Fáradtan, de mégis jókedvűen lépek be a szobámba. A mai műszak végén a főnököm azt mondta, hogy a holnapi napom szabadna és végre megkaptam a túlóráimért járó pénz egy részét is. Van egy olyan érzésem, hogy többre nem nagyon kell számítanom, de ez is több mint a semmi. A táskámat ledobom az ágy mellé, majd gyorsan felhívom néhány csoporttársamat, akikkel egy tanszéken vagyok, hogy mit csinálnak este. És pont azok, akik máskor levegőt venni se hagynak, hogy menjünk el valahová nem érnek rá, mert mind elhasaltak Dendrológián és a pót-vizsgára készülnek, mert csúszó tárgy. Sajnálom őket, de hallgathattak volna rám, amikor mondtam, hogy hagyni kéne egy kicsit a szeszt és tanulni kellene. Nincs mit tenni. Gyors lezuhanyzok, majd átöltözöm az estéhez. Felkapok egy sima sötétkék farmer hozzá pólót és kapucnis pulóvert, meg egy könnyebb kabátot és egy fekete-fehér sportcipőt mielőtt nekivágnék a városnak.
Egykedvűen sétálok végig a belváros utcáin időnként meg-megállva egy-egy bolt kirakata vagy egy club, kocsma egyéb szórakozóhely előtt. Van itt minden, amit az ember akar: Thai masszás szalon, tetováló szalon, sushi bar, western étterem, casino, kismillió kocsma, vagyis egyszerűen minden. Nem túl jó a kedvem, mert végre egyszer kapok egy szabad estét ráadásul a holnapi is szabadnap és ilyenkor nincs senki, akivel elmehetne valahová az ember, mert mindenki a növénytan pótvizsgára tanul, ami nekem már megvan. Ahhoz viszont semmi kedvem nem volt, hogy megint egyedül ücsörögjek a kolis szobámban. Úgyhogy jobb híján elindultam, hogy egymagamban fedezzem fel a várost. Már itt vagyok egy ideje, de még mindig alig ismerek belőle valamit. Általában nincs időm császkálni, mert vagy melózom, vagy tanulok, vagy csak szimplán túl fáradt vagyok ahhoz, hogy bármit is csináljak az alváson vagy az olvasáson kívül. Ahogy lófrálok nemigazán tudom eldönteni, hogy mit is csináljak vagy hol. A mozihoz egyedül nincs kedvem, masszáshoz úgy szint, a casino nem az én világom szóval jobb lehetőség híján végül úgy döntök, hogy egyszerűen beülök, valahová aztán iszok egyet, hátha véletlenül betéved egy ismerős. Vagy ha más nem akkor csak körülnézek, hátha találok egy jó kis helyet, ahova időnként vissza-visszanézhetek.
Nem tudom, meddig nézelődök a különböző helyek között, de az biztos, hogy van miből válogatni. Ha az egyik oldalra fordítom a fejemet, akkor egy olcsó lebujt látok ahova annyira nem kívánkozom, ha másfele fordulok, azt látom, hogy arra a helyre csak szépen kiöltözve lehet bemenni szóval az se nekem való tekintve, hogy az öltözékem sem túl ahhoz a helyhez illő és több, mint valószínű, hogy a pénztárcám se. Végül egy Sage bár nevű hely előtt állok meg. Pofásan néz ki így kívülről nézve és elég kulturáltnak is tűnik, ezért rövid gondolkozást követően úgy döntök, hogy megér egy próbát. Miután besétálok, felpattanok a pult előtt az egyik bárszékre, majd amíg jön valaki, hogy kiszolgáljon, próbálom eldönteni, hogy mit is igyak.

Nem egyszerű az életem. De elboldogulok benne, és büszke vagyok magamra, mert a semmiből építettem fel. Amikor idejöttem Las Vegas-ba szinte semmi pénzem sem volt és a sulikezdésnél az is elment. Az elején még ösztöndíjat sem kaptam épp ezért gyakorlatilag azonnal el kellet kezdenem dolgozni, hogy létezni tudjak itt. De nem bánom, mert megállok a saját lábamon és ez jóérzés ráadásul nem is tanulok rosszul. Persze van, hogy becsúszik egy-egy dekk az ilyen számolásos tárgyakból, de az ilyesmi soha nem is volt az erősségem. Mostanra azért egyenesbe jöttem anyagilag is. Sokszor gondolkozom, hogy talán ki kéne költöznöm a koliból egy albérletbe, de sose teszem végül több okból se. Persze rossz, hogy sokszor van olyan, hogy az ember nehezen vagy egyáltalán nem tud tanulni, mert épp szintbuli van vagy a "buliszobában" duhajkodnak vagy valami hasonló, de azért ki lehet bírni ráadásul sok olyan ember lakik a koleszban akikkel jóban vagyok és szívesen vagyok együtt velük. És így, hogy ott lakom nem kell átaraszolnom a fél városon, hogy találkozzak velük, hanem elég csak átmennem a szomszéd szobába, folyosóra vagy esetleg egy másik szinte és ennyi. Meg aztán így nem is érzem magamat annyira egyedül, mert végül is mindig emberek vesznek körül és ez azért jó érzés.
Persze lehetne egyszerűbb is az életem. Megtehetném, hogy nem kell dolgoznom egy gyorskajáldában csak egész nap ülni a kis dolgozószobámban és jelentéseket, számlákat stb. olvasni vagy embereket hallgatni, akik épp valaki másról köpnek valami hasznos infót némi ellenszolgáltatásért. Megtehetném azt is, hogy nem járok egyetemre, csak veszek magamnak egy diplomát, hogy legyen. Szinte bármit megtehetnék, hogy ha a Volkov-féle családi "vállalkozást" vinném tovább. De az nem én lennék, és mindig is gyűlöltem azt a világot. Olyan áron nem kell a pénz, hogy minden bankóhoz vér tapad vagy lehet róla lesöprögetni a szert. Nem. Soha nem is akartam a része lenni és ott is hagytam örökre. Csak remélni tudom, hogy sose fognak a nyomomba eredni, főleg a bátyám Kirill. De az Ő életüket ismerve kisebb bajuk is nagyobb annál, minthogy velem a "tékozló fiúval" foglalkozzanak. Hát igen a maffiavezérség egyik hátránya az, hogy mindig van valaki, aki kést akar állítani a hátadba vagy golyót küldeni a fejesbe. Megesik. De ez legyen az Ő bajuk. Nem azért jöttem ki ma este, hogy velük foglalkozzak. Végre szeretném magamat egy kicsit jól érezni, ha már egyszer szabadnapom van.
