nevet: Las Vegas, mi jut először eszedbe? Kaszinók? Féktelen bulik? Black jack? Roulette? A lehetőségek tárháza végtelen, a kaszinók sora gazdagokat dönt mocsokba... Azonban egy valamire senki sem gondol. Miután a kaszinóban megszeded magad zöldhasúval, nem árt vigyázni a haza úton; Las Vegas sem másabb, mint a többi város. Vannak rosszfiúk és rosszlányok is, akik képesek bárkivel végezni, ha úgy tartja kedvük. Vannak drogosok és más szenvedélybetegek, akik képesek ölni is azért, hogy megkapják a napi adagjukat. Táncosnők és krupiék, akik egy szempillantás alatt elveszik mindenedet. Prostituáltak és maffiózók, akiknek már, ha csak a nevét tudod, már veszélyben vagy. Mi a közös bennük? Egy rossz mozdulat, egy alaposan át nem gondolt lépés, és máris a börtönben találják magukat, ahonnan megszökni, még senkinek sem sikerült...
- Az menni fog... - Az nem fog menni, hogy ne pillantsak arra néha, akkor is, amikor nem kellene, de azért majd nagyon azon leszek, hogy viselkedjek és minél feltűnésmentesebben legeltessem rajta a pillantásom, mert gyönyörű és meggyőződésem róla, hogy nem egyszer fogja elterelni a figyelmem bizonyos dolgokról. De mivel mindketten dolgozni járunk ide és mindketten eddig legalábbis karrierista életet éltünk nem lesz akkora probléma. Egy kis csipkelődésben pedig semmi rossz sincsen, ellenkezőleg... - Azt mondod? Érdeklődve várom azt mégis hogyan fogod csinálni... - Mert az egy dolog, hogy szeretem, amit csinálok, a munkának élek, de ettől függetlenül még nem igazán élvezem azt, amit idebent nap, mint nap látok. Egyszerűen csak már hozzászoktam, mert egészen közhelyesen szólva ez az életnek a rendje és semmit sem tehetünk ellene. Azt nem mondom, hogy időnként nem ráz meg, kavar fel még mindig, mert dehogyisnem, ugyanúgy kitudok borulni, mint bárki más. Mondjon ki mit akar, de ehhez akkor sem lehet hozzászokni, legfeljebb elfogadni, az pedig nem ugyanaz. - Mondjuk úgy kétlem, hogy harminc évesen doktorátussal osztályvezető lennék egy kórház sürgősségi osztályán... Te viszont itt vagy. Sikerült. Mindig is ezt akartad, vagy? - Szakmai ártalom vagy sem, de nagyra tudom értékelni valakiben az akaraterőt és a kitartást, mert nincs meg mindenkiben, legalábbis a kellő mértékkel nincs. A legtöbb ember inkább feladja és megbékél a jelenlegi helyzetével, elfogadja, mintsem hogy, hogy levetkőzze azt, hogy nem megy, mert nem elég erős hozzá gondolatát... Ezen pedig mi sajnos nem minden esetben tudunk változtatni. Itt van most példának okáért egy öngyilkosság kísérlet. Egyszerűen nem tudom megérteni, sem elfogadni, sem átérezni... Nekem ez egyszerűen nem megy, így ha felébred, azt hiszem Őt is magammal fogom cipelni, hogy befogja a szám, amikor kelleni fog, mert kelleni fog, mert az ilyen eseteknél szívem szerint előbb mindenkit lehordanék szépen sorban kivétel nélkül, hogy mégis mi a fenéket képzelnek magukról, utána pedig szépen megkérnék mindenkit, hogy ne csináljanak nekem plusz munkát. - Inkább nem akarom tudni és ha egy mód van rá hallani sem a folyosón a hátam mögül. - Igen, ez most egy kedves kis célzás volt arra, hogy örülnék, ha nem terjesztené az elképzeléseit. Különben is idebent mindenki másnak csak és kizárólag Dr. Davis vagyok, a közelebbi ismerőseimnek Sebastian, a becézgetést pedig eddig csak egy személytől viseltem jól. Egészen eddig nem volt semmi problémám a szemkontaktussal, most viszont nem kellett volna felkapnom a fejem, mert egy az egyben belátásom nyílt a felsőjébe és mivel férfi vagyok nekem is kellett pár másodperc, hogy visszarángassam magam a jelenbe és lenyeljem a nyálam. - Tessék és a csipogó. - Csúsztattam felé az asztalon a kis ketyerét. - Még mindig? Mégis csak egy kórházban vagyunk és milyen orvos is lennék, ha hagynálak szenvedni. - Toltam elé a gurulós székem. - Ülj le.
