carly & seth

Mint azt köztudott, a matematika tanárom, Mrs. Bagwell nem kedvel túlzottan. Valójában egy diákját sem, és élvezetét leli abban, ha szívathatja őket. Csak ez lehet az ésszerű magyarázat arra, hogy a hétvégére tíz darab exponenciális egyenletet adott fel gyakorlásképpen. Nem tűnik elsőre soknak, csak hogy egy egyenlet levezetése legalább egy oldal a füzetben, ha nem kettő, és ha elrontod, kezdheted előröl. Én viszont egy pillanatra sem estem kétségbe, inkább gyorsan elterveztem azt, hogy szombat délelőtt lezavarom az egészet, hogy aztán a hétvége többi részén ne kelljen ezzel foglalkoznom. Ezért is keltem fel már korán reggel, de nyilván nem sikerült észrevétlenül kislisszolnom Seth mellől úgy, hogy ne ébredjen fel (és nem értem, ez fordított esetben velem miért szokott neki sikerülni?). Amíg Seth elment futni, én lezuhanyoztam, felöltöztem, és a kávémmal, és a könyveimmel, és a füzeteimmel befészkeltem magam a kanapéra a nappaliban. Csütörtökön beszéltem anyáékkal, s azt mondták, hogy a hétvégén Atlantába mennek egy régi ismerősükhöz, így Sethel ismét miénk volt a ház egész hétvégére, és ennek nagyon is örültem.
Olyan álomszerű volt az egész. Már nem csak hétvégén beszéltünk, vagy váltottunk pár rövid üzenetet facebookon, hanem fel is hívott telefonon. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire fogok örülni pusztán annak, hogy hallhatom a hangját. Nem tudtam pontosan megmondani, mi volt kettőnk között, de időm sem volt ezen sokat rágódni. A hétköznapjaim finoman szólva is túlzsúfoltak voltak, és esténként itthon is éjszakába nyúlóan tanultam. Ettől függetlenül nem feledkeztem meg a dologról, és azt terveztem, hogy ha végre lesz időm átrágni magamban a történteket, Sethel is beszélni fogok. Addig is hagyom magam sodródni az árral.
Egyedül Chestert sajnáltam. Miután beszéltem vele, akkor sem könnyebbültem meg. Lelkiismeret furdalásom volt, amiért „kihasználtam”. Mivel nem sok érzelem ült ki az arcára, fogalmam sem volt arról, mi zajlik benne.
Csak éppen annyira nézek fel a füzetemből, hogy a mellettem lévő ásványvizes üvegből igyak. Seth már régen túl van a reggelin is, én pedig még mindig a füzetem fölött rohadok. A fülemben fülhallgató, és John Williams válogatott zenéi szólnak a fülemben, hogy a tv-ben zajló meccset teljesen kizárjam, és így tudjak az egyenletekre koncentrálni. Korábban idegesített, ha tanulás közben Seth akár csak a közelemben volt, vagy bejött a szobámba csupán egy kérdést feltenni. Most pedig egészen más érzés, hogy ott ül mellettem, és bár két teljesen különböző dolgot csinálunk, mégis együtt vagyunk. Olyan természetesnek tűnik, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Magamban mosolygok, miközben ismét az egyenletek felé fordulok, és befejezem annak levezetését, amibe éppen belekezdtem. Már nyolcat megcsináltam, és ennek igazán örülök. Már csak a maradék kettőt kell letudnom, és akkor végre elfelejthetem ezt az egészet hétfőig. Őszinte leszek, nagyon unom már..
Lapozok egyet a füzetben, és megint csak felnézek, s tekintetem elkalandozik a bátyám irányába. Késztetést érzek arra, hogy hozzábújjak, és csak hamar el is döntöm magamban azt, hogy ha tartok egy kis szünetet a tanulásban, az még nem akkora tragédia. Úgy sem keltem fel a kanapéról reggel óta, csak egyetlen egyszer pisilni. Most meg már lassan ebédidő. Gyorsan megbeszélem magammal a dolgot, majd kivéve a fülhallgatókat a fülemből, dobom félre a füzetemmel együtt a kanapéra magam mellé, hogy aztán a következő pillanatban Seth felé forduljak.
Odahajolok hozzá, s arcom a nyakába fúrom, orrom hegyével végigsimítva a füle alatti érzékeny bőrt, miközben magamba szívom az illatát. Elképesztően jó az illata.. fogalmam sincs, hogyan csinálja, de egésznap a nyakát szimatolnám legszívesebben. Balkezem először a mellkasára helyezem, majd szépen lassan feljebb vándorol a vállára, s onnan a nyakára simítom a tenyerem. Nem mondok semmit sem, bár nem azért, hogy ne zavarjam meg a meccs nézésében, mert pont teszek rá magasról. Egész egyszerűen a testem, az érintéseim szavak nélkül is igencsak beszédesek.

carly & seth

Végül természetesen arra a nagy beszélgetésre nem került sor, amelyben helyre kellett volna tennünk kapcsolatunk új alapszabályait. Ugyanis egyértelműen teljesen új alapokra helyeződött, ám mindehhez csupán igazodni tudunk. Nem mi diktáljuk a feltételeket. A helyzet az, hogyha bármit is racionalizálnánk, egészen biztosan arra jutnánk, hogy fel kell hagynunk ezzel az egésszel, mert őrültség. Ugyanakkora őrültség, mint teljes sebességgel nekirohanni egy kőfalnak. Tudod, hogy nem lesz jó vége. Tudod, hogy bele fogsz halni. De te mégis megcsinálod, mert a sebesség mámorító, és addig is azt teszed, amit szeretsz, és ami boldogabbá tesz mindennél. Mi más az élet értelme, mint ez?
Szóról szóra és halálosan komolyan ezek a szavak járnak a fejemben, miközben néha odapillantok Carlyra. Annyira összpontosít, hogy azt várom, mikor dugja már ki a nyelvét, megfeledkezve magáról, vagy kezd el hangosan számolni, esetleg az orra alatt motyogni, és valami matematikussal vitatkozni, aki kitalálta az algebra alapvető törvényeit. (Halványan rémlik, mintha lennének ilyenek.)
A héten végre nem szabtam gátat annak a vágyamnak, hogy felhívjam, ha épp hallani akartam a hangját. Egész eddig ez szóba sem jöhetett, de ezen az elmúlt héten egyszerűen csak azt csináltam, amihez kedvem volt. És egész egyszerűen mindenhez kedvem volt. Kedvem volt könyvtárba menni, és kikölcsönözni a könyvet, amiről majd kritikát kell írnom írásgyakorlatra. Kedvem volt elmenni és bevásárolni egy ládányi jégkrémet az emeleten lakóknak. Kedvem volt még Stephanie-val is kedvesnek lenni, pedig eléggé felbosszantott legutóbb, mikor beszéltünk. Kedvem volt normálisan viselkedni Chesterrel, és nem nekirontani. Carly üzenete eljutott az agyamig, és ezt büszkén közöltem is vele az első edzés után. Azt persze nem mondtam el, hogy azért a kőfejű Chester kapott néhány kemény vállast, amis zerintem egyébként jobban fájt nekem, mint neki.
Mindig, mikor Carly megmoccan, reménykedve figyelem a szemem sarkából, hátha elkészült végre azzal a sok leckével, amit Mrs. Bagwell jóvoltából kell megoldania. Ennyit elmondott, mielőtt nekiült az egésznek. Mondanom se kell, én nemes egyszerűséggel az egész füzetet a sarokba hajítottam volna, és a szünetben lemásoltam volna valakiről, már ha egyáltalán arra vettem volna a fáradságot, hogy ezt megtegyem. De Carly persze maga old meg mindent. Mindig.
Mivel nem focimeccs megy a tévében, hanem csak valami rugby marhaság, néha kapcsolgatok, néha eltéved a kezem az MTV-re, néha meg Carlyra, de nem akarom zavarni, mert tiszteletben tartom, amit mondott a tanulásról meg a prioritásairól. És persze jól emlékszem, mit fogadtam meg még hetekkel ezelőtt, mikor a továbbtanulásról beszélt. A maximum, amit teszek, az, hogy a kanapé támláján a válla fölé teszem a karom, majd lassan rácsúsztatom a vállaira. (Közhelyes csajozási módszerek, 1. oldal.)
Mikor félrelöki végre-valahára a füzetét meg a számológépét meg a többi marhaságot, megélénkül a figyelmem. (Egyébként abból is látszik, hogy mennyire nem érdekelt a meccs, hogy csöndben néztem végig, nem magyaráztam, nem káromkodtam és nem veszekedtem a bíróval.) Viszont olyan alamuszi módon kúszik oda hozzám, hogy egy kicsit még úgy teszek, mint aki a tévére fókuszál, hátha megpróbálja felkelteni a figyelmem valami édes praktikával...
Ami nagyon is sikerül neki. Te jó ég! Bizseregni kezd a gerincem ettől. Fogalmam sincs, honnan tudja, hogy a nyakam az egyik legérzékenyebb terület a testemen, talán ösztönösen. Ez épp beleillene a képbe, miszerint körülbelül egymás gondolatait is kitaláljuk.
Azonnal reagálok, egyetlen pillanatig sem vagyok képes tovább tettetni, hogy leköt a tévé. Carlyra nézek, és azonnal az ajkaira tapasztom az ajkam, hogy végre belekóstolhassak a csókjába, amelyet már órák óta kell nélkülöznöm. De nemcsak ennyi történik. Végigsimítok a karján, majd egészen közel húzom magamhoz, amennyire csak testhelyzetünk engedi, és a karomba zárom. Ujjaim a hajába túrnak, másik kezem a hátán és a derekán simít végig. Amint egymáshoz érünk, mintha azonnal robbanna valami koktél, és instant kitör belőlem a szenvedély, mintha mindig is erre tartalékoltam volna minden libidómat.
Egyébként érdekes. Carly az egyetlen, akit lehunyt szemmel csókolok. Önfeledten és magától értetődően csinálom, amit csinálok, mikor elkezdem magam alá dönteni a kanapén, leverve mindent, ami eddig lekötötte a figyelmét: papírokat, könyveket, ceruzát... Kit érdekel? Engem ugyan nem.

carly & seth

Ez az egész helyzet valami új dolgot indított el bennem, és egy olyan énemet hozta elő, amelyet eddig nem is nagyon ismertem. Talán csak beképzeltem az egészet, de annak ellenére, hogy egyre jobban túlhajszoltam magam a hétköznapokban, mégsem voltam hisztis, nyűgös, és még csak fáradt sem. Sőt, olykor még kedvem lett volna elmenni futni is egyet! (Bár szerintem ez csak azért juthatott eszembe, mert a legutóbbi szenvedésem emléke egyre csak halványult.) Úgy vártam a hétvégéket, mint még soha, és tudtam azt is, hogy hamarosan beindul a foci szezon, és hetekig nem látom majd a bátyámat. Alig pár héttel ezelőtt még arra vártam, hogy végre eljöjjön ez az időszak, most meg késleltetném, ha lehetséges volna. De nincs így. Viszont így legalább nem lesz senki, aki elvonja a figyelmem a tanulásról, még annyira sem, mint most.
Mert bizony egyáltalán nem jellemző rám, hogy egy feladatot ne fejeznék be, és még mindig ott lóg a levegőben az a két egyenlet, amelyet meg kellene oldanom. Máskor idegesítene a dolog, most pedig egyszerűen nem érdekel. Sőt, sokkal inkább más érdekel.
Ajkaink mézédes csókban forrnak össze, s a szívem hevesen kezd el kalimpálni a mellkasomban, egyre csak vergődve, mint egy megbokrosodott ló. Közelebb von magához, én pedig egy pillanatig sem kéretem magam, így egészen közel kerülök hozzá, még inkább felé fordulok egész testemmel. Csókunkba vegyül egy rekedt nyögés, ahogy megérzem az ujjait a barna tincsekbe túrni. Nem tudom az efféle reakcióimat kontrollálni, vagy magamban tartani, s nem is akarom. Minden érintése, s minden csókja egyszerűen felemészt. Hamarabb mozdul mint én, ha rám hagyta volna a további kezdeményezést, bizony az ölébe ültem volna, s úgy csókoltam volna tovább. Ám átveszi az irányítást, s míg egyik kezemmel a nyakát karolom át, a másikkal segítek Neki, és lesöpröm azt a sok felesleges dolgot a kanapéról, hogy aztán elterülhessek rajta. Lábaim a csípőjére köré fonom, s azzal a lendülettel rántom magamhoz közelebb, miközben egy pillanatra sem engedem el az ajkait.
Talán nem éppen szűzies viselkedés mindez, főleg tőlem, de nem tervezem meg előre minden lépésem, legalábbis ami a Sethel való kapcsolatomat érinti. Nem érzem azt, hogy játszmáznom kéne, nálunk nincs szó arról, hogy a randi után nem szabad keresnem, vagy hogy a másik félnek három napon belül kell jelentkeznie. Nem kell felesleges köröket futnunk, vagy éppen visszafognunk magunkat, mondván „jobban meg kell ismerjük egymást”.  Egyszerűen csak hagyom magam, hogy elragadjon egy ismeretlen érzés, amit eddig csak Mellette tapasztaltam meg.
De vajon meddig játszhatjuk még ezt? Meddig fog engem ölelni úgy Seth, hogy nem akar semmi többet? Hiszen pontosan tudom, milyen az előélete, és hogy mennyire fontos neki a szexualitás. S ehhez képest most itt vagyok én, akinek éppen, hogy a hasát s a hátát simítja végig a póló alatt. S ha már a pólónál járunk, kezeimet végig futatom Seth oldalán, s a kissé felhúzódott pólójának köszönhetően keskeny csípőjének bőrét érintem tapogatózó ujjakkal. Majd hirtelen ötlettől vezérelve becsúsztatom a kezeim a felsője alá, s teszem meg azt, amiről oly sokat fantáziáltam már, s futtatom végig az ujjaim a hátán.

