M indenben igaza volt. Mégis hogyan volt képes belátni a kulisszák mögé? De az még jobban foglalkoztat, hogy én miért nem vettem észre azt, ami körülöttem zajlott? Ennyire naiv lennék? Nem! Én csak egy lány vagyok, aki soha semmi rosszat nem feltételezne az apjáról. Szeretem apámat és egészen eddig a napig azt gondoltam, hogy fontos számára az, hogy mit szeretnék kezdeni az életemmel, de mégis inkább úgy tűnik, hogy számára egy fontos sakk figura vagyok a játszmájához. Ezt Ryan honnan tudta? Piszok jók lehetnek a megérzései, vagy simán bele trafált. Bárhogy is történt végül beteljesült - nevezzük így - jóslata. Nekem pedig fogalmam sincs arról, hogy mit kellene tennem... Hozzá kellene mennem egy pasashoz csak azért, mert apám úgy lássa jónak a cég érdekében? Felzaklatottan futottam ki a családi házból, autóba pattantam, s meg sem álltam a lakásomig, közben áthajtottam néhány piros lámpán. Mégis most a legkisebb gondom a később postán érkező pénzbírságok. Haza akartam menni, pontosabban a lakásomba, hogy bele zuhanyjak az ágyba, majd tele sírjam a párnámat, de valamiét mégis Ryan lakása ajtajánál találtam magam. Már biztosan lesírtam a sminkemet, sőt alig láttam a patakzó könnyeimtől, de elkeseredésemben rászántam magam, hogy bekopogtassak hozzá. Úgy érzem, hogy most a világon egyedül csak Ryan lenne képes arra, hogy megvigasztaljon. Szükségem is lenne néhány vigasztaló szócskára, de egy nagy ölelés sem esne rosszul. De nem is kell mondania semmit sem, elég ha szorosan magához ölel, s máris elhiszem, hogy a dolgok nem is olyan rosszak, ha a közelemben van.
- Honnan tudtad? - Ahogy ajtót nyírott letámadtam kérdésemmel, majd néhány másodperc után már magamhoz szorítottam. Fejemet mellkasára hajtva engedtem utat könnyeimnek. Egész testemmel remegtem, de lényem egy kicsi része tudja, hogy biztonságban vagyok, most egy olyan embert ölelhetek, aki csak nekem akar jót, aki az én érdekeimet tartja szem előtt. Ezért is szerettem Őt, pontosabban még mindig szeretem.

ruha *.*

Napok óta fogalmam sincs mihez kezdjek magammal és az egyre inkább fölöttem eluralkodó gondolataimmal. Talán már tudom is mit kéne tennem, de akkor mégis mi tart vissza benne még mindig? A dühöm már lecsillapodott. Igaz, még mindig haragszom rá, amiét nem bízott bennem eléggé, legalábbis annyira, amennyire kellett volna nem, vagy ha mégis, akkor mi gátolta meg abban, hogy őszinte legyen hozzám? Ennek az egésznek így semmi értelme. Voltaképp annak se sokkal több, hogy megpróbál mindannak hátat fordítani, ami Ő maga valójában, ezen nem változtathat, senki sem lenne képes rá. Tény, hogy csalódott vagyok, bánt vagyis inkább bosszant az, hogy ezek szerint nem voltam érdemes a feltétlen bizalmára és az őszinteségére. Hogy akkor mi lett volna, ha minden lapot felfed előttem? Nem tudom, de találtunk volna valami megoldást, legalábbis megbeszéltük volna és talán kevésbé dühített volna a dolog. Jelen helyzetben fogalmam sincs melyik a nagyobb ellenségem? A büszkeségem vagy a makacsságom? A büszkeségem, azért amiért egyszer már hazudott, méghozzá nem is egyszer, ha úgy vesszük huzamosabb ideig és ha valamit nem viselek el az az, ha valaki a képembe hazudik, miközben bújik hozzám. Senkitől, senki mástól nem fájt volna ennyire a hazugság. Vagy a makacsságom, amiért azt gondolom, hogy én az Ő világába sosem illenék bele vagy a makacsságom azért, amiért nem is akarok, mert az az ember, aki megtenné és akivé válnék általa, ha megtenném ezt érte, az már nem én lennék.
Nem tudom mi volt rám nagyobb hatással amikor ajtót nyitottam, a döbbenet vagy a felismerés, hogy pontosan tudom miért sír. De ha tippelnem kellene, akkor a második.
- Gyere ide... - Vontam szorosan a karjaimba. Még egy szót sem szólt, de momentán - mivel itt van - kizárásos alapon csak egy dolgot tudok arra felhozni, hogy mi okból lenne képes így zokogni, az pedig a családja.
- Kitaláljuk hogyan egyen, oké? Csak nyugodj meg... - Öleltem szorosan magamhoz még mindig az ajtóban ácsorogva, miközben egyik kezemmel haját simogattam. - Menjünk be. - Engedtem el, amíg becsuktam magunk mögött az ajtót, majd átkarolva a válla fölött irányítottam a nappali felé, miközben egy puszit nyomtam a homlokára.     