- Hát annak nagyon örülnék... - mondtam eléggé félreérthetőn. Hát nem tagadom, nagyon az inyemre lenne, ha többször is dolgozhatnánk együtt. Nem titkolom, hogy dögös pasi úgy ahogy van és ezt itt mindenki tudja, csak Ő nem vesszi észre... Vagy mi van? Persze, hogy örülnék ha a közelemben lenne. Ki ne örülne? Hiszen ebben a kórházban mindenki úgy néz rá, mint ha egy félisten lenne. Talán nem véletlen, hiszen az is.... Jesszus Shasa, szedd össze magad. Ez csak egy pasi.... De még milyen jó pasi. - Úgy értem, itt mindig zajlik az élet... -javitottam ki magamat. Meg persze itt vagy te is. - tettem hozzá gondolatban. Szeretném az itt töltött időmet hasznosan eltölteni. Nem akarok tétlenül ülni és várni, hogy a számba száljon a sültgalamb. Ez a kórház sokkal nagyobb mint a londoni volt, azt hiszem nem fogok unatkozni. - Soha ne becsüld alá magad, mert még nem tudod mit hozhat a jövő. Osztáylvezető vagy és gondolom mindig is erre vágytál. Vagy tévedek? - érdeklődtem. Én mindig is tudtam, hogy nagy dolgokra vagyok hivatott és ezt be is akartam bizonyitani. Keményen tanultam, és dolgoztam azért, hogy most itt legyek és sikerrel jártam. Azt hiszem büszke lehetek magamra, hogy eljutottam idáig is... - Kösszi... Van még valami tenni valóm? - Csak szeretném tudni, hogy mit kell tennem most. Kicsit még szokatlan a helyzett és nem tudok eligazodni semmin. Örülök, hogy ha visszatalálok az öltözőbe, nem hogy bármi mást megtaláljak. Azt hiszem nagyon is szügségem lesz a segÍtségére. - Azt hiszem még néhány napig rajtad fogok lógni, mert fogalmam sincs, mi hol van. - mosolyogtam rá és lehupantam a székre. Fogalam sincs, hogy mit akar most csinálni, de kíváncsian várom...
do you know who i am?
Sebastian Davis
Tárgy: Re: Dr. Everett & Dr. Davis 24.01.15 10:34
Shasa & Sebastian
- Igen... Egy rövid ideig az orvosi egyetem és a jogi kar között hezitáltam, de a jog kevésbé keltette fel a figyelmem. Szerintem egy orvos sokkal többet nyújthat másoknak és a munkája is sokkal értékesebb, persze ügyvédekre meg jogászokra is szükség van, de Őket nem állíthatjuk be életeket menteni, ha kevesen vagyunk. - Jegyeztem meg nevetve. Én mindig is valami értékeset szerettem volna csinálni, amit ugyanakkor szeretek is és azt hiszem ez sikerül is. Az hogy osztályvezető lettem az egy másik lapra tartozik. Az nem azért lettem, mert annyira akartam, hanem mert így alakult. Nem tagadom, nem utasítottam vissza a lehetőséget, de miért is tettem volna. Most minden egyes nap azt csinálhatom, amit akarok. - Annyi baj legyen... Megvan engedve. Sőt, el is várom, hogy a nyakamon lógj. - Velem is ez volt az első napomon. Igyekeztem nem mutatni, hogy totálisan elvagyok veszve és mi hol van és mi van? Sosem szerettem kimutatni, ha épp nem voltam ura a helyzetnek. Bevallom, szeretek irányítani. Talán ezért is vált belőlem osztályvezető, mert megvan bennem hozzá, ami kell. mert az egy dolog, hogy sokan szeretnek irányítani, csak épp nem mindenki képes rá, nem mindenki képes egyben tartani a dolgokat, akkor is, amikor minden szétesik. Idebent pedig pontosan ez kell, ezt kell tenni. Egyben tartani mindent és mindenkit a legnagyobb káoszban is. Ehhez pedig mérhetetlenül nagy higgadtság kés összpontosítás szükséges. Ha pedig én is kiakadok valamiért, akkor tényleg gáz van, mert nálam szakad az utolsó cérna. - Hol fáj? - Fordítottam magam felé székestől és férfi létemre még szép, hogy nem kapcsoltam, hogy ez odakintről benyitva eléggé izgalmas képet festhetne rólunk. - Itt? - Nyomtam meg finoman két ujjammal a halántékánál. - Vagy itt? - Most pedig a homlokánál. Ha fáj valamink az még egyáltalán nem azt jelenti, hogy azon nyomban tele kell tömnünk magunkat fájdalom csillapítókkal. Oké, hogy nekünk nincs rá időnk és nem is sokat kellene azon gondolkodnunk, hogy miért is fájhat, de most nem kell rohannunk.