carly & seth

Imádom ezeket az apró nyögéseket, egész éjjel, egész nap képes lennék hallgatni, ahogy különböző halk nyöszörök törnek elő belőle érintéseim nyomán. Hosszasan húznám az agyát, míg végül a picike kis nyögdécselésből hosszú, elnyújtott, zsigeri üvöltés válna, amikor már mindent lehet, és nemcsak lehet, hanem kell is.
De Carly sem teketóriázik. Mikor lett ennyire határozott ezzel kapcsolatban? Lemaradtam volna valamiről? Olyan szakszerűen húz a combjai közé, mintha rengetegszer fordították volna már gerincre, és számtalanszor smárolt volna a kanapén különböző hímekkel. Tudom, hogy nincs így, mégis furcsa, hogy ilyen nyílt, és nincsen bnne semmi szégyenérzet ezzel kapcsolatban. Nem mintha bármi szégyellni való lenne ebben, de volt már, hogy a lány, akivel voltam, egyfolytában csak pironkodott petting közben. Meg kell mondjam, nem volt egy túl felemelő élmény.
Carly bezzeg teljesen más. Igazán belevaló lány, bátor is, és nem fél kifejezni magát, vagy a ágyait, és ez nagyon tetszik. Lehet, hogy csak velem szemben viselkedik így, ha bárki más lenne most a helyemben, sikítva menekülne, de ettől csak még jobban imponál a szituáció.
Apró, tapogatózó ujjaitól el kell mosolyodnom, miközben a mély csókot apró puszik váltják föl a száján, majd azok odébb vándorolnak a nyakába. Az ott lévő finom bőrnek egészen különleges, csábító illata van, aminek nem tudok ellenállni. De be kell valljam, nagyon is izgató ez a tétova cirógatás, amit a hátamon művel. Nehezen tartom magam távol tőle, hiszen mégsem nyomhatom az ölének az ágyékom, elvégre a húgom...
Akit most végigsimít a kezem, feltérképezve, mennyire karcsú is az oldala, bár ez a szűk kis top nem sok mindent bíz a fantáziára. Tenyerem felfelé halad a derekán, míg a mellei vonalába nem érnek, melyeket csak oldalról simítanak meg. Kicsit úgy kezelem, mint egy finom, míves porcelánt, amelynek minden apró részletét ki kell tapintani. Noha legszívesebben gipszbe önteném, hogy egész álló nap csak simogathassam. Szám elszakad a nyakától is, és lejjebb halad a dekoltázsa felé, de végül emlékeztetem rá magam, hogy jobb, ha ezt nem folytatom, mert ez a kis ösvény egészen mélyre vezet a testén.
- Vedd le - mormolom inkább a bőrébe. A fogalmazásból nem derül ki egyértelműen, mire gondolok. Ugyanúgy lehet az ő pólója, amely megakadályoz abban, hogy még messzebbre menjek, mint az enyém, amely alatt apró keze éppen babrál. Tudni akarom, hajlandó-e rá, és hogy mi az, ami számára belefér. Mert esküszöm, egészen a legvégső határig el akarok menni, itt és most, mert én még egy hetet, hónapot vagy évet nem bírok ki szex nélkül. Pokoli nehéz.

carly & seth

Korántsem voltam még ilyen helyzetben más fiúkkal, sőt. Nagyok sok mindenben Seth nekem az első, és itt nem csak a szüzességem elvesztéséről van szó, amely felé most haladunk. Legalábbis gondolom én, hogy ennek a szélsebes vonatnak, amelyet felfokozott vágyaink hajtanak, az az úti célja. Őszintén, fogalmam sincs, hiszen még hasonló utat sem jártam, mint most ez. Egy valamiben viszont biztos vagyok, az pedig az, hogy nem félek. Nem mondom, hogy nem izgulok, mert nagyon is, és ezt a szó minden értelmében értetendő, de azt is tudom a szívem legmélyén, hogy bármilyen is a bátyám múltja, nem fog átverni. Engem nem. Tudom. Érzem.
Csókjai a nyakamat érzik, s egész testemben libabőrös leszek. A pupilláim egészen meghíznak, ordító jelét adva a vágynak, ami most bennem tombol. Nem igazán tudom, mit kellene ezzel az érzéssel kezdenem. Ott tombol bennem, és belülről feszít, de már lassan olyannyira, hogy azt érzem, felrobbanok, és Seth minden egyes érintése vagy csókja által egyre csak nő és egyre erősebb. Mi ez az egész? És vajon Ő is ugyan ezt érzi? Nem lenne túl igazságos, ha csak engem kergetne lassan őrületbe ez az egész. Apró sóhaj szakad fel belőlem a megannyi csók, s érintés által. Teljesen elveszem bennük. Ugyan honnan is tudhatnám, hogy ez csak a kezdet? Bár pont hogy én voltam az, aki láttam azt, mit művel azokkal a lányokkal a szobájában.. és számtalan alkalommal képzeltem magam egy ilyen szituációba, mint ez most itt.
A halk szavai visszhangoznak a fejemben, s először nem is értem, mire gondol pontosan. Hallom, amit mond, fel is fogom, de a szavak értelme nem jut el hozzám. Az agytekervényeim még mindig csak próbálják értelmezni a valódi jelentést, amikor a kezem már mozdul is, mintha valami láthatatlan erő mozgatná. Kezeim kihúzom a felső alól, s annak alját megragadva húzom egyre feljebb, s Seth fejét is kibújtatom az anyagból, majd dobom magunk mellé. Szemérmetlenül mérem végig, enyhén kipirult arccal, mintha most látnám először így, félmeztelenül.
– Ez nem igazság. – szólalok meg kissé elfúlva. – Téged photoshoppoltak –
Állapítom meg, ahogy már korábban is tettem, amikor Seth a medence parton sétálgatott le s föl, vagy amikor a medencés bulin oda jött hozzám táncolni, miközben én énekeltem. Nem, még akkor sem voltunk ennyire közel, és ez szinte mámorító.
Ám nem ragadok le sokáig ennél a dolognál, hiszen a megjegyzésemet követően hamar a felsőmért nyúlok, és egyúttal azt is leveszem, majd húzom magamhoz vissza Sethet, s simulok Hozzá. Bőr a bőrrel érintkezik, és ez most sokkal több, mint amikor az ágyban átölel, hiszen nincs közöttünk fent semmiféle ruha, a melltartómat leszámítva, de ugyan mi az?

carly & seth

Minden egyes hang, amelyet hallat, megőrjít, és egyszerűen még többet akarok. Eluralkodik rajtam a vágy, ez vezeti a kezem, ez kíséri a szám, ezt érzem Carly testéből is párologni, és lassan, de teljesen biztosan elveszítem a fejem. Ettől függetlenül nem gyorsítok be. Mindennek megvan a maga ideje, mint ahogy a helye is. A csípőjének a kezem alatt, a combjának a derekamon, a kezének a hátamon.
Nem veszem észre a ház elé bekanyarodó Lexus hangját, és azt sem, hogy nyílik a garázskapu.
Nem vagyok csalódott, mikor az én pólómhoz nyúl, hiszen semmit sem konkretizáltam. Eljátszom a gondolattal, hogy ez valamiféle pszichológiai próba volt részemről, és gyorsan ki is elemzem az eredményt: szívesebben lát engem félmeztelenül, mint magát annak tudni. Segítek neki közben lehámozni magamról a fölsőmet, és szemtelenül megmártózom a csodálatában, képemen egy elégedett vigyorral, és végignézek én is rajta. Elképesztően gyönyörű, főleg ezekkel az óriási pupillákkal, melyek pontosan tudom, milyen üzenetet hordoznak. Ez színtiszta vágy Carly szemeiben, és teljesen elvarázsol.
De aztán hatalmasra nyílnak a szemeim is, ahogy maga is vetkőzni kezd. Erre nem számítottam, de elképesztően tetszik. Megszűnik bennem minden gátlás, amint magához húz, kezem végigsimít a dekoltázsán, egészen a hasáig, majd a szám is követi ezt az útvonalat. Ajkam elidőzik a köldökénél, melyen már alig van nyoma a néhai piercingnek. Ha ott lenne, ezt egészen biztosan nem tudnám megtenni most... Csak ízelítőt adva neki mindebből, végül felemelve a fejemet nyúlok a háta mögé, miközben újra megcsókolom. Már nem tartom magam cseppet sem távol. Ölem az övéhez nyomódik, és érezheti, mit vált ki belőlem, ami nem is csoda. Gyönyörű, kívánatos és egyszerűen pontosan tudja, hogy kell megérintenie ahhoz, hogy ingereljen. Eljátszom a gondolattal, hogy vajon talán onnan tudja-e mindezt, mert annyiszor végignézte már, amint másokkal szexelek... de ettől a gondolattól csak keményebb leszek, és csak jobban akarom őt.
Kezem felsiklik a hátán, és a melltartó kapcsát egy pillanat alatt akasztom szét. Semmit sem tervezek meg előre, csak követem a pillanatnyi inspirációt, amelyet az ad, hogy itt van alattam, és bármit megtehetek vele. Persze érzem ennek a felelősségnek a súlyát is, de tisztában vagyok vele, ahogy ő is, hogy sose okoznék neki sem fájdalmat, sem maradandó sérülést, sem testileg, sem lelkileg, szóval nincs mitől félnie.
Arra gondolok, hogy ha lecsúszik róla a melltartó, már nem lesz megállás. A csípőm előrering teljesen ösztönösen, hozzásimulok a nadrágon keresztül, és arra gondolok, mennyire jó is lenne, ha nem viselnénk már semmit, mikor...
- Megjöttüüünk! Hahó, merre vagytok?