T alán nem is kellene itt lennem, talán nem kellene, hogy ilyen állapotban lásson, de Ryan az, aki látott már amikor a legrosszabb és legjobb passzban voltam. Előtte képes vagyok nyíltan felvállalni az érzéseimet, előtte merek sírni és nem érzem magam ettől gyengének. Azt hiszem azért fordultam hozzá, mert mellette biztonságban érzem magam, mert tudom, hogy rá a körülmények ellenére is számíthatok. Az pedig egy másik ok, hogy pontosan tudta, hogy ez fog következni, de mégis honnan? Mikor én nem is sejtettem, hogy ez fog várni rám. Talán túl naiv voltam, hogy nem akartam észre venni, hogy mi zajlik körülöttem. Az is lehet, hogy túlságosan arra koncentráltam, hogy vissza szerezzem életem szerelmét és ezidáig szemellenzőt viseltem, kizárva minden mást körülöttem, csak Ryan létezett.
- Hogy mi legyen? Nekem fogalmam sincs arról, hogy ezek után hogyan tovább. - Ismertem be még mindig a karjaiban zokogva. Valahogy pont itt szeretnék most lenni, de nem azért, mert tőle várnám el, hogy vigaszt nyújtson számomra, hanem mert pont rá van szükségem. Mindig is rá volt szükségem, arra, hogy erős karjai között képes legyek elhinni, hogy minden rendben fog lenni.
- Sajnálom. - Nagyot sóhajtottam, miközben kézfejemmel törölgettem könny áztatta arcomat.
- Nem kellene itt lennem. Nem kellene mindezt rád zúdítanom csak mert igazad volt mindennel kapcsolatban. - Mégis azon kaptam magam, hogy már a nappalijában vagyunk, s puszit nyom a homlokomra. Zavart. Mármint az a része átkozottul zavart, hogy homlok puszit kaptam tőle, pedig másra sokkal inkább jobban vágyok. Azt szeretném, hogy ez a pillanat sose múljon el, hogy örökké a karjai között lehessek, hogy csak is vele legyek.

- De itt leszek és segíteni fogok kitalálni. - Fogalmam sincs honnan tudtam, de egyszerűen csak ismerem a "magamfajtát". Ha lenne egy kibaszott nagy cégem kibaszottul sok pénzzel és azon gondolkodnék, hogy a közeljövőben átadom az irányítását ennek a kisebb istenségnek valószínűleg nem a lányomat ültetném a vezérigazgatói székbe, ha csak nem állna mellette egy a szakmában jártasabb férfi, akiben megbízom és akivel dolgoztam már együtt, ismerem a szokásait, a gondolkodását, aki láttam már ügyfelekkel tárgyalni, de legfőképp olyasvalakire gondolnék, aki letett már valamit az asztalra a cégen belül. Ötletet, javaslatot, megvalósult üzletet, tárulást, akármit. Szerintem ez a lépés minden szemszögből várható volt, hiszen Ő sosem mutatott érdeklődést az üzlet iránt vagy hogy szeretné megtapasztalni milyen érzés egy ekkora cég fejének lenni. Ő egyszerűen nem az a vezéralkat. Túl jó hozzá, hogy helyt álljon.
- Dehogynem. Gyere megbeszéljük. - Ültettem le szépen a kanapéra. Sosem zavar. Akár baj van, akár nincs. Ő is tudja. És most nagyon nincs jó passzban és nem is lesz, amíg valakinek sem sírhatja ki magát és mondhatja el mindazt, ami oly annyira bántja, hogy így kikészült, mert őszintén nem sokszor láttam ilyen állapotban, mindössze talán kétszer. Az egyikért én voltam a hibás, a másikért mindketten, de eszem ágában sincs most ezt felhánytorgatni. Sem most, sem máskor.
- Figyelj ide, csalódtál. Megértem. De gondolj bele... Tényleg, gondolj csak bele. - Fogtam egyik kezét kezeim közé. - Akartad Te ezt egyáltalán? Úgy igazán? Szerettél volna egy olyan birodalom élén állni, ahol az egyetlen ami számít az a pénz, pénz és még több pénz. Talán még magad sem láttál életedben annyi pénzt egy helyen, ami ebben a cégben forog, de akarsz egyáltalán? Tényleg erre van szükséged? Boldogabbá tenne az, ha Te irányíthatnád a fél várost? - Arra szeretném rávezetni, hogy Ő igazán sosem vágyott erre, legalábbis nekem sosem beszélt róla, hogy számára ennyire fontos lenne a pénz.      