- Szia. - viszonozom a pultos lány köszöntését egy kedves mosollyal. - Esetleg valami jó koktélt tudnál ajánlani? - kérdezem tőle rövid gondolkodás után egy fél-mosollyal. A többiekkel a tanszékről mindig csak sört, bort vagy valami töményet iszunk, úgyhogy jól esne, végre egy kis változatosság viszont a koktélokban annyira nem vagyok otthon, mint szeretnék. Szóval itt az ideje elkezdeni a tanulást...

- Köszönöm! - mosolygok as lányra. Kicsit fura, hogy nem tudok mit kezdeni magammal, amikor végre akad egy szabad estém. Talán azért állt elő a helyzet, mert igazából mostanság erről az eshetőségről már el is feledkeztem és most nem tudom, hogy használjam ki. Hisz lényegében az elmúlt időkben vagy dolgoztam, vagy tanultam, vagy pedig aludtam, mert csak arra volt szabadidőm. Nagyon ritkán eljárogattam a srácokkal, de akkor sem voltam egyedül és nem vertem magamat rottyra se egynéhány társammal ellentétben. Persze néha nekem is vannak húzós estéim, de igyekszem minimalizálni a számukat. Hiába szükség van arra az ösztöndíjra és a már ilyen messzire jöttem egyetemre akkor mégiscsak a tanulás az első ráadásul a munkahelyemet sem veszíthetem el csak azért, mert túl másnapos vagyok, hogy időben beérjek vagy pedig túl másnapos ahhoz, hogy normálisan tudjak dolgozni. Arra a pénzre is szükségem van, hogy legalább valamiféle normális életszínvonalat tudjak magamnak biztosítani és ne ez a tipikus melegszendvicses, gyorskajáldás menün tápoló egyed legyek, mint az évfolyamtársaim vagy a felsősök egy része, akik a bulikon és az ivászataikon elszórják a pénzüket.
- Igen ez esélyes. - viszonozom halványan a mosolyát és megköszönöm, majd elveszem a koktéllapot, amit elém tol. Az igazság az, hogy nem vagyok valami válogatós és gyakorlatilag mindent megiszok. Ez persze nem azért van, mert ekkora szeszkazán lennék és nem is innám a fél alma mater-t a székek alá eszméletlen részegre, de szeretek új italokat kipróbálni és úgy általában véve nekem eddig minden szesz ízlett, amit megkóstoltam kivéve a campari-t és a többi keserűt. Azoknak az ízétől egyszerűen viszolygok és bár példának okáért a tequila sem a kedvencem, de szívesen megiszom azt is ha éppen nincs más. A sört, bort, pezsgőt és a hasonlóképpen nem töménynek minősülő italokat nagyon szeretem a tennessee whiskey-t pedig egyenesen imádom, az a kedvencem.
- Igen, minden bizonnyal. - felelek kedvesen, majd elkezdem áttanulmányozni a koktéllapot, amit elém tolt a pultos lány. Ahogy egymás után futom át a neveket és a mögöttük felsorolt hozzávalókat nem egy elég csábító koktélt találok, de amikor elolvasom, hogy miből készül, egyből beugrik az aranyszabály, amit a felsőbb évesek tanítottak, még amikor elkezdtük az egyetemet: "Vigyázz lehet, hogy a dög itatja magát!" és ennek megfelelően több koktélt is átugrok és próbálok valami kevésbé hardcore italt találni. Végül miután gyorsan többször is átnéztem a lapot és mérlegeltem egy egyszerű klasszikus mellett döntök. - Egy Godfather-t szeretnék kérni. - fordulok végül a pultos lányhoz és remélem, hogy még nem unta meg, hogy itt vár, amíg én választok. Tudom, milyen pocsék tud lenni, amikor a vendég körülbelül órákig szuttyog azzal, hogy kiválassza, amit enni akar, addig a többi vendég meg vár, de ott nem hagyhatod, mert akkor meg besérül. Épp ezért igyekeztem én is sietni. Türelmesen megvárom, amíg a lány elkészíti az italomat.
- Régóta dolgozol itt? - szólítom meg rövid hallgatás után.

- Köszönöm. - felelek kedvesen a lánynak és egy szelíd fél-mosolyt küldök felé, ahogy nekiáll elkészíteni az italomat. A koktélokbana z a jó, hogy annyi van belőlük, hogy valószínűleg egy élet sem lenne elég arra, hogy végigkóstoljuk az összeset ráadásul minden évben jönnek az újabbnál újabb receptek is és így sose lehet rájuk unni. Mindig talál az ember valami kedvérevalót közöttük. Erős, klasszikus, édes van itt minden, ami szem szájnak ingere még olyanok is, amelyeknek lángol a teteje. Az egésznek a titka annyi, hogy vigyázni kell a mértékre, mert sajnos a koktélokkal fordul elő a legkönnyebben, hogy az ember túlságosan felönt a garatra, mert nem érzi rajtuk, hogy mennyire erősek igazából. És nem ismerek rosszabb helyzetet, mint amikor másnaposan kell az embernek bent ülnie az órán és jegyzetelni vagy 12 órát ledolgoznia egy olyan helyen ahol amúgy is meleg van, de a konyha csak még jobban ontja magából a hőt, ráadásul végig kell mosolyognia akármilyen hülye is a vendég. Embert próbáló feladat és épp ezért szoktam kerülni, hogy akkor igyak, amikor másnap suli van vagy meló. Persze rossz, hogy az ember kimarad ebből vagy abból a buliból, de kifizetődő, amikor az ember időbe ki tudja fizetni a kolit vagy a tandíjat vagy van pénze kajára vagy egyszerűen csak jók a jegyei és ezért több ösztöndíjat kap.