carly & seth

Megannyi romantikus vers, novella és könyv elolvasása után sem jöttem rá, hogyan lehetséges az, hogy teljesen kizárod a külvilágot, mindezt úgy, hogy van ott valaki Veled, és minden figyelmes csak a másiké. Eddig mindezt egyedül sikerült kiviteleznem, amikor valami igazán izgalmas könyvet olvastam. Olyankor előfordult az is, hogy zombi módjára járkáltam a lakásban, mert bár éppen nem volt ott a könyv a kezemben, fejben még mindig a fekete-fehér lapok között jártam, és abban a fantáziavilágban, amit az agyam alkotott a sorok elolvasásával. Ez volt az én kis személyes univerzumom, amelyben rajtam, és az író által megalkotott karaktereken kívül nem létezett más. Ez a mostani helyzet viszont valós. Hiszen Seth nagyon is itt van velem, az illata egészen elbódít, az érintése, ahogy a bőr a bőrrel érintkezik, egyszerűen leírhatatlan élmény. Most már tudom, milyen az, amikor megszűnik a külvilág, s csak te és a másik léteztek, semmi más. Ezért is lehet az, hogy észre sem veszem a garázsajtó nyílását, pedig amikor egyedül vagyok a házban, minden apró neszre felfigyelek, főleg ha éppen nem szól a zene, vagy a nappaliban ücsörgök. De most még az is csak halk morajként jut el hozzám, hogy a háttérben szól a televízió. Ha akarnám, sem tudnám a bennem tomboló vágyat leplezni, hiszen a testem reakciói rútul elárulnak, s nekem senki sem hazudja azt, hogy ezt lehet befolyásolni. A heves csókoktól enyhén megduzzadt ajkaim, a kipirult arcom, a libabőr a testem minden pontján. A hatalmas hízott pupillák a szemeimben, amelyekkel végigmérem, és még csak az sem érdekel, hogy olyan gusztustalan módon vigyorog. Neki még ez is jól áll. Szentséges ég! Ezt már tényleg büntetni kellene! Mindezek ellenére, hogy a Seth úgy néz ki, mint aki a Men's Health címlapjáról lépett le, én sem tétlenkedek sokat, amikor arról van szó, hogy megszabaduljak a felsőmtől. Mintha minden gátlásom felszabadult volna, és még csak azzal sem foglalkozom, hogy én pont nem az a típus vagyok, aki a Cosmopolitan címlapjáról szalajtottak (ellenben Seth eddigi nőivel, akik pontosan úgy néztek ki), és valahogy nem is érdekel most ez a dolog.
Az alsó ajkamba harapok, amikor a köldökömnél időzik el, kezeimmel a vállába kapok bele, s onnan cirógatom körmeimmel a felkarját. Nagyon is jó ötlet volt Sethtől, amikor rávett, hogy vegyem ki a piercinget. A melltartóm kikapcsolódik, s én úgy ölelem magamhoz, mintha az életem múlna rajta. Csípőm árulkodóan rándul meg, amikor az ölét hozzám nyomja. Nem vagyok ostoba, pontosan tudom, mi az a kemény dolog, ami most hozzám préselődik, még sem ijedek meg, és nem gondolok a fájdalomra, vagy bármire. (Nem, még mindig nem értem, miért reagál a testem a bátyám közelségére ilyen intenzíven, úgy, mintha részem lett volna valaha is ilyen helyzetben, de szerintem ezt soha nem is fogom megérteni.) Ujjaim a hajába túrnak, miközben még mindig forrón csókolom, és már éppen leindul a kezem a nadrágja felé, amikor..
A szívem is megáll egy pillanatra. No nem azért, amire éppen készülök, hanem mert egy ismerős hang váratlan felcsendülése rombolja le porig egy másodperc alatt a kettőnk köré felépült álomvilágot, és immáron már nem csak Seth és én létezünk, hanem két olyan személy, akinek megjelenésére a legkevésbé sem számítottunk. Azonnal elszakadok Sethtől, és hatalmasra nyílt szemekkel nézek Rá, és valószínűleg pontosan ugyan azt a döbbenetet látom viszont a világos lélektükrökben. Eltolom magamtól, s úgy ülök fel a kanapén, mintha égő parazsat nyomtak volna a hátamba. Bekapcsolom a melltartót, majd felpattanok. Nincs idő gondolkozni, ahogy lenézek a földre, s ott látom mindkettőnk felsőjét, majd az asztalon sorakozó két kávésbögrét, összeáll egy kép.
- Itt vagyunk a nappaliban! - kiáltok vissza, s közben már nyúlok is az egyik bögréért, amelyben a kihűlt tejeskávém fele még benne van, és egyszerűen végigöntöm a két pólón, majd visszateszem az immáron üres bögrét az asztalra, majd felkapom a pólókat, és Sethét a kezébe nyomom. Felegyenesedem, és éppen akkor lépnek be anyáék a látótérbe, amikor a saját felsőmet tartom magam előtt a kezeimben, a jól látható kávé foltot méregetem bosszúsan. - Tessék, lehet, hogy most tönkre ment a KEDVENC felsőm miattad Seth! -
Csattanok fel, majd engedem le a karjaim, és a plafonra emelve a tekintetem, sóhajtok egyet.
- Mi történt már megint? - libben be anya, és kezd el minket méregetni, miközben a fotelba dobja le a táskáját. Nem sokkal utána apa is követi, aki éppen a bőröndöket cibálja maga után.
- Mondtam Sethnek, hogy ne csesztessen, amikor kávézom. Azt hitte, hogy üres a bögre, és épp amikor ki akartam inni a kávém maradékát, úgy gondolta vicces ötlet megcsikizni. - háborgok tovább. - Hát nagyon jó ötlet volt! Ha ha ha! -
Replikázok tovább, tökéletesen előadva a hisztis hugica szerepét, és kissé felfújva magam, nézek dühösen Sethre.
- És persze Őt is leöntöttem. - mutatok rá a kezemmel.
- Legalább a kanapé megúszta? - vonja fel a szemöldökét kérdően, mire csak bólintok egyet. - Miért kell nektek állandóan civakodni? -
Sóhajt egyet drámaian, majd elveszi a kezemből a felsőt, és Sethtől is elkéri.
- Nem civakodtunk. Én békésen tanultam, amikor rájött Sethre az öt perc. - grimaszolok, és fonom össze a karjaim magam előtt, tovább puffogva.
Természetesen nem gondolom komolyan az egészet, és nagyon bízom benne, hogy Seth is elkapja a fonalat. Mindkettőnk érdekében.

carly & seth

Libabőr fut végig a hátamon ettől a karmolástól, felnyögve emelem fel a fejem, a hajam tövéig beleborzongok abba, hogy ilyen közel vagyunk egymáshoz. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy teljesen beszippantson ez az egész, legszívesebben azonnal leszaggatnék róla mindent, és alaposan...
Mint egy vödör jeges víz a nyakamban, úgy dermedek meg anyám hangját meghallva. Ez az, amire a legkevésbé számítottam pont most, pont ebben a szituációban. Nem kellene itthon lenniük - de ez nem az első gondolat, ami átfut rajtam. Az első gondolat az, hogy épp a félmeztelen húgom fölött támaszkodom álló farokkal, és hogy a büdös kurva életbe, mindjárt rajtakapnak bennünket.
Azonnal lepattanok róla, és a fölsőjét kezdem keresni a szememmel, mikor felkiált, szerintem reflexből, hogy hol is vagyunk. Úgy meredek rá, mintha megbolondult volna:
- Elment az eszed?! - súgom oda neki. Ezzel most vesztettünk jó pár értékes másodpercet, amíg a szüleink a lakásban bolyonganak, esetleg lepakolnak, de nem, így egyenesen ide fog anyánk reppenni, hogy a keblére ölelhessen bennünket.
De mindez még semmi. Fogja és végiglocsolja a pólóját, meg az enyémet is kávéval, majd mint aki jól végezte dolgát, örömmel visszaadja nekem.
Anyánk épp ekkor libben be a nappaliba, úgyhogy nincs mit tenni, fogom, és a farkam elé tartom a pólót, mert semmi más nincs, amivel eltakarhatnám istenes merevedésem.
Rámeredek a húgomra. Biztos, hogy elmentek neki otthonról - de aztán végül kapcsolok. Színjátékot indít, hogy valami magyarázatot adjon arra, hogy miért is vagyunk félmeztelenek mind a ketten. Visszaszívom, amit korábban mondtam. A húgom zseniális.
- Én vagyok a hibás azért, mert még egy bögrét se tudsz normálisan fogni? El vagy tunyulva Carly! Remeg a kezed ha már meg kell emelned akár egy vajazókést is! - adom elő a szokásos cinikus görény szövegemet, és végigsavazok a húgomon.
Elképesztően szürreális visszatérni abba a szerepbe, amelyben egész eddigi életünket leéltük, egészen hetekkel ezelőttig. Hirtelen alig ismerek rá magunkra, és ettől nevethetnékem támad.
Miközben szüleink a kanapé sorsát firtatják, tekintetem rajta felejtem Carlyn. Elismerő kis mosollyal nézek rá, de aztán rögtön gúnyosra igazítom az arcberendezésem, hogy hihető legyen.
- Egyébként csak hogy tudd, az egész nem az én hibám - közlöm vele, és nemcsak a képzelt kávés incidensre utalok ezzel, hanem arra is, ami történt. - Túlságosan csábító volt a felkínálkozó lehetőség.
Apánk égnek emeli a tekintetét, és jelentőségteljesen eldönti a bőröndöt a nappali közepén.
- Elég legyen ebből. Carly, menj és öltözz fel! - zavarja el a húgomat. Én meg ott állok egy szál... pólóval a farkam előtt, állva.
Inkább visszaülök a fotelbe, és a kis "problémát" takargatva az ölembe veszek egy párnát.
- Egyébként hogyhogy itt vagytok, és nem Párizsban?
- Berlinbe készültünk - javít ki anyánk, miközben láthatóan kimerülve leveti magát színpadiasan a fotelbe, legyezgetve az arcát.

carly & seth

Nem, nem ment el az eszem, csak gyorsan kellett mérlegelnem és döntenem afelől, hogy mi legyen a következő lépés, és mi az, ami a legkevésbé sem feltűnő, és nem szúr szemet anyáéknak. Nem megszokásból szóltam vissza, hanem azért, hogy a folytonosság meglegyen. Ráadásul nem akkora a házunk, hogy három napi hideg élelem kelljen a garázs, és a nappali között lévő távra. Ismerve anyát, úgy is ide vezette volna az első útja, így nagyon is kétlem, hogy időben nyertünk volna bármit is azzal, ha nem reagálok vissza a szavakra. Csak csinálom azt, ami hirtelen pattant ki a fejemből, és mit sem törődök Sethel, meg a kérdésével, mintha meg sem hallanám. Látom is az arcán az értetlenséget, ahogy a kávéval meglocsolom mindkettőnk felsőjét, és a kezébe nyomom a sajátját. Nincs időm megmagyarázni, sem instrukciókat adni. Azért bennem van a félsz, hogy a bátyámnak nem fog leesni, mi is ez az egész. No nem azért, mert olyan ostoba lenne, hanem mert éppen az összes vér egy helyen összpontosul a testében, és az nem az agya. Bár ez is nézőpont kérdése.
- Elég nehéz megtartani úgy egy bögrét, ha közben lökdösnek és csikiznek, és nem vagy ura a saját tested reakcióinak! - vágok vissza, és elégedettséggel tölt el az, hogy Sethnek is leesett az, hogy a Taylors Family első évadának első része fut. Az, hogy éppen megjátszunk egy kitalált helyzetet még nem jelenti azt, hogy egyébként ne lehetne bújtatott utalásokat tenni. Olyanokat, amelyeket csak mi ketten értünk. Igaz ami igaz, az elmúlt percekben nem voltam ura a saját testemnek. A szüleink figyelmét leköti a kanapé kérdés, s ahogy Sethel összetalálkozik a tekintetünk, egy apró kacsintást megengedek felé, ami alig látható, és a szüleink meg pláne észre sem veszik. - Ez nem kifogás Seth! Miért kell mindig a kisebbet basztatni? -
- Vigyázz a szádra Carly! - szól rám anya, én pedig dacosan szorítom össze az ajkaim, és miután apa is rám szól, kitrappolok a mosókonyha felé, hogy kivegyek a szárítóból egy tiszta felsőt. Gondolva Sethre is, neki is kirángatok egy egyszerű fekete pólót (ami a nemes egyszerűségével, V nyakkivágásával istenien álla  bátyámnak. Bár mi nem?)
- Törölték a járatunkat. Pont az indulás előtt, pedig már fent voltunk a repülőgépen. A másodosztályon volt egy férfi, aki állítólag gyanúsan viselkedett. - magyarázza apa, aki közben kislattyog a konyhába, hogy készítsen maguknak egy kávét.
- Persze a későbbi járatokra pedig már nem volt egy darab jegy sem! Arra pedig nem gondoltak, hogy egy pót járatot indítsanak! Ezért panaszt fogok benyújtani, abban biztosak lehetnek!  - magyarázza anya, miközben elhelyezkedik a fotelban, keresztbe rakva hosszú lábait (amelyeket nyilván én nem örököltem). Pont ekkor érek vissza, immáron felöltözve, a Sethnek szánt pólót pedig a fejéhez vágom, nem éppen kedves mozdulattal.
- Tudod anya, hogy szeptember tizenegy óta mennyire ki vannak erre élezve, és ez teljesen érthető is. szólalok meg, majd annak a fotelnak a széles karfájára ülök, amelyben anya is piheg.
- Tudom, és meg is értem, de ha egyszer fizetek egy szolgáltatásért, akkor azt igénybe kívánom venni! Így most kénytelenek vagyunk ezt az utat áttenni egy másik hétvégére. -   húzza el anya kelletlenül a száját, majd előveszi a hatalmas, hiper szuper okos telefonját, és a naptárját kezdi el nézegetni. - De ha már itthon vagyunk, akkor együtt is tölthetjük a napot! Apátok azt mondta, lesz valami meccs a tévében, amit megakart egyébként is nézni. -
Felnéz Sethre, majd megint a telefonját kezdi el nyomkodni.
- Az minket Carlyval úgy sem érdekel, szóval addig is elmehetnénk a plázába, és vehetnénk pár új ruhát magunknak. - ezt hallva egy grimasz jelenik meg az arcomon, amit szerencsére anya nem lát. Én meg a pláza? Kösz, nem. Viszont úgy érzem, nem lesz más választásom.