T udtam, hogy hozzá akarok jönni, hogy tőle várom el azt, hogy közölje velem, hogy minden rendben fog lenni, még ha most mindent olyan borúsan látok, neki képes vagyok elhinni, hogy a legnagyobb viharok után is ki fog sütni a nap.
- Mégis miért? - Már nem vagyunk egy pár, már fogalmam sincs, hogy mik is vagyunk egymás számára, de mégis jól esik, hogy tudom, hogy rá még mindig számíthatok. Valójában Ryan az egyetlen ember, akire mindig is számíthattam, akiben csukott szemmel tudok bízni. Kiérdemelte a bizalmamat, de hálátlan voltam vele szemben, én nem bíztam meg benne olyan szinten, mint ahogyan kellett volna, túl későn voltam őszinte vele, de valamiért mégis szóba áll velem a történtek után is.
- Sosem akartam ezt. - Ismertem be halkan, de mindig is tudtam, hogy egyedüli örökösként mégis ez fog rám várni, de még olyan távolinak tűnt mindez, most pedig minden egy nap alatt rám zúdult. Sosem akartam senki főnöke sem lenni, sőt szerintem pocsék főnök válna belőlem, mert bűntudatom lenne, ha parancsolgatnom kellene másoknak.
- Úgy érzem, hogy mindenki azt várná el tőlem, hogy helyesen cselekedjek, vagyis azt, hogy férjez menjek, de arra miért nem gondol senki sem, hogy ez nem az én döntésem fog lenni? - Ha apámon múlna tényleg azt sem dönthetném el, hogy ki lesz az a férfi, aki mellett le szeretném élni az életemet? Mert ha tényleg ez lenne a felállás inkább mindenről lemondanék, nem akarok szerelem nélkül férjhez menni.
- Van valami töményed? - Úgy érzem, hogy ezt a napot már nem bírnám józan ésszel kibírni, szükségem lenne valamire, ami tompítani tudná azt a rengeteg gondolatot, ami most a fejemben cikázik. Tudom, hogy a lerészegedés nem megoldás a problémámra, de legalább ha elkezdek inni egy kis időre elfelejtem azt is, hogy mi a problémám, s hogy miért is kezdtem el inni. Azt hiszem, hogy most legjobban erre lenne szükségem, némi alkoholra, és Ryan vállára, ahol zavartalanul kisírhatnám magamat.

- Tudod miért. - Legalábbis, ha hozzám fordult, ha az én vállamon szeretné csak kisírni magát, akkor érzi miért és semmit sem kell mondanom, különben sem hiszem, hogy ez lenne most a legmegfelelőbb alkalom, hogy megbeszéljük hányadán is állunk, de még mindig nem felejtettem el, még mindig fontos a számomra, most bőven elég, ha csak ennyink van.
- Biztos okos ötlet ez most? - Töménybe fojtani az érzéseinket, az nem az Ő asztala, mégis inkább végignézem azt, ahogy előttem issza le magát a sárga földig, az sem érdekel, ha így lesz, minthogy butaságot csináljon valahol máshol, ahol nem vigyázhatok rá. Épp csak a körülményeket nézve nem tartom okos dolognak a piát, engem plusz az érzelmi kitöréseket, amit az ital minden bizonnyal elő fog hozni belőle pár pohárka után. De most az egyszer nem vonnám meg Tőle az alkohol jótékony hatását, mert most az egyszer elismerem, hogy szüksége van rá, azt sem fogom megmondani mennyit igyon vagy mikor álljon le, kivéve, ha beszélni sem bír, de még az üveg után nyúlna, akkor azért esélyes, hogy kivenném a kezéből, bár kétlem, hogy eljutnánk odáig. Szerintem sokkal előbb fog kidőlni.
- Rendben van. Hozok valamit. - Keltem fel mellőle, hogy kisétáljak a konyhába és kivegyek a szekrényből egy üveg whiskeyt, útközben felkaptam két poharat a pultról és már siettem is vissza hozzá.
- Csúnyán másnapos leszel, leszünk, ugye tudod? - Természetesen azt nem mondtam, hogy hagyni fogom, hogy egyedül igyon. Jobban belegondolva hányszor is rúgtunk be együtt a kapcsolatunk során? Talán épp itt az ideje.
- Akkor fenékig kislány. - Félig öntöttem neki a poharat, majd átnyújtottam és megvártam, amíg szépen felhajtja az egészet.
- Következő. - Újratöltve a poharát toltam elé a következő kört, amíg én az első pohárral hajtottam fel. Inni akar? Semmi akadálya. velem lehet. Akkor lássuk meddig bírja?     