- Igen ismerős. - mosolygok a lányra. - Én egy gyors kajáldába melózom. Nem egy álom meló, álomfizetéssel, de a tandíjra, a kolidíjra meg kajára elég az ösztöndíjjal együtt. - teszem még hozzá. Persze ezt én akartam magamnak, de valamiért jobb érzéssel tölt el, hogy rendes melóval keresem a pénzemet és nem mások vére vagy élete árán, mint ahogy apámék eltervezték. Sokan vannak az egyetemen, akiknek mindenét fizetik a szüleik és semmire sincs gondjuk. Jó, amikor olyannal találkozok, aki hasonló cipőben jár. Persze Amerikát nem véletlenül hívják a lehetőségek hazájának. Aki itt keres, az nagy valószínűséggel talál is. Én is így vagyok ezzel. És ha most pocsék melóm is van, de ha jó eredménnyel sikerül elvégeznem az egyetemet, akkor minden esélyem megvan rá, hogy egyszer normális, jól fizető állásom legyen. Ez hajt előre.
- Köszönöm. - felelek a pultos lánynak, amikor elém rakja az italt. Nem akarom, hogy a jég elolvadjon benne és összevizezze, úgyhogy inkább egyből felhajtom. - Nagyon jó lett. - szólok neki miután megittam. Sokan nem tudják jól megcsinálni a koktélokat és vagy ebből, vagy abból többet raknak belé, mint kellene, de úgy látom, hogy neki megy és hálás vagyok, hogy ide tértem be végül. Egy egyszerű krimóban lehet, hogy elég rosszul jártam volna. Persze olcsó meg minden amennyire tudom ott aztán pia vizezéstől kezdve van minden amiről nem is biztos, hogy tudni akartam anno.  - Amúgy Timur vagyok. - mutatkozom be neki egy fél-mosollyalés az udvariasság jeleként felé nyújtom a kezemet.

- Igen valahogy úgy. - mosolygok a lányra. - Persze egyenlőre nem panaszkodom, amíg kijövök a pénztől és a sulit is tudom csinálni. - teszem még hozzá. Persze végül is a Grimm se olyan pocsék hely, csak rohadt sokat kell melózni és megesik, hogy a főnök elfelejt időben fizetni vagy időben fizet, csak nem annyit, amennyit kellene. Az ösztöndíjat legalább időben fizetik, de azt tipikusan az a szituáció, hogy ez a pénz arra sok, hogy éhen haljál, de ahhoz már kevés, hogy normálisan tudjál belőle élni. Ez már csak ilyen sajnos. De megint csak azt tudom mondani, hogy jó érzés a saját lábamon állni és tisztességes munkával megszerezni a pénzt, amiből megélek még akkor is ha pont ezért nem túl egyszerű az életem és az időbeosztásomra ránézni felér egy borzalmas horrorfilmmel néhanapján. De hát, ahogy a mondás is tartja...az élet nem kívánságműsor. Én pedig mindig azzal áltatom magamat, hogy egyszer talán majd kifizetődik ez a sok lótás-futás és túlórázás, amikor lesz egy jól fizető állásom. Azt hiszem, akkor már könnyebb szívvel fogok visszatekinteni ezekre az időkre, amikor még egy gyorsétteremben dolgoztam...
- Igen, ez már az italon is látszik. - feleltem a lánynak. Tényleg ügyesen megcsinálta, jó volt a koktél. Emlékszem, még amikor én is elkezdtem dolgozni a Grimm-ben. Az elején még eléggé bénáztam aztán valahogy, sok gyakorlással azért csak sikerült beletanulnom ebbe az egészbe. Azt nem mondom, hogy élvezem, de vannak napok, amikor egész jól elvagyok, mert a vendégek is normálisabbak vagy csak szimplán van időm levegőhöz jutni és a többi, és a többi. Ritkán van ilyen, de azért előfordul.
- Örülök, hogy megismerhetlek. - szorítottam meg finoman a kezét. Igen nekem rendesen nincs időm így elbeszélgetni, amikor dolgozom. A vendégek közül, akit ismerek azt is csak azért, mert törzsvendég és gyakorlatilag minden nap odajár kajálni. De mondjuk az is igaz, hogy rendesen arra sincs időm, hogy unatkozzak legalább. Már ez is valami.
- Nem tudom még igazából. Jó lenne elhelyezkedni abban amit most tanulok. De sose lehet tudni, hogy mit hoz az élet. - válaszolok Jenni kérdésére egy fél-mosollyal. - Na és te mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? - kérdezek vissza. Gondolom, Ő sem itt képzeli el élte hátralevő részét, ahogy én sem a Grimm-ben.
- Állat ökológia. - felelek egy halovány mosollyal. - Érdekes szak, csak sok a felesleges tantárgy meg néha elég nehéz is. - teszem még hozzá. - Na és te mit tanulsz? - érdeklődöm a lánytól. Mindig is szerettem más szakokon tanuló emberekkel beszélgetni. Mindig érdekelt, hogy nekik milyen tárgyaik vannak, milyen nehéz a szak, szeretnek-e odajárni meg ilyesmik. Érdekes dolgokat tudnak mesélni és épp ezért ez a téma sose tud unalmassá válni. Főleg, hogy mindig mindenkinél vannak új tárgyak, amiket jobban vagy kevésbé szeret. Ez már csak nálam sincs másként. Persze az sose könnyíti meg a dolgomat, hogy alig van időm tanulni...