carly & seth

Kis nevetést hallatok. Ez a kacsintás aztán mindennek a teteje, de szerencsére egyik ősünk se látta.
- Hát, tanulj meg uralkodni magadon - tanácsolom szemtelenül, miközben tekintetem végigsiklik rajta. Még mindig nem öltözött fel, és félrekapcsolta a melltartóját. Szívesen megigazítanám...
Ez a gondolat azonban hirtelen újra buzdítani kezdi a kapitányt, amit nagyon nem szeretnék. Szóval kínosan fészkelődöm egyet és köhintek.
- Hé...! - kezdem, hiszen Carly valamit a fejemhez vágott, de amint összeszedem és rájövök, mi az, inkább csak szó nélkül belebújok, és tekintetem a távirányítót kezdi keresni. Muszáj lekötnöm valamivel a figyelmemet, aminek semmi köze Carlyhoz, de végül anyánk fecsegését hallva ez sikerül is. Elég fájdalmas eltenni a fegyvert csőre töltve, de nincs más választásom.
Különben is... mi a fenét képzeltem?
Apa behozza a kávét, és ad egy csészével anyának, meg hozott magának is. Lerakja a dohányzóasztal szélére, és belepottyantja a kockacukrot, majd hosszasan kevergeti. Miközben anya és Carly valami shoppingolásról csacsog, odafordulok hozzá.
- A Locos meccset akarod megnézni? - kérdezem, kicsit gyanakodva, mert ugyan miért is akarná? De aztán legyint egyet, és magához veszi a kávéját, belekortyol.
- Ugyan, dehogy. Az a csapat nem tud játszani, tele van tehetségtelen főiskolásokkal, akik azért kerültek be, mert az öregeik pénzesek. Kosárlabdát fogok nézni, unom a focit.
Kicsit fennakad a szemöldököm erre a megjegyzésére. Talán nem említettem neki, hogy a legközelebbi meccsen ott lesznek a vegasi csapattól, hogy tehetségekre vadásszanak az utánpótlás csapatukba? Nekem ez nagy dolog lenne, de láthatóan ő nem tartja sokra. Kicsit az arcomra fagy a mosoly, és inkább benézek a póló alá az ölembe, majd megnyugodva konstatálom a helyzet változását.
- Hát jó vásárolgatást - hajolok oda anyához, hogy adjak neki egy puszit. - Én elmentem edzeni. Hozhatnátok valami kaját, hacsak nem akarjátok apa szénné égett hamburgereit enni megint... - utalok a legutóbbi balesetre, amikor szintén meccs nézés közben grillezett, és az eredmény katasztrofális lett.
Carlyhoz nem hajolok oda, hiába búcsúztunk mostanában olykor csókkal, de minimum puszival egymástól nagyon is gyakran. Most ez nem fog megtörténni. Helyette inkább aljas vigyor terül el az arcomon, és megjegyzem:
- Vehetnétek valami szép ruhát a szalagavatóra... Úgy hallottam, Carly-t elhívta valaki a bálra.
Tényleg említette, hogy az egyik kis gyík, akivel együtt jár irodalom felkészítőre, versbe foglalva megkérdezte tőle, hogy lenne-e kedve elmenni vele a végzősök báljára. Persze kosarat kapott, de anya erről nem tud. (Most hogy így belegondolok, Carly említette egyáltalán, hogy mit felelt a fiúnak?)
Nos, remélem tisztában van azzal, hogy ezt most bosszúból kapta az iménti kis jelenetért, ami ugyan zseniális volt, de mégis rám kent valamit, ami igen csúnya dolog. Mielőtt azonban nekem eshetne, inkább villámgyorsan felszívódok, hogy aztán elő se kerüljek estig az edzőteremből.

carly & seth

Bár anya most eléggé lefoglal, hiszen folyamatosan csacsog, ráadásul a telefonjával készített képeket mutogatja sorban, de még én is felfigyelek arra a beszélgetésre ami Seth és apánk között lezajlik. Két „igen” és „ühüm” között, amivel anya képeire reagálok, felnézek rájuk, s bár a bátyám arcát csak profilból látom, az is éppen elég ahhoz, hogy tudjam, mi zajlik most le benne. Mesélt nekem arról a csapatról, és hogy lesz majd egy meccs, ahol kint lesz a menedzserük, és újabb reménységekre pályáznak majd. Nem értek a focihoz, és nem is érdekel, de azzal még én is tisztában vagyok, hogy ez egy hatalmas lehetőség lenne Seth számára, főleg a karrierje szempontjából. Olvastam, hogy azok a játékosok, akik nem kapják meg az első komolyabb szerződésüket a főiskola alatt, nagy százalékban az egyetem után fújhatják a profi sportolói pályát. Éppen ezért szorítok Sethnek, és ezt éreztetem is Vele, és apa megjegyzését hallva még én is elhúzom kelletlenül a szám. Szeretem a szüleim, ez természetes, de sok mindent nem értek meg velük kapcsolatban. Mindenesetre gratulálok apa, megint nem fogod megnyerni az év apja címet, az biztos.
– Szó sem lehet semmiféle hamburgerezésről most! Az orvos is megmondta, hogy apádnak figyelnie kell a koleszterinjére! Szóval neki majd valami kímélő vacsorát fogunk hozni. – csacsogja anyám, majd kedvesen meglapogatja Seth vállát, amikor az odahajol, és nyom az arcára egy puszit. Végül felpattan a kanapéról, és a táskájában kezd a kocsi kulcsok után kutatni.
– Anyádnak az a legújabb hóbortja, hogy éheztet. – morogja apám, miközben a tv képernyőjéről le sem veszi a szemét.
– Ne bolondozz már Tom! Senki nem halt még bele egy kis zsírszegény étrendbe. – legyint egyet anyám. – Carly, most Te vezetsz. Fel kell hívjam Gretát, hogy megbeszéljük, mikor tudjuk ezt a Berlini utat bepótolni. –
Nyomja a kezembe a Lexus kulcsát, én pedig lustán állok fel a fotelról. Hálát adok az égnek, amiért Seth is úgy gondolta, hogy nem kell nekünk semmiféle módon most érintkezni (még akkor sem, ha nem vágyom semmi másra most). Alig, hogy kiegyenesedem, meghallom Seth megjegyzését, és szinte azonnal grimaszba fordul az arcom.
– Ó igazán? És én erről miért nem tudok még? Hiszen ez csodálatos drágám! – lelkendezik anya, én pedig próbálom leállítani azzal, hogy a fejemet rázom.
– Nem megyek semmiféle bálra, és ezt már Sethnek is elmondtam. – szólalok meg, majd nagyon csúnyán nézek a bátyámra, s tekintetemben ott van a ki nem mondott ígéret. Ezért még kapni fog, az biztos. Seth angolosan távozik, anya elbúcsúzik, én pedig érzem, hogy ez a vásárlás nagyon hosszú lesz. Túlságosan is hosszú.


Mindössze hat óra szenvedés után végre bekanyarodunk a ház elé, és magamban elmondok egy imát, hogy végre ennek a túrtúrának. Nem tudom másképp elemezni a dolgot. Nem elég, hogy hosszasan kellett mindenféle üzletekben elidőzni, olyan ruhadarabokat megvásárolni, amiket nem is akartam, még anya megjegyzéseit is állnom kellett. Mert bizony anya ízig vérig nő, szeme akár a sasé, és egyből kiszúrta, hogy valami megváltozott, mióta nem találkoztunk. Folyamatosan azzal fárasztott, hogy kivirultam, és meg volt bizonyosodva arról, hogy csakis egy fiú állhat a háttérben. Szerencsémre anya figyelmét nem nehéz elterelni, főleg ha a kedvenc plázájában való időtöltésről van szó. Így történhetett az, hogy a körmeim frissen manikűrözöttek (bár anya nem volt elragadtatva a fekete körömlakktól, amit választottam), a hajam frissen mosott, és valamiféle kezelésen is átesett, így a rakoncátlan sötétbarna kócos tincsek, most fényesen, játékos hullámokban omlanak alá. Ezek a helyek azért jók, mert anya mindig összefut valakivel, és vele csacsogja el az időt, én pedig addig is nyugodtan lehetek, és nem bombáz kérdésekkel. Elég nehéz volt egész idő alatt kerülni ezt a fiú témát. Ha tudná.. A biztonság kedvéért még egy fehérnemű boltba is elvitt, és ott is egy csomó dolgot megvett nekem, mondván, nagylány vagyok már, és ha arra kerül a sor, hogy a fiúval megtörténik az első alkalom, akkor megfelelő fehérneműben legyek. Minden ellenkezésem hiába való volt. Mégis milyen anya az, aki szexre bíztatja a saját lányát? Ennek nem fordítva kellene? Mindegy is, így történt az, hogy nem egy árulkodó díszszatyrot kell most a karomon beegyensúlyoznom a lakásba.
– Megjöttünk! Remélem éhesek vagytok! – jelenik meg anya, aki az egyik ismert éttermi logóval ellátott zacskókat cipeli be, én pedig kullogok mögötte, a divatáruház összes boltjának szatyrát felvonultatva. – Carly drágám, megtennéd, hogy miután felvitted azokat, az enyéimet is behozod? Utána pedig segítesz megteríteni? –
Adja ki az utasításokat, én pedig csak bólogatok, mint a játékkutya, amik az autók hátsó ablakéban néznek vissza az emberre. No nem a mi autónkból, mert a szüleink szerint az túl proli.

carly & seth

Magamban vihogva húzom el a csíkot, miután ledobtam a bombát anya és Carly közé. Pontosan tudom, mekkora tortúra lesz neki a shoppingolás innentől kezdve - már ha nem lett volna már eddig is az számára. Legalább annyira utálja, mint én, ami azért jó, mert a közös vásárolgatás egész biztosan lekerül a közös programjaink listájáról.
Edzeni megyek, hogy kiszellőztessem a fejem. Másnak ezt a célt talán az szolgálja, hogy elolvas egy jó könyvet, vagy sétál egy nagyot, esetleg fogalmam sincs, fagylaltot készít házilag. De engem ez kapcsol ki teljesen. Miközben edzem, a gondolataim máshol járnak. A gond csak az, hogy mostanában ez a "máshol" ez Carlyt jelentette. Úgy ábrándoztam róla, mint egy kis hülye kamasz, ma viszont minden vágyam (legalábbis egy részük) valósággá változott. Ez egy csapásra volt kijózanító, és még inkább édes. Sosem agyaltam túl sokat a dolgokon. Sohasem mérlegeltem hosszasan, mi a helyes és mi nem. Mindig azt tettem, amit helyesnek éreztem, és ennél... Ennél most semmit sem éreztem még jobbnak vagy helyesebbnek. Pedig ezerféle indokot fel tudtam volna sorolni ellene. Tudom, Carly ennek legalább a kétszeresét. És mégis...
De hát, mindig is imádtam feszegetni a határokat. Ennél nagyobb tabut pedig nem is döngethetnék. Azon gondolkozom, hogy hány ilyen sztorit hallottunk már, mennyi de mennyi ilyen reality megy a tévében, hogy feleségül vettem a nagyanyámat, meg hogy szerelmes vagyok a Kínai Nagy Falba. Ez még nem is olyan aberrált... Hiszen nagyjából egykorúak vagyunk, és különben is...
Talán csak addig izgalmas az egész, amíg tiltott. Azzal nyugtatom magam, hogy valójában úgysem fogunk lefeküdni, nem lesz köztünk semmi. Nem vagyok a nagy érzelmek embere, Carly viszont kétségtelenül erre vágyik, úgyhogy... Sehogy sem illünk össze, és ez nem fog változni.
Mire hazaérek, anyáék sehol, apa meg a tévé előtt horpaszt, úgyhogy belecsobbanok a medencébe, miután kicsit letisztáztam a felületét. Úszom egy mérföldet, legalábbis ez a terv, de végül elvesztem a számlálást. Arra leszek figyelmes, hogy anya Lexusa beáll a ház elé, úgyhogy én is kimászom a vízből. A nyakamba törölközőt vetve megyek eléjük, mint valami lelkes kiskutya, mert az a helyzet, hogy pokolian megéheztem.
A bejárónál futok össze Carlyval, szó szerint nekimegyek véletlenül, azaz összekoccanunk a sarkon. Megragadom, csak hogy biztonságban legyen, aminek nem biztos, hogy örül, mivel csurom víz vagyok.
- Lassan a testtel kislány - szólok rá, majd egy laza mozdulattal, kárpótlásként kiveszem a kezéből a szatyrokat. Elég egy pillantást vetnem rájuk, máris hatalmas vigyor terül el az arcomon. - Vagy szólítsalak esetleg Lady Joynak? - mutatom fel az egyik fehérneműs szatyrot. Jól ismerem ezeket, ugyanis a lányok, akikkel Valentin Napon együtt voltam, mindig valami fehérneműt kaptak.
Azonnal beletúrok a zacskóba, és kiemelem a vadiúj fehérneműt.
- Ne már Carly, komolyan ezt vetted? - meredek rá a hollófekete csipke és szatén bodyra, és kérdőn nézek a húgomra.
Lehet, hogy a lelke mélyén egy domina? Lehet, hogy mégse kellene kekeckednem vele, mert a végén megvesszőz vagy valami?
- Seth! - kiált fel anyánk, és odarohan hozzám, hogy kitépje a kezemből a fehérneműt. - El a mancsokkal! Ezek finom női holmik, nem a te kezedbe valóak!
- A finom női holmik nagyon is férfikezekbe valóak - szólal meg apánk valahonnan a nappali felől (jé, felébredt?). - Hol az a vacsora? Éhen halok...
- Egyetértek! - szólalok meg én is.