A zt hiszem, hogy tényleg tudom, hogy mégis miért számíthatok még mindig rá, történt, ami történt. Mindketten tudjuk, hogy mi zajlott közöttünk, de ennek ellenére is ajtót nyitott nekem, s tárt karokkal fogadott, mikor a legnagyobb szükségem volt rá. Még mindig szükségem van rá, talán mindig is szükségem fog lenni rá. Talán csak annyi kell, hogy erős karjai közé zárjon, hogy úgy érezzem, mellette minden rendben fog lenni, még ha csak ez egy kósza kis illúzió.
- Nem hinném, hogy ez a legokosabb döntésem, de azt hiszem, hogy egy ilyen nap után nagyon is rám férne néhány pohár ital. - Már most tudom, hogy ez rossz ötlet, de inkább leszek holnap másnapos, mint hogy most azon kelljen gondolkoznom, hogy miért ilyen elcseszett az életem. Biztosan mindenki ilyen életre vágyik, mint ami nekem megadatott, de senki sem lát be a kulisszák mögé, egészen a mai napig még nekem sem volt betekintésem, és azt kell, hogy mondjam amit láttam egyáltalán nem volt a tetszésemre.
- Köszönöm Ryan. - Hálásan mosolyogtam rá, miután kézfejemmel igyekeztem leitatni könnyektől áztatott arcomat. Tényleg nem akartam, hogy így kelljen látnia, de mégis hozzá rohantam, hiszen tudtam, hogy rá számíthatok.
- Az már biztos, hogy én csúnyán másnapos fogok lenni, de ha szolidaritásból velem akarsz inni, akkor az is biztos, hogy te sem úszod meg a holnapi napot macskajaj nélkül. - Részegedjünk le együtt? Miért érzem úgy, hogy ennek nem igazán fog jó vége lenni? Némi alkohol, na jó, nagyon sok alkohol és a vágyakozásom utána nem hinném, hogy túl jó párosítás lesz, vagy mégis? Bármi történjen vállalni fogom a következményeket.
- Uh, ez iszonyú. - Gyorsan megittam a pohár tartalmát, de nem bírtam ki, hogy ne vágjak be egy fintort miután az alkohol szinte végig marta egy pillanatra a torkomat. Sosem bírtam igazán a töményet, most is teljesen libabőrös lettem tőle.
- Hű, ha ilyen gyors tempót diktálsz, akkor néhány perc múlva már az asztalon fogok táncolni. - Hangosan felnevettem ezen, hiszen eszembe jutott néhány nagyon is szép közös emlékünk, majd mosolyogva újra megittam a pohárban lévő italomat. Neki és nem az alkoholnak köszönhetően kezd egészen jobb kedvem támadni.
- Jöhet a következő kör? - Ugye nem csak nekem van ennyire melegem? Még egy - két pohár és tuti, hogy le fogok venni magamról valamit, hiszen előtte nem kell szégyenlősnek lennem.

- Megtörtént. - Sunyi mosoly kúszik a képemre, ahogy visszaemlékszek arra a bizonyos estére. Mit is itattam akkor vele? Sört. Az sem volt épp nyerő a számára. Most sem hiszem, hogy olcsóbban megúsznánk az estét, főleg, hogy most azért erősebbel is indított, sőt az az érzésem, hogy maradni is fog mellette, amíg kitart az üveg. De igaza van. Ennyi bőven kijár neki egy ilyen ritka pocsék nap vagy inkább időszak után. És itt vagyok, hogy vigyázzak rá és hogy ne hagyjam bármilyen őrültségre vetemedni. Mondjuk önmagunkkal szemben fogalmam sincs mit fogok csinálni, de addig még lerészegedik kitalálom. Kezem lassan a kézfejére csúsztattam és finoman megszorítottam. Szeretném, ha tudná, hogy attól, hogy nem vagyunk együtt komolyan itt vagyok. Nem hagytam el. Még mindig ugyanúgy érzek iránta. Egyszerűen csak ezen az utún nem mehetek helyette végig. Neki kell kiválasztania milyen életet szeretne és, hogy milyen ember mellett szeretné leélni és jobb is, ha ebben egyedül dönt. Tényleg egyedül.
- Persze. - Töltöttem színültig a poharainkat. - A harmadik után már nem lesz olyan szörnyű. - Ez lesz az, ha poharanként számolunk, amúgy legalább duplájával öntjük magunkba. - Akkor fenékig. - Három másodperc alatt felhajtottam a pohár egész tartalmát, amitől végigfutott a hátamon a hideg. Ez eszméletlen jól esett.
- Korábban kellett volna ezt csinálnunk. - Sosem akartam leitatni, de most szánt szándékkal, sőt élvezettel fogom megtenni és mivel Ő maga kérte, holnap még bűntudatot sem kell érezzek miatta, bár piszkosul másnapos lesz. Szédülés, hányinger, duplán látás, fejfájás, minden ott lesz holnap reggel, mint karácsonykor.
- Egyébként nem találtam meg a pólót. Szóval, jössz nekem eggyel. - Néztem rá gyanakvóan, még mindig nem fogadnék rá, hogy titokban nem sajátította ki és, hogy nem abban flangál a lakásában. Ami azt illeti ez pont rá vallana. Közben ismét újratöltöttem a poharát azon gondolkodva mi van még itthon iható öröm szükség esetére...     

