Még mindig emlékszem arra a napra, amikor találkoztunk. A diszkóban ő volt az egyetlen szerintem, aki olyan tipikus búval baszott, karót nyelt arccal állt a tömegben. Nem értettem, hogyha ennyire szar a kedve, minek jön egy ilyen helyre. Mondjuk aznap én se voltam a toppon, bár nálam az unalom volt betudható a kiváltó oknak. Nem hiszek a sorsban, a végzetben, abban, hogy minden előre meg van írva. Véletlenül láttam meg, aztán odamentem hozzá. Elsőre nem beszélt valami sokat. Valószínűleg mindketten meglepődtünk azon, hogy nem egy nőt szólítottam le, akiken olyan rövid volt a szoknya, hogy ennyi erőből a seggükre is írhatták volna a "Kúrj már meg!" feliratot. Szóval így találkoztam Bennel. Semmit se így terveztem. De így visszagondolva rá, hatalmas mázli, hogy akkor elkezdtünk dumálni. Akkoriban kizártnak tartottam, hogy egy faszival bármit olyat is csináljak. Hát...mégis sikerült. És nem bántam meg. Ahogyan ő sem, azt hiszem. Basszuskulcs, úgy nosztalgiázok, mintha egy nyolcvan éves nagymama lennék aki a székében ülve, sálat kötögetve emlékszik vissza a húsz évvel ezelőtt történt első nagy szerelmére. Eeeeh.
Mondhatjuk, hogy érzelgős lettem. Ez van, ha valaki szerelmes. Hetek teltek el azóta, hogy Ben lelépett. Évek után újra láthattam, de csak pár percre. Mint egy rövid álom. Egy nagyon-nagyon rövid álom. Próbáltam megállítani, de végül feladtam. Beletörődtem abba, hogy időre van szüksége, bár ő szakított. Aha! Nem szakított, csak szakítani akart. Én nem egyeztem bele. Nem mintha ehhez kéne az én beleegyezésem is, de nem, nem hagyom, hogy csak úgy szakítgasson velem. Nem fog félredobni, mint valami selejtes, meghibásodott árut. Nem hagyom.
Az utolsó szavaira már nem is tudtam mit felelni. Megsimogatta Melvint, aztán egy "Vigyázz magadra Simon" kegyelemdöfés kíséretében bebaszta az ajtót. Hallottam a lépteit, ahogyan egyre távolodott, de nem mentem utána. Csak rontottam volna a helyzeten. Idő kell neki. Idő. Na de ennyi?! Hetek?!
Sírok. Folyamatosan sírok. Tudom, hogy szánalmas és csak a lányok bőgnek ennyit, dehát csak Melvin látja. Miután egyedül, vagyis...majdnem egyedül lettem hagyva, az első dolgom az volt, hogy kidobjam Greget. Ő halál nyugodtan várt az emeleten, majd megkérdezte, hogy mi történt, de látszólag nem nagyon rázta meg a dolog. Szerencsére hamar távozott, nem kellett könyörögnöm neki. De ha megkérdezte volna, hogy folytatjuk-e, már nem élne. Ezek után - sírva - elmentem zuhanyozni, mert még mindig éreztem magamon Greg szagát, a helyeket ahol hozzám ért, és undorodtam magamtól, meg tőle is. Ben még így is hagyta, hogy megöleljem. Meg kellett volna kérdeznem tőle, hogy hova megy, kihez, van-e elég pénze. Mi van, ha út közben meggyilkolják, elrabolják és eladják a veséjét, vagy..vagy talál valaki mást? Önző vagyok, mert azt akarom, hogy boldog legyen, de csak én velem. Már így is én vagyok itt a fő köcsög, ezen már nem múlik.
Egész éjszaka Melvinnel az ölemben ültem az ágyon, a motyogása kissé megnyugtatott. Szegény, az se biztos, hogy tudja ki Ben, ki volt az aki megsimogatta. Nem vagyok egy nagy malac szakértő, de olyan kicsi, és annyi idő eltelt már..nem biztos, hogy emlékszik rá. Melvinnek adtam enni, de én rá se bírtam nézni semmiféle kajára. Nem azért, mert önsajnálatomba temetkezve halálra kívántam éheztetni magam, csak annyira ideges voltam, hogy egyszerűen nem tudtam enni. Egyfolytában azon agyaltam, hogy felhívjam-e, írjak-e neki sms-t, hívjam-e a rendőrséget, elmenjek-e keresni a hulláját, stb stb.
Nagy nehezen sikerült elaludnom, pia igénybevétele nélkül is. Emlékszem, hogy mosolygott, amikor először elment. A sereghez. Persze, egyértelmű, hogy akkor is szomorú volt valamennyire, de akkor legalább mosolygott valamennyit. De most nem. Utálom magamat. Ő is utál engem. Én aggódom érte, de őt vajon tényleg nem érdekelné, ha történne valami velem? Áh, már megint az önsajnáltatás.
Valószínűleg sose raktam a házban rendet, tiszta szemétdomb volt a hely egész idő alatt. Utálok rendet rakni. Miért nem rakja el magát a rend?
Hiányzik. Mi van, ha meghalt? Felnégyelték? Lelőtték? Lelőtte magát? Ezekkel a szép kis gondolatokkal, elméletekkel a fejemben másnap se tudtam valami sokat enni. Ehelyett nekiálltam kitakarítani a házat. Muszáj volt, mert ha nem csinálok valamit, akkor én fogom felkötni magam. Elraktam a cuccaimat, meg minden más nem a lakásba való tárgyat, halott élőlényt, és társait. Később Melvint megleptem egy társsal, mert a kaktuszmalacok társas lények. Nacho. Ez lett az új lakó neve. Melvin és Nacho. Nagyjából így teltek a napok, mindenfélét csináltam, csak hogy ne kelljen arra gondolnom, hogy mekkora hülyeséget csináltam. Háromszor írtam sms-t Bennek. Az ötödik napon, a hetekiden, és a második hét közepe körül. A sorrend valahogy így volt: "hol vagy?", "írj már vissza!", "legalább adj valami életjelet.."
Direkt kerültem a "Szeretlek" és társait, mert amikor itt volt eléggé idegesítettem vele. Rossz, hogy nem hiszi el. Pedig tényleg szeretem. Akármilyen rohadék is tudok lenni, ilyenről sose hazudnék. Főleg nem neki.
Hiányzik. Eddig tudtam, hogy nagyjából merre van, de most fogalmam sincs róla. A cuccaiért nem jött, de azokat foggal-körömmel védem, nem fogja elvinni őket. Max akkor, ha engem is visz velük. Már attól is boldog lennék, ha annyit írna vissza, hogy utál. Vagy hogy kopjak már le róla.
Említettem már, hogy hiányzik? Egyre jobban. Greg helyett a két kezemet kellett volna használnom, vagy egy kibaszott kígyóuborkát, ha már annyira nem bírtam magammal. De nem, nekem ő kellett. Ben haverja. Ha még jó is lett volna, akkor se cserélném le sose Benre. Meg nem is nagyon értette, hogy mit csinál. Csak azért élveztem annyira, mert már két éve nem csináltam ennyire. Bent senki se tudja helyettesíteni, sehogy sem. Eltelt már vagy három hét, de ennek a hülyének se híre, se hamva. Egy rohadt sms! Miért ilyen nehéz? Bárcsak ne kívántam volna ezt...
Az ágyon ültem úgy este hét körül, Melvin és Nacho veszekedését hallgattam nagy figyelmesen. TV-t nem volt kedvem nézni, pornóhoz meg már Greg óta nem is nyúltam. Semmi kedvem hozzá. Nekem Ben kell, a hús-vér Ben, akit már régóta nem éreztem se magamon, se magamban. Hm. Igazából az is elég lenne, ha megölelne. Mindig olyan jó volt átölelni. Olyan..biztonságban éreztem úgy magam. Nem mintha nekem szükségem lenne bárki védelmére is, csak na.
Na igen, az ágyon ülés. Kisebb szívroham ért, amikor a mobilom rezgett egyet. Nem voltam benne biztos, hogy Ben írt valamit, de ő volt. Részben. Mármint írás az nem volt, helyette inkább csak két kép. Az egyiken Ben és Greg, a másikon meg Ben, és valami szakadt kurva. Mi van??? Azt hittem, hogy rosszul látok. Forgattam a telót, meg a képet, mert azt reméltem, hogy ezek csak szerkesztett fotók. Hát nem azok voltak. Képes arról képet küldeni, hogy másokat kúr?! Most komolyan?! És még ő tart engem gyerekesnek! Nem, ő a gyerekes! Sírás helyett "csak" dühöngtem. Rohadék. Ez a visszacsalás mire megoldás?! Merthogy nem szakítottunk, max csak szerinte. Megölöm. Mindhármat. Levágom Greg és Ben farkát, aztán feldugom mindkettőt a ribancnak. Nem érdekel, hogy én csaltam meg előbb. Ez nem megoldás. Inkább csak kifogás. Mármint így, hogy haragszik rám, meg is volt az indoka arra, hogy félrekúrjon. Remélem élvezte, mert ha levágtam neki akkor már nem fog ilyesmit élvezni. És én még letérdeltem, meg könyörögtem. Hát térdeljen a halál!
Ebben a nagyon jó hangulatban kezdtem el öltözni, miközben bezártam Melvinék ketrecét. Nap közben, ha figyelek rájuk akkor kijöhetnek mászkálni. Karban kell tartani azokat az apró kis lábakat. Lábak...Ben lábait is levágom. Annyira utálom! Meg szeretem. Persze, hogy szeretem, de akkor is kinyírom.
Tudtam, hogy hova kell mennem. Felismertem a lakását a képekről, ahol még azelőtt élt, hogy ideköltöztünk volna. Taxival úgy húsz-huszonöt perc lehetett az út, és nem sikerült lenyugodnom. Nem bírtam kiverni a fejemből azt amit láttam. Direkt csinálja, hogy nekem is fájjon. Azt eltűrtem, amiket mondott, de ez már sok.
A taxiból kiszállva nem egyenesen a lakás ajtajához mentem, hanem Ben hőn szeretett autókájához. Ő akarta. A lakáskulcsommal szépen lassan végigkarcoltam mindkét oldalát, plusz a motorháztetőt. Elégedetten elvigyorodtam, aztán a bejárati ajtóhoz trappoltam, amit egyszerre kezdtem el rugdosni, és ököllel ütni.
- Nyisd ki az ajtót! - Üvöltöttem, bár kétséget kizáróan a "kopogást" is hallja. Feltehetőleg itthon van, hát hol máshol lenne? - Benjamin! - Sose hívom így, csak ha ki vagyok rá bukva, vagy ha...mindegy. - Remélem mindketten AIDS-esek voltak, és leszárad a farkad! - Hát...Greggel én is voltam. Tök lényegtelen. Most ki vagyok akadva, nem tudok tisztán gondolkodni. - Hogy lehetsz ekkora rohadék?! Nyissad ki! - Biztos voltam benne, hogy hallja amit mondok, meg a szomszédok is, de őket ki nem szarja le? Ugyanúgy szeretem, de most mitől jobb nálam? Biztos élvezte...a képekből ezt vettem ki. Mindig ő volt a féltékenyebb, de én is rühellem, ha hozzányúlnak ahhoz, ami az enyém. Szétverem. Tudom, Ben ellen nem sok esélyem van, tekintve hogy katona volt, meg jobban tud verekedni meg minden, de ez most hidegen hagy. Szeretem...de azért beverem a képét.

Rohadt jól telt ez a pár hét ebben a koszos patkánylyukban. Ittam, aztán ha kiürült a pohár töltöttem magamnak még egyet, addig csináltam ezt míg a pénz amit még takarékba tettem el nem fogyott. Utána újra józan voltam, újra emlékeztem és újra és újra elém tolódott az a kurva kép, amin Simon az alatt a barom alatt élvezkedik.
De most hiába nyúltam volna egy újabb vodka után, hogy elfelejtsem a képet már nem volt semmi. Ráadásul még így is üldözött a bűntudat, hiába szakítottunk és semmi közünk egymáshoz mégis úgy érzem patkány módra viselkedtem míg ittasan töltöttem a napjaimat.
Mindig is elég gyenge voltam az italokkal szemben, pár feles után már azt se tudtam hol vagyok, most mégis újra a pohár fenekére néztem, hiba volt. Nem sok mindenre emlékszem, ez is egy hátulütője, ha az ember legurít pár üveggel. Annyi rémlik csupán, hogy tárcsáztam pár régi kapcsolatot még a gimis időkből, majd itt jön egy kisebb sötét folt aztán már csak annyi rémlik az egészből, hogy egy szőke és egy barna meztelen csaj fekszik az ágyamban. Ha jól emlékszem utána ittam egy újabbat majd megint kiesett minden és már csak arra józanodtam ki, hogy Greg egy szál semmiben jön ki a fürdőből. Baszusparadicsom!! És úgy ekörül fogyott el a pia és maradhattam a bizonytalanságban, hogy most akkor a csajokat és Greget is....vagy csak félreértés az egész...persze ezzel csak igyekeztem szépíteni a helyzetet, naná, hogy átkúrtam az egész hétvégét és még csak nem is emlékszem rá igazán. Persze jót tett, hogy elfogyott minden fillérem, mert így legalább tudtam mi a jó francot is csinálok. Kicsit magamba süllyedtem, mert mart a bűntudat annak ellenére is, hogy már nem vagyunk együtt Simonnal és ez nem számított megcsalásnak. Egész idő alatt érkeztek tőle SMS-ek, most azonban nem hallom a mobilom pittyegését, tulajdonképpen azt se tudom hol a mobilom, klassz...
Reméltem, hogy sikerül majd kihevernem Simon-t mondjuk úgy pár hét alatt, reménytelen, minden pillanatban a fejemben motoszkál. És még csak elfelejteni sem tudom nemhogy továbblépni.
A merengéseimet megzavarja az ajtóm ütlegelése és rúgdosása majd Simon üvöltő, már-már artikulálatlan hörgése.
Mi a francot keres itt?
Mikor elhangzik az a bizonyos szó "Benjamin" már tudom, hogy ennél feldúltabb aligha lehet, kelletlenül kikecmergek az ágyból, tudom, hogy nincs rajtam egy szál szövet sem, de leszarom, látott már meztelenül szerintem úgy kb egy milliószor.
Mikor már majdnem az ajtó kilincsén pihenne a kezem meghallom a káromkodását. Honnan tudja, hogy lefeküdtem másokkal??
-Hülye leszek kinyitni, még élni szeretnék! - Kiáltom ki és eszem ágában sincs kinyitni. Míg Én inkább a szavakkal szeretek bántani addig Simon a tettlegességig is simán elmegy.
-Menj el Simon, neked és nekem nincs miről beszélnünk! - Ez így is van. Mi végeztünk egymással, még ha Ő ezt nem így gondolja is.
Bár ahogy ismerem nem fog tágítani innen. Végül csak kioldom a zárat és beengedem. Karba tett kézzel állok és várom a kirohanását, az üvöltözését vagy amit csak akar, aztán talán végre elmegy. Elfelejteni akarom nem pedig állandóan felidézni, a kettő kicsit sem ugyanaz.
-Úgy emlékszem szakítottunk, nem? Jó lenne, ha ez eljutna a tudatodig. - Kész őrület, manapság, már szakítani sem ugyanazt jelenti, mint régen. Újra látnom Őt amúgy se tesz jót, elég csak ránéznem, hogy ismét megdobbanjon a szívem, a francba is, bárcsak ki tudnám tépni Őt onnan.