- Hát igen... Én is nagy dolgokat akartam tenni. A életmentés elég jónak tűnt... Ezért is hezitáltam az orvos és a.... - hezitáltam kicsit. - Ne nevess ki, de az orvos és a tűzoltó között. - hajtottam le a fejem. - A bátyám tűzoltó és egy ideig nagyon tetszett az, hogy embereken segit és életeket ment meg. Be is iratkoztam egy önkéntes tűzoltói kurzusra, de rájöttem, hogy az nem éppen egy nőnek való munka... - magyaráztam. - Ezért lettem inkább orvos. Igy is menthetek életeket, anélkül, hogy füstszagú legyen a hajam... - nevettem el magam. Persze tudom, hogy ezt most mulatságosnak találja, de régebben hős akartam lenni, de aztán rájöttem, hogy kevesebb piszkosmunka által is lehetek az. Persze nem azt mondom, ide is kell néha gyomor és birni kell a véres helyzeteket, de ez talán mégis jobban illik hozzám,mint hogy dög nehéz csöveket húzgáljak és pusztán az én fizikai gyengeségem miatt haljon meg egy ember. A vér sosem feszélyezett, nem azt mondom, hogy imádom, de nem is ájulok el tőle. Keményebb csaj vagyok én annál, mint amilyenek látszom. - De idegesítő tudok ám lenni... - felemelt ujjal figyelmeztettem. Tudom,hogy képes vagyok néhány másodperc alatt valakinek az agyára menni, de most azt hiszem visszafogom majd magam, mert nem szeretném, ha neheztelne rám ez miatt. Nagyon csábítónak hangzott az ajánlatt, hogy elvárja, hogy lógjak a nyakán... Egyett megigérhetek büszkébb vagyok, annál hogy behódoljak. Ha kellek szerezz meg... Küzdj értem, mert semmi sincs ingyen. Bár Ő azt hiszem néhány pillantásával elérne nálam bármit. - Hát úgy kompletben az egész.... - hajtottam előre a fejem, ami eddig a széktámlájára volt hajtva. Óvatosan nyitottam ki a szemem, ahogy megforditotta a székem. Hát nem pont arra számítottam, hogy ha kinyitom a szemem az első amit meglátok az övcsatja lesz, de nem panaszkodom... Megforgatta a fantázíán és ez szerintem az arcomra is kiült azonnal.
do you know who i am?
Sebastian Davis
Tárgy: Re: Dr. Everett & Dr. Davis 26.01.15 14:20
Shasa & Sebastian
- Hát belőlem elég pocsék ügyvéd lenne... És feleannyira sem tartom értékesnek, mármint fontos, de szó szerint életeket menteni a számomra mégis csak fontosabb. - Mint levezetni egy válást, vagy bármilyen más pert. mert azok leginkább a pénzről szólnak, itt viszont emberi életek vannak veszélyben és forognak kockán és minden emberi élet egyaránt fontos és értékes és mindenkiért egyaránt megteszünk minden tőlünk telhetőt, ha tudunk, akkor többet is nyújtunk, mint száz százalék. Másokért dolgozunk minden egyes nap. Számomra ettől szép ez... - Pedig biztosan lehengerlő lennél tűzoltó egyenruhában is, de fehér köpenyben szerintem is jobban fogsz festeni, mint egy nehéz és kényelmetlen tűzoltó felszerelésben és nem is hiszem, hogy tényleg az nőnek való lenne. Egy nő már ne ne érts félre inkább használja az eszét, mint a fizikai erejét. - Az maradjon csak a férfiakra. Arról nem beszélve, hogy nem is épp veszélytelen. Hozzá is másképp viszonyulnának a férfi kollégái, itt pedig ilyesmitől azért nem kell tartani és sokkal kevésbé veszélytelen, itt legfeljebb egy vírusos nyavalyát lehet összeszedni, de leesni képtelenség tíz méter magasból. - Én is, nem kell aggódni. Én tovább foglak bírni elviselni Téged, mint Te engem cérnával, de azért megleszünk. Összeszokunk. Nem vagyok olyan pökhendi, mint állítják, csak nem bírom, ha valaki okoskodik nem megfelelő intelligencia szinttel, vagyis komolytalansággal lehet leginkább bosszantani, ha valaki nem képes felfogni mikor minek van helye egy adott esetben és minek nincs. - Nem érzem magam feljebbvalónk a kollégáimnál, egyszerűen csak zavar valakinek az éretlensége, ha nem tud kellőképpen viszonyulni egy adott helyzethez. - Jól van. Lássuk... - Hátrálva pár lépést ültem fel az asztalra Őt is húzva magammal székestől, majd a homlokára és halántékra helyezve az ujjaimat kezdtem el finoman masszírozni, majd kicsit picivel erősebben.