H angosan felnevettem, most jól esett nevetni, el sem hiszem, hogy mennyire jól. Homályosan, de mégis csak emlékszem arra a bizonyos estére, mikor a szülei házában döntöttem úgy néhány ital után, hogy elkápráztatom tánctudásommal, úgy, hogy az asztalon vetkőzök neki. Azt hiszem, hogy az este vége mindkettőnk számára nagyon is élvezetesen fejeződött.
- Most inkább ne hagyd nekem, hogy néhány ital után az asztalon kössek ki. - Nem azért, mert tartok attól, hogy mi lesz kettőnk között, ha neki vetkőzök, hanem inkább attól tartok, hogy ittasan balesetet szenvedek, miközben leesek az asztalról. Ciki lenne, nem akarok előtte beégni. Jól esett, hogy megszorította kezemet, olyan biztató volt, mintha szavak nélkül közölné velem, hogy rá tényleg bármikor számíthatok, ezért hálásan rámosolyogtam, igyekeztem valamilyen formában viszonozni ezt a gesztusát.
- A tizenharmadik után meg már mindegy lesz, ugye? - Annyit meginni? Elég merész ötlet. Egyáltalán mennyit is bírnék meginni? Nos, majd kiderül, hogy hányadik pohárka után fogom teljesen kiütni magamat.
- Szóval már sajnálod, hogy ezelőtt sosem volt alkalmad leitatni? - Érdeklődtem, miközben letettem a kiürült poharamat az asztalra. Vajon mennyi mindent sajnálhat még, amire egészen eddig nem volt alkalma? Talán van néhány dolog, talán csak én akarok már megint többet bele látni ebbe az egészben, miközben arról van szó, hogy mint régi ismerős segíteni próbál nekem. Együtt iszunk, ez még semmit sem jelent, pusztán csak szeretne felvidítani, hiszen eléggé rossz passzban vagyok mostanában, de a mai napom volt a csúcspont.
- Tényleg vissza akarod kapni? - Igyekeztem ártatlan arccal nézni rá, mintha eddig nem is rejtegettem volna előle a saját felsőjét. Nem mintha nem lenne pénzem egy pólóra, de ez mégis csak más... Ez Ryan pólója, ennek érzelmi értéke van, mint sem értéki. Tudom, hogy képtelenség, de néha mikor felveszem szinte érzem az illatát, olyankor közel érzem magamhoz, még ha távol is van tőlem. Kisajátítottam, ennyire egyszerű a dolog, de valószínűséggel ezt már Ryan is sejti.
- Igyunk addig, míg fogalmunk sincs arról, hogy hányadik pohárkánál is tartunk. - Ami pedig engem illet, már egészen kezdem érezni az alkohol jótékony hatásait. Érzem, hogy felpezsdül a vérem, gyorsabban ver a szívem, s igyekeznek felszínre törni az iránta érzett érzelmeim, amiket ma nem akarok rázúdítani.

 - Addig eljutni sem fogsz. Vagy mert összezavarodsz vagy mert nem fogod bírni addig. - Szórakoztató kis játék lenne, ha folyton elfelejtenénk hol is tartottunk korábban és mindig elölről kezdenénk számolni, szerintem a végére olyan részegek lennénk, hogy már a számok sem mennének, de a hangulatunk az egész biztosan a tetőfokára hágna, annyira, hogy valószínűleg a szomszédba sem lenne képes átmenni, nem mintha annyira elakarnám küldeni, így is maradhat éjszakára, ha nem szeretne most egyedül lenni, megérteném.
- Tulajdonképp igen, már korábban kellett volna egy ilyen estét tartanunk, amikor felmérem a határaidat piatéren. - A többivel többé-kevésbé már tisztában vagyok és semmi egyebet nem bánok, amit megtettünk vagy esetleg ellenkezőleg, nem tettünk meg, mert fantasztikus kapcsolat volt és még néhány kör és engem is határozottan elkezd ütni a whisky és akkor fogalmam sincs miket fogok gondolni és kimondani.
- Eleinte hiányoltam, mégis csak szerettem azt a pólót, emlékszem néha úgy rángattad le rólam, ha kiakartad mosni... Végül is azt hiszem, ha nem kerülne elő meglennék nélküle, elég nagyfiú vagyok már. - Tisztában vagyok a tényekkel, hogy legfeljebb rajta fogom viszontlátni, amikor is elég deja vu érzésem lesz, mintha eljátszottunk már az az én pólóm, csak volt szituációt.
- Benne vagyok. - Már nyúltam is az üveg után, hogy újratöltsem a poharainkat. - A hányadiknál is tartunk? - Néztem kérdőn Ninára, mert nekem őszintén szólva fogalmam sincs. Két okból vagyok hajlandó most inni vele, na jó, voltaképp számtalan indokot feltudnék hozni, amiért számíthat rám, de most csak két fő okot hoznék fel, egy, mert nem fogom hagyni, hogy egyedül igyon, kettő mert közvetlen az alkohol után egy ivócimbora a legjobb beszélgetőtárs, az alkohol pedig mindig a felszínre segíti a sok szart, ami még mélyen bent van.     