Kizárt, hogy ennyi idő alatt túllépjen rajtam. Engem nem lehet csak úgy elfelejteni. Az utóbbi időben azért elgondolkoztam azon, hogy mi van ha tényleg nem szeret már, vagy sose szeretett igazán. Ezt csak ő tudhatja. Egy dolog biztos, hogy én még ugyanúgy szeretem, még akkor is, ha Ben összekombinál mindenféle hülyeséget. Megcsaltam, de ez nem azt jelenti, hogy mindvégig csak "színleltem". Két év! Év! Nem két hét! Miért nem érti meg? Jó, vannak olyanok, akik öt évet is várnak, de azok az emberek általában családos anyák, én meg sem nő, sem családos nem vagyok. Még jó, hogy nem!
A kocsija kerekeit is kilyukaszthatnám, megérdemelné, de nem akarok gyilkos lenni. Még a végén nem veszi észre, aztán meghal nekem egy autóbalesetben. Greg meg most az egész ismeretségi körét végigjárja, vagy mi? Előbb én, most meg Ben. És nekem még azt mondta Greg, hogy ő csak aktív, csakis az. Ja, láttam, hogy mennyire. Tök mindegy, Ben megcsalt, kétszeresen is. Szerencse, hogy videót, vagy hangfelvételt nem küldött.
Már kezdtem azt hinni, hogy Ben nincs is itthon, de pár perc múlva hallottam a bentről jövő léptek zaját. Ajánlom neki, hogy csak ő legyen itt.
- Eh...gondolkodtál volna akkor, amikor elküldted azokat az undorító képeket! - Most viselje a következményeket. Úgy rátörném az ajtót, de az a helyzet, hogy már az ajtó püfölésétől is fáj a kezem. Berúgni se tudnám, én ehhez túl gyenge és béna vagyok. De a legfőbb ok mégis az, hogy félnék Ben reakciójától. Ez az ő lakása, nem rongálhatok. Sose tennék ilyet vele. Hát őőőő a kocsi az természetesen kivétel! Az nem a lakáshoz tartozik.
- De igenis van! Nem szakítottunk, ez csak a te fejedben létezik. Ha annyira nem érdekelnélek, és leszarnál, nem küldtél volna nekem semmit! - Csak addig fogok futni utána, amíg úgy hiszem, hogy még szeret valamennyire, de a zaklatója nem leszek. Ha tényleg gyűlöl, akkor...muszáj lesz hagynom. De egyelőre még nem adom fel.
Az ajtó végre kinyílt, én meg már szólásra nyitottam a számat, hogy folytassam a trágárkodást, de az ordibálás helyett lefagytam.
- Öhm. - Nagyokat pislogva néztem végig rajta, mert már nagyon régóta nem láttam ruha nélkül. Hú. Oké. Mióta ilyen izmos? A katonák sokszor lefogynak a seregben, de Ben..ő..szóval..hú. Nehezemre esett a szemébe nézni, és nem a lentebb lévő részeit bámulni. Normális esetben már régen ráugrottam volna, de most éppen haragszom rá. Azóta nem öltözött fel, hogy megdugta a fél várost? Pff. A dühöm vissza is tért.
- Nem. Én csak arra emlékszem, hogy sírás helyett inkább megkeféltél pár embert! Rohadék! - Hogy tud ilyen nyugodt lenni? Még bocsánatot se kért! Eddig bírtam. Megkíséreltem ököllel szájba vágni, remélve, hogy az ütésem célt ér. - Ha ennyire utálsz, akkor mondd ki, mondd a szemembe, de ne küldj arról képet, hogy másokkal mit csinálsz! - Kiakaszt a közömbössége. Sose akartam volna bántani, de most annyira elegem van belőle, hogy ott próbálom ütni, ahol csak érem. Úgyse tudok benne komolyabb kárt tenni, meg amúgy is csak azt akarom, hogy térjen észhez. És hogy jöjjön vissza.

Mit számít a szeretet, ha a bizalom nincs meg? Hiába szeretem Simont, de többé bízni nem tudnék benne, bár, hogy ez kiderüljön adnom kellene neki egy második esélyt, arra viszont képtelen vagyok. Egyszerűen a gondolata is undorít annak, hogy újra megcsalhatna, mert aki egyszer megtette az hajlandó lesz máskor is, nem? Igaz nem írott szabály, de így van, apám is számtalanszor megtette hiába ígérte meg anyámnak, hogy ez nem fordul elő többször. Az, hogy keveset volt itthon szerinte engedély volt arra, hogy lefektessen mindenkit aki az útjába került, mint például a katonanők nagy részét. Undorító féreg volt az apám mégis voltam oly hülye, hogy utolsó tiszteletadás keretében bevonultam katonának. A hála érte az, hogy liheg a nyakamban a hadbíróság és az itthon hagyott nagy szerelem is féregrágta rothadt gyümölcs lett. Mindig is tudtam nekem nem való a szerelem sem a család, se semmifél badarság. Magamnak való vagyok, ideje lenne ezt végre beismernem.
-Először is, fogalmam sincs milyen undorító képekről is hadoválsz az ajtóm előtt, de ha kérhetem, ne tedd tönkre az ajtót, mert bérlem csupán és ha megrongálódik biztos lehetsz benne, hogy kifizeted. - Kezd kicsit elegem lenni ebből az állandó veszekedésből. Én pontot tettem a mondat végére, neki is így kellene tennie. Bár magamban semmi sincs még lezárva, de az már más eset, neki ideje lenne felfogni, hogy végleg vége. Kíváncsi leszek ez mikor következik majd be.
-De hát nem is küldtem neked semmit! És szakítottunk, SZ-A-K-Í-T-O-T-T-U-N-K, érted? - Még hogy csak az Én fejemben létezik, ez őrület. Egy pénzéhes ribancot is előbb lekoptatok, mint Simont. Nem is értem, hogy gondolhatja, hogy mindent csak úgy képesek leszünk folytatni. Jobban tenné, ha fogná magát és keresne magának valami idióta barmot, aki elnézi neki a félre lépéseit.
-Mit lesel? - Jó, nyilvánvaló, hogy mit les, de kissé zavaró, hogy miközben bámul aközben ordítja le rólam a hajamat is.
-Na és? A sírás általában a te reszortod, Én ritkán ejtek könnyeket, ismersz, és, mint említettem, szakítottunk, azt csinálok amit akarok. - Kezdek kicsit dühös lenni. Mi jogon kér számon, hogy mit csinálok? Na és, ha megdugom a fél várost akkor mi van? Semmi közünk egymáshoz, ráadásul ezt csak magának köszönheti, Én nem lettem volna hűtlen hozzá!
-Magadnak köszönhetsz mindent Withlock, ha nem kefélsz félre, akkor nem mással henteregtem volna az ágyban hanem veled!! - Jó, ez eléggé félreérthetőre sikeredett, mint, aki még mindig vágyódik utána, de a francba is, így van. Annak ellenére, hogy utálom, szeretem is és még mindig ugyanúgy meg van a szenvedély is az irányába.
-NEM KÜLDTEM SEMMILYEN KÉPET!!!!! A mobilom is elveszett! - Kész, vége, ez az a pont ahol már magam sem tudom rejteni dühömet. Mérges vagyok, mérges a hangneme miatt, a követelőzései miatt, azért mert megcsalt és azért is, mert szeretem a fenébe is!
Meglep mikor nekem ugrik és csépelni kezd, de lássuk be, nem egy erő bajnok, elég hamar lefogom mind a két karját és az ágyra döntve odaszorítom.
-Nyughass már! - Kész diliház, de komolyan.

Kéreti magát. Ha nem akarta volna, hogy idetoljam a belem, akkor nem küld képeket, pláne nem olyat, amin látszik, hogy hol van éppen. Vagy csak ennyire hülye lenne? Lényegtelen, megtaláltam, szerencsére.
Tudtam, hogy nem ugorhatok a nyakába, mert még mindig mérges lesz, de egy kicsit reménykedtem abban, hogy valamennyire megenyhült. Hát nem. Igazság szerint csaltam már meg mást, egy régebbi barátnőmet, de engem is csaltak meg még valamikor az őskorban. Ja, és persze Ben is ugyebár.
- Blablabla, leszarom az ajtódat. A fenéket nem tudod, te küldted őket, idióta! - Ahj de utálom, hogy így játssza a hülyét. Persze, nem tud róluk, a képek meg csak úgy random elküldték magukat nekem. Manapság a képek ilyen kis szemtelenek, ugye? Fogadok, hogy Ben be volt baszva, ha igaz az, hogy nem emlékszik. De ez sem mentség. Annyira nem lehetett részeg, ha felállt neki. Brrr. És nem is csak egy emberrel csinálta.
- Nem? Tényleg nem? - A szakításos megjegyzésére nem is reagáltam, csak a szemeimet forgatva sóhajtottam egyet. Aztán miután kinyílt az ajtó, előhalásztam a mobilomat és gyorsan megmutattam neki a képeket, amiket nem töröltem ki. Még. - Te küldted őket. Nagyon rosszul hazudsz, Benjamin. - Ezalatt a pár perc alatt most először beszéltem halkan, de ez az állapot nem tartott sokáig. A telefont visszatettem a zsebembe, nem kell tovább gyönyörködni azokban a szarokban.
- Nincs ott semmi, nem tudok mit lesni rajta. - Megrántottam a vállam, és nagy nehezen, de sikerült elérnem, hogy ne bámuljam Ben ágyékát. Amit mondtam az meg nem igaz, van ott bámulni való, de olyan rohadékul viselkedik, hogy muszáj valamilyen szinten visszavágnom neki.
- Van valami bajod azzal, hogy szoktam sírni? Szakítottunk...szakítottunk..egyfolytában ezt hajtogatod, de eddig még egyszer se mondtad azt hogy utálsz, vagy hogy már nem szeretsz. Vajon miért? - Mert szeret, azért. És nem, nem szakítottunk. Csak meg van most sértve, dühös, stb.
- Dehát ezt még nyugodtan bepótolhatjuk. - Vigyorogva, a számat beharapva néztem fel rá. - Ez a megoldás szerinted? Hogy miután megcsaltalak, inkább te is mész máshova dugni? Mi? Gratulálok, jó bosszú volt, de így már egálban vagyunk. Egyébként pedig én éveket vártam, miközben bárkivel csinálhattam volna bármit. És nem, nem jöhetsz azzal, hogy te is ugyanebben a helyzetben voltál, vagy még rosszabban. A katona részt nézve ez igaz is, de te neked lehetőséged se lett volna arra, hogy megcsalj! Most meg ráugrasz az első emberre...emberekre! - De nehéz tartani vele a szemkontaktust, basszus. Túl jól néz ki. Akármennyire is haragszom rá most, szívesen leteperném bármikor.
A hirtelen jött kiabálástól összerezzentem, mint általában mindig, amikor Ben felemeli a hangját. Csak az a baj, hogy így, hogy nincs rajta ruha, a megijedtség mellett más folyamatok is el fognak indulni bennem. Hehehehehehe. Szexi mikor kiabál.
- Ha ez igaz, akkor ki küldte őket? Megmutattam a képeket, és te vagy rajtuk! Azt akarod mondani, hogy van egy eltitkold ikertestvéred, aki pont ismeri Greget, és megtalálta a mobilodat? Ennyire hülyének nézel?! - Erre jobb, ha nem is válaszol. Idióta. Szeretem, és megbántam amit tettem, miért nem hiszi már el végre?
Hiába próbáltam megütni, nem ment, Ben jó gyorsan le is fogott. - Engedj már el! - Le lettem borítva az ágyra, és mivel a kezeimet nem tudtam használni, a lábaimmal kapálóztam egy ideig. - Fúj! Gondolom itt is csináltad velük! Undorító! - Kapálóztam, fészkelődtem alatta, de nem sikerült kiszabadulnom a szorításából. Aztán egyszer csak abbahagytam az ellenkezést, mert rájöttem valamire. - Ahelyett, hogy kidobtál volna a lakásból, inkább az ágyat választottad. Ez jelent valamit, nem? Benjamin. - Nem kiabáltam, sőt. Normálisan beszéltem, kedvesen, aranyosan és vigyorogva. Igen, ez a másik eset, amikor Bent így szólítom. - Nem is akarod igazán, hogy elmenjek. Sőt, nagyon is vissza szeretnél hozzám jönni, csak te ilyen kis büszke fiú vagy, és nehezedre esik megbocsátani. Ugye? - Még mindig mosolyogtam, elég éles váltás az idegbetegeskedésem után. - Nem csalnálak meg újra. Akkor sem, ha te igen, és ki lennék rád bukva. - Igen-igen, Benre utaltam ezzel, mert most ő ezt csinálta. A "szakításunkat" követően.