- Azt hiszem belőlem sem vált volna igazán jó tűzoltó. - fintorottam el. - Most képzelj el ahogy csurom vizesen és koszosan egy tíz méteres csővet huzok magam után, ami legalább olyan nehéz mint én magam. - nevettem el magam. Annó bele sem gondoltam, hogy ez mit is jellent. Életett akartam menteni és bármire képes lettem volna csak hogy azt csinálhassam, amire szerintem hivatott vagyok. Aztán szépen lassan rájöttem, hogy ez nem nekem való és a hősködést hadjuk meg a férfiaknak. Orvosként is tudok hős lenni, kevesebb koszban is. Na nem mintha annyira finyás lennék, mert ez a munka sem épp finyásoknak való. Sebészorvos ként láttam már egy-két undoritó dolgott. Elejében fel is kavartak általában, de utóbb rájöttem, hogy nem azt kell nézni a betegnek mi a baja, hanem hogy hogyan gyógyitsuk meg. Különben sem vagyok anyuci kislánya, mindig is kemény természetem volt és ez mostanra sem változott. - Na pont ezért van, hoyg mi nők okosabak vagyunk nálatok... - nevettem el magam. Hát szerintem van valami igazság abban, hogy a nők az ész és a férfiak az erő. Bár ez a mostani társadalmi helyzetben nem teljesen egyértelmű mindig, de azért az arányok nagyából megmaradtak. - És mit gondolsz nekem megfelelő az inteligencia szintem ahoz, hoyg vitába áljak veled? - mosolyodtam el. Megértem a helyzetét.. Én sem szeretem ha valaki okosabnak gondolja magát mint amilyen valójában. Ha valamiről fogalmad sincs akkor ne próbáld meg bizonygatni az igazad, mert azzal csak azt éred el, hogy egy idő után elszakad nálam a cérna és elküldöm a francba. - Könyörgöm ments meg... - hunytam le mint két szemem. Bármint megtenék csak mulassza el a fejfájásom, mert esküszöm megbolondulok.
do you know who i am?
Sebastian Davis
Tárgy: Re: Dr. Everett & Dr. Davis 04.02.15 18:55
Shasa & Sebastian
- Legfeljebb mentősnek képzelnélek el... Szerintem a legtöbb fizikai munka nem épp nőnek való, mármint húzni, vonni, emelni. De egy biztos, mindkettőhöz rendkívül nagy lélekjelenlét, összpontosítás és felelősség kell. - Nem alábecsülni akarom a nőket, de a fizikai munka nem véletlenül a férfiaknak lett kitalálva, bár azért megnéznék egy százhúsz kilós kigyúrt állatot mihez kezdene egy óvodában vagy egy bölcsődében féltucat visító gyerekkel. Ez lenne a különbség. Egy nő ne végezzen olyan fizikai munkát, ami jóval meghaladja az erejét, használja inkább az eszét meg a türelmét, ami egy férfinak nincs mindig, ereje viszont van, nem is kevés. - Pontosan. Én legalábbis biztosan nem engedném, hogy a barátnőm példának okáért... - Gondoltam el pár röpke másodpercig. - Zsákoljon, nyolc méter magasból tüzet oltson vagy bármi hasonló. - Nem mintha nem keresnék eleget ahhoz, hogy dolgoznia se keljen az említett nőszemélynek, de egy nő általában nem viseli túl jól, ha bekerül az eltartott nők kasztjába, amit valahol meglehet érteni. Én például képtelen volnék egész nap semmit sem csinálni. Oké, nem keresem agyonra magam, de azért nem is panaszkodom, plusz az utóbbi időben nem is voltak olyan nagyon komolyabb kiadásaim. Mi a fenére is költenék annyit, amikor egyedül élek. Nem szokásom abszolút fölösleges és kihasználatlan dolgokra pénzt költeni, mer ennyi erővel vehetnék egy biliárasztalt is a nappaliba meg egy asztalifocit. - Az attól függ... Min akarsz vitatkozni velem? - Bevallom ez most egy kissé meglepett, de azért értem a dolognak az iróniáját. Nem csak intelligens nőnek vélem, de csinosnak is... Na ez már figyelemelterelésnek minősül, még jó, hogy a műtős ruha tök egyforma. - Az a dolgom... De könyörgöm, lazíts már egy kicsit. - Ez lenne benne a lényeg. Az embernek sokkal kevesebb problémája lenne, ha olykor, ha csak öt per erejéig is leülne és lazítana, egyszerűen nem gondolna semmire se, nem gondolna a gondokra, hagyná egy kicsit kikapcsolni magában a stresszt és öt percig csak lazítana és az éremnek a napos oldalát nézni, máris minden megváltozna.