M a nem igazán ettem, ami még pluszban rá fog segíteni arra, hogy alaposan lerészegedjek. De most nem is bánnám, főleg úgy, hogy most pont ez a célom. Tudom, hogy nem a legjobb ötlet az alkoholhoz nyúlnom bánatomban, de kell valami mód, ahhoz, hogy kiengedjem a "gőzt" és ez tűnik a legjobb megoldásnak. Egyébként is érzem, hogy mellette biztonságban vagyok és nem hinném, hogy Ryan kihasználná a kínálkozó helyzetet, hogy ittasan az ágyban kötnénk ki... Vagy, ha mégis így lenne. Nos, azt egyáltalán nem bánnám. Még mindig szeretem. Csak most kissé bonyolultak közöttünk a dolgok és őszintén fogalmam sincs, hogy hányadán is állunk, de még biztosan jelentek neki valamit, hiszen itt vagyok a lakásán és velem iszik, mert nekem rossz kedvem van. Perpillanat nekem nincs is szükségem ennél többre, csak rá.
- Szóval nem bírám addig? Tegyünk egy próbát. - Kacéran mosolyogtam rá, most annyira magabiztos vagyok, erről csak is a tömény tehet. Mégis remélem, hogy a gyomortartalmam nem fog belőlem kikívánkozni, miután lehúzok még néhány pohárral.
- Nem vagyok nagy whisky ivó, de abban biztos vagyok, hogy téged nem győzhetlek le. - Mert mindenki tudja, hogy ez a pasik itala és azt is, hogy általában a férfiak szervezete jobban bírja a piát. Az első néhány pohárral nem esett túlságosan jól, de ahogy egyre több poharat végeztem ki, úgy egészen elviselhető volt számomra a whisky íze.
- Ezek szerint enyém a pólód felügyeleti joga. - Nevettem fel ezen jó kedvűen, habár inkább sírni lett volna kedvem. Nem maradt szinte másom tőle, csak egy póló és néhány szép emlék, semmi több. Olyan jó volt vele együtt, amíg mindent el nem rontottam. Hibáztam és egyenlőre képtelen nekem megbocsájtani. Vajon valamikor bekövetkezik az a pillanat, mikor képes lesz nekem azt mondani, hogy megbocsájt, hogy még mindig szeret, hogy azt szeretné, hogy próbáljuk meg újra? Semmi mást nem szeretnék jobban hallani.
- Már nem számolom, de szerintem lényegtelen. - Szépen sikerült lehúznom a következő pohár whiskyt is.
- Jöhet a következő. - Alig, hogy kimondtam rám tört a csuklás, és ezzel együtt valamiféle röhögő görcs is. Viccesnek találtam azt, hogy csuklok, kell ennél több bizonyíték arra, hogy bizony hatásos a whisky? Szerintem nem.

- Hmm, mintha a sörrel kapcsolatban is valami ilyesmi lett volna... - Aztán azóta sem ápolnak valami jó viszonyt, sőt a töménnyel sem fognak úgy a holnap reggel, pontosabbat az ébredést követően, ami kicsit se lesz felfrissítő, inkább úgy fog ébredni, mint akit kétszer alaposan megvertek egyetlen porcikáját sem kihagyva. Emlékezetes nap lesz, de ha holnap már összetettebbnek éri a dolgokat az életében, akkor már megérte. Én azt éreztem, hogy szükségem van és visszaakarom kapni, később valahol mégis félresiklott a dolog, soha semmi sem garantált, de a legtöbb esetben egy próbálkozást azért megér.
- Nem vagyok egy nagy alkoholista, de háromszor az asztal alá iszlak, de szívesen fogadom a kihívásokat... - Azért reméljük a whisky is elég lesz a ma estéhez és nem kell még leugrani utánpótlásért, nem mintha addigra menne, hogy bármelyikünk is eltántorogjon addig, valószínűleg beesnék az ajtón, de véleményem szerint a célnak a még meglévő mennyiség is elég lesz, vagyis ahhoz, hogy kiüsse, aztán pedig aludjon egy nagyot.
- Cica, biztos? - Nem vagyok nagy szakértő, de a csuklás általában nem jó előjel, nagyon nem jó, vállaltam, hogy leiszom vele magam a sárga földig, de annak már nagyon nem örülnék, ha a nappalim kanapéján dobná ki a taccsot, már pedig a gyomra kétlem, hogy elbírna ennyi alkoholt, mint amennyit eddig magába döntött.
- Friss levegő? - Oké, az itt már nem lesz elég, alighogy a szája elé kapta a kezét pontosan tudtam, hogy innen már nincs visszaút, az bizony rövid úton ki fog jönni, épp ezért gyorsan felkaptam a kanapéról és kb.két másodpercet követően, ahogy eljutottam vele az első hányásra alkalmas dologig, ami jelen pillanatban a mosogató volt a gyomortartalma öklendezve utat tört magának. Miután úgy dönt, hogy egyelőre abbamaradt, legalábbis láthatóan már semmi sem jön, megengedtem a csapot és segítettem neki lemosni magáról a maradványokat, hát ennek nem fog örülni, ugyanis a hajába is ragadt egy kevés...    