- Értem. - felelek egy félmosollyal Jenni szavaira. - Engem sok minden érdekelt mielőtt jelentkeztem ide. Persze asz is igaz, hogy a legtöbb ehhez a témához volt hasonló vagy kapcsolódott hozzá valamilyen szinten. Aztán végül is amiatt döntöttem ez mellett, mert ebben láttam a legtöbb lehetőséget.- Igen. Amíg vannak vadon élő állatok addig mindig lesz szükség olyanokra, akik velük foglalkoznak, vagyis azzal, hogy hogyan élnek, mi a szerepük a természetben. Érdekes munka és szerencsére Amerikába nagyon fajgazdag a fauna szóval éppenséggel túlságosan behatárolt sem lesz a munkám, épp ezért azt hiszem jól döntöttem, amikor idejöttem. Csak tudjak elhelyezkedni benne, majd, anno ha sikerül elvégeznem az egyetemet. Nem akarok életem végégig a Grimm-ben vagy egy ahhoz hasonló helyen gürcölni, hanem szeretnék valami olyasmit csinálni, ami érdekel is, bár ezzel a legtöbb ember így van és sajnos a többségnek ez nem adatik meg. Remélem, én a kevés kivétel között leszek majd...
- Az is biztos érdekes szak. Gondolom, többfelé lehet helyezkedni azzal is. - Még valamikor elég régen a média szak is felmerült, illetve amikor volt a pályaválasztási az egyik haverommal beültünk egy ilyen előadásra, de engem a magam részéről annyira nem fogott meg a dolog. - És milyen tárgyaid vannak? - kérdezem a lánytól egy halovány mosollyal. Nekem anno nem azzal volt a gond, hogy a szüleim valamilyen egyetemet akartak volna rám erőltetni, hanem az, hogy egyáltalán nem akarták, hogy egyetemre menjek. Az volt a céljuk, hogy a nyakamba varrják a családi "vállalkozásunkat" bár azt úgy hiszem, nehezen lehetne annak nevezni. Így az egyetemválasztásnál és a szakválasztásnál elég szabad voltam úgymond. A paleontológia is nagyon érdekelt és szívesen csinálnám, mert abban is sok lehetőség van az érvényesülésre, de élő állatokkal foglalkozni talán mégiscsak több lehetőséget rejt magában mégis azt hiszem kicsit mindig is sajnálni fogom, hogy nem ezt a hivatást választottam, de kitudja mit hoz még a jövő....
- Igen ismerős. - mosolygok a lányra. - Leteszem a műszakot valamikor késő este aztán amikor ballagok hazafelé akkor jut eszembe, hogy hoppá holnap én még írok zh-t és esetleg tanulnom kellene rá. - teszem még hozzá. - Úgyhogy ha valamiből, hát időből tényleg elég kevés van. - fejezem be végül. Rohadt kevés idő...inkább azt hiszem ez a helyes megfogalmazás. Dolgozol, tanulsz, alszol, és megint kezdődik előröl a dolog és néha még eszel és nagy ritkán esetleg jut időd arra, hogy a barátaiddal elmenjél és megigyál valamit vagy elmenjetek valahova feltéve, hogy ráérnek éppen és nem jársz úgy, mint én is most, hogy nem volt senki aki eljött volna velem. Még szerencse, hogy legalább Jenni ráér egy kicsit beszélni. - Te esetleg iszol valamit? A vendégem vagy. - fordulok a lányhoz egy halovány mosollyal.

-De gondolom, nektek több gyakorlati feladatotok van, mármint ilyen beadandó tekintetben. Nekünk sokat kell terepre menni, de a legtöbb gyakorlati feladat az valamilyen gyűjtemény leadása vagy hasonló. Persze azokat se könnyű összeszedni, idő kell hozzá, de a ti feladataitokhoz biztosan több kreativitásra van szükség. - mosolygok a lányra. - Nekem a tanulással annyira nincs bajom csak az, hogy sok a felesleges tantárgy, amire nem lesz szükségünk sose és csak szívatásnak vagy szóró-tantárgynak vannak körülbelül. Nem hiszem, hogy valaha is sok szükségem lesz ezen a területen matekra vagy infóra, vagy műszaki ismeretekre. és a vicc az, hogy pont ezek tartoznak a legnehezebb tárgyak közé. - folytatom. - Jó dolog az egyetem mellett melózni. - nevetem el magamat. - De így legalább érzem, hogy magamnak teremtem elő azt, amiből élek és a magam erejéből csinálom végig ezt az egészet. - teszem még hozzá egy fél-mosollyal. Ez mellett a szak mellett döntöttem, mert jól lehet vele keresni, de úgy érzem, hogy szívesen is csinálnám ezt az egyetem után. Az volt a legfontosabb a számomra, hogy olyan foglalkozást találjak, amit szeretek, és amire lehet építeni egy normális jövőt, amiből el lehet tartani egy családot. És azt hiszem ezzel most sikerült megtalálnom.
- Igen. Éljen a késő esti-hajnali zárás, amikor rajtad kívül már nincs senki se rajtad kívül. - Vicces tud lenni, amikor te zársz, már hajnalban viszont te ugyanúgy jössz reggel is és van alig pár órád aludni és erőt gyűjteni a következő műszakhoz, amikor is valószínűleg ugyanúgy túlóráznod kell, mint az előző műszakban. Ja és persze tarts lépést az egyetemi dolgaiddal is. Sajnos ilyen ez a "pop szakma".
- Hát én először tuti, hogy két napig aludnék. Utána meg a többiek a koleszban úgyis tennének róla, hogy ne unatkozzak. Persze azért igyekeznék is utolérni magamat, ha lenne valami elmaradásom az egyetem dolgaimmal. - felelek Jenni-nek egy halovány mosollyal. Igen én valószínűleg úgy döntenék, hogy alszok Chloe meg ha éppen nem másnapos úgy döntene, hogy unatkozik és menjünk el bulizni vagy valami hasonló és ezt minden bizonnyal úgy közölné, hogy a legszebb álmom alatt berontana a szobámba ahogy szokott és szívfájdalom nélkül felverne álmomból. Mondjuk akkor az is biztos, hogy nem lenne az-az érv, amivel meg tudna győzni, hogy menjek el vele. Már csak azért se. Ő sem győzhet mindig. Nekem pedig jogom lenne végre egy kis pihenéshez ha már rendszerint nincs rá semmi időm. Persze ettől azt hiszem a közeljövőben nem kell félnem.