carly & seth

Ugyan nem sok barátom van (bár nem is mindenkire aggatom rá ezt a titulust), de akad olyan, akinek az anyja a legjobb barátnője. Ezzel nincs is semmi baj, ha olyan normális családi környezetben nő fel az ember, ahol nem egy dajka vigyáz rá folyton, és nem a napköziben meg nyáron a táborokban rohad egész idő alatt. A mi gyerekkorunk ebből állt, és persze valahol élveztem a dolgot, hogy olyan sok táborba elmehettem, és rengeteg gyerekkel együtt játszva eltöltöttük az időt, de így utólag visszagondolva jobban értékeltem volna, ha a reggeli vajas kenyeremet anya keni meg, és teszi elém. Talán hülyeség az egész, de úgy érzem, hogy nem tudtam olyan érzelmi kapcsolatot kialakítani a szüleimmel, mint más barátaim. Amikor elmegyek hozzájuk, akár csak tanulni, teljesen más a légkör, mint nálunk. Így talán nem is csoda, hogy pont nem az anyámmal akarom megbeszélni az érzéseimet. Ez pedig teljesen független mindenféle tinédzserkori dactól, vagy hogy az, ami lefoglalja a gondolataimat az egyik legnagyobb tabu a világon. Ha nem a bátyámról lenne szó, akkor sem beszélném meg ezt az anyámmal. Mert egyáltalán nem érzem magamhoz olyan közel, hogy megtegyem.
De ez anyának fel sem tűnik. Folyamatosan bombáz a kérdéseivel - amikor éppen nem feledkezik meg róla -, és csak annyit érzékel belőle, hogy folyamatosan hárítok. Nem különösebben húzza fel magát ezen. Miközben a kozmetikusnál ültünk mindketten, akkor is a legutóbbi útjának részleteiról csacsogott hosszasan,
Mint mindennek, ennek is vége lett szerencsére, bár ez az egész anya-lánya kapcsolat nem hagy most nyugodni, s folyamatosan kattogok rajta, miközben szótlanul vezetem az autót (a fodrászatban felszolgált pezsgő anyám fejébe szállt). s még akkor sem hagy nyugodni, amikor a szatyrokkal megpakolva baktatok a ház felé. Seth a semmiből bukkan elő, és ha nem ragad meg, biztos, hogy a seggemre esek.
- Neked is mindig az én utamat kell keresztezned! - csattanok fel, játszott idegességgel, elvégre nem szabad egy pillanatra sem kiesnem a szerepemből. Ha megtenném, akkor mit sem törődve azzal, hogy Seth vizes, magamhoz ölelném, s lábujjhegyre állva az arcom a nyakába fúrnám. Hirtelen olyan szeretetéhség tör rám, hogy még magam is meglepődöm. S az egyetlen, akitől megkaphatom ezt ebben a házban, az Seth, és nincs más. Ez az egész vásárlás egyszerűen elszomorított. Nem is nagyon érdekel, hogy az a tömérdek szatyor kikerül a kezemből, és amikor elkezd cukkolni az egyik fehérnemável, csak a szemeim forgatom.
- Anya választotta. - csupán ennyit mondok, és ebben benne van minden. Seth ugyan már kikerült ebből a körből jó ideje, de engem anya még mindig úgy kezel, mint a saját élő Barbie babáját, akit kedvére öltöztethet. Legalábbis ezt gondolja, amikor megvesz egy rakat holmit, ami végül a szekrény aljában köt ki használatlanul, egészen addig, amíg ki nem szanálom őket.
- Nyugodjatok meg, nem jöttünk üres kézzel. - csacsogja, én pedig közben visszasétálok az autóhoz, és kiveszem a többi szatyrot is. - Seth, öltözz fel kérlek a vacsorához. -
Szól rá anya a bátyámra, majd elvonul apámmal együtt az ebédlő felé. Anya cuccait ledobom a nappaliban a kanapéra. Majd elindulok fel az emeletre minden külön megjegyzés nélkül. Azt gondolom, hogy logikusan Seth velem jön, elvégre a cuccaim nagy része a kezében van, másrészt meg fel is kell öltöznie, ha már anyám külön felhívta rá a figyelmet.

- Ha még egyszer felhozod ezt a bál témát anya előtt, esküszöm, hogy... kitekerem a nyakadat! - sziszegem neki, miközben haladunk fel a lépcsőn (remélhetőleg tényleg jött Ő is velem), majd megtorpanva a lépcső tetején, nyújtom a kezem a zacskókért. - Innen már én is betudom vinni, köszi. -
Nézek fel Rá, és rebbentem meg hosszú fekete pilláim, melyeket szintén most festett meg anyám kozmetikusa.

carly & seth

Hagyom, hogy anya elvegye tőlem a fehérneműt, és én már csak az üres papírzacskót tartom a kezemben, elég hülyén nézhetek ki.
- Hát ez kissé... bizarr - jegyzem meg, elvégre arról van szó, hogy az anyánk, akinek éppen hogy azt kellene támogatnia, hogy Carly minél később veszítse el szent szüzességét, és erre éppen ő vesz neki ilyen holmit, amiben még egy sztriptízbárban is bőven megállná a helyét a külseje? Úgy tűnik, hogy a Carly tisztaságáért projektnek én vagyok az egyedüli képviselője ebben a családban, mert még apa is disznó megjegyzéseket tesz, amit nagyon is helytelenítek.
Carly nyomában elindulok az emeletre, miközben elveszek tőle még pár szatyrot, elvégre ezek a csinos kis semmi holmik, amiket vásárolt, biztos dög nehezek. Hát, nem, de azért még nem halt ki belőlem a lvoagiasság.
A lépcső teteje előtt egy pár fokkal bájosan elvigyorodom.
- Ne húzd így fel magad... - mondom neki, majd eszem ágában sincs odaadni neki a szatyrokat. Elsétálok a kinyújtott karja mellett, és egyenesen beballagok a szobájába, hogy aztán becsukjam az ajtót magunk mögött és csak emlékeztetőül, de azonnal, szenvedélyesen megcsókoljam, miközben a falnak tolom.
Nem húzom sokáig, elvégre ha soká időzünk, tényleg éhen halok, de azért nem tudok megállni egyetlen másodperc után. Mikor végül elszakadok tőle, a homlokát is megpuszilom.
- Ezt engesztelésül... A csipkés bodyt pedig majd megmutathatnád egyszer - kacsintok rá, aztán már nyitom is az ajtót, hogy magára hagyjam mindezzel.
Átmegyek a saját szobámba, és magamra veszek egy farmert meg egy pólót, a földön találtam mindkettőt, talán reggel, vagy tegnap, vagy tegnapelőtt dobtam le őket, de szagra még jók, szóval újrahasznosíthatóak. Lazán sétálok vissza a földszintre és ülök oda az asztalhoz.
Miközben anya fecseg valamiről, én aljadék kis mosollyal figyelem a húgomat. Figyelem, ahogy szed magának, figyelem, ahogy eszik, figyelem, ahogy a haját hátrateszi a válla mögé.
A beszélgetésre nem nagyon figyelek, igazából nem is érdekel, de valahogy Carly beiskolázása lesz a téma. Apa kérdezett rá, hogy hogy állnak a papírjai, kell-e ajánlást írnia valamelyik jelentkezéshez.
Mivel erről már eleget hallottam, kicsit elszáll a jókedvem. Leveszem a szemem a húgomról és inkább a kajámra fókuszálok, bár a brokkoli már kissé kihűlt, a sült meg száraz a melegítéstől.

carly & seth

Seth pontosan azt mondja ki, amit én is gondolok. Bizarr. Ez az egész helyzet, ahogy az anyám hozzááll a dologhoz. Bár azon még meg sem lepődtem. Anya mindig is kicsit más volt, mint a többi anyuka. Ő nem sütött, főzött nekünk, vagy ült le este mesét olvasni elalvás előtt. a hálaadási ünnepeket is mindig valami puccos étteremben ünnepeltük, mert neki az ünnepek előtti manikűr fontosabb volt, mint hogy saját, házi készítésű ételt tegyen le elénk, legalább egy évben egyszer. Ezzel az egésszel nem is volt alapvetően semmi problémám, egészen addig, amíg nem láttam a saját két szememmel azt, hogy ez másoknál nem így működik. Mindegy is. Az viszont meglep, hogy apa sem szól rá, pedig ő az a családban, aki kordában tudja tartani a sokszor tornádó természetű anyánkat. Nem, még adja is alá a lovat mindenféle megjegyzésekkel. Remek. Igazán remek.
– Ne húzzam fel magam? – kérdezek vissza fojtott, mégis enyhén megemelkedett hangon, majd trappolok a bátyám után, aki egyenesen a szobám felé veszi az irányt, elvéve az összes holmit a kezem ügyéből. – Nem Neked kellett azt a kínszenvedést végigélni a drágalátos anyánkkal, ahogy a szerelmi életemről faggat!  Arról nem is beszélve, hogy.. –
Belépve a szobába folytatnám a kis monológomat, ami nagyon is hasonlít a korábbi társalgásainkra, és most még komolyan is gondolom mindazt, amit mondok, nem pedig megjátszom a felháborodásom. Aztán egyszer csak becsukódik mögöttünk a szobám ajtaja, és a következő pillanatban Seth a falnak nyom, és megcsókol. Olyan hirtelen jön ez az egész, hogy még a levegő is bennreked a tüdőmben, s a kezdeti sokktól még mozdulni sem tudok, de hamar túllendülök ezen a dolgon, s csókolok vissza. Fogalmam sincs, miért lepett meg ennyire ez a lépése, mintha ez lenne az első csókunk. Egészem beleremeg a térdem, kezeimmel pedig a karjait simítom végig. Legszívesebben a mellkasára majd a hasára simítanám a tenyerem, és talán össze is szedném a bátorságom hozzá, amikor ajkaink elszakadnak egymástól. Kipirult arccal, csillogó szemekkel nézek fel Rá, és mosolyodom el bágyadtam a szavait hallva.
– Ezért már megérte végigszenvedni a félnapot a plázában. – szemeimmel követem, ahogy kimegy a szobámból, és kell pár másodperc, amíg összeszedem magam, hogy képes legyek lemenni a szüleinkhez a földszintre. Előtte azért egy száraz pólót is magamra húzok, a lebukás elkerülése végett.
Épp végzek a terítéssel, amikor Seth is befut. Apa már az asztalfőnél ül, anya pedig nagyban csomagolja ki a kajákat. Persze megy a méltatlankodás, amiért apa nem kapott steaket, csak párolt halat, köretnek pedig zöldséget. Anya szintén nagyon odafigyel, hogy a köret ne legyen más, csak saláta, mindenfajta öntet nélkül (!), grillezett hússal. Én ezzel az egésszel egy pillanatig nem foglalkozom. Jó nagy adag hasábburgonyát tornyozok fel a steak mellé, és még arra is veszem a fáradtságot, hogy kimenjek a majonézért a konyhába, hogy aztán jól meglocsoljam vele a krumplimat. Anya nem állja meg, hogy meg ne jegyezze, mennyi kalória van a majonézben, és ha étteremben lennénk, nem is illene így elfogyasztani ezt az ételt. Nem érdekel. Én így szeretem.
A hajamat a vállam mögé söpörve veszem a kezembe a villát, majd nézek Sethre. Folyamatosan érzem magamon a pillantását, s bármennyire is próbálom ignorálni, nagyon nehezen megy. Szemeim kissé összeszűkülnek, mintha csúnyán néznék rá, amiért a nagyobbik szelet húst elvadászta előlem, de ott van az az apró kis mosoly az arcomon, amit alig lehet észrevenni.
A téma a majonézről, és az egészséges kiegyensúlyozott étkezésről elterelődik, és helyébe a továbbtanulásom kerül. Nem igazán van kedvem most erről beszélgetni, főleg, mert tudom, hogy az angliai utazás is szóba fog kerülni. Már egyszer meghallgattam anya sápítozását erről a dologról odafele menet a kocsiban, és nincs kedvem még egyszer hozzá.
– Már megvan az összes papírom apa, ne aggódj. – nagy átéléssel tunkolom a majonézbe a krumplimat, mely kissé meredt, de hát mint tudjuk a majonéz csodákra képes! – A jelentkezés leadásának határideje majd három hónap múlva lesz. –
– De ha minden megvan, akkor miért nem adtad még le? –
– Egyrészt, mert még van pár vizsgám, másrészt még nem döntöttem a sorrendről. – vonom meg a vállam. Az meg sem lep, hogy apa nincs képben arról, mikor és hogyan vizsgázom. Ráadásul az, ami Seth és közöttem történt.. és történik azóta is, teljesen más megvilágításba helyezte a dolgokat.
– Lényegtelen a sorrend, ha mindenhova felvesznek, akkor Te választasz, melyik iskolába mész. – mondja apa, majd belekortyol a poharába.
– Még időben vagyok. – ismerem a szüleimet, és tudom, hogy felesleges belemenni egy vitába, így inkább teszek egy ilyen kitérő választ, abban reménykedve, hogy lezártnak tekinthetjük a témát.
– Most ez a legkisebb gondunk drágám. Emlékszel, hogy beszéltünk arról, hogy jövőhónapban elkísérem Carlyt Cambridge-be? – gondterhelt sóhajjal kezdi anya, és akaratlanul is görcsbe rándul a gyomrom. Igen, már az autóban is elég ideges lettem a dologtól. – Ez az egyetlen hétvége az elkövetkezendő félévben, amikor újra tudnának fogadni minket Berlinben. –
Persze miért is lepődtem meg, hogy egy Berlin-i kiruccanás fontosabb, mint az én jövőm? Hogy gondolhattam volna azt, hogy a saját anyámmal eltölthetek egy hétvégét úgy, hogy csak ketten vagyunk, és egyszerűen csak jól érezzük magunkat?
– Majd elmegyek egyedül. – közlöm fapofával, és közben egy újabb falatot vágok magamnak a húsból.
– Szó sem lehet róla. – rázza a fejét apa. – Fiatal vagy még ahhoz, hogy egyedül elmehess egy ilyen nagy útra. –
– Mindjárt betöltöm a tizennyolcat apa, nem vagyok már kislány. – húzom fel az orromat nem tetszően.
– De, az vagy, és ebből nem engedek. Majd beszélek Bridget nénikéddel, aki kint él Londonban, hátha ráér Téged pesztrálni azon a hétvégén. –
– Biztos nem fogok vele eltölteni egy teljes hétvégét! – ellenkezem hevesen. Bridget apánk féltestvére, aki a nagypapa első házasságából született. Ha azt gondolná bárki, hogy a Dursley család a Harry Potterből nem létezik, nos az nagyon téved. Szerintem Bridgetről és családjáról mintázták őket. – Ugyan már apa, nem vagyok már ötéves! Tudok vigyázni magamra! Ráadásul nem is leszek egyedül, egy csomó korombeli is ott lesz, mégis mi bajon történhet? Egy fejlett országba utazom, nem egy terrorövezetbe! –
Nagyon is belelendülök a győzködésbe, de apámat ez nem hatja meg, és jól láthatóan anyámat sem.
– Vagy Bridget nénéd, vagy nem mész, és kész. Nem nyitok vitát erről. –
– Te sem tudod két óránál tovább elviselni, pedig a féltestvéred! Akkor hogy várhatod el tőlem, hogy töltsek el vele egy egész hétvégét? – csattanok fel, és nem nagyon érdekel, hogy túlfeszítem a húrt. – Le fog égetni mindenki előtt, hisz tudod milyen! Hamarabb mennék el Sethel a nyíltnapra, mint Bridgettel, mert még az sem lenne annyira ciki, mint ő! –
Hogy honnan is jött az előbbi kijelentésem? Nos, a megjegyzés nem véletlen. Elég volt egy pillantást vetnem a bátyámra, hogy összeálljon egy kép, ami talán egy újabb bizonyíték lenne a zsenialitásomra. Talán elég, ha elültetem a bogarat anyáék fülében.