Simon már csak ilyen. Hajtja a magáét állandóan. Mondhatok ilyenkor bármit annak szerinte úgy sincs semmi, de semmi értelme. Míg Én inkább a csendes veszekedés híve vagyok, addig neki folyton csak a szája jár. Most is elmondtam, hogy fogalmam sincs milyen képekről beszél, sejtésem ugyan van, de nem emlékszem arra, hogy fotóztam volna közben, sőt, szerintem biztos, hogy nem Én voltam, az viszont lehet, hogy Én küldtem el, de amiről nem tudunk azért bűnösek sem lehetünk.
-Én viszont nem szarnám le a helyedben, mert takarítani nem fogok utánad, és bár tudom, hogy rohadtul semmi értelme, de elmondom neked még egyszer, nem küldtem neked semmiféle képeket, értve? - Egyszer majd csak eljut a tudatáig, na persze az se mostanában lesz, ha elönti a pulyka méreg, akkor se lát se hall, egy kevéske idő is elég volt, hogy kiismerjem.
-Mondom, hogy nem. - kezdtem kissé azt érezni, mintha egy elmegyógyintézetben lennék és próbálnék számmisztikát tanítani egy 5 éves szintű egyénnek. Simon most pont ennyire játsza az értetlent. Még szerencse, hogy képes vagyok valamelyest kordában tartani a dühkitöréseimet, bár, ez annyira nem látszik.
-Akkor tiszta tehetség vagyok, majd keresek állást a színiparban. - Horkantottam lesajnálóan. Oké, akkor hazudtam, és ha ez esik neki jól, rendben van, nekem aztán mindegy. Végül is pont azon vagyok, hogy leszálljon rólam, hogy végre a saját magányomban próbálkozhassam kitörölni Őt a fejemből.
-Igen? Én nem úgy emlékszem, mintha azt mondogattad volna régebben, hogy milyen kicsi, szerintem éppen hogy ellenkezőleg. - Vigyorodtam el pimaszul. De persze azonnal elkomorodom, ennek nincs itt a helye, többé már nem.
-Ezt szeretnéd hallani? Hogy utállak? Hát nem, nem utállak, ez még nekem sem megy, de ne kezdj itt reménykedni, Én lezártam mindent, végérvényesen. A szeretet pedig már nem játszik egy nem létező kapcsolatban. - Egyszer majd megérti, Én nem tudok megbocsájtani vagy felejteni. Ha pedig mégis, az bizony hosszú-hosszú idő. Apám számára sem érkezett még megbocsájtás pedig már régen halott. Az engem ért sérelmek nem gyógyulnak hamar.
-Simon..ez nem bosszú volt..egyszerűen csak sokat ittam és nem gondolkodtam, telefonáltam pár régi kapcsolatnak és történt, ami történt, már ne is haragudj, de nem kell neked erről beszámolnom. - Az előbbi üvöltözésemet most azért kicsit csendesebb szöveg váltja fel. Berekedni azért mégsem szeretnék.
Így, hogy hiányos öltözetben ordítozok tudom, hogy nem olyan hatást váltok ki belőle, mint szeretném, de viszonylag pont ezért fogadtam így, hogy bosszantsam vele.
-Nem, valószínűleg ittasak voltunk és poénból fotózkodtunk majd elküldtem a képeket vagy az is lehet, hogy nem Én voltam tekintettel arra, hogy fogalmam sincs hol van a mobilom, de már ezt is mondtam. -Ezután ugrik nekem Én pedig olyan könnyen szorítom az ágyhoz, mint egy kisbabát. Simon nem ellenfél, még akkor sem, ha fűti a harag.
-Nem..nem jelent semmit sem Simon és fejezd be a vigyorgást, mert letörlöm a képedről! - A hangnemem ellenére azonban valóban megmozdult bennem valami, meg rajtam kívül is, ha már itt tartunk, de nem fogok engedni, nem, nem és nem! Részemről ennek vége, végeztem vele..végezni akarok vele..ohh, a francba is! Lehajoltam és keményen szájon csókoltam, ha más nem is, hát akkor így búcsúzom tőle.

Szép kis karácsonyunk lesz, ha nem békülünk ki. De ki fogunk, csak ez nem rajtam múlik. Én mindent megtettem. Bocsánatot kértem, könyörögtem, és ezeket komolyan is gondoltam. Bármit megtennék, hogy visszajöjjön. Ha kell meztelenül befutok egy kaszinóba, ellopok egy maréknyi zsetont és utána még körbefutom az egész várost. Egy tüdőgyulladás mellett is megérné. De ezt nem hozom fel Bennek, mert akkor azt hinné, hogy elviccelem az egészet, és nem veszem őt komolyan. Pont ez az. Most annyira komoly, és ezzel megijeszt. Fiatal vagyok, hülye és felelőtlen, akiről mindenki azt hiszi, hogy a leghosszabb kapcsolata is egy hétig tarthat csak. Régen ez talán így volt, de ahj...miért nem érti már meg Ben, hogy én komolyan gondolom? Nincs olyasmiről szó, amit ő gondol, hogy nem elég jó nekem, sose szerettem, és a többi hülyeség.
- Igazából nem is az lényeg, hogy ki küldte őket. De amit csináltál rajtuk...legalább rám gondoltál közben? -  Persze, nem ő küldte őket, én meg az angol királynő vagyok, botoxolt kiadásban.
Idegbajt fogok kapni. Egyfolytában azt bizonygatja, hogy nem ő küldte őket. Akkor meg ki? Greg? A csaj? Nekik nem lett volna erre semmi okok. Egyedül Ben az, aki ezzel akarhatta felbaszarintani az agyamat.
- Nagyon vicces. - Megőrülök tőle. Hülyének néz, és még bocsánatot sem kér a képekért. Szakított velem, semmi közöm sincs ahhoz, amit csinál? Ezek szerint őt se zavarná, ha én küldenék neki hasonló képeket? Úgy viselkedik velem, mint valami idegennel. Egyáltalán nem látszik rajta, hogy megbánta volna. Megint felvette ezt az idióta "engem semmi se érdekel, hideg vagyok és szívtelen" álcát.
- Pff. - A vigyora láttán az én mosolyom eltűnt, és a földet néztem pár másodpercig. Gondolhattam volna, hogy ettől nem sértődik meg, és nem okozok neki lelki sérüléseket. Igaza van, nem ezt mondtam régen, és most se gondolom így. Csak piszkálni akartam. Ez meg itt vigyorog. Phú. Kikészít.
- Ha nem utálsz, akkor miért nem tudsz megbocsátani? Az csak közhely, hogy aki megcsalja a párját, az máskor is megteszi. Ez baromság! Legalábbis én nem tenném meg újra. Ha úgy vesszük te is megcsaltál, még úgy is, ha elfogadom ezt a szakításos baromságot. Fordított esetben te mit csináltál volna, ha a szakítás után rögtön képeket küldök, amin éppen másokkal...csinálok dolgokat? - Próbáltam visszafogni a káromkodást, és a kiabálást, ami valamennyire sikerült is. - Nem létező kapcsolat...lassan már kezdem azt hinni, hogy kettőnk közül te vagy az, akinek semmit se jelentett ez a pár év. - Hát de nem? Én már elvesztettem a fonalat. Még ha meg is játssza most magát, akkor sincs semmi joga ilyet mondani.
- Ha annyira sokat ittál volna, akkor egy nyakba hányáson kívül nem mást nem igazán tudtál volna csinálni velük. Az isten szerelmére, nekem küldted a képeket! Már hogy ne lenne kéne beszámolnod?! Tényleg ennyire semmit se jelentett neked a kapcsolatunk? Hogy én csak már egy idegen vagyok és nem is létezem a számodra? - Lehet, hogy én kiabálok, de amiket ő mond..azok..még suttogásként is sokkal durvábbak a kiabálásnál. Gyűlölöm. Mármint nem őt, hanem ezt a viselkedését. Egyszerre tudnám most megölelni és megfojtani.
- Ó, hogy poénkodtatok. Értem. És jobbak voltak, mint én? - Nem jöhet azzal, hogy nem tudja, mert be volt baszva. Ez is csak egy rohadt nagy hazugság. Aki totál részeg, az nem dug több emberrel egy éjszaka alatt, és nincs ereje képeket küldözgetni.
Ez az ágyra leszorítós dolog már jobban tetszett, mint az ácsorgós kiabálás. Persze-persze, semmi közünk egymáshoz, de azért mégiscsak az ágyat választotta.
- Mivel szeretnéd letörölni? - Tudom, hogy ő nem ütne meg. Már csak azért sem, mert az erőviszonyok nem túl kiegyenlítettek, szóval sok mindent nem tudnék csinálni, ha ő akarna szét püfölni. Nem érdekelt a fenyegetése, továbbra is szélesen vigyorogtam rá.
Arra számítottam, hogy majd tovább beszél, vagy egyszerűen csak itt hagy, de ami ehelyett történt az enyhén szólva nagyon meglepett. Tágra nyílt szemekkel néztem őt, és próbáltam felfogni, hogy mi is történik.
Eszem ágába se volt ellenkezni, viszonoztam a csókot, és az alkalmat kihasználva gyorsan kiszabadítottam a kezeimet, majd átkaroltam velük Ben nyakát. Évek óta nem csókolóztunk, és ezekben a hetekben sem volt semmi egymáshoz érés, ha azt a rövid ölelést nem vesszük bele.
Magamhoz húztam, hozzányomtam magamat teljesen, nem állt szándékomban elengedni. Ekkora egy hazug dögöt! Fogalmam sincs, hogy ezt most miért kaptam, de úgy veszem, hogy nekem volt igazam. Még mindig nagyon-nagyon-nagyon haragszom rá a képek miatt, de ahogyan csókol...rohadt jó. A simuláson és a nyaka átkarolásán kívül a lábaimmal is próbáltam egy helyben tartani, átfontam velük a derekát, hogy ne ellenkezhessen. Bár ha annyira abba akarja hagyni, úgy is sikerül lehámoznia magáról, sajnos. Mindegy, ki kell használnom, hogy rájött ez a letámadósdi. Most már bocsásson meg, felesleges álltatnia magát. Annyi mindent tudnék mondani, mint például, hogy "én megmondtam", de most el van foglalva a szám.

Azért a magam 24 évével Én sem mondhatnám magam meggondolt és felelősségteljes felnőttnek, az igazság az, hogy roppantul szeretnék még Én is bulizgatni, biztonságos hátteret magam mögé, de ebből a szerepből É elég korán kiestem. Talán Simonra mindig is valamennyire irigykedtem, igaz, hogy az Ő szülei sokat dolgoztak mindig is, de mégis ott voltak a fiúknak és vannak még most is.
Az Én szüleimet sosem érdekelte a félre sikerült gyerekük. És mégis, Simon az, akinek fogalma sincs egy normális kapcsolatról. Én legalább tudom ez mihez is van kötve, neki példája is van maga előtt, nekem nincs.
-Mi közöd hozzá, hogy rád gondoltam-e miközben csináltam? Neked elmentek otthonról? - csak nekem kezd morbiddá válni a helyzet vagy valóban az? Miért nem tudja megérteni végre, hogy hibázott és, hogy ezt sehogy nem tudja helyrehozni? Főleg nem úgy, hogy ordítozik a lakásomon és követeli, hogy számoljak be az afféraimról a két kurvával meg azzal a fogyatékossal.
-Igen, szerintem is nagyon vicces volt. - Vigyorgom. Tudom, hogy mennyire utálja, ha túl komoly vagy éppen túl pimasz vagyok, valahogy sikerül ezzel a kettővel az agyára mennem. Milyen kár, hogy szeretem mikor kicsit ideges, hadar és füstöl akár egy kályha.
Engem ugyan nem tud megsérteni a megjegyzéseivel, annál azért azt hittem jobban ismer. Mindig is tudtam frappánsan visszavágni és nem vettem magamra semmit sem, a legjobb védekezés, ha képesek vagyunk kezelni az ellenfelet és annak támadási módszereit, de ez nem is lényeg.
-Megbocsájtani? Szerinted ez olyan, mint mondjuk eltörni a kedvenc poharamat? Azt megtudnám bocsájtani akár azonnal, de Te megcsaltál Simon! Hagytad, hogy az a degenerált az ágyunkba másszon, undorító, érted? És igen, lehet bosszúvágy hajtott azért keféltem félre, a képekről halvány lila gőzöm sincs, de valószínű, hogy Én küldtem, rendben, jogos a felháborodásod, de csak ezért, semmi másért. - Fel vagyok háborodva, kettőnk között csak úgy vibrál a feszültség.
-Hogy nekem nem jelentett semmit? Hogy jössz Te ahhoz, hogy ezt mond? Pont Te? Talán Én voltam gyenge és feküdtem valaki más alá, mert nem bírtam ki? Kérlek... - A hajamba túrva járkálok fel és alá. Miért nem bírta ki, hogy csak otthon marad és foglalkozik azzal, amivel eddig, mert ezerszer jobban jártunk volna mind a ketten, ha most nem jelenik meg itt.
-Léteztél Te idióta, Te voltál a legfontosabb a számomra ebben az elcseszett világban! - Rohadtul elegem van, hogy kétségbe von mindent, nem tettem semmit sem amivel megérdemeltem volna amit tett.
-Simon. - Jobbak voltak-e mint Ő? Korán sem..tulajdonképpen szinte gépies volt az egész, nekem aztán sem megkönnyebbülést sem élvezetet nem okozott, már amire emlékszem belőle.
Leszorítom az ágyra bár tudom jobb lett volna ha kihajítom az ajtón és bezárom utána kulccsal, hogy megszabaduljak tőle. De úgy se lettem volna képes erre, mert baromira vágyom az érintésére és hiába haragszom rá, egyszerűen nem bírok neki tovább ellenállni. Bár idegesít az önelégült vigyora mégsem teszek ellene. Jobban mondva mégiscsak teszek, megcsókolom, kicsit sem finomkodva, szinte falom az ajkait. Rohadtul vágytam erre a csókra évekig, épp ezért igyekszem minél hosszabbra nyújtani. Kiszabadítja a karjait, de nem ellenkezem. Nyakam köré fonja őket Én pedig most már nem támaszkodom sehogy sem és egész testemmel ránehezedem és Úgy csókolom. Semmi kedvem megszakítani a pillanatot és utána meg magyarázkodni, hogy akkor most még is mi van. Egyszerűen ezt most csak élvezni akarom. Aprót harapok az ajkába miközben levegőért küzdök, hogy folytathassam. Ujjaim rövid hajával játszanak. Rohadtul hiányzott már, hogy ismét így tudjam Őt...az ágyamban..magam alá temetve.