- Remek. Én is kaphatok még egy italt? - kérdeztem a lánytól, és ha az enyémet is elkészítette, akkor koccintottam vele. Végtére is ez az este eddig nem is olyan unalmas, mint amilyennek elképzeltem. Sose rossz ha az ember jó társaságot talál magának. - Ahogy mondod. - feleltem neki majd egy mosollyal belekortyoltam az italomba.

- Az biztos. Bevágni egy csomó nevet angolul, latinul plusz még a családnevek is latinul úgy rohadt sok van, ami iszonyatosan hasonlít, vagy esetleg dobj össze egy x darabból álló növény vagy esetleg rovargyűjteményt. Itt csak annyi kreativitásra van lehetőséged, hogy honnan esetleg kitől szerzed be. Persze az ilyesmit jobb szeretem magam csinálni, de például a rovargyűjteményt mással csináltattam, mert sajnáltam megölni őket. - Nos, az igazság az, hogy ez elég hülyén hangzik olyasvalakitől, akinek az apja lelkiismeret furdalás nélkül lövöldöz agyon néha csak úgy random embereket, mert esetleg valami olyat mondtak, ami nem tetszik neki, de én tényleg sajnáltam megölni azokat a szerencsétlen állatokat. Mondták, hogy fagyasszuk le őket vagy formaldehides vattapamacs meg hasonlók, de engem nem vitt rá a lélek, úgyhogy inkább megcsináltattam mással természetesen pénzért. Hát anyagilag nem nagyon érte meg, mert a fele rosszul volt meghatározva (persze igazából ezt felfoghatnám úgyis, hogy nekem is volt benne valami munkám az újrahatározás végett) ráadásul az egyik lepkét majdnem teljesen megették a hangyák, amik betámadták a gyűjteményt, de nem lehetett túl vészes, mert így is elfogadták. A növényt pedig magamnak is meg tudtam csinálni, sőt még egyet pluszba, amit el tudtam passzolni pénzért.
- Nekem a szüleim nem is akarták támogatni, hogy egyetemre menjek. Azt akarták, hogy inkább vigyem tovább a családi "bizniszt". De az nem igazán volt testhezálló szóval inkább ezt választottam. - felelek a lánynak egy mosollyal és bár kicsit, ha ferdítek is, de nem hazudok. Csak épp nincs kedvem elmondani valakinek, akit körülbelül negyed órája ismerek, hogy apám Los Angeles egyik legveszedelmesebb bűnözője és egész kis királyságot alakított ki az Alvilágban. - Viszont így legalább én is hasznosnak érzem magamat és végül is a meló sem annyira szörnyű. Amíg az egyetemre járok, ki lehet bírni. Meg ahogy te is mondtad az ember nincs egyedül, otthon pedig többnyire nyugalom vár. - Feltéve, hogy Chloe vagy valamelyik csoporttársam, akiket ugye teljesen hidegen hagynak a napszakok illetve mondhatni fordított életet élnek és éjjel aktívkodnak, nem törik rám az ajtót és találják ki, hogy na de most aztán azonnal kapjam össze magamat és gyerünk bulizni még hulla fáradtan is. Persze azért legalább ilyenkor néha le tudja őket rázni az ember, de van, amikor az ő elhatározásuk olyan sziklaszilárd, hogy az akaratomnak muszáj előttük meghajlania. Néha még fáradtan is jó, hogy ha az embert a barátai veszik körbe.
- Felbecsülhetetlen érzés. - nevetem el magamat. - Csak azért nem alszom bent a pulton, mert még nekem is túl kényelmetlen. De amúgy sokszor legszívesebben haza sem mennék. Nem mintha messze laknék...de néha kész kínszenvedés hazavonszolni magamat a koliba. A taxira meg bevallom őszintén, sajnálom a lóvét ilyen kis távra. - teszem még hozzá egy fél-mosollyal. Persze lehet, hogy ha nem tenném, akkor megkímélhetném magamat pár kellemetlenségtől. Vagy mondjuk például elkerülhettem volna, hogy például a születésnapom alkalmából a bátyám megveressen munkából hazafele menet. Még jó, hogy akkor utána szabadnapom volt és nem kellett melóznom ráadásul suliba se kellett mennem. Legalább volt két napom kipihenni az "ajándékomat". Hát, ami azt illeti elcseréltem volna, mondjuk egy szolidabb születésnapi tortára. De hát az élet nem kívánságműsor.
- Na igen. Mire az ember kicsit megszokná a pihenést mehet vissza melózni meg tanulni. Ez az egyetlen ördögi dolog a szabadnapokra azok után rögtön, hogy igazából semmire sem elegek. Mert azért valljuk be egy vagy két nap arra édes kevés, hogy mondjuk, egy nagyobb lemaradást behozzunk sulis dologból vagy azon kívül. Maximum kicsit lefaraghatunk belőle. - Azt hiszem, ha valakinek hát neki ezt egész biztosan nem kell magyaráznom. Néha egy-egy szabadnap után úgy érzem, hogy semmire sem volt jó, mert nem haladtam semmivel ráadásul még kiestem a ritmusból is. Mindenesetre azért nem jön rosszul, ha néha az ember kicsit ki tudja aludni magát...
- Köszönöm. - Hálásan tekintek a lányra, amikor átadja az elkészült italt. Miután koccintunk, nem hajtom, most fele egyből az italt csak belekortyolok. - Amúgy te itt születtél vagy úgy költöztél a városba? - teszem fel neki a kérdést egy halovány mosollyal.

- Hát igen. Én élő emberrel még nemigen találkoztam, aki szerette volna a latint. De hát meg kell tanulni és csak ez számít. Mindenesetre én is a saját cuccaimból, a saját jegyzeteimből szeretek készülni. Nem tudom, de azokban valamiért jobban megbízok. Meg a máséból lehet, hogy egy csomó minden benne van, ami nem kell és egy csomó nincs, ami viszont kellene. Mindenki mást tart fontosnak a szakon. - felelek egy halovány mosollyal Jenni-nek. - Semmi gond. - nevetem el magamat. - Elég sokan osztják a véleményedet. Én csak szimplán sajnáltam őket, ezért csináltattam mással. - Na igen, ott van például Chloe. Ő is rühelli szegény bogarakat és megkülönböztetni sem nagyon tudja őket, amiért nagyon nem is hibáztatom. Sokszor már nekem is a hócipőm tele van vele, de ezt is meg kell tanulni én ezt választottam. Bárhova is mentem volna és bármit is tanultam volna, unalmas és borzalmas tantárgyak mindenhol vannak. És ha belegondolok, hogy különben azt kéne csinálnom, amit apámék akkor már inkább még plusz 250 fajt megtanulnék magyar névvel, latin névvel, családnévvel és még pluszba az ökológiai jellemzőkkel is.