- Nana... ne becsüljön alá annyira Dr, Davis... - emeltem fel az ujjam figyelemzettően. Nem tartom magam olyan gyenge nőnek. Jó nem azt mondom, hogy nem tudom én milyen bika erős vagyok, hogy mondjuk képes lennék naphosszakat téglát cipelni a hátamon, de azért nem tartom magam anniyra puhánynak, hogy egy idő után ne tudtam volna megszokni, hogy húsz kilós csövet kell cipelnem. Azt hiszem ez megszokás, és rendszeres testi karbantarást igényel. Ugy látom Sebastian nem tart elég erősnek egy ilyen feladathoz. Hát hogy is tartana, hisz még csak egy órája ismer. Az hogy mit hiszünk a másikról, vagy hogy mire képes a másik szerintünk, az majd a későbiekben úgy is ki fog alakulni. - Hát ez igen csak lovagias.... - bólintottam. - A legtöbb férfit nem érdekli, hogy a barátnője mit dolgozik, amíg az nem pasikkal kapcsolatos. - Hát igen, sajnos ez a nagy büdös helyzet, hogy a pasik csak akkor szólnak bele, ha a csaj munkája sérti az ő önérzetüket. Tehát mondjuk pasikkal kapcsolatos. Tehát ha szriptizel egy bárba vagy ribanckodik valamelyik utca sarkon, akkor azonnal szóváteszik, de ha mondjuk életett ment, az már egy cseppet sem érdekli őket. Nem tagadom, meglepett, hogy Sebastiant érdekli az, hogy a barátnője épp mit csinál vagy mi van vele. - Vitatkozni? Veled? Isten mentsen... - emeltem fel a kezem tiltakozóan. Dehogy akarok vitázni vele, csak kíváncsi voltam megütöm-e a mércét nála. - Igyekszem... - hajtottam hátra a fejem. Nem akartam mondani, hogy képtelen vagyok lazitani, addig amíg itt terpeszkedik előttem. Nem tagadom Ő nálam nagyaon is megüti a mércét. Ritka az ennyire jóképű és udvarias pasi és az a pasi aki engem érdekelni tud.
do you know who i am?
Sebastian Davis
Tárgy: Re: Dr. Everett & Dr. Davis 17.02.15 15:45
Shasa & Sebastian
- Hát engem igen, mert nyilvánvalóan nem csak magamért dolgoznék és nem lenne mindegy... Az egy dolog, hogy karrierista életet élek és lassan már a kórházban is lek, már csak egy kanapé kellene és akkor haza se kellene mennem és sokan vagyunk így ezzel, de ez még nem jelent semmit. Igaz, a munkám is én vagyok, de ne beszülje alá a férfiakat Dr. Everett, érhetik még meglepetések. - Néha komolyan elgondolkodom rajta mégis mi a fenének is megyek haza és szerintem neki is lesz bőven része ebben, mikor nem érdekli már semmi, még hazavezetni sincs kedve, csak dőlhessen el valahol. - De ha mégis megfordulna a fejedben előreszólok hihetetlenül makacs vagyok és szinte sosem engedek az igazamból, de ha mégis, az már érdem. - Amit nem sokan mondhatnak el magukról. Többek között azért sem, mert szokásom leállni vitatkozni, kivéve persze, ha elengedhetetlen és csak akkor, ha szakmai fontos dologról, kérdésről van szó, az merőben más. Persze egyébként is szót lehet velem érteni, láss csodát, most is beszélgetünk, csak nem mindig könnyű velem megtalálni a közös nevezőt, de neki ez is gyorsan ment. Hol itt a probléma? Szerintem jól kifogunk jönni és jó kis csapatot fogunk alkotni. - Szóval tűzoltó... Nem lebecsülni akarlak, félre ne értsd, de őszintén szólva szerintem elvesznél abban az egyenruhában és felszerelésben és abban a tűzoltó sisakban. Ki gondolná... Az ember azt hinné, hogy a legtöbb kislány hercegnő meg kis hableány akar lenni, nem tűzoltó. Bár akkor most nem csak a fejed fájna, hanem a vállad, a karod, úgy mindened. - Őszintén szólva megmosolyogtatott, ahogy egy pillanatra elképzeltem abban a nagy tűzoltó sisakban. Ez annyira nem nőies munka, mintha egy nő vízvezeték szerelő vagy elektrotechnikus akarna lenni. - És kormos lennél meg mint aki fel van füstölve. - Próbáltam kicsit elterelni a figyelmét valamivel a fejfájásról és arról, hogy épp a homlokát masszírozom. Hozzáteszem, na ilyesmit se szoktam minden nap mindenkinek csinálni.
- Imádom a munkám és mondhatnám azt, hogy karieristább vagyok bárkinél. Nem érdekel semmi csak a munka. Családom nincs, időm meg sem pasikra sem gyerekre nincs... Csak ennek élek. Ezek után nekem sem kell elmagyaráznod milyen az amikor a kórház az otthonod. - Mindig is ennek éltem és ezt akartam csinálni, most pedig megkaptam, hogy a semmiből lettem orvos. Nem fogom csak úgy elpocsékolni holmi piti dolgokért, amik aztán úgyis elmúlnak. A szerelem soha sem volt igazán benne az életemben. A gyerekkori dolgokat most nem számítsuk ide, mert azok nem voltak igaziak és könyörgöm is az a bátyám volt... Istenem még ennyi év után is mennyire kínos ha szóba kerül közöttünk. Talán el sem mondhatom magamról, hogy voltam valaha is igazán szerelmes, de ez most nem is számít. - Én nem becsüllek alá titeket. Tévedsz. Nagyon is tudom, hogy képesek vagytok meglepetéseket okozni... - simítottam két ujjam közé a köpenye gallérját kacéran és kicsit gondoskodóan. Határozottam azt érzem,hogy fog még meglepetéseket okozni nekem, de állok elébe. - Akkor emberedre találtál, mert én sem engedek egykönnyen. - mosolyodtam el halványan. Hát azt hiszem ha ilyen önfejűek vagyunk mindketten, akkor lesznek még vitáink, de szerintem azért jó kollégák módjára megoldjuk. - Na nem vagyok vajból. Láttál volna abban a ruhában... - célozgattam finoman. - Hát én tűzoltó akartam lenni, mert a bátyám is az. - mosolyodtam el. Hát nem voltam egy átlagos kislány semmilyen szempontból. - És én még azt hittem a pasik buknak a mocskos, olajos, kormos csajokra.... - húztam fel a szemöldököm.