+18

Megint ezek a bicskanyitogató kérdések. Hogy mi közöm van hozzá? Végülis mi is lenne? Egyáltalán nem ismerjük egymást, sose láttam még, a nevét se tudom. Nem éltünk együtt egy percig sem, nem vártam rá évekig. Igaza van, semmi közöm ahhoz, hogy rám gondolt-e. Nem kéne hagynom, hogy felidegesítsen, de egyszerűen képtelen vagyok nyugodt maradni az ilyen beszólásai mellett. Nem is válaszoltam neki, mert az megint valami kisípolnivaló kedvesség lett volna. Én próbáltam nem gondolni rá, mikor Greggel voltam. Hiszen ha Ben jár a fejemben, akkor tuti lerugdosom magamról azt a gyökeret.
Nyilvánvaló, hogy direkt piszkál. Lehet, hogy hiba volt ide jönnöm. Vagy nem? Már magam sem tudom. De boldoggá tesz a tudat, hogy amíg ő itt táncol az idegeimen, a kocsija ott kint áll magányosan. Szétkarcolva. Hehe. Akkor is így fogsz majd vigyorogni, Ben drágám? Kétlem.
- Értem én, de erre ez volt a megoldás? Nem haragudhatsz rám örökké. Eh, úgy tudtam! A seregben nem mondták, hogy hazudni bűn? - Az én bűnöm nagyobb, mert megcsaltam, de nem fogok előtte meghunyászkodni és tűrni a hülyeségeit csak azért, mert én is hibáztam nemrég.
- Most is én vagyok a legfontosabb, nem? - Ezt most jól esett hallani. Bár a múlt időben való legfontosabbozás kissé aggasztó, de remélhetőleg most is én vagyok neki a legfontosabb. Látszik, hogy szeret. Máskülönben már rég kidobott volna a szájtépés helyett. Nekem is ő a legfontosabb, Greg meg nem jelentett semmit. Ha még egyszer meglátom, halott ember. Őt se tudnám megverni, de ezért vannak a haverjaim, akik már annál inkább képesek erre. Hogy volt pofája utánam még Bennel is lefeküdni?
- Hm? - Nem válaszolt a kérdésemre. De miért is kérdeztem ilyet? Nekem nincsen önbizalomhiányom, egyszerűen lehetetlen, hogy ők jobbak voltak nálam. Vagy jobbak voltak, és ezért nem válaszol? Nálam Greg nem volt valami nagy szám, és ha aktívként ennyire felejthető, passzívként sem lehetett fantasztikus.
Durván csókolt meg, de ezt egyáltalán nem bántam. Szerettem régen is, hogy így vezette le a dühét rajtam, aminek az okozója persze én voltam.
Viszonoztam a csókot, hiába akartam megütni az előbb, most elszállt minden haragom. Más emberek már attól érfelvágós képeket tesznek közzé a neten, mert a barátjukkal nem hetente ötször, hanem csak négyszer találkozhatnak. Most tényleg? Én évekig vártam erre a csókra.
Teljesen rácsimpaszkodtam, és elmosolyodtam mikor rám nehezedett. Nem baj, egyáltalán nem baj, ez a sózsák bármikor agyon nyomhatna, nem bánnám.
Már attól nyögtem egy halkabbat, hogy megharapta az ajkamat. Össze kell szednem magamat, hiszen még csak most kezdtük el, de ha így folytatom nem fogom sokáig bírni.
Imádom. De ha ő ezt valami búcsúszexnek szánja, akkor kiherélem.
Amíg az ő kezei a hajammal voltak elfoglalva, én lassan simogatni kezdtem a hátát és a karját. Most már száz százalék, hogy izmosabb lett. Ettől csak még jobban begerjedek. Istenem. Miért kell ilyen jónak lennie?
Belepréselt a testével az ágyba, de amennyire tudtam mocorogtam alatta a csípőmmel, hogy hergeljem egy kicsit. Mondjuk ahogy érzem...lehet ezt már nem lehet fokozni. Belenyögtem a szájába, mikor megéreztem, hogy milyen kemény lent. Én is megszabadulnék a gatyámtól már, mert kényelmetlenné és szűkké vált, csak ez nem megy olyan könnyen. A lábaim a derekát fonják körbe, ő pedig rajtam fekszik, szóval nem igazán férek hozzá az övemhez. Ez nem ér, ő rajta nincs semmi, én meg tele vagyok ruhákkal.
Az egyik kezemet azért sikerült bepréselnem kettőnk közé, de ahelyett hogy a nadrágommal szórakoztam volna, Ben férfiasságát simogattam, masszíroztam. A csókot pedig muszáj volt megszakítanom, hogy ne fulladjunk meg mindketten.
- Szeretlek. - Nem akartam most rákérdezni, hogy miért csókolt meg, mert azzal elrontanám a pillanatot. Nem tapasztottam vissza a számat az övére, jobbnak láttam a nyakát csókolgatni, az még nem kapott belőlem semmit. Közben a lábaimat visszatettem az ágyra, és a szabad kezemmel elkezdtem kioldani az övemet, és kigombolni a gatyámat. Persze egy pillanatra se hagytam abba a farka kényeztetését a másik kezemmel.

18+

Mi tagadás, szinte azzal a tehetséggel jöttem a világra..vagyis emeltek ki anyám hasából fél lábbal lógatva, hogy képes voltam mások idegeire menni csupán a puszta kérdéseimmel vagy a közömbösségemmel. Olyan fegyver ez, mely nem hagy fizikai sebeket, de lélekben olyan vágásokat ejthet amelyek nem gyógyulhatnak be maradéktalanul. Rengeteg alkalommal használtam fel eme képességem a nővéreimmel szemben és élveztem mikor feladták és nyilvánosan megszégyenültek az ellenem folytatott harcban. Lehet fizikailag egy satnya kis pondró voltam, de mindig is képes voltam fájdalmat okozni. Persze Simont nem akarom megsebezni, vagyis annyira nem, hogy a végén ne tudjon felgyógyulni belőle, egyszerűen csak megakarom mutatni neki, hogy nem Ő körülötte forog a világ és képes vagyok túllendülni rajta.
-Addig haragszom míg Én azt jónak látom, na meg míg úgy érzem rohadtul megérdemled. A seregben pedig semmi más nem számít csak hogy életben maradj a terepen hogy aztán újabb aknamezőre csapjanak ki, mint birkát a legelőre a farkasok közé. - Fakadtam ki dühömben. Fogalma sincs milyen a seregben, semmit sem tud, a bűnökről meg aztán plán nincs fogalma. Ha lenne akkor tudná, hogy hatalmasat hibázott, lehet azt mondja, hogy tisztában van vele, de szerintem egyáltalán nincsen.
-Erre inkább nem mondanék semmit, nézz mélyen magadba Simon. - Megcsalt, nem is fogja fel mekkora sebet tépett bennem az, hogy az egyetlen ember akiben megbíztam szintén átver. Olyan sebet hagyott ez bennem amit a megbocsátás sem tud majd begyógyítani, a heg ott marad és könnyebben fel fog szakadni majd ha vét újra. Nem merem megadni neki a lehetőséget arra, hogy újra belém marjon. Igaz, hogy képes vagyok magam köré páncélt építeni, de az csak arra elég, hogy mások azt lássák minden rendben van, a magam módján tudom, hogy semmit sem segít, mert nekem magamnak kell megszenvednem a sérelmeimmel.
Továbbra sem felelek a kérdésére. Minek? Hogy ismét okot adjak rá, hogy azt higgye annyira felejthetetlen, az, de ezt neki nem kell tudnia. A csók nekem is váratlan, de kényszerűséget éreztem rá, hogy megtegyem. Évekig vártam arra, hogy megízlelhessem ismét az ajkait. A Francba is, szinte minden szabad estémen a táborhelyen fantáziáltam arról, hogy amint hazatérek olyan hevesen szeretkezünk majd, mint még soha. Vágytam utána állandóan, hiányzott, ezt pedig még a megcsalásos bűne sem volt képes kiirtani belőlem.
Mindig is imádtam keményen bánni vele az ágyban, élveztem a kiszolgáltatottságát és szerintem Ő is élvezte mindig, hogy szinte minden testrészét becézgettem ha nem voltunk túl hevesek és nem tértünk egyből a lényegre. A hátamat és a karomat ért simogatástól felsóhajtok. Hiányzott a gyengéd érintés, a simogatás, hiányzott Simon. A fenébe is, hiába haragszom rá, ha közben ennyire vágyom a közelségére, lehet, hogy képtelen vagyok egyelőre maradéktalanul megbízni benne és a megbocsátás is kétséges, de hogy távol tudjam tartani magam tőle..nem fog menni.
A mocorgása csak még inkább begerjeszt és megharapdálom a nyakát amit utána kicsit meg is szívok. Határozottan érezheti mennyire kemény vagyok lent. Vágyok rá, nem is kicsit, szerintem ezzel tisztában van és azért igyekszik hergelni. Bár felesleges, mert ezt fokozni képtelenség, innen már csak a csillagos ég van.
Keze rásimul a farkamra amitől felnyögök és kissé megborzongok. Muszáj elszakadnom az ajkaitól, hogy egyrészt levegőhöz jussak, másrészt, hogy tudjam kontrollálni a heves légzésemet. Az össze szajha kevés ahhoz, hogy ennyire feltudjon hevíteni. Erre már régóta vártam, csak az Ő érintései képesek felizgatni ennyire, hogy az eszem veszítsem. A simogatások és masszírozások megteszik hatását és az apró nyak csókok is csak még inkább hevítenek.
Nem mondom, hogy szeretem, tudja, nagyon is jól tudja, hogy így van, ezt titkolni nem tudom sokáig, megveszek érte.
-Simon, mit gondolsz, vagyok elég jó ahhoz, hogy megdugjalak, vagy olyan kicsi, hogy felesleges lenne próbálkozni? - Muszáj beszúrnom a nem régi megjegyzését miszerint nincs ott semmi amit bámulhatna. Kicsit húzom még az agyát még mielőtt kissé hevesen újra megcsókolom majd hagyom, hogy válaszoljon, addig egy tapodtat sem lépek előrébb, tudok várni arra, hogy végre odajussunk, ah ennyi ideig türelmes voltam, ez a pár perc már semmi sem lesz.

Ben-t nem jó felidegesíteni. Ő nem úgy mérgelődik mint mások, hanem sokkal furábban. De ha régen mégis sikerült feldühítenem, akkor mindig tudtam, hogy mivel engesztelhetném ki. Ez a helyzet most más, hiszen fogalmam sincs, hogy mit kéne tennem. Hibáztam, de hiába hajtogatom neki, hogy mennyit vártam rá, egyáltalán nem érdekli. Ha vissza mehetnék az időben máshogy csinálnám, nem haverkodnék Greggel, nem hívnék fel senkit se magamhoz bármilyen rossz szándékkal. És a mi ágyunkban csináltam azzal a csávóval, tudom, ez is fáj neki. De mindezek ellenére szerintem megérdemelnék még egy esélyt.
- Jó, ez igaz.. - Még meg se kérdeztem, hogy jól van-e, megsérült-e. Nem is válaszolt volna, nem árulta volna el. De így, hogy látom ruha nélkül, úgy tűnik semmi baja, hála az égnek. Nem tudom mit csináltam volna, ha történik vele valami. Ezért is elleneztem magamban ezt az egész katonaságot. Azt hiszi, hogy nem szeretem, pedig fogalma sincs róla, hogy miken mentem keresztül, mennyire féltettem, mennyire hiányzott. Igen, ő életveszélyben volt, de neki nem kellett aggódnia, hogy mi van ha kap egy hívást ami arról szól, hogy meghaltam. Eh...ha most szólna neki valaki, ki tudja, talán nem is érdekelné.
Haragudhat rám. Haragudjon, de miért nem a házunkban? Ott szem előtt lenne. Miért nem elég neki, hogy bosszút állt? Hogy ő is lefeküdt másokkal? Miért kell tovább bántania? Ez nem fair.
Álom a rémálomban. Ide jöttem tombolni, veszekedtünk, én nekiestem, aztán mégis itt kötöttünk ki. És szerinte nem ér meg még egy próbát a kapcsolatunk? Ne hazudjon már magának!
Nem tudtam, de nem is akartam volna fölé kerülni. Szeretek alul lenni, szeretem amikor ő irányít. Lehet, hogy máskor nagy a szám és nem fogadok szót senkinek, de az ágyban imádom, hogy Ben ilyen domináns és tud agresszív is lenni.
Élvezet volt hallgatni a sóhajait, mert ugye eddig csak veszekedtünk és kiabált, amióta visszajött a seregből. Amit a nyakammal művelt attól én is hangosabban sóhajtoztam, és kicsit félre döntöttem a fejemet, hogy jobban hozzáférhessen. Nyugodtan kiszívhatja a nyakamat, az jól néz ki másnapra.
Jó kemény. Már alig várom, hogy magamban érezhessem. Bár amilyen vad most, még holnap is érezni fogom. A nyögései arra ösztönöztek, hogy a kezemmel kicsit erősebben és gyorsabban masszírozzam a farkát. Végig csókoltam a nyakát, majd ezt a bejárt utat megtettem a nyelvemmel is. Finom, mint mindig.
Zavar, hogy ő lehet meztelen, én meg mindjárt a gatyámban fogok elmenni. De olyan jó, hogy ilyen szorosan simulunk egymáshoz. Imádom. Csak remélni tudom, hogy ez már a megbocsátás jele.
- Hogy mi? - Értetlenül néztem rá, aztán leesett, hogy miért kérdezi ezt. Megráztam a fejemet, és mosolyogva megcsókoltam. Ha tudom, hogy ez lesz, nem mondok neki ekkora faszságot. Direkt húzza az időt, én meg mindjárt felrobbanok. - Nem...egyáltalán nem kicsi..sőt...kérlek... - Súgtam a fülébe könyörgő hangon, majd a térdeimet felhúzva, a farkát elengedve az övéhez préseltem a csípőmet. - ...dugj meg... - Megőrülök. Újra végig simítottam a hátán mindkét kezemmel, aztán lejjebb haladtam, és jó erősen megmarkoltam a fenekét. Nem bírok nem hozzáérni. - Nagyon jó vagy, túl jó...ne csináld ezt. - A csók után megállt, én pedig a feneke markolászása után megpróbáltam letolni a gatyámat. Biztosan nagyon élvezi, hogy én itt szenvedek, míg ő direkt várat. Milyen kedves. De nem baj, most nem tud játszadozni velem, mert túlságosan is be van indulva rám. Remélem szét kefél, az se érdekel ha fáj, imádom vadul és gyengéden is.