carly & seth

Örülök, hogy sikeresen el tudom hallgattatni ezt a panaszáradatot Carly szépséges szájából. Nem mintha nem hallgatnék bármit örömmel, amit mond, de jobb, ha vidám és aranyos dolgokról beszél, mint a shoppingról. A csókja igencsak paprikás, és mindennél jobban élvezem. Főleg azt, ahogy kissé bágyadtan felnéz rám utána. Mindent elárul.
Egyébként csodálom őt. Én tavaly ilyenkor mindig utáltam, ha a főiskolai jelentkezéssel nyaggattak. Stresszes időszak volt, mert versenyben voltam az ösztöndíjakért és a helyekért a csapatokban. Mérlegelnem kellett nemcsak azt, hogy hol jó az oktatás, hanem azt is, hogy hol jó a csapat. Sakkoznom kellett az ajánlatok közt, hogy a legjobbat kapjam. Végül sikerült kimatekolni a dolgokat, és nem bántam meg a választásomat.
Most Carlynak ennél nagyobb a tét. Több az opciója is és sokkal több mindent kell mérlegelnie. Nem tudom, hogy a szüleink miért nem látják, hogy tökéletesen kézben tudja tartani a dolgokat a segítségük nélkül is. De nem szólok közbe, ez az ő meccsük. Eszem ágában sincs két tűz közé kerülni, csak felröhögök, mikor apa előhozakodik a londoni rokonsággal. De a jelek szerint teljesen komolyan gondolja, úgyhogy inkább belekortyolok a vizembe, hogy elfojtsam a további vihogást, amint a vita kibontakozik, Carly pedig tovább tiltakozik.
- Ez igaz, apa - helyeselek a húgomnak, elvégre Bridgetet tényleg nem tudja senki elviselni. Na jó, kivéve engem, mert engem valamiért kedvel, de attól még én is elunom a társaságát egy idő után.
Aztán az én pici, aranyos húgocskám olyasmivel áll elő, amitől köpni-nyelni nem tudok. Persze rögtön elszáll az agyam tőle. Az jut eszembe, hogy egy egész hétvégét tölthetnénk el kettesben, az egész világtól távol. Minden olyasmit megtehetnénk, amit itthon nem. De mielőtt még nagyon elmerülnék az ábrándozásban, észlelem, hogy veszélyes irányba terelődött a beszélgetés.
- Egyáltalán nem értem, miért tiltakozol ez ellen ennyire, ráadásul meglehetősen tiszteletlen is vagy, Carly - hajol előre egyre morcosabban apánk, mintha meg se hallotta volna az iménti ötletet, melyben nagyon is szerepelek.
- Várj csak, drágám - szólal meg anyánk, és megsimítja apa kezét. - Hiszen ez egy kitűnő ötlet! Seth, te majd elkíséred a húgodat, és kész, el van minden intézve.
Minden szempár rám szegeződik. Én alapvetően nem vagyok egy lámpalázas típus, de azért mindennek van határa.
- Nem, ez teljességgel kizárt, nem fogok bébiszittert játszani Londonban. Felejtsétek el - dobom a szalvétát az asztalra.
Elvégre semmi sem lenne annál gyanúsabb, ha hirtelen boldogan igent mondanék egy ilyen ajánlatra, elvégre mi ki nem állhatjuk egymást Carlyval, és ha egy kis helyre zárnak össze minket, akkor biztos, hogy egymásnak esnénk. Nos, valóban egymásnak esnénk, csak éppen most már nem egészen úgy, mint akik utálják egymást.

carly & seth

Nevetségesnek gondolom ezt az egész beszélgetést, sőt, egyenesen utálom. Igen. Utálom, hogy gyerekként kezelnek, holott az élet más területén elvárják, hogy viselkedjek felnőttként. Amikor nincsenek itthon, akkor tartsam rendbe a házat, és felügyeljek rá – és ez az utóbbi két évben egyre sűrűbb, hiszen szinte alig vannak itthon -, és persze a bokros teendőik mellett arra sincs sok idejük, hogy a számlákat rendezzék, így újabban anyám azt is rám testálta. Nem mintha nehezemre esne elindítani a netbankon az utalásokat, de neki is pont ugyan annyi kattintásba kerülne, mint nekem. Azon szülői értekezletekre sem mennek el, ahol a ballagásom a téma, az érettségi, a bankett és ilyen apróságok, amelyeket a szülők egymással karöltve szerveznek meg. De nem, Mrs. Taylornak nem fér bele a szoros programtervezetbe egy ilyen dolog. Amikor meg arról van szó, hogy szeretnék elmenni egy nyíltnapra, ami éppenséggel egy másik kontinensen van, egyből kitör a pánik, és úgy csinálunk, mintha teljesen életképtelen lennék. Hallo! Nem Afganisztánba akarok menni, csak Angliába. Nem bizonyítottam elégszer, hogy rátermett és megbízható vagyok? Úgy tűnik nem.
És egyébként sem én vagyok az, aki a saját lányának jövőjét egy hülye út miatt háttérbe szorítja.
Tudjátok mit? Nem is baj, ha így gondolják. Hogy túl fiatal vagyok, s nem elég önálló egy ilyen úthoz. Akkor másképp fogom elérni azt, amit akarok úgy, hogy észre sem veszik, hogy a szájukba adom a szavakat.
– Miért? Pont azért, amiért Te is mindig azt hazudod Nekik, hogy előre lefoglalt utunk van, amikor elakarnak jönni meglátogatni minket! – fültanúja voltam. Kétszer is. Apánál már csak anyám utálja jobban azt a rokoni ágat. Mindig elkapja a migrénes görcs, amikor fellebben a híre a látogatásuknak. Hátradőlök a székemben, és összefonom a karjaim magam előtt, miközben dühösen meredek apámra. Tény, hogy tiszteletlen vagyok, de nem tudok most másmilyen lenni. A szüleim önzősége egyszerűen felbosszant, és képtelen vagyok most tiszteletteljesen viselkedni, mint ahogy általában szoktam. Ekkor megtörténik az, amire vártam. Anya fejében felkapcsol a villanykörte, és a Taylors Family sorozat újabb része kezd pörögni.
– Jesszus, ne már anya! – csattanok fel én is, rögtön Seth után. – Ez nem ötlet volt, csak egy buta viszonyítási hasonlat, nehogy már komolyan vedd! –
Felpattanok a székről, és idegesen kezdek el járkálni.
– Mindenki rajtam fog röhögni! Ott lesznek a jövendőbeli csoporttársaim, és azt fogják látni, hogy a bátyám kísérget? – megállok a szék mögött, és megtámaszkodok a támlájában, miközben Sethre esik a pillantásom. – Nem kell bébiszitter, nem vagyok már csecsemő. –
Grimaszolok Sethre, miközben legbelül nagyon is élvezem a kialakult helyzetet.
- Elég a hisztiből Carly! – szólal fel anya. Az ő türelme is bizony véges. – A bátyád alig idősebb nálad, ő is egyetemista, elvegyül majd a többiek között, igaz Seth? -
Pillant anya a bátyámra, mit sem törődve azzal, mennyire ágáll a dolog ellen.
- Három nap nem a világ vége. A húgodnak ez fontos, és nem azt kérem, hogy legyél ott folyamatosan mellette, csak néha nézz rá.. -
- Én jobban örülnék, ha végig mellette lenne. – mondja apa, mire a fejemet fogom csak.
– Én meg annak örülnék, ha senki nem telepedne rám! –
- Csak féltünk Carly. Azt gondolod, ismered a világot, és mindent tudsz, de ez nincs így. Rosszindulatú emberek mindenhol vannak. -
– Csak azért, mert legutóbb láttad a tévében az Elrabolva című filmet, még nem jelenti azt, hogy komolyan is kell venned a dolgot anya. –
- Na most már aztán elég legyen! – csap az asztalra apa, én pedig ijedtemben összerezzenek. Hajaj, azt hiszem sikerül mégiscsak túlfeszíteni a húrt. - Seth, nézd meg, lesz e azon a hétvégén meccsed. Ha nem, elkíséred a húgodat arra a nyavalyás nyílt napra. Ha igen, Carly itthon marad, és pont. -

carly & seth

Addig nagyon vicces a dolog, amíg én nem kerülök képbe. De utána már kicsit zavarossá válik a dolog. Én élből visszautaítom az ajánlatot, de Carly tovább ravaszkodik, és bevallom őszintén, kissé nehéz követnem a logikáját. De biztos jobban ért a megtévesztéshez, mint én, mert a végén eléri, amit akar. Ráadásul nemcsak anya ingatag ötletéről van már szó, hanem apa asztalra baszós utasításáról, ami eléggé megvétózhatatlan általában. Olyan hatalom ő a szemünkben a mai napig, hogy nemigen kérdőjelezzük meg. Ráadásul mivel egyébként nyugodt és megfontolt, amikor ilyen jellegű dolgokat csinál, mint például az, hogy felemeli a hangját, vagy hogy rávág az asztalra.
Én viszont baromi jól mulatok. Csendesen vigyorgok, a vigyoromat pedig a kezemmel próbálom eltakarni. Elképesztő, hogy ez a család kezd olyan lenni, mint egy kibaszott ingyencirkusz. A szüleink azt képzelik, hogy mindenféle befolyással rendelkeznek az életünk felett. Azt képzelik, Carlynak szüksége van irányításra. Azt képzelik, nekem parancsolhatnak. Carly azt képzeli, hogy muszáj győzködnie anyát és apát. Én meg azt képzelem, hogy ez az egész csak vicc. Pedig sajnos ez a közös pszichózis, amelyben kóválygunk, mint a szartól ittas légy, nagyon is valódi.
Egy ideig reménykedtem, hogy valamit ki tudok csikarni cserébe a kötelező útért, de mivel Carly ennyire felhúzta az ősöket, erről lemondhatok.
- Csodás - bosszankodom, és ebbe némi őszinteség is vegyül. - Nagyszerű. De egyet mondok, hugicám, ha már ott vagyunk, elrángatlak kipróbálni a vadonatúj Aston Martint. Semmi másért nem vagyok hajlandó Angliába utazni!
Felkelek és fogom a tányéromat, hogy kivigyem.
- Egyébként melyik hétvégéről beszélünk? - érdeklődöm félvállról, félúton a konyhába.  