do you know who i am?
Sebastian Davis
Tárgy: Re: Dr. Everett & Dr. Davis 04.03.15 14:30
Shasa & Sebastian
- Viszont, ha mi nem lennénk és nem lennének ilyen reménytelenül a munkánknak élő karrieristák, akkor mi lenne? Semmi sem. Bár kevesen látják ezt hasonlóképp és személy szerint nem is várnék el hálazáport, de nagyon is sokat köszönhetnének nekünk mások, azok emberek, akik bekerülnek ide mi pedig száztíz százalékban odatesszük magunkat minden egyes esetnél, hogy lehetőleg minél előbb el is hagyhassák a kórházat. - Meg sem tudom mondani mennyi értelmetlennek látszó esetet vállaltam már el csak azért, hogy másoknak reményt adjak és nem azt mondom, hogy minden esetben sikerült is, de legalább megpróbáltam és az emberek nem azt látták, hogy teszek rá magasról, hogy mi lesz velük, hanem hogy minden Tőlem telhetőt megpróbáltam és ha mégsem sikerült, akkor sem éreztem bűntudatot. Nem pörgött le a fejemben még napokkal, hetekkel később is, hogy mi lett volna, ha nem utasítom el a kérelmüket. Talán még most is... Élne. A szakmánkba nem szabadna, sőt szigorúan tilos is lenne erre gondolni és az újabbaknak is mindig ezt mondom, mert rossz dolgok mindig történnek, történni is fognak, de nem szabad engednünk, hogy ezek megtörjenek minket. Épp ezért nem azt kell szem előtt tartanunk nap, mint nap, ami nem sikerült, hanem, ami igen. Amit elértünk, megvalósítottunk és az, hogy ez milyen sokat jelent, nem csak nekünk. - Az nem probléma. Kedvelem, ha valaki magabiztos. Legalább lesz is értelme nézeteltérésekbe bonyolódni és úgy általában tudok kivel beszélgetni. Az utóbbi időben minden az én nyakamba szakadt, mivel kevesen voltunk. Mindenkit szét kellett osztani, hogy minden osztályon legyen valaki, aki ügyel. Kezdtem már kiakadni. - Iszonyú hosszú tud lenni pláne egy esti műszak, ha senkivel sem tudsz egy árva szót sem váltani. Persze mindig akad egy-két álmatlan betegünk vagy olyan, akihez sajnos valami oknál fogva nem járnak be, nem látogatják, szabadidőnkbe, ami leginkább este van, akkor szoktunk velük beszélgetni és mi meglátogatni Őket, hogy ne legyenek olyan egyedül, főleg, ha valaki több hete, hónapja bent fekszik nálunk és még soha egyszer sem jött be hozzá senki sem. - Igen, ez általában így van. És ha Ő úrhajós lett volna, akkor nagy valószínűséggel Te is az akartál volna lenni. - Nem tudom, mert nekem nincsen bátyám, így az orvosi egyedül az én döntésem. Én akartam, döntöttem így. - De nyilvánvalóan nem a fizikai munka miatt. - Ezen most erőt kellett vennem magamon és összeszorítani az ajkaimat, hogy ne nevessem el magam. - Na, jobb már? - Én ezt bármeddig tudom csinálni, de ha a helyzet változatlan és még mindig ugyanúgy hasogat a feje, akkor nem sok értelme lenne. Ezt viszont nem én érzem, hanem Ő.