18+

Nem szeretnék és természetesen nem is fogok beszélni a seregben töltött időkről. Az egy olyan borzalmas élmény volt, amit még magamnak sem akarok újra felidézni, persze pechemre a helyzet az, hogy minden éjjel rémálmom van és újra élek pár szörnyűséget. Azt mondják szerencsém van, hogy nem történt fizikai sérülésem, való igaz, ebben szerencsém van, hogy nem veszettem el az egyik lábam vagy akár a fejem..de ettől még megnyomorított lelkileg, nem csodálom, hogy az apám egy seggfej volt. Ismertem meg jó fej srácokat, fiatalabbakat is mint Én, akiket a hazájuk kötelezett katonának, döntésük sem volt a nyomor felett, betöltötték a megfelelő korhatárt és küldték őket a harcmezőre, 18 éves kis kölyköket is, akárcsak Simon volt akkor mikor ott hagytam és beléptem a seregbe. És ezek a kölykök, cimborák sorban haltak meg, vagy lelőtték őket könyörtelenül, vagy foglyokká váltak és nyilvánosan végezték ki őket, barbár módon. Némelyiket a szemem láttára ölték meg, volt, hogy a vérük terítette be a ruhámat...azt hiszem ez épp elég volt arra, hogy ne az járjon a fejemben kivel csalhatnám meg azt, akit szeretek.
A sérüléseim, kisebb horzsolások, foltok voltak amik mára már begyógyultak, egyetlen egy mély heg szántja végig a hátam közepét, de az elég arra, hogy mindenre emlékezzek ha csak rá gondolok, hogy ott van. Tapintható, érezhető és látható, undorító...
Bár testileg semmi bajom, azért lelkileg vannak bennem gázos dolgok, Simon azonban nem alkalmas rá, hogy kiterítsem neki a szénám, sose volt az a kimondott erős típus Én pedig most, a kettőnk kapcsolatának küszöbén nem is gondolom úgy, hogy elmondanék neki bármit is.
Az ágyban sose szerettem ha irányítanak, olyan érzésem támadt tőle, mint amikor apám robosztus alakja állt előttem és ha valamit elbasszarintottam akkor nyakon vágott úgy, hogy köptem a tejfogaimat. Az ágyban élvezni akarom amit csinálok nem akarom, hogy még ott is irányítsanak. Szerencsére Simon megelégszik a kiszolgáltatott szerepével és így mind a kettőnknek jó.
Nyakának csókolgatása ismerősen hat számomra és élvezem érinteni az ajkaimmal bőrét, érezni a pulzusának heves lüktetését és ahogy sóhajt mikor kiszívom a nyakát. Gondolom zavarja a nadrág szűkössége,d e direkt nem hagyom, hogy gyorsan ledobja magáról a ruhákat, kegyetlen vagyok tudom,d e szeretem fokozni a dolgokat és tudom, hogy majd felrobban már, nem is jelzi jobban semmi más, mint hogy izzadtság gyöngyök tarkítják a homlokát.
A farkamon végzett aprólékos tevékenysége engem is addig izgat míg érzem, hogy a hosszú kihagyás miatt kicsit hamarabb is elszállhatok, mint szoktam, márpedig nem vagyok hajlandó addig míg jó mélyen nem temetkeztem Simon-ba.
Szavai meglehetősen tetszésemre voltak és elvigyorodtam ravaszkásan. Szeretem, ha végül rájön milyen barom módjára viselkedett, mert megtehetném azt is, hogy ebben a felajzott állapotban itt hagyom az ágyon és oldja meg maga, bár nehezemre esne, mert rohadtul kívánom, de megtudnám tenni.
-Szóval jó vagyok, hmm...igen, ezt tudom. - Kajánul elvigyorodtam majd mozdulat mozdulatot követett és végül úgy tudtam helyezkedni, hogy csupán egyetlen apróbb lépés és megtudja mégis mennyire vagyok jó.
Lehajoltam a füléhez kicsit még tovább húzva a nagyon várt pillanatot.
-Én is szeretlek Majom. - És ezzel egy időben hatoltam belé. Akárki akármit is mond, senki más nem ér fel Simonnal, mert neki van egy olyan előnye, ami másoknak sose lesz, szeretem Őt.
Heves lökésekkel igyekszem még beljebb jutni, hangosan nyögök közben. Nem különösebben foglalkoztat az, hogy mekkora fájdalmat okozom éppen vagy fogok okozni, egyedül az élvezet érdekel amit az nyújt, hogy újra vele vagyok, hogy ez csupán nem képzelet és nem az egyik katonai szárnyban ülök és magamat elégítem ki egy képzelet segítségéve.

Az első alkalom, amikor lefeküdtünk egymással leginkább attól volt emlékezetes, hogy kurvára fájt. Nekem az első volt, ahogyan Bennek is, szóval nem nagyon tudhatta, hogy mennyire kéne durvulnia. De a fájdalom ellenére szép emlék, élveztem a végére, és szerintem ő is. Akkor még nem gondoltam, hogy a szexnél lesz valaha bármi több is köztünk. Nehéz volt közel kerülni hozzá, nem testileg, hanem lelkileg. Idegesített, hogy keveset beszélt, szinte sosem mosolygott, de egy idővel ez megváltozott. Tudott nevetni is, amit hatalmas sikernek könyvelt el. Ő volt a legelső, akivel ennyire nehéz volt összejönnöm, de megérte, vele bármikor végigcsinálnám újra.
Sokan már azért is gyűlölnek, mert gazdagok a szüleim, és azt hiszik, hogy egy beképzelt kis köcsög vagyok. Pedig nem szokásom felvágni azzal, hogy van pénzük a fateréknak, hiszen erre miért legyek büszke? Az nem az én pénzem, és inkább szégyen, hogy nem dolgozom hanem ők adják a lóvét. Ezért sem kerestem nagyon a komoly kapcsolatokat, mert vagy utáltak, vagy csak ki akartak használni. Ben a többséggel ellentétben nem nézett undorodva rám, mikor meg tudta, hogy pénzes családból származom. Nem kért abból a pénzből, amit kaptam, én erőszakoltam rá mindig akár akarta, akár nem. Ő nem ítélt el. Oké, azért tényleg tudok beképzelt és bunkó lenni, de ez nem a gazdagság miatt van, hanem mert én ilyen debilnek születtem.
Kínlódtam, szenvedtem alatta a cuccaimban. Ben is tud rohadt gonosz lenni, de ezt most kivételesen asszem megérdemlem. Türelmetlenül fészkelődtem alatta, és mivel teljesen rám feküdt nem tudtam levetkőzni. Évekig vártam erre a pillanatra, a farkam lüktet a gatyámban, konkrétan haldoklom, de ő tovább csinálja, vagyis épp ezaz, nem segít rajtam. Ő ki tudta élni magát Gregen és azokon a kurvákon, de én nem jutottam el a menet végéig múltkor Greggel. Bent elnézve azért ő se fogja túl sokáig bírni. De nem fogom addig verni neki, míg eln nem megy, ne pazaroljunk, ha mehet jobb helyre is.
- Ne vigyorogj...- Ben legalább annyira "szerény", mint én. Néztem ahogy helyezkedett fölöttem, lehámoztam magamról a ruháimat, aztán még jobban széttettem a lábaimat.
Hallottam amit mondott, reagálni akartam rá, hogy tudtam, hogy szeret, én megmondtam, annyira örültem neki, de erre nem volt időm. Belém vágta magát, és ezért szavak helyett csak hangosan nyögtem a fájdalomtól és élvezettől eltorzult arccal. Nem hagyott időt arra, hogy hozzászokjak ahhoz, hogy bennem van, de ez nem is bántam. Újra átkaroltam a nyakát, próbáltam nem túl hangos lenni, de ez nem igazán sikerült. Az egész testem izzott kívül és belül, jó volt hallani ahogyan Ben és az én nyögéseim betelítették az egész szobát. Mondani akartam neki, hogy nagyon jó, hogy ő a legjobb, de képtelen voltam a beszédre. Csak nyögtem, a nevét nyögtem, sóhajtoztam és izzadtam, mint egy szaunában. Szerintem még sose volt ennyire durva. De imádom.
Megcsókoltam, majd a lepedőt markolva élveztem tovább ahogyan pumpál.

18+

Sok minden homályos folt a múltamban, de a találkozásunkra kristálytisztán emlékszem. Hogy is felejthetném el, mikor mély benyomást tett rám. Nehezen nyílok meg az emberek számára és neki is nehéz dolga volt velem, keveset beszéltem, sokkal inkább a tettek embere voltam, ezzel is magamat védtem és persze igyekeztem távolságot tartani éppen hogy. De nem adta fel, addig próbálkozott míg végül képes volt annyira a közelembe férkőzni, hogy elnyerje a bizalmamat és ez segített abban, hogy beleszeressek. Eleget bizonyított akkor a számomra, hogy megnyerjen magának, igaz féltem, hogy elutasít és elveszítem mikor kiderült számomra, hogy igenis vonzódom hozzá. De vagy végre mázlista voltam vagy a sors akarta így, de számára is vonzó voltam és a többi csak követte egymást. Ezzel az egész új helyzettel együtt ismerkedtünk meg, együtt igyekeztünk felfedezni az új lehetőséget, egymást. Nem volt könnyű, de belejöttünk. Aztán elmentem...
Így utólag valahol bánom, hogy elmentem, mert a megcsaláson kívül azt is kockáztattam, hogy teljesen elveszítem és haza se kellene már jönnöm a semmiért, nem így történt. Hogy megbocsátható-e a bűne? Ez majd kiderül, csak egy a biztos, hogy az iránta érzett szerelmem erősebb, mint a haragom. Rajta áll, hogy a bizalom is visszaférkőzik-e közénk. Én igyekszem megtenni mindent, mert most már tudom, hogy távol tartani képtelen vagyok magam tőle, olyan ez, mint a vas és a mágnes effektusa. A kettő mindig vonzani fogja egymást bármi legyen.
Élveztem ahogy alattam kínlódott a ruhák fogságában míg Én meztelenül feküdtem rajta és csókolgattam a nyakát. A nadrágjának dörzsölése ahogy izgett-mozgott csak még inkább ingerelt. De eszem ágában sem volt hagyni még egy darabig, hogy megváljon a gönceitől, tetszett, hogy ki van szolgáltatva nekem és csak tőlem függ az, hogy kielégüljön.
-Esetleg sírjak? - Vigyorogtam tovább, tudom, hogy azt mégsem szeretné, márpedig a vigyor most igencsak rávarródott a képemre. Már régen vártam arra, hogy ez a pillanat eljöjjön, nem hagyom, hogy bármi tönkre tegye.
Nem vártam, hogy válaszoljon arra amit mondtam, sőt, nem is akartam, hogy válaszoljon, most nem beszélgetni akarok hanem szexelni, élvezni azt, hogy benne vagyok és hallgatni ahogy nyög alattam, ennyit akarok csupán. Az hogy átkarolja a nyakam tetszik és csak még inkább arra sarkall, hogy tempózzak, hogy legyek keményebb, nem akarok gyöngéd lenni, majd utána leápolgatom a nagyfiút, Én most durvaságra vágyom, azt szeretném, ha a fejébe vésné, hogy jobbat nálam nem találhat.
Kezdtem izzadni és egyre vadabbul sóhajtoztam ahogy igyekeztem mélyebbre döfni a farkamat, izzasztó melónak bizonyult annyi szent. Nyögéseink betöltötték a szoba csendjét, az ágy pedig egyre hangosabban kezdett nyikorogni ahogy vadabbul döfködtem. Nem érdekelnek a szomszédok meg a véleményük sem, dugják be a fülüket.
-Ohh..Bassza meg..!! - Éreztem, hogy bár még csak most kezdtük, de alighanem lassan elszállok, mint a győzelmi zászló. Ezt teszi, ha az ember évekig nem gyakorlatozik max a lőtéren.
Hevesebben és mélyebben löktem belé a farkamat aztán egy utolsó lökéssel élveztem belé. Te jó szagú óriáskrumpli...Greg ehhez képest lószar volt meg az a két kurva i ért egy pár lócitromot, egyedül Simon képes ilyen gyönyört nyújtani a rossebbe is!

Gerinctelen dolog volt, amit Ben tett, hogy megfektetett három embert, de lehetett volna ennél sokkal rosszabb is. Például ha fel teszi az olyan képeinket a netre, hogy a családom láthassa őket a haverjaimmal együtt. A baráti körömből tudják már egy jó páran, hogy akivel együtt élek egy férfi, de sokuknak sejtése sincs erről. Máskor mindig leszarom a nép véleményét, de ez más...az embereknek nem lehet csak úgy elmondani, mert még mindig tele a világ homofób faszokkal. Legalább Melvin és Nacho nem előítéletesek. Ők csak esznek, alszanak, isznak, csipognak, motyognak és visítanak.
Ezt még meg fogom bosszulni. Egyszer. Majd amikor Ben nem számít rá. Szét fogom kínozni, szenvedni fog ugyanúgy, ahogyan most én. De ezt még ki kell tervelnem, mert Ben túl okos, őt nehezebb csapdába csalni, mint engem.
- Ne, akkor már inkább vigyorogj. - Feleltem a kérdésére én is egy hatalmas mosollyal az arcomon, aztán megnyaltam az egyik fülcimpáját. Jó, vigyorogjon. Olyan önelégült arcot tud vágni, de egy rossz szavam se lehet, mert tényleg jó az ágyban. Is. Mindenhol jó.
Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor végre lekerülhettek rólam a ruháim.
Az amit mondott eloszlatta minden félelmemet. Hogy utál, hogy nem szeret, hogy nem érdeklem már, az se számítana neki ha megdöglenék. Tudom, hogy nem hazudik. Ha azt mondta, hogy szeret, akkor az úgy is van. Sajnálatos módon még azt nem hallottam tőle, hogy megbocsát, de ezek után kétlem, hogy máshogy gondolná.
Évekig nem volt bennem senki, Greg se volt valami nagy méretileg, szóval természetes, hogy fájt Ben hirtelen belém hatolása. De az élvezet, az sokkal nagyobb volt a fájdalomnál. Meg se próbáltam felvenni a csípőmmel a ritmusát, mert túlságosan is a hatása alatt voltam ahhoz, hogy mozogni tudjak. Egyre gyorsabban és durvábban mozgott ki-be, egyre mélyebben éreztem magamban, és így egyre hangosabban nyögtem. Magamhoz szorítottam, hallottam ahogy káromkodik, és tudtam, hogy már ő is közel jár. Hát, ez egy gyors menet, de ennyi idő után az lenne a fura, ha órákig bírnánk. Az ágy közben szépen nyikorgott, csak nehogy leszakadjon alattunk, mert az kicsit gáz lenne.
Nem is gondoltam az óvszerre, de teljesen felesleges. Én védekeztem Gregnél, és ha Ben nem is a három görénnyel, nem valószínű, hogy bármit is elkapnék. És így közelebb érezhetem őt magamhoz.
Belém élvezett, és Ben után pár másodperccel én is elmentem, jó hangosan. Ziháltam, mindketten teljesen ki voltunk izzadva, de ez nem érdekelt, továbbra is szorosan öleltem.
- Mondtam már, hogy...akkor is nagyon jól dugsz,...amikor mérges vagy? - Még nehezen tudok beszélni, de ezt muszáj volt megjegyeznem. Vigyorogva adtam neki egy csókot, aztán hátradöntöttem a fejemet és úgy vártam, hogy megnyugodjon a testem.