carly & seth

Az egész olyan mint az egyszeregy. Legalábbis számomra, mert most úgy érzem, az én kezemben van az irányítás, és minden a tervem szerint halad. Valójában egyáltalán nem ez volt a tervem, ez csak úgy jött, teljesen spontán. Mielőtt anya be nem nyögte be a kocsiban, hogy az egyik külföldi útjuk miatt – ami egy a sok közül -, le kell mondania az előre megbeszélt programunkat, még azon is elgondolkoztam, hogy én magam fogom anyának megemlíteni, hogy hagyjuk az egészet. Nem csábít már úgy Anglia, mint azelőtt. Szeretnék az államokban maradni, és egy viszonylag közeli városban tanulni. Nem, nem a családom miatt, vagy mert hazakarok járni gyakran, hanem Seth miatt. Őrültség lenne az egész? Minden bizonnyal.
Nem kerüli el a figyelmem Seth vigyorgása – az a nagy szerencséje, hogy anyáék inkább velem vannak elfoglalva, mint Vele -, és nem kell sok, hogy kiessek a szerepemből, de szerencsére épp eléggé sikerül megharapnom a szám belsejét ahhoz, hogy elmenjen a kedvem a kuncogástól.
Arra én sem számítottam, hogy apát ennyire kihozom a sodrából. Elég csendes típus, még nálam is jóval hallgatagabb, ha ő egyszer felemeli a hangját, vagy az asztalra csap, annak oka van. Viszont azt is tudom, minél jobban ellenkezem valami ellen, ő annál inkább ragaszkodik ahhoz az elképzeléshez. Főleg, ha anya is támogatja az ötletet. Zseniális!
– Nem érdekel az Aston Martinid! Nem érdekel ez az egész! Elegem van! – tolom be dühösen a széket, majd pördülök meg a tengelyem körül, és egyenesen az emelet felé veszem az irányt. Természetesen most az a rész jön, amikor duzzogva felvonulok a szobámba, és az est további részében fent fogok kuksolni. Előfordult már máskor is ilyen. Aztán másnap úgy tettünk, mintha mi sem történt volna. Olyan Taylor módra. Mint mindig.
Az előadás teljessé tételéhez még a szobám ajtaját is hangosan becsukom, azzal a különbséggel, hogy ezt kívülről teszem, majd nesztelenül beoldalgok Seth szobájába, hogy majd ott várjam meg Őt.

- Lehet, tényleg nem kellene ezt a dolgot erőltessük. Látod, hogy Seth sem akarja.. – beszélek lehalkított hangon anya apánkhoz, aki összeráncolt szemöldökkel  néz az emelet felé, és közben a fejét csóválja.
– De, így lesz a legjobb. Carly nem mehet el egyedül, és ne is gondolja azt, hogy  minden úgy történik, ahogy ő akarja!  … Mindjárt jövök, hozok egy pohár bort. Kérsz te is? – háborog egy sort a férfi, majd feláll, és a kérdését követően elindul a konyhába. Seth számára hamar kiderülhet, hogy nem csak a borról van szó, hiszen ahogy elővesz egy üveggel, apánk máris odalép mellé. – Fiam, tudom, hogy semmi kedved az egészhez, nekem sem lenne. De anyád hisztijét sem akarom hallgatni. Carly pedig.. hát láttad, milyen jelenetet rendezett most is. A jövőhónap utolsó hétvégéjéről lesz szó. Tedd meg, hogy szabaddá teszed amennyire csak lehet, és kíséred el a húgodat erre a marhaságra. –
Tud az öreg rendesen is beszélni, főleg ha azt szeretné, hogy minden zökkenőmentesen menjen, és a kis feleségének is a lelki békéje helyre álljon. Persze mindezen szavakat halkan mondja, nehogy az ebédlőben ülő nő fülébe jusson vissza.
– Majd kitalálunk valamit, hogy Neked is megérje ez a dolog. Rendben? De anyádnak egy szót se! – üzletember, és ebben mindig is nagyon jó volt, és pontosan tudja azt is, hogyan érje el azt, amit akar.

Én mindeközben Seth ágyának a szélén ücsörögve várom, hogy végre befejezzék a vacsorát, és feljöjjön. Remélem nem most akarnak valami mélyen szántó beszélgetést lefolytatni, bár.. ahogy apánk nyakán lüktető eret elnéztem, nem ez az az este lesz, amikor elmélyülten fognak csevegni.
Ahogy meghallom a lépcsőn felfelé haladó lépteket, az ajtó mögé bújok, pont azért, hogy meglepjem Sethet, s amikor belép a szobájába, először ne is vegyen észre, majd kivárva a megfelelő pillanatot ugrom egyszerűen a hátára, mint valami megkergült kis majom.

carly & seth

- Martin, nem Martini, te iszákos karaokesztár! - szólok utána, csak a rend kedvéért. Még hogy martini... nem tudom, apáék ismerik-e egyáltalán a karaokés sztorit, mikor Carly nagyon beállt, de kötve hiszem. Carly még mindig a makulátlan kis eminens a szemükben, nem pedig a lázadó tinilány. Talán ez volt az első alkalom, hogy szembeszállt a szüleinkkel, és ez is remekül sikerült. Végül is senki se kapott dührohamot, vagy szélütést... Tehát a mérleg pozitív.
És nem is válaszolt... Ezt a jófejséget! Ha nem tudnám, hogy az egész csak színjáték volt, most nagyon alaposan felhúznám magam az egészen, szóval úgy döntök, csapkodok egy kicsit a konyhában, hogy hihető legyen a sztori. Mikor apa kijön utánam, épp a hűtő ajtaját vágom be erélyesen, miután visszaraktam a narancs dzsúzos flakont.
Komolyan beszél és fojtott hangon, mintha félne, hogy anya meghallja. Nos, miután anya mondanivalóját "hisztinek" titulálja, meg is értem, hogy fél, de annyi baj legyen. Felbukkan egy reménysugár, hogy talán mégis profitálhatok valamit a dologból. Csodálatos! De azért húzom a szám egy kicsit, mire végül rábólintok.
- Hát, meccsünk ugyan nincsen akkor de szerettem volna edzeni és tanulni... - Ha-ha, az évszázad poénja. - Mindegy, valahogy megoldom - adom elő végül a mártírt. - Én se akarom, hogy Carlynak baja essen - adagolok be még egy kis szerető testvért is, hátha még nagyobb ellenszolgáltatásra számíthatok ezért a hatalmas áldozatért. El is mosolyodom és megveregetem apa hátát. - Rendben...
Amint visszamegy a két pohár borral, és visszakapcsol papucs üzemmódba, lelohad az arcomról a mosoly. Vicc ez az egész. Magamhoz veszek egy zacskó nassolni valót, majd elhaladva az ősök mellett odaköszönök:
- Felmegyek... jó éjt, holnap találkozunk. - Anya kap egy puszit, mert anya mindig puszit követel.
Mit sem sejtve sétálok be a szobámba, és bevallom, eléggé meglepődöm, mikor valami a hátamra ugrik. De nem üvöltök fel, hanem egyszerűen csak reflexből odakapok, megragadom a támadóm karját, és átlendítem a vállamon, egyenesen levágva az ágyamra, ahol aztán nagyot huppan. Még szerencse, hogy pontosan céloztam, és nem az ágykeretnek esik neki, ugyanis a támadóról kiderül, hogy nem más, mint a húgom, akinek azért nem szeretném eltörni a gerincét, pillanatnyilag.
- Te jó ég... jól vagy? - kérdezem és aggódva mászom fölé az ágyban. szélünk? - érdeklődöm félvállról, félúton a konyhába.   

carly & seth

Makulátlanságom még mindig tartom a szüleink szemében, szerencsére. Igaz, nem is nehéz ezt a képet megtartani magamról, mert egyrészt igaz – hisz eddig egyetlen egyszer lettem rosszul egy bulin, és az is amiatt a kis drogfutár miatt volt -, másodszor itthon kellene lenniük, hogy észrevegyék a jellemfejlődésemet, vagy egyáltalán bármilyen változást rajtam. Talán csak az tűnne fel nekik, ha egyszer csak hirtelenszőkére festetném a hajam, és levágatnám rövidre, oldalt felnyírva.
Így aztán nem reagálok Seth szavaira semmit, tudom, hogy a szüleimnek esne le a dolog, csak furcsállva ráncolják össze a szemöldöküket, és vonják meg a vállukat. Biztosan ez is valami testvéri civódás – gondolják ők. Ha csak sejtésük lenne, mennyire nem ezt fedi a valóság, biztos nem ücsörögnének olyan nyugodtan.

Fenomenális ötletnek tűnt a fejemben az, hogy meglepem Sethet a szobájában. Szemeim előtt lepörgött egy kép, ahogy a hátára ugrom, s karjaimmal szorosan tartva magam, simulok hozzá, miközben a tarkójára, és a nyakára lehelek apró pici csókokat. Khm, nos.. ennyire már régen néztem be valamit, mint most. Nem hogy nem simulok, meg apró puszi halom nem lesz, hanem helyette egy akció film jelenetébe csöppenek, amire aztán nem számítottam egyáltalán. Megragadja a karom, és úgy hajít át maga fölött, mint egy zsák krumplit (bár ezen meg sem kellene lepődjek, egyébként is mindig annak érzem magam, amikor mindenfajta erőfeszítés nélkül pakolgat engem jobbra-balra). Nyekkenve érkezek az ágyra, s hirtelen minden levegő kiszorul a tüdőmből, és most nem jó értelemben. Szemeim hatalmasra kerekednek, akár csak egy teáscsésze alja. Nem, nem kapkodom a levegőt, ugyanis tű éles szúrásokat érzek az oldalamban minden egyes levegővétel után. Egészen addig a plafont bámulom meredten, és próbálom magam összeszedni, amíg Seth nem kerül a képbe azzal, hogy felém hajol.
– Te jóságos… ég.– újabb pár perc szünet után végre kinyögök három szót, melynek értelme nem sok van ugyan, de türközi a döbbenetemet, és azt a kisebb sokkot, amit átéltem az imént. – Te mióta lettél.. karate kölyök? –
Kérdezem, s kezemmel az oldalamat lapogatom át, majd veszek egy mélyebb levegőt. Kezd egyre jobb lenni. Olyan érzés, mint a sima víztükör felszínére csapódnál be, és mivel nem vagyok profi műugró, telibe esel bele a vízbe, és ezernyi tűszúrást érzel mindenhol, ahol a tested először csapódott be nagy erővel a vízbe.
– Azt gondoltam megleplek. Fordítva sült el. – mosolyodom el halványan, és nézek Sethre, majd a jobbommal megsimítom az arcát.

carly & seth

Kiszalad a levegő a tüdejéből, túl nagyot esett. Ez látszik azon, ahogy elkerekednek a szemei és nem vesz levegőt egy pillanatig. Én is megrémülök, de az egész szerencsére csak egy pár pillanatig tart, aztán valaki megnyomja a távirányítót, és Carly felhörren, én pedig megnyugszom. A feszültség nevetés formájában távozik belőlem.
- Te kis hülye, soha többé ne csinálj ilyet... Azt hittem, betörő vagy - magyarázom neki, miközben az arcára simítok, végül feladom, mert ennyire nagy nevetés közben még romantikázni sem tudok. Oldalra gurulok, leheveredve mellé, és végül kifújom magam.
- Különben is, tudhatnád, hogy utálom a meglepetéseket - nyögöm ki az első teljes mondatot, mióta rám ugrott, de végül teljesen lehiggadok, és felé fordulva a hasára simítok.
Keresek minden lehetőséget, hogy hozzáérhessek, akár a hajához, a ruhájához, vagy csak úgy egyszerűen hozzá. Tekintetem huncutul fénylik, mint egy csínytevő kisgyereké, ahogy a húgomat nézem. Annyira szép, és szinte bárhol megérinthetem! Képtelen vagyok betelni ezzel a gondolattal.
- Szóval  Anglia, mi? - vigyorodom el kicsit gúnyosan. - Apa próbált rávenni, miután elmentél, hogy menjek el veled és vigyázzak rá. Azt mondta, nem lesz hálátlan. Zseniális ötlet volt - ismerem el. - Alig várom, hogy induljunk. Néztél már repjegyeket? Vagy anyáét csak át kell írni az én nevemre? - faggatózom, mert szó ami szó, tényleg örömmel utazom el vele.
Ebből is láthatja, hogy a lenti szájhúzás és hőbörgés természetesen csak a "közönségnek" szólt, és hogy valóban hatalmas kedvem van vele utazni.
Egy hétvégényi teljes szabadság, mindentől és mindenkitől távol! Ott senki sem fog furcsa szemekkel nézni ránk. Azt teszünk majd, amit csak akarunk. Ha akarunk, az utcán esünk egymásnak, vagy egy áruházban, vagy a reptéren... Fantasztikus lesz.