- Hidd el megérezné a világ, ha nem lennének olyan emberek akik csak a munkájuknak élnek. Nem csak orvosokra célom itt, hanem ügyvédekre, rendőrükre vagy épp tűzoltókra. Én azt vallom ha valamit csinálsz,akkor azt csináld szívvel és teljes erőbedobással. Mindig száztíz százalékon kell lennünk, mert senkit sem fog érdekelni, ha épp szar napunk van vagy fáj a fejünk... - céloztam ezzel magamra. Ez az egészségügy. Itt meghalhat valaki csak azért mert te épp nem nyújtottál maximumot, vagy mert nem voltál elég gyors. Nem játék és nem komolytalan embereknek való. Persze mint minden ember mi is a pénzért csináljuk, de nem csak ezért, hanem mert örömet okozz számunkra, ha megmenthetünk egy életet. Mindig is ezt akartam és most megkaptam és nem fogom eldobni csak úgy semmi és senki miatt. - Nyugi Doki most már itt vagyok és segítek ha kell.... - igazítottam meg a gallérját. - Egyébként tök jó, hogy van valaki akivel elsőre megtaláltam a közös hangot. Azt hittem, hogy a bátyámon kívül nem lesz senki más akivel két normális szót tudok váltani, mai persze nem a munkáról szól. - mosolyodtam el halványan. Na nem akarom, hogy a fejébe szálljon a dicséret, de örülök, hogy ilyen közvetlen és nem egy barom, aki nagyra tartja magát. - Tévedsz... Nem az akartam lenni ami Ő, hanem életet akartam menteni és végül is az is annak számít... - javítottam ki. Korán sem a bátyám hivatását akartam magamnak, hanem az életmentésre való jogot. - Határozottan.... - éltem magam bele kicsit jobban a kelleténél. Felálltam a székről, hogy az asztalon ülő Sebastian háta mögött lévő teli pohár vízért nyúljak. A távolság közöttünk gyakorlatilag tíz centire csökkent. - Egyébként köszönöm... - emeltem meg a poharam közvetlen az orra előtt, miközben mindvégig a szemeibe néztem. Istenem az a szempár.... Úgy néztünk egymásra mint akik ezer éve ismerik a másikat és mint ahogyan nő és férfi nézhet egymásra...Hirtelen mindkettőnk csipogója megszólalt és ez zökkentett ki bennünket.Az hiszem helyzet van....
do you know who i am?
Sebastian Davis
Tárgy: Re: Dr. Everett & Dr. Davis 15.03.15 20:02
Shasa & Sebastian
- Tényleg nem. - Itt nem Te számítasz, hanem mindenki más és csak annyi, hogy bírnod kell, mert senki sem fog megkérdezni, hogy jól vagy-e, igaz néha időnk se lenne arra, hogy magunkkal vagy egymással foglalkozzunk, bár ez változó. Nem egyszer megesett már, hogy az éjszaka műszakban kétszer annyian voltunk, mégse ülhetett le senki hajnali négyig, mert nem lehetett, fontossági sorrendet kellett felállítani és nem volt szabad műtő, sőt már szabad kórterem se, azt hiszem arról a napról egy ideig senki sem fog megfeledkezni. Fárasztó éjszaka volt és akkor nem csak ebben a kórházban, de mivel mi voltunk a legközelebb a baleset helyszínéhez így a legsürgősebb eseteket ide szállították. - Köszönöm. Bevallom néha rám fér. - Bár a gallérommal azt hiszem még elbírok. Egy kórházban nincs olyan, hogy fölösleges dolgozó, orvos, nővér vagy akárki, itt mindenkire szükség van és aki egy kórházban nem képes hasznossá tenni magát, az nyilvánvaló nem a megfelelő hivatást választotta magának. - Akkor jól döntöttél. - Számos lehetőségem lett volna még, számos egyetem lett volna még, ahová felvettek volna az eredményeimmel, de számomra valahogy sosem volt igazán kérdéses ez a dolog. Fogalmam sincs, hogy úgy igazán mi az oka ennek, de mindig is orvos akartam lenni. Azért néha elgondolkodom rajta, hogy annyi mindenhez kezdhettem volna még az életemben, de végül mindig ugyanoda lyukadok ki, mégpedig oda, hogy akkor sem bánom ,hogy így döntöttem. Még akkor sem, ha emiatt sok minden másról le kellett mondanom, ugyanis, amíg a korombeli egyetemisták a sárga földig lerészegedtek, addig én valószínűleg, ha jól gondolom épp nyolcszáz oldalas könyveket vágtam be és szerintem Ő is. - Nagyon szívesen. - Most mondhattam volna azt is, hogy ehhez értek, de inkább csak halványan elmosolyodtam. Igen, nálam ez eléggé látványosságnak számít, pedig kikérem magamnak, attól még szoktam mosolyogni, hogy a szám nem érné körbe a fejem, ha nem lenne fülem. Én kérek elnézést amiért nem tudok azon jól szórakozni, ha épp egy srácnak óra hosszákon keresztül próbálom helyrehozni a karját, amit amikor megláttam azt hittem elhányom magam, mivel enyhén olyan állapotban volt, mint amit valaki megkóstolt nem ízlett neki és visszaköpött, így is volt, épp csak az ipari gép volt az a valami. - Ez hiányzott... - Nos, ha még mindig fájna a feje szerintem pillanatokon belül azt is elfogja felejteni és mire észbe kap már nem fog fájni, mert nem lesz ideje rágondolni. - Menjünk. A hölgyeké az elsőbbség. - Tártam ki a karom az ajtó felé.