- Igen akkor nekem sem. És valóban így az ember senkinek sem tartozik magyarázattal, hisz mindent mi rakunk le az asztalra a magunk erejéből. Számomra jól van ez így. - Persze ha lett volna más kiút, akkor nem választom a teljes kapcsolatmegszakítást az egész családommal. De apám nem hagyott nekem más lehetőséget. Azt mondta vagy Ők, vagy pedig ez. Én pedig ezt választottam és egyáltalán nem bántam meg. Persze egyáltalán nem volt könnyű döntés, hisz mégiscsak a családomról és az egész addigi életemről volt szó, de nem volt más lehetőségem. Úgy nem akartam élni, mint ahogy ők ezért kellett azt tennem, amit tettem végül.
- Hát...amolyan kereskedőfélék. - felek habozva a lánynak megtoldva azt egy biztató fél-mosollyal. Nos igen végül is kereskedők: drog-, fegyver-, leánykereskedelem. - Csak mondjuk úgy...nem értettem teljesen egyet az üzleti módszereikkel. - Vagyis egész pontosan azzal, hogy a semmiért kivégeztetnek néha embereket és esetenként még a családjaikat is. Így hát akármennyire is rosszul érint, hogy apám kitagadott, amiért ezt a hivatást, ezt az életcélt választottam, de köszönöm szépen én a másik életformából nem kérek. Az is elég volt, amit ott kellett töltenem velük. Hálás vagyok, mert felneveltek, de ez nekem akkor sem menne...soha.
- A szülök normális esetben ezt nem is dörgölik a gyerekük orra alá, de attól még érzi az ember. - mosolygok kedvesen a lányra. - Ha meg már érzi, akkor pedig kellemetlenül érzi magát. És igen...ezzel én is úgy vagyok, mint te. Bár azzal, hogy eljöttem otthonról és megszakítottam minden kapcsolatot nekem amúgy sem volt nagyon más lehetőségem, mint jól tanulni és dolgozni a suli mellett. DE nem bánom. Szeretem a mostani életemet. Jobban, mint a régit. - vallom be Jenni-nek egy mosollyal. Igen mióta nem kell mindennap erőszakkal szembesülnöm és apám részéről nem ér mindennap nyomás, hogy álljak be én is a családi "bizniszbe" azóta sokkal jobb a kedélyállapotom, és még ha sokszor hullafáradt is vagyok, de akkor is viszonylag boldognak érzem magamat. Persze ennek az életnek is megvannak a kisebb-nagyobb gondjai, de hát melyiknek nincsenek?
- Az biztos! - nevetem el magamat Jenni szavaira arról, hogy milyen felbecsülhetetlen érzés az, hogy kimegy az álom a szemeidből, mire hazaérsz. Teljes mértékben igaza van, ehhez kétség sem fér. - Viszont én úgy vagyok vele, hogy még az a 2-3 óra is valami és szükségem van rá, különben előbb-utóbb szerintem orra buknék a melóhelyemen vagy az egyetemen. Mondjuk az igaz, hogy ilyenkor mire nagy nehezen elalszik, az ember már kelhet is fel. - A szavaimat megtoldom egy fél-mosollyal. Jenni biztosan tudja, hogy miről beszélek. Olyankor mindig úgy érzem mintha valaki pár 20 kilós súlyt akasztott volna szemhéjaimra és körülbelül úgy mindenemre, mert az egész testemet ólomnehéznek érzem, és alig bírok felkelni az ágyból Épphogy észhez térek ilyenkor, mire beérek a melóhelyemre. Ha valamikor hát akkor a friss csípős reggeli levegő mindenképpen jót tesz nekem. Igazi áldás, amikor megúszom a rövid váltást.
- Igen...de már az is sokat számít. Egy kis pihenés mindig jól jön. - Csak tényleg az a rossz benne, hogy mondjuk két szabadnap pont elég arra, hogy az ember kiessen a napi ritmusából és akkor bizony pokoli dolog utána újra visszaszokni és ugyanúgy csinálni a dolgokat. - Én Los Angeles-ből jöttem ide. - Los Angeles-t is szerettem annyira, mint ezt a várost hisz ott is nyüzsgő élet van...sőt, de oda túl sok rossz emlék köt apámék miatt ezért kedvelem jobban Las Vegas-t. Ráadásul egy csomó barátomat is itt ismertem meg. Ha másért nem is, de ezért imádom ezt a várost.

- Pontosan. Meg ugye rendszerint minden tárgyhoz van rendes a tanár által írt jegyzet is, de az meg egyszerűen rendszerint annyira tömör és részletes, hogy képtelenség belőle tanulni. Legalábbis én így vagyok vele. - felelek egy fél-mosollyal a lánnyal. A fentebb említett indokokon kívül, pedig ha az ember végül mégis arra szánja magát, hogy a "hivatalos" jegyzetből tanul akkor egy csomó időt elvesz az, hogy aláhúzogassa, kijelölgesse azokat a sorokat, dolgokat, amik tényleg fontosak. Én pedig egyszerűen csak fogom magamat és előveszem szépen az órán írt kis jegyzetemet. Persze néha ezt is ki kell egészíteni, de az még mindig könnyebb, mivel én már tudni fogom, hogy mit kell keresnem. De egy szónak is száz a vége a saját magad által írt jegyzet jobb, mint a másé. Másfelől viszont szívesen kölcsönadom a csoporttársaimnak persze csak addig, amíg lefénymásolják maguknak. Huzamosabb időre sose adom oda. Mert ha elveszítik vagy tönkreteszik, akkor aztán én is csávában vagyok, mert ugyanúgy nem lesz miből készülnöm. Úgyhogy jobb az óvatosság. Ezzel a módszerrel másoknak is segítek és magamnak sem okozok gondot.