16+

Jó, így utólag kurva rossz ötletnek tűnik, hogy feküdjek le az utamba kerülő bármelyik emberrel. De akkor ittasan, bosszúsan és felettébb csalódottan a legjobb döntés volt. Igaz, sok örömöt nem éreztem az egészben, gépies, unalmas és gyomorforgató volt, az utolsó leginkább talán a pia hatása miatt, de szerintem valahol már akkor bennem volt a bűntudat. Tudom, hogy helyre kell hoznom és kiengesztelnem Simon-t a tettemért. Kettőnk közül legalább Ő ne szenvedjen a másik tette miatt. Az persze már kérdésesebb, hogy Én meddig fogom érezni azt, hogy összeszorul a mellkasom a látványától. Akarva, akaratlan, de eszembe jut a kép ahogy a hálónkban feküdtek Greg-gel, talán majd elmúlik és nem lesz ilyen felkavaró az érzés idővel.
Saját magamat is megleptem,d e őszintén sikerült felnevetnem a válaszán. Mi tagadás, magam is jobb szeretek vigyorogni, mint sírni, persze az élet olykor úgy dönt, hogy meg kell tapasztalnom olyat is, ami könnyekre fakaszt. De ez a pillanat határozottan nem a könnyfakasztó kategória.
A ruhák lekerülnek Simon-ról, befejezem a kínzását és hagyom, hogy meztelenül végezze alattam. Szerettem volna ebben a pillanatban azt mondani neki, hogy megbocsájtok, hogy feledjük az egészet, de nem jött a nyelvemre, helyette a szeretlek volt, mi kikívánkozott. Hiába akartam, hogy tudja megbocsájtok, nem tudtam ezt mondani neki, nagy valószínűséggel azért, mert még magamban sem tisztázódott, hogy valóban így gondolom-e.
Nem akarok gyengéden szeretkezni, vágyom arra, hogy minden frusztrációmat rajta tölthessem ki, egy jó dugás után könnyedebben nyugszom meg, még ha ideiglenese is, de higgadtabb leszek.
Durván jártam ki-be benne, de míg Simon nem szól, hogy lassabban vagy legyek kicsit gyengédebb eszem ágában sincs így tenni.
A hosszú kihagyás következménye képpen elég hamar jutottam arra a pontra ahol már nem bírtam tovább tartani és elélveztem. Simon szinte utánam rögtön jutott a csúcsra így elégedetten gurultam le róla a kissé összegyűrt lepedőre. Mellkasom szorgalmasan emelkedett és süllyedt, testem még nem nyugodott le az előbbi heves mozgalom után.
-Had emlékezzek vissza...mintha régebben említtetted volna. - Vigyorodtam el és a fejemet az Ő feje felé fordítottam.
-És nem tudom Én említettem- e már, hogy minél bosszúsabb vagy annál jobb érzés ledönteni a falaidat és uralkodni rajtad. - Vigyorodtam el ördögien majd oldalra gurulva a kezeim közé fogtam az arcát és mélyen megcsókoltam.
Ebben a pillanatban úgy érzem, minden jó, persze ez csak ideiglenes kis élvezet, utána meg kell beszélnünk mindent, talán többször is.
-Megyek, főzök egy kávét, kérsz? - Álltam fel hirtelen és nyújtózkodtam egy nagyot háttal neki, nem jutott eszembe, sőt, nem is igazán érdekelt a sebhely, ami keresztül szántja a hátam és legalább 2 centi széles. megszoktam már, hogy ott van hiszen ha akarom akkor Én magam nem látom, nem érzem.

Először nem értettem, hogy miért olyan nagy baj az, hogy nem mondtam neki mindennap mennyire szeretem. Most már értem. Nem is az, hogy nem mondtam mindennap, hanem...valójában nagyon ritkán mondtam. Nekem persze nem tűnt fel, mert idióta vagyok. Bár néma gyereknek anyja sem érti a szavát, nem? Azért sajnálom, hogy ekkora gyökér voltam és vagyok most is. Ha ez az egész most nem egy búcsúdugás volt, akkor megfogom és hazarángatom. Eh...ha az is volt, akkor is hazacipelem, nem ellenkezhet. Leütöm valahogy, összekötözöm a kezeit, beragasztom azt a szép száját és hazacipelem. Vezetni nem tudok, de valahogy megoldom azt is. Egy taxiba nem tehetek be egy ájult embert, ugyebár.
Imádom, hogy ennyire fel volt spanolva, és ezért jó keményen megdugott. Ez az egyetlen jó dolog van abban, amikor mérges. Profin ki tudom akasztani, és ez már a sereg előtt is így volt. De nem feltétlenül én voltam mindig a rossz fiú, nem ám. Ben is profin tudott táncolni az idegeimen.
Utánam kis idővel ő is elment, aztán leszállt rólam és kiterült mellettem. Igyekeztem újra normálisan venni a levegőt, de ahogy láttam ez nem csak nekem ment nehezen.
- Tényleg? Akkor biztosan igaz, ha régen is ezt mondtam. - Húzódtam közelebb hozzá egy széles vigyorral a képemen. - Nem, szerintem nem említetted még, de mindig látszott rajtad máskor is, hogy mennyire élvezed. Örülhetsz, hogy hagyom magam. - Ha tudná, hogy hányszor képzeltem már el, hogy akaratom ellenére kúr meg. Hm. Valószínűleg tudja...ismer. De elhiszem, hogy élvezi, én is élvezem. Szeretem, hogy ennyire domináns, legszívesebben akárhányszor meglátom négykézláb pózba vágnám magam, de nem lehetek ennyire feltűnően szubmisszív. Neem, nem szabad. Nekem is van ám büszkeségem. Valahol.
Mélyen a szemébe néztem, mikor megfogta az arcom, majd viszonoztam a csókot. Elrontanám a pillanatot, ha rákérdeznék, hogy megbocsát-e nekem? Ja, elrontanám, ez fix.
- Nem, kösz, én inkább valami mást kérnék. - Megköszörültem a torkomat, és a számat nyalogatva végignéztem rajta. Nem áll szándékomban rá mászni, hiába örülnék még egy...két...három menetnek. Inkább mondja, hogy megbocsát és jöjjön vissza hozzám.
Néztem ahogy felkel, de most kivételesen nem a seggén állt meg a tekinteten. Valami volt a hátán, amit eddig nem vettem észre. Az előbbi mosolyom szép lassan eltűnt. Felkeltem az ágyról, és halkan Ben mögé léptem.
Mi ez a seb? Miért nem vettem eddig még észre? Hogy lehettem ennyire figyelmetlen baszki? Az elmúlt háromnegyed órában végig meztelen volt!
- Ez meg mi? - Még mielőtt elindulhatott volna végig húztam a mutatóujjamat a hátán lévő seben. - Mi történt?  - Nem kiabáltam, és a hangom inkább volt tele aggodalommal, mintsem haraggal. Ez az én hibám, hamarabb észre kellett volna vennem.
- Mi történt? - Ismételtem meg magamat, és hogy ne mehessen még el kávét csinálni, elé állva átöleltem. Szorosan. És most nem érdekelt, hogy egyikünkön sincsen ruha. Csak az érdekelt, hogy mi történt vele. - Ki tette ezt veled? És mikor? Miért nem mondtad? Ben! - A végén kissé felemeltem a hangom, de még mindig nem kiabáltam. Telefonon elmondhatta volna! - De ha már itt tartunk...hogy tudtál ilyen hamar hazajönni? - Ez eddig eszembe se jutott, meg nem is volt arra időm, hogy ezen agyaljak. Megcsalás, balhé, bosszú, veszekedés...nem is tűnt fel, hogy valami nem stimmel ezzel az egész hazaérkezéssel. De a sérülése fontosabb. - Fáj? Tudtam, hogy nem kellett volna elengednem téged...idióta. - Öleltem még egy kicsit, aztán elengedtem, hogy jobban szemügyre vehessem a sérülését. Úgy nézegettem, mint valami orvos. Ha fordult, hogy ne lássam, akkor fordultam én is vele.

Sose mondom meg igazán mire van szükségem, nem vagyok az a fajta ember, aki oda ll a másik elé és elmondja, hogy neki erre meg erre van szüksége. Igen, mindig is hallani akartam tőle, hogy szeret, de ha ki is mondta ezt a szót vagy akkor hangzott el mikor épp egy kemény baszáson voltunk túl vagy csak úgy elhangzott, de ritka volt, mint a fehér holló. Nem szóltam, hogy nekem ez nem esik jól, miért tettem volna? A panaszkodás alantas dolog. Kicsi koromban megtanultam, hogy panaszkodni felesleges, senki sem adja meg úgy, amire vágysz és még le is néznek utána, mert gyenge vagy. Hát nem akartam gyenge lenni egy olyan "otthonban" ahol három lány testvér uralkodott felettem, ahol az apám döntött arról is mennyi levegőt vehetek. Erős akartam lenni, a látszat legalább is azóta is kitűnően működik. Simon sem tudja mit érzek a felszín alatt, ez az egy, ami még mindig meg van nekem, a páncél.
Tudom Simon miben mesterkedett, de hiába is tudom mindig, valahogy beleesem a csapdába és feldúltságomat a szexben vezetem le, amit Ő nagyon élvez, így mérgem hiteltelenné válik és Simon önelégült fejét bámulhatom állandóan. De nem baj, a mostani dugás mind a kettőnknek jól esett, még nem éreztem mostanában ennyire kimerültnek sem magam, haladás, talán egy éjszakát át tudok majd úgy aludni, hogy nem ébreszt fel egy lidérces álom sem.
-Simon, Te is és Én is tudjuk, hogy mindig hagyni fogod magad. - Na persze, ha nem így lenne sem lenne akadály, nem nehéz leteperni, sokszor mondtam neki, hogy jöhetne velem edzeni vagy bármi, de Ő nem jött, szerintem megfelel neki így is minden. De hát ez akkor is az Én malmom felé hajtja a vizet, mert erősebb maradok nála.
A csók a részemről spontán jön, de jól esik, hogy viszonozza, most maradjunk csak ennyiben, jó a pillanat, jobban érzem magam, nem kell, hogy ezt elrontsuk a beszélgetéssel a történtekről.
-Telhetetlen. - Vágtam vissza, naná, nekem is lenne még pár ötletem, hogy őszinte legyek, de van időnk bőven és egy jó erős fekete csak energiát ad a folytatáshoz. Kinyújtóztattam a tagjaimat, eléggé elgémberedettnek érzem magam, lehet nem ártana a holnapi nap folyamán mondjuk meglátogatni az edzőtermet, ha az még egyáltalán meg van, az évek alatt minden megváltozott, úgy érzem, mint aki teljesen a múltban ragadt.
Simon kérdését az érintése váltja fel Én pedig elhúzódom tőle. Nem szeretem, ha ott megérintenek, a ruha érintése is ingerel, érzem, hogy ott nincs minden rendben és ezt nehezen viselem.
Az ölelése váratlanul ér, de nem húzódom távolabb.
-Nem meséltem el, mert nem fontos, történt, ami történt, katona baleset, semmi több. - Zártam talán túl rövidre és tömörre az egészet. Igazából nem így történt, rosszabb volt az egész, de ezt nem kell hogy tudja, nem akarom ezzel terhelni, elég, ha engem zavar.
És persze az egyik kellemetlen kérdést váltja a másik, Simon már csak ilyen, mindig ráérez arra, hogy hogyan tegyen tönkre egy jó pillanatot.
-Dezertáltam. - Vágom oda kurtán majd kilépek a konyhába, ha végre elengedett és onnan folytatom.
-Egyébként nem fáj, érzékeny. - Vagy csak már azt is odaképzelem, valószínű, egy éve történt azóta csak a heg maradt, az nem fájhat. De az egésznek hiába is van vége, bennem még él minden, szinte lepereg újra meg újra, mint valami rosszul elsült katasztrófa film.
-Muszáj erről beszélnünk? - Komorodok el és láthatja rajtam, hogy nem fűlik a fogam az egészhez, bár Simon ettől általában csak még inkább faggatózásba kezd.