carly & seth

Seth jókedve rám is hamar átragad. A kezdeti sokk után – hogy a tulajdon bátyád éppen most lépett elő egy terminátor filmből, és dobott át a válla fölött -, én is elvigyorodom, majd elnevetem magam, bár kissé szaggatottan sikerül ez is. Mély levegő be, s kifúj, s lassanként helyreáll apró kis testemben a rend.
– Betörő? Én? – nevetek még mindig, s könnybe lábadt szemeimet megtörlöm.   – Elhiheted, hogy egy életre megtanultam a leckét Seth. –
Azt eddig is tudtam, hogy nincs oda a meglepetésekért, pont mint én, mert én kifejezetten utálom őket. No de ezt a reakciót azért kissé túlzásnak tartom, de ha racionálisan nézem a dolgot, megtudom érteni. Még mindig a hátamon fekszem, s ahogy a hasamat érinti, kezem a kezére helyezem, s fejem oldalra pillantva pislogok rá lágy mosollyal az ajkaimon.
– Végre elismered, milyen zseniális vagyok? – villantok egy gusztustalan vigyort, s gondolva egyet, én is az oldalamra fordulok, s az egyik lábam csak épp annyira húzom fel, hogy az övéi közé fúrjam. – Láttad anya arcát, amikor azt gondolta, micsoda fantasztikus ötletet talált ki? Pedig én adtam a szavakat a szájába.. soha nem jönnek rá, hogy pontosan ezt akartam elérni, hogy úgy tűnjön az ő ötletük, nem pedig az enyém. –
Tudom, hogy sokan kedvesnek és bájosnak tartanak, amikor meglátják a hatalmas szemeimet, és a pufók arcomat. Pedig én is tudok ám görény lenni, ha akarok, és ez most ékes bizonyítéka. Imserem anyáékat, és pont ezt felhasználva, játszom ki őket. Nem valami szép dolog, de ez egy cseppet sem érdekel.
– Nézegettem már igen, elvileg van is közvetlen járat, amelyen nem kell átszállni, de a jegyeket még nem vettem meg, és szállást sem foglaltam. – bólintok, s kezem a mellkasához érintem, majd lassanként haladok feljebb, hogy aztán a nyakát érintve a tarkójára csúsztassam a kezem. – Örülök, hogy tetszik az ötletem. Bevallom, ezt akkor találtam ki, amikor anya a plázában közölte, hogy nem tud eljönni velem. Látod? Tudok én spontán lenni, ha akarok.  –
Vigyorodok el megint, elvégre nem egyszer a fejemhez vágta, milyen földhözragadt tudok lenni. Hát tessék, az előre megtervezett dolgokat anya felrúgta, s azonnal kitaláltam helyette valami teljesen mást, ami sokkal kedvezőbb!
– Ne haragudj, hogy olyan csúnyán viselkedtem lent, nem gondoltam komolyan. – hajolok közelebb hozzá, és csókolom meg, miután lebiggyesztett ajkakkal, és hatalmas szemeket eresztve elrebegtem a bocsánatkérésemet. Mindketten tudjuk, hogy ami lent történt, színjáték volt csupán, én is mégis úgy érzem, elnézést kell kérnem. Abban is biztos voltam, hogy az ötletem elnyeri Seth tetszését, sokkal inkább aggódtam, hogy az időpont nem lesz neki jó. – De biztos nem lesz semmi programod azon a hétvégén? Nem akarom, hogy miattam lemaradj bármiről.. –

carly & seth

Ez egy csapda. Egy csapda! Ha most elismerem, hogy mennyire zseniális, örökké csak ezt fogja az orrom alá dörgölni a kis ravasz. Úgyhogy megrázom a fejem.
- Nem, eszem ágában sincs. De azt elismerem, hogy ez egy jó ötlet volt.
Az nem tudom, mennyire jó ötlet, hogy összeakasztjuk a lábainkat, és ennyire közel bújunk egymáshoz. Ma már kellően kifárasztottam ugyan magam, hogy elűzzem a délután felgyülemlett szexuális feszültséget, de még mindig nem vagyok biztos benne, hogy nem ugranék rá, ha ugyanazt elkezdenénk, mint az előbb. Sőt... Ez egyáltalán nem garantált, olyannyira nem, hogy egészen biztosan megtenném. Már a gondolattól is megrándul az ölem, de igyekszem másra koncentrálni. De a kezem azért lecsúszik a fenekére, hogy még közelebb húzzam, és ott is marad. Nincs simi, nincs markolászás, de ezt a szép kerek formát muszáj fogdorászni.
- Egy elképesztően dörzsölt, ravasz manipulátor vagy - ismerem el a tehetségét. - Néha megijesztesz. De csak hogy tudd, én átlátok rajtad, engem nem tudsz az orromnál fogva vezetni. Jobban ismerlek, mint bárki - hozom a tudtára, csak a miheztartás végett. Remélem, meg se próbálja majd, mert lehet, hogy csúnyán sikerülne átejtenie.
Figyelem pici keze tétova vándorlását a vállamon át, hogy aztán megborzongjak, mikor a tarkómhoz ér. Félig lehunyt szemmel próbálok úrrá lenni a borzongáson, de sajnos a nyakam... Az elég érzékeny.
- Ha előre eltervezted az egészet, akkor az már nem spontán ötlet volt, kicsi húgom - hívom fel rá a figyelmét. - De nem baj.
Még közelebb húzódik, és végül megcsókol. Most először ő engem, és ez a gondolat mosolygásra késztet. Egyre bátrabb és egyre közvetlenebb, ennek pedig nagyon örülök. Rossz volna, ha idegenkedne ettől az egésztől, úgy érezném, hogy komplett idiótát csináltam magamból azzal, hogy kinyilvánítottam, mennyire vonzódom hozzá.
- Hát talán amíg így engesztelsz ki minden egyes alkalommal, meg tudok bocsátani - mondom álszent képpel és megjátszva, hogy bármivel is megbántott volna. - Én azt sajnálom, hogy egész eddig sose kértem bocsánatot a veszekedésekért. Biztos rengetegszer megbántottalak. Sajnálom.
Komoly szavak ezek, nem feltétlenül illenek ide, de mikor máskor mondanám el, ha most jut az eszembe? Nagyjából egy hónappal ezelőttig bele sem gondoltam, mennyire fontos nekem a húgom, és hogy milyen pocsék lenne, ha nem lenne. Akkor beszéltünk először a külföldi iskoláról. Épp ezért, mikor visszaterelődik a szó arra, hogy utazunk, eszembe jut, miért is utazunk.
Elnyúlok a telefonomért, hogy megnézzem benne a meccses applikációt, amit az egyik kocka dobott össze a karon. Megmutatja minden edzés és meccs és edzőtábor időpontját. Ha messzire utazunk akkor a repülő vagy busz indulását meg minden ilyesmit. Nyomkorászom kicsit Carly melleinek támasztva a telefont.
- Szabad a hétvége. Melyik nap akarsz utazni? Csütörtök? Vasárnap estére a koliban kell lennem, hétfő hajnalban indulunk egy selejtezőre az állam másik végén. Mehetünk szerdán is - ajánlom fel, és felnézek rá kérdőn, alku készen.

carly & seth

– Jó ötlet, hah? – ráncolom össze viccesen a szemöldököm. Természetesen jól esett volna, ha Seth elismeri, mennyire zseniális tudok lenni, de úgy tűnik erre még várnom kell. – Egyszer úgyis kénytelen leszel elismerni. –
Jelentem ki eltántoríthatatlan elhatározással, végül csak elmosolyodom a helyzet komolytalanságán. Természetesen ha nem is mondja ki hangosan ezt, akkor sem fog összedőlni bennem a világ, de mindenkinek jól esik némi önérzet simogatás. Persze ha Sethről van szó, másfajta simogatással is beérem. Keze a fenekemre csúszik, én pedig engedve a húzásnak, simulok közelebb Hozzá. Fel sem fogom azt, hogy ezzel neki mit okozok, sőt, az sem igazán esik le, hogy délelőtt mit tettem azzal, hogy felhúztuk egymást. Képtelen vagyok még csak elképzelni is azt, hogy mi zajlik le Sethben egy-egy hevesebb csók után. Csak azt tudom, hogy egyre „éhesebbnek” érzem magam, ahogy telnek a napok, s egyre több időt töltök Sethel. Vágyakozom valami ismeretlen, s megfoghatatlan után, de még én magam sem tudom, mit kellene pontosan tennem. Ezért is hallgatok az ösztöneimre.
– Ugyan Seth, mindenkit lehet manipulálni, még engem is. – nevetem el magam. – De becsszó, Téged nem foglak. Egyébként sem jutott az eszembe.. nem hiszem, hogy szükségem lenne rá. –
Vallom be teljes őszinteséggel, és tényleg így is gondolom. Nem érzem úgy, hogy a mi kapcsolatunkba, mely hetek óta egyenesen szárnyal, beleférne bármilyen ilyesfajta játszma. Amióta kirobbant az a hatalmas vita, sokkal inkább működik az, hogy őszinték vagyunk egymáshoz, és szeretném, ha ez így is maradna. Örökké.
– Aaaj, nem terveztem el előre az egészet, csak az alapötlet volt meg. A veszekedés adta meg a lehetőséget. – forgatom meg a szemeim, és bizony kelek a saját védelmemre, vagyis a spontaneitásom védelmére! Ám nem is ragadok le túl sokáig ezen a dolgon, mert Seth ajkai sokkal inkább lefoglalnak, s szívesebben csókolom őket, mintsem vitatkozzak valami lényegtelen hülyeségről. – Lehet róla szó. –
Kontrázok rá a szavaira mosolyogva, még akkor is, ha tudom, nem gondolja komolyan őket. Viszont ami utána következik, azt már sokkal inkább, így az én arcvonásaim is ellágyulnak, s hatalmas, érdeklődő szemekkel nézek Rá. Egy pillanatig csak hallgatok, miközben kiül az őszinte meglepettség az arcomra, aztán végül újra elmosolyodom kedvesen.
– Fátylat a múltra. Már nem számít, csak az, ami ezután következik. – mondom halkan, s ismét közelebb hajolva Hozzá, orrom hegyével végigsimítom az övét, miközben kék íriszeit figyelem. Újra és újra elbűvöl ez a szempár. – Köszönöm. –
Csupán ennyit mondok, miután apró csókot lehelek ajkainak szegletébe, s így akarom éreztetni vele, mennyire jól esik nekem az, hogy ezt így kimondta, s még elnézést is kért. Sokkal inkább melengetni a szívemet, mint az, ha hangosan kimondaná, zseninek tart. Nem számítottam arra, hogy valaha is ezt fogja nekem mondani Seth, s legszívesebben most magamhoz ölelném szorosan. De aztán az utazásra terelődik a szó, én pedig az Ő arcát figyelem, miközben a telefonját nyomkodja.
– A nyíltnap pénteken lesz, és reggel kilenckor van a gyülekező a főbejáratnál, onnan fognak végigkísérni minket. Kicsit olyan nekem, mint valami tárlatvezetés. – a nyíltnapra kellett regisztrálni is, amit megtettem, s szerencsére nem kellett név szerint megemlítenem a plusz egy főt, aki elkísér. Bár akkor is megoldanám a dolgot, ha így lenne. – Nekem mindkettő jó. Szerintem anyáéknak teljesen mindegy, hány napra írják meg a kikérőt a suliba. –
Vonom meg a vállam, s egy nem éppen kedves fintor fut végig az arcomon. Lehet, hogy az ebédlőben elhangzott szavak azon része, melyet Sethnek szántam, nem voltak igazak, viszont a dühöm nem csak színjáték volt, amivel a szüleimmel kommunikáltam.
– Ha Neked jó a szerda, akkor mehetünk akkor is. Legalább több időt tudunk kettesben tölteni. – harapok bele az alsó ajkamba, s nézek csillogó szemekkel a bátyámra. Ó igen, nagyon is várom, hogy egy teljesen másik kontinensen legyünk, csak mi ketten. – De ugye tudod, hogy ez esetben mit jelent az, hogy megegyezik a családnevünk? –
Tudom, hogy a bátyámnak is megfordult az a fejében, mint nekem. Végre lesz olyan alkalom, amikor kézen fogva sétálunk az utcán, s akkor hajolunk oda a másikhoz egy csókért, amikor csak akarunk, nyilvánosság előtt. Viszont a személyigazolványunkat nem tudjuk meghamisítani.