M indig is úgy tartották, hogy a whisky az férfi ital, főleg még azokban az időkben, mikor vacsora után a férfiak vissza vonultak, hogy szivarozzanak és whiskyt igyanak, míg a nők a társalgóban pletykáltak. Különös, hogy mennyit változott azóta a világ, hogy egykor mennyi szabály volt a nőkre nézve, most pedig mennyivel szabadabbak lehetünk. Vagyis azok a nők lehetnek szabadabbak, akiknek nem akarják megmondani, hogy kivel is kellene összeházasodniuk. Ezért alakult úgy, hogy most itt vagyok nála és whiskybe próbálom folyatni a bánatomat, csalódottságomat.
- Nem vagyok rutinos az alkohol fogyasztásában, ezért egyik piát se bírom igazán, de gondolom ezzel nem mondtam semmi újat. Másnap nagyon bánni fogom, de most úgy érzem, hogy erre van szükségem. - Kissé akadozva sikerült beszélnem, nehéz volt összeszedni a gondolataimat ahhoz, hogy ilyen hosszan sikerüljön valami összefüggő dolgot kinyögnöm.
- Ezt csak megerősíteni tudom, főleg úgy, hogy kettőnk közül nem te lennél az, aki beférne az asztal alá. - Nevetve mutattam mutatóujjammal az előttünk lévő dohányzóasztalkára. Tudom, hogy Ryan átvitt értelembe gondolta a dolgot, de most sikerült elképzelnem, hogy az asztal alatt heverek, mégis remélem, ha nagyon felöntök a garatra, akkor sikerül a kanapén maradnom.
- Azt hiszem, hogy inkább várjunk egy kicsit a következő körrel. - Szép lassan kezdett abba maradni a csuklás. Remélhetőleg ez azt jelenti, hogy a bennem lévő alkohol mennyiség nem akar vissza köszönni. Mi ketten már nagyon sok dolgot átvészeltünk együtt, de ennek ellenére se szívesen rókáznék be a nappalijába, mert kétlem, hogy ilyen állapotban sikerülne gyorsan elvergődnöm a fürdőig.
Képtelen voltam bármit is mondani, mindössze csak annyit tudtam tenni, hogy a kezemet erősen a számra tapasztottam, de szerencsére Ryan gyorsan reagált. A következő pillanatban már azon kaptam magam, hogy testem rázkódik a megerőltetéstől, ahogy a gyomortartalmam öklenedve távozik belőlem.
- Sajnálom, hogy végig kellett ezt nézned. - Erőtlenül igyekeztem megkapaszkodni a mosogató szélében. Most legszívesebben elsüllyednék szégyenemben.
- Fogalmam sincs, hogy mit kezdenék, ha nem lennél. - Íme egy részeg vallomás. Aztán már csak azon kaptam magam, hogy meleg könnycseppek gördülnek végig arcomon.
- Rád mindig számíthatok, te vagy az egyetlen biztos pont az életemben. - Ahogy ezt bevallottam neki még jobban sírva fakadtam.