- Azt hiszem szeretek majd itt lenni... - céloztam ezzel több dologra is, többek között arra, hogy szeretem az izgalmakat és azt hiszem, itt nem lesz benen hiányom. És persze céloztam rá is, vagyis a társaságára. Be kell valamon nagyon helyes tud lenni, annak aki szeret orvosi dolgokról beszélgetni és érti is amit mond nem csak improvizál és bólogat. A buta picsák csak a dögös, bugyi szagatót látják benne. Na nem mondom én is észre vettem, hisz nem nem lehetett nem észre venni, hogy igen csak jólsikerült példánya Istenek. Sebastian számomra egy igen csak kellemes társaság, már csak azért is mert szerintem nagyon is egy nyelvet beszélünk. Ha csak Ő lesz akivel normálisan tudok beszélni már az is jó lesz. - Rememélem máskor is számithatok a Doktor Úr segitségére? - vontam fel a szemöldököm kíváncsian. Jó tudom kicsit lehet, tényleg túl megyek a határon ezzel apró félreérthető megjeggyzésekkel, de kikérem magamnak, ha én flörtölök, akkor az nem így néz ki. Sokkal jobb módszereim vannak arra, hogy megkapjam amit arakok. Végül is nő vagyok és egy igazi nő tudja, mikor áljon fegyverbe valamiért amit nagyon akar. - Na végre egy kis izgalom... -dörzsöltem meg a tenyerem és elindultam az ajtó felé. Gyors léptekben haladtunk a mentőbejáró felé. Két férfit és egy nét hoztak be. Autóbalesett... - Matt Princ, Daniel Princ és Amanda Kingston.... - közölte a mentőorvos. - Beléjük rohant egy kisbusz.... A lánynak könyebb sérülései vannak, de a két fiú álapotta súlyos... - pislogtam a mentő felé, ahonann a lányt tolószékben tolták ki a két srácott pedig hordágyon... A lány sokos álapotban volt. - Súlyos lábszártörés és a szályábol ömlő vérből itélve belső vérzése van. - közöltem Sebastianal, miközben minketten a sulyosabb eset melett áltunk. - Azonali CT vizsgálatra van szügsége és a lábával is kell valamit csinálnunk. - nyitottam ki a műtő ajtaját, majd mindeketten berophantunk a bemosakodóba, hogy felkészüljünk.
do you know who i am?
Sebastian Davis
Tárgy: Re: Dr. Everett & Dr. Davis 27.03.15 17:38
Shasa & Sebastian
- Bízom benne. Ha szeretsz életeket menteni, akkor a lehető legjobb helyen vagy. - Szeretem a munkám. Azt hiszem, sőt biztos vagyok benne, hogy nincs semmi, amit szívesebben csinálnék, még akkor sem, ha így a magánéletem csak másodlagos lehet a sorban, nem mintha bárki is hazavárna, szóval legfeljebb csak nekem esik szarul, ha pár órával tovább kell bent maradnom vagy előbb kell bent lennem mondjuk, ha azt esti műszakom előtt két-három órával azzal ébresztenék, hogy mindenki kell, de most azonnal a legrövidebb időn belül mindenki varázsolja be magát. Senkivel sem kell állandóan vitáznom azért, mert sokat dolgozom, bár bevallom ez néha hiányzik, kicsit felrázna és eszembe juttatná, hogy ne hanyagoljam el magam. Mikor volt utoljára szabadságom? A leghalványabb elképzelésem sincs... Talán rám férne, de mi a francnak menjek szabadságra? Szinte biztosra veszem, hogy behívnának... - Hogyne Dr. Everett... Megtalálsz. - Oké... Ő most épp flörtölni akar velem vagy elment az eszem és simán csak beleképzelem a szavai mögé, hogy igen, de közben nem? Mert az iszonyú kínos lenne. Viszont egy idióta lennék, ha nem fognám fel vagy nem venném figyelembe. Még csak azt sem mondhatnám, hogy nem vagyok hozzászokva, épp csak váratlanul ért, plusz mostanság szimplán csak figyelmen kívül hagyom a hasonló jellegű megjegyzéseket, mert egyáltalán nem akarok rájuk reagálni vagy esetleg alapot adni hozzá, most mégis más... Mi lehet enne az oka? Rajta Dr. Davis, rajta Sebastian... Mondjuk mert eszméletlenül csinos? Lehetséges. Talán mert olyan intelligens, édes, bájos és mert meg sem tudom mondani mikor botlottam bele a folyosón utoljára egy ilyen nőbe? Hazudok. Tudom. Soha. - Kettes műtő. Azonnal... - Villámgyorsan aláírtam, hogy a papírokat, amiket ilyenkor kell és már rohantunk is bemosakodni. - Üdvözlöm az első munkanapján Dr. Everett. - Villantottam meg egy mosolyt majd felhúztam a számra a műtős maszkot.
Kezdőlap 
Tárgy: Dr. Everett & Dr. Davis 
18.01.15 13:32
