I’m a bitch all the time

Utálok orvoshoz menni. Gyűlölöm az orvosi rendelőket, a gyógyszerszagot, a várakozást, aztán a megvető, lesajnáló tekinteteket, mikor kiderül a foglalkozásom. Mindent. Ha lehet, el is kerülöm az ilyesmit messziről. Most azonban muszáj sort kerítenem rá. Napok óta nem tudok dolgozni az egyre erősödő, szúró alhasi fájdalomtól és ez bosszant. Elméletileg a kuncsaftjaimtól nem szedhettem össze semmit, óvatosabbak ők annál és jobban megválogatják a partnereiket. Gyomorrontásnak ez viszont már túl sokáig tart. Az utóbbi napokban nem is igen tudtam enni tőle. Az lenne a baj? Akárhogy is, muszáj vagyok a végére járni, mert ez így nem állapot. A fájdalom nem hogy elmúlt volna, hanem még talán erősödött is, olykor kiegyenesedni is alig bírok. Ironikus, hogy mikor a kamionosokkal, meg boldog-boldogtalannal űztem az ipart még az autópálya mellett, meg a piros lámpás negyedben, soha semmi nyavalyát nem szedtem össze, de még egy kis gombás fertőzést sem, pedig ott aztán megvolt a rizikó bőven, erre tessék, mikor már elvileg elitebb körökben mozgok, jön ez… Bár még mindig reménykedem, hogy nem attól van. Az rendesen visszavetné a „karrieremet”. Nem akarok kényszerpihenőt. Nemcsak az anyagiak miatt, azért nem aggódom, kerestem annyit, hogy meg se érezzem különösebben, ha egy kicsit szabadságolom magam, de a szex, az már most hiányzik, be kell vallanom. Még a fájdalom ellenére is. Elcseszett nimfomán lennék? Talán van, aki ezt gondolná. Én semmi abnormálisat nem látok ebben. A fájdalomban viszont annál inkább. Csak múlna már el!
Végtelennek tetsző ideig vagyok kénytelen ülni a kellemetlen atmoszférájú rendelő előtt a váróban. Körülöttem mindenféle göthös emberek. Illúzióromboló. Fujj! Tulajdonképpen azt sem tudom, milyen orvosra várok, engem csak ideküldtek, miután bejöttem, elmondtam, mi a panaszom, szintén végtelennek tetsző idő után csináltak rólam egy hasi ultrahangot és a kezembe adták a borítékot. Már szürkül odakint, mire végre az én nevemet szólítják. Felsóhajtok és már pattanok is fel ültömből, amit azonnal meg is bánok, mert ismét belém hasít a fájdalom. Hogy az a…! De erőt veszek magamon, amennyire bírom, kihúzom magam és határozott léptekkel megyek be a rendelőbe.
Az orvos aránylag fiatal, de nálam ránézésre valamivel idősebbnek tűnik. Elég életunt, kissé gunyoros kifejezés ül arcán. Leplezetlenül gusztál végig, ahogy belépek a rendelőbe. Burkolt, de elég jól érthető szexuális célzásokat tesz, majd szinte szó szerint kizavarja az ápolónőt. Nem jövök zavarba, életem során sok tahóval találkoztam már. Ő legalább nem néz ki rosszul. A fájdalom jobban idegesít, mint a stírölés és az utalgatás.
- Beleülök én akármibe, ha az a varázsvessző tényleg meggyógyít. Csak múljon el a fájdalom innen... – Hangom végig komoly marad, de tekintetem még ilyen állapotban is megvillan kicsit, ahogy szemkontaktust tartva vele leülök a szemben lévő székre és kezemet az alhasamra rakom, hogy értse, mi is a panaszom.
- Ajándék a röntgenről, hogy tudja az a varázsvessző, mi is pontosan a dolga – nyújtom át neki a kartotékot, amit az ultrahangon kaptam, miközben végig a szemébe nézek. Engem aztán ne higgye senki, hogy egy láthatóan kissé bárdolatlan, szabad szájú „doktor bácsi” zavarba hoz!