- Hát, be kell ismernem, hogy ez igaz. De ne mondd úgy, mintha neked nem tetszene. - Nem is tudom, hogy mi lenne, ha ő nem akarna rám mászni. Mármint ha nekem kéne őt megdugnom. Öhm. Inkább ne. Jobban szeretek én megdöntve lenni, ha pedig meg akarok valakit baszni, arra ott vannak a nők. Ben még jobban begerjeszt azzal, hogy a katonáskodás után ilyen izmos lett, és erősebb is. Imádom. Nem mintha én valami sovány kis girnyó lennék, mert neeem, azért van rajtam is izom. De Ben nyomába se érhetek, de nem is akarom, hogy ez az erőviszony dolog megváltozzon.
A legjobb lenne, ha az elkövetkezendő hetekben az ágyban maradnánk, és non-stop szexelnénk. Ez persze lehetetlen, mert megdögölnénk közben. Álmodozni azért lehet. Egyelőre még zavar, hogy itt vagyunk, és nem a saját házunkban. Ha már ott lesz ő is, akkor biztosan fogom tudni, hogy minden rendben van, megbocsátott.
- Most na, belőled sosem elég. - Főleg úgy, hogy csomó időt kellett külön töltenünk. Vigyorogtam rá, mint a tejbetök, örültem, hogy a sok szarság után végre valahára valami jó is történt. Még mindig az előbbi menet hatása alatt voltam részben, nem is értem ő hogy tud ilyen gyorsan visszaváltani normál üzemmódba. De nem is baj, így legalább nézhetem ahogy előttem kel fel, ruha nélkül. Néztem is, így láttam meg valamit rajta, ami eddig még nem volt ott. És ez sajnos nem én voltam, hanem egy heg a hátán.
- Nem fontos? Te normális vagy? Jogom van tudni, hogy mi történt, szóval jobban jársz ha elkezdesz mesélni. - Én se számoltam be neki a baleseteimről, mint például amikor télen vásárlás után eltaknyoltam a jégen. Vagy amikor majdnem tökön szúrtam magamat a konyhában. De ezek nem maradandó dolgok, ellenben azzal a kurva sérüléssel. - Ha előbb észreveszem akkor nem csinálok veled semmit, nem hagyom hogy rám másszál. Sajnálom, ha fájdalmat okoztam de basszuskulcs, te egyre idiótább vagy. - Nem mondja el. Mintha nem lenne semmi közöm hozzá. Ekkora hülyét. - Bármi ami veled történik, az fontos. Nekem legalábbis az. - Mi történhetett vele? Kiherélem azt, aki bántotta. Komolyan. Lefejezem. Kivágom a nyelvét, aztán feldugom a seggébe.
- De...- Dezertált. Igen, ez nyilvánvaló, de...ilyen korán? Ebbe se gondoltam bele még. Annyi katonás szart olvastam, hogy valamennyire értek hozzá. Végül hagytam, hogy kimenjen a konyhába, de követtem én is.
- Vagyis...köröznek? - Feldobtam magamat a konyhapultra, és a lábamat lóbálva figyeltem Bent. - Minek jöttél el ilyen korán? Most majd lecsuknak és megint nem foglak látni évekig. Gondolkodhatnál is néha. - Ennyit arról, hogy kibékülünk, és minden szipi-szuper lesz újra.
- Sajnálom. - Én hülye egész végig a hátát taperoltam, biztos fájt neki, csak nem akart szólni. De nem akartam bántani.
- Igen, muszáj. Érdekel, hogy mi történt veled, és mégis mit akarsz most csinálni, hogy csak úgy leléptél onnan. De a legfontosabb, hogy...akkor..megbocsátasz? - Jó lenne megölelni újra, de nem. Nem érek hozzá. Ha érzékeny ott a háta, inkább békén hagyom.

-Egy percig sem akartam tiltakozni. - Naná, hogy tetszik ez az alárendelt, fölérendelt viszony. Élvezem, hogy uralkodom rajta, ezt persze nem kell úgy érteni, hogy leakarom Őt igázni, meg nem tartom egyenlőnek velem, nem, ez inkább a szexben érvényesül, itt szeretem ha Én iránytok, más esetben általában Simon az, aki nagyobb erőfölényben van, elég csak kinyitnia a száját, hogy az egész eldöntendő kérdés azonnal egyirányúvá váljon.
El se tudnám képzelni milyen volna, ha Ő tornyosulna felém és Én volnék az, akit alaposan megraknak. valahogy ez nálunk nem működne, meg van mind a kettőnk szerepe, ezt élvezzük, nekünk így jó.
-Ohh, tudom Én azt. - Vigyorodtam el, persze csak poén az egész, ennyire azért nem vagyok egomániás. Nagyon nyújtózkodom, igazán jól esik egy kemény menet és egy még keményebb menet között kinyújtózni, mert persze, hogy ennek lesz folytatása, naná, ennyivel nem érem be, 3 évig csak a képzeletemmel tudtam játszadozni, hát őszintén, csoda, ha most akár hetekig képes lennék az ágyban döngetni Simont? Mert szerintem nem.
-Sose voltam normális Si, és jogod van tudni? Azért ezt nem mondanám. - lehet, hogy együtt vagyunk, az is lehet, hogy sose leszek képes elengedni Őt, de vannak dolgok amik csak rám tartoznak, mint például a katonaságnál történtek. Azok tényleg csak a magán dolgok, fájóak és nem tartoznak másra.
-Semmiben sem befolyásol az a kis heg a hátamon, nem fáj és nem hátráltat, ha pedig nem hagytad volna, hogy rád másszak, hát akaratod ellenére is megtettem volna. - Közlöm szárazon a tényeket. Tudja jól, hogy nem félek ezt is meglépni, baja nem esne, csupán kapna egy kiadós dugást miközben morcoskodik.
-Értem Én Simon, de jól vagyok, amint látod mindenem egyben van, nem hiányzik egy végtagom sem, élek, oké? - Sose voltam az a " aggódjuk át az egész életünket" típus. Azt se szeretem, ha kimondott figyelem irányul rám és miattam kezd aggodalmaskodni. Jól vagy, nem ez a lényeg? Életben vagyok, itt vagyok, más nem számít.
-Ja, a nyakamon liheg a hadbíróság. - Készítem közben a kávét, már fél éve előlük bujdosok, szinte már mese egyszerű kimondani azt, hogy szorul a hurok a nyakamon.
-Ugyan, ne dramatizáld már ezt túl. Igen, elakarnak kapni, kiakarnak végezni stb stb, de egy idő után feladják a keresésem úgy is, van azoknak fontosabb dolguk is. - Vagy a fene tudja, de ha eddig megúsztam, hát miért ne lenne ez így továbbra is? Csak annyi a lényeg, hogy mozgásban kell lennem, hogy sose tudjak merre vagyok. Néhány havonta egy kisebb utazás és sose jutnak el hozzám. Ezt nem kell annyira felkapni.
-Mondom, hogy nem fájt Simon, nincs mit sajnálni, ne kezelj úgy, mint valami szőke ki csajt. - Morranok fel. Nem vagyok porcelánból, hogy összetörjek csak mert hozzá ért egy majdnem egy éves heghez.
-Nem tudom, gondolom maradok egy ideig itthon aztán majd meglátjuk. - A megbocsájtós résznél egy kis hatásszünetet tartok. Kész vagyok vajon arra, hogy kimondjam neki? Megérdemli, hogy megbocsájtsak?
-Megbocsájtok, nem haragudhatok évekig, hisz lehet már holnap kinyírnak. - Vigyorodom el. Tudom, imádja a fanyar humoromat. De bizonyítania kell, hogy a megbocsájtás érdemes volt-e. Még egy esélyt már ha akarnék sem adhatnék neki, ennyire nem vagyok palimadár. velem nem lehet játszadozni.

- Na azért. - Azért vicces elképzelni Bent passzívként. Egyszer, ha nagyon felidegesít lehet, hogy az ágyhoz bilincselem és feldugok neki egy villát. Aztán futhatok majd az életemért, mert egy ilyen lépésért biztos, hogy kifilézne. Szép a szerelem, nem? Néha jobban hasonlítunk két ősellenségre, mint egy párra.
Vigyorogva megráztam a fejemet, nem is tudom, hogy ki a szerényebb; Ben vagy én. Néztem utána, ahogy felkel, jobban örülnék ha itt maradna az ágyban velem. Ha Greget nem számítjuk bele, akkor ez volt az első dugásom évek óta. És egy menet engem nem elégít ki teljesen. Kanosabb vagyok, mint egy pedofil az oviban. De nem akarom, hogy Ben azt higgye nekem csak szexre kell. Először bocsásson meg, utána még üzekedhetünk. Vissza kell fognom magamat.
- Jó, akkor nincs jogom tudni, de ezentúl téged se érdekeljen ami velem történik. Nem fogok beszámolni róla, ha kitöröm a nyakamat. - Duzzogva néztem fel rá, már megint kezdi ezt a rohadékoskodást. Igenis jogom van tudni, hogy mi van azzal, akit kurvára szeretek. Ezt a kedvességet, de komolyan. Esküszöm, egyszer el fogom játszani a saját halálomat, vagy átverem azzal, hogy kórházba kerültem, hogy lássam mennyire érdeklem.
Nagyon nyeltem a szavai hallatán, és újra kiült a mosoly az arcomra. Ez így nem jó, ne mondjon ilyeneket, mert máskülönben nem tudok nyugodt maradni. Sehol sem. És ilyenkor jó értelemben őrülök meg ettől a közömbös hangnemtől. Nem is válaszoltam rá, inkább elképzeltem magamban a helyzetet. Bármikor megdughatna az akaratom ellenére. De az már nem is lenne igazán az akaratom ellenére. Hm.
- Látom, hogy élsz, de attól még kiakadtam. Nem a sérülés mértéke a lényeg. Tök mindegy, hogy leszakad a karod, vagy megcsíp egy szúnyog, én tudni akarok arról, ami veled történik. Világos? - Néha ahjj, úgy meg tudnám egy kicsit szorongatni a nyakát, és kiverni belőle ezt a sok hülyeséget.
Hadbíróság. Ne dramatizáljam túl. Hadbíróság. Körözik. Ne dramatizáljam túl... - Hogy tudsz ennyire optimistán hozzáállni? Tudod mit? Oké, akkor nem fognak elkapni, de ha mégis, remélem tudod, hogy a börtönben szanaszét fognak verni és dugni téged. Bár nem...még mielőtt bemennél meg foglak ölni. Így legyél optimista. - Már miért adnák fel a keresést? Egyszer meg fogják találni. Én meg ülhetek és nézhetem majd, hogy újra elveszítem. Rohadt önző egy ember, egyáltalán nem érdekli, hogy mi van velem. Én szét aggódom az agyamat miatta, miközben ő le se szar engem. Lehet, hogy én ritkábban mondom neki, hogy szeretem, de legalább én kimutatom neki, vele ellentétben. Ő mondja, de...mindegy. Szerinte mindent túlreagálok. Majd egyszer rájön, hogy ezek a túlreagálások csak azért vannak, mert szeretem. Hülye fasz.
- Ja, hogyne, persze. Te akkor se ismernéd hogy fáj, ha épp elvéreznél a szőnyegen. És nem kezelnélek úgy, ha nem adnál okot rá. - Abbahagytam a láblóbálást, és lestem a kávéfőzési hadműveletét. Mindjárt adok én neki kávét. A fejére. A pohárral együtt.
- Itthon? - Majdnem rákérdeztem, hogy mi is az az "itthon", de megelőzött mert ő kezdett el előbb beszélni. A vigyor az arcomon fokozatosan lett egyre szélesebb, majd abban a pillanatban el is tűnt, ahogy befejezte a mondatot.
- Ha-ha-ha. - Felkaptam a mellettem lévő fakanalat, és teljes erőmből Ben arcához vágtam. - Na most vigyorogjál. Ilyennel ne vicceljél! - Idióta. De megbocsátott! Miután nekidobtam a fakanalat, leugrottam a pultról és rohantam átölelni. - Köszönöm. - Nem érdekelt, hogy kávézni akar, megcsókoltam. - Izé, be akarlak mutatni a szüleimnek. - Ezt már otthon elterveztem, hogyha megbocsát így próbálom meg neki bebizonyítani, hogy tényleg szeretem. Szeretem annyira, hogy ő miatta megkockáztatom azt, hogy a hazudozásaim miatt elveszítem a családomat, és soha többé nem adnak nekem pénzt. Nekem Ben megér ennyit. Így talán majd láthatja, hogy komolyan gondolom vele ezt az egészet, és szeretem. Anyámék azt hiszik, hogy nőm van, ami nem igaz ugyebár. - Majd karácsony után. Elmondjuk nekik az igazat. - Én szívesen élnék hazugságban örökké, de Bennek örömet akarok okozni. Bizonyára így sem fog rögtön újra megbízni engem, de ez kezdésnek azért jó lesz. Remélem.