- Igen. Sokszor nekem is. Úgy érzem, hogy hasznos vagyok és, hogy van rá esélyem, hogy valamit elérjek az életben a saját erőmből. - Talán hülyén hangzik, de tényleg így van. Remélem, hogy egyszer majd, talán amikor visszagondolok ezekre az időkre akkor majd büszke lehetek arra, hogy végül innen erről a pontról (reményeim szerint) elértem valahova és senki segítségére nem volt szükségem ehhez. A magam erejéből harcoltam ki és még ha nem is volt egyszerű, de végül helyt álltam és nem vallottam szégyent akármennyire is remélte a családom. A legrosszabb rémálmom az, hogy behúzott farokkal kullogjak vissza hozzájuk szégyenben, megalázva.
- Ne haragudj...Csak nem szeretek erről beszélni...Én se szívesen emlékezem rájuk. - Még Chloe-nak sem említettem soha pedig Ő a legjobb barátom és neki tényleg mindent elmondok...kivéve ezt. Minél kevesebben tudnak róla annál jobb. Nem akarom, hogy ez alapján ítéljenek meg vagy, hogy mások emiatt kerüljenek veszélybe csak azért, mert én nem bírtam lakatot tenni a számra. Ez nem Los Angeles. Itt az emberek nem ismerik a családomat, nem félnek tőlük, nem tudnak arról, hogy milyen veszélyes lehet még csak tudni is róluk. Felelőtlenség lenne a részemről ilyesmiről fecsegni még itt Jenni-nek is egy bárban. Legalábbis így érzem. Hogy tényleg így van-e azt nem tudom, de nem szeretném inkább tesztelni. Jobb a békesség. Mindenesetre kicsit mindig irigykedek, amikor olyanokkal találkozom, mint például Jenni aki jó kapcsolatokat ápol a szüleivel, de azért örülök is, hogy legalább ez neki összejön. Chloe-val könnyű megtalálni a közös hangot ilyen tekintetben mivel az Ő kapcsolata sem túl rózsás az Ő szüleivel szóval nála megértő fülekre találok e tekintetben.
- Valóban. - mosolygok rá a lányra haloványan. Én a magam részéről túlságosan is rá vagyok állva erre a nem érhet csalódás dologra és talán ezért nem is bízok szinte senkiben sem. Túlságosan félek, hogy balul sül ki, hogy elárulnak, átvernek, hazudnak nekem és a többi és a többi. És ez nekem azt hiszem túlságosan is fájna, hisz ha valakiben bízok és szeretem, abban tényleg maximálisan megbízom, és nagyon szeretem. Viszont ahogy Chloe is mondani szokta vagy sokkal inkább emlékeztet erre: az életet nem lehet leélni csalódások nélkül. És tudom, hogy igaza van akármennyire is szeretném ezt kikerülni.
- Nálam is volt már, hogy már felöltöztem és tényleg csak egy pillanatra ültem vissza az ágyra és elaludtam, ruhában. - nevettem el magamat.. Rohadt kínos volt és csak az volt a szerencsém, hogy aznap nem voltak sokan a főnökömnek pedig eszébe jutott, hogy akkortájt kicsit sokat túlóráztam és, hogy valószínűleg az egyetemi dolgaim mellett nincs túl sok ideje pihenni. Meg talán felébredt az emberi mivolta is illetve amikor ahhoz a részhez ért, hogy kevesebbet fizet mivel én "csak egyetemista vagyok" és megenyhült. Nem szidott le, a fizetésemből sem vont le és kaptam utána egy hét szabadságot. Hihetetlen érzés volt és nem is nagyon akartam elhinni először. Viszont az tény, hogy az-az egy hét nagyon kellett nekem akkor.
- Igen. Nagyon hasonló. Csak valahogy más. Mondjuk én a tengert szerettem ott a legjobban. Nagyon szép tud lenni. - feleltem a lánynak. Igen. A tenger volt körülbelül az egyetlen hely ahova szívesen jártam le. Ha valami, akkor az hiányzik...

- Az, hogy kapjátok még a jobbik eset. Nálunk már volt rá példa, hogy meg kellett venni a Prof könyvét, mert abba volt benne a cucc és közölte, hogy ez lesz a beugró vizsgára is. Azt mondta, hogy akinek nem lesz meg az nem fog vizsgázni. - felelek a lány szavaira egy fél-mosollyal. - Természetvédelmi Alapismeretek én így szeretlek! - teszem még hozzá. És meglepő módon a szóban forgó könyvnek meglehetősen szép ára volt, bár személy szerint én inkább elsírtam volna magamat, amikor megvettem a jegyzetboltban. Nos, a tanár ezzel nem nagyon lopta be magát a szívünkbe, de azt el kell ismerni, hogy a könyvben tényleg minden benne volt, amiket az előadáson elmondott és csak az alapján kérdezett a vizsgán szóval, ha az ember be sem járt előadásra, de megvolt neki a könyv és szánt rá némi időt annak nem volt "annyira nagyon" nehéz. Másfelől pedig szerintem, aki megvette a könyvet annak a prof már adott egy kettest vagy egy jeggyel feljebb kanyarított, mert szinte senki sem bukott meg ebből a vizsgán és ez a mi szakunkon ritkaságszámba megy főleg az ilyen és ehhez hasonló tárgyak esetében.
- Igen. - Nevetem el magamat, ahogy Jenni felemeli a kezeit. Örülök, hogy nem kérdezősködik és előre levágta, hogy mi a helyzet. Sajnos nem mindenki rendelkezik ezzel az elragadó és igen hasznos tulajdonsággal. És nem szeretem sem a hangomat felemelni sem durvábban beszélni másokkal, de sajnos már erre is volt példa, amikor az illető nem értett a szép szóból. Chloe szerencsére legalább efelől nem szokott soha faggatni. Még jó, hogy számára van még bőven elég más értékes topik amivel "szívhatja a véremet", mint ez.