- #1E90FF - Vagy inkább abban az állapotban, amibe szép lassan kerülünk pohárról pohárra, de ha úgy érzi ez az, amire szüksége van, akkor ahelyett, hogy gátat szabnék neki, inkább mellette leszek, amíg végig csinálja. Na igen,  holnap az egy nagyon vacak hosszú nap lesz mindkettőnk számára, nekem egy kicsivel rutinosabb, neki annyival pocsékabb, de Ő egy erős nő a maga módján, kiheveri, ahogy minden mást is, csak egyszerűen hirtelen érték a dolgok.
- Minden bizonnyal úgy pár napot. - Azt hiszem mindent összevetve sikerült szépen felöntenie a garatra, legalábbis a kapcsolatunk alatt szerencsére sosem kellett ilyen állapotban látnom, mert annak valószínűleg nem őrültem volna, ahogy a későbbiek során Lemmer apuci sem. Ő nagyon is próbál mindenkinek megfelelni, mindenkinek jó lenni, de lassan azt is kezdi belátni, hogy ez sajnos nem lehetséges, tehát bármilyen erőfeszítéseket is szándékozna tenni, sosem lenne képes egyenlőséget tenni a határai között, ami nem feltétlenül baj, nem hiba, csak most kezdi kicsit elveszíteni az egyensúlyérzékét, mert túl sok minden nehezedik rá és ha már abban sem áll módomban segíteni, hogy levegyek ebből a teherből, hiszen már nem járunk, de abban segíthetek, hogy olykor könnyebb legyen elviselni, a társaságommal illetve egy üveg itallal mindig szolgálhatok.
Szerencsére jártasabb vagyok az ittas állapotokban, abban is, hogy az mikor fog ismét köszönni, csak épp visszafelé, egy biztos akkor már koránt sem olyan kellemes érzés, mint amikor mindent bajunkat elfeledteti velünk egy rövid időre, így rajta is láttam, hogy ebből előbb vagy utóbb, de ennek csúnya vége lesz, épp ezért még időben segítettem fel a kanapéról és indultam meg vele tervezetten a fürdőbe, de végül csak a mosogatóig sikerült eljutnunk, az közelebb volt. Félresöpörtem a haját az arcából és mögé lépve a derekánál fogva próbáltam megtartani, még mielőtt összecsukott volna.
- És ez a biztos pont most megígéri, hogy reggel is itt lesz, de most gyere szépen, lefektetlek. - Előbb szorosan magamhoz öleltem, míg megnyugodott kicsit, bár kétlem, hogy bármit is látna a könnyeitől, így közelebb léptem a pulthoz, hogy megtudjon mosdani, majd óvatosan felvettem és a hálószobába vittem. Lassan lefektettem, majd leültem mellé az ágy szélére. - Ha ez vigasztal cica, dögösen csináltad... - Simítottam végig az arcán mosolyogva. Azt is mondhatnám, hogy büszke vagyok. - Cefetül berúgtál, sőt holnap mocsok másnapos is leszel... Szóval ezt kipipálhatjuk a régi listánkról. Volt még valami? - Mert akkor most nagyon is időszerű sorra venni azokat a dolgokat.    

M ost csak arra a bugyuta kis viccre tudtam gondolni, miszerint szerencse, hogy nincs olyan hosszú nyakam, mint egy zsiráfnak. Mégis így is rémesen éreztem magam, miközben Ryan kitartóan tartott, míg sikerült mindent kiadnom magamból. Ebben a pillanatban egyáltalán nem éreztem magam szexinek, sem pedig vonzónak, sőt inkább gusztustalannak. Az is kész csoda, hogy Ryan gyomra bírta a látványt. Vagyis, ha jobban bele gondolok, akkor nem is csoda. Ryan mindig is erősebb volt nálam, minden értelemben. Innen is tudtam, hogy Ryan az a férfi, aki mindig is szükségem volt, de nem akarok múlt időben beszélni, mert most is szükségem van rá. Talán mindig is úgy fogom érezni, hogy szükségem van rá, de az már egy másik kérdés, hogy meddig fog még mellettem lenni. Talán egyszer ráun mindenre és csak úgy se szó, se beszéd nélkül eltűnik az életemből. Azt hiszem, hogy ezt nem bírnám ki. Annak a gondolatától is irtózok, hogy talán egyszer mindez bekövetkezhet.
- Mindent köszönök. - Súgtam a fülébe, miközben behunyt szemmel igyekeztem kiélvezni az ölelését. Jól tudtam, hogy ha ezek az erős karok körbe vesznek, akkor biztonságban vagyok. Nem csak azt akartam neki megköszönni, hogy most itt van nekem, hanem mindent, de most túl sok lenne az a lista, amiért köszönetet mondhatnék neki, mégis azt hiszem, hogy legjobban azt kellene valahogy meghálálnom, hogy a kettőnk között történtek után is számíthatok rá. Senki sem kötelezte arra, hogy a szakításunk után is gondomat viselje, mégis most is ezt teszi.
- Egyáltalán nem volt dögös. - Csóváltam meg fejemet. Az ágyában fekve forgott velem a világ, de közelsége elképesztő nyugtató hatással volt rám. Éreztem az illatát, és hirtelen ahogy behunytam a szemem minden olyan volt, mint régen. De jól tudtam, hogy ezzel csak áltattam magam, ezért erőt vettem magamon és kinyitottam újra szemeimet, most nincs itt az ideje annak, hogy ábrándozzak az újrakezdésről.
- Fogalmam sincs. - Most ne kérjen arra, hogy erről gondolkozzak, mert hirtelen azt se tudom, hogy milyen nap van. - Ha már mikor felkelek másnapos leszek, akkor legalább egy olyan ember mellett keljen ébrednem, akivel még a másnapossággal járó szenvedést is képes vagyok elviselni. - Talán már az utolsó néhány szócskát suttogva ejtettem ki, idő közben ismét behunytam szemeimet. Az alkohol egészen elálmosított, nem beszélve arról, hogy az egész napos stressz okozta fáradság most jött ki rajtam.