Kívülről szemlélve a kettőnk kapcsolata annyira viharos, hogy csodálom, hogy nem hívták még a viharelhárító osztagot, de tényleg. Simon-nal vagy veszekedünk, vagy ordibálunk esetleg Én nemtörődömséget színlelek és Ő ordítozik de persze akad olyan is, hogy nem ordítozik, de akkor meg csapkod vagdos amit ér. Na meg persze akad jócskán abból az opcióból is mikor egy jót szexelünk ezzel levezetve a feszültséget. Így tudnám jellemezni a párkapcsolatunkat. Semmiképp sem hagyományos Matyó hímzés az egyszer biztos, de tény, hogy nem unjuk meg egymást, mert mindig találunk ezáltal egymásban izgalmat.
Természetesen ez a menet gyors volt és vad, ennyi idő után azt csodáltam volna, ha nem lövöm el magam percekkel később. Még jó, hogy van bőven időnk bepótolni az elmaradást. Semmi kedvem most sem a hadbíróság sem semmi más miatt aggodalmaskodni, csak szexelni akarok ezzel a majommal és úgy érezni, hogy végre hazaértem.
-Simon, lásd már be, hogy eddig sem tetted meg, harapófogóval kellett mindig kihúznom belőled, hogy mi a szar bajod van, bocsásd már meg, hogy egy régen történt fájdalmas szarságot nem akarok újra magam előtt látni csak hogy Te ezzel csillapíthasd a tudás szomjad... - Kicsit dühít, hogy most is leginkább ez érdekli, nem az, hogy Én mit mondok, már elmondtam vagy hatszor ha nem hétszer, hogy nincsenek fájdalmaim, semmi bajom és, hogy nem fogom elmondani, de akkor is egyre csak hajtja a magáét és követeli a választ figyelembe se véve amit mondok.
-Oké Simon, világos. - Morgom az orrom alatt, ettől még úgysem fogok többet közölni vele, mint amit szeretnék. Végül is nem mondtam azt, hogy megígérem csak hogy világos mit szeretne, ennyi. Lehet, hogy egy pár vagyunk,d e akkor is két ember, meg vannak a saját dolgaim és neki is, tartsuk ezt tiszteletben. A katonaság pont nem az a dolog, ami rá tartozna, ez az Én saram és az is marad, mellesleg biztos vagyok benne, hogy nem venné be a gyomra.
-Most komolyan becidriztem Si, de tényleg, szanaszét verni? Király, mintha nem tudnám megvédeni magam, nem sokat képzelsz rólam haver...mellesleg tudom, hogy nem tudnál kinyírni, na ezt kapd ki. - Na majd pont Ő, mikor a tengerimalacainak is a legpihe-puhább ágyikót csinálja meg simizgeti őket, meg még a fésülésüket is úgy intézi nehogy meghúzza a szőrüket. Simon nem verekedős típus, neki a szája nagy, meg a szerszáma, de az egy másik történet.
Amúgy meg eleget fő a fejem a hadbíróság miatt, szerintem megengedhetek magamnak pár napot amikor éppen nem ez jár a fejemben. Ebből nekem lehet csupán bajom neki nem, hát akkor meg ne dramatizálja túl, nem fog elveszíteni, most is hazatértem, ez mindig így lesz, bosszantó, idegesítő, de kurvára szeretem.
-Nem fáj. - Válaszolom kurtán, bár tudom, ha eddig nem fogta fel, akkor ezután már nem is fogja, de azért megismétlem, szokás hatalma ez.
-Te megőrültél? Hülye barom! - Fakadok ki az arcomra pakolva egy kis jeget amit gyorsan kikaptam a hűtőből. Szép szavaim már megszokásból jönnek elő, vagy Ő, vagy Én de mindig illetjük egymást ilyesmivel.
-Ha tudom, hogy megakarsz ölni eskü nem mondok inkább semmit..ugye tudod, hogy ez befog dagadni?! - Oké, annyira nem fáj, de könyörgöm, Én se vágok hozzá semmit, hát akkor Ő se tegye.
Az ölelése váratlanul ér a szavai meg még inkább, kibontakozom az öleléséből és a hűtőszekrényig hátrálok.
-Neked esküszöm hangulatingadozási problémáid vannak, de komolyan! A szüleid meg fognak ölni engem, érted? Apád először kiherél vagy a nyakamra küld pár verőlegényt, anyád meg hozzám vágja az antik tányérjait. - Ez egy rossz ötlet, nagyon-nagyon rossz ötlet! lehet a hadbíróság nem is annyira rossz opció? Hová is jöttem Én haza.
Hozzá lépek majd kinyújtom felé a kezem és megcirógatom az arcát, basszus, nem tudok rá haragudni még ha ekkora hülye is, akkor sem.

Utálom, hogy hülyének néz, de magát nagyon okosnak tartja. Úgy kezel, mint egy gyereket, aki nem érti meg, hogy mit mondanak neki a felnőttek. Örülhetne inkább, hogy érdekel mi van vele, és nem szarom le a dolgait. Rohadt hálátlan. Elmegy lövöldözni kicsi terroristákra a világ másik végére, alig beszélünk, mikor hazaér akkor áll a bál, aztán amikor meglátom a sérülését még neki állj feljebb, hogy ne kíváncsiskodjak. Nem normális. Ben határozottan nem normális.
- Jó. - Zártam le ezzel, és egy vállrándítással a témát. Nem sértődtem én meg, csak nem tartom valami kedves húzásnak azt, hogy letol azért, mert aggódom érte. Nekem tök mindegy, akkor tegye a kezét egy körfűrészbe. Nem érdekel.
Világos? Ez csak amolyan lerázós szöveg. Nem szóltam semmit, de magamban fortyogtam. Lassan kezdem azt hinni, hogy dugásra jó vagyok, de ne beszéljek, inkább kussoljak, ne csináljak semmit a szexen kívül.
Az igaz, hogy kiborultam, de csak azért, mert eddig nem tudtam arról a sebhelyről. De rendben, akkor szarjuk le egymást, innentől kezdve én se fogok neki beszámolni semmiről, ami velem történik. Ha szerinte ennyire nincs semmi közünk egymáshoz, akkor legyen így. Idióta.
- Majd meglátjuk. - Nem tudnám megverni, tisztességes keretek közt biztosan nem. De én egy szóval se mondtam, hogy szabályosan csinálnám. Ha mondjuk nem tudná mozgatni a kezeit, akkor bizonyára én győznék. - Igazad van, nem lennék képes rá, de néha nagyon megérdemelnéd. - Igen, nem csak a szexet szoktam vele elképzelni, hanem azt is, hogy megölöm. Hmm. Csak egy kicsit. Ben akkora paraszt tud lenni, hogy nem is értem miért nem egy tanyán traktorozik éppen. Felvágós, bunkó, egoista, rohadék, idióta. Idegroncs leszek tőle, de legalább a mi kapcsolatunk nem abból áll, hogy az új kanapét választjuk ki az IKEA-ban, és beülünk a kávézóba megbeszélni melyik operát nézzük meg az este.
- Megérdemelted. És ha még egyszer ilyen faszságot mondasz, a vágódeszkát fogom hozzád vágni. - Elégedetten néztem végig a folyamatot, ahogyan jeget keres az arcára.
- Nem érdekel. Ne rinyálj már! Nem haltál bele. - Még viccből se mondjon ilyeneket, hogy kinyírják, meghal stb. Ez kurvára nem vicces.
Megöleltem, de ő lehámozott magáról aminek az okát nem értettem. Majd a szemeimet forgatva hallgattam a szövegelését.
- A szüleim nem homofóbok. Valószínűleg nem. Jaj már! Nem fognak bántani, nyugi. És nem is azért megyünk oda elsősorban, hogy befogadjanak a családba. Csak bemutatlak nekik, onnantól kezdve pedig nem fog érdekelni, hogy mit mondanak. Ha meg is utálnak mindkettőnket, én veled maradok, max velük nem találkozom többé. Annyira tökösnek tartod magadat, hát most itt a lehetőség, hogy ezt is bizonyítsd. - Jönni fog és kész, erről nem nyitok vitát. Hogy ezt nyomatékosítsam, visszamentem a szobába felöltözni. - Mikor megyünk haza? - Megbocsátott, szóval már nincs értelme hogy itt maradjunk. Még a végén meggondolja magát.

Nem arról van szó, hogy buta kölyöknek tartanám vagy valami hasonló, nem, egyszerűen csak ha hajtja a magáét akkor nem lehet vele szót érteni. Nem haragszom rá csak mert aggódik értem, félre érti az egészet. Az, hogy aggódik a hogylétem miatt jól esik, mert soha senki nem törődött velem, de ez a sérülés egy olyan emléket kavarna most fel, amit nem akarok felidézni, igen, érzékenyen érint és, ha valamit kiakarnak szedni belőlem akaratom ellenére akkor morcos és indulatos leszek. Utálom, ha veszekedünk csak mert anélkül nem tudunk megegyezni és szót érteni. Nem akarok sem kiabálni sem veszekedni, főleg azután amin keresztül mentünk az elmúlt pár hétben. Simon azonban ért hozzá, hogy mindig találjon valamit ami kihoz a sodromból.
Bármennyit is veszekedjünk nem tudok rá sokáig haragudni, ez az igazság, talán gyengeségre vall, de most sem érzem úgy, hogy mérges lennék rá csak mert túlon-túl tudni akar mindent ami velem kapcsolatos.
-Akkor itt az ideje valami edzésre járnod, ha felakarod venni velem a versenyt és elporolni, ha felidegesítelek. - Közlöm, de azért egy mosoly féle átsuhan az arcomon. Akárhogyan is legyen Simon-t nem tudom máshogy elképzelni, mint most. Harcművésznek meg aztán pláne nem.
Valóban igaz az, hogy olykor talán túl érzéketlen vagy éppen bunkó vagyok Simon-nal, olyankor is amikor nem érdemli meg azt, igen, szokott olyan is lenni bármennyire hihetetlen, de van amikor Simon nem ad okot arra, hogy kiakadjak. Szép is a szerelem eme meghitt formája. Legalább nem unjuk meg a másikat, ez már pozitívum.
-Igen? Vágódeszkát? Pont annyira vagy házias, hogy azt se tudod hogy néz ki egy vágódeszka. - Húzom fel az egyik szemöldököm. Még mák, hogy vágódeszka momentán nincs is a lakásban, de szerintem sose volt olyanunk, a pizzarendelés sokkal háziasabb..nem?
-Te beszélsz? Egy ilyenért már hívnád a mentőt. - Cukkolom kicsit bár nincs valami vidám kedvében, hogy ezt poénnak is vegye. Nálunk nem sok létezik hangulatokból, vagy a fasírt, fél fasírt vagy a szexeljünk inkább, mert különben kinyírlak állapot létezik. Ez határozottan a fasírt kategória, de Én aztán nem fogok tőle bocsánatot kérni azért, mert vannak dolgok amiket nem akarok az orrára kötni.
-Inkább visszamegyek Vietnámba mintsem hagyjam, hogy az apád tökön szúrjon egy ezüst villával. - Horkantok mérgemben. Az meg, hogy tökös vagyok-e vagy sem nem itt derül ki, Én csak egyszerűen nem akarom, hogy ez az egész megváltozzon köztem és Simon között vagy, hogy a szülei kitagadják azért, mert a nője tulajdonképpen pasi.
-Nem most! - Jelentem ki határozottan.
-És eszed ágába se jusson felöltözni. - Teszem még hozzá, nem megyek vissza abba a házba, még nem. Megbocsátottam, de az nem jelenti azt, hogy a háló látványa jó hatással lenne a libidómra bakker, mégiscsak ott csalt meg! Egyelőre maradjunk csak itt. Bezártam kulccsal az ajtót és elraktam a kulcsot.

Mi volt a tervem? Hogy idejövök, beverem Ben aranyos kis pofiját, aztán elhordom minden szarnak. Nos, ezek részben sikerültek, aztán megdöntött az ágyon és kibékültünk. Örülök, hogy így történt, mert már kezdtem kétségbeesni. Ritkán haragszik meg rám ennyire, sőt...asszem még ilyen sose fordult elő, hogy lelépett otthonról. Bár eddig nem is csaltam meg, de többet nem is fogom. Nem ér annyit az egész. Na meg akkor se akarnék ilyet csinálni, ha leszarná. Nem. Bennél nekem nincs jobb, ha meg túl kanos vagyok és ő nincs a közelben akkor elintézem egyedül. Fog a halál feleslegesen balhézni Ben-nel. De még mindig az a véleményem, hogy lehetett volna kicsit megértőbb. Nem egy hét kihagyás után dugtam mással, hanem évek teltek el azóta, hogy utoljára láttam élőben. És az hülyeség, hogy akit szeretünk, azt nem csaljuk meg. Ezt biztos valami apáca találta ki, akinek a tíz ujja az egyetlen társasága. Szerintem ez helyzet és ember függő. Én megcsaltam Bent, de szeretem. Talán jobban is, mint kéne. Úgy értem, hogyha elveszítem nagyon ki fogok akadni. Igen, nyálas meg érzelgős duma, de így van.
- Egoista. Nem kell edzésre járnom, leütlek aztán megverem a tehetetlen kis tested. Vaaagy, rád küldök pár embert. - Ezt mind vigyorogva mondtam, mert hát ő is tudja, hogy nem tennék ilyet sosem. És ő se bántott még, aminek okát máig nem értem. Mikor ránk nyitott akkor is csak kiborult..fura. Persze örülök neki, csak kissé meglepő.
- Mondja ezt az anti-Gordon Ramsay. Ha már itt tartunk, megtanulhatnál főzni, mert már unom a fagyasztott kajákat. És ismerem a vágódeszkát. - Igen...azt hiszem...tudom mi az. Olyan hülye. De igaz, nem vagyok valami házias. Ehhez még a bénaság is társul, a konyhában hamarabb találnám el a szívemet, mint a csirkemellet.
- Bekaphatod. - Mindjárt majd rá kell hívni a mentőt, mert ledugom a torkán a fakanalat és megfullad. Khm. Vagy mást dugok le ott. Más ilyen undorítóan nyálas beceneveket talál ki a szerelmének, de én erre nem lennék képes. Tudja Ben, hogy amikor leidiótázom az egyenlő azzal, hogy azt mondom szeretem. Szóval ezért se vágom, hogy mi volt ez a "nem mondtad sose hogy szeretsz" dolog. Miért nem elég az, ha kimutatom? A tettek sokkal többet számítanak, mint a szavak. Oké...a megcsalás nem egy jó tett.
- Túlreagálod. Tudják, hogy már nem a középkorban élünk. Anyám egyszer rám nyitott, mikor melegpornót néztem, és nem vert meg. Sőt, el se mondta apámnak. - Nem ölnék meg. De azt nem mondom, hogy nem akadnának ki. A szüleim nem erőszakosak, de mivel ilyesmi még nem volt a családban, én se tudom, hogy mire számíthatunk.
A válasza meglepett, azt hittem hazamegyünk. Jó itt dekkolni, de..mégis.
- Öhm, oké. Akkor itt alszunk, de holnap már vissza kell mennünk. Nem akarok ideköltözni. - Végülis érthető, hogy nem akarja egyelőre látni azt a házat, azt a szobát. Ebbe nem gondoltam bele eddig. Csak nehogy túlságosan hozzászokjon ehhez a kéróhoz.
Bementem a szobába, de a felöltözésem csak abból állt, hogy magamra kaptam a boxeremet. Ben utasítására elvigyorodtam, aztán visszasétáltam hozzá a konyhába.
- Ne? Miért ne? - Csak szivattam, nem fogom magamat visszatekerni a ruháimba. Elé léptem, aztán szorosan átöleltem, hozzá simultam és megcsókoltam. - Ennél jobban nem öltözök fel, de cserébe akkor gyere el velem a szüleimhez. Utána még jutalmat is kaphatsz. Sok jutalmat. - Végig nyaltam az ajkain, aztán a nyakán is, egészen le a kulcscsontjáig.
- Meg foglak védeni tőlük, ne aggódj. Azt hittem örülni fogsz ennek egy kicsit legalább... - Adtam neki még egy csókot, aztán a hűtőhöz cammogtam. Kinyitottam az ajtaját, aztán lehajoltam - mélyen - lehajoltam, és elkezdtem kaja után kutatni. - Éhen halok. - Ezek után hogyne lennék éhes?