- Az alvás már velem is előfordult, de amikor például olyan órák vannak ahol csak a mi szakunk hallgatói ülnek, mi pedig nem vagyunk túl sokat, akkor inkább azon múlik, hogy a tanár hogy áll a dologhoz. - vonom meg a vállamat. - Valamelyiket nem érdekli a dolog és nyugodt szívvel tartja tovább az előadást, de annál, aki a Növényrendszertant tartja, még csak azt se próbálnám meg, hogy 2 másodpercnél hosszabb időintervallumra hunyom le a szemet. - teszem még hozzá. Nos igen Prof. Bane nem az-az ember, aki elfelejti az ilyesmit és mivel sajnos iszonyatosan jó arcmemóriája van ez utóbb a vizsgán okozhat kellemetlen ha nem "végzetes" pillanatokat. Hallottam már olyat is, hogy valaki nem akart neki köszönni és inkább átment az utca másik oldalára. Azt mondják az illető a McDonalds-ban eladó és nem a diplomásak csoportját gazdagítja. Én személy szerint inkább kipeckelném a szemeimet, minthogy elaludjak azon az előadáson. Sajnos ez példának okáért az egyik legnehezebb tantárgyunk is. Tényleg olyan, amivel az ember nem teheti meg, hogy nem készül rá hétről hétre. Túl sokan buktak már bele és hallgatták le párszor mire végül sikerrel jártak és teljesítették a tárgyat. De addig is minden alkalommal csúsztak 1-1 évet, ami azért nem túl kellemes. Kevesebbet bulizom inkább, de reményeim szerint a tanulás meghozza a gyümölcsét...
- Sajnos ez így van. De hát nem biztos, hogy bármelyikünk is itt fogja tengetni élete hátralevő napjait. Lehet, hogy olyan helyen fogsz egyszer élni, ahol közel van a tenger. Én például ilyen szempontból Vancouver-t tartom jó ötletnek. Nagyon szép város. Szívesen élnék ott. - Igen Las Vegas sajnos olyan amilyen. Nincs óceán csak egy rohadt sivatag. Sokszor pokolian meleg van és a kaszinók extravagáns környékén kívül szinte mindenfelé csak a betondzsungelt látja. Nem csodálkozom hát azon amit Jenni az előbb mondott. Az Ő helyében talán én sem tennék másképpen.

- Hát rendszerint nem valami olcsóak. - mosolygok a lányra. - És igen ez sajnos kész rablás, de hát az egyetem már csak ilyen. Reménykedem, hogy majd idővel megtérül a befektetés bár tisztába vagyok vele, hogy ez még addig beletelik egypár évbe. - teszem még hozzá egy fél-mosollyal. Az egyetem költséges dolog, ezt már akkor is tudtam, amikor jelentkeztem, de akkor még azt hittem, hogy a tandíjam azért többé-kevésbé elég lesz arra, hogy fizessem az egyetemi dolgaimat és még meg is éljek mellette. Hát gyorsan rá kellet jönnöm, hogy ez sajnos nem így van ráadásul így, hogy ennyit dolgozom az egyetem mellett még így is vannak hónapok, amikor örülök, hogy viszonylag jól kijövök a pénzemből pedig kollégiumban lakom, ami azért olcsóbb, mintha albérletben kellene. De hát ez már csak ilyen és valószínűleg akkor sem lesz jobb, amikor már elvileg dolgozni fogok. Lehet, hogy még lesz idő amikor vissza fogom sírni az egyetemi éveimet és az itteni költségek méretét.
- Nekem emiatt nem kell aggódnom, mert nemigen támogatják a tanulmányaimat, de tökéletesen megértem a te álláspontodat is. Én is így tennék a helyedbe. Nagy szerencsém van, hogy van az ösztöndíjam, mert csak a melóból összeszedett pénzzel, azt hiszem nem tudnám finanszírozni az egyetemet. - Jó hallani, hogy vannak, akik azért nem olyanok, mint az én szüleim és igyekszenek segíteni a gyereküket. Persze azt hiszem ilyenkor azért a nyomás is sokkal nagyobb, hogy az ember jól teljesítsen, jó jegyeket szerezzenek a vizsgán hisz a szüleik nehezen megkeresett pénze is benne van a tanulmányaikba és ezért cserébe szerintem azért már illik is valamit lerakni valamit az asztalra. Persze vannak évfolyam és csoporttársaim, akik nem teljesen ezt a nézetet vallják...
- Nálunk is inkább az első a jellemző, sőt valaki annyira laza, hogy az sem érdekli, hogy csak az első meg az utolsó vagy akár egyetlen órán sem vagy bent, de sajnos akad a másik típusból is. És az illető pont a növényes tárgyakat oktatja, amik a legnehezebb tárgyak. Ne is mondd... - nevetek együtt a lánnyal. - Ha látnád a Vízgazdálkodás vagy a Növényrendszertan jegyzeteimet szerintem még te is elsírnád magadat. De hát, ahogy az egyik ismerősöm mondja ilyen ez a "pop-szakma". - teszem még hozzá egy finom mosollyal. Igen, amikor az óra után még 3 másikat töltesz azzal, hogy megpróbálj rájönni arra, hogy miről is magyarázott a tanár az tudja csak igazán eldobni a napomat. Na meg amikor a többiek megjelennek, hogy elkérjék a jegyzetet, amikor te már magadtól rájöttél, hogy miről van szó és le is írtad. Vannak napok, amikor én sem értem, hogy mi a francnak, adom oda és miért nem küldöm el őket a vérbe, hogy dolgozzák ki saját maguknak.
- Igen rengeteg hely van, amit szívesen megnézne az ember. - felelek Jenni-nek egy mosollyal és kicsit elmélázok, végigpörgetve magamon a helyeket ahol szívesen megfordulnék vagy akár laknék is. Las Vegas szép hely, de mégsem hiszem, hogy itt fogom leélni életem hátralevő részét. De hát ki tudja.