Vanessa & Alex

- Hány éves is vagy? - Kérdeztem vissza gyorsan egy szemtelen mosollyal. Kövezzenek meg érte, de imádok vele pimaszkodni, főleg, hogy még lehet is. Igen, egyetlen kínálkozó alkalmat sem szalasztanék el. Tudom, nem illik ilyesmit kérdezni egy nőtől, de ha már így szóba került kíváncsi lennék rá. Oké, biztosan nem ismerem sem a nagyapját, se a korosztályát, de azt azért biztosra veszem, hogy idősebb vagyok.
- Mert olyan zsémbesen közlöd őket. Talán, ha egy kicsivel kedvesebb lennél... - Húzódtak sejtelmes mosolyra ajkaim. - Na jó, komolyan olyan hárpia vagy néha, mint az a duci negyvenes hölgy, azt hiszem rá akartál rásózni, na Ő legalább utál és nyíltan is teszi, de Te kedvelsz és szarul leplezed. - Igazán nincs semmi problémám a hölggyel, Ő viszont valamiért határozottan nem kedvel, pedig szoktam néha kedves is lenni... Igen, tudok, legalábbis olykor van rá némi hajlamom és hagyom is, hogy eluralkodjon rajtam.
- Látod? Én megmondtam. Olyan elkeserítő vagy, hogy ha nem fájna az oldalam most hátat is fordítanék neked. Így nem leszel valami jó hatással a betegeidre. - Elfordulnék, mint egy sértett kölyök és hozzá sem szólnék talán egész nap vagy holnap se. Csak egy puszit kértem, nem azt, hogy pattanjon fel az ölembe.
- Hűha, ez már majdnem úgy hangzott, mintha ismernél, pedig ez nincs így. - Nem tagadom, van némi igazság abban, amit mond és némi túlzás is jóindulat nélkül.
- Egyáltalán nem vagy jó hatással a gyógyulásomra. - Húztam el a számat csalódottan. Tudom, hogy ez most szándékosan kaptam és valószínűleg meg is érdemeltem, de akkor is.
- Ez már majdnem mocskosan hangzott. - Sőt, ha kimondom, amit gondolok az is lett volna. - Vénásan. - Vontam meg a vállam, mire az összes izom összerándult az arcomon. Ez fájt!

Vanessa & Alex

- Tudtam. Semmiért, csak eszerint idősebbnek számítok. - Nem mintha ez azt jelentené, hogy akkor lenne bármi esélyem is, de a remény hal meg utoljára, nem mintha hinnék az ilyesmiben, de még nem is adtam fel. Mit veszíthetnék? Ha végre nem lenne ennyire makacs, akkor akár még jól is alakulhatnának a dolgaink, ha pedig mégsem, akkor hamarosan úgy is eltakarodok innen és akkor elég nagy ez a város, hogy akár soha többé ne lássuk egymást, bár azt kétlem...
- De ha egyszer úgy viselkedtél, pedig ha hiszed, ha nem, annyival kevesebbel is megúszhattad volna, hogy kiakadsz. Szépen odajöttél volna megkérdezni mégis hová a fenébe megyek, én válaszoltam volna, hogy csak ki, rágyújtani egy cigire, azután bejövök és ennyi. De Te ehelyett inkább utánam jöttél kiselőadást tartani és még a fölsőmet is neked kellett, hogy adjam, még fázzak is meg a sérüléseim mellé. Hát... Már megbocsáss, de eddig velem elég rosszul végzed a munkád. - Valamiért az az érzésem, hogy a közeljövőben még kifogom csapni nála a biztosítékot, hát végül is annyira kiakadva még úgy sem láttam. Annyira vészes csak nem lehet, gondolom nem fogja az infúziós tűt a nyakamba szúrni vagy ilyenek...
- Nem lett volna kötelességed utánam jönni, bár azt nem tudom, hogy miattam csináltad vagy magadért, de azért valami köze mégis csak volt hozzám. Ha nem kedvelnél, egy kicsit se érdekelne, akkor minek rohantál utánam? Elvégre saját felelősségre bármit megtehetek. Azért Téged nem vonnának felelősségre, hiszen Te figyelmeztettél. Szóval, gondolom az a kis csevej az udvaron már nem tartozik bele a munkaköri leírásodba. - Messzire mentem volna? Meglehet. De szerintem akkor is többet futkos utánam, mint a többi betege után.  - Persze, hogy nem. De egy próbát azért megért.
- Nézőpont kérdése. Mohónak lenni sem minden esetben rossz, csak attól függ mit akarsz vele elérni. - Válaszoltam egyszerűen és szerintem ez így is van. Nem mindegy, hogy mohón csak megakarsz kapni valamit vagy mohón ragaszkodsz valami jó dologhoz az életedben.
- Hmm... Mekkora is ennek a valószínűsége? - Kicsi, nagyon kicsi, mondjuk úgy egyelő a nullával.
- Legalább élvezed? Csak egy kicsit... - Most könnyedén elbír velem mindenféle értelemben vagy ez így már nem olyan izgalmas. Egy biztos, ha más körülmények között futunk össze a mi kapcsoltunk is egészen másképp alakult volna, de kitudja? Mennyire vagyok őrült? Mennyit érne meg nekem, hogy ne hagyjak neki más választást?

Vanessa & Alex

- Lényegében igen. - Említettem már, hogy kedvelem az intelligens nőket, mert Vanessa több, mint jól következtet, de ez még mindig nem jelenti azt, hogy ismer is. Ő a férfiakat ismeri, nem pedig engem. Az igaz, hogy én is az vagyok vagyis csak egy, de ettől még közel sem ismer. Semmi olyasmit nem tudott meg rólam, ami ne lenne látható vagy nyilvánvaló, mint például az, hogy van pénzem, vakmerő vagyok, néha egy kicsit eszement is, de ha ez lenne a legnagyobb hibám vagy bűnöm, akkor azt hiszem még mindig egy főnyeremény volnék.
- Szóval mégis csak van egy szikrányi esélyem arra, hogy meggyőzzelek. - Már nem a puszival kapcsolatosan, hanem a randival. Ennél sokkal idegesítőbb is tudok lenni. Talán ezt most arra fogom felhasználni, hogy mégis csak igent mondjon, csak fejezzem már be. De nekem megér ennyit. Tényleg sajnálnám, ha nem látnám többé, legfeljebb az ellenőrzéseken, amikre be kell járnom. Úgy is mondhatnánk, hogy Ő volt a legjobb dolog ebben az egész balesetben. Bár nem hiszek az efféle maszlagokban, de tudom mit akarok.
- Kezdetnek, hogy mondj igent a randi meghívásomra, de ugyanakkor tudom, hogy nem teszed, már csak dacból sem, na meg azért sem, mert nem adnád meg nekem ezt az örömet és még azért sem, mert azt hiszed, hogy már ismersz, pedig ez nincs így. - Dióhéjban azt hiszem ennyi. Szerintem nem kérnék olyan sokat. Bár fogalmam sincs hogyan kellene ezt kiérdemelnem nála megfogom találni a módját.
- Azt, hogy hatalmad van mellettem, mert ha ott most még csak véletlenül is megütnél az valószínűleg cefetül fájna. - És valószínűleg még a könnyem is kicsordulna a pillanatnyi belenyilalló fájdalomtól.
- Neked is jó éjt. - Jegyeztem meg miután kiviharzott a kórteremből. Oké, akkor próbáljunk meg legalább egy kicsit jól viselkedni és aludni